Onlinemarketing blog

Itt ülök a Média Hungary-n, ahol a téma valahogy mindig a pénz: hogyan és hol van a pénz, miből fognak élni és megélni a médiacégek? Hiszen, ahogy az alcím is mondja, a pénz beszól, a pénz irányítja a médiát (is).

Általános megoldást nem tudok mondani, de most a helyzet leírása és a nagy ködök helyett egy lehetséges megoldást vázolnék fel arra, hogy lehet a hazai internetes tartalomszolgáltatóknak pénzhez jutni, milyen megoldás lehet az, amely segíti a hazai tartalom elkészülését, segíti a hazai tartalomszolgáltatókat.

Ehhez el kell viszont mondanom néhány dolgot, néhány olyan dolgot, amely meghatározza a felhasználói szokásokat.

A tartalomért, ha az kézbe fogható, hajlandóak vagyunk fizetni. Veszünk újságokat, veszünk könyveket - így volt ez mindig, és jobbára így is fog maradni. Legalábbis a fizikailag létező tartalmat (ami kézbe fogható), így vesszük meg. Ami viszont már nem ilyen, ott nem egyértelmű a helyzet.

Más jellegű tartalomért akkor fizetünk, ha nincs más megoldás. A rádióért például nem fizetünk semmit. A tévéért már igen, de csak akkor, ha sok csatornát akarunk nézni, ott is van olyan lehetőség, ami nem jelent folyamatos kiadást. Az internetes tartalomért pedig inkább nem szeretünk fizetni, jobbára az ingyenes tartalmakat fogyasztjuk. A mobil/tablet piac egy érdekes átmenet, ott működnek egyes fizetős modellek, de ezek volumene messze elmarad attól, ami egy ilyen kis piacon, mint a magyar, valós bevételeket jelentene. (Persze nemzetközi piacra dolgozva ez már működhet, természetesen.)

Elméletben persze több modell is létezik, ahogy a neten lehet pénzt csinálni. Nézzük ezeket!

A tartalom ingyenes, a bevétel a reklám

Ez a modell működött éveken át, sikeresen. A piac mérete és az elköltött pénz mérete olyan szinten egyensúlyban volt, hogy a potenciális bevétel eltartotta a tartalomgyártást. Ez a modell sajnos két dolog miatt bukik: egyrészt a válság miatt visszaesett a hirdetésekre fordított pénz több területen is. Sajnos pont olyan területeken (autó, bank, biztosítás), amelyek sokat költöttek a hazai tartalomszolgáltatóknál. Másrészt megjelentek olyan hatékony hirdetési formák, amelyek olcsóbbak, mint a korábbiak, ráadásul az abból származó bevételek részben vagy egészben nem a hazai tartalomszolgáltatóknál landolnak (itt most elsősorban a Google-re és a Facebook-ra gondolok). Így ez a forrás apad, ad absurdum meg is szűnhet (nem fog, de egyes kisebb tartalomszolgáltatók esetében még ez sem elképzelhetetlen).

A tartalom ingyenes, a bevétel a reklám, de...

...a tartalomszolgáltató nem ebből él. Vagy hobbi tartalomról beszélünk (pl. blogok), vagy máshonnan finanszírozzák a tartalom gyártást, és az ezen keresztül szerzett olvasókat terelik más bevételt hozó irányokba. Erre a legjobb hazai példa a Portfolio.hu, ők például konferenciákból és egyéb megoldásokból jutnak bevételekhez. Ez a modell életképes, de olyan lehetőségeket, olyan piaclátást és felkészültséget jelent, amely túlmutat a tartalomgyártáson, így a piacon csak néhány szereplőnek lehet ez az útja.

A tartalom nem ingyenes, fizetnünk kell érte, ha fogyasztjuk

Ez a klasszikus fizetős kapu modell. A tartalmak, szolgáltatások egy részéért fizetni kell. Például látjuk a cikk ajánlóját, de a cikket nem. Vagy megnézhetünk 5 cikket, de többet nem. Vagy láthatjuk a cikket, de csak pénzért kommentálhatunk. A lehetőségek száma magas, a lényeg minden esetben az, hogy van egy pont, amikor fizetnünk kell.

Ez a fizetés megvalósulhat magán az oldalon - erre példa a 168 óra online, vagy akár a Kreatív Online egyes cikkei -, de az is lehetséges, hogy több (egy adott országban akár az összes) tartalomszolgáltató egy közös kaput állít fel - erre példa a szlovákiai Piano rendszer.

A modell hátránya természetesen a fizetési hajlandóság. Nagyon kevés olyan tartalom van, amiért szívesen fizetünk. A Piano rendszer egyszerű, és generálisabb megoldás, de így is ott a korlát: nem akarunk fizetni. Ráadásul ezt a rendszert könnyen megtörheti egy-egy nagyobb piaci szereplő kimaradása. Az egyedi fizetés pedig tényleg csak exkluzív tartalmak, szolgáltatások esetén működik.

A tartalom nem ingyenes, de a tartalom ára az előfizetési díjban szerepel

Ez a klasszikus kábeltévés modell, több tartalomszolgáltató kedvenc modellje, de még nem vezették be - és várhatóan ebben a formájában nem is fogják. Pedig a rendszernek több előnye is van: megoldódik a fizetés kérdése, és akinek kell a tartalom, az könnyedén hozzáférhet.

A modellnek van egy szoft és egy hard változata. A szoft változatban az előfizető dönti el, akar-e fizetni külön tartalomért, és ennek a díja külön tételként jelenik meg (ilyet terveznek Szlovákiában, a Piano-ra építve). A hard változatban nincs választási lehetőség, az előfizetői díj tartalmazza a tartalom díját.

Az előbbi megoldás úgymond humánusabb, míg az utóbbi a biztosabb bevétel, nem beszélve arról, hogy az utóbbi esetében a díjak alacsonyak lehetnek.

Ebben a modellben a tartalomszolgáltatók egy közös méréshez kapcsolódnak, és a forgalom arányában jutnak bevételhez. A modell egyik veszélye ebben van: mi van akkor, ha minden piaci szereplő pénzt kér, hiszen kérhet, és így például a Google vagy a Facebook is részesedést kér? Az ő forgalmaik egyáltalán nem kicsik, és így vinnék a pénz jelentős részét - amivel kevesebb jutna a hazai tartalmaknak.

A javaslatom mégis elsősorban a fenti modellből indul ki, íme:

Első lépésben vezessük be idehaza is a Piano rendszerét. Legyen egy közös fizetős kapu, legyen egy pont, ahol mindenki fizethet-beléphet. A tartalomszolgáltatók eldöntik, mi kerül pénzbe és mi ingyenes, ahogy Szlovákiában is, a Piano pedig megadja a technikai hátteret.

