Onlinemarketing blog

Számomra az idei év egyik nagy szakmai meglepetése a Kreatív Online volt. Amióta tudok a Kreatív létezéséről, azóta olvasgatom, valahol vannak még a XX. századból elfekvő példányaim is.

Amióta vannak a neten, azóta követem ott őket, korábban hírlevélben, aztán amióta lehet, rss-ben. Bevallom, a print változatot nagyon ritkán olvasom, még ha itt-ott kapok belőle, akkor sem. Valahogy mindig olyan érzésem van, hogy az már lejárt lemez. Hiszen havilap... Az exkluzív tartalmai meg valahogy nem találtak meg eddig.

Szóval olvasgatom egy jó ideje már, és kapott is pár címkét: langymeleg, körbenyalós, lassú. Ráadásul az engem érdeklő online területek csak alig-alig voltak érintve. Vagyis jó mélyre beásták magukat, nem éreztem azt, hogy kiemelt hírforrás lenne.

Aztán ez elkezdett lassan változni. Először csak az tűnt fel, hogy hivatkozhatóvá vált a Kreatív Online: vannak benne olyan hírek, amik érdekesek és frissek. Aztán elkezdett egyre bátrabb is lenni, érdekes és megosztó témák is megjelentek. Végül idén ősszel már elkezdett úgy kinézni, ahogy egy szakmai réteglapnak kellene: témákat vet fel, problémákra világít rá és még vitákat is generál.

Persze messze még a kánaán, nem minden tökéletes, de az irány tetszik. A Kreatív egyre kreatívabbá vált.

Csak így tovább!

Békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek: akik olvasnak és akik nem, akik szeretnek és akik nem, akik bosszankodnak rajtam és akik nem, és mindenki másnak is, aki a felsorolásból véletlen kimaradtak!

Ha csak Doransky bejegyzéseit olvasnám a neten, akkor egyértelmű, hogy 2009-2010 a mobil és a közösségi megoldások éve. És ha így visszatekintek, azt kell mondjam: Matyinak rengeteg dologban igaza van.

Persze nem egy annyira kocka világban élünk, hogy mindenkire igaz legyen ez a két fontos trend, de a folyamatok megindultak, és ma már aki teheti okos telefont vesz. A közösségi szolgáltatások erejét pedig nem kell bizonygatni, lassan nem ismerek olyan ivarérett hazai netezőt, aki legalább egy ilyen szolgáltatást ne használna.

Egyértelmű, hogy nemcsak újratanulni kellett az internetet idén, hanem folyamatosan kellett tanulni az újat. És ez a folyamatos tanulás szinte észrevétlen volt. Mára egyre több a közösségi média optimalizátor, ez most az új terület, amihez egyre többen értenek. Még jó, hogy van esély megnézni, kik is értek el ezen a területen valódi eredményt, kiknél létezik a valódi tudás, kiknél találkozik az elmélet a gyakorlattal.

Aztán ott vannak a mobil alkalmazások. Egy éve még nevetségesen alacsony volt az olyan telefonok száma, amik tudtak ilyeneket kezelni - azért az egy év nemcsak ezek számát gyarapította, de mára nem nézzük csendes őrülteknek azokat, akik ilyeneket fejlesztenek hazai piacra is.

Gondolom 2010 már arról fog szólni, hogy a mobil és a közösségi megoldások hogyan fognak találkozni és hatni egymásra. Mindenesetre érdeklődve várom. 

Megmondom őszintén, tök kínos ez az erőlködés itt a reklámszakmában. Mindenki valami jópofi, olcsó karácsonyi valamit csinál, küld ezt-azt e-mailben. Meg még a Kreatív is szívküldizik, mikor éppen mivel. Most éppen az AC/DC egyik legelcsépeltebb kommerszrokjával. Nekem már ez a korábbi reklámszakmai jópofizós vetélkedő is kínos volt. (Szünyő, bazdmeg. Rászólok a lányaimra, ha ennyire cikik...)

Bár tudom, én vagyok a hülye, csak nekem nem tetszenek ezek a dolgok. Biztos nem vagyok sem elég trendy, sem elég fiatal. Sőt, nem is akarok olyannak látszani, mint aki ugyanúgy nyomja, mint az aktuálisan dühöngő ifjúság. Sose jártam menő cuccokban, nem érdekel az öltözködés, nem érdekel mi a cool zene. 

Én sokkal inkább becsülöm a figyelmet, sokkal inkább becsülöm a törődést. A nem annyira sablonos, de valóban frappáns dolgokat. Olyanokat, amikhez nem sok pénz, meg nem komoly háttér, hanem ötlet kell. És ha nincs ötlet, az se baj. Akkor legalább azt érezzem, hogy komolyan gondolják a jókívánságot.

Az egészben talán az a legkínosabb, hogy miközben a szakma éppen próbál túlélni, mindenki úgy tesz, mintha az lenne a legtermészetesebb, hogy jókat kívánunk, és úgy teszünk, mintha minden rendben.

Le kell írni: nincs minden rendben. Sőt, nagyon nincs rendben az, ami történik. Igaz, ennek csak részben vannak belső okai, de a piac - a mi kicsi huszonegyedik századi online piacunk - éppen küzd a túlélésért. Szűkül a hirdetői kör, olyan szegmensek növekednek, amik nem a hazai zsebeket tömik, a korábbi üzleti modellek már nem tudnak igazán hatékonyan működni. Folyamatos a jövés-menés, és nagyreményű vállalkozások léte bizonytalan.

Valaki azt mondta a napokban, ami most következik, az a piacszerzés. Erről fog szólni 2010. Boldog új évet?

Mindenképpen. Boldog és eredményes új évet. És addig kicsit lassuljunk le. Legyen csendes, békés karácsonyunk.

 A bulvársajtó gyűjtőfogalom, a populáris – és amellett felszínes –, egyszerűsített gondolati tartalmakat közvetítő, esetleg népszerűséghajhász médiatermék jelzője, amely sajátos eszközeivel az azt közvetítő közeg (pl. újság, TV-, rádióműsor, előadás, elektronikus média) fogyasztását (példányszámszámát, nézettségét) hivatott növelni.

Forrás: Wikipedia

Kétségtelenül a Twitter legfrappánsabb magyar fordítása a "csirip". Azt is tudjuk már, hogy a szolgáltatás felfutásában kiemelt szerepet játszott az, hogy az USA-ban több ismert ember elkezdte használni, s mivel ismertek voltak, őket egyre többen követték - sokan csak azért regisztráltak, hogy követhessék őket. Így vált egy alapvetően szűk körű szolgáltatás ismertté és használttá.

Idehaza ez a folyamat nem nagyon akart beindulni. Erős akadály, hogy a Twitter alapvetően angol nyelvű felület, így a regisztráció, használat nyelvi akadályt jelenthet. Az első komolyabb magyar nyelvű felület, a Turulcsirip, a geekek játszótere lett, és a mai napig nem nagyon tudott kitörni ebből a körből (illetve tegnap igen, de erről kicsit később).

Az első olyan komolyabb hazai szolgáltatás, amelyik felismerte az ismert emberek erejét a Twitteren, és részben erre alapozta a felfuttatást, bevezetést is, a Yamm! volt. A Yamm!-nak nagyon szerethető a felülete, látszik, hogy a fejlesztésben szerepet játszott a Twitter és a hazai konkurens hibáinak az ismerete, ráadásul nemcsak felvállalta a "bulvár" vonalat, logikusan végig is viszi azt. 

