Amikor látom azokat a posztokat, azokat a hirdetéseket, amikben már alig van betű, de tele van képekkel, emoji-kkal, mindig egy régi reklám, és egy azzal kapcsolatos egész éjszakás beszélgetés jut eszembe.
Ez volna az a reklám:
Valamikor 1998-ban készült, egy olyan korban, amikor még azért kicsit didaktikusabb reklámok voltak az elterjedtebbek. De nem is a reklám az érdekes, hanem az, hogy a reklám kapcsán egy kedves volt barátommal beszélgettem át konkrétan egy éjszakát (már világos volt, mikor befejeztük). A téma pedig az volt, mennyire kell edukálni a reklámoknak. Írtam én már erről itt is korábban, és már akkor azt mondtam, Tamásnak igaza volt. De 12 éve még lehetett ez téma, mert 12 éve még valahogy ciki volt lemenni egy bizonyos szint alá.
Ma már nagyon mást jelentenek ezek a szintek, és miközben a reklámszövegek régebben még akár egyfajta verses műalkotások is lehettek, addigra mára jó esetben csak valami esztétikai élményt hoznak. De számos olyan reklámot látok, ami nem több, mint egy mém, egy elcseszett poén, vagy akár csak 3-4 emoji. Egyszerűen a reklám oda ment, ahol a felhasználók vannak. Végtelenül leegyszerűsített, gondolkodást nem igénylő és triviális szintre.
Mert a reklám akkor hatásos, ha ilyen: egyszerű, triviális, könnyen érthető. Csak valahogy most az egyszerű, triviális és könnyen érthető reklám pont annyira nem üzen mást, mint amennyire nem üzent mást a gerappa sem. Ne gondolkozz, érezz, és vásárolj.
Ma már azt hiszem sokan nem értik, mi ezzel a baj. Miért baj, hogy a reklám nem a magasabb kultúrához akar igazodni. Miért baj, hogy a reklám egyre silányabb.
Vannak persze kivételek, és nem gondolom, hogy temetni kellene a mai kreatívokat. De a többség, ami ömlik ránk, az szemét. Gerappa, csak annál sokkal rosszabb. Mert még ötlet sincs benne. A gerappában azért volt ötlet.
És tudod mi a ciki az egészben? Hogy ez az egész már senkinek nem ciki...
Gerappa...
Utolsó kommentek