A második lépésben a nagyobb internet szolgáltatók vállalják át - előfizetői díj emelésével - a Piano díjait, vagyis emelt szolgáltatást nyújtva a tartalmat is adják a hozzáférés mellé. 

A Piano a pénzeket természetesen a tagok közös megállapodása alapján osztja szét, az legyen az ő problémájuk.

Ezzel megvalósulna a hazai tartalomszolgáltatók finanszírozása. Ha új szereplő akar belépni, akkor azt a Piano-n keresztül megteheti, vagyis a piac nem válik teljesen zárttá. Az így működő piacon az egyéb bevételeknek is helye lehet, nem állna le a reklámbevétel sem, miközben a felhasználók jelentős része továbbra is mindent megkapna. Ráadásul, mivel egyfajta elvárás lesz ez a fajta hozzáférés, egyre több internet szolgáltató nyújtaná azt az előfizetőknek. És persze megmaradna a független Piano előfizetés is: akinek a szolgáltatója nem száll be, vagy egyéb helyről (pl. egyetemek, korményzat, free wifi) veszik igénybe a szolgáltatást, azok is hozzáférhetnek a tartalomhoz.

Oké, ezt még finomhangolni kell, de nagy vonalakban erről lenne szó. Tudom, ez a modell távol áll a hazai szokásoktól, ez a modell nagyon sok támadást kell kiálljon. De ez a modell lehetővé tenné, hogy a fogyasztó minél fájdalommentesebben fizessen a tartalomért, miközben a hazai tartalomszolgáltatási piac sem menne teljesen tönkre.

Ez gyakorlatilag a hazai piac hosszútávú megmentését jelentené. Persze olyan, mint a fogorvos: a székben ülve fájdalmas. De mennyire jó aztán egészséges fogakkal élni, fájdalom nélkül!

Amikor a tavaly megjelent Online üzlet és marketinget elkezdte Bányai Edit szerkeszteni, elmondta, mennyien gondolták azt, hogy egy ilyen gyorsan változó piacról szakkönyvet nyomtatott formában megírni mennyire rossz ötlet. Hiszen mire megjelenik, már nem aktuális, és a nyomtatott formát nem lehet átírogatni. 

Én már akkor is azt mondtam, hogy bár ez igaz, de néha meg kell jelennie egy-egy könyvnek is a témában, kell szakirodalom, amire lehet hivatkozni, amiről lehet beszélve, amihez képest vannak a dolgok azóta.

És ez a könyv erre (is) tökéletesen megfelel.

Azóta annyi változott, hogy most úgy érzem, nemcsak igazam volt, de még több szakkönyv kellene a hazai olvasóknak, legalább akkora példányszámban, hogy a hallgatóknak, tanulóknak lehessen mit adni.

Egyrészt kegyetlen csalódás, hogy a ma szakmát tanulók mennyire nem élnek az internet adta lehetőségekkel. Bár a Facebook-ot mindenki ismeri (de még azt sem használja mindenki), addig például a blog olvasás nem kevesek számára kimarad az életből. Vagyis nem jutnak hozzá még hazai másodkézből sem az igazán fontos dolgokhoz. Aztán majd amikor jön a szakdolgozat, derül ki, nincs honnan meríteni (nem másolni, de legalább idézni). Hiszen a szakdolgozat egyik feladata, hogy megmutassa, a hallgató felkészült a szakmából, ismeri azt, tudja, hol kaphat információkat.

Szakkönyvek nélkül ez nehéz. Például keresőmarketing témában az elmúlt tíz évből három magyar nyelvű forrást tudok mondani, ami könyv. Blogot persze sokkal többet, de az ugye külön tétel.

Vagyis kellenek még a könyvek, akkor is, ha a napi tudást nem ezekből szerezzük. De a hallgatóknak kellenek a fogódzók, kellenek azok a források, amikből vizsgára készülhetnek, amikből idézhetnek. Írni kell, azt hiszem.

(Az illusztráció forrása.)

Mivel csütörtökön a Szek.org konferenciáján pont a hype-ról fogunk beszélgetni, így nem mehetek el szótlanul az újabb "indián neves" alkalmazás mellett, vagyis ismét van öncélú like gyűjtő alkalmazás a Facebook hazai szögletében.

A "Mosolyog" oldalnak sikerült elsütnie egy újabb hype-ot, mégpedig "Ismerd meg a neved jelentését" címmel. A falamon is feltűnt már, de ami a lényeg: az oldal kb. szombat óta 340 ezer Like-ot gyűjtött.

Tanulság? Azt tanultam régen, hogy az ember kedvenc szava a saját neve. Úgy tűnik, ha ezzel játszunk, akkor az megmozdítja az aktív Facebook-ozók egy jelentősebb részét. Más kérdés, hogy az így szerzett Like mennyit is ér. S míg az indián neves alkalmazás esetében létezett konverzió (vagyis volt mit vásárolni az alkalmazást készítő cégnél), addig ez elég céltalannak tűnik.

Ráadásul illenék elmondani, mire használja a bekért adatokat (amik között nincs e-mail cím egyébként, de sok más igen). Vagyis ahogy sok más alkalmazás, ez is megbukna egy tételes Facebook ellenőrzésen. És a célját még mindig nem látom...

De szórakoztató.

Használom a tárgyakat, véleményem szerint azért vannak. Ami fontos, az a funkcionalitás, de ha ez megfelelő designal párosul, akkor az számomra egyfajta ráadás. Például nem azért van MacBook-om, mert szép, hanem azért, mert hatékonyabban tudok ezen dolgozni, mintha mást választanék.

A telefonom kiválasztásánál sem volt sosem szempont a kinézete, elsősorban a funkcionalitás érdekelt, mindig is. Persze ennek része az is, hogy mekkora, milyen strapabíró, és így tovább. Ez a fajta hozzáállás azt is jelenti, hogy elvárom ezektől az eszközöktől a megfelelő működést, megadom az eszközöknek azt, ami az elvárásuk, de különösképpen nem vigyázok rájuk.

Így aztán most a Galaxy Tab-em egy két helyen karcos és ütődött, a SonyEricsson Xperia Arc-om szintén hasonlóan "enyhén sérült". Egyik készülék funkcionalitásával sincs semmi baj, de valahogy nem annyira bírják a strapát, mint azt én gondoltam volna. És mivel az ember a saját kárán tanul, így tudom, legközelebbi készülékeim meg fogják kapni a plusz képernyővédő fóliát, és a szükséges tokot is (ami a Tab-nél állandóan tervbe volt, de sose jutottam el odáig, hogy megvegyem, a telefonnak meg annyira szép az alakja, hogy véteknek éreztem volna azt még becsomagolni...).