Amikor elindult a Yamm!, én még nem éreztem azt, hogy a Twitternek ennyire van bulvár ereje idehaza. Nem éreztem azt, hogy erre felépítve érdemes szolgáltatást alapozni. De a Yamm! rámcáfolt, és folyamatosan bizonyítja, hogy ez az erő létezik, ez az erő "itt van". A Yamm! néhány hét alatt nemcsak bizonyította, hogy van értelme, de meg is változtatta kicsit a hazai Twittert.

És ez nem baj.

Persze a konkurens is lépett, és megcélozta a bulvár vonalat, de ez talán várható is volt. Ugyanakkor a Turulcsirip egyelőre nem szolgáltatás bővítéssel, nem a Yamm! másolásával próbálkozik, hanem üzleti kapcsolatokkal - így hozva be több ezer új felhasználót, végső soron a Twitterre.

Örülök, hogy kialakult egy ilyen verseny, hiszen ez a szolgáltatások minőségének a javulása mellett a hazai twitterezők számának a növekedését is jelenti. Ez pedig mindenképpen jót fog tenni mindenkinek.

(A szerző nemcsak használja a Turulcsiripet, nemcsak ismeri annak fejlesztőjét, de segít is nekik, tehát elfogult és részrehajló, amit sok esetben a twittjeiben sem rejt el.)

Tegnap óta kint van a Turulcsirip jobb felső sarkában, hogy Csirip Live!, és szombat este...

Aki kicsit is ismeri a hazai bulváréletet, az tudja, mi lesz a Nagy Esemény szombat este. De vajon hogy kapcsolódik ehhez a Csirip? Természetesen úgy, hogy az RTL Klubnál is látják, tudják, hogy szükségesek a közösségi megoldások. És egy olyan eseményhez, mint a Csillag Születik, valami pörgős és aktuális kell. Erre pedig tökéletesen jó a Twitter, annak is egyfajta Csirip-fal változata, ahol egy felületen - a Csirip.com címen - minden olyan üzenet megtalálható, ami a Twitteren a Csülleg Születik kapcsán elhangzik.

Technikailag egyébként olyan a megoldás, hogy figyeli az oldal a tartalmat (elemzi a szöveget), fogyeli, milyen cimke tartozik a twitthez (#csillagszuletik, #csillag, #cssz), és azokat jelenteti meg. És persze lesznek olyan felhasználók, akiknek mindent.

A Csirip.com tehát egyfajta backstage, amit az is erősít, hogy a Ustream segítségével az adás alatt folyamatos közvetítést is láthatunk a csiripek mellett.

Fontos még, hogy a versenyzőkről innen is közvetlenül elérhetőek információk, és ehhez az egyik hazai keresőt, a Szörcsöt használja a rendszer. Ez az első nyilvános, vagyis nem zárt megjelenése ennek a keresőnek!

Ez így együtt már szép csomag. Van egy nagyon érdekes olvasata is: ha a geek-ek által használt szolgáltatások nyitnak a bulvár felé, akkor azzal kvázi-tömegeket tudnak elérni (érdekes lesz majd megnézni a Turulcsirip számait szombat este), így kiléphet a zárt körből egy-egy ilyen megoldás. Vagyis egy ilyen Csillag Születik számára készített megoldás nagy lökést adhat az érintett szolgáltatásoknak.

Még pár nap, és karácsony előtt pár pillanattal lejár a Legyél te Magyarország NetMiniszterelnöke jelentkezési határideje, vagyis egy nagyon fontos fordulóponthoz fogunk érkezni: kiderül, kik szeretnének indulni.

Tudom, a 18-24 év közötti korhatár eleve szűk célcsoport, de talán ettől lesz igazán izgalmas a játék. És ne feledje senki se: több olyan ma is ismert politikus van az országban, akik 18 évesen lettek Parlamenti képviselők! Vagyis egyáltalán nem istentől elrugaszkodott dolog ilyen idősen kiállni és azt mondani: én vagyok az, aki meg tudja mondani, mi lehet a jó!
 

A játék második részében a legjobbak megmérettetik magukat: valódi kampánnyal kell jelentkezniük. Egy valódi kampány pedig nem egyszerű dolog, főleg, ha semmi pénzből kell megvalósítani.

Éppen ezért azt gondoltam ki - és még a szervezőknek sem mondtam, ez feléjük is meglepetés - hogy minden jelöltnek biztosítok egy-egy bejegyzésnyi lehetőséget itt, az Onlinemarketing blogon. Azt rábízom mindenkire, hogy mit szeretne írni, és azt is, hogy mikor. Én mindössze egy rövid, semleges (és mindenkinél azonos) bevezetőt írok, hogy egyértelmű legyen, ez a játék része.

Tehát fiatalok: kalandra fel, és a kampányban találkozzunk!

Azzal, hogy a közösségi oldalak váltak az új csodavárás színterévé, vagyis minden hirdető előbb-utóbb eljut oda, hogy a közösségi oldalakon is kellene valami értelmeset csinálni, felpörgött a játékok, pályázatok száma. Mi is csináltunk-csinálunk pár videópályázatot, amikor adott témában lehet saját készítésű videót készíteni, de számos másik példát is láttam hasonló ötletre építve.

Éppen ezért fontosnak gondolom összeszedni, mik azok a dolgok, amik minimum kellenek ahhoz, hogy egy ilyen megoldás sikeres legyen. Nem állítom, hogy az alábbiak megléte önmagában elég - de ezek szinte biztos, hogy kellenek. (Vagyis: szükséges, de nem elégséges feltételek.)

• Tudd, ki a célcsoport, kiket akarsz "aktivizálni"! Könnyű belátni, hogy egy videópályázat nem való minden célcsoportnak. Sőt, igazából egy viszonylag szűk célcsoport az, amelyik ilyenre megmozdítható: kell ugyanis lennie megfelelő eszköznek (ami egy kamera, de ugye mobillal is lehet mozgóképet rögzíteni) és kell lennie megfelelő tudásnak (vagyis meg kell vágni azt a filmet). Ezek együtt pedig főleg fiatalabb és technokratább embereket feltételeznek. Ezen körön kívül inkább a kevésbé technikai igényes megoldásokat próbáljuk használni, pl. egyszerű fotópályázatot.
• Ne legyen bonyolult a játék! Világos egyértelmű és egy mondatban meghatározott feladat kell.
• Nem szabad túlságosa korlátozni a felhasználót! Minél kevesebb kötelező dolog legyen, hogy ne érezzék úgy, hogy gúzsbakötve kell táncolni.
• Legyen beépített embered. Kell lennie viszonylag hamar pár pozitív példának, pár versenyző videónak. Ha nem indul el az áradat, akkor bizony neked kell elindítani.
• Ne várj sok száz videót! Annak is örülhetsz, ha több tucat érkezik. Ez fontos, erre jobb előre felkészülni!
• Legyenek díjak, és azok a célcsoport számára hasznos díjak legyenek. A hasznosság talán fontosabb is, mint a díjak értéke.
• Végül: ugyanúgy be kell hirdetni a játékot, mint egy hagyományos kampányban a landing page-et.

 Itt az év vége, és attól, hogy válság van, nincs kevesebb munka. Ráadásul valahogy most van a betegség-dömping is. A fél család beteg, vagy megfázás, vagy influenza, a franc se tudja, mindenesetre röfögni még senki nem röfög.

