Az Onlinemarketing blogon a hazai és külföldi online marketing
hírekből, információkból merítek. Ha érdekeset látok, hallok, olvasok, arról
elmondom a véleményem. Néha pedig csak leírom, amit szerintem érdemes tudni
az internetes, online, digitális marketingről.
2000-ben volt az első Internet Hungary, vagyis pont 10 éve. Ez a 10 év alapjaiban megváltoztatta az internetet, ez a 10 év gyakorlatilag létrehozta "a szakmát".
Közben szabályozás, állami beavatkozás tekintetében szépen vissza is értünk oda, ahol 2000-ben jártunk: internethez egyáltalán nem értő emberek sajátos személyes értékrendek és vélt elvárások alapján várhatóan szabályozni fognak minket. Érdekes játszma lesz ez.
És mégis, nem innen fenyeget a legnagyobb veszély. Sem a hazai államgépezet, sem a pénzügyi válság nem tud alapvető dolgokat megváltoztatni. Az alapvető dolgok megváltoztatásához az EU-ra van szükség.
Ugyanis az EU elfogadott egy direktívát, és ez alapján Hollandia már szabályozza is az ottani szolgáltatásokat: nem lehet személyes adatot gyűjteni, csak akkor, ha ebbe a felhasználó beleegyezik.
Eddig nem tűnik a dolog túl veszélyesnek, de személyes adatnak számít például a cookie (süti) is. vagyis az a kis file, ami azonosít az oldalakon, ami lehetővé teszi a mérést, a követést, a legtöbb olyan dolgot, ami kell egy akármilyen célzáshoz, marketinghez.
A Google Analytics sem tud így teljes mértékben működni például.
Jelenleg az IAB európai szinten próbál ezen változtatni: az Internet Hungary 0. napjának "alternatív" programja volt az a beszélgetés, ahol az IAB európai vezetői igyekeztek közös álláspontot és akciótervet kidolgozni. Remélem sikerül.
Mert most az Internet Hungary után úgy egyébként optimista vagyok: bár még mindig nem tudja senki, hová megyünk, még mindig nincsenek alternatív üzleti megoldások, de már nincs a bénult tespedtség: a display piac visszavág, a nagy cégek fontos emberei új üzleteket terveznek, mindenki bízik a növekedésben és a továbblépésben.
2010-ben ott vagyunk, mint 10 éve: tudjuk, hogy jó lesz ez, de sok a kérdőjel, és még nem tudjuk hogyan és kiknek lesz ez jó.
Az Internet Hungary első napján arról tartottam előadást, hogy mi lesz vajon tíz év múlva az interneten, az internetes reklámban?
Sajnos valamiért a MacBook-om nem volt kompatibilis a helyi kivetítővel, így végül a slide-ok nélkül kellett elmondanom az előadást, de most megosztom mindenkivel a prezentációt is.
Az idei Internet Hungary kapott egy nulladik napot. És bár a "nagy" konferenciához képest jóval szerényebb ilyenkor az érdeklődés, de azért nagyon komoly előadásokkal készültünk.
A délután témája a webes jelenlét volt. Doransky a mobil lehetőségekről beszélt, ezt követően én adtam elő, utánam Vértes János az Adverticumtól beszélt a cloud computing-ról, végül Dunder Krisztián a weboldalak készítési lehetőségeitől.
Én az előadásomban arról beszéltem, hogy akár még a domain nevünket is elvehetik, ha nem vagyunk elég figyelmesek és felkészültek, nem beszélve a Facebook, Twitter vagy blog account-unkról.
Az iwiw folytatja a kötelező gyakorlatok elvégzését: immár itt is van Like gomb, amit cikkekhez, írásokhoz, bármihez kirakhatunk. Annyira így van, hogy ide, a blogra is felraktam, közvetlenül a Facebook Like fölé.
Ez a Like ráadásul többet is tud: sokféle név közül válogathatunk. És nem lennénk magyarok, ha a turáni átok nem fogna ezen is: rögtön jön az ezer fika, hogy ja, másolják a Facebookot, milyen ez már. Persze amíg nem volt Like gombja az iwiw-nek, addig az volt a baj.
Van rajta sapka, nincs rajta sapka...
Tehát az üzenőfal, az eseménykezelés, a megosztás, az iwiw connect után egy újabb kötelező gyakorlat lett végrehajtva. Ezzel most sikerült eljutni oda, ahol már el lehet kezdeni azon gondolkodni: mi lesz az, amiért az iwiw-en érdekes lesz maradni, mi lesz az, amiért az ember a Facebook hozzáférése mellett fenntartja még az iwiw-et is.
Fontos kérdés. Ezen múlik az, hogy 2-3 év múlva mint a múlt kedves emléke vagy mint élő piaci szereplő beszélünk az iwiw-ről.
Egyik ismerősöm, aki kisebb szakportált üzemeltet, elmesélte, hogy az idei bevételei radikálisan alacsonyabbak, mint a tavalyiak, miközben az oldal látogatottsága jelentősen nem változott. A korábban már említett online marketinges konferencián is kiderült, a portálok féltik a bevételüket: a piac hiába nő, ha a rájuk eső bevétel csökken, mert pl. mindenki kattintás alapon hajlandó csak vásárolni.
A piac igazából nem volt felkészülve arra, hogy alig három év alatt összeomoljon a korábbi üzleti modell. Mert ez nem visszaesés, nem átmeneti gyengülés, ez a korábbi modell vége. Nem lesz már sosem olyan a helyzet, hogy a megjelenés vagy idő alapján történő bannereladás vígan eltart mindenkit.
Azt már látjuk, hogy valahol a 2009-2011 közötti időszak lesz az, amikorra elmondhatjuk: a régi modellnek vége.
De mi a megoldás? Hogyan fognak a tartalomszolgáltatók túlélni? Mit kell az ügynökségeknek csinálni ahhoz, hogy továbbra is életképesek maradjanak? Hová tart a világ?
Az Internet Hungary-n jövőhét kedden arról kell előadást tartanom, milyen lesz az internetes reklám tíz év múlva. Ennek kapcsán nézelődök az elmúlt hetekben, de semmi olyan választ nem látok, ami előremutatna, ami win-win helyzetet jelentene a piaci szereplőknek.
Konkrétan: a következő hosszú hónapokban valaki szívni fog.
Vagy a hirdetők, mert le kell nyomni a torkukon olyat, amit nem annyira szívesen vesznek meg, vagy a portálok, mert le kell építeniük - de ha a portálok szívnak, akkor szívnak az olvasók is, hiszen kevesebb lesz a tartalom -, vagy az ügynökségek, mert olyan alacsony kampánykezelési díjakból kell(ene) megélniük, amiből nem futja a trendy öltönyre és az Evian ásványvízre. Nem szólva a vodkás Red Bullról...
Most még emiatt nem is tudom, pontosan mit fogok mondani jövő héten. Tíz év nagy idő, addig annyi minden megváltozhat, annyi új technológia betörhet, hogy alapjaiban felforgathatja az internetet. És nincs semmi olyan biztos alap, amiből építkezni, kivetíteni lehetne.
Nem tudok mást tenni, mint élni a fantáziámmal, és megírni egy előadásnyi sci-fi-t. És aztán 10 éven át izgulni: vajon igazam lesz?