Az a helyzet, meg kell tanulni az újabb eszközök elvárásait. Ezek már nem annyira strapabírók, cserébe rengeteg új funkcióval rendelkeznek. Valamit valamiért. Ettől azért még a hozzáállásom nem változik: nem azért veszek valamit, hogy vigyázzak rá, hanem azért, hogy használjam.

Volna itt egy érdekes kutatási eredmény, aminek az értelmezéséért engem megint nem fogtok mind szeretni. Ez ugyanis arról szól, hogy a display hirdetések esetében a kattintás, mint mérőszám, mennyire durván nem releváns, mennyire tök mindegy, hogy hányan kattintanak egy bannerre:

A comScore és a Pretarget közös kutatásából legalábbis az derült ki, hogy a szempárok elé kerülés (viewability) és a hirdetésen történő "kurzoridőztetés" (hover time) sokkal erősebben korrelál a - vásárlásként és további információkérésként meghatározott - konverzióval, mint az átkattintási arány (CTR).

Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Szerintem azt, amit eddig is tudtunk: a kattintás alapján történő banner vásárlás valójában nem hatékonysági kérdés, egész egyszerűen csak egy olyan árazás, amelynek keretében sokkal olcsóbban lehet megjelenést venni. Érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy nem-e kellene követni az Index.hu-t, vagyis szépen megpróbálni kivezetni a ct alapján történő banner árazást a piacról.

Viszont ezt csak úgy lehet megtenni, ha adunk helyette más megoldást, hiszen az tök egyértelmű, hogy a megjelenés alapú megoldás nem jó. Az idő alapú már jobb, de az több technikai problémát is felvet (kis oldalak kérdése, több hirdető mint nap egy adott időben és így tovább).

A cikkben szerepel még ez is:

A kutatási eredmények rámutatnak, hogy a megjelenések (impressziók) konverzió reményében történő tömeges vásárlása nem a leghatékonyabb stratégia. A hirdetéssel történő interakció 0,49-os, a láthatóság 0,35-os korrelációt mutatott a konverzióval, míg az impressziók száma csak 0,17-osat, a kattintásoké pedig elenyésző mértékűt, 0,01-osat (az 1-es érték jelentené az egyenes arányú összefüggést az adott mutatók között).

Vagyis mit kellene mérni? Például interakciót, láthatóságot. Az csak a feneség, hogy ezt a mostani mérési rendszerek nem igazán teszik meg nekünk. Idehaza például csak egy szolgáltatóról tudok, ahol az árazása alapja az AV, de a megjelenés helyett a vAV, vagyis a látott megjelenés: csak azért kell fizetni, ami nemcsak letöltődött, de a képernyőn meg is jelent (vagyis elgörgette odáig a felhasználó).

Ezt lehetne fokozni, pl. azért fizetni, ha egy banner legalább 15 másodpercet "képernyőn van", vagy valami hasonlót.

A kattintás ugyanis nem érdekes, a megjelenés viszont még kevésbé releváns. Ki kellene találni - és nemcsak itthon - mi lehet a jó megoldás, és egy valóban releváns árazással visszahozni a hirdetőket a display hirdetések világába. Jót tenne a piacnak.

Az idei Média Hungary egyik különlegessége, hogy van két kiemelt vendég: Finnország és a Facebook. E kettő közül főleg az utóbbi az, ami elgondolkoztatott. Ez ugyanis nem az Internet Hungary, hanem a Média Hungary, vagyis a médiáról szól, nem az internetről.

Az ebben a furcsa, hogy valójában nem is furcsa: a Facebook-ot médiaként kell kezelnünk. Persze nem teljesen önálló médiaként, hiszen a szerepe jelenleg kiemelten a média recikulálása, vagyis a máshol elkészült tartalom újraosztása, de ha beleveszem a játékba a Facebook céges oldalakat, plusz a publikus írásokat, amik szinte blogszerűen készülnek sokaknál, akkor bizony egy valódi média a Facebook.

(És most csöndben elmélázok, hogy az iWiW is média lehetett volna, ha nem telefonkönyvet faragtak volna belőle...)

Tehát az idei Média Hungary bemutatja a XXI. század hálózati médiáját. Azt hiszem, ez önmagában egy izgalmas megközelítés, és a többi program már szinte csak hab a tortán. De ez a hab a pénzről szól, hiszen a média jelenlegi legnagyobb kihívása az, hogy miből és hogyan lesz pénz. Erre fogják sokan keresni a választ - kicsit szkeptikus vagyok arra nézve, hogy lesznek-e használható válaszok.

És természetesen téma lesz a mobil is, ahol én leszek a házigazda-műsorvezető. Ezt most nem is fényezném, de tuti jó lesz, nekem elhihetitek!

Idén tehát ismét Média Hungary, május 8-9-én. Találkozzunk ott is!

Nem lesz ez így jó, nagyon nem. Miközben a gazdaságot tovább lassítja a II. Széll Kálmán terv, egész egyszerűen kilátástalanságba csúszik a vállalkozói szegmens is. Márpedig ha valami, akkor a vállalkozások, a hazai vállalkozások rángathatnák ki ezt az országot a gazdasági helyzetéből. De nem, sajnos nem ez történik. És vállalkozóként valamint marketingesként ezt nagyon szomorúnak gondolom, hiszen a marketing, a reklám akkor tud fejlődni, ha fejlődik a gazdaság.

Ez az ország elfelejtett vállalkozni. Az emberek vagy magukban, vagy a környezetükben nem hisznek, de nem vállalkoznak. A Fivosz felméréséből:

hazánkban csupán a fiatalok 3,7%-a vállalkozik, mely európai és világ viszonylatban is nagyon alacsony szám. Az EU átlagban a fiatalok 45%-a, az USA-ban 55%-a gondolkodik vállalkozás alapításán, míg Kínában a fiatalok 71%-a szeretne vállalkozni.

Figyeld a számokat! Kevesebb mint 4%! Kínában meg 71%!

Nagyon nagy bajban vagyunk...

Egyébként eredetileg egy pozitív bejegyzést akartam írni, arról, hogy bár kifejezetten utálom az ilyen-olyan hurráoptimista motivációs szövegeket (úgy is, mint a marketing coelho-it), de most találtam valamit, aminek minden pontjával egyetértek. Vicces módon ez nem más, mint Arnold Schwarzenegger 6 szabálya az életről, de olyan szabályok, amikkel nem tudok vitatkozni. Tudom, ez a beszéd szinte biztosan szövegírók által lett készítve, és azt is tudom, hogy már nem kormányzó a Terminátor, de ettől még nekem igaz és hiteles.