Én még bírom, nem is igazán tudom, mit tennék most, ha kidőlnék. Mert ilyenkor kell igazán odafigyelni. Egyrészt le kell zárni a még lezáratlan (pénz)ügyeket, másrészt jól kell előkészíteni a jövőévi szerződéseket - és nem titok, egy olyan vállalkozás életében, ahol nemcsak egy cég a megrendelő, bizony változik a bevétel szerkezete is, főleg így év végével.

Ráadásul ajándékvásárlás, év végi őrültekháza, a karácsonyi szeretetadót most hajtják be országszerte...

Szóval, nagyon észnél kell lenni. Közben meg azt látom, a piac forr. No nem látványosan (még), de azért messziről nézve is látszik, ez nem egy szokványos évvége. Olyan cégek is elküldenek embereket, amelyek látszatra rendben mennek, más cégek látványosan a tönkremenetel határára sodródtak - portálok, ügynökségek, fejlesztő cégek keresik a továbblépés lehetőségeit.

És persze jó szakemberek is, akik vagy menni akarnak, vagy menniük kellett. Most sajnálom igazán, hogy ennyire bizonytalan helyzetben nem nagyon tudunk bővülni, egészen ütős csapatot lehetne összehozni csak azokból, akik váltanak.

Mindenesetre várom már a jövőévet. Nagyon érdekes lesz látni, mivé válik a piac, amikorra elcsitulnak a hullámok. 

De főleg: miért kövess? Valahogy úgy alakult, hogy a Twitteren viszonylag sokan követnek (most éppen 844-en). De fogalmam sincs, miért. Az Iwiw-en például ennél jóval kevesebb ismerősöm van, a Facebookról vagy a LinkedIn-ről nem is is beszélve.

Azt kell látnom, hogy a közösségi hálózatok mára lassan túllépnek az eredeti ismerősvadászó funkción, és mostanra ahol lehet, ott egyre többen bejelölik az "ismert arcokat". Nevezzük ezt a közösségi bulvárnak, hiszen jellemzően nem az érték, nem a minőség, hanem az ismertség számít. Az számít, hogy mondjuk látom, mint mond Zimány Linda, vagy mi a véleménye Havas Henriknek.

Ez a fajta bulvár persze más, mint a Blikk, a Bors vagy a Velvet. Itt nem szaftos részletek derülnek ki, itt nem a pucér képek mellé berakott tartalom az ismert arc. Itt az az érdekes, hogy kukkolhatunk. Olyan ez a közösségi hálózatban történő ismert személy követése, mintha beleshetnénk a lakásába, sőt, mintha bekukkanthatnánk a fejébe. Tiszta John Malkovich menet, nem igaz?

A Twitter, a Facebook, de akár még az Iwiw is egy véget nem érő valóságshow. Egy olyan kukkolda, ahol pont az érintettek tárulkoznak ki, többé-kevésbé. És még örülnek is, hogy jé, mennyire népszerűek, mennyire sokan követik őket. Másrészt pedig nekünk, követőknek se semmi érzés az, ha néha be-beszólhatunk közvetlenül nekik, vagy éppen benyalhatunk tövig, ha ehhez van gusztusunk.

Ez persze azt is mutatja, milyen irányba mehetnek el ezek az oldalak. Jól láthatóan a bulvár vonzza az embereket, és ez kell a "népnek". Tehát előbb-utóbb ezt is fogják kapni, figyeljük csak meg!

És akkor lesz igazán aranybánya a marketingeseknek a közösségi média. Igaz, akkor már nem szükségszerűen reklámokat látunk. Hanem például azt, hogy Zimányi Linda buliba hív, vagy Havas Henrik egy tévéműsort ajánl.

És ezt a reklámot nemhogy nem fogjuk elkerülni, de észre se vesszük, sőt, örülni fogunk neki. Nem rossz, mi?

A Twitter idehaza is kezd különleges kommunikációs platformmá válni. Eddig csak a tengerentúli hírekben hallottuk azt, hogy valamit először a Twitteren jelentettek be, vagy ott vált hírré egy esemény. Pedig a Twittert egyszerűsége és gyorsasága szinte predesztinálja arra, hogy a leggyorsabb hírcsatornává tegye, de eddig úgy tűnt, hiányzik idehaza az a tömeg, az a felhasználói bázis, amelyik valóban vevő ezekre a hírekre és valóban fel is kapja azokat.

Vagyis kevesen vagyunk, na. Ez volt a mondás - eddig.

Aztán az elmúlt hét nap mindezt felülírta. Úgy is mondhatjuk: hét nap, amely megmutatta, hogy a Twittert egy valamirevaló kommunikációs szakember nem intézheti el egyetlen legyintéssel. Sőt, azt gondolom, mostantól van igazán súlya idehaza a Twitternek.

Kezdődött ugye a T-Mobile-os hibával, illetve az arra történő Vodafone-os válasszal. Ez a válasz twitt is már szép karriert futott be, de aztán jött a szerdai Vodafone-os bénázás (azóta már szinte mondássá vált, hogy nem ért hozzá, mint Vodafone a nethez), és végül zárult a mai nappal, amikor is Peresztegi Zoltán a Twitteren jelentette be, hogy otthagyja a Google-t, és ezt a hírt is nagyon hamar felkapta jópár webes újság, és nemcsak a szakmai sajtó. Még Zolit is meglepte, hogy ekkora publicitást kapott.

Pedig nem vagyunk sokkal többen, mint mondjuk egy-két hónapja. Nem is a Twitter volt a valódi hírcsatorna, a Twitter "csak" a katalizátor. Illetve ez így nem igaz, a Twitter inkább elsődleges csatorna volt. Ugyanis a Twitter ereje nem abban van, hogy hányan használják, hanem abban, hogy kik használják.

Az eddig jórészt tankönyvekből tanult véleményvezér fogalom mutatkozik meg itt nagyon plasztikusan: olyanok használják a Twittert, akik a kapott információt értik és megértik. Tudnak vele mit kezdeni, és ha olyan értékűnek ítélik, akkor megírják saját sajtótermékükben. Ami viszont már valóban tömegeket érhet el.

Van benne valami jó azért, hogy ennek a megmutatásában egy olyan cég hibája játszott közre, amelyik ezt simán túléli, illetve valójában az üzleti eredményét ez nem befolyásolja. Vagyis viszonylag vértelenül derült ki, hogy a Twitter idehaza is valódi véleményformáló erő, valódi hírcsatorna. (Eltekintve a kirúgott Müller Tamástól, de szerintem neki se tett ez rosszatt annyira.)

Annyit még mindenképpen hozzátennék, hogy ez nem szabad, hogy azt jelentse, a PR-osok rohanják le a Twittert. Mert nagyot koppannának. Nézzük meg ugyanis, hogy mi a közös az elmúlt egy hét híreiben:

• ismert brand volt a történetben (T-Mobile, Vodafone, Google)
• exkluzív volt a tartalom (máshol nem volt elérhető)
• valóban érdekes volt szélesebb körben.

Ilyen hír pedig kevés van. Általában ugyanis az exkluzivitás nem történik meg, illetve nagyon hamar más csatornákon is eljut a hír az érintettekhez. Tehát a Twitter nem lett több mostantól, nem vált csodafegyverré. Maradt az, ami volt, éppen csak megmutatta egy kicsit az erejét.

És van olyan ereje, amivel számolni kell mindenkinek.

Hogyha befogod a szemem, jobb, ha befogom a szám
Mert a vakvilágba nem beszélek, ne haragudj rám
Hogyha kinyitom a szemem, akkor kinyílik a szám
Amit látok, arról szólhatok csak, ne haragudj rám
 

(Zorán)

Van abban valami félelmetes, hogy a közösségi kommunikáció hazai erejét egy oltári nagy hiba mutatta meg nekünk. Pedig az egész csak egy kis üzemzavarnak indult...