Az ETARGET a Kreatívval közösen kiírt egy szövegíró versenyt. A dolog attól igazán izgalmas, hogy a szövegeket nem valami felkent zsűri fogja megítélni, hanem az ETARGET rendszerében fogják futtatni, és az nyer, akinek hatékonyabb lesz a hirdetése, vagyis jobb CTR-t ér el.
Jelenleg pontosan semmit nem lehet tudni, mi lesz ez, és milyen hatással lesz ez a hazai online kiskereskedelemre. De egy dolog mindenképpen látszik: akik ezt kitalálták, nem igazán értik, mi az alapvető különbség az internet és a való világ között.
Míg egy TESCO vagy egy Spar nem fog tudni elmenekülni, mert itt van egy csomó ingatlanja, és ráadásként helyben kénytelen árusítani, addig már ma is számtalan olyan bolt van, ahol bátran vásárolhatunk, de egy szlovák, osztrák vagy német cégnek fizetünk. Hiszen a technológia ezt lehetővé teszi, az EU miatt pedig még egyéb korlátok sincsenek.
Vagyis vagy jól ki kell ezt a szabályozást találni, vagy mindössze annyi történik, hogy jól megnyitjuk a piacunkat a külföldi (székhelyű) cégeknek.
Az történt, hogy még tavaly februárban ellopták a tárcámat, benne az összes iratommal. Mindent sikerült azóta pótolni, kivéve a TAJ kártyámat. Eddig nem kellett, meg el is maradt. De most kell, ezért igényelnem kell másikat.
Azt még lenyelem, hogy fizetnem kell érte. Igaz, ellopták, van rendőrségi feljelentés is, de végülis dolgoztatom a közigazgatást, és oly' kevés adót szednek, hogy abból már nem fussa.
Na de nekem Szegeden lehetne személyesen intézni, így marad a levelezés. Ugyanis e-közigazgatásról egyelőre csak álmodni szabad. Tehát posta. Snail-mail. A tájékoztató leírja, sőt, telefonban elmondja, hogy előre el kell utalni a pénzt, és aztán ők intéznek mindent. Logikus, az e-bankok elterjedésével ez végül is a fotelból való ügyintézés. Kis hiba, hogy nincs odaírva a bankszámlaszám, de sebaj, telefon!
És akkor íme a könyvelőm levele, aki ezt intézte nekem:
Kiderült, hogy az általános tájékoztatással ellentétben (amit letöltöttem és elküldtem neked, egyébként a telefon is ezt mondja be szó szerint) a valóságban úgy megy, hogy küldesz egy kérelmet, ők küldenek egy csekket és azt visszaküldöd. Erre elrebegtem, hogy igazából a tájékoztatóban nem ez van, és akkor az nem működik? Sóhajtozott a túloldalon a néni, aztán azt mondta, hogy az téves tájékoztatás, de ha nagyon szeretném, megadja a számlaszámot, csak ez neki több munkát jelent, mert bizonyíttatnia kell a pénzügyi osztállyal majd, hogy bejött az átutalás. Esküdöztem, hgoy mellétesszük az utalási bizonylatot.
Tehát akkor most ez hogy van? Az ügyintéző hazudik? Téves tájékoztatás vagy lustaság? Amiért ezt megírom - az első felfortyanáson túl - a könyvelőm javaslata:
Tiszta őrület ez a magyar állami káosz! Szerintem a legjobban akkor járnánk, ha suttyomban mindent elektronikus útra terelnénk, majd egy hirtelen mozdulattal az egész állományt és rendszert kihajítanánk a francba, és az elektronikus adatokat kezelni képes rendszert alakítanánk ki kb. 15%-nyi emberrel, aki viszont érti, hogy mit miért csinál.
Hiszen ezek az emberek, akik ott vannak, még alapvető dolgokhoz sem értenek.
A szegedi ügyintéző, akivel elsőre beszéltem, nem volt ennyire rugalmas és volt képe megkérdezni, hogy ha előre utalnék, akkor ők honnan tudnák, hogy az mire vonatkozik? Hát mondjuk a TAJ szám egyedi voltáról. De ezt már nem osztottam meg vele. Szóval ez egy rémség, ami itt van.
Igen, rémség. És az egészben az a legszörnyűbb, hogy ez az államigazgatás vezetői szintjén nem is látszik. Hiszen az elv - a leírt, elmondott tájékoztatás - logikus és működik. Ugyanakkor a múlt századból itt maradt apparátus ezt bojkottálja, saját szabályokat állít fel, és konkrétan leszarja, hogy szolgáltatni kellene.
A dolog igazi tanulsága az, hogy hiába vezetünk be új, logikus és normális szabályokat, ha azok, akiknek ezt végre kellene hajtani, nem képesek rá. Az mindegy is, hogy miért nem. És félek, ez lesz az e-közigazgatással is: papíron be fogják vezetni, de a valóságban ugyanúgy pedálosan és pénz-olajozottan fog működni, mint most.
Az ég kék, a fű zöld, a reklámok meg idegesítőek. Főleg, ha direkt zavarnak.
Van a Holló Színháznak (ha jól emléxem nekik, vagy ezt is a Monty Python-tól másolták?) egy jelenete, amiben egyszer csak tök logikátlanul megjelenik egy rendőr, és azt mondja: most megállítjuk az előadásunk, hogy zavarjuk Önöket!
Na, ezt teszi az a lehetetlen Raiffeisen reklám, amelyik megjelenik, kinyílik, becsukódik. Ezzel rángatja az egész oldalt le-föl. Hát gratulálok. Persze két napja idegesít, de nem láttam belőle semmit. Csak annyit, hogy a darázs-szín alapján ez az a bank, hiszen fekete-sárga. Csak most, ez az írás miatt néztem meg, hogy valójában egy jótékonykodási banner.
Vagyis: idegesítő, zavaró, és semmi értelme. Na, pont az ilyen eszetlen megoldások miatt van egyre több embernél tiltva a banner hirdetés.
Édes, kedves, drága kreatívok, ügynökségek, hirdetők! Nálatok a pénz, nálatok a lehetőség! Ne csesszétek már így el! Vagy ti is tiltjátok a hirdetéseket, és nem veszitek észre, hogy zavaró megoldást sikerült kikreatívkodnotok magatokból???
...szóval ez a blog azért (is) indult, hogy a kezdetekkor rendszerességet vigyen az életembe, és látszódjon, hogy csinálok valamit. Ezen a kezdeti dolgon már rég túlléptem, és most éppen az történik, hogy nem maradt időm tegnap és ma megírni a tervezett bejegyzéseket. Igyekszem a hétvégén bepótolni.
Pár napja kaptam egy levelet az Állás.it kitalálójától-üzemeltetőjétől, hogy most fogja lezárni a bevezető kampányt, és érdekelne-e a téma, írnék-e róla? Kb. azonnal igent mondtam, naná, kevés olyan kis költségvetésű kampány van, amelyiket hajlandó megosztani a készítője a nagyközönséggel. Tehát most egy esettanulmány következik.
Az oldal az Állás.it, egy kifejezetten informatikusok számára készülő álláskereső és álláskínáló szolgáltatás. Egyszerű, áttekinthető felület, olyan "webkettes" feeling.
Az oldalnak nem volt kimutatható látogatottsága a kampány előtt, az első mért adat 2010. szeptember 22-e - 6 látogatással.