Mi ez a hat szabály? Hát íme:

1. Bízz magadban!
2. Hágd át a szabályokat!
3. Ne félj a bukástól!
4. Ne hallgass a rosszakarókra!
5. Dolgozd ki a beled!
6. Mindig találnod kell időt arra, hogy valamit visszaadj!

Hát így. Én még egy dolgot tennék ehhez: Merj vállalkozni! Merd magad kipróbálni, találd ki magad, valósítsd meg magad, szakadj el a többiektől, légy más, légy jobb valamiben, legyél a magad ura! Hidd el, megéri!

Az első számítógépem egy Sinclair ZX Spectrum 48k, gumi billentyűkkel, egyenesen Ausztriából. Nagyon hamar kapott egy reset gombot, plusz hűtést belülre, és persze egy BRG MK 29-es magnót. Bár volt már színes tévénk (Videoton teletextes, 29 csatornás), de a számítógép kapott saját tévét, egy Junoszty formájában (és piros színben).

És beköltöztem a "hal"-ba, vagyis a nagyszoba és a gyerekszoba közé, egy XIX. század végi - XX. század elejei komód szerűségbe pakolva a vasakat. És ennyi. Internet persze akkor még sehol (sőt, telefonunk is csak valami 4-5 év múlva lett), ez még vadul a 80-as évek.

Nem ez volt az első gép, amin dolgoztam, de ez volt az első saját gép. És ezen kezdtem programozni, játszani, és éjszakázgatni. Imádtam az Atic-Atac és Manic Miner nevű játékokat, de elkezdtem Basic-ben írni mindenfélét. Például matekos programokat (matekot és fizikát tanultam akkoriban középiskolában). 

A legösszetettebb program végül egy rajzoló progi lett, olyan, amilyet akkoriban nem sikerült másolni senkitől (mint mondtam, internet még nem volt). Mozgatni lehetett a kurzort, lehetett vele vonalakat húzni, lehetett kört rajzolni, azt be is tudta festeni (vicces módon nem koncentrikus körökkel, mert az "lyukas" volt, hanem a Thálész tétellel, vonalak húzásával egymás mellé), és így tovább. Sokkal több értelme nem volt, mert az elkészült képeket nyomtani se tudtuk (a nyomtató, mint eszköz, létező, de távoli és elérhetetlen valami volt). Azt viszont meg tudtam oldani, hogy a rajzolt képet elrakjam a memóriába máshova, így lehetett a menüt ki-be kapcsolni.

Végül 89-ben beiratkoztam egyetemre progmatra, és akkor már más volt az érdekes, elkezdődött a PC korszak, először XT-kkel. (Korábban már volt a suliban egy MO8X, még CP/M-el, de azt sose kapcsolták be, ellenben bele volt egy asztalba építve...)

Így a Spectrum korszaknak vége is lett, és csak sok év után, pár éve kapcsoltuk be újra. Furcsa volt, de elég gyorsan visszajöttek az emlékek, a sok módosító shift, az utasítások, a Basic alapjai és így tovább.

A gép 48k-s volt. Ennél egy valamire való Flash banner is nagyobb manapság. Mégis, valahogy az a korszak szerethetőbb volt. Ma pedig 30 éves lett ez a masina.

Boldog születésnapot, ZX Spectrum!

Mikor hal meg egy közösségi oldal? Ezen gondolkodom azóta, hogy a hétvégén megírtam, 10 éves az iWiW. Mert miközben azt mondjuk és gondoljuk, hogy az iWiW halott, aközben látogatják emberek, ott vannak, bő 400-500 ezer egyedi látogatója van, naponta.

Közben ott van a Network.hu, amit alig ismernek, kevesebb a napi látogató, de nincs olyan érzése az embernek azt nézve, hogy a végsőket rúgja. Mi az tehát, ami miatt az iWiW-et halottnak gondoljuk?

Az egyik ok, hogy sokkal kevesebben használják, mint korábban. Aztán az is ok, hogy a konkurenciát viszont többen, és ráadásul azt tényleg használják. Az is egy ok, hogy mi magunk (te, én, ő, meg még sokan) nem használjuk, és hajlamosak vagyunk ezt kivetíteni, azt mondani, hogy ha én nem, akkor más sem, és ennyi, ennek vége van.

De én azt hiszem, nem ezek az elsődleges szempontok. Míg a Network.hu tartalomról szól elsősorban (és annak a megosztásáról), addig az iWiW a tagokról. Rólad, rólam, és még négy és fél millió emberről.

A tartalmat könnyű frissíteni, könnyű frissen tartani. Nem kell hozzá sok ember, mégis látványosan működik. De ahol mi mind, egyenként a tartalom vagyunk, ott a hiányunk igenis látszik. 

Te például mikor frissítetted utoljára az iWiW profilodat? És nem kellene? És ha igen? Kit érdekel?

Keveseket, mert kevesen használják... de ezzel ismétlem magam. A lényeg viszont: egy kapcsolati hálóra alapuló oldal akkor kezd el haldoklani, ha a tagok nagyobb része elveszíti az aktivitást: nem frissíti a profilját, nem oszt meg semmi újat, be se lép. A frissesség hiánya miatt érezzük azt, hogy az iWiW halott.

A tartalom megosztó oldalak nagy előnye, hogy kényelmesen elférnek egymás mellett, amíg van néhány aktív tartalom gyártó, addig élőnek tűnik. Nézzünk csak körbe: a Blogter, a Freeblog elvannak kényelmesen, nem nőnek, de működnek. Nem érezzük a halálukat. És nem érezzük a külföldi konkurenciát se: a Blog.hu utáni legnagyobb forgalmú blogos oldal idehaza a Blogspot. De ez nem rontja a többiek esélyét, hiszen van mindenkinek friss tartalma.

Az iWiW tehát jelenleg hűl kifelé. Van benne még szikrája az életnek, de ahhoz, hogy ismét élőnek jelenthessük, kellünk mi, a felhasználók: újra el kellene kezdenünk használni.

Most már csak az kell, hogy mondjon valaki egy indokot, hogy így legyen. Akár csak egyet...

"A többi néma csend."

Ahogy egyre népszerűbb a Facebook, és ahogy szigorodnak a szabályai, úgy válik egyre nagyobb piaccá az alkalmazások fejlesztése. Így aztán sok-sok alkalmazás gyártó van a piacon.

Mi is csináltunk már párat, ezek költsége és időigénye jellemzően viszonylag magas - de amikor elég egy egyszerűbb megoldás, van lehetőségünk dobozos terméket venni. Számtalan szolgáltató van, kisebb és nagyobb, akik kész alkalmazásokat kínálnak a Facebook-ra, néha ingyen, máskor kis pénzért. Érdemes ezeket kipróbálni és használni, ha nem egyedi dologra van szükségünk, vagy ha egyszerűen csak nincs ötletünk, hogy mit csináljunk.

