Onlinemarketing blog

Úgy tűnik, a T-Home benézte az idei csatornakínálatát, nagyon. Miközben sikerült bevenni a kínálatba a kormányközeli Parlament TV-t, kiraktak számtalan olyan csatornát, amit sokan néztek. Például a Sport Klub-ot (sokan direkt e miatt fizettek elő), a Cartoon Network-öt (és az egyébként is plusz fizetős Boomerang-ot), a CNN-t!... Furcsa.

Egy ilyen váltás még pár éve is csak annyit jelentett, hogy volt pár elégedetlen ügyfél, egy nagyon kevés lemondás, de az emberek beletörődtek. De azt hiszem, azóta megváltozott pár dolog. Először is: van konkurencia, olyan, amelyik ha látja értelmét, akár váltócsomagot is kialakít, azoknak, akik lelépnének a T-től. Aztán van egy csomó elégedetlen ember, olyanok, akik az elmúlt 3-5 évben nagyon sok szórakozásról lemondtak, és jobbára csak a tévé maradt. És van közösségi média.

A csatornaváltás szele máris kézzel fogható a T-Home Facebook oldalán, és ez még csak a kezdet (hiszen a váltás most történt meg). Ha végigfut a közösségi médiában, hogy a T-Home-nak milyen vacak a kínálata, akkor sok-sok milliós kampánypénzek elköltése kérdőjeleződik meg, ráadásul egy alapvetően recessziós időszakban.

A T-Home rosszat lépett, és most szemmel is követhetjük, mekkora lesz a felháborodás. Érdemes lesz figyelni, és érdemes lesz azt is követi, kezelik-e és hogyan ezt a kérdést. Néhány panaszkodó ügyfél már méltatlankodott, miért törölték a bejegyzéseiket a Facebook-on...

Én annyit javasolnék nekik, hogy nagyon gyorsan lépjenek vissza kettőt, kössék újra a csatornákkal a szerződéseket, és nyugtassák meg az ügyfeleket. Vagy viselni lesznek kénytelenek a következményeket.

Szerettem volna arról írni valami okosat, hogy az Index.hu volt vezetője, Kardos Gábor a Ringier-hez igazolt. Hogy ez a váltás megint "elég gyors" volt, nem volt éves szünet. Hogy eközben Nádori Péter, az [origo] volt főszerkesztője a Bors-hoz ment. Hogy Braun Róbert, az Index.hu egyik régi-régi tulajdonosa a Népszabadság igazgatóságába került.

Szerettem volna írni arról valamit, hogy milyen szép körtánc folyik a hazai online média iparban. De azt hiszem, nincs ezen mit kommentálni. Dolgozni kell, a munkahelyek száma véges, az új kihívások keresése most nem az, hogy csináljunk valami teljesen újdonságot.

Már csak az a kérdés, mi lesz Novák Péterrel? Uj Péterről nem is beszélve...

Az internet, és főleg a közösségi hálózatok tele vannak politikával. A legtöbb aktivitás politikai elégedetlenségről (vagy éppen elégedettségről) szól, és ha körbenézek, azt látom, mindenkinek van véleménye.

Vagy te nem így látod? Nálad alig politizálnak, és téged sem érdekel a politika? A Facebook falon csak elvétve van cikk az Indexről belinkelve, és az is valami vicces, és a "britt tudósok" alcímet viseli? A többi bejegyzés nagy része cukiság, meg hétvégi buli?

Mindkettőnknek igaza van! A közösségi hálózatok, és ezen belül elsősorban a Facebook a legnagyobb torzító tényező, amit a hírek tekintetében el tudok képzelni. (Oké, a jelenlegi állami közszolgáltatás kivételével...) Hogy miért?

A Facebook-on kik a barátaid? Akik egyébként is azok. Kikkel beszélgetsz ott szívesen, kiknek Like-olod a megosztásait, kiknek írsz születésnapjakor a falára? Természetesen azoknak, akik az igazi barátaid, vagy esetleg rokonaid. És ők - bármilyen furcsa - sokban hasonlítanak hozzád. Hiszen pont ezért barátok, illetve rokonok! Ez pedig azt jelenti, az érdeklődési körük is nagyon hasonló.

Ráadásként a Facebook megpróbálja kitalálni, mi érdekelhet téged (egészen pontosan: ki), és ennek megfelelően állítja össze a falad tartalmát. Innen pedig már egyenes út vezet a fent leírtakhoz: a közösségi média a kapcsolati hálódon keresztül többé-kevésbé olyanná formálja a világot, amilyen te magad is vagy.

És így könnyű eltévedni, legyen ez politikai trendek vagy fogyasztói szokások. Persze, egy nem marketinges számára ez annyira nem érdekes megállapítás, de marketingesként igenis keményen kell küzdeni, hogy ne essünk abba a csapdába, hogy azt gondoljuk: amit a Facebook-on látunk, az van.

Mert nem az van, sőt. Lehet, csak egy szűk kisebbséghez tartozunk, miközben a valóság nagyon mást mutat. Persze, pont ezért is szeretjük ezeket az oldalakat, hiszen hasonszőrűekkel cseveghetünk, de ne induljunk ki az ottani tapasztalatokból, ha üzletre gondolunk - vagy ha a közvélemény politikai nézeteire vagyunk kíváncsiak.

A közösségi média torzít. Ezt sose felejtsük el!

A tavalyi év egyik meghatározó trendje a Facebook marketing volt, és ha Facebook marketing, akkor a legnagyobb vihart kétség kívül a Mi az indián neved? alkalmazás, és annak megítélése hozta. Én egy elég egyértelmű álláspontot vállaltam - és vállalok fel - azóta.

Úgy gondolom, az alkalmazás sikeres volt, és az ezzel elért marketing hatást sem lehetne máshogy nevezni, mint sikernek. Ugyanakkor az elmúlt három hétben sokat gondolkodtam azon, miért és hogyan fogja ez a jelenség megváltoztatni a Facebook marketinget, kell-e félnünk ettől a megoldástól? Elöljáróban: azt hiszem, nincs mitől félnünk, de nem is szabad kényelmesen hátradőlnünk...

Azt már tudjuk egy ideje, hogy a felhasználók a Facebook-on sem szeretik jobban a cégeket, mint máshol. Azt is tudjuk, hogy a reklámokat sem szeretik igazán. De mindezt kicsit félretéve, mégis úgy viselkedünk a Facebook-on, mintha a felhasználók szeretnék a márkákat, és úgy építjük a márka oldalakat, hogy folyamatosan azt várjuk, vonódjanak be az ügyfeleink. De ezt ők valahogy nem teszik, vagy legalábbis nagyon ritkán teszik meg. Erre tett a Facebook egy lapáttal: hiába követi valaki az oldalunkat, egyszer nem biztos, hogy amit írunk, az ki is kerül az üzenőfalára. Legyünk bármennyire ügyesek, legyen bármennyire izgalmas a tartalmunk, ha nem vagyunk trendik, ha nem vagyunk amúgy is népszerűek, sok eredményt nem fogunk elérni. Azt hiszem, az a tisztességes, ha ezt kimondjuk: a Facebook önmagában nem teszi szerethetővé a cégeket, a reklámokat, a brandeket.

