Az Onlinemarketing blogon a hazai és külföldi online marketing
hírekből, információkból merítek. Ha érdekeset látok, hallok, olvasok, arról
elmondom a véleményem. Néha pedig csak leírom, amit szerintem érdemes tudni
az internetes, online, digitális marketingről.
Koronics Krisztián mindig meg tud lepni. Amikor pár éve először találkoztam vele, megfogott a nyíltságával, tapasztalatával és abszolút pozitív világlátásával. Aztán amikor kicsit jobban megismertem, kiderült, nem egy hétköznapi figura, nem a korábban általaám látott tizenkettő egy tucat ügynökségi account.
Ezt azzal is sikeresen tovább erősítette, hogy szépen, tervezetten bele mert vágni egyik álma megvalósításában, és elköltözött a távol keletre, úgy, hogy még semmi fixet nem tudott, csak volt 2-3 ígérete.
Azóta eltelt egy fél év, és nemcsak munkát szerzett Kuala Lumpurban, de kezdi "belakni" azt a világot, és újra elkezdett blogolni is.
Most pedig egy olyan infografikával örvendeztetett meg bennünket, ami több ok miatt is különleges. Különleges, mert egyszerűségében unikum. Különleges, mert egy olyan más irányból való látást mutat, ami Krisztiánnak mindig is a sajátja volt. És különleges, mert megmutatja, mennyire is egyedi a mi piacunk. Hát, jobbára nem egyedi...
A jól védett erődnek az előnye támadáskor mutatkozik meg: bárhonnan jön az ellenség, túl lehet élni, nem fogják elfoglalni. De a jól védett erőd egyben hamis biztonságot és mindenekfölött röghözkötést is jelent: ha megvan az erős védelem, vajon ki akar majd tiszta szívvel és bátran újabb földeket hódítani? A jól védett erőd feladata a védelem, nem a terjeszkedés.
A terjeszkedéshez szabadcsapatok kellenek. Az erődhöz viszont hátország.
Ez jutott eszembe Hírbehozó írása kapcsán, amelyet az iwiw és a Facebook kapcsán, az iwiw esélyeiről írt.
Számomra jelenleg pár dolog tűnik biztosnak: az egyik az, hogy az iWiW valóban tudott nőni 2009-hez képest. Ugyanakkor az idei évi tendenciákból az is világos, hogy ez a növekedési ütem erőteljesen lelassult. Mindeközben a Facebook öles léptekkel mássza meg a hazai látogatottsági toplistát...
A Facebook terjeszkedését önmagában nem a divat diktálja. Ez nagyon kevés lenne. Akkor mi a titkuk? Lehet, idehaza annyira nem is érezzük, de miért van az, hogy egyre több szolgáltatás a Facebook-hoz képest működik? A Google már az ellenfél, nem más közösségi oldal! És bedaráltak mindent: hány helyen találkozunk "Like" gombbal? Facebook belépéssel? Hány cég költözött fel teljes erőbedobással a Facebook-ra?
Mára a Facebook platformmá vált. Mindenféle cizelláltság nélkül: az iwiw akkor éli túl, ha felmegy a Facebook-ra. Ha lesz Like-gomb, ha a Facebook azonosítóval be tudok lépni. És ha a Facebook-hoz képest tud valami pluszt adni.
Az iwiw nem most rontotta el. Az iwiw akkor halt meg, amikor bezárta magát: az applikációk fejlesztése fölöslegesen bonyolult folyamat, az iwiw-en kívül ráadásul gyakorlatilag nincsenek is jelen. Persze valahol ez érthető: a tulajdonos Magyar Telekom sem egy nyitott cég. Ilyen környezetben elmagyarázni, miért kellene együttműködni a konkurensekkel, eleve lehetetlen. Maradt tehát a körkörös védelem: hosszú és bonyolult fejlesztési folyamatok, a mindenről való lekésés. Gondoljuk csak meg: az iwiw Android és iPhone app mennyit is késett a Facebook-hoz képest? Mennyi idővel később lett a tulajdonos mobilhálózatában ingyenes az iwiw elérés? És hány hazai szolgáltatást tudunk, ahol van iwiw kapu? Iwiw kapcsolat? Nos?
És a fő kérdés: mi az, amiben többet tud adni az iwiw?
Aki olvasta Asimov Alapítvány regényeit az megtanulhatta: a nagy szervezetek halála nem azonnal történik. Először csak apróbb, bosszantó hibák vannak. Aztán lassan elkezdenek a kevésbé fontos területeken veszíteni. És még ekkor is megvan a hamis biztonságérzet: nincs itt nagy baj, átmenetiek a zűrök, egyébként sem volt nekünk az a terület fontos. És nézzétek meg, növekszünk! Aztán lesz egy pont, amikor majd felgyorsulnak az események, és hopp, összedől az egész kártyavárként.
De Asimov azt is leírja, hogy lehet megoldás, ha időben lépünk. Igaz, a korábbi szervezetet már valószínűleg nem lehet megmenteni, de lehet valami újat építeni belőle.
Az iwiw-ből is kellene valami újat építeni. Valami szokatlant, valami működőt. A bázis adott: soha ennyi regisztrált felhasználója nem volt hazai szolgáltatásnak, soha ennyire ismert és elismert brand nem működött a hazai piacon. Az iwiw-ben most megvan az az erő, amire lehet építeni. Csak kellene valaki, aki megmondja végre: oké, ennyi volt, és akkor most építsünk valami újat. És megmondja, mi legyen az az új dolog.
Ötleteim vannak, nem is kevés. És gondolom másoknak is. Lehetne itt még valamit tenni. De az első lépés mindenképpen az alapvető dogmák lerombolása. A jól védett erődöt le kell bontani, a köveket el kell adni, és a pénzből meg kell szervezni a könnyűlovasságot. Annyira jól működött ez már egyszer nekünk, miért ne próbálnánk meg újra?
A változatosság kedvéért ma is voltam konferencián. Most viszont szigorúan online témában: VI. Mfor Marketing Konferencia - Hirdetők, médiumok, trendek - Merre tart az online reklámpiac?
Bár megmondom őszintén, főleg az első fele érdekelt, és nem is tudtam sajnos csak az első szünetig maradni. De amit láttam, az érdekes volt.
Mivel a Twitteren elég sokat írtam, és ma sikerült - úgy érzem - a lényeget ott elmondani, így akit a tételes beszámoló érdekel, az erre nézzen szét.
És akkor a benyomásaimról és a véleményemről.
Szar van a palacsintában, emberek. Megváltozott a világ, a hirdetők mást akarnak, mint ami jó a tartalomszolgáltatóknak. És ez most nagyon komoly. Ugyanis a tartalomszolgáltató piac évekig egy olyan üzleti modell alapján működött, amely alapja a hirdetési bevételek voltak: jól tervezhető, nagy összegű és nagy lélegzetű kampányok biztosították azt a stabil bevételt, amire lehetett újságírókat, szerkesztőket, programozókat, értékesítőket felvenni, ami a haszon lehetőségét is felcsillantotta.
Na ez az, ami most egyre kevésbé van. Azt nem mondom, hogy nincs - szerencsére -, de olyan megoldásokat kérnek egyre többen, ami a növekvő látogató szám mellett sem ad növekvő bevételeket. A legnagyobb baj ugye az, hogy a vásárlás kattintás alapon történik, egyre inkább. Miért baj ez? Mert sok kreatív nem úgy készül, hogy kattintsanak rá! Mekkora bolt már ez a hirdetőnek: csinál egy olyan jellegű reklámot, mint ami a tévében vagy az újságokban megy, gyere be a boltjaimba, vedd meg olcsón a cuccot, tehát megcsinálja ezt bannerben (vagy belerakja egy lejátszóba a tévéreklámot...), és azt mondja, akkor adok pénzt, ha kattintottak.