Sorolhatnám most a cégeket, akik ilyet csinálnak, de félek, csak kihagynék valakit. Inkább megmutatok egy videót, milyen is az, ha kb. 2 perc alatt elkészül egy alkalmazás. Íme:

Tanácsadóként dolgozva az ügyfelek kicsit máshogy "nyílnak meg" az embernek, és elmondanak érdekes véleményeket is. Például az ügynökségekről. Furcsa azt látni, hogy miközben az ügynökségek elvileg azért vannak, hogy egyfajta szakértőként értsenek bizonyos feladatokhoz, és azokat végre is hajtsák, aközben a gyakorlat valahogy más. A cégek számára fontos partner az ügynökség, de nagyon sokszor nem alakul ki bizalmi viszony. Az ügynökségről kialakult kép ugyanis az, hogy mindent megcsinálnak, de mindenért pénzt kérnek, ráadásul amit kérnek, az nem kevés.

Kb. olyan helyzet ez, mint a márkaszervizek esete: ha új a kocsink, szükség van rá, kell a garanciához, de fel vagyunk rá készülve, hogy minden drágább, mintha más szerelőhöz vinnénk, legyen szó egy olajcseréről vagy valami komolyabb bajról.

Ez a fajta kép lehet az az ok, ami miatt nagyon nehéz váltani a jelenlegi ügynökségi rendszerben. El kellene hitetni az ügyfelekkel, hogy bizalommal lehet fordulni az ügynökségekhez, hisz tényleg ez a jó választás, erre van szükség, hogy velük dolgozzanak.

Mondjuk még egy kis apróság kell ehhez. Az ügynökségi munkának tényleg olyannak kell lennie, hogy megérje a rá költött pénz. És ehhez van még mit fejlődni hozzáállásban, ügyfél tiszteletben és tudásban is. 

Nem, nem, nem! A banner NEM történetmesélésre való, nem fogok mozizni. Főleg nem olyan esetben, amikor zavaró módon jelenik meg, például layer pop-up-ként vagy interstitial-ként. Ilyenkor reflexből zárom le vagy ugrok tovább, és mennyit is látok a bannerből? Az első egy vagy maximum két másodpercet.

Ha mondani akarsz valamit, akkor ennyiben mond el! Amit az előbb bezártam, abban volt 4 logó, és alatta a szöveg: "...bemutatja:" - hogy mit, azt sosem fogom megtudni. Lehet, érdekelne, de cikket olvasni mentem, nem banner mozit nézegetni, így el is hesegettem, mint a zavaró legyet. 

Igazán megtanulhatnák már végre a banner kreatívokat készítők, hogy amit nem tolnak azonnal és első pillanatban az arcomba, azt nem fogom látni. Ennyi. Maximálisan fölösleges pénzkidobás így hirdetni.

A legtöbben már temetik (egy kicsit én is), a jelenlegi tulajdonos úgy érzem nem igazán tud mit kezdeni a kialakult helyzettel, de ettől még működik, naponta 400-500 ezer ember használja, és még mindig bő 4 és fél millió regisztrált felhasználója van. Igaz, nagy része már csak nagyon ritkán lép be... És most 10 éves.

Boldog születésnapot, iWiW!

Az [origo] készített ezen apropóból egy interjút az alapító Várady Zsolttal, érdemes végigolvasni. Sajnos sokkal több jó hírrel nem tudok szolgálni, hiszen bár úgy tűnt tavaly év végén, hogy a látogatószám csökkenés megállt, de sajnos csak lassult. Bár volt egy pár jó napja idén (700 ezer fölötti napi látogatóval), de a tendencia továbbra sem kedvező, sőt, sok jót nem ígér.

Íme az iWiW napi látogatói száma a Webaudit alapján, az elmúlt egy évben (kattintásra nagyobb):

Érdekes probléma, hogy mi az a pont, amikor "fel kell adni", amikor azt lehet mondani, hogy oké, vége, most csináljunk valami mást - égessük föl azt, ami maradt, és a hamuból mintegy főnixként építsünk fel egy új szolgáltatást. Valamit, ami már nem egy Facebook-nak látszó tárgy. Hogy pontosan mit? Azt hiszem, nagyon-nagyon sok ötlet van az [origo] íróasztal fiókjaiban is, csak némi pénz és iszonyúan sok bátorság kellene ahhoz, hogy ezek közül néhányat megvalósítsanak.

Most tehát nem tudni, mit hoz a jövő, a következő 10 év. De ha semmit, akkor is elmondhatjuk: volt egy igazi magyar közösségi oldal, ami sikeres is volt egy időben. Ez máris több, mint amit sokan elmondhatnak.

Kedves mindenféle cégek, akik kitartóan küldözgettek levelet a mindenféle info@-os email címekre!

Megéri? Komolyan kérdezem: jönnek belőle a megrendelések? Én tudom, hogy ez a fajta spam küldés törvényileg megengedett, de ne legyenek illúzióitok, ez attól még spam. Éppen csak nem a törvény, hanem a fogyasztó büntet, ha ilyet lát. Jó esetben csak törli (ha egyáltalán átjutott a spam szűrőn), de rosszabb esetben ignorál, mint cég is. Hiszen van olyan ajánlat, amiből 3-4-et is megkapok, és bizony ilyenkor már nagyon nem vagyok boldog.

Persze ezek nagy része fennakad a spam szűrőmön, de én azt is át szoktam nézni - így pontosan látom, hányan vagytok, akik gondolkodás nélkül küldözgettek leveleket.

Amúgy közületek a kedvenceim azok a számomra konkurens cégek, akik ugyanazt a szolgáltatást kínálják nekem, amiből (részben) élek. Annyi fáradtságot sem vesznek, hogy valami egyszerű szűrőt használjanak. Mindegy is, igaz, hiszen ez tömeglevél, akit nem érdekel, majd nem olvassa el...

Tehát, vissza az eredeti kérdésemre: megéri azt a pár tízezer forintot ez az egész? Jönnek a megrendelők?

...mert ma van a költészet napja, és ezt csak József Attila verssel érdemes köszönteni.

Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák - kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt.

Én is örömködtem, amikor elindult idehaza hivatalosan is a YouTube. De jó, végre kapnak pénzt az előadók, meg hirdetési lehetőségek, meg megállapodtak az Articsókával Artisjus-zal is, hurrá!

Azóta iszom én is a feketelevest. Őszintén megmondom, ennyire nem zavart még hirdetés, mint ami a YouTube-on van. A filmekre felrakott bannerek nem ritkán a lehető legrosszabbkor jelennek meg (kitakarva ezzel dolgokat), a pre-roll videók meg naná, hogy akkor futnak, amikor épp a háttérben csak elindítok valami muzsikát.