A kampány alapja egy játék: az Álom Mobil játék. A játék lényege, hogy mobiltelefont nyerhetünk, ha regisztrálunk és ezt követően megosztjuk a twitteren, hogy milyen mobilt szeretnénk nyerni. Három okostelefon közül választhatunk: iPhone4, HTC Desire, Samsung Galaxy S. A játék október 13-ig tart (szerda).
A weboldal célcsoportja a végzett informatikusok és végzős informatikus hallgatók, illetve a web-es szakmában tevékenykedő egyéb szakemberek. A kampány sikerességének mérőszáma a regisztrált felhasználók száma.
Maga a reklám a twitter miatt is elsősorban a közösségi médiára épít, de e mellett voltak más megjelenések is. Ami meglepő volt számomra: nincs semmi keresőhasználat. Az oldal nincs Google-ben reklámozva, és a SEO terén sem teljesít valami erősen. Ezzel szemben nagyon magas a közvetlen forgalom.
A legfontosabb forrás oldalak egyébként nyereményjáték-gyűjtő oldal, iPhone-al kapcsolatos oldal és egy vásárolt link, egy autósportos oldalon. A közösségi média csak ezt követi. Azon belül a Yamm a legerősebb forrás.
És akkor nézzük az eredményeket!
A csúcs a napi 686 látogatás. A kampány teljes ideje alatt volt kimutatható látogatás, 100-300 látogatás közti napokkal. Végeredményben 4000+ látogató közel 5500 látogatást generált. Több, mint 660 twitt íródott, 128 Facebook megosztásnál jár az oldal. És ami a lényeg: 1010 regisztrációnál van jelenleg az Állás.it.
Ami nem jó viszont, az a sok nem célcsoportos regisztráció. A nyeremény miatt sok tini és sok lány is regisztrált, igaz, az ő twittjeik eljuthattak a célcsoporthoz is.
A kampány költsége nem jelentős. A nyereményeken túl elsősorban néhány vásárolt linkajánlással futott, tehát nem kellett milliókat beleölni. És még számtalan lehetőség lesz a további fejlődésre, hiszen már van annyi felhasználó, hogy érdemes lesz aktiválni őket.
Koronics Krisztián mindig meg tud lepni. Amikor pár éve először találkoztam vele, megfogott a nyíltságával, tapasztalatával és abszolút pozitív világlátásával. Aztán amikor kicsit jobban megismertem, kiderült, nem egy hétköznapi figura, nem a korábban általaám látott tizenkettő egy tucat ügynökségi account.
Ezt azzal is sikeresen tovább erősítette, hogy szépen, tervezetten bele mert vágni egyik álma megvalósításában, és elköltözött a távol keletre, úgy, hogy még semmi fixet nem tudott, csak volt 2-3 ígérete.
Azóta eltelt egy fél év, és nemcsak munkát szerzett Kuala Lumpurban, de kezdi "belakni" azt a világot, és újra elkezdett blogolni is.
Most pedig egy olyan infografikával örvendeztetett meg bennünket, ami több ok miatt is különleges. Különleges, mert egyszerűségében unikum. Különleges, mert egy olyan más irányból való látást mutat, ami Krisztiánnak mindig is a sajátja volt. És különleges, mert megmutatja, mennyire is egyedi a mi piacunk. Hát, jobbára nem egyedi...
A jól védett erődnek az előnye támadáskor mutatkozik meg: bárhonnan jön az ellenség, túl lehet élni, nem fogják elfoglalni. De a jól védett erőd egyben hamis biztonságot és mindenekfölött röghözkötést is jelent: ha megvan az erős védelem, vajon ki akar majd tiszta szívvel és bátran újabb földeket hódítani? A jól védett erőd feladata a védelem, nem a terjeszkedés.
A terjeszkedéshez szabadcsapatok kellenek. Az erődhöz viszont hátország.
Ez jutott eszembe Hírbehozó írása kapcsán, amelyet az iwiw és a Facebook kapcsán, az iwiw esélyeiről írt.
Számomra jelenleg pár dolog tűnik biztosnak: az egyik az, hogy az iWiW valóban tudott nőni 2009-hez képest. Ugyanakkor az idei évi tendenciákból az is világos, hogy ez a növekedési ütem erőteljesen lelassult. Mindeközben a Facebook öles léptekkel mássza meg a hazai látogatottsági toplistát...
A Facebook terjeszkedését önmagában nem a divat diktálja. Ez nagyon kevés lenne. Akkor mi a titkuk? Lehet, idehaza annyira nem is érezzük, de miért van az, hogy egyre több szolgáltatás a Facebook-hoz képest működik? A Google már az ellenfél, nem más közösségi oldal! És bedaráltak mindent: hány helyen találkozunk "Like" gombbal? Facebook belépéssel? Hány cég költözött fel teljes erőbedobással a Facebook-ra?
Mára a Facebook platformmá vált. Mindenféle cizelláltság nélkül: az iwiw akkor éli túl, ha felmegy a Facebook-ra. Ha lesz Like-gomb, ha a Facebook azonosítóval be tudok lépni. És ha a Facebook-hoz képest tud valami pluszt adni.
Az iwiw nem most rontotta el. Az iwiw akkor halt meg, amikor bezárta magát: az applikációk fejlesztése fölöslegesen bonyolult folyamat, az iwiw-en kívül ráadásul gyakorlatilag nincsenek is jelen. Persze valahol ez érthető: a tulajdonos Magyar Telekom sem egy nyitott cég. Ilyen környezetben elmagyarázni, miért kellene együttműködni a konkurensekkel, eleve lehetetlen. Maradt tehát a körkörös védelem: hosszú és bonyolult fejlesztési folyamatok, a mindenről való lekésés. Gondoljuk csak meg: az iwiw Android és iPhone app mennyit is késett a Facebook-hoz képest? Mennyi idővel később lett a tulajdonos mobilhálózatában ingyenes az iwiw elérés? És hány hazai szolgáltatást tudunk, ahol van iwiw kapu? Iwiw kapcsolat? Nos?
És a fő kérdés: mi az, amiben többet tud adni az iwiw?
Aki olvasta Asimov Alapítvány regényeit az megtanulhatta: a nagy szervezetek halála nem azonnal történik. Először csak apróbb, bosszantó hibák vannak. Aztán lassan elkezdenek a kevésbé fontos területeken veszíteni. És még ekkor is megvan a hamis biztonságérzet: nincs itt nagy baj, átmenetiek a zűrök, egyébként sem volt nekünk az a terület fontos. És nézzétek meg, növekszünk! Aztán lesz egy pont, amikor majd felgyorsulnak az események, és hopp, összedől az egész kártyavárként.
De Asimov azt is leírja, hogy lehet megoldás, ha időben lépünk. Igaz, a korábbi szervezetet már valószínűleg nem lehet megmenteni, de lehet valami újat építeni belőle.
Az iwiw-ből is kellene valami újat építeni. Valami szokatlant, valami működőt. A bázis adott: soha ennyi regisztrált felhasználója nem volt hazai szolgáltatásnak, soha ennyire ismert és elismert brand nem működött a hazai piacon. Az iwiw-ben most megvan az az erő, amire lehet építeni. Csak kellene valaki, aki megmondja végre: oké, ennyi volt, és akkor most építsünk valami újat. És megmondja, mi legyen az az új dolog.
