Amikor kitört ez a pandémiás helyzet, azonnal átálltunk mi is az online rendezvényekre, amit csak lehetett, igyekeztünk valamilyen videós konferencia platformra átvinni. Szerveztünk egy Fotelkonferenciát is mérsékelt sikerrel és sok tanulsággal. Mára kialakult egy rend, jól látszik, mennyire hatékonyak az online események (nem mindig azok), mit bír el és mit nem ez a műfaj.
A jövőben sokkal több online esemény lesz, mint a Covid előtti időben, ez már biztos. Itt vannak az eszközök, megtanultuk használni, és lassan megtanuljuk, hogyan lehet ezeket jól használni. Így mi is belevágunk ismét az online esemény szervezésében, de immár az Onlinemarketing Klubban.
Terveink vannak, de az első adás még számunkra is sok újdonságot jelent. Biztosan sokat kell még fejlődnünk, és minden egyes alkalom után le kell vonni a tapasztalatainkat. A mai alkalom 18 órakor kezdődik, tervezetten egy-másfél óra időtartammal. Induláskor hárman veszünk részt benne, Bucsányi Marcsi, aki nálunk sok Facebook oldalért felelős, szövegíró, projektek kezelője és hirdetésekhez is értő kolléganő, Berényi Károly, aki a kampánykezelésekért felel elsősorban és bizonyos ügyfeleknél az ügyfélkapcsolatot is intézi, és jómagam.
Később kapcsolódik a beszélgetésbe Kovács Barbara, aki junior közösségi menedzser nálunk, egy másik korosztályhoz tartozik, így máshogy látja az internetet is - a huszonévesek nélkül nem tudnánk naprakészek és frissek maradni.
A témáról, tartalomról már írtam, az nem változott, a platform tehát az Onlinemarketing Klub zárt Facebook csoportja és Live közvetítés, az időpont december 15. 18 óra. Mi Zoom-on beszélgetünk, az lesz kirakva Live-ba. Drukkolunk a technikának, hogy működjön, és izgulunk, hogy jól sikerüljön ez az első, még inkább kísérleti eseményünk.
Januárban folytatjuk!
Utolsó kommentek