De persze se a tévében, se az újságban nem ez alapján vásárol, hanem elérés (vagy megjelenés) alapján.
Ráadásul pontosan tudjuk, hogy ezeknek a megjelenéseknek nem kevés értéke van a kattintásokon túl is: sokan csak jóval később mennek el az oldalra, lehet, olyankor már keresőn keresztül. Vagy el se mennek a weboldalra, csak bemennek a boltba és vásárolnak. Tehát van olyan hatása ezeknek a display hirdetéseknek, amely hatás egész egyszerűen nem mérhető a kattintással.
Ez tehát az elvi probléma. A gyakorlati probléma pedig az, hogy nincs annyi kattintás, amennyi eltartson nagyobb tartalomszolgáltatókat... Ez pedig nagyon nem lesz jó a piacnak.
Sokan mondják azt - ahogy elhangzott ez a konferencián is -, hogy nem baj, jönnek a külföldi szolgáltatások, majd hirdetünk azokban, lesz azokban tartalom. Lehet. Erre el is mesélte Gazsó Gábor (Evo Média) azt a céget, amelyik úgy döntött, nem kell neki ügynökség, de nem kell neki még marketing se idehaza - a globális eszközökön futó kampányokat tökéletesen lehet központilag is vezérelni. Szóval nem lesz ez jó még az ügynökségeknek sem...
De mi a másik oldal? Persze, a bannerek ára. Szoktam hozni a példákat a több millió forintos napi megjelenési árakról, a túlárazott banner megjelenésekről. Ahogy egyik nagyügynökségnél dolgozó ismerősöm elmondta: elkészült a terv (megjelenés alapon), elküldte a külföldi partnernek (aki már látott azért jópár más kampányt), és meglátva az árat, visszakérdezett. Mi ez az ár? Valami prémium megjelenés? És a válasz persze az, hogy nem. Ez - nálunk - ennyibe kerül.
Tehát van itt kérem satu rendesen. A konferenciától kicsit azt vártam, hogy felmutasson valami megoldást. Sajnos ezt nem tette. Azért sajnos, mert úgy érzem, ebből a helyzetből nem nagyon lát senki kiutat. Még pár hónapja Szabó Ákos (Adaptive Média) vázolta, hogy jó lenne olyan szakmai összefogás, ahol a tartalomszolgáltatók és a független sales house-ok összeállnak és megfogalmazzák a minimális szabályokat, így fékezve meg a negatív folyamatokat. De erről most egy szó nem esett. Úgy tűnik, nem lesz belőle most semmi.
Én sem tudom, mi lesz majd a megoldás. Az biztos, hogy változás kell. Ami most van, az már pár éves távlatban sem tesz jót a piacnak.
Most tehát várunk és figyelünk. Mást úgyse tehetünk.
Úgy alakult, hogy meghívtak a Megújuló média (A hatékony sajtóhirdetés VII) konferenciára. És bár ez egy tipikus print témában utazó rendezvény, egy életem egy halálom, megpróbálom - elmentem rá. És nem bántam meg.
Először is a benyomásaim: ez a "kis" konferencia hangulatában hozta azokat a szakmai rendezvényeket, ahol egy-egy szakma "krémje" van jelen. Vagyis láthatóan olyanok jöttek el előadni és meghallgatni az előadásokat, akik jól ismerték egymást. Így először egy kicsit idegennek éreztem magam itt, meg is ijedtem, hogy majd felzabálnak a printesek ebédre, de aztán szerencsére (vagy az ő szerencséjükre?) ez nem történt meg. Azért sem, mert közben azért befutott néhány ismerős, így már nem voltam annyira elveszett a tömegben.
Amikor elkezdődött a rendezvény, két dolog tűnt fel: az elején ketten (és a végére is csak úgy öten) használtunk notebook-ot. A hallgatóság előtt becsukva sem volt gép, ráadásul figyeltek is - ami persze jó! Igaz, sokra nem mentem a géppel, csak fizetős wifi volt, és bár Óbudán volt a rendezvény, de a teremben a 3G sem akart lenni, csak EDGE volt. Így aztán lassan, de ráadásul bizonytalanul sikerült csak neteznem.
Így a Twitterre is sokkal kevesebb dolgot írtam ki, mint amit szerettem volna, több twittet benyelt a gép. Sajnos.
Az összbenyomás érdekes volt. A print kiadók úgy érzik, nincs nagy baj. Az első előadás például, amit Kázmér Judit, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke tartott, pontosan bemutatta az összes olyan kimutatást, ami alapján a lapkiadás nem halt meg. Oké, európában és észak-amerikában csökkennek a példányszámok, csökkennek a bevételek, és a haszon aránya már nem kétszámjegyű, de azért így is van. Ráadásul Afrikában és sok más helyen egyértelmű a növekedés. Nálunk is sok lapnak csökkent a példányszáma, de pl. a bulváré nőtt.
Ráadásul a listaáras reklámbevételek esetében idén 2-3%-os növekedés is elképzelhető.
De mielőtt mindenki nyugodtan hátradőlhetett volna, jött a másik véglet: Tóth Orsolya (Zenith Média volt szeptemberig - fel is tette valaki csendben a kérdést, miért olyan van itt, aki éppen távozott?). Ő kb. a földbe döngölte a kiadókat, nem sokat udvariaskodva, keményen megmondta a véleményét. A 2-3 %-os listaáras növekedés valójában csökkenés, a print ha így folytatja nem fog jól járni, stb. Érdekes volt, bár inkább kemény.
A két bevezető előadás után még három olyan volt, ami nemcsak tetszett, de hasznosnak is tűnt. Az egyik dr. Törőcsik Mária előadása volt a fiatal fogyasztók életstílusáról. Elsősorban egy hazai kutatás eredményeit osztotta meg, remélem meg lehet szerezni a prezentációt, mert érdekes volt. A lényeg: a fiatalok (15-25 év) csoportja, mint olyan, nem létezik. Sok szegmens van, amelyek egymáshoz képest is nagyon különböznek. Ráadásul a társadalom nagy része a fiatalokhoz képest definiálja magát: a fiatalabbak öregbítik magukat, az idősebbek visszafiatalodnának. Például az első kor-pánik már nem 40, hanem 30 évesen jelentkezik sokaknál...
Érdekes volt még Torday Gábor (TBWA Budapest) előadása a kreatív hirdetésekről is, tényleg létezik ez a fogalom a printben is, sok példát mutatott. Viszont azt is elmondta, hogy az a nagy baj, hogy ha a kreativitást megöli az árazás: ha egy ügyes megoldás miatt a megjelenés kétszer annyiba kerül, akkor sokan inkább nem próbálkoznak.
És ami még megfogott, az az ingyenes lapok kapcsán a Szuperinfó hálózat bemutatása volt. Tudtam róluk eddig is, de érdekes volt látni, hogy a mai napig élnek és megélnek. Sok vidéki településen ők jelentik A hirdetési helyet, vagyis gyakorlatilag kikerülhetetlenek.
Ami feltűnt, hogy bár a print piac egy nagyságrenddel legalább nagyobb, mint az online, mégis folyamatosan az online-hoz képest fogalmazták meg magukat és a problémáikat a kiadók. A legfontosabb megállapítás az volt, hogy az online soha nem fogja kinyírni a printet, hanem ki fog alakulni egyfajta együttélés, akár szimbiózis is, és ennek keretében el is hangzott sok olyan szó, amivel bátran lehet bullshit-bingózni: szinergia, proaktivitás, kölcsönös előnyök stb.
A mobilról és a tablet piacról viszont csak érintőlegesen tettek említést. Az még nagyon nincs fókuszban.