Ötleteim vannak, nem is kevés. És gondolom másoknak is. Lehetne itt még valamit tenni. De az első lépés mindenképpen az alapvető dogmák lerombolása. A jól védett erődöt le kell bontani, a köveket el kell adni, és a pénzből meg kell szervezni a könnyűlovasságot. Annyira jól működött ez már egyszer nekünk, miért ne próbálnánk meg újra?
A változatosság kedvéért ma is voltam konferencián. Most viszont szigorúan online témában: VI. Mfor Marketing Konferencia - Hirdetők, médiumok, trendek - Merre tart az online reklámpiac?
Bár megmondom őszintén, főleg az első fele érdekelt, és nem is tudtam sajnos csak az első szünetig maradni. De amit láttam, az érdekes volt.
Mivel a Twitteren elég sokat írtam, és ma sikerült - úgy érzem - a lényeget ott elmondani, így akit a tételes beszámoló érdekel, az erre nézzen szét.
És akkor a benyomásaimról és a véleményemről.
Szar van a palacsintában, emberek. Megváltozott a világ, a hirdetők mást akarnak, mint ami jó a tartalomszolgáltatóknak. És ez most nagyon komoly. Ugyanis a tartalomszolgáltató piac évekig egy olyan üzleti modell alapján működött, amely alapja a hirdetési bevételek voltak: jól tervezhető, nagy összegű és nagy lélegzetű kampányok biztosították azt a stabil bevételt, amire lehetett újságírókat, szerkesztőket, programozókat, értékesítőket felvenni, ami a haszon lehetőségét is felcsillantotta.
Na ez az, ami most egyre kevésbé van. Azt nem mondom, hogy nincs - szerencsére -, de olyan megoldásokat kérnek egyre többen, ami a növekvő látogató szám mellett sem ad növekvő bevételeket. A legnagyobb baj ugye az, hogy a vásárlás kattintás alapon történik, egyre inkább. Miért baj ez? Mert sok kreatív nem úgy készül, hogy kattintsanak rá! Mekkora bolt már ez a hirdetőnek: csinál egy olyan jellegű reklámot, mint ami a tévében vagy az újságokban megy, gyere be a boltjaimba, vedd meg olcsón a cuccot, tehát megcsinálja ezt bannerben (vagy belerakja egy lejátszóba a tévéreklámot...), és azt mondja, akkor adok pénzt, ha kattintottak.
De persze se a tévében, se az újságban nem ez alapján vásárol, hanem elérés (vagy megjelenés) alapján.
Ráadásul pontosan tudjuk, hogy ezeknek a megjelenéseknek nem kevés értéke van a kattintásokon túl is: sokan csak jóval később mennek el az oldalra, lehet, olyankor már keresőn keresztül. Vagy el se mennek a weboldalra, csak bemennek a boltba és vásárolnak. Tehát van olyan hatása ezeknek a display hirdetéseknek, amely hatás egész egyszerűen nem mérhető a kattintással.
Ez tehát az elvi probléma. A gyakorlati probléma pedig az, hogy nincs annyi kattintás, amennyi eltartson nagyobb tartalomszolgáltatókat... Ez pedig nagyon nem lesz jó a piacnak.
Sokan mondják azt - ahogy elhangzott ez a konferencián is -, hogy nem baj, jönnek a külföldi szolgáltatások, majd hirdetünk azokban, lesz azokban tartalom. Lehet. Erre el is mesélte Gazsó Gábor (Evo Média) azt a céget, amelyik úgy döntött, nem kell neki ügynökség, de nem kell neki még marketing se idehaza - a globális eszközökön futó kampányokat tökéletesen lehet központilag is vezérelni. Szóval nem lesz ez jó még az ügynökségeknek sem...
De mi a másik oldal? Persze, a bannerek ára. Szoktam hozni a példákat a több millió forintos napi megjelenési árakról, a túlárazott banner megjelenésekről. Ahogy egyik nagyügynökségnél dolgozó ismerősöm elmondta: elkészült a terv (megjelenés alapon), elküldte a külföldi partnernek (aki már látott azért jópár más kampányt), és meglátva az árat, visszakérdezett. Mi ez az ár? Valami prémium megjelenés? És a válasz persze az, hogy nem. Ez - nálunk - ennyibe kerül.
Tehát van itt kérem satu rendesen. A konferenciától kicsit azt vártam, hogy felmutasson valami megoldást. Sajnos ezt nem tette. Azért sajnos, mert úgy érzem, ebből a helyzetből nem nagyon lát senki kiutat. Még pár hónapja Szabó Ákos (Adaptive Média) vázolta, hogy jó lenne olyan szakmai összefogás, ahol a tartalomszolgáltatók és a független sales house-ok összeállnak és megfogalmazzák a minimális szabályokat, így fékezve meg a negatív folyamatokat. De erről most egy szó nem esett. Úgy tűnik, nem lesz belőle most semmi.
Én sem tudom, mi lesz majd a megoldás. Az biztos, hogy változás kell. Ami most van, az már pár éves távlatban sem tesz jót a piacnak.
Most tehát várunk és figyelünk. Mást úgyse tehetünk.
Úgy alakult, hogy meghívtak a Megújuló média (A hatékony sajtóhirdetés VII) konferenciára. És bár ez egy tipikus print témában utazó rendezvény, egy életem egy halálom, megpróbálom - elmentem rá. És nem bántam meg.
Először is a benyomásaim: ez a "kis" konferencia hangulatában hozta azokat a szakmai rendezvényeket, ahol egy-egy szakma "krémje" van jelen. Vagyis láthatóan olyanok jöttek el előadni és meghallgatni az előadásokat, akik jól ismerték egymást. Így először egy kicsit idegennek éreztem magam itt, meg is ijedtem, hogy majd felzabálnak a printesek ebédre, de aztán szerencsére (vagy az ő szerencséjükre?) ez nem történt meg. Azért sem, mert közben azért befutott néhány ismerős, így már nem voltam annyira elveszett a tömegben.
Amikor elkezdődött a rendezvény, két dolog tűnt fel: az elején ketten (és a végére is csak úgy öten) használtunk notebook-ot. A hallgatóság előtt becsukva sem volt gép, ráadásul figyeltek is - ami persze jó! Igaz, sokra nem mentem a géppel, csak fizetős wifi volt, és bár Óbudán volt a rendezvény, de a teremben a 3G sem akart lenni, csak EDGE volt. Így aztán lassan, de ráadásul bizonytalanul sikerült csak neteznem.
Így a Twitterre is sokkal kevesebb dolgot írtam ki, mint amit szerettem volna, több twittet benyelt a gép. Sajnos.
Az összbenyomás érdekes volt. A print kiadók úgy érzik, nincs nagy baj. Az első előadás például, amit Kázmér Judit, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke tartott, pontosan bemutatta az összes olyan kimutatást, ami alapján a lapkiadás nem halt meg. Oké, európában és észak-amerikában csökkennek a példányszámok, csökkennek a bevételek, és a haszon aránya már nem kétszámjegyű, de azért így is van. Ráadásul Afrikában és sok más helyen egyértelmű a növekedés. Nálunk is sok lapnak csökkent a példányszáma, de pl. a bulváré nőtt.
Ráadásul a listaáras reklámbevételek esetében idén 2-3%-os növekedés is elképzelhető.