Ráadásul a Facebook oldalak népszerűségét a mai napig szokás a követők számának (vagyis a Like-oknak) a mennyisége alapján megítélni, pedig azt már pontosan tudjuk, hogy egy Like nem jelent semmit azon kívül, hogy egy alkalommal valamiért a felhasználónak tetszettünk. Sok esetben ez a valami egy nyeremény esélye, esetleg más apróbb előny - vagy egy ismerősre leadott szavazat lehetősége. Egyébként sem kerül semmibe a Like, ki is alakult a fentebb leírt tévképzet, hogy az emberek szeretnek is bennünket, ha Like-olnak. A fenéket. Azt szeretik, amit pluszban adunk.

Vannak kivételek, igen. Ilyen kivételek viszont szinte kizárólag azok a márkák, amik a Facebook-on kívül is népszerűek. De ez sem jelent egyértelműen eredményt! Kis fejszámolással tudhatjuk, hogy az összes hazai Facebook felhasználónak van legalább egy mobil előfizetése, vagyis ismer legalább egy hazai mobilszolgáltatót. És mégis, még a 200 ezret sem éri el a hazai mobilszolgáltatók összes Like-ja, vagyis a közelében sincs a potenciálisan elérhető 3 és fél milliónak.

Az Indiános alkalmazás viszont megmutatta, hogy vannak dolgok, amiket szeretnek az emberek. És ez - azt hiszem, nem meglepő módon - a talmi szórakoztatás. Például a játék. Nem kell semmiféle brand-élmény, meg bevonódás, meg értékes tartalom... az kell, hogy valaki megmondja, mi az Indián neve, meg elmondja, mit kap majd karácsonyra, vagy bármi hasonló történjen vele. És igen, ez nem érdekli tovább, mint 3 perc. Pont annyit is ér neki: 3 perc figyelmet.

De ez pont 3 perc figyelemmel több, mint amit a legtöbb ember esetében el tudunk érni a "hagyományos" módszerrel.

Az Indián neves és hasonló megoldások nem éppen a marketing csúcsa. Ahogy a bulvár sem az újságírás csúcsa. De igény, az kérem van rá. Mindkettőre. Az Indián neves alkalmazás a bulváros megoldás, tudom. Az értéke sem több: egyszeri bevonódás, és a többi néma csönd... illetve majdnem néma csönd, mert azért a bő 900 ezer követőből néhány ezer aktív marad. Igaz, ez nagyon picike arány, de számosságában mégis több, mint a többi hazai oldal 99%-án elért eredmény. Vagyis sok lúd disznót győz, már megint...

Én ennek a magam részéről egyáltalán nem örülök, de nem tudom a fejemet a homokba dugni, nem tudom azt mondani, hogy fujj, ronda megoldás, felejtsük el. Igenis kiderült, hogy van egy megoldás, ami bár spam-szerű, sokak szerint átvágás szagú, de működik. Nem jó mindenre, de elérésre - egyszeri elérésre! - igen. És fajlagosan olcsó is. (Apropó, átvágás szagú megoldás: a bulvár hírek címadása nem átvágás?)

Viszont van pár nagyon fontos dolog, amire oda kell figyelnünk! Íme, amit még látok tapasztalatot:

• Az Indián neves megoldás nem egyszeri és megismételhetetlen, már önmagában az alkalmazás konkrét másolása is sikert hozhat, példa rá a Norbi Update szlovák Facebook oldala, ahol ez történt: lefordították az alkalmazást szlovákra, és begyűjtöttek vele pár százezer követőt.
• Az ilyen megoldások nem hoznak értékes, a márka vagy a cég után valóban érdeklődő felhasználót, csak nagyon keveset. Legyen példa az Extreme Silver: kettő tized százalékos (0,2%) bevonódást sikerült elérni. Ez nem sok...
• Az így elért embereket jellemzően egy alkalommal sikerül elérni, vagyis a játékon keresztül érdemes nekik elmondani mindent, amit akarunk! Nem egyszerű feladat.
• Végül: ez nem tuti recept! Attól, hogy valakinek bejött egy alkalmazás, nem biztos, hogy a mi alkalmazásunk is be fog jönni. Olyan ez, mint a vírus reklám: akkor láthatjuk, hogy sikeres-e, amikor már a költségek nagy részét feléltük.

Az Indián neves alkalmazás tehát megmutatta, létezik egy olyan út a Facebook-on, ami rövid idő alatt látványos eredményeket hozhat, de nem helyettesíti a régi módszert. Akinek az a fontos, hogy kevés, de aktív közönsége legyen, az maradhat a hagyományos megoldásnál: az értékes tartalmak gyártásánál és a folyamatos jelenlétnél. Én azt hiszem, hosszú távon ez éri meg. De akinek rövid távú eredmény kell, az választhatja a bulvár vonalat is.

Tanulhattunk tehát decemberben a felhasználói viselkedésről, és okulhattuk az Indián neves példából. Igaz, ettől nem lettünk boldogabbak...

Sokan értékelték már 2011-et, én ezt most nem tenném meg. Egyrészt, mert nem tartozik a kedvenc éveim közé, másrészt, mert véleményem szerint egy sodródó, átmeneti év volt: nem most kezdődtek és nem most végződtek a fontos dolgok. 2010 hatásait érezhettük idén, és majd 2012-ben fogjuk látni, mivé is tett minket 2011.

Így aztán mindössze annyit szeretnék tenni, hogy boldog új évet kívánok minden olvasómnak!

A K&H-nál van céges bankszámlánk, lassan tíz éve. Amikor beindultak az online hirdetési rendszerek, ahol kártyával lehet fizetni, értelemszerűen ugyanitt igényeltünk egy MasterCard kártyát, hogy a Google AdWords-ben és a Facebook-on tudjunk fizetni. (Az ETARGET-tel más típusú szerződésünk van.) Az AdWords esetében az utalásos megoldásról váltottunk a kártyásra, míg a Facebook-nál más opció nincs. Eddig nem is volt ezzel semmi gondunk, kényelmesen használtuk a rendszert.

Aztán decemberben lejárt a bankkártya, kaptunk automatikusan egy újat - és ezzel nem működik a fizetés. Kellemetlen, mert a Facebook naponta vonná a kampányköltségeket, így értelemszerűen kicsit megakadtunk. Oké, van valami szükségmegoldás, de mi a fene lehet az új kártyával?