Érdekes volt látni a print piac ezen szeletét, és érdekes volt látni olyan előadásokat, amelyek alapjaiban tértek el az általam már kicsit megszokott online világtól. Örülök, hogy ott lehettem. Ha lehet, megyek jövőre is!
Ma jól megszívatott a Facebook. Közösségi média marketinget tanítottam, és természetesen ehhez meg kellett mutatni pár dolgot a Facebookon is. Nem csináltam screenshotokat, mert jobb az ilyet élőben látni. Az oktatás helyén volt internet (ráadásul külföldi, lehet, ez volt a baj), suhant is a Facebook, amikor kipróbáltam. Aztán a demónál másik böngésző, első lépésben belépés nélkül mutatom (hogy lássa mindenki, hol, merre kell fun fan page-et regisztrálni), majd gyerünk belépni. No, és akkor rájött ez az okos, hogy erről a helyről még nem jártam a FB-on, így ellenörzési autentikációs folyamatnak vetett alá. Captcha, ellenőrző kérdés, de ott valamit elgépeltem, ezért fotók mutogatása az ismerősökről, hogy valóban én vagyok-e én.
Szívtam, na. Addig a hallgatóság meg drukkolt, és örült, amikor eltaláltam az ismerőseim neveit.
Ezek után már röhögve végigmutogattam a lényeget az egyébként rémálom szinten szar Facebook felületen. Az adminisztrációs részen mindig lehet újat mutatni, még azoknak is, akik esetleg hónapok óta vezetnek page-et.
Tanulság: nincs. Néha a tanított eszköz tesz be nekünk, és akkor lehet rögtönözni és türelmesnek lenni. Pedig én készültem, kérem. De nem számítottam ilyen szupertitkos védelemre.
Ja, az oktatás jól zárult végül, nem is csúsztam sokat a tervezetthez képest.
A Twitterben az a nagyon jó, hogy a kezdetektől publikus API-n keresztül gyakorlatilag bárki fejleszthet olyan szolgáltatást, amely valamilyen módon a Twittert használja. Vagyis kreativitás és némi programozói tudás már elég ahhoz, hogy valamit csináljunk, ami akár jó is lehet.
Így aztán iszonyúan sok és sokféle Twitterre épülő szolgáltatás van a neten, és ezek közül van néhány hazai is. A Turulcsirip és a Yamm jól ismert szolgáltatások, jobbára a teljes Twitter folyammal kezdenek valamit, jelesül a hazai twitteket válogatják ki és jelenítik meg. A dolog népszerű, és ráadásul jól láthatóan üzletileg is működőképes. És a Yamm példája mutatja: ha az ötlet jó és a megvalósítás is felhasználóbarát, akkor lehet a piacra későn érkezni, gyorsan ismertté és elismertté lehet válni.
Éppen ezért nem tartom rossz ötletnek azt a Twitterre épülő szolgáltatást, amiről a napokban kaptam mailt (és láttam meg a Twitteren is): a Polito.hu -t.
Az oldal fejléce szerint a politikusok már a spájzban a Twitteren vannak, innen nem nehéz kitalálni, mire vállalkozott az oldal: összegyűjti azokat az accountokat, amiket politikusok vagy pártok etetnek tartalommal. Tanulságos és hasznos oldal, főleg így választások után: pontosan meg fogja mutatni, kik veszik komolyan a Twittert, és kik azok, akik csak egy kampányeszközt láttak benne.
Persze ez az oldal elsősorban a politika iránt fogékony, a politika iránt érdeklődő - illetve a politikában érintett emberek számára lesz annyira hasznos, hogy naponta nézzék. Talán érdemes lenne valamilyen szoros együttműködés néhány politikai híreket is kiemelten kezelő oldallal: Indexel, Origóval, Heti Válasszal, Hír TV-vel, ATV-vel, Hírszerzővel. Az még a látogatottságot is meghozná nekik.
Szóval volt itt majdnem egy hete egy jó nagy coming out-ja az egyik hazai mobilszolgáltatónak. Igen, a Djuice lesz most a téma.
Ha valaki véletlenül lemaradt volna róla, van itt kérem két link, ezt kell előbb megnézni. Először is az a reklám, ahol a Djuice vezérigazgatója elmondja, miért is olyan jók ők. Aztán itt a másik film, ahol vagy 8 percen keresztül nézhetünk panaszkodó fiatalokat: szar az élet. (Ugyanitt még: régen minden jobb volt, igen.)
De akit érdekel a véleményem erről, az már úgy is látta. Másoknak meg nem ajánlom... De miért is?
A Djuice mindig is egy őszinte márka volt. Soha nem akart mindenki szolgáltatója lenni, egyértelműen a fiatalokra lőtt és a fiatalokra lő. U26 És bár most úgy tesznek, mintha külön szolgáltató lennének, valójában a Djuice a Telenor (lánykori nevén Pannon, a múlt században Pannon GSM) gyerekmárkája. Így nem volt baj, hogy az idősebbek kihullanak, azokat viheti az anyacég, ráadásul így a Telenornak sem kell jófejnek lenni a fiataloknál.
Ez alapvetően egy ügyes szegmentálás. Egy külön felépített brand, ha jól használják nagyobb összforgalomhoz segíti a céget. Ez tehát konkrét üzlet, semmi más.
És akkor most nézzük a mostani reklámokat. Az alap ötlet egyszerű, messzire se nyúltak érte. A kilencvenes évek elején gombamódra szaporodó kedvezményt adó klubokat másolja, egy kis pontgyűjtő akcióval megfűszerezve. De mivel a célcsoport a fiatalok, így ők akkoriban úgyis max. oviba jártak (vagy még oda se...), így nekik egy ilyen megoldás akár újdonság is lehet. A pontgyűjtés ismerős, de logikus és végső soron jó dolog is. Ezzel tehát semmi gond, nézzük a részleteket, van-e bennük ördög.
A rövid reklámfilm talán rendben is van. Igaz, egy fiatalos márka üzenetét a vezérigazgató szájába adni nekem kicsit furcsa, de gondolom ezzel is azt akarták mutatni, hogy ők mennyire fiatalosak, még a cégvezető sem A8-as AUDI-ból integet a plebsre, hanem laza, mint a verhólánc.
Maga a kedvezmények ötlete és a pontgyűjtés sem rossz, sőt, az egész terítése is tetszik - vagyis az jó, hogy több terület is van, nemcsak ruha például. És akkor itt jönnek a részletek... A részletek ugyanis a "hol" kérdése: hol lehet kedvezményt kapni? A másik részlet meg a "mennyit" kérdése. Mennyi is a kedvezmény? Mert eleve drága cuccokból 10-15% az nem játék. Az olyan, mintha szociális érzékenységét bizonyítandó, az állam úgy dönt, hogy a 200 négyzetméternél nagyobb házban lakóknak mostantól kevesebb adót kell fizetni. Adott kedvezményt? Adott. Szemmel láthatót? Igen. Kiknek segít ez? Ugye.
Tehát mint a mesebeli parasztlány: hoz is meg nem is. Legalábbis nekem ez jött le a reakciókból, elég sok ilyen bejegyzést láttam twitteren és youtube-on. Hogy ez igaz-e? Azért van ebben egy erős túlzás. A szándék ugyanis szerintem nagyon jó, és ahogy azóta a Djuice ezt kommunikálja: ők legalább adnak valamit, tesznek valamit, nemcsak dumálnak. És ez alapvetően igaz, nem?
A rövidebb film így számomra nettó értékben pozitív. Biztos nem így csináltam volna meg saját ésszel, de szerencsére nem az én dolgom volt ez. Tehát adunk egy plusz jelet ide.