...történt ugyanis, hogy múlt hét pénteken leállt a T-Mobile hálózata (pontosabban a működési, rendelkezésre állási mutatók jelentős mértékben elmaradtak az elvárható és kielégítő szinttől). Erről történő kommunikáció két fontos eleme közül az egyik egy Twitter üzenet volt a T részéről (a másik meg az MTI, naná, kikerülhetetlenül - de nem belinkelhetően, hiszen ők még a XX. században élnek vadul).

Majd erre reagált a Vodafone is, egy kis vicces szösszenettel. (Meg egy AdWords hirdetéssel is, persze.) Egyébként ez a válasz annyira nem volt nagy durranás, de legalább volt. Jó volt. Miért? Nem volt belemenős, nem akarta magát eladni, nem volt kárörvendő (jó, csak egy kicsit). Viszont pontosan illett abba a stílusvilágba, abba a közegbe, ami a Twitteren történik.

És akkor itt le is zárhatnánk a történetet, vége, ennyi. A T-Mobile kapott egy piciny fricskát, a Vodafone okosan és jól jött ki a történetből, írjunk fel neki egy kis piros pontot az üzenőjébe, lassan elhisszük, tényleg itt élnek velünk egy platformon.

Frászt.

A kis magyar valóság kafkaibb, mint egy abszurd dráma mondjuk a Pesti Színházban. A kis magyar valóság igazi csapásmérő eszköz. Olyan munkásököl, vasököl, oda csap, ahova köll. Szinte már Bunkócska, te drága!

A Vodafone ma kirúgta azt az embert, aki elkövette ezt a poént. 

Azt gondolom, valakinek ott fent ez hirtelen jó ötletnek tűnt. Hiszen milyen dolog ez már, viccelni a másik baján! Ez nem PC, kéremszépen. Azt is gondolom, mostanra néhányan nagyon megbánták ezt a lépést.

Olyan mértékben felháborodott a Twitter közönsége, olyan mennyiségű cikk jelent meg több portálon és került címlapra, amit PR értékben nagyon sok hónap Forma 1 szponzoráció tud csak ellensúlyozni. A Vodafone hibázott. No nem a cég, hanem azon felelős okosok, akik ezt a kirúgást kitalálták. (Gondolom felelős, az nem lesz. A Matávnál Magyar Telekomnál se lett végül...)

A Twittert sikerült félreérteni. Nem sok embert lehet ott elérni, nem a telefonozó százezreket, milliókat. Hanem azt a néhány száz embert, akik elérik a telefonozó százezreket, milliókat. A véleményvezéreket. Lehet, a managementnek nemcsak inni kellett volna lejárni Tihanyba, hanem be is kellett volna ülni pár előadásra is, hm?

A történet vége az lett, hogy a T-Mobile szerencsétlen technikai zűrjének a legnagyobb vesztese a Vodafone. Ráadásul senkit nem hibáztathatnak, ezt csak maguknak köszönhették.

Ehhez csak gratulálni tudok, uraim!

Úgy a nyár elején merült fel az ötlet, hogy kellene csinálni valami olyan képzést, ami azoknak szól, akik használták vagy használják az ETARGET rendszerét, de szeretnék kicsit elmélyíteni a tudásukat. Vagyis nem kezdőknek, nem érdeklődőknek, hanem haladóknak.

Aztán valahogy a nyáron ez nem jött össze, de most ősszel újra felvettük a fonalat, és végül eljutottunk a megvalósításig: ma megtartottuk az első ETARGET workshop első részét.

Mert végülis egy workshop lett, két részben, kétszer két órában. A két alkalom között pedig egy hét, vagyis a mai után jövőhéten szerdán lesz a következő, második rész. A két rész alkot egy "egységet", de az egy hét szünetnek is van feladata: minden résztvevő kap 10 ezer Ft nettó feltöltést, hogy ki tudja próbálni a frissen szerzett tudását, és egy hét múlva már akár a kérdéseivel is jöhessen.

A két nap programja:

• Kampánytervezés
• Szövegírás
• Kulcsszó választás
• Időzítés
• Árstratégia
• Hirdetési hely stratégia
• Konverziómérés
• A kampányunk a Google Analyticsben
• Click to call
• EShop Ads
• Adatbázisépítési tippek
• Landing page
• Párhuzamos kampányok
• Szavak kizárása
• Területi célzás
• Esettanulmányok
   

Egyébként a workshopot külön nem hirdetjük, akinek van fiókja az ETARGET-nél, az megkap e-mailben minden aktuális információt. A következő workshop pedig január második felében lesz, és terveink szerint ezt követően is minden hónapban tartunk egyet.

Kell egy ötlet. A legtöbb kampány ezen áll vagy bukik. Ötlet, jó ötlet nélkül hiába tervezünk jól felületeket, hiába készítünk tök jó bannereket (technikailag), hiába van minden a helyén, nem lesz átütő, nem lesz igazán sikeres a kampányunk. 

Mert valójában egy jó ötlet még akkor is kisegíthet bennünket, ha nincs elég pénz, vagy ne adj isten vacak az a termék, amit reklámozunk.

De az ötlet a legnehezebb. Ezt nem lehet programozni, tervezni. Nincs olyan, hogy beöntök itt két órát és 100 ezer forintot, amott meg kijön a világrengető, megváltó ötlet. Valami kijön, de hogy az jó-e...

Ráadásul az ötlet olyan, hogy nem tetszik mindenkinek. És hiába jó, ha pont a megrendelő nem szereti. Akkor ugye tovább kell gondolkodni.

Az ötletelésnek általában akkor lehet nekikezdeni, ha már tudjuk, milyen kampánycélunk van, és pontosan mit is szeretnénk reklámozni. Sőt, az se baj, ha legalább nagy vonalakban tisztában vagyunk, milyen eszközöket fogunk használni. Ilyenkor vagy jön valakinél az isteni szikra, vagy hosszas kínlódás, míg sikerül egy kompromisszumos, de elfogadható ötletig eljutni.

És persze van a fordított helyzet: amikor van egy ötlet, és abból építünk egy egész kampányt, ahhoz választjuk az eszközöket. Sajnos ez a legritkább eset. Pedig végül az ilyenek lehetnek a legsikeresebb kampányok.

Nem lehet ugyanis gúzsbakötve igazán jót alkotni. Lehet próbálkozni, lehetnek több-kevésbé jó megoldások, és igen, lesznek kivételek is, amikor mégis sikerül. De valójában akkor vagyunk szerencsések, ha az igazi ötlet van előbb, és csak ezt követi minden más.

Vannak rossz napok. Te hogyan éled túl? Már reggel tudtam, hogy ez nem az én napom, de aztán erre kb. minden rájátszott. Szóval nem lehetett volna sokkal rosszabb, még direkt se.

Ilyenkor az a legrosszabb, hogy közben úgy kell viselkedni, mintha minden rendben menne. Nem engedhetem meg azt a luxust, hogy mindenre rányomja a bélyegét az a pár negatívum, amibe beleszaladok. Vagyis mégcsak bosszankodni se nagyon szabad, hiába történnek nem jó dolgok.

A mai nap nagy tanulsága például, hogy kampányt leállítani legalább annyira bonyolult dolog, mint elindítani. Sőt, sok olyan kérdés is felmerül, ami nem szokványos, így valójában kicsit talán nehezebb dolog is. Nem beszélve arról, hogy tervezni, indítani az valahogy egyfajta alkotás, míg leállítani - mégha az ügyfél határozott kérésére történik is, és az okok rajtunk kívül állóak - sokkal lélekölőbb.