Irány a K&H, az embernek nincs is jobb dolga így Karácsony után, gyerünk ügyintézni! És mi derül ki? A hiba nem a mi készülékünkben van, ez kéremszépen egy új biztonsági szigorítás, hogy egy MasterCard kártyával nem tudunk a Google és a Facebook felületén fizetni! Ugyanis a K&H csak ott engedi a fizetést, ahol a CVC ellenőrző kódot minden egyes alkalommal fizetéskor bekéri a rendszer. De egy automatizált rendszer értelemszerűen nem ilyen, hiszen pont az a lényeg, hogy folyamatosan, szükség szerint emeli le a pénzeket.

Az ügyintéző készséges volt, mondta, másik is szopnak ezzel, tegyünk panaszt (gondolom, ha elég sok panasz érkezik, talán foglalkoznak vele...) Jó mi? Én fizetek a banknak a szolgáltatásért, amit tájékoztatás nélkül korlátoz, és én szopjak meg írogassak, hogy legyen már olyan, mint volt egy hete! Mindezt persze így, karácsony környékén...

Kedves K&H, ez nem jó ötlet! A szolgáltatás szigorítása még talán érthető lenne, de ilyenkor az a minimum, hogy időben tájékoztatják az ügyfeleket, hogy ne így kelljen kapkodnunk, hanem legyen lehetőségünk messzire menekülni, és választani olyan szolgáltatót, amelyik a nyugati standardoknak megfelelően engedi a bankkártyás fizetést! Vagy ha lefuttatnak egy keresést, hogy ki mire használja a kártyát, láthatták volna, hogy csak ezért van - amire most így nem jó...

És most akkor keresünk másik bankot, akinél lehet fizetni a Google és a Facebook felületén.

 ...a karácsony. Az alábbi infografikával kedveskedtek a BrandMonitorosok. Sok szeretettel Karácsonyra!

Így Karácsony táján teljesen megszokott dolog, hogy vannak kisebb nagyobb céges ajándékok, bulik, meghívások. Múlt héten voltam a Telenor karácsonyi vacsoráján, és igazán jól éreztem magam: kellemes borok, különleges ételek és jó társaság volt a jellemzője. Elsősorban arról szólt, hogy beszélgessünk, borozzunk egy jót - ilyen helyet is választottak hozzá.

Ma este pedig a Google karácsonyi gálájára voltam hivatott. Ez már a meghívás alapján is egy kicsit más jellegű buli volt. A Google az egyike azon kevés cégnek, amelyik haszonélvezője az internetes reklámköltés növekedésének - sőt, idehaza igen határozottan növekednek,  és persze ehhez meg is tesznek mindent.

Így egyáltalán nem volt meglepő, hogy bő 200 fő jött el a rendezvényükre, ahol volt minden, mi szem-s-szájnak ingere: borok, üdítők, koktélok, rengeteg ismerős, vacsora, stand-up-os konferanszié, évértékelő előadás Heal Edinától, egy érdekes prezentáció az űrbe készülő magyar projektről (Puli Space Techologies) és zene a Budapest Bártól.

Hangulat, beszélgetések, evészet, ivászat - a Google tényleg kitett magáért, és olyan kellemesen vegyítette a "jóltartást" és a programot, hogy nem volt kicsit se kínos, sőt.

Persze, látszik, hogy idehaza a Google-nek azért jól megy, de ez nem volt hivalkodóan megmutatva. Az Android se maradt ki, minden 10 fős asztal kapott egy tabletet, arra volt kiírva az asztal száma, és később az adta az alapját egy Google-kvíz játéknak is (a kérdések a tableten jöttek, és itt lehetett válaszolni is).

Hát, így búcsúztatnak évet azok, akiknek sikeres volt 2011. Jó azért ezt látni és megtapasztalni. Köszönöm, Telenor, köszönöm, Google!

Ha egy komolyabb cég online kommunikációját tervezzük, akkor mindig felmerül az, milyen eszközöket használjunk és ezeket az eszközöket hogyan is használjuk.

Az egyértelmű, hogy a megszokott, egyirányú hirdetési csatornáknak a szerepe mi. A display (banner) hirdetések, a ppc, a hírlevél - meg lehet tanulni, egy-egy cégnek mennyit ér, mi a hasznos, és természetesen ezeken a helyeken hirdetések futnak, nem beszélgetések.

De amint innen kilépünk, akkor felmerülnek azért kérdések. Mert oké, a weboldalon feszesek és hivatalosak vagyunk (a cég kommunikációs szintjének megfelelően), míg egy tőlünk kellően messze lévő blogban lehetünk sokkal lazábbak is. De mit csinálunk a közösségi médiában, és főleg mit csinálunk akkor, ha konkrét (hirdetési) célunk is van? Egyrészt ugye párbeszéd fog kialakulni, ezt egyre többen már tudják. Másrészt viszont érződik, hogy nem szabad (nem lehet) a hivatalos stílust nyomni. De hol a határ, mi az, ami megengedett? Ha túl hivatalosak vagyunk, akkor unalmasak leszünk. Ha túl lazák, akkor félő, romboljuk magunkat. Valahol a kettő között lesz az igazság, de hol?

Nincs erre recept, próbálkozni kell. Erre nagyon jó a Facebook rajongói oldal, tanulgathatjuk - óvatosan, kis lépésekben - mit szeretnek a felhasználóink. És ha ezzel meg is vagyunk, akkor például választhatunk a Facebookon is nem annyira statikus hirdetéseket. Például a szponzorált történetet. Ami januártól már nem az oldalsávban jelenik meg, ha akár át is költözik az üzenőfalunkra.

Vagyis úgy hirdetünk, mintha beszélgetnénk. Ehhez kell igazán profin kitalálni, mit is akarunk és főleg: mit várnak tőlünk a rajongóink?

Csak pont itt nem esik a hó, pedig a gyerekek már várják. Mint a Karácsonyt. Ez valahogy megnyugtató, így év végén, hogy lesz ajándék, meg nem lesz suli, és ráadásul lesz hó is. Vicces, hogy az a lányom várja jobban a havat, akitől amikor megkérdeztem, mi lenne a három kívánsága, elsőre azt válaszolta: legyen mindig meleg. És milyen igaza van!

Na, de pont itt nem esik a hó, miközben az ország nagy részén igen. Végre, teszem hozzá. Mert a hó is olyan, mint a meleg: akkor adsz el több sört nyáron, ha kánikula van. És akkor adsz el sok szánkót télen, ha hó van. Egyébként minek vennének, nem igaz? Az egész dolog az igényekről szól, azok felkeltéséről, és persze a figyelemről is.

Gondold végig: itt van mindjárt Karácsony, és az emberek esze min pörög? Mit vegyenek meg még ajándékba, hogy majd jó magyar szokás szerint már 24-én este odaadják a szeretteiknek. De várj csak 3 napot utána, és már pont nem vesz senki ajándékot, csak szeszt meg olyat, ami hangos és villog és petárda. Aztán lesz egy másnap, meg egy kis pihenés, és nem veszünk semmit. Mert mi nem lesz? Pénzünk, ja. De azon kívül mi nem lesz?