És akkor nézzük ezt a bő 8 perces valamit. Először is: sok. Nem szabad ilyen hosszan sorolni a dolgokat, mert a 8 perc iszonyúan sok. Unalmassá válik. Szét kellett volna szedni rövidebb etapokra, azokat feszesebbre vágni és akkor 4-5 napra széthúzva felrakni. Abba lett volna erő, és átment volna az üzenet. Ráadásul nem látszott volna, mennyire koncepciózus a film.
Az már hab a tortán, hogy több, a korcsoportba tartozó fiatal nem tudott az arcokkal azonosulni. "Lúzerek." Márpedig aki nem lúzer, az nem akar olyan lenni. Kellett volna még pár arc. Ha szét lenne szedve darabokra, ezt a visszajelzések alapján gyorsan lehetne korrigálni.
Másrszt valahogy ennek a filmek az üzenete is félrement. A minden rossz, minden bajnak az okozója a pénz vs. gazdag és sikeres akarok lenni csak nekem furcsa? Egy anarchista nem akar birodalmat, de egy vezető nem lesz anarchista szerintem... Na mindegy.
Ez a film nekem a fentiek miatt annyira nem tetszett, de végülis mindegy is lenne, ha a célcsoportnak tetszene. Ugyanakkor van hatása, és majdnem működik is - sőt, lesznek olyanok, akik felé ez működik. A kérdés csak az, hogy vajon tényleg elég ilyen lesz-e ahhoz, hogy az üzleti célok teljesüljenek.
Összefoglalva úgy látom, hogy a Djuice tett valami érdekes és izgalmas dolgot. Lehet, kicsit megbicsaklik ez a kommunikáció, de végre más, végre mert valaki különbözni. Mert nincsenek mosolygó nagyvárosi fiatalok, nincsenek eltúlzottan sikeres kisgyerekes családok, nem folyik a filmekből a mézes-mázos kaki. Kapunk helyett idealizált rögvalóságot (igen, oxymoron...) és kapunk helyette egy érdekesen csomagolt klubkártya programot. És kapott a Djuice egy hét figyelmet és számtalan véleményt.
Az ETARGET az utóbbi időben jól láthatóan lépéseket tesz azért, hogy sokkal könnyebben és gyorsabban tudják használni azok is, akik nem akarnak főállásban hirdetések kezelésével foglalkozni. Vagyis erősíti azokat az előnyöket, amelyek elsősorban a kisvállalkozások számára előny: nem kell külön szakembert megfizetni, viszonylag egyszerű a saját megjelenések kezelése.
Ráadásul az ETARGET van annyira régóta a hazai piacon, hogy már ismeri azt, tudja, mikor mi várható. És mivel perceken belül itt van a negyedi negyedév, így az sem csoda, hogy már a karácsonyi készülődés jegyében élesíti az új funkciókat. De mi is ez a mostani változás?
3. A honlapszűrő az oldalak tematikája szerint lett rendezve.
4. Egyszerűsödött a kulcsszavak megadásának a felülete
És a várható újdonságok:
5. Megye szintű földrajzi célzás - mi ezt teszt üzemben már használtuk a nyáron, azt kell mondjam, bevált!
6. Bővített statisztika
7. Egyszerűbben beállítható költségek
Az ETARGET felülete sose volt olyan bonyolult, külön tananyagot kelljen írni hozzá, és vizsgázni kelljen belőle. Az új funkciók ezt csak tovább erősítik. Így bár a nagyon finoman cizellált beállítási lehetőségek továbbra sem valósulnak meg, de az ETARGET használók nagy részének ez nem is hiányzik. A kisebbség pedig néhány ügyes trükkel elég sokat ki tud így is hozni a szolgáltatásból.
Én a magam részéről örülök az új funkcióknak. Főleg annak, hogy láthatóan fejlődik az ETARGET.
Amikor tavaly decemberben Peresztegi Zoltán kicsit váratlanul felállt és otthagyta a Google Magyarország vezetői székét, akkor azt gondoltam, majd lesz gyorsan más helyette, megvan már az új vezető, tudják, mit akarnak.
Nem tudták.
Elkezdték keresni az új embert, aki majd átveszi a "Google Magyarország" nevet Zolitól. És akkor itt álljunk meg egy gondolatra.
Miközben a Google úgy néz ki, mint a világ egyik leglazább cége, és évekig bírta tartani a legbarátságosabb jelzőt is, addig a valóság azért nem ennyire álomszerű. Mert bár az igazán jó programozókat felveszik papír nélkül is (de azért kell a papír, na), addig az olyan szintű vezetői poszt, mint a hazai Google vezető, már nem lehet akárki. A Google pontosan meg is mondja, ki lehet: van egy listájuk, hogy mely iskolák azok, amelyek közül legalább az egyikben tanulnia kellett (és azt be is kellett fejeznie). Ezen a listán nem nagyon van magyar iskola...
Így tehát bár nagyon sok jó szakember megfordult a felvételi beszélgetéseken (neveket most és később se mondanék, de tényleg jó szakemberekről van szó), mégis kiestek, mert nem volt meg a megfelelő iskola. Így aztán a merítés sokkal kisebb lehet. Ezt mindenképpen figyelembe kell venni, főleg a fejlemények láttán!
Tehát elkezdtek keresni, és ugye a Google keresésben jó, világelső, így találtak is. Azt, hogy mennyire optimális a találat, majd a következő évek megmutatják. Elsőre ugyanis nem tűnik szakmailag felkészültnek az új vezető, Heal Edina, legalábbis pl. Google AdWords vizsgája sincs (legalábbis a sajtóanyag alapján). Sőt, úgy általában online cégeknél tapasztalata sincs.
De akkor miért őt? Mert egyrészt rendelkezik a megfelelő iskolával, másrészt az USA egyik legnagyobb médiabirodalmának hazai vezetője volt. Mert bár itt k.európában az Emmis International nem mond sokat, de az USA-ban, ahol döntöttek a vezető személyéről, nagyon jól ismerik. Tehát tökéletes ajánlólevél ez egy ex vezetőnek az új vezetői pozícióra.
Persze az új vezető várhatóan hozza a saját kapcsolatrendszerét is - és Heal Edina kapcsolatrendszere nagyon jó. Persze én most azt jósolom, hogy a fókusz meg fog változni. Kevésbé lesz középpontban a hazai kkv piac, jobban a nagyvállalati, és ráadásként az ügynökségekkel való - az utóbbi években folyamatosan javuló - kapcsolat is sokkal gördülékenyebbé válhat.
Azt majd meglátjuk, hogy Heal Edina fog-e előadásokat tartani és nyilvános beszélgetésekben részt venni, vagy kiadja ezeket a feladatokat - végső soron neki vezetnie kell, nem színpadon szerepelni, nem azt várják tőle.
Van tehát új ember, ismét van vezetője a hazai Google-nek. Meglátjuk, fog-e ezzel változni bármi!
Idén először részt vehettem a Kamera Hungárián. Mivel nem vagyok tévés, így a korábbi éveket csak a hírekből és elmesélésekből ismerhettem - megmondom őszintén, annyira sok dolog van az online világban, hogy mélyebben nem is érdekelt ez a világ.
Aztán az elmúlt pár évben az online olyan közel került a tévéhez, miközben a tévék olyan mértékben kezdtek el nyitni az online felé, hogy egyre nagyobb a két terület metszete, egyre több, egyre érdekesebb olyan dolog történik, amihez nem baj, ha az ember ismeri a tévések világát.
Ezért is örültem meg annak, hogy idén előadhatok itt.
Érdekes közeg ez, más, mint amit én megszoktam. Sokkal formalizáltabb világ a tévé, sokkal nagyobb pénzekkel. Ráadásul a tévé sztárjai valóban ismertek, nemcsak arcok a twitterről... Mindenestre azt megállapítottam, hogy szép-szép, de nem lennék tévés.