Ráadásul olyan költségekkel jár egy ilyen leállítás, mintha az ember a befektetési biztosítását akarná idő előtt felfüggeszteni: nemhogy hasznot nem realizálsz, de még a pénzedet sem kapod vissza, amit beleraktál. Vagyis néhány olyanért is fizetsz, ami le se futott. Hiszen megrendelted. És akkor itt ezer köszönet azoktól, akik nem büntetik a hirdetőjüket ilyen esetben. Tényleg.

Szóval, mikor máskor történjen ilyen, mint hétfőn, nem igaz?

A szezonalitás ugye azt jelenti, hogy bizonyos folyamatok egy adott, meghatározó időszakban erősödnek vagy gyengülnek. Például télen veszünk inkább meleg ruhákat és nyáron veszünk inkább fürdőnadrágot.

A szezonalitás legerősebben az év végén látszik: bizonyos termékek forgalma ilyenkor válik kiemelkedően magassá. Érdekes, hogy ennek az okai nem időjárásban, hanem az év végi egyéb dolgokban keresendőek. Ugyanis a december jellemzően ajándékozásról és egyben a cégek számára az év (üzleti év) zárásáról is szól.

Márpedig ez így felpörget folyamatokat, például könyvből az év utolsó két hónapjában adják el az éves forgalom közel felét. Pedig ugye tavasszal is olvasunk...

Az ilyen fajta szezonalitás pedig egyrészt öngerjesztő, vagyis egyre inkább erőssé válik a kilengés, másrészt viszont jól kiszámítható: érdemes ilyenkorra időzíteni termékek bevezetését, és fel kell arra készülni, hogy a megemelkedett kiadások miatt másra viszont nem biztos, hogy jut.

No és arra is fel kell készülni, hogy mindenki ilyenkor akar reklámozni. Ez a korábbi években azt is jelentette, hogy a kurrensebb weboldalakon már nem nagyon volt hely, nem nagyon lehetett az utolsó pillanatban foglalni. Hát, most nem ennyire vidám a helyzet (portál oldalról), hiszen a válságnak a hatása itt igazán erős. Másrészt viszont a banner/display piacról eltűnő pénzek jelentős része megjelent a ppc piacon, vagyis a korábbi évekhez képest talán erősebb versenyt látunk majd a Google AdWordsben. Illetve látunk most, hiszen ma már a vásárlási láz elvileg elkezdődött a bronz vasárnappal. Vagyis a maival együtt összesen három hétvége van Karácsonyig...

Egyébként valahogy a Karácsony a kulcsa a felpörgetett gazdaságnak: vajon Karácsony nélkül valóban el lehetne adni ennyi játékot? Ennyi könyvet? Ennyi édességet? Jó, a csokifogyasztást szépen megdobja a Mikulás is, ami ugye tegnap-ma érkezik.

De az igazi erőt mégis a Karácsony képviseli. Ilyenkor illik sokat költeni (ha van miből), ilyenkor divat az ajándékozás. Még olyan rokonnak is adunk valamit, akit a legszívesebben meg se látogatnánk.

Márpedig az ebből élő cégek erre rájátszanak, és próbálják felpörgetni a forgalmukat. Hiszen ebből élnek, és a fentiek alapján már láthatjuk, mennyire fontos lehet a decemberi időszak. Vannak cégek, akik egész évben csak vegetálnak, és a hasznot majd csak most fogják tudni realizálni.

Ne csodálkozzunk hát az egyre erőszakosabb reklámokon, az egyre erőszakosabb fogyasztásra történő felhívásokon. Nem bűn ez, nem valami oltári nagy összeesküvés, hanem válasz arra a reakcióra, hogy megpróbálunk ilyenkor év végén kicsit mások lenni.

Megpróbálunk gazdagabbnak és rendesebbnek kinézni, és ehhez úgy tűnik az ajándékozáson keresztül vezet az út.

Amennyire fontossá válik, hogy minden forintot hasznosan költsünk el az interneten, annyira kap egyre nagyobb hangsúlyt a mérés. Mindennek a mérése, de persze legfőképpen a hatékonyság mérése: mennyire működik jól a kampány.

A Vatera Vera kampány kapcsán nálam és más blogokon is visszatérő kérdés volt, hogy honnan lehet tudni, sikeres volt-e a kampány? Vajon valaha meg fogjuk tudni, hogy hány forinttal nőtt a Vatera forgalma? És mennyivel nőtt volna a kampány nélkül? Meg fogjuk tudni, mennyien regisztráltak a kampány miatt? És mi lett volna, ha nincs a kampány?

Persze az ilyen "lehetett volna" kérdésekre nincs válasz, és az is talán természetes lehet az üzleti gondolkodást ismerők számára, hogy soha a büdös életben nem kapunk valódi és publikus számokat. Szerintem ez nem is baj.

Egy kampány sikeressége ugyanis adott esetben nem szükségszerűen üzleti siker. Pontosabban fogalmazva: nem szükségszerűen azonnali üzleti siker.

Egy kampány sikeressége ugyanis attól függ, hogy a kampány elején kitűzött célok mennyiben teljesülnek. Mondok is pár lehetséges célt:

• minél nagyobb forgalmat generálni (na, ilyenkor természetesen a pénz az úr)
• a nagyobb haszonkulcsú termékekből többet eladni (ugye, ez kicsit más, mint az előző)
• sok új regisztrált felhasználó (és akkor itt nincs szó pénzről...)
• minél több látogató (itt viszont meg kell határozni, ki a látogató: pl. az, aki legalább két oldalt megnézett)
• sokan beszéljenek rólunk (na, ezt aztán jó nehéz mérni, ezért a "sokan" megfogalmazást érdemes pontosítani, számszerűsíteni)

Persze a fentieket folyamatosan kell mérni, nemcsak egy-egy kampány végén. Pont az a fantasztikus az interneten, hogy van lehetőség menet közben módosítani. Vagyis megtehetjük azt, hogy ha egy eszköz nem hozza az elvárt hatást, akkor leállítsuk, és mást válasszunk.

Egy összetett kampányban viszont a mérést nehezítheti az, ha egyben látjuk csak az adatokat. Ha például fut bannerünk 3-4 felületen, akkor nem mindegy, hogy melyik hogy teljesít. Ugyanaz a banner képes az egyik oldalon teljesíteni a célt, míg egy másik oldalon siralmasan működik. Vagyis a méréskor el kell különítenünk az eszközökön belül a felületeket is!

A legtöbben a Google Analytics-et használjuk mérésre, ami bár nem tökéletes, de az esetek 98 százalékában "elég jó" eszköz. De ha ész nélkül szabadítunk az oldalunkra egy kampányt, akkor bizony ölég nehéz lesz kibányászni az adatokból, hogy mik is a forgalom forrásai, mi hogyan teljesített.

Ennek orvoslására van az a lehetőség, hogy megfelelő módon paraméterezhetjük a weboldalunkra mutató linkjeinket. Megadhatjuk benne, honnan jön a látogató, milyen eszközt használva stb. Ráadásul a Google a te barátod, vagyis van segítség is ehhez, az Analytics Súgójában létezik egy URL készítő eszköz.