De mielőtt mindenki nyugodtan hátradőlhetett volna, jött a másik véglet: Tóth Orsolya (Zenith Média volt szeptemberig - fel is tette valaki csendben a kérdést, miért olyan van itt, aki éppen távozott?). Ő kb. a földbe döngölte a kiadókat, nem sokat udvariaskodva, keményen megmondta a véleményét. A 2-3 %-os listaáras növekedés valójában csökkenés, a print ha így folytatja nem fog jól járni, stb. Érdekes volt, bár inkább kemény.
A két bevezető előadás után még három olyan volt, ami nemcsak tetszett, de hasznosnak is tűnt. Az egyik dr. Törőcsik Mária előadása volt a fiatal fogyasztók életstílusáról. Elsősorban egy hazai kutatás eredményeit osztotta meg, remélem meg lehet szerezni a prezentációt, mert érdekes volt. A lényeg: a fiatalok (15-25 év) csoportja, mint olyan, nem létezik. Sok szegmens van, amelyek egymáshoz képest is nagyon különböznek. Ráadásul a társadalom nagy része a fiatalokhoz képest definiálja magát: a fiatalabbak öregbítik magukat, az idősebbek visszafiatalodnának. Például az első kor-pánik már nem 40, hanem 30 évesen jelentkezik sokaknál...
Érdekes volt még Torday Gábor (TBWA Budapest) előadása a kreatív hirdetésekről is, tényleg létezik ez a fogalom a printben is, sok példát mutatott. Viszont azt is elmondta, hogy az a nagy baj, hogy ha a kreativitást megöli az árazás: ha egy ügyes megoldás miatt a megjelenés kétszer annyiba kerül, akkor sokan inkább nem próbálkoznak.
És ami még megfogott, az az ingyenes lapok kapcsán a Szuperinfó hálózat bemutatása volt. Tudtam róluk eddig is, de érdekes volt látni, hogy a mai napig élnek és megélnek. Sok vidéki településen ők jelentik A hirdetési helyet, vagyis gyakorlatilag kikerülhetetlenek.
Ami feltűnt, hogy bár a print piac egy nagyságrenddel legalább nagyobb, mint az online, mégis folyamatosan az online-hoz képest fogalmazták meg magukat és a problémáikat a kiadók. A legfontosabb megállapítás az volt, hogy az online soha nem fogja kinyírni a printet, hanem ki fog alakulni egyfajta együttélés, akár szimbiózis is, és ennek keretében el is hangzott sok olyan szó, amivel bátran lehet bullshit-bingózni: szinergia, proaktivitás, kölcsönös előnyök stb.
A mobilról és a tablet piacról viszont csak érintőlegesen tettek említést. Az még nagyon nincs fókuszban.
Érdekes volt látni a print piac ezen szeletét, és érdekes volt látni olyan előadásokat, amelyek alapjaiban tértek el az általam már kicsit megszokott online világtól. Örülök, hogy ott lehettem. Ha lehet, megyek jövőre is!
Ma jól megszívatott a Facebook. Közösségi média marketinget tanítottam, és természetesen ehhez meg kellett mutatni pár dolgot a Facebookon is. Nem csináltam screenshotokat, mert jobb az ilyet élőben látni. Az oktatás helyén volt internet (ráadásul külföldi, lehet, ez volt a baj), suhant is a Facebook, amikor kipróbáltam. Aztán a demónál másik böngésző, első lépésben belépés nélkül mutatom (hogy lássa mindenki, hol, merre kell fun fan page-et regisztrálni), majd gyerünk belépni. No, és akkor rájött ez az okos, hogy erről a helyről még nem jártam a FB-on, így ellenörzési autentikációs folyamatnak vetett alá. Captcha, ellenőrző kérdés, de ott valamit elgépeltem, ezért fotók mutogatása az ismerősökről, hogy valóban én vagyok-e én.
Szívtam, na. Addig a hallgatóság meg drukkolt, és örült, amikor eltaláltam az ismerőseim neveit.
Ezek után már röhögve végigmutogattam a lényeget az egyébként rémálom szinten szar Facebook felületen. Az adminisztrációs részen mindig lehet újat mutatni, még azoknak is, akik esetleg hónapok óta vezetnek page-et.
Tanulság: nincs. Néha a tanított eszköz tesz be nekünk, és akkor lehet rögtönözni és türelmesnek lenni. Pedig én készültem, kérem. De nem számítottam ilyen szupertitkos védelemre.
Ja, az oktatás jól zárult végül, nem is csúsztam sokat a tervezetthez képest.
A Twitterben az a nagyon jó, hogy a kezdetektől publikus API-n keresztül gyakorlatilag bárki fejleszthet olyan szolgáltatást, amely valamilyen módon a Twittert használja. Vagyis kreativitás és némi programozói tudás már elég ahhoz, hogy valamit csináljunk, ami akár jó is lehet.
Így aztán iszonyúan sok és sokféle Twitterre épülő szolgáltatás van a neten, és ezek közül van néhány hazai is. A Turulcsirip és a Yamm jól ismert szolgáltatások, jobbára a teljes Twitter folyammal kezdenek valamit, jelesül a hazai twitteket válogatják ki és jelenítik meg. A dolog népszerű, és ráadásul jól láthatóan üzletileg is működőképes. És a Yamm példája mutatja: ha az ötlet jó és a megvalósítás is felhasználóbarát, akkor lehet a piacra későn érkezni, gyorsan ismertté és elismertté lehet válni.
Éppen ezért nem tartom rossz ötletnek azt a Twitterre épülő szolgáltatást, amiről a napokban kaptam mailt (és láttam meg a Twitteren is): a Polito.hu -t.
Az oldal fejléce szerint a politikusok már a spájzban a Twitteren vannak, innen nem nehéz kitalálni, mire vállalkozott az oldal: összegyűjti azokat az accountokat, amiket politikusok vagy pártok etetnek tartalommal. Tanulságos és hasznos oldal, főleg így választások után: pontosan meg fogja mutatni, kik veszik komolyan a Twittert, és kik azok, akik csak egy kampányeszközt láttak benne.
Persze ez az oldal elsősorban a politika iránt fogékony, a politika iránt érdeklődő - illetve a politikában érintett emberek számára lesz annyira hasznos, hogy naponta nézzék. Talán érdemes lenne valamilyen szoros együttműködés néhány politikai híreket is kiemelten kezelő oldallal: Indexel, Origóval, Heti Válasszal, Hír TV-vel, ATV-vel, Hírszerzővel. Az még a látogatottságot is meghozná nekik.
Szóval volt itt majdnem egy hete egy jó nagy coming out-ja az egyik hazai mobilszolgáltatónak. Igen, a Djuice lesz most a téma.
Ha valaki véletlenül lemaradt volna róla, van itt kérem két link, ezt kell előbb megnézni. Először is az a reklám, ahol a Djuice vezérigazgatója elmondja, miért is olyan jók ők. Aztán itt a másik film, ahol vagy 8 percen keresztül nézhetünk panaszkodó fiatalokat: szar az élet. (Ugyanitt még: régen minden jobb volt, igen.)
De akit érdekel a véleményem erről, az már úgy is látta. Másoknak meg nem ajánlom... De miért is?
A Djuice mindig is egy őszinte márka volt. Soha nem akart mindenki szolgáltatója lenni, egyértelműen a fiatalokra lőtt és a fiatalokra lő. U26 És bár most úgy tesznek, mintha külön szolgáltató lennének, valójában a Djuice a Telenor (lánykori nevén Pannon, a múlt században Pannon GSM) gyerekmárkája. Így nem volt baj, hogy az idősebbek kihullanak, azokat viheti az anyacég, ráadásul így a Telenornak sem kell jófejnek lenni a fiataloknál.