A két napos esemény egyébként látványos és szórakoztató volt, a két esti gálaműsor kiemelkedően színvonalasra sikerült, nem volt bennük semmi hakni érzés - nem is hakni műsorok voltak, direkt erre az alkalomra készültek. Maga a díjátadó is azt gondolom színvonalasra sikerült, éppen jó volt a hossza is, mire unalmassá válhatott volna, vége is lett.
Amiért egyébként ott voltam, az egy olyan három részes előadás, amelyben arról beszéltünk, hogy ha valakinek van elkészült videója, azt hogyan rakhatja fel a netre. Előttem Dobó Mátyás Doransky beszélt a trendekről, a lehetőségekről és arról, honnan jutottunk el ideáig és hova tartunk a jövőben. Után Kis Ervin Egon tartott arról előadást, milyen gyakorlati haszna van a közösségi médiának, azon belül is a Facebooknak, és ezt miért kell tudniuk azoknak, akik a weben nyilvánosságot akarnak.
Én arról beszéltem, hogy ha már webre megyünk, milyen módon, milyen technológiával rakhatjuk fel a videókat: mi szól a saját oldal mellett és mi szól a videómegosztók mellett. Az előadás utolsó harmadában pedig néhány fontos dolgot igyekeztem elmondani a felhasználói és főleg a másolási szokásokról: mire kell felkészülniük azoknak, akik kiengedik anyagaikat a webre.
Hát drágáim, ez nagyon jó! Véletlenül eltévedtem gyerekeim egyik kedvenc zenekarának a weboldalába, és belefutottam ebbe a videóba:
Igen, ez reklám. Igen, ez nagyon profin le van forgatva, meg van csinálva. Igen, a Nestlé oldalát reklámozza. De jól! A célcsoporthoz pont el fog jutni, és ráadásként a gyerekek is szeretni fogják a zenét.
Az Alma Zenekar a mostani évek Halász Juditja: népszerű, a gyerekek imádják, teltházas koncertek, számos CD, a YouTube-on nézett dalok - egyszóval sikeresek. A Nestlé nem is csinálhatott volna jobb reklámot a gyerekek felé, mint az együttműködést velük. Mindezt ráadásul olyan formában, ami nem égeti az Almát sem, hiszen azt kell csinálniuk, amihez értenek: zenélni. És azt jól csinálják!
Profi ez az egész, na. És hazai. Örülnünk kell neki!
(Az már viszont kevésbé profi, hogy a pályázat lejárt, de még mindig ugyanazzal a végével van fönt a videó. Vagyis az utógondozás már megint olyan magyaros. Kár érte...)
Rossz nézni, ahogy a közösségi média kezdi szétverni a hagyományos, eddig megszokott kommunikációs beidegződéseket. Eddig az teljesen normális volt, hogy húztunk egy határidőt: eddig nincs semmi információ, majd innentől kezdve van minden.
A kíváncsi emberek maradtak kíváncsiak, az kifelé nem látszódott, hogy sem az ügyfélszolgálat, sem más nem adott semmi olyan infót, ami a potenciális és valós ügyfeleket érdekelte. Mert nem lehetett, ez volt megmondva. Pont.
(Ez a hozzáállás nekem sose tetszett, az ilyen kommunikációnak az az üzenete, hogy a cég diktál, az ügyfél fogja be, itt kérem hatalmi különbségek vannak, és nem az ügyfél az úr...)
Nos, azóta történt egy-s-más, Pl. itt a Twitter, itt a Facebook. És ha valaki kérdez valamit, az látszik. Arra reagálni kell. Ilyenkor pedig nem irigylem a közösségi médiát etető szakmunkásokat: nekik sincs infó, ami esetleg van, azt se mondhatja el, amikor pedig tudja, hogy el kellene mondania, és nem lenne senkinek se rosszabb, ha elmondaná, de nem lehet, mert a gépezet nem így működik, különben is, rúgtak már ki embert meggondolatlan twitt miatt, vagyis csak kenni lehet elfelé a válaszokat.
Most pl. a T-Mobile került ilyen hülye helyzetbe. Holnaptól lesz új iPhone, de még azt se mondhatják meg, mennyibe fog kerülni. Semmit. Van ennek értelme? Ettől fog majd nagyobbat szólni? Ugyan!
Ez egy hülye belső szabály, internetet csak messziről szaguló kommunikációs idióták találták ki, és senki nem tudja végigverni, hogy ez fölösleges. Szerintem. Mert az információ éppen segítene az érdeklődőknek. Talán még plusz hype-ot is generálna. Ami nagyobb reklámértéket jelentene. Így meg csak megy az erőből kommunikálás játéka, ami viszont az interneten nagyon bután mutat. Tessék csak megnézni!
A hétvégén, egészen pontosan pénteken és szombaton kerül megrendezésre az idei Kamera Hungária. Bár a korábbi években csak a híreken keresztül figyeltem, mi történik egy ilyen ízig-vérig tévés rendezvényen (és tavaly ugye nem is került megrendezésre), de mindig is érdekeltek azok a témák, amelyek a tévézés és az internet határterületei.
Így nagyon nagy örömmel veszek részt az idei rendezvény egy olyan beszélgetésén - illetve három szereplős előadásán -, ahol pont ezt a témát fogjuk kicsit körbejárni.
A téma pedig pontosan a következő:
Van egy műsorod? Tedd fel a netre! Mire jó a háló az alkotóknak?
Ha nem megy le a alkotásunk, már nem kell szomorkodnunk! Veszünk egy kamerát és egy jobb számítógépet. Megtanuljuk kezelni, és .... és feltesszük a művünket a netre. Jól behirdetjük, és láss csodát! Tegyük fel a netre, és tegyük láthatóvá alkotásunkat! Hogyan tegyük mindezt a Google és a közösségi média (iWiW, Facebook) segítségével? Mire vigyázzunk, amikor feltöltjük valamelyik videómegosztóra? Miként kommunikáljunk, hogy mindenki letöltse művünket?
Az én feladatom az lesz, hogy arról beszéljek, mit kell ahhoz tennünk, hogy a felrakott műveket meg is találják a nézők. Mire kell figyelni az internetes elhelyezéskor? Milyen technikákat kell és milyeneket érdemes használni? Mi az, amit elvárhatunk, és mi az, amihez csak tízmilliók elköltése esetén juthatunk el?
Előttem Doransky fog beszélni, utánam Kis Ervin Egon. Azt gondolom, érdekes és hasznos dolgokat fogunk tudni megmutatni, elmondani. Aki Veszprémben jár, jöjjön, nézzen meg minket is!
Miközben olyan kultúráért felelős minisztert kaptunk, hogy azt megemlegetjük, valahogy olyan érzésem van, nem veszik a lapot a nagy kereskedelmi tévék: nekik újra Mohács kell.
Ez annak kapcsán jutott az eszembe, hogy a Kreatív főszerkesztője, Szigeti Péter fontosnak érezte megemlékezni a Való Világ újabb évadjáról, ráadásul az alábbi tartalommal:
Úgy tűnik, hatalmas szívességet tesz a piacnak idén ősszel az RTL Klub, ráadásul minden bizonnyal úgy, hogy ők sem járnak majd rosszul, sőt. Az, hogy az országos kereskedelemi csatorna bejelentette, hogy újraindítja eddigi legsikeresebb valóságshow-ját, a Való Világot, nemcsak a műsorban majdan dolgozó számtalan operatőrnek, sminkesnek és díszletmunkásnak jelenthet komoly örömöt, hanem a hazai bulvármédia-gépezet RTL Klubtól – jogi értelemben – független szereplőinek is. Lássuk be: a hazai celebvilág végtelenül megfáradt, (...)
A kereskedelmi médiát részben az általa generált sztárkultusz élteti: a példányszám, a nézettség és a kattintásszám, no meg az ezektől koránt sem független bevételek karbantartásához szükség van az újabb és újabb arcokra, akikről újabb és újabb izgalmas és érdektelen történeteket lehet elmesélni.