Persze időben kell gondolkozni: a kampány elején, az indulás előtt már fel kell paraméterezni az URL-t, hogy lássuk is az eredményt. És ha ezt végrehajtjuk, akkor már valóban mérhetünk hatékonyságot, és az eredmények alapján módosíthatjuk is a kampányunkat, akár menet közben is.

Robin Hood története annyi feldolgozást megért már, hogy szinte lehetetlen követni. Az egyik leghíresebb valószínűleg a Kevin Costneres változat. Nos, abban hangzik el az a mondat a bíró szájából - amikor már az aranyat is elrabolják a lázadók -, hogy "És idén nem lesz karácsony!"

Hát, itt még nem tartunk. De ez a karácsony valahogy más, mint a korábbi években. Tavaly azért még nem éreztük a válságot annyira, de idén már "abban éltünk". Ráadásul van/volt ez a jófajta elkommunikált hanta újinfluenza vírus is, így aztán a helyzet finoman szólva is nem ideális.

Ebben a nem ideális helyzetben kell okosat és okosan csinálni azoknak, akik egyébként is ilyenkor szokták a forgalmuk nagy részét realizálni. Márpedig ez nem egyszerű. Ahogy olvasom, a fogyasztók az olcsóbb dolgokat keresik, ami alapvetően nem jó hír. Darabra meglesz talán annyi ajándék, mint tavaly, de forgalomra... Ráadásul ez nemcsak alacsonyabb forgalmat, de kisebb haszonkulcsot is jelenthet.

Mi a megoldás? Aki teheti, próbáljon meg nagyon olcsó termékeket eladni? Ez egy lehetséges módszer. Illetve még meg lehet próbálni olyat adni, ami újdonság. De akiknek ilyen eszközök nincsenek a kezükben, és közben mégis jó lenne valahogy "jóárasítani" a terméküket, azok keveset tehetnek. Esetleg kereshetnek valami ajándékot a termékeikhez.

Szóval, idén nem lesz nagy karácsony. Nincs nagy kasza. Talán majd jövőre.

Most még jól elvagyunk ezen a piacon, ismerjük a legkisebb fűszálat is, tudjuk, ki mikor hol és miért vétkezett. Jól megélünk abból, hogy mi vagyunk a piac. Itt vagyunk már évek, sőt, évtized óta. De nem hiszem, hogy jó az, ha mi maradunk itt örökké.

Betyöpösödünk. Egyre inkább a megszokott biztosat választjuk. Persze tanulunk, fejlődünk, és lassan kipróbáljuk az új, az érdekes dolgokat is. De ez akkor megy igazán, ha van kihívás. Ha vannak olyan feltörekvő fiatalok, akik rákényszerítenek a tanulásra, a fejlődésre. És akik majd idővel átvehetik a helyünket, és mi szépen elmehetünk nyugdíjba.

Veszek is majd egy új hintaszéket, amiben pipázgatva Twitterelgethetek öreg napjaimon. 

Kellenek a fiatalok, kellenek az okos és ambíciózus új arcok. Teret kell nekik adni, meg kell őket mutatni. Ezért fontos nekem az oktatás, és ezért vállaltam szerepet az IAB oktatási munkacsoportjában. És ez az a fő indok, ami miatt mögé álltam a NetMiniszterelnök választásnak is.

Azért lássuk be, ez nem egy annyira cool név, ez a netminiszterelnök dolog. Nálunk a miniszterelnök az mostanában egyfajta szitokszó. És ki akarna olyan neves elődök nyomába lépni, mint... (nem politizálok, mindegy is).

De ez valami más. Először is: ebben nincs politika. Másodszor: itt az a cél, hogy fiatalok a kommunikációs készségüket mutassák be. És valóban be kell mutatniuk: az a cél, hogy kampányoljanak. Az a cél, hogy megmutassák magukat!

Akit ez részletesebben érdekel, az bátran nézzen szét a játék weboldalán, vagy nézze végig az alábbi prezentációt!

Ha 18 és 24 év közötti fiatal vagy, és előbb-utóbb szeretnél kisöpörni minket, mert útban vagyunk, gyere, és legyél te Magyarország NetMiniszterelnöke!

Ennek most nem lesz köze az online marketinghez, bár lehetne. Mert végülis becsomagolhattam volna úgy az üzenetet, mint egyfajta mém, ami majd most elkezd terjedni a neten, és majd nézzük meg, mennyire gyorsan és hol fogja felütni a fejét. Majd nézzük meg, mennyire lesz ez vírus. De nem erőszakolom meg a lényeget, tehát ez most egyfajta énblogbejegyzés. Vagy ilyesmi.A KFT zenekar az ifjúságom egy piciny része. Akkor volt fiatal és a hazai átlagtól eltérő, de mégis nagyon-nagyon jó zenekar, amikor eszméltem. A nyolcvanas években voltam középiskolás, akkor alakulgatott a zenei (és egyéb) ízlésem, és ebben sok szerepe volt a KFT-nek (és persze még másoknak is, teljesen szélsőséges a zenei ízlésem, Bizottságtól Eddáig, Kitárótól VHK-ig, Hobótól Jarre-ig, és akkor még a dixilandről és a jazzről nem is beszéltem...).

A KFT számomra mindig is egyfajta megnyugtató dolog volt: lehet egyszerre jó a zene és a szöveg, szólhat valami úgy, hogy értem és érzem.
 

Miért is írom ezt? A KFT-nek számomra két meghatározó tagja van: Laár András és Bornai Tibor. És mindketten blogolnak. Én Bornai blogját követem, Laár számomra már elvont (tessék csak megnézni!). 

És most Bornai Tibornak lett egy nagyon-nagyon jó ötlete, amit azt gondolom, mindenkinek érdemes ismernie. Íme:

Polgári engedelmességi mozgalmat akarok indítani. Játszani ugyanis jobb, ha betartjuk a szabályokat. A sakkozásban sem lenne semmi élvezet, ha összevissza rakosgatnánk bábuinkat a táblán.
Az lenne a jelszó: elég az orális hazaszeretetből! Mostantól a hazaszeretet legyen mentális. A gondolat ingyen születik meg az ember fejében, és természetes úton. A császármetszés itt nem jöhet szóba, (bár mostanában, mintha sokasodnának ennek hívei).
Az üzenet nem lenne komplikált. Aki magyar, és szereti a hazáját, nem hajt át egyetlen lakott településen sem százzal, mert szereti az ott lakókat, vigyáz rájuk, de még a macskáikra, kutyáikra is vigyáz. Aki magyar, és szereti a hazáját, az nem szemeteli össze az ország erdeit, folyópartjait, utait és parkjait, nem dobja ki a csikket a kocsi ablakán, mert ha tán otthon nem is tart rendet, mert a lakását, mondjuk, utálja, Magyarországra vigyáz. Aki pedig mindezt nem érti, az idegenszívű.
 

Szóval, ennyi. Nem több, de nem is kevesebb. Nekem tetszik.

Nézegetem a tévéreklámokat - tudom, ez egyfajta mazohizmus -, és meg kellett állapítsam: a kétezres évek végének meztelen csaja a humor lett.

Ugye ha nincs semmi kreatív ötletünk, ha az, amit el akarunk adni, annyira érdektelen, annyira nem különbözik a versenytársaktól, hogy már az álszakmai szervezet alapítása sem segít, akkor lehet a sablonokhoz nyúlni. Az egyik legegyszerűbb sablon a meztelen női mell, vagy a bevállalósabbaknak a meztelen nő.