Ez alapvetően egy ügyes szegmentálás. Egy külön felépített brand, ha jól használják nagyobb összforgalomhoz segíti a céget. Ez tehát konkrét üzlet, semmi más.
És akkor most nézzük a mostani reklámokat. Az alap ötlet egyszerű, messzire se nyúltak érte. A kilencvenes évek elején gombamódra szaporodó kedvezményt adó klubokat másolja, egy kis pontgyűjtő akcióval megfűszerezve. De mivel a célcsoport a fiatalok, így ők akkoriban úgyis max. oviba jártak (vagy még oda se...), így nekik egy ilyen megoldás akár újdonság is lehet. A pontgyűjtés ismerős, de logikus és végső soron jó dolog is. Ezzel tehát semmi gond, nézzük a részleteket, van-e bennük ördög.
A rövid reklámfilm talán rendben is van. Igaz, egy fiatalos márka üzenetét a vezérigazgató szájába adni nekem kicsit furcsa, de gondolom ezzel is azt akarták mutatni, hogy ők mennyire fiatalosak, még a cégvezető sem A8-as AUDI-ból integet a plebsre, hanem laza, mint a verhólánc.
Maga a kedvezmények ötlete és a pontgyűjtés sem rossz, sőt, az egész terítése is tetszik - vagyis az jó, hogy több terület is van, nemcsak ruha például. És akkor itt jönnek a részletek... A részletek ugyanis a "hol" kérdése: hol lehet kedvezményt kapni? A másik részlet meg a "mennyit" kérdése. Mennyi is a kedvezmény? Mert eleve drága cuccokból 10-15% az nem játék. Az olyan, mintha szociális érzékenységét bizonyítandó, az állam úgy dönt, hogy a 200 négyzetméternél nagyobb házban lakóknak mostantól kevesebb adót kell fizetni. Adott kedvezményt? Adott. Szemmel láthatót? Igen. Kiknek segít ez? Ugye.
Tehát mint a mesebeli parasztlány: hoz is meg nem is. Legalábbis nekem ez jött le a reakciókból, elég sok ilyen bejegyzést láttam twitteren és youtube-on. Hogy ez igaz-e? Azért van ebben egy erős túlzás. A szándék ugyanis szerintem nagyon jó, és ahogy azóta a Djuice ezt kommunikálja: ők legalább adnak valamit, tesznek valamit, nemcsak dumálnak. És ez alapvetően igaz, nem?
A rövidebb film így számomra nettó értékben pozitív. Biztos nem így csináltam volna meg saját ésszel, de szerencsére nem az én dolgom volt ez. Tehát adunk egy plusz jelet ide.
És akkor nézzük ezt a bő 8 perces valamit. Először is: sok. Nem szabad ilyen hosszan sorolni a dolgokat, mert a 8 perc iszonyúan sok. Unalmassá válik. Szét kellett volna szedni rövidebb etapokra, azokat feszesebbre vágni és akkor 4-5 napra széthúzva felrakni. Abba lett volna erő, és átment volna az üzenet. Ráadásul nem látszott volna, mennyire koncepciózus a film.
Az már hab a tortán, hogy több, a korcsoportba tartozó fiatal nem tudott az arcokkal azonosulni. "Lúzerek." Márpedig aki nem lúzer, az nem akar olyan lenni. Kellett volna még pár arc. Ha szét lenne szedve darabokra, ezt a visszajelzések alapján gyorsan lehetne korrigálni.
Másrszt valahogy ennek a filmek az üzenete is félrement. A minden rossz, minden bajnak az okozója a pénz vs. gazdag és sikeres akarok lenni csak nekem furcsa? Egy anarchista nem akar birodalmat, de egy vezető nem lesz anarchista szerintem... Na mindegy.
Ez a film nekem a fentiek miatt annyira nem tetszett, de végülis mindegy is lenne, ha a célcsoportnak tetszene. Ugyanakkor van hatása, és majdnem működik is - sőt, lesznek olyanok, akik felé ez működik. A kérdés csak az, hogy vajon tényleg elég ilyen lesz-e ahhoz, hogy az üzleti célok teljesüljenek.
Összefoglalva úgy látom, hogy a Djuice tett valami érdekes és izgalmas dolgot. Lehet, kicsit megbicsaklik ez a kommunikáció, de végre más, végre mert valaki különbözni. Mert nincsenek mosolygó nagyvárosi fiatalok, nincsenek eltúlzottan sikeres kisgyerekes családok, nem folyik a filmekből a mézes-mázos kaki. Kapunk helyett idealizált rögvalóságot (igen, oxymoron...) és kapunk helyette egy érdekesen csomagolt klubkártya programot. És kapott a Djuice egy hét figyelmet és számtalan véleményt.
Az ETARGET az utóbbi időben jól láthatóan lépéseket tesz azért, hogy sokkal könnyebben és gyorsabban tudják használni azok is, akik nem akarnak főállásban hirdetések kezelésével foglalkozni. Vagyis erősíti azokat az előnyöket, amelyek elsősorban a kisvállalkozások számára előny: nem kell külön szakembert megfizetni, viszonylag egyszerű a saját megjelenések kezelése.
Ráadásul az ETARGET van annyira régóta a hazai piacon, hogy már ismeri azt, tudja, mikor mi várható. És mivel perceken belül itt van a negyedi negyedév, így az sem csoda, hogy már a karácsonyi készülődés jegyében élesíti az új funkciókat. De mi is ez a mostani változás?
3. A honlapszűrő az oldalak tematikája szerint lett rendezve.
4. Egyszerűsödött a kulcsszavak megadásának a felülete
És a várható újdonságok:
5. Megye szintű földrajzi célzás - mi ezt teszt üzemben már használtuk a nyáron, azt kell mondjam, bevált!
6. Bővített statisztika
7. Egyszerűbben beállítható költségek
Az ETARGET felülete sose volt olyan bonyolult, külön tananyagot kelljen írni hozzá, és vizsgázni kelljen belőle. Az új funkciók ezt csak tovább erősítik. Így bár a nagyon finoman cizellált beállítási lehetőségek továbbra sem valósulnak meg, de az ETARGET használók nagy részének ez nem is hiányzik. A kisebbség pedig néhány ügyes trükkel elég sokat ki tud így is hozni a szolgáltatásból.
Én a magam részéről örülök az új funkcióknak. Főleg annak, hogy láthatóan fejlődik az ETARGET.
Amikor tavaly decemberben Peresztegi Zoltán kicsit váratlanul felállt és otthagyta a Google Magyarország vezetői székét, akkor azt gondoltam, majd lesz gyorsan más helyette, megvan már az új vezető, tudják, mit akarnak.
Nem tudták.
Elkezdték keresni az új embert, aki majd átveszi a "Google Magyarország" nevet Zolitól. És akkor itt álljunk meg egy gondolatra.