Amikor a cikket elolvastam, már biztosan tudtam, nem hagyhatom szó nélkül. Aztán három napot gondolkodtam rajta. Egyrészt nem tudom, mennyi a cikkben az irónia. Ha jó kedvem van, azt mondom, át van vele itatva, és a vitriol ott érezhető minden szavában, sőt, minden szóközében. De ha rossz kedvem van, ha megnézem, mi történik a hazai kereskedelmi tévék háza táján, akkor meg azt gondolom, ez egy erősen kertévé párti írás, sőt, RTL Klub párti, kellően barna nyelvvel és magas szervilizmussal.
A valóság biztos, hogy a kettő között lesz. És talán - talán! - inkább az iróniát érzem ki, azt akarom kiérezni belőle. Mert hogyan is lehetne annak örülni, hogy a nyakunkba kapunk újabb ál-sztárokat, műanyag celebeket? Hogyan is lehet annak örülni, hogy a valódi teljesítményektől mentes, ámde külcsínyben gazdag műsorok újra hónapokig uralni fogják a közbeszédet az óvodától a nyugdíjas otthonokig bezárólag?
Másrészt tökéletesen megértem a cikk gondolatmenetét. Sőt, tovább megyek: a hazai celebek nagyon pontosan és nagyon fájdalmasan rámutatnak arra, mennyire sekélyes, kisstílű a világunk. Ez az ország, ez a város. Ez jutott nekünk.
"Vidéki város, vidéki ország, rosszkor születtél rossz helyen." - milyen igaza van Hobónak! Ott tartunk, hogy mára örülnünk kell annak, ha az egyik vezető média újraindítja a valaha volt legbotrányosabb és leginkább megosztó műsorát! Hiszen:
az RTL Klubnál úgy érezhetik: látják a válság végét, van már értelme viszonylag drága, napi rendszerességgel jelentkező, ráadásul hetente nagyobb szabású megjelenést is kívánó, élő műsorfolyamban gondolkodni.
Tehát amint kijövünk a válságból, amint van egy kis szabad tőke, rögtön friss vért kell csorgatni a bulvárgépezetbe!
Ez kell nekünk? Ettől lesz jobb a média, ettől lesz jobb a reklámszakma élete? Valóban az übergagyi, a cukrozott, mázos gumicumi az, ami most és itt kell? Vagy megint a kertévék diktálnak, és nincs menekvés, a világ oda tart, amit ők felmutatnak?
A Való Világ és a Big Brother sikereit követő években a kereskedelmi tévék műsorai sokkal konszolidáltabbá váltak. Bejött a sorozatok világa, minden este minden műsorsávban amerikai sorozatok futottak és futnak. A nézői szokások átálltak az ilyen szemtorna konzervekre, és láthatóan jól elvolt mindenki azzal, hogy importált filmeket adjanak-nézzenek. Aztán ez idén már annyira jellemzővé vált, hogy bármikor sikerült RTL-t vagy TV2-t nézni, ott vagy sorozat ment vagy valami álhíradó. Ja, és bulvárhíradó. Alig volt kivétel. És igen, kezdett már kicsit unalmassá válni a dolog...
Ezt fogja akkor most feldobni a két sztárgyár zenés vetélkedő mellett a bulvárnak is termelő Való Világ. Örülhetünk neki, igazán. De tényleg.
A fenti című két napos konferencia második napján tartottam előadást, Tartalom-újraelosztás, avagy védjük a tartalmunkat, vagy engedjük szabadon terjeszteni? (Az internetes közösségek és a hagyományos média viszonya) címmel. Az előadást Prezi-ben csináltam, íme:
Reggel amikor felvettem a nadrágomat elszakadt. Ez egy tipikus basszameg helyzet, mehetek venni valamit helyette. De ezt szeretem, ráadásul Nagy Cég terméke, konkrétan C&A-ban vettem. Tehát irány a bécsi úti Stop-Shop. Kérdezem az eladót: ugyanilyet akarok. Az nincs. Mondom mekkora kell. Olyan méret nincs. Nincs. Kedvesség sincs. Olyan szinten kezelt le, hogy az nemcsak engem zavart, egy másik eladó ezt látva inkább segített (bár az undok nő volt az osztályos...).
Végül találtam nadrágot, majdnem pont olyat, és méretben is jót. Meg is mondtam a nőnek, hogy nem tetszett a viselkedése, és hogy normális helyen már nem dolgozhatna. Mégcsak bocsánatot se kért.
Ezek után bementünk egy játékboltba. Az eladó valamit írt a pénztárban. Kérdeztük, amit keresünk, van-e. Egy intés, hogy arra. Aztán csinálja tovább a Nagyon Fontos Munkát. Segíteni? Eladni nekünk? Ugyan! Nem is vettünk semmit.
Ez így normális. Ehhez vagyunk szokva. De most ez valahogy annyira fölbaszta az agyam, hogy órák óta füstölgök miatta. Ez így tényleg normális?
Egy ügyfelem ötlete volt, kipróbáltuk és működik. A meglévő, hosszú távra lekötött banner helyeire szerette volna kirakni a Facebook oldalának az ajánló dobozát. Elsőre furcsának tűnt, de azonnal megtetszett. A kivitelezés pedig végtelenül egyszerű volt.
A bannereit Adverticum AdServeren keresztül futtatjuk, a bannerhely ugyanis éves lekötésű, és az időszakos akciók bannereit így a legkönnyebb cserélgetni: nem kell hozzá a hirdető partner. Így aztán az alábbi lépések kellettek:
A facebook oldalon a megfelelő felületen (Adminisztrátori joggal oldal szerkesztése gombra kell kattintani, majd a Népszerűsítés Like gombbal gombra, és máris ott vagyunk) ki kell tölteni az oldal nevét, és a banner méretét. Így generál egy gyönyörű html kódot. Ezt ki kell másolni, majd ezt a kódot az ügyfélhez az Adverticumban mint html bannert fel kell venni. Ezek után a futó kampánynál a bannert erre az új bannerre ki kell cserélni.
És ennyi. Pár perc múlva frissül a megjelenés, és máris a Facebook social media plugin fut a bannerben, ahogy kell.
Ez a szeptember közepe mindig meglep, milyen hamar itt van. Pedig amikor pont öt éve elkezdtem írni ezt a blogot, még nagyon nyugis volt. Hiszen alig pár hete kezdtem el kitalálni, akkor most tényleg hogyan is lesz ez az egész vállalkozás dolog, és a terveimet hogyan fogom tudni megvalósítani.
A blogot is csak azért indítottam, mert kellett valami rendszeresség. Valami, ami segíti a napi ritmust. Így visszatekintve szerencsém volt. Akkor kezdett el felfutni a közösségi média, akkor kezdett el felfutni a blogolás. De így is kellett fél év, hogy azt érezzem, jé, engem olvasnak.
És azóta is olvasnak, pedig rengeteget változott a piac. Nem beszélve a blogolásról: számtalan új blog indult (és halt el) a marketing területén, mára nem egyedi és nem különleges, hogy marketingesként blogolok. Sőt, örömmel látom, vannak nálam jobbak és érdekesebbek is egy-egy területen. És végre vannak olyan céges blogok, amikről akkoriban, öt éve még csak vizionáltunk.
Öt éves tehát a blog, öt érdekes és tartalmas év van hátam mögött. És remélem, legalább ennyi van előttem is.
Jogában áll internetet használni és jogában áll hülyének lenni. Bármi, amit mond, ír vagy tesz az interneten - a Facebook-on, a Twitteren, az iWiW-en vagy bárhol - felhasználható ön ellen a munkahelyén, a magánéletben, buliban és bíróságon. Adóellenőrzéskor is. Joga van gondolkodni. Ha nem tud gondolkodni, akkor senki nem fogja megvédeni önt, az állam nem ért az internethez.