Igényünk, igen. Mert januárban nem szoktunk igazából ajándékot venni (csak akkor, ha van valami születésnapos vagy névnapos rokon, de sokan azt is beszámítják a karácsonyba, a rokon meg így járt).

Tehát, mikor kell eladni? Amikor van igény. Szánkóra speciel lesz igény januárban is - ha lesz hó. Csak mondom.

A jó, hatékony reklámnak akkor kell nagyot ütnie, amikor éppen találkozik a fogyasztói szándékkal. Vagyis igény+termék=haszon, vagy mi. Amúgy erre épít a keresőhirdetés: a keresett igényre dob találatot.

Oké, elkalandoztam. Arról akartam írni, hogy ez a fajta igény-szezonalitás határozza meg elsősorban a kereskedelmet, és ebből messze kimagaslik a Karácsony. Hogyan, hogyan nem, de ez a keresztény ünnep lett egyben a kereskedelem ünnepe is, és erre kell nekünk készülnünk. Ez a reklám szempontjából legerősebb időszak, és ez hozza a legtöbb bevételt is. Jönnek is a jobbnál jobb ajánlatok emailen, banneren, facebookon, és még valahány név a naptárban...

Aki erre jól felkészült, az most arat(gat). Aki nem, hát annak is jut valami. Elvileg, legalábbis. Persze, ez a mostani év vége kicsit szerényebb, mint volt pár éve, de ezt értjük, tudjuk. És ettől függetlenül pörgünk. Miközben már pihennénk és aludnánk.

Apropó, neked hogy megy ez az időszak? Vannak vevőid?

Nálam lehet kommentelni. 

Most, hogy így sikerült a hazai közösségi média marketingre ráborítania egy vidéki ékszerboltnak a bő 800 ezer Like-ot és annak minden következményét, igazán érdekes lesz, hogy egy szakmai zsűri illetve a közönség véleménye kit fog kihozni győztesnek a Kreatív közösségi média versenyén.

Igaz, ehhez nevezni kell, és már nincs túl sok idő rá. Elvileg már le is járt hétfőn a nevezési idő, de végül a Kreatív meghosszabbította azt, így december 19-e, este 5-ig még van idő nevezni.

És érdemes is, van több kategória, így sok-sok esély van nyerni, ráadásul a díjátadó egyben workshop is lesz (tehát legalább egy közösségi média konferencia lesz 2012-ben, ez már tuti).

Én a magam részéről kicsit szkeptikus vagyok az ilyen versenyeket illetően, de valahogy ez a lehetőség most megfogott. Talán azért, mert újdonság, vagy azért, mert itt aztán tényleg nem az számít, kinek mekkora költségvetése, milyen hátországa volt - a közösségi médiát még tanuljuk, így mindenkinek van esélye, lehetősége. Így aztán hajrá, lehet még indulni a versenyen! Itt vannak az infók bővebben.

Szemét szakma a miénk, ha jobban belegondolunk, igen. Hiszen mit csinálunk? Megpróbálunk eladni dolgokat úgy embereknek, hogy lehet, arra az ég egy adta világon semmi szükségük nincs. Sőt, néha elkérjük tőlük a legféltetettebb kincsüket is: a személyes adataikat. Cserébe adunk üveggolyót, ahogy tették anno az amerikai honfoglalók az indiánokkal.

És miért tesszük ezt? Miért vagyunk képesek és hajlandóak etikátlan dolgokat művelni? Pénzért, természetesen.

Persze az, hogy mi etikátlan, természetesen nincs definiálva. Általában arra mondjuk azt, hogy etikátlan, ami bár törvényes, de mi úgy érezzük, hogy mégsem lenne szabad ilyet csinálni. Ez az egész a Facebook-os indián játék miatt merült fel: etikátlannak tartják sokan, mert a játéknak nincs köze a cég tevékenységéhez, illetve etikátlannak tartják, mert adatokat szerez. Hmm. Szerintem meg nem volt etikátlan, mert amit ígért megtartotta: azt mondta, megmondja mi az indián neved, és ezt meg is tette. Cserébe két dolgot kért: Like-old az oldalát és engedd meg, hogy kirakja a faladra a Facebook-on a képet és a rövid üzenetet. De erre előre rá is kérdezett, engeded-e. Ez így etikátlan lenne? Melyik része? Én nem értem. Azt értem, hogy nem tetszik sokaknak, nade hogy etikátlan? Hát...

Másrészt ezen a vonalon: amit a marketingben teszünk, akkor ezek szerint az sok esetben etikátlan, hiszen kihasználjuk az emberi hiszékenységet és figyelmetlenséget. Azt sugalljuk a reklámokban, hogyha ezt vagy azt megveszed, akkor attól több, jobb, sikeresebb, boldogabb stb. lesz. Mi ez, ha nem az emberek totális átverése? Most őszintén: az ultraszuper, adagokba csomagolt mosószertől leszünk jobbak, mintha hagyományos mosóport vennénk? Az határozza meg a boldogságunkat, hogy a Barátok köztet nem egy 37 centis hagyományos tévén nézzük, hanem egy 42 colos 3D-s áramfalón? Tényleg ezt jelenti a boldogság? Ugye, nem. De mi, marketingesek ezt sugalljuk. Azt mondjuk, fogyassz, mert arra van szükséged! Etikátlan ez? Sokak szerint igen.

Az volt a furcsa számomra a fent említett Facebook kampányra kapott kommentekben, véleményekben, hogy sokan úgy tettek, mintha most ébredtek volna fel, és amikor elaludtak, akkor még egy reklámmentes világ vette volna körül őket. Hiszen rácsodálkoztak, hogy jé, ez úgy reklámoz, hogy valamit belecsomagol valamibe! Nahát!

A marketing csúcsa egyébként az, amikor vágyat ébresztünk az emberekben. Amikor nem azt mondjuk, vedd meg a termékemet, mert az neked hasznos, hanem amikor elérjük azt, hogy kelljen neki a termékünk. Nem azért, mert ez racionális, hanem azért, mert kell. Csak. Hogy legyen. Ez a fogyasztás csúcsa, nem igaz?

Erre a kedvenc példám az alábbi videó:

Ugye milyen ügyes? Íme a sármos francia pasi, akihez szívesen hasonlítanánk, és íme az ő emocionális döntése. Reklám ez a javából! És oda üt, ahol a legjobban fáj: a férfiasságunkra. Már régen nem az autóról szól a történet, hanem a zsigerekről. Már régen nem az érdekel, hogy eljutok-e A-ból B-be, hanem az, hogy juthat-e nekem ebből az életérzésből!