Miközben a Google úgy néz ki, mint a világ egyik leglazább cége, és évekig bírta tartani a legbarátságosabb jelzőt is, addig a valóság azért nem ennyire álomszerű. Mert bár az igazán jó programozókat felveszik papír nélkül is (de azért kell a papír, na), addig az olyan szintű vezetői poszt, mint a hazai Google vezető, már nem lehet akárki. A Google pontosan meg is mondja, ki lehet: van egy listájuk, hogy mely iskolák azok, amelyek közül legalább az egyikben tanulnia kellett (és azt be is kellett fejeznie). Ezen a listán nem nagyon van magyar iskola...
Így tehát bár nagyon sok jó szakember megfordult a felvételi beszélgetéseken (neveket most és később se mondanék, de tényleg jó szakemberekről van szó), mégis kiestek, mert nem volt meg a megfelelő iskola. Így aztán a merítés sokkal kisebb lehet. Ezt mindenképpen figyelembe kell venni, főleg a fejlemények láttán!
Tehát elkezdtek keresni, és ugye a Google keresésben jó, világelső, így találtak is. Azt, hogy mennyire optimális a találat, majd a következő évek megmutatják. Elsőre ugyanis nem tűnik szakmailag felkészültnek az új vezető, Heal Edina, legalábbis pl. Google AdWords vizsgája sincs (legalábbis a sajtóanyag alapján). Sőt, úgy általában online cégeknél tapasztalata sincs.
De akkor miért őt? Mert egyrészt rendelkezik a megfelelő iskolával, másrészt az USA egyik legnagyobb médiabirodalmának hazai vezetője volt. Mert bár itt k.európában az Emmis International nem mond sokat, de az USA-ban, ahol döntöttek a vezető személyéről, nagyon jól ismerik. Tehát tökéletes ajánlólevél ez egy ex vezetőnek az új vezetői pozícióra.
Persze az új vezető várhatóan hozza a saját kapcsolatrendszerét is - és Heal Edina kapcsolatrendszere nagyon jó. Persze én most azt jósolom, hogy a fókusz meg fog változni. Kevésbé lesz középpontban a hazai kkv piac, jobban a nagyvállalati, és ráadásként az ügynökségekkel való - az utóbbi években folyamatosan javuló - kapcsolat is sokkal gördülékenyebbé válhat.
Azt majd meglátjuk, hogy Heal Edina fog-e előadásokat tartani és nyilvános beszélgetésekben részt venni, vagy kiadja ezeket a feladatokat - végső soron neki vezetnie kell, nem színpadon szerepelni, nem azt várják tőle.
Van tehát új ember, ismét van vezetője a hazai Google-nek. Meglátjuk, fog-e ezzel változni bármi!
Idén először részt vehettem a Kamera Hungárián. Mivel nem vagyok tévés, így a korábbi éveket csak a hírekből és elmesélésekből ismerhettem - megmondom őszintén, annyira sok dolog van az online világban, hogy mélyebben nem is érdekelt ez a világ.
Aztán az elmúlt pár évben az online olyan közel került a tévéhez, miközben a tévék olyan mértékben kezdtek el nyitni az online felé, hogy egyre nagyobb a két terület metszete, egyre több, egyre érdekesebb olyan dolog történik, amihez nem baj, ha az ember ismeri a tévések világát.
Ezért is örültem meg annak, hogy idén előadhatok itt.
Érdekes közeg ez, más, mint amit én megszoktam. Sokkal formalizáltabb világ a tévé, sokkal nagyobb pénzekkel. Ráadásul a tévé sztárjai valóban ismertek, nemcsak arcok a twitterről... Mindenestre azt megállapítottam, hogy szép-szép, de nem lennék tévés.
A két napos esemény egyébként látványos és szórakoztató volt, a két esti gálaműsor kiemelkedően színvonalasra sikerült, nem volt bennük semmi hakni érzés - nem is hakni műsorok voltak, direkt erre az alkalomra készültek. Maga a díjátadó is azt gondolom színvonalasra sikerült, éppen jó volt a hossza is, mire unalmassá válhatott volna, vége is lett.
Amiért egyébként ott voltam, az egy olyan három részes előadás, amelyben arról beszéltünk, hogy ha valakinek van elkészült videója, azt hogyan rakhatja fel a netre. Előttem Dobó Mátyás Doransky beszélt a trendekről, a lehetőségekről és arról, honnan jutottunk el ideáig és hova tartunk a jövőben. Után Kis Ervin Egon tartott arról előadást, milyen gyakorlati haszna van a közösségi médiának, azon belül is a Facebooknak, és ezt miért kell tudniuk azoknak, akik a weben nyilvánosságot akarnak.
Én arról beszéltem, hogy ha már webre megyünk, milyen módon, milyen technológiával rakhatjuk fel a videókat: mi szól a saját oldal mellett és mi szól a videómegosztók mellett. Az előadás utolsó harmadában pedig néhány fontos dolgot igyekeztem elmondani a felhasználói és főleg a másolási szokásokról: mire kell felkészülniük azoknak, akik kiengedik anyagaikat a webre.
Hát drágáim, ez nagyon jó! Véletlenül eltévedtem gyerekeim egyik kedvenc zenekarának a weboldalába, és belefutottam ebbe a videóba:
Igen, ez reklám. Igen, ez nagyon profin le van forgatva, meg van csinálva. Igen, a Nestlé oldalát reklámozza. De jól! A célcsoporthoz pont el fog jutni, és ráadásként a gyerekek is szeretni fogják a zenét.
Az Alma Zenekar a mostani évek Halász Juditja: népszerű, a gyerekek imádják, teltházas koncertek, számos CD, a YouTube-on nézett dalok - egyszóval sikeresek. A Nestlé nem is csinálhatott volna jobb reklámot a gyerekek felé, mint az együttműködést velük. Mindezt ráadásul olyan formában, ami nem égeti az Almát sem, hiszen azt kell csinálniuk, amihez értenek: zenélni. És azt jól csinálják!
Profi ez az egész, na. És hazai. Örülnünk kell neki!
(Az már viszont kevésbé profi, hogy a pályázat lejárt, de még mindig ugyanazzal a végével van fönt a videó. Vagyis az utógondozás már megint olyan magyaros. Kár érte...)
Rossz nézni, ahogy a közösségi média kezdi szétverni a hagyományos, eddig megszokott kommunikációs beidegződéseket. Eddig az teljesen normális volt, hogy húztunk egy határidőt: eddig nincs semmi információ, majd innentől kezdve van minden.
A kíváncsi emberek maradtak kíváncsiak, az kifelé nem látszódott, hogy sem az ügyfélszolgálat, sem más nem adott semmi olyan infót, ami a potenciális és valós ügyfeleket érdekelte. Mert nem lehetett, ez volt megmondva. Pont.
(Ez a hozzáállás nekem sose tetszett, az ilyen kommunikációnak az az üzenete, hogy a cég diktál, az ügyfél fogja be, itt kérem hatalmi különbségek vannak, és nem az ügyfél az úr...)
Nos, azóta történt egy-s-más, Pl. itt a Twitter, itt a Facebook. És ha valaki kérdez valamit, az látszik. Arra reagálni kell. Ilyenkor pedig nem irigylem a közösségi médiát etető szakmunkásokat: nekik sincs infó, ami esetleg van, azt se mondhatja el, amikor pedig tudja, hogy el kellene mondania, és nem lenne senkinek se rosszabb, ha elmondaná, de nem lehet, mert a gépezet nem így működik, különben is, rúgtak már ki embert meggondolatlan twitt miatt, vagyis csak kenni lehet elfelé a válaszokat.