Nekem ez most egy kicsit sok. Sokk. Pedig ugye ebből elék, az egyik core business a hirdetések, azon belül is a ppc illetve az AdWords, és ez meg pont az. De mint felhasználó, megmondom őszintén, zavar. Nagyon.

Biztos ez a jó megoldás? Nincs valami köztes állás? Vagy - ad absurdum - nekem havi akár 1000,- Ft-ot is megérne, hogy ne lássak ott semmit...

Esetleg egy konkurens, aki nem kutyaütő?

(Ja, és megvette a Facebook az Instragam-mot. Kiemelt hír, mindenki erről ír, én se hagyhatom ki. Bár szerintem ez az ár kicsit úgy születhetett, hogy amikor már végképp nem sikerült megállapodni, azt mondta a cukros fiú Zuckerberg, mondok egy olyan számot, aminek nem tudtok ellenállni...) 

Főleg, ha egy jó dolgot támogatsz vele. Én a magam részéről az összes hazai új dolognak tudok örülni, és szeretném, ha bővülni a sikeres startup cégek sora. Így nagyon örülök a Webee sikerének, és éppen ezért buzdítok ezúton mindenkit arra, hogy április 17-ig adja le rájuk a szavazatát - csak egy Facebook regisztráció kell hozzá.

Hogy mi a Webee? Lica írt egy jó összefoglalót, inkább azt ajánlom, szerintem elég pontos. Erre tessék »»

Kozma Gergely szerint nemcsak kedvtelésből lehet használni a szolgáltatást, hasznos is lehet például bloggereknek, cégeknek, akik az úgynevezett közösségi névjegy funkcióval egy widgetben megjeleníthetik egy weblapon az összes tevékenységüket. A támogatott szolgáltatásokból jelenleg hat van, mint például a Facebook, Twitter, RSS bekötése,

Én a magam részéről egy hétig használtam is a widgetet, itt lent, a kommentek magasságában. (Jelenleg nem az van ott, de issza fog kerülni, vagy oda, vagy oldalra.) Hasznosnak gondolom a szolgáltatást, de elfogult vagyok. Remélem, lesz lehetőségük megméretni magukat nemzetközi piacon is!

Hétvégén voltam egy nem budapesti családi bulin, ahol korban és egyéb tulajdonságban is elég vegyes társaság gyűlt össze. Volt időm kicsit szétnézni, és figyelni, ki mit csinál. Egy dolog volt, amire felfigyeltem: senkinél nem volt kütyü, a telefonok jellemzően "buta" telefonok voltak - és értelemszerűen senki nem fotózgatott, meg játszott, meg levelezett.

Beszélgettünk, iszogattunk, igen. Offline társadalmi életet éltünk, hogy úgy mondjam.

A dologban tehát az volt számomra az érdekes, hogy mennyire máshogy lehet látni a világot, ha az ember kicsöppen a megszokott környezetéből. Éppen ezért nagyon veszélyes, ha csak magunkból indulunk ki. Mert jó dolog az iPhone, meg jó dolog az Androidos telefon, és lehet örülni, hogy jobbára már csak ilyet adnak el a mobilszolgáltatók (mert mondjuk a kínálatukban is ilyen van többségben), de lássuk be, azért a világ jelenleg nem e körül pörög. Igen, van egy 25% körüli penetráció, és igen, van pár százezer ember idehaza, aki tényleg használja is az okostelefonját - nemcsak beszélget rajta vagy sms-t ír.

De aki hazai szolgáltatást fejleszt, és nem egy viszonylag szűk geek réteg a célcsoportja, az bizony a jövőnek tervezi ezeket, nem a mának. És igazán nem látjuk, pontosan milyen is lesz ez a jövő.

Hiszen az internet használat is csak mostanában kezd elmélyülni. Mostanában kezdik el kicsit nagyobb tömegek napi szinten használni. És hiába van majdnem 4 millió haza Facebook felhasználó, ha azok nagy része valójában csak nagyon ritkán lép be. És hiába van 2,5 millió ember kezében okostelefon, ha ezeknek csak kis része használja is ki annak tudását.

A jövő, bár nagy vonalakban kiszámítható, de egyáltalán nem egyértelmű és tuti biztos. Egy dolgot tudunk: napról napra többen használnak okostelefont, és napról napra nő az igény a felhasználóknak tetsző szolgáltatások felé. De nem szabad azt képzelni, hogy ez a többség. Még nem, messze nem az.

Ha tehát mobilos üzletben gondolkozol, legyél nagyon türelmes, és ne várd, hogy holnap elkezd ömleni ebből a bevétel idehaza. Vagy fejlessz külföldre - vagy hobbi projektben gondolkozz.

Vagy mérd fel pontosan, kik is okostelefonoznak - és pontosan nekik készíts szolgáltatást. És ha így teszel, már csak reménykedned kell, hogy divatos leszel, és tényleg használnak...

Pár éve nagyon pörögtem azon, hogy legyen egy magyar kereső megoldás. Egész egyszerűen egészségesebbnek tartom az olyan piacot, ahol szolgáltatások versenyeznek egymással, és nem egy monopol helyzetű cég mondja meg, mi van. Aztán kaptam egy iszonyat nagy pofont azzal, hogy beszoptam a Szörcs.hu-t - energiát, munkát és egy kicsit az arcomat raktam bele, majd kiderült, nem azt kaptam - és nem azt kapta a piac - ami az ígéret volt. El is ment a kedvem az egésztől, bevallom.

Közben a Google teljesen felzabálta a piacot, és ebbe úgy tűnik, mindenki bele is törődött. Így aztán nem volt ok, amiért foglalkoznom kellett volna a magyar keresővel. Sajnos. Mert a véleményem nem változott: jót tenne a hazai piacnak "egy kis hazai".

Pár napja írt egy régi ismerős: lehet, mégis lesz valami itt, az álló vízben. Egészen pontosan: volt itt valami, amit előszedtek a fagyasztóból, és mint Stallonét a Pusztítóban, megpróbálnak újraéleszteni. Ez a valami a Góliát kereső.

Ismerős a név? Akkor biztos régi internetező vagy! A Góliát ugyanis nem egy új kereső, hanem egy nagyon régi kereső! Eredetileg 2000-ben indult, és használtuk is elég sokat, sőt, néhány portálnak ez volt a beépített keresője. Pl. az Indexnek és az Origónak...

A fejlesztő fiúknak van tehát némi tapasztalatuk erről a piacról, igaz, kb. annyi köze van a mai keresőnek egy 7-8 évvel ezelőtti keresőhöz, mint Hérón gőzmeghajtású labdájának egy gőzmozdonyhoz...

De ma jött az e-mail, hogy újraindulnak. 