Ügyes. És ilyeneket csinálunk, nap mint nap. Mennyivel rosszabb ennél az, ha a Facebook-on olyan aktivitást csinálunk, ami éppen tartalmilag nem kötődik a céghez, csak formailag?

Baromi irigy vagyok, az van. Mi a francért nem nekem jutott eszembe az a kampány, ami a napokban futott a Facebook-on? Lett volna ügyfelem, aki egy ilyenért aranyba foglalja a nevem, és örök életre szóló megbízást ír alá velem. Mert azért ez nem semmi: két ügyes alkalmazással pár nap alatt 800 ezernél több követőt összegyűjteni, úgy, hogy mindenféle adatokat megadtak a felhasználók, egészen pontosan:

Hozzáférés az alapadatokhoz

Beleértve a nevet, profilképet, nemet, közösségeket, felhasználói azonosítót, ismerősök listáját, és minden egyéb adatot, amit nyilvánossá tettem.

Ráadásként hozzáférést is adtak ahhoz, hogy az üzenőfalukra írjanak és fényképet töltsenek fel hozzájuk. Ügyes!

Úgyhogy pukkadjon meg a szervező cég, a programozó, a megrendelő, és mind a bő 800 ezer ember, akik Like-olták az oldalt, hogy megtudják az Indián nevüket, vagy azt, hogy Mit kapnak Karácsonyra. Mert ez az a két játék, amivel ennyi embert megfogtak. És az oldal a Facebook-on az Extreme Silver ékszer nagyker és webáruház.

A számok brutálisan nagyok. Most kellene arról írnom, hogy miért rossz alapvetően ez a kampány, és valahol a Facebook bugyraiban egy kommentben le is írtam, hogy ennek a bő 800 ezer embernek a jelentősen nagy része nem ékszert venni ment oda, így számukra ez az egész egy nagy spam kommunikáció lesz a jövőben, amikor már nem az lesz a fontos, hogy megtudja, hogy ő Buta Vásárló vagy Szellentő Tehén névre hallgatna az indiánok között. Mások azt is leírták, hogy mekkora nagy adathalászat ez - hiszen ennyi ember adatát megszerezni... de ez az egész legális volt, basszus. Innentől nincs miről beszélni. Igen, az emberi hiszékenységet használták ki, de ez maximum etikátlan. De ha jobban belegondolok... miért is lenne ez etikátlanabb, mint olyan sok más játék a Facebook-on? Mert ez ennyire brutálisan jól sikerült?

Ez a 800 ezer ember nagyon sok. Ha ennek csak 1 százaléka fog rendelni idén az ékszeres webáruházban, az bő 8000 ember. Számoljunk átlag 3 ezer forint forgalommal, ez 24 millió forint. A két alkalmazás fejlesztése mennyi lehet? 1 millió ft, max. És akkor nagyon nagyvonalú vagyok. Akkor keresett a cég alsó hangon 2-3 millió forintot. Mindezt a Facebook segítségével!

Ügyes, na.

Amúgy jellemző a hazai szakmai közönségre, hogy nem felállva tapsol, hanem keresi-kutatja a hibákat, mindenféle gonosznak ki akarja kiáltani a szervezőket, a helyett, hogy interjúk és esettanulmányok készülnének, és azokat az okokat keresnénk, hogy mi volt a siker titka.

Én meg megpukkadok, és egész egyszerűen nem tudok olyan érvet felhozni, amit a fenti számok ne söpörnének félre. Lássuk be: a marketing nem az erkölcsösség és a finomkodás terepe. És innen nézve ez bizony sikeres kampány. Ha tetszik ez a szakmának, ha nem.

Pár napja írt Doransky egy cikket, amiben arról elmélkedett, hogy mennyire jó (illetve mennyire nem jó) dolog az, ha közösségi médiát ügyfélszolgálati feladatok ellátására használjuk.

Mivel én is vallom (és tanítom), hogy a közösségi média (és azon belül elsősorban a Facebook és a Twitter) igenis jó hely az ügyfélpanaszok kezelésére, ezért arra gondoltam, kicsit megvédem ezt az álláspontot. De ahhoz, hogy megértsük, miért gondolom így, kicsit messzebbről kell kezdeni.

Doransky úgy ír erről a lehetőségről, mintha ezt az ügynökségek vagy a cégek találták volna ki. Pedig a történet nem itt kezdődik. Alapvetően a cégek nem szeretik a több irányú kommunikációt. Még a legkisebb, nem egyszemélyes, több vezetői szintet tartalmazó cég is rugalmatlan. Vannak, akik alig észrevehetően, és vannak, akiknél ezt nagyon jól látjuk nap mint nap. Egy kérdésre adandó válasz esetén bizonyos esetekben még azt is nehéz megtalálni, aki a választ tudja, aztán pedig kell egy kis idő, míg a válaszból kommunikálható szöveg lesz. És azért az a Parlamentben is vicces, amikor egy egyszerű kérdésre az a válasz, hogy "30 napon belül írásban válaszolunk". Ez így nem vita, ez így a sajtóközlemények harca.

De a nagy ügyfélkapcsolattal, elsősorban nem céges kapcsolattal rendelkező cégek kénytelenek voltak ügyfélszolgálatokat felállítani: ezt kívánta az ügyfélkezelés, és persze a törvények is. Ezek az ügyfélszolgálatok a párbeszéd intim helyei egy cég kommunikációjában, de a merevség, rugalmatlanság változatlan: még akkor is olyan, mintha géppel beszélgetne az ember, ha leül egy hús-vér ügyintézővel szembe. Szabályozott folyamatok, kincstári válaszok, és vakaródzás és időkérés, ha valami szokatlan problémánk van.

Ezek az ügyfélszolgálatok jellemzően túlterheltek. Vagyis vagy személyesen kell sorba állnunk, vagy telefonon keresztül várakozunk nem egyszer 30-40 (vagy több) perceket. És ez egyrészt iszonyatosan idegesítő, másrészt drága is, ha azt nézzük, hogy ezen idő alatt valami értelmes dolgot is tehetünk.

Aztán megjelent az internet, de az interneten nem készültek egyszerű és gyors ügyfélszolgálatok. Jobbára csak ötletelés szintjén működnek a chat-es, ip telefonos megoldások, mindenféle olyan problémák megoldásán küzdve, hogy milyen módon lehet kezelni a sok egyszerre beeső ügyfelet, illetve hogyan lehet ezt a vállalati folyamatokba integrálni. Marad az e-mail kommunikáció, de azt meg pont annyira lassan kezelik, mintha hagyományos levelet küldenénk. És pont olyan rossz hatékonysággal: sok esetben a válasznak még szinte köze sincs a kérdéshez.