Megértette ezeket a jogokat, ahogy felolvastuk őket?
Ma jelentette be a Google az Instant-ot, ami egy ügyes és értelmes továbbvitele a keresési javaslatoknak. Mostmár keresés közben is láthatjuk a találati listát, és ahogy gépelünk, úgy változik folyamatosan. Így napokig tele lesz a net ezzel, nem is akarom így öt perc próbálgatás után értékelni. (Mindössze megjegyzem: ez úgy a SEO, mint az AdWords kampányok nagyon komoly átgondolását fogja hozni a jövőben, és erre még visszatérek.)
Ami miatt mégis írok, az a sajtóközlemény egy része:
Mennyi időt spórol nekünk a Google Instant? A cég becslései szerint az új Instant keresővel minden keresés esetén átlagosan 3,5 (2 és 5 közötti) másodpercet spórolhatunk, miközben naponta több mint 1 milliárd keresést hajtanak végre a Google oldalán. Ha a világon mindenki Instantot használna, ennyi időt takaríthatnánk meg:
3,5 milliárd másodpercet naponta
58,3 millió percet naponta
350 millió órát évente
11 órát másodpercenként
111 évet az emberiség életéből minden nap
Az van, hogy ekkora bullshitet még nem olvastam Google közleményben. Mert ez valójában egy nagy semmi. Jól néz ki, szépen fel vannak szorozva a másodpercek, de azért lássuk be: ez a valóságban senkit nem érdekel.
Sőt, ez a fajta keresés olyan, mint a lexikonban való keresés. No nem a neten, hanem a papíros lexikonban. Amikor miközben keresünk, megnézünk más szavakat is, mert érdekes, mert furcsa, mert jé, ez mit jelent. És ezzel valójában több időt töltünk el.
A Google új funkciója ettől még persze nagyon jó lehet. De ez a sajtóanyag... ez nálam kiverte a biztosítékot.
Olyan a munkám, hogy nemcsak szövegeket kell írnom néha, hanem sokszor javítanom kell mások által elkészített reklámszöveget. Ennek kapcsán mára kialakult bennem egy kép arról, hogy miket is szoktak elrontani az ügyfelek, mi az, amit feltétlenül javítani kell.
Jellemzően ezek a hibák egy dologra vezethetőek vissza: nem tudnak gondolkodni a megszólított ügyfél fejével. Nem azokat emelik ki, ami az ügyfélnek érdekes, nem azokat az információkat hirdetik, ami igazán fontos az ügyfélnek.
Tehát a megírt szövegek legnagyobb hibája, hogy nem tudja a hirdető magát beleélni a vevője fejébe. Nem tud fejet váltani.
És akkor a legfontosabb "tipikus hibák":
A szöveg eleje fölöslegesen udvariaskodó, lényegi információ nélkül. Kiugró hiba az "Engedje meg, hogy..." kezdés. Minek? És ha nem engedi meg? Bele kell csapni azonnal a mondandóba!
A szöveg nagyon hosszú, nincs tagolva.
A lényegi információk felsorolás helyett el vannak dugva.
Nem az ügyfél számára fontos információk kerülnek kiemelésre. Például egy árérzékeny piacon hiába emeljük ki a kiváló minőséget, ha úgyis az árat fogják nézni...
A valódi piaci előny nem kerül kiemelésre. Amikor jó áron adjuk a termékünket, de sokkal fontosabb azt leírni, hogy "cégünk már tíz éve piacvezető"...
Nincs kiemelve az elérhetőség.
Az elérhetőség nem elég egyértelmű (például értelmetlen térképvázlat).
A nyelvezete túl specifikus, nem az ügyfélhez igazodik (tekintse meg augmented reality bemutatónkat! - miközben nem magyarázza meg, mi az).
Amikor jópár éve a Blogter indult, érdekes folyamat volt megfigyelhető: a Blogteren elinduló, ott valamekkora nyilvánosságot kapó blogok néhány hónap múlva elköltöztek saját domainre. Hogy ennek az volt-e az oka, hogy nem tetszett nekik a Blogter felülete, vagy egyszerűen csak kellett a nagyobb szabadság, nem lehetett egyértelműen megmondani. Az biztos, hogy a Blogternek nem volt eszköze megtartani ezen embereket.
Aztán a Blog.hu valami egészen elképesztő és addig szokatlan nyilvánosságot biztosított azzal, hogy az Index.hu címlapra történő kerülés lehetőségét felvillantotta a bloggerek előtt. Így nagyon hamar piacvezetővé is vált, és számtalan blogot be is futtatott. A blogok pedig mára az életünk részévé váltak, nem valami különleges exhibicionista kinövésnek tartjuk azokat, hanem tartalomnak.
És a Blog.hu jó sokáig meg is tartotta a blogokat, hiszen a címlap ott van.
És mégis. Egyre több olyan blogot látok, amelyik költözik. Ez persze nem tömeges jelenség, de néhány megerősödött blog kilép a Blog.hu-ról és saját domainen folytatja. Pont mint a Blogter esetében anno: a Blog.hu nem tudja vagy nem akarja megtartani ezeket.
De ha jobban belegondolunk, ez valahol érthető folyamat. A blogszolgáltatók egyfajta inkubátorként rengeteg dologban segítik a bloggereket. Rendszert adnak alájuk, nyilvánosságot biztosítanak, és néha a háttérben a jogi védelemben is közreműködnek. De aztán ahogy egy blog felnő, úgy szeretné a gazdája önállónak látni, és mint egy kismadár, kirepül. Nem beszélve arról, hogy egy önálló blognak már nem kell kötődnie az Indexhez, nem kell megosztania a hirdetési helyeket, könnyebben szervezhet magának bevételeket, ha ügyes.
Persze nem mindenki lép. Ki lustaságból, ki érdekből, de marad. De az inkubátor funkció így is tettenérhető. És ez talán nem is baj: a nagy blogszolgáltatók sokat segítenek a civil tartalmak létrejöttének. És ez máris ezerszer több, mint amit bármely állami vagy politikai szereplő az elmúlt évtizedekben megtett ezen a területen.
Bár a banner nem halott (és szerintem nem is fog meghalni soha), de azért egyre több olyan megoldás is van már, ami jóval túlmutat a banneren, hirdetés, és mégis emészthető, sőt ad absurdum szerethető is. Egy nagy baj van ezekkel.
A Vaterán és Teszveszen keresztül több mint kétezer terméket értékesített a cég év eleje óta, kíváncsiak voltunk, hogyan alakult ez a szám a nyári időszakban. "A Vatera és Teszvesz használatát a mi szervezetünknek is tanulnia kellett. Elég nehéz egy magán személyekre szabott kereskedelmi csatornát és annak sajátosságait beilleszteni egy 1500 fős áruházláncba, ahol 20 áruház különböző osztályainak kell együttműködnie a központi beszerzéssel, vevőszolgálattal, mindezt gyorsan, a vevő igényeit kielégítve, egy "vállalatidegen" felületen. Azt gondolom, hogy mostanra ezt sikerült beállítanunk, aminek következtében az eladásaink száma folyamatosan növekvő tendenciát mutat.
Vagyis a Praktiker olyan módon hirdeti magát egy online szolgáltatásban, hogy eladja az akciós termékeket. Nem újdonság ez az eszköz, az újdonság ebben az, hogy a Praktiker megtehette volna azt is, hogy vesz bannereket, és megpróbálja átvinni az embereket a saját oldalára, vegyék meg ott a termékeket. De nem ezt tette, és milyen jó, hogy nem ezt tette! Így ugyanis számukra is egyszerűbb megoldással, a vevőknek is a megszokott felülettel tudtak eredményeket elérni. És nem azt várták, hogy majd szépen növekszik a látogatottság, hanem oda mentek, ahol az emberek vannak ÉS vásárolni akarnak.