Hódi Imre, a goliat egyik alapítója szerint  „A 2012-es év három fő célt adott számunkra. Első, hogy újra hasznos és ténylegesen értékes linkgyűjteménnyel szolgálhassunk. Ez a linkgyűjtemény ad egy olyan stabil alapot, amire a következő fejlesztések – spider, engine - épülhetnek. A másik, hasonlóan fontos cél, hogy visszajelzéseket kapjunk, mit hiányolnak ma a magyar felhasználók az internetes/webes szabadszavas keresőkben. A harmadik, előre elhatározott célunk, hogy magyar innovációval, a korábbi, közel 12 éves kereső-technológiai tapasztalatunkat kamatoztatva megvalósítsunk új, a mai internetes keretekre – technológia/felhasználók/tartalom szolgáltatók/média szempontokra – épített szolgáltatásokat.”

Első körben nagyon drukkolok nekik. Lássuk, mit tudnak elérni a tapasztalatukkal és fontolva haladással.

Ismered a viccet?

Elvált Barbie extrákkal 
- Barbie babát szeretnék venni. 
- Milyet parancsol? Van görkoris Barbie 19,99 dollárért, strandra menô Barbie 19,99-ért, fodrász Barbie 19.99-ért, és van elvált Barbie 260-ért. 
- Ez miért ilyen drága? 
- Azért, mert az elvált Barbie-hoz jár Ken háza, Ken kocsija, Ken hajója és Ken bútorai!

Ez ugrott be tegnap, amikor felhívott egy ismerősöm, hogy tudok-e segíteni. Az egyik partnerénél elküldték a marketingest, és az elbocsájtó szép üzenetként törölte a cég Facebook oldalát rajongókkal, timeline-nal, mindennel együtt.

Kellemetlen. Eltekintve a dolog jogi vonzatától (hiszen ez szándékos károkozás, bár nagy kérdés a bizonyíthatósága ugye), ez egy olyan helyzet, amire fel kell valahogy készülni. Sajnos a Facebook (ebben sem) nem partnerünk, nincs olyan lehetőség, hogy az adminoknak különböző jogokat adjunk. Pedig a megoldás egyszerű lenne: legyen lehetőség szuperadminra, aki bármit tehet, és legyen a többi admin különböző jogokkal, de ne tudjanak oldalt törölni, like-olókat letiltani. Nem lenne túl bonyolult.

Így viszont nekünk kell figyelni. Például arra, hogy ha elküldünk egy alkalmazottat, akkor ne az legyen az első lépés, hogy felmondunk neki, hanem még előtte csavarjuk ki a kezéből a root passwordöket. Jelen esetben: vegyük le az adminok közül, és utána küldjük el.

Ugyanez igaz akkor is, ha nem alkalmazottról van szó, hanem megbízott cégről, tanácsadóról. Ne legyünk udvariaskodók, az első lépés mindig az admin megvonása legyen. Aztán lehet szóban vagy írásban közölni a rossz hírt.

Nézegetem a tavalyi reklámköltési adatokat, és ebből is látszik: a display piac elkezdett szűkülni. A tavalyi évben kevesebbet költöttek a cégek (az IAB jelentése alapján) display hirdetésre, mint korábban. Igaz, a nominális növekedés 1% volt, de mindezt 4% körüli inflációs környezetben, vagyis arányaiban csökkenés történt.

A többi adatot nem is nézve, ízlelgetem ezt. Azon gondolkodom, mit jelent ez a hazai piac nagykutyái számára. Egyébként nemcsak én ízlelgetem ezt a kesernyés ízt: a vezető hazai tartalomszolgáltatóknak is ez a cukorka jutott. Ha semmi más nem történik az elkövetkező időszakban, csak megáll a display növekedése, már az is baj. De félő, hogy a mostani 1% akár mínuszba is átcsaphat, akkor meg...

Akkor meg fejek fognak hullani. Nem ilyen-olyan vezetői fejek, hanem portálok, szolgáltatások. Ki fog dőlni itt-ott egy léc, egy darab kerítés. Ha a nagyoknak szerencséjük van, akkor tudják majd koncentrálni maguk felé a bevételeket, de ez a kisebb oldalaknak nagy dráma. Ahol kicsi a forgalom, ott az alternatív bevételek sem lesznek magasak.

A legnagyobb gond mégsem a számok, hanem a reménytelenség. Nincs jövőkép: nincs egy olyan út, amin ha valaki elindul, akkor tuti működni fog, bevételt termel, megél a szolgáltatása. Ötletelés van, kiútkeresés van.

Az elmúlt pár hónapban nagyon sok ötletet hallottam az érintettektől, mit lehetne csinálni. Ami feltűnő volt: senki, még a legmegmondóbbak sem mondták azt: ezt KELL csinálni. Ami pedig érdekes volt, a korábban elképzelhetetlen, leglehetetlenebb ötletek is felmerültek, mint lehetséges megoldások.

Úgy tűnik, kezdünk elérni arra a pontra, ahonnan nincs mit veszíteni. Lépni kell. Meglátjuk, lesz-e egyszerre lépés, vagy mindenki próbálkozik (esetleg egyesek kivárnak).

Én azt gondolom amúgy, hogy nem lesz olyan Jolly Joker bevétel termelő, mint voltak bannerek korábban. Szolgáltatásonként, célcsoportonként más-más megoldás jöhet majd szóba, mindenkinek meg kell majd találnia a saját lehetséges útját a bevételek felé. 2012 erről fog szólni.

2013-ban pedig a piac ítéletet fog mondani.

Amikor a Twitter szóba kerül, vagy tanítom, mindig felmerül, hogy idehaza (sajnos) nagyon kevesen használják, így aztán mégis, mi értelme van? Jellemzően erőltetett példákat szokás ilyenkor felhozni, olyan igazán nagy sikertörténet nem nagyon volt (csak némi botrány, egy bizonyos T-Mobile leállás kapcsán, de ki emlékszik már arra).

Amit ki szoktam hangsúlyozni, az többek közt az, hogy a Twitter nagyon jól megmutatja a trendeket, ha van az embernek ideje elemezni, mi történik. De vajon igaz lehet ez idehaza is? Természetesen nem. Illetve...

Illetve vannak olyan célcsoportok, amik esetében igen. De ezt nem szabad mennyiségi kutatásnak értelmezni, megnézni, miről hányan beszélnek. Ez egy minőségi "kutatás": el kell olvasni egy csomó tweet-tet, és majd azokból megpróbálhatunk következtetést levonni.

Olyan ez, mint egy speciális fókuszcsoportos kutatás: nem kell mindent elhinni, de általános érvényű dolgok látszódnak. Nos erre mutatnék egy példát.