Nos, ebben a helyzetben kezdtek el a cégek a közösségi médiában kommunikálni. Hiszen ott vannak az emberek, ott kell nekik eladni, ez lesz az új csodafegyver, stb. Igen ám, de arra csak az indulás után kellett rádöbbenni, hogy itt bizony nem egyirányú a kommunikáció, itt bizony párbeszéd van, ha akarjuk, ha nem, és a hatalmi szót, a fentről jövő irányelveket, a karót nyelt válaszokat kiröhögik, kifigurázzák a felhasználók.

De mindez nem elég: kérdeznek. Kínosat, hasznosat, bátrat és butát, de kérdeznek. Konkrétan a fogyasztók találtak egy eszközt, ahol bátran, folyamatosan és olcsón baszogathatják a cégeket. És ezt egyre többen ismerik fel, és egyre többen élvezik is.

Innen már csak egy lépés, hogy a dühös, frusztrált, megoldást nem találó ügyfél elkezdjen a közösségi médiában panaszkodni. Konkrét panaszokkal, amik eddig az ügyfélszolgálatnál, kellemes takarásban csapódtak le. De a közösségi média jelenlétet olyanok csinálták, akik megszokták a kommunikációt, így egyre több cég jött rá, hogy ilyen esetekben nem az a jó megoldás, hogy kizárom az ügyfelet, hanem ez, ha gyorsan és szakszerűen válaszolok, ha megoldom a problémát.

És az derült ki, hogy ezt értékelik is a felhasználók: örülnek annak, hogy kaptak végre egy működő csatornát, ahol az ügyeiket a gépük előtt el tudják intézni. És igen, részben a nyilvánosság előtt, persze sok esetben már e-mailek és belső üzenetek formájában. És az is kiderült, hogy a cég megítélését pozitív irányba mozdítja el az, ha ilyen fórumokon megoldja a problémákat. A felhasználókban nem az marad meg, hogy jaj, mennyi gond van ezzel a céggel, hanem az, hogy na, milyen jó, segíteni próbálnak.

Mert hibátlan cég nincs, és nem véletlen, hogy az ügyfélpanaszokat kezelni kell.

Így tehát gyakorlatilag felhasználó nyomásra alakultak át ezek a közösségi média jelenlétek részben online ügyfélszolgálatokká. És igen, igaza van Doranskynak a hasonlatával, ez olyan, "mintha egy váróteremben az üzletszabályzatban foglaltak szerint mindenkinek hangosan el kellene mondania, hogy miért érkezett, majd leülni és végighallgatni a többiek problémáit". De ezt nem az üzletszabályzat szabályozza, hanem a felhasználók kérték, hogy így legyen.

Ezért lehet igaz az, hogy a közösségi média platformok jó keretet adnak a problémák megoldására. És ezért szoktuk ezt ajánlani a cégeknek.

Emlékszem, a pre-internetikus időkben nagyon nagy keletje volt azoknak a könyveknek, amelyek egy-egy szoftver aprólékos leírásáról szóltak: hogyan használd a CorelDRAW-t, hogy legyél mágus PhotoShop-ban stb. Én magam inkább felfedező típus vagyok, szívesebben próbálkoztam az egyes funkciókkal, így nem voltam kifejezett célcsoport, de tény, ezek a könyvek akkor és ott nagyon hasznosak voltak.

Aztán jött az internet, és hirtelen rengeteg tudást meg lehetett kapni online - és valahogy a könyvekről is kezdünk leszokni.

Ezért is furcsa érzés a kezembe fogni egy friss, ropogós, 2011 végi papír alapú könyvet, ami valaminek a leírása. Ráadásul ez nem is egy többé-kevésbé statikus szoftveré, hanem egy webes szolgáltatása. Nem is akármelyiké: ez a könyv a Facebook-ról szól.

Egészen pontosan arról a Facebook-ról, ami akkor létezett, amikor ez a könyv íródott, tehát úgy szeptember-október környékén. Vagyis ha innen nézzük, akkor elavult őskövület, nem? Mármint nekem, aki naponta fent lógok, és a munkám miatt mindent el is olvasok, így pontosan tudom, mi hol van és miért (vagy nem tudom pontosan, mert reggel arra ébredek, hogy már megint minden átvariáltak az óceán túloldalán).

De vissza a könyvre: mi értelme van ennek? Elsőre, amikor hallottam, hogy lesz ilyen, én is eléggé értetlenül néztem ki a hajam alól. Aztán így, kézbefogva, átlapozva, beleolvasva, azt kell mondjam, nem hülyeség. Igaz, a célcsoport nem én vagyok. Nagyon nem.

Hanem ki? Minden olyan rokonom, barátom, aki nem a monitortól lebarnult fejű. Azok, akik élik a normális életüket, és a Facebook-ot csak elvétve (értsd hetente 3-4 alkalommal) használják. Nem napi 18 órában. És sok ilyen ember van. Rengeteg. 3,6 millió magyar regisztrált, vagyis idehaza minden harmadik ember fönt van.

A könyv címe: Facebook dióhéjban. A bátor kiadó, aki hitt benne, a Kiskapu. A tartalomról nem nagyon van mit mondani: leírja, hogyan kell használni a Facebook-ot. Én merem javasolni mindenkinek, aki mostanában kezdte el használni, legyen a használat oka magán vagy céges. Jó és hasznos könyv, még akkor is, ha helyenként már meghaladta az idő és a szélsebes változások.

Karácsonyra ideális lehet, de azért figyeljünk rá, hogy ne érezze sértésnek egy-két geek ismerősünk, ha ilyet veszünk nekik.

Aztán, tavaszra, úgyis elolvad az aktualitása - a még le se esett hóval együtt.

(A képet itt találtam.)

Hétfőn-kedden egész nap tanítottam. Ez jellemzően azt jelenti, hogy szerdán, azaz ma még nem térek teljesen magamhoz, kicsit szétesik az ilyen "másnap". Így aztán pihentetőként átnéztem a közösségi médiás dolgokat, kicsit tanulási szándékkal.

Például megcsináltam a céges Google+ oldalunkat is, igaz, a kép vacak rajta (pixeles), és olyan sok dolgot még nem is sikerült ott csinálni.

Aztán végigfutottam az utóbbi idők magán Facebook dolgain, és azt látom, hogy valami eszement módon felpörögtek ott az események: ha kirakok egy kicsit vicces képet vagy szöveget, akkor rövid idő alatt nagyon sokan Like-olják, és beindult a Megosztás használata is. Azt hiszem, ez alapján a nem reprezentatív minta alapján azt mondhatom, hogy a Facebook fejlődésin fázisának egy újabb szakaszába léptünk: nagyon jelentős bővülés már nem lesz (3,6 milliónál jár idehaza), de a használat elmélyültebbé válik, a közösségi funkciók jobban előtérbe kerülnek.

Ez alapján pedig azt feltételezem, hogy 2012-ben a közösségi média talán még fontosabb lesz, mint idén: már nem az újdonsága lesz az érdekes, hanem az ereje és használata. (Tudom, nem egy nagy jövőbelátás ez, ja...)