Tehát akkor mi a baj ezzel a megoldással? Semmi. A baj úgy általában van az ilyen megoldásokkal: nem lehet rutinból nyomni. A banner egyszerű ügy. Meg lehet nézni, hasonló célcsoportra korábbi kampányokban mi vált be, copy-paste, egy kis átnézés, szoftverben célcsoport legyűjtés, aztán hajrá. Megy ez kérem, gondolkodni se kell!
Na, a nem banneres megoldásoknál ez nem működik. Ismerni kell a lehetséges megoldásokat. Kreatívnak kell lenni. Ötlet kell hozzá. Adott esetben az érintett feleket meg kell győzni arról, hogy jó ez. A médiatervező droidság helyett kreatívság kell. Gondolkodás, piacismeret: ezek nélkül nincsenek ilyen megoldások.
Vagyis tanulni és tanítani kell. Talán ismét értelme lesz annak, hogy a különféle internetes szolgáltatások, tartalomszolgáltatók edukálják az ügyfeleket - és az ügynökségeket. Túl kell lépni a banneren, hogy aztán egy-egy ilyen kampányban azokat is lehessen használni, erősítve az üzenetet. De gondolkodva.
A keleti rokon. Akinek csomagot küldtek nyugatról. Aki kicsit lenézett, mert otthon maradt, aki kicsit lesajnált, mert el kell viselnie azt, ami otthon maradt. A keleti rokonnak mindig kevesebb volt mindenből: ha volt is autója, az is keleti volt. Ha volt is pénze, az is csak olyan pénz-szerű volt, nyugatra már valutát kellett vennie. Ha volt is valamije, azt szerezte. A keleti rokon mindig kicsit le volt maradva. Na nem nagyon, csak egy kicsit - épp annyira, hogy már senki ne vegye igazán komolyan. Hiszen ő csak a keleti rokon.
Pedig milyen szépen indult minden! Voltak 3 és 5 éves tervek, fejlődés, munkaverseny, kiszámítható életpálya, államilag garantált nyugdíj, minden, mi szem s szájnak ingere. Csak mozgástér nem volt. Az ember be volt zárva. Nem, nem fizikailag - illetve úgy is, de azért 93 036 négyzetkilométer bejárható terület mégis maradt -, hanem fejben. A gondolatokat jobb volt zárva tartani. Pedig lehetett volna. Annyi lehetett volna volt!
Lehetett volna világsztár, de nem kapott útlevelet. Lehetett volna gazdag, de az itt nem volt szokás. Lehetett volna kiváló sportoló - de néha még az Olimpiát is elvették tőle. De nem lett. Aztán belefáradt. Már nem is akart lenni. Elvolt ezzel, ami maradt. Igen, sárga. Igen, savanyú. De a miénk, bazdmeg! A miénk! De minek...
Aztán eltelt 20 év. És most van megint egy keleti rokonunk. Itt, az interneten. Egy szolgáltatás. Egy igazi magyar szolgáltatás. Szépen indult a karrierje. Csöndben növekedett, na nem nagyon, csak úgy tessék-lássék. Mert így akarta. Nem gondolta, hogy hatalmas lehet. Aztán jó kezek megformálták, hirtelen hatalmasra nőtt. Majd jött egy nyugati barát, és megvette. Kilóra. Aztán a nyugati barát, ahogy kell, be is darálta. Mondta a keleti rokon, hogy kéne fejlesztés. Persze, igen, tudjuk - volt a válasz. Ehhez tessék kitölteni ezt a kérvényt, meg ezt is, meg ezt is, meg ezt is, meg...
A keleti rokon lassan építkezett. Nagyon lassan. Persze lettek dolgai, de valahogy minden későn. A nyugati versenytársnak már rég megvoltak azok a szolgáltatások, amik a keleti rokonnak csak mostanában készültek el. Így már nem is volt annyira fontos. Eddig az volt a baj, hogy nem volt, most az lett a baj, hogy miért ilyen későn. Ezeknek semmi nem jó? Aztán a nyugati barát is próbált valamit. Megadta azt a keleti rokonnak, amit a nyugati versenytársnak már korábban megadott. Korábban. Megint egy fél év lemaradás. De érdekel ez már valakit? Keleti rokon, érted. Mucsa. Tartomány. Tengeren inneni gyarmat.
Pedig a keleti rokon itthon van. Itthon ismerik. A mi kutyánk kölke. Igen, sárgább, igen, savanyúbb. De nem tehetünk róla. Ez van, tudod te is, hogy mennek ott a dolgok. Tehetetlenek vagyunk, érted, tehetetlenek. Persze ha komolyan vennének. Ha nem akadályozná a bürokrácia. Ha csinálhatnánk a dolgunkat! Annyi ötletünk van. Úgy megcsinálnánk!...
A nyugati versenytárs meg nem is foglalkozik ezzel. Az egyszerűen csak van. És növekszik.
A keleti rokon pedig újra belefáradt. Pedig lehetett volna. Annyi minden lehetett volna!
A kattintás alapú (ppc) hirdetési rendszerek sok előnye mellett van egy olyan tulajdonságuk, hogy jellemzően előre kell kifizetni azt a pénzt, amit el fogunk költeni. Bár vannak kivételek, de a felhasználók jelentős részénél az a realitás, hogy feltöltünk x forintot, és azt a feltöltött pénzt költjük.
Aztán ha kifogy, akkor újra töltjük, vagy ha nem akarjuk, hogy leálljon a kampány, akkor, rátöltünk. Olyan ez, mint a sörözés: a korsóba kell előbb tölteni, hogy aztán legyen mitől elfáradni.
Az esetek zömében ezzel nincs is gond, amikor már nem akarunk hirdetni, akkor szépen leállunk vele: elfogy a pénz, vagy marad rajta pár ezer forint, kampány leáll. Így működik a Google, az ETARGET, a CT Network is.
De nagy ritkán előfordulhat, hogy nagyobb pénz marad a számlán. Jártunk mi is így, kampány megrendelve, pénz feltöltve ügyfélnek, kampány elindul, aztán két nap után kampány leáll, cég halaszt, rá fél évre cég megszűnik. Ő már biztos nem költi el, de szeretné visszakapni. Mit lehet ilyenkor csinálni?
Az ETARGET egyszerű eset, elérhetőek, telefonszám, kontakt, lehet egyeztetni, visszaküldik a pénzt ha kell. Kevés papírmunka, ennyi. De a Google?
Nos, a Google is gondolt erre, és most már pár hete ott is elérhető ez a dolog: ha bent maradt a pénz, akkor a fiók felfüggesztésével a pénzt vissza lehet utalni. Kis munka az adminban, pár hét várakozás, és pénzünknél vagyunk. Jó ezt tudni: nem vagyunk hirdetésre kényszerítve, visszakapjuk az el nem költött lóvét.
Már csak a CT Network volt hátra, pár tízezer forinttal. Meglepő, de ott nem jártunk szerencsével: nincs mód a pénz visszautalására. Annyit tehetünk, mint ügynökség, hogy átrakjuk másik számlára (ez egyébként az ETARGET-nél is lehetőség). De a CT Network-nél bent marad a pénz, amíg másnak nem kell. Kár.
Összefoglalva tehát: ha a ppc hirdetésünkre elutalt pénz mégis kell, akkor ha nem is azonnal és nem is két kattintásra, de jellemzően visszakapható. Már ha tényleg úgy döntünk, hogy mégse hirdetünk.
Update: ma kaptunk egy levelet a CT Networktől, hogy mégis lehetséges a visszautalás. Ez jó hír!
Utolsó kommentek