Most pl. a T-Mobile került ilyen hülye helyzetbe. Holnaptól lesz új iPhone, de még azt se mondhatják meg, mennyibe fog kerülni. Semmit. Van ennek értelme? Ettől fog majd nagyobbat szólni? Ugyan!
Ez egy hülye belső szabály, internetet csak messziről szaguló kommunikációs idióták találták ki, és senki nem tudja végigverni, hogy ez fölösleges. Szerintem. Mert az információ éppen segítene az érdeklődőknek. Talán még plusz hype-ot is generálna. Ami nagyobb reklámértéket jelentene. Így meg csak megy az erőből kommunikálás játéka, ami viszont az interneten nagyon bután mutat. Tessék csak megnézni!
A hétvégén, egészen pontosan pénteken és szombaton kerül megrendezésre az idei Kamera Hungária. Bár a korábbi években csak a híreken keresztül figyeltem, mi történik egy ilyen ízig-vérig tévés rendezvényen (és tavaly ugye nem is került megrendezésre), de mindig is érdekeltek azok a témák, amelyek a tévézés és az internet határterületei.
Így nagyon nagy örömmel veszek részt az idei rendezvény egy olyan beszélgetésén - illetve három szereplős előadásán -, ahol pont ezt a témát fogjuk kicsit körbejárni.
A téma pedig pontosan a következő:
Van egy műsorod? Tedd fel a netre! Mire jó a háló az alkotóknak?
Ha nem megy le a alkotásunk, már nem kell szomorkodnunk! Veszünk egy kamerát és egy jobb számítógépet. Megtanuljuk kezelni, és .... és feltesszük a művünket a netre. Jól behirdetjük, és láss csodát! Tegyük fel a netre, és tegyük láthatóvá alkotásunkat! Hogyan tegyük mindezt a Google és a közösségi média (iWiW, Facebook) segítségével? Mire vigyázzunk, amikor feltöltjük valamelyik videómegosztóra? Miként kommunikáljunk, hogy mindenki letöltse művünket?
Az én feladatom az lesz, hogy arról beszéljek, mit kell ahhoz tennünk, hogy a felrakott műveket meg is találják a nézők. Mire kell figyelni az internetes elhelyezéskor? Milyen technikákat kell és milyeneket érdemes használni? Mi az, amit elvárhatunk, és mi az, amihez csak tízmilliók elköltése esetén juthatunk el?
Előttem Doransky fog beszélni, utánam Kis Ervin Egon. Azt gondolom, érdekes és hasznos dolgokat fogunk tudni megmutatni, elmondani. Aki Veszprémben jár, jöjjön, nézzen meg minket is!
Miközben olyan kultúráért felelős minisztert kaptunk, hogy azt megemlegetjük, valahogy olyan érzésem van, nem veszik a lapot a nagy kereskedelmi tévék: nekik újra Mohács kell.
Ez annak kapcsán jutott az eszembe, hogy a Kreatív főszerkesztője, Szigeti Péter fontosnak érezte megemlékezni a Való Világ újabb évadjáról, ráadásul az alábbi tartalommal:
Úgy tűnik, hatalmas szívességet tesz a piacnak idén ősszel az RTL Klub, ráadásul minden bizonnyal úgy, hogy ők sem járnak majd rosszul, sőt. Az, hogy az országos kereskedelemi csatorna bejelentette, hogy újraindítja eddigi legsikeresebb valóságshow-ját, a Való Világot, nemcsak a műsorban majdan dolgozó számtalan operatőrnek, sminkesnek és díszletmunkásnak jelenthet komoly örömöt, hanem a hazai bulvármédia-gépezet RTL Klubtól – jogi értelemben – független szereplőinek is. Lássuk be: a hazai celebvilág végtelenül megfáradt, (...)
A kereskedelmi médiát részben az általa generált sztárkultusz élteti: a példányszám, a nézettség és a kattintásszám, no meg az ezektől koránt sem független bevételek karbantartásához szükség van az újabb és újabb arcokra, akikről újabb és újabb izgalmas és érdektelen történeteket lehet elmesélni.
Amikor a cikket elolvastam, már biztosan tudtam, nem hagyhatom szó nélkül. Aztán három napot gondolkodtam rajta. Egyrészt nem tudom, mennyi a cikkben az irónia. Ha jó kedvem van, azt mondom, át van vele itatva, és a vitriol ott érezhető minden szavában, sőt, minden szóközében. De ha rossz kedvem van, ha megnézem, mi történik a hazai kereskedelmi tévék háza táján, akkor meg azt gondolom, ez egy erősen kertévé párti írás, sőt, RTL Klub párti, kellően barna nyelvvel és magas szervilizmussal.
A valóság biztos, hogy a kettő között lesz. És talán - talán! - inkább az iróniát érzem ki, azt akarom kiérezni belőle. Mert hogyan is lehetne annak örülni, hogy a nyakunkba kapunk újabb ál-sztárokat, műanyag celebeket? Hogyan is lehet annak örülni, hogy a valódi teljesítményektől mentes, ámde külcsínyben gazdag műsorok újra hónapokig uralni fogják a közbeszédet az óvodától a nyugdíjas otthonokig bezárólag?
Másrészt tökéletesen megértem a cikk gondolatmenetét. Sőt, tovább megyek: a hazai celebek nagyon pontosan és nagyon fájdalmasan rámutatnak arra, mennyire sekélyes, kisstílű a világunk. Ez az ország, ez a város. Ez jutott nekünk.
"Vidéki város, vidéki ország, rosszkor születtél rossz helyen." - milyen igaza van Hobónak! Ott tartunk, hogy mára örülnünk kell annak, ha az egyik vezető média újraindítja a valaha volt legbotrányosabb és leginkább megosztó műsorát! Hiszen:
az RTL Klubnál úgy érezhetik: látják a válság végét, van már értelme viszonylag drága, napi rendszerességgel jelentkező, ráadásul hetente nagyobb szabású megjelenést is kívánó, élő műsorfolyamban gondolkodni.
Tehát amint kijövünk a válságból, amint van egy kis szabad tőke, rögtön friss vért kell csorgatni a bulvárgépezetbe!
Ez kell nekünk? Ettől lesz jobb a média, ettől lesz jobb a reklámszakma élete? Valóban az übergagyi, a cukrozott, mázos gumicumi az, ami most és itt kell? Vagy megint a kertévék diktálnak, és nincs menekvés, a világ oda tart, amit ők felmutatnak?
A Való Világ és a Big Brother sikereit követő években a kereskedelmi tévék műsorai sokkal konszolidáltabbá váltak. Bejött a sorozatok világa, minden este minden műsorsávban amerikai sorozatok futottak és futnak. A nézői szokások átálltak az ilyen szemtorna konzervekre, és láthatóan jól elvolt mindenki azzal, hogy importált filmeket adjanak-nézzenek. Aztán ez idén már annyira jellemzővé vált, hogy bármikor sikerült RTL-t vagy TV2-t nézni, ott vagy sorozat ment vagy valami álhíradó. Ja, és bulvárhíradó. Alig volt kivétel. És igen, kezdett már kicsit unalmassá válni a dolog...
Ezt fogja akkor most feldobni a két sztárgyár zenés vetélkedő mellett a bulvárnak is termelő Való Világ. Örülhetünk neki, igazán. De tényleg.
Utolsó kommentek