Vagyis vigyázó szememet továbbra is a Facebook-on tartom, miközben fél szemmel a Google+-t figyelem - és közben azt várom, hogy az okostelefon bumm marketingre gyakorolt hatása valamikor a nyáron eléri azt a szintet, amikor már elkezd kikerülhetetlenné válni.

Ja, és aki szereti a nagyon kicsi, de rohamosan fejlődő piacokat: érdemes elkezdeni olvasgatni a smart tévékről!

Amikor írtam az iWiW-ről, és leírtam, hogy napi 500 ezer és heti 1,2 millió aktív felhasználója van, akkor elég sokan megkérdezték, hogy jön ez ki, hogyan lesz az 500 ezerből 7 nap alatt 1,2 millió?

Akik naponta foglalkozunk online kampányokkal, erre a válasz triviális, kb. a számtan 3x4 szorzásával egyenértékű, bonyolultságú kérdés. Hiszen mindössze arról van szó, hogy heti szinten az egy hét alatti egyedi látogatókat adjuk össze, és egy ember akkor is egy fő, ha minden nap belépett. Így minden nap egyszer szerepel a napi statisztikában, de a hetiben is csak egyszer. De ugye ezt tudjuk, nem igaz?

De elgondolkoztam ezen a számunkra triviális kérdésfelvetésen: az ilyen kérdések szoktak visszarángatni a magunk épített elefántcsonttoronyból, az ilyen kérdések gondolkoztatnak el azon, mennyire egy zárt és különleges kis világban élünk mi. És ha az ilyen információk, tudás morzsák sem jutnak át, akkor vajon az ennél szofisztikáltabb dolgok kijutnak-e innen?

És például tisztában vannak-e a felhasználók azzal, hogy a hazai tartalomszolgáltatás kurva nagy bajban van? Hogy a bevételeket szinte alig lehet alultervezni? A mai napig olvasok olyan kommenteket, hogy bezzeg könnyű az Indexnek meg az Origónak, mert azoknak van jó sok pénzük... Tényleg? Ugyanmár... A válság önmagában elég nagy pofon lenne, de ráadásul jelentősen átcsoportosulnak a hirdetési pénzek, olyan módon változik a piac, ami bár nagyon jó a Google-nek és a Facebook-nak, de aztán senki másnak nem.

Hirdetői oldalról ez egy ideig még egy jó pozíciónak néz ki, de ahogy csökken a tartalomszolgáltatók bevétele, úgy fog a tartalom minősége romlani, és ennek nem az lesz a következménye, hogy minőségi oldalakon lehet hirdetni.

Tehát, tudja ezt valaki a "körön kívül"?

Végiggondolva azt, ami a látogatottsággal kapcsolatos kérdés mögött van, szerintem kevesen. Ez pedig, azt gondolom, nem annyira jó. Az Index.hu most például előre menekül: új, nagy méretű hirdetéseket vezet be január 1-től a cikkoldalakon (640x360 pixel, valamikor ennyit láttunk az egész böngészőben), ezzel is hatékonyabbá és eladhatóbbá téve a hirdetéseket - kérdés, mennyi ideig jön ez be, vissza tud-e jönni annyira a hirdetői kedv, ami elég a túléléshez, és majd később a fejlesztésekhez?

De egy-egy ilyen változást nem ártana elmagyarázni az olvasóknak. Jó lenne megértetni velük, hogy ez a lépés valójában azért történik, hogy továbbra is legyen tartalom. El tudjuk ezt vajon mondani? Sőt. El akarjuk ezt vajon mondani?

Szerintem nem ártana. Bár nem vagyok abban biztos, hogy ezt annyira megértenék. Mert végülis nekik az Index csak egy oldal a néhány olvasott közül. És hát végső soron mehetnek máshova is...

Érdekes ötlet, hogy bárhonnan és bármikor indíthassunk hirdetést, és van, amikor ez hasznos lehet. Ha például hirtelen el kell kezdeni valamit hirdetni, vagy ha menet közben jövünk rá, hogy azonnal reklámozhatnékunk támad (viszket valami ott hátul), akkor lehet érdekes az ETARGET új megoldása.

Ennek a neve a címbeli #ad140, és a lényege nem más, mint a Twitter összekötése az ETARGET rendszerével: ha rendelkezünk Twitter hozzáféréssel, ha van ETARGET fiókunk, akkor ezt a kettőt összeköthetjük. És ha összekötöttük, akkor a Twitterről tudunk közvetlenül kampányt indítani.

Vicces megoldás, bár nem állítom, hogy mindennapi szükségletet elégít ki. Minden esetre innovatív és ötletes. Még az is lehet, hogy lesz olyan élethelyzet, amikor használni fogom. A franc se tudja...  Ötletadónak nem rossz, és azért azt is mutatja, hogy az ETARGET-nél sem állt le az élet, történnek ott is dolgok.

Akit bővebben érdekel a szolgáltatás, annak ajánlom a leírást az ETARGET blogján. Jó hirdetést hozzá!

Olvasgatom Dunder Krisztián könyvét, és azt hiszem, nagyon sokat fogok belőle tanulni, mire a végére érek. Egy kicsit helyre tesz pár dolgot (hiszen a nyilatkozó cégek történetét ilyen mélységig nehéz máshonnan megismerni), de ami fontosabb, inspirációt ad arra, hogy van értelme és van mit csinálni.

Számomra például az egyik nagy tanulság már most, hogy nem attól jó egy ötlet, hogy azonnal nyereségessé válik. Sőt, az internetes szolgáltatások fejlődésében teljesen természetes az az állapot, amikor egy új dolog elkészül, használjuk, de nincs mögötte üzleti modell, valójában üzletileg nem egy nagy cucc, sőt. Vagy veszteséges, vagy éppen csak nullszaldós. 

Amikor startupok kapcsán szoktunk arról beszélgetni, hogy jó az ötlet, de hol van benne a pénz, akkor úgy érzem, ezzel a kérdéssel nem a realitások talajára rángatjuk vissza az ötletgazdákat, hanem olyan elvárásokat támasztunk, amelyeknek adott esetben nem lehet megfelelni. Ki kell mondani: nem az a legfőbb ismérve egy szolgáltatásnak, hogy azonnal nyereséges-e.

Igaz, céget nem lehet építeni pénz nélkül, és ez a könyvből is kiderül: mindig van egy olyan hátország - egy befektető, egy már jól működő szolgáltatás, egy másik vállalkozás -, amely átsegít a kezdeti időkön.

És a kezdeti idők után a pénz is megérkezik, de ez sok esetben nem 6-8 hónap, hanem akár 3-4 év is lehet!

Valójában ezért inspirál a könyv. Azt érzem benne, amit én is gondolok: a befektetett munka, a jó megoldások, a jó szolgáltatások idővel meghozzák a gyümölcsüket. És azt hiszem, ez kellően jó ígéret arra, hogy az embernek legyen kedve dolgozni, legyen kedve belevágni 2011. utolsó hónapjába, és aztán a nagy bizonytalanságba: 2012-be.