Megnéztem az idei Megasztár első néhány adását. Érdekelt a kiválasztás, majd érdekelt az első élő adás, amikor még 12-en voltak. És az első élő adás alatt folyamatosan követtem a Twitteren a #megasztar címkét. Ezt követve, egy idő után kialakult bennem egy kép, amelynek a következménye ez a bejegyzés lett:

Ma pedig ezt olvasom:

az eddig mélypontra pedig a (...) élő műsorra jutott el a Tv2: 25 százalékos közönségarányt értek el, ami a nézőket számszerűsítve 366 664 nézőt jelent - szemben a premier 672 973 nézőjével. Eźzel a műsor a teljes lakosság körében nem került be az ötven legnézettebb program közé, míg a 18-49 éveseknél csak a 36. volt.

Egyelőre bejött, azt hiszem. A Twitter idehaza is szépen megmutathat dolgokat. De persze iszonyú óvatosan szabad az ilyen adatokkal bánni, és szigorúan tilos csak erre alapozni bármilyen döntést!

Péntek este volt egy Startup Underground konferenciás "utánlövő" esemény. A konferencián előadó, illetve oda jelentkező startup-ok közül néhánnyal (olyan 18-20-al) találkoztunk, és négy témában egyenként beszélgettünk vele. Én Végvári Imrével az ötletek marketinges megalapozottságáról faggattam őket.

Érdekes és tanulságos este volt (meg egy kicsit fárasztó is). Nagyon vegyes kép fogadott, de valahogy mindnél azt éreztem, hogy a marketing nem került még igazán előtérbe. Volt, aki foglalkozott vele, olyan is, akinek voltak konkrét válaszai, de olyan, aki elmondta volna, hogy igen, az alábbi konkrét elképzelésünk van, nem nagyon volt.

Pedig.

A piacra bejutás nagyon nagy mértékben marketing és pr kérdése (egy cégnek volt konkrét pr ajánlata, amit kaptak, és részben ennek a megvalósítására kérték a tőkét). Vagyis igenis tervezni kell, hiszen a befektetőket ez is érdekli: mitől lesz piac, mitől válik egy cég ismertté, hogyan fogja a tervezett célcsoportot megszólítani. Vagyis illik erre is felkészülni. Ehhez persze jobbára szakemberre van szükség, így azt gondolom, nekem, marketingesnek is van dolgom, ha indul egy startup, és segíteni kell. 

De ez egy teljesen más jellegű feladat, mint olyan cégeknek dolgozni, akik már a piacon vannak. Lényegesen nagyobb a kockázat, miközben sokkal kisebb a tőke. Kivéve persze, ha erre (vagy erre is) kapnak befektetést. De akkor meg főleg magasan a léc: a marketing bizony a megtérüléshez vezető út sarkalatos pontjává válik!

A péntek este alapján önmagában ennek a felismerése se egyértelmű. Én is csak most döbbentem rá, ez mennyire fontos lehet. Úgyhogy ezzel még foglalkozni kell majd, azt hiszem.

A stressz, a fejfájás, a zaklatott életvitel, az éjszakázások - nemcsak a vendéglátós szakmai sajátjai. Azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, aki ezeket át szokta élni.

Most például fáj a fejem, második napja nem ebédeltem rendesen, és mégis tornyosulnak előttem a feladatok. Amikor online marketinges lettem, akkor azért vidámabbnak tűnt a munka, meg kell mondjam.

Persze, nincs okom panaszra, azt csinálom, amit szeretek, és ráadásul pénzért - az más kérdés, hogy néha fel tud rendesen tornyosulni a feladat, és ilyenkor keményen neki kell feszülni. De érdemes, mert aztán hátra lehet dőlni, "mint aki jól végezte a dolgát".

Mert bár ez végső soron munka, mégis szórakoztató, ráadásul állandóan új dolgokat is kell tanulni. És ez jó, nekem legalábbis tetszik.

Ugyanakkor a fejfájás gonosz dolog. Hiába vannak itt a témák, amikkel foglalkozni kellene, egész egyszerűen sok kis apró darabra esik szét a gondolat, szétveri a fájdalom, és marad némi üresség. Ilyenkor blogot írni sincs kedvem, valahogy nem jönnek a gondolatok, nem állnak össze egésszé a bejegyzések. Így a mai magvas blogbejegyzés is - kipihenés hiányában - elmarad.

A jegyek a holnapi előadásra felhasználhatóak!

A tavalyi nyár egyik utolsó családi programja az volt, hogy ellátogattunk a Vidámparkban. Ha nem jártál arra az elmúlt években, akkor talán újdonságnak hat, hogy hogyan működik. Nem a játékokért fizetsz, hanem a bejáratnál veszel egy jegyet, és bármire felülhetsz. Van gyerek és felnőtt jegy, a gyerek az 140 centinél kisebbeknek szól, és kevesebb játékot használhatnak (mert az nekik veszélyes lenne).

Amikor nagy nehezen bejutsz (hosszú sor, mintha mindenki aznap akarna Vidámparkba menni, és mindenkinek rohadt sok pénze lenne így nyár végére), akkor egyrészt ki akarsz próbálni mindent, másrészt, ami tetszik, azt többször is. És innentől máris látszanak az erős különbségek: mi a népszerű, mi az, ami bár népszerű, de nem kell sorba állni (folyamatosan igénybe vehető vagy nagy kapacitású), mi az, ami a kutyának sem kell.

Aztán, ahogy telik az idő, fáradnak a családok (és persze mi is elfáradtunk), változnak az igények. Néhány izgi játék, ami korábban alig volt megközelíthető, kiürül. Mások, más miatt, érdekessé válnak.

És végül persze eljutsz a klasszikus, száz évesnél idősebb körhintához is, hiszen azt mindenképpen meg kell csodálni - és ki kell próbálni.

A Vidámpark kicsit úgy működik, mint az internetes szolgáltatások. A legtöbb dolog ingyen van, sokat kipróbálhatsz, van amit azonnal, máshoz várni kell adott esetben - de egy idő után kialakul, mi tetszik és mi nem. És aztán, ahogy telik az idő, az is lehet, unalmassá válnak egyes szolgáltatások, és kiszeretnek belőle az emberek.

Holnap a Barcamp-en arról fogok beszélni, hogy milyen lehetőségei vannak a hazai közösségi média szolgáltatásoknak úgy általában. Nem akarom lelőni az előadást, de annyit el tudok árulni: nem vagyok túl optimista. Bár egyes területeken megkérdőjelezhetetlen a hazaiak előnye (például a blogok), de ugye az iWiW-et se temette senki még három éve. A felhasználók jönnek, és néha mennek is.

Soha nem lehetünk nyugodtak. És emiatt vagy parázunk folyamatosan, vagy élünk a mának.

Én ez utóbbit ajánlom.