A nyolcvanas évek kártyanaptárai is erről szóltak. Az Istenhátamögötti MGTSZ kártyanaptárától kezdve a kisgépgyártó állami vállalatig mindenki meztelen nőt rakott a cég neve mellé, esetleg traktorral vagy rotációs kapával. A siker biztos volt, a naptár biztosan elfogyott, sőt, cserealap is lehetett.

De a mai álpuritán, látszeterkölcsös világunkban valahogy ez a fajta meztelenség már mást jelent. Egy egyszerű tévéelőfizetéssel is mellek tucatjait láthatjuk a bulvárhíradókban, az interneten pedig aztán nincs semmi korlát. Így a pucér csajok már nem annyira jó reklámhordozók, ez már nem elég ahhoz, hogy áttörjük az érdektelenség falát.

Nos, e helyett itt vannak nekünk a vicces reklámok. Eleinte még megvolt az erőlködés, hogy valahogy kapcsolódjon a humor a termékhez - ilyen volt pl. a Soproni Ászok reklámsorozata -, de aztán ez már egyre kevésbé fontosabb.

A most futó OTP akármilyen reklámokban pedig már semmi köze nincs a poénnak és humoristának a termékhez, a márkához. Mégcsak meg se próbálják azt, hogy közük legyen egymáshoz. Mostanra a humornak lett az a feladat, hogy áttörje az érdektelenség falát. Ez lett az új álkreatív megoldás.

Pedig nővel lenni sokkal jobb, mint egy hülye vicc, nem?

A Vatera most záródott kampánya több tanulsággal is szolgálhat számunkra, s mivel menet közben (direkt) nem foglalkoztam vele, ezért most így a vége után szedném össze gondolataimat.

A Vatera egy erős brand nálunk. Már 2000 óta itt vannak a piacon, és töretlenül nőnek, csak nőnek. A fő konkurenciát a tulajdonos megvette, így igazán nagy ellenfele sincs a piacon, az eBay idehaza nem komoly szereplő. 

Ahhoz, hogy növekedjenek, új embereket kell behozni: az iwiw bőven 3 millió fölötti regisztrált felhasználószáma azt mutatja, van hova fejlődni. Tehát valahogy el kell mondani a Vaterát még nem használóknak, mire is való ez az oldal, mit lehet itt csinálni. Magyarul nem elég bemutatni a brandet, el is kell magyarázni, mi ez.

Aztán azt sem szabad elfelejteni, hogy nem olyan rég volt március, amikor kitört a balhé, hogy a Vatera listázási díjat szed. Ez persze szépen elcsitult, a Vatera nem omlott össze, nem nőtt fel mellette naaaagy konkurens szolgáltatás. Vagyis nem árt, ha egy kampánnyal egy kicsit helyrerakják a cég ismertségét, és adnak neki valami kellemesen szexi ízt is - és ezzel együtt a sokat netezők körében is törlik a tavaszi tiltakozások emlékét is.

Ezek után lássuk a kampányt. A legerősebb elem az ötlet volt, szerintem ez egyértelmű. Nemcsak a kreatív épült erre, hanem a kommunikációs csatornák kiválasztásának egy része is. Ráadásul sikerült egy olyan erős virtuális személyt is felépíteni, amilyet eddig jobbára csak hosszabb, nagyobb lélegzetű - és vélhetően sokkal drágább - kampányokban sikerült. Mondjuk Vera végül nem lett egy Emese, de azért sokáig fogunk emlékezni rá.

A bevezető szakasz csatornaválasztása sem volt rossz, sőt. Ügyesen jelent meg az első kampányfilm és az alapsztori a videómegosztókon és blogokon is. Néhány nap alatt 4-5 helyen is belefutottam, ráadásul olyan helyeken, amiket az adblocker sem fog meg.

Legyen ez az első fontos tanulság: igenis lehet olyan kampányt csinálni, ami felér egy bannerkampány láthatóságával, annak hátrányai nélkül. Persze ehhez kell egy jó ötlet!

Aztán a kampány megjelent a tévében (és biztos még máshol is, de én csak a tévében találkoztam vele az interneten kívül). A film - mivel jó a színésznő és a rendezés is - jól megélt a tévéreklámok között (mondjuk ebben a mezőnyben nem nehéz, lássuk be). Ugyanakkor ezek a drága és egyértelműen fizetős csatornák már nem támogatták az alapvető kreatív ötletet - egy bosszúszomjas nő nem fog tízmilliókat tévéreklámra költeni. Vagyis a tévés megjelenés már nem támogatja a kreatív ötletet, sokkal inkább gyöngíti azt. Ettől a ponttól kezdve tehát százszázalékos biztonsággal lehetett tudni, hogy ez reklám, és nem valami magán akció.

Nem baj ez, hiszen a széles elérés is fontos volt, és erre való a tévé.

A második fontos tanulság tehát: 2009-ben van értelme internetes szolgáltatást interneten kívül is reklámozni, ha bizonyos feltételek teljesülnek.

Vera persze közben kommunikált is a neten, Facebookon, Twitteren jelen volt. Lehetett vele beszélgetni, igaz, kicsit egysíkú volt. Nem járt el bulikba, nem voltak "közös emlékek" - de legalább itt volt velünk, és olyan időpontokban is (pl. vasárnap este), amikor a rendes netező itt van, de a hagyományos reklámozó éppen alszik. A virtuális személyiség tehát kicsit meghasonlott: a neten úgy tett továbbra is, mintha valóban egy megcsalt feleség lenne, de a tévés megjelenések miatt egyértelmű volt, hogy ez csak játék

Mondjuk ezt elég jól fogadták a netezők, nem voltak nagyon nagy kirohanások Vera és a Vatera ellen. No de aztán itt egy kicsit beütött a krach: először az egyik legnagyobb "nyereménnyel", a Mercedes árverésével volt egy kisebb baj, majd egy dedikált gitárról derült ki, hogy az bizony nem is biztos, hogy annnyira exkluzív.

Ugyanakkor ezt a "bajt" jól kezelték "Veráék". Nem lett nagy tiltakozás részükről, nem vették fel a kesztyűt, mentek tovább a dolgok, ahogy kell. És ez szerintem így volt jó. Hiszen ez egy reklám, és különben sem kell mindent elhinnünk, nem igaz?

Legyen ez is egy tanulság: hibázni szabad, nem csapja agyon a kommunikációt, de jól kell kezelni!

Végülis a kampány elérte a célját: a Vatera népszerűsége növekedett, a regisztráltak száma is szépen nőtt, a Vatera jóhíre, brandértéke (jelentsenek ezek bármit is), erősödött. Egy ponton történt csak egy kis botlás: a Vatera úgy egyébként nem szereti, ha valaki másnak a tárgyait eladogatja. Márpedig Vera a kampányban pontosan ezt tette... de végülis ez csak azokat zavart, akik egyébként is használják és ismerik a Vaterát.

És itt a vége, fuss el véle - mondhatnánk. De még lenne egy megjegyzésem itt, úgyis mint post scriptum. Minden más vélekedéssel ellentétben ez a kampány nem volt sem gerilla, sem vírus kampány. Főleg nem volt social media, vagyis közösségi kampány. Bár használt olyan elemeket, amiket a fenti típusú kampányok is használnak, de a videót nem a felhasználók küldözgették, a blogbejegyzéseket az elején nem maguktól írták a blogírók. Ez egy tervezett és jól kivitelezett kampány volt, ahol egy felépített virtuális személyiség felépített és megtervezett kampányt folytatott.