Pénteken voltam a Kürt Akadémia NET-WORKS képzésén oktatni, és így volt szerencsém meghallgatni Kozári Istvánnak, az [origo] értékesítési igazgatójának az előadását az iWiW-ről. Egy nagyon jó és nagyon tartalmas, sales-prezit mondott el - egyik oldalról nézve. Másik oldalról nézve pedig nagyon hasznos dolgokat tanulhattunk (én is). István jó előadó, kellő humorral, és az ehhez a témához elengedhetetlen öniróniával.

De a lényeg végül is az iWiW. Mert mi is történik ott? Az ország azon része, amelyik az online dolgokkal foglalkozik szinte temeti már. Az ország másik része meg - kis túlzással - használja. Mert lássuk be, szeretnék én így halott lenni, ahogy most az iWiW az. A látogatottság süllyedése ugyanis úgy tűnik szeptember óta megállt, és a napi bő 500 ezer átlagos látogatottsági szint megmaradt. Sőt, van heti 6 ezer körüli új regisztrált (és ennél kevesebb az, aki kiiratkozik onnan, tehát nagyon lassan növekszik is a 4,6 millió regisztrált szám). A heti látogatottság pedig 1,2 milliónál tart, ami megint csak nem annyira rossz, szerintem. 

Az iWiW napi egyedi látogatószáma, 2011.03.26-tól 2011.11.27-ig. Forrás: Webaudit

Igen, ezek a számok egy-másfél éve sokkal magasabbak voltak. Igen, a tendencia nem az, hogy ez meg fog fordulni, egyelőre nem várható rohamos növekedés. De talán sikerül a csökkenést megállítani, és stabilizálni a jelenlegi helyzetet.

Persze, hiba lenne az iWiW-et a Facebook-hoz hasonlítani (és ezt a hibát az [origo] is elkövette korábban), mások és máshogy használják, de István mutatott olyan esettanulmányokat, amelyek a jelenlegi időszakban is sikeres kampányok voltak. (Egész biztos vagyok benne, hogy minden érdeklődőnek elküldi az Origo corp. sales csapata.)

Én egyre inkább azt hiszem, hogy óvatos taktikával (amihez az [origo] igazán ért) meg lehet menteni az iWiW-et. Azt nem hiszem, hogy a jövőben lesz annyira meghatározó oldal, mint volt korábban, de az [origo] már a pénzénél van (István ezt így konkrétan kijelentette), vagyis ha megtermeli a fenntartási költségeket plusz némi nyereséget, máris hasznos tagja a tulajdonos portfóliójának.

Igen, ez nem az a helyzet, amit pár éve gondoltunk az iWiW-nek, és a jelenlegi folyamat valójában kármentés, aminek jelentős oka nemcsak a Facebook jelenléte, hanem a korábbi elhibázott taktika volt. De a kármentés talán működik.

Én figyelek tovább.

Ti jártatok már így?

Google AdWords kampányt akartunk indítani, a szokásos módon. Ugye a Google kampányok nagy előnye, hogy amennyiben bankkártyával fizetsz, úgy az indítással kapcsolatos döntés és a tényleges indulás közötti idő radikálisan lecsökken, akár órákban (vagy percekben) mérhető. Ezt szeretjük, ennek vannak előnyei.

Ennek megfelelően november elején indítottunk is egy kampányt - ami nem indult el. Azt írta, vizsgálat alatt van - oké, volt már ilyen, egy-két nap, megnézik a hirdetést és hajrá. De most nem a hirdetést nézték, hanem a fiókot... és sokáig! Közel kettő hetet! vártunk arra, hogy elinduljon a kampány. Ez nagyon sok.

Mint kiderült (az írországi ügyfélszolgálattal való beszélgetés után), ez egy új gyakorlat a Google-nél: kiszúrnak egy-egy fiókot, amit vizsgálnak, akár 14 napig is. Nem mi jártunk így egyedül, nem is mi telefonáltunk egyedül, "égnek" a vonalak.

Fogalmunk sincs, mit lehetne tenni ez ellen, egyelőre jelezzük az új ügyfeleknek, hogy lehet ilyen probléma - készüljünk föl rá. Mást nem is tudok ajánlani, készüljünk föl lelkiekben, hogy előfordulhat, egy új fiók egy-két hétig nem tud elindulni.

Másnak is volt ilyen tapasztalata?

Tegnap volt az 5. Keresőmarketing nap, jól elfáradtam, de nem lehetek csalódott. Én belülről úgy éreztem, összességében jó lett a konferencia. Külön dicséretet érdemel a hely, a Laruss Rendezvényközpontja - nemcsak a környezet a szép, de az ott dolgozók is sokat segítettek abban, hogy gördülékeny és sikeres legyen a rendezvény. Nem beszélve az ebédről, ami nemcsak az én véleményem szerint volt kiváló.

Legjobban annak örülök, hogy az előadások jók lettek, és jól követték egymást. Amikor az ember kitalál egy programot, akkor van a fejében egy koncepció, egy ív, hogy mi után mi következzen - és ezt minimális kompromisszummal, de sikerült végigcsinálni.

Nem is szeretnék most senkit kiemelni, mindenki hozta azt a tudást, ami hasznossá is tette a Keresőmarketing napot.

Persze nem volt hibátlan a nap. Egyrészt nagyon sokat csúsztunk - ez elsősorban szervezési hiba, vagyis az én hibám. Elkövettem azt az alapvető hibát, hogy nem tudtam elég "nem"-et mondani, túl sok dolgot akartam megvalósítani. Ez viszont időigényes, és pont ennek lettünk szűkében... A másik hibát abban éreztem, hogy túlvállaltam magam, nem lett volna szabad beülnöm két beszélgetést is vezetni. Egyszerűen elfáradtam a végére.

Ezek tanulságok, és tanulságos volt a megelőző kampány eredménye (illetve részbeni eredménytelensége) is. Tanulunk ezekből, és ettől remélem jövőre minden jobb lesz.

(A fotót Erdős Ákos készítette.)

Ugye te sem akarsz zoknit kapni Karácsonyra?

Ez azért elég erős felütés, azt hiszem. És tartozik ehhez egy videó is, íme:

Vicces, igaz? De mielőtt ezt a videót küldöd tovább, íme a weboldala: No socks for Christmas. Na, ezt bátran tovább lehet küldeni, ha nem akarsz zoknit kapni.

Még tegnap kaptam ezt a videót, és a levélből kiderült, hogy ez bizony hazai termék, vagyis nálunk készült. Azt hiszem, ez a minőség (tartalom és forma) bármikor versenyképes az egész világon, így egy nagyon keveset vissza is kérdeztem.

Q: Hogyan született az anyag?