Egyetlen egy olyan elemet tudok csak említeni, ami gerilla marketing volt, ez viszont nem a Vatera nevéhez fűződik, hanem a Hírek Médiához: a Depo.hu ügyesen használta ki a kampány népszerűségét, és lecsapott rá, felépítették a férj virtuális személyiségét. Azt tették, amit egy igazi gerillacsapat is tett volna: ügyes technikával megszurkálta a nagy ellenséget, majd gyorsan visszavonult.

Vera példája és a kampány sikere jól mutatja, mennyire lehet hatékony egy integrált kampány. De nem szabad elfelejtenünk: ez nem egy spórolás, kispénzből megvalósuló megoldás volt! Ezt az egészet pontosan olyan komolyan vette mindenki, amennyire komolyan kell venni egy sok-sok milliós pénzköltést. Így lehetett valóban hatékony a Vatera 2009 őszi kampánya.

Ma volt az IAB Hungary tisztújító közgyűlése, ahol egészen sokan voltunk. Módosult az alapszabály és lett szép új elnökségünk is.

A közgyűlés elején Novák Péter régi/új elnök beszámolt arról, mi történt az elmúlt egy évben, és így prezentációba szedve egészen szép eredményeket mondhat magáénak a hazai IAB. Igaz, tavaly nagyon magas elvárásokkal alakult meg a szervezet, és ahhoz képest talán szerényebbnek is tűnhetnek az elért dolgok, de ha belegondolunk, az IAB nálunk még csak válságos időkben működhetett - és így is működik, nem is rosszul.

Persze hazabeszélek, mint az Oktatási munkacsoport vezetője, így aztán biztosan én is rózsaszínűbbnek látom kicsit ezt, mintha tökre kívülálló lennék. De aki meg kívülálló, az úgyis csak kritizálni tud érdemben - aki tenni is akar a hazai piacért, az úgyis érintett és tag.

Érdekes azért megnézni, hogy az IAB-ben, csak a "hagyományos" piaci szereplők vannak. Médiák, ügynökségek, kutató cégek, egyéb "belső piaci" szolgáltatók és nagy ügyfelek.

Nekem nagyon hiányoznak innen a nem budapestiek, és főleg nagyon hiányoznak a kkv-kat megcélzó tanácsadók kis cégei. Ők is a piac része, nekik is lenne lehetőségük és feladatuk is egy ilyen szervezetben. Már persze ha komolyan gondolják, hogy az Interactive Advertising területén dolgoznak.

De nélkülük is működünk, és most végre nem egy, hanem három évre elnökség is, ami már jó alap arra, hogy beindulhassanak a valóban hosszabb távú dolgok.

Boldog szülinapot IAB! 

Szabadban, változatos terepen játsszuk, legyen fa, bokor, patak, egyszóval sok olyasmi, amire fel lehet mászni, ami mögött el lehet bújni.
Két egyenlő létszámú csapatot alakítunk. A két csoport főhadiszállást választ vagy sorsol, de elég csak a terepet kijelölni, mert a főhadiszállást rejtve is fel lehet építeni.
A számháború előtt a két csapat kapitánya megegyezik abban, hogy milyen nagyságú papírra hány jegyű számokat írnak (legjobb, ha minden csapatnak saját színe van!), megegyeznek, hogy melyik lesz a támadó, melyik a védő megegyeznek, hogy mikor és hány foglyot lehet kicserélni (pl. fehér zászlós parlamenterek kérhetik a fogolycserét), megegyeznek, hogy lehet-e - s hogyan - rejteni a számokat (lehetőleg ne szabadjon eltakarni, de egymás homlokát összenyomni lehet, vagy a földre hasalni, vagy fatörzshöz nyomni a fejet.). Megegyeznek egy jelben (fütty, trombita stb.), amelyre majd megkezdődik a háború.
Ezek után a csapatok elvonulnak, felrakják a számokat, a kapitányok haditervet kovácsolnak, őrszemeket állítanak, kémeket küldenek ki, felosztják a sereget támadókra és tartalékra, ravasz csapdákat állítanak (pl. becsalogatják az ellenséget egy megerősített területre, s ott leolvassák), és a felhangzó jelre megkezdődik a csata.
Megegyezhetünk, hogy mikor győz valamelyik csapat, pl. ha elrabolják a zászlót, vagy foglyul ejtik a kapitányt, vagy ha a csapat felét foglyul ejtették, vagy ha elfoglalták egymás várát.
Jó sokáig lehet játszani, ebédszünettel, pihenőkkel, csalni azonban nem szabad, mert akkor nem lesz jó a játék.
  Akit leolvasnak, habozás nélkül adja meg magát! A fogolycserére is lehet alkudozni, pl. a kapitányért két foglyot kérni, vagy ha jól állunk, nem cserélünk foglyot stb. Csak játék előtt mindenben meg kell egyezni! Nem árt, ha vannak megfigyelők, játékvezetők, akik semlegesek és igazságosak! (Forrás)

Kiemelném: Csak játék előtt mindenben meg kell egyezni! Nem árt, ha vannak megfigyelők, játékvezetők, akik semlegesek és igazságosak!

 És akkor egy másik idézet:

TV2 a 222. napon címmel jelentetett meg a Blikk egy elemzést az MTI fizetett közleményei között, amelyben nézettségi és olvasottsági adatokat vetett össze. A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete több ponton is megkérdőjelezi a benne foglaltakat.

Aggályosnak tartjuk, hogy 2009. november 19-én a Ringier szakmailag megalapozatlan információkat tartalmazó elemzést adott ki, így próbálva alátámasztani a Blikk hatékonyságát a hirdetők felé. A Ringier elemzése több ponton is téves alapfeltevésekből indul, és megtévesztő következtetéseket tartalmaz
 

Volt már egy számháború idén, akkor az Origó és a Ringier között, ott az Origó volt a szakmailag megkérdőjelezhető. Hiába, fogy a pénz, mélyül a válság a reklámköltések terén, kisebb-nagyobb harcok voltak, vannak és lesznek is.

A számháború most is, mint a korábbi esetben azért alakulhat ki, mert nincs egységes reklámmérés. Mást mér az online, mást a sajtó és megint mást a tévé. Sőt, ezektől aztán megintcsak eltérő a rádiós piac. Nincs egységes mérés, nincsenek egységes mérőszámok. Kis királyságok vannak, és nem igazán átjárható, nem igazán összehasonlítható kampányelemek. Legalábbis média oldalról így látszik a világ.

A hirdetőnek persze más lenne az érdeke. A hirdetőt az eredmény érdekli, nem a definíciók különbsége. Talán a piac rá lesz szorítva arra, hogy végre ugyanolyan fogalmakat, egymással összehasonlítható dolgokat mondjon, a hirdetések megjelenési helyétől függetlenül. De félek, ez még hosszú évek eredménye lesz. Egyelőre jobbára csak a hirdetőnek lenne az érdeke ez az állapot, és bár a pénz ott van, de igazán egyértelmű akart még nincs.

Egyelőre. De azért a folyamat lassan elindult. Ezekkel a számháborúkkal pedig a helyzet fokozódik.

Akinek van gyereke vagy még nincs nagyon messze a gyerekkortól, az biztosan emlékszik a fogadóórára: amikor egy adott időpontban viszonylag kötetlenül beszélgethetünk a tanárral vagy óvónővel arról, hogy vajon mit teszek a "büdös kölök" olyankor, amikor nem otthon megy az idegeinkre.

Ez a fogadóóra talán a legjobban jelképezi az offline, megszokott világot. Az információk, szolgáltatások több módon is kötötten hozzáférhetőek: kötött az idő, kötött a kapacitás, kötött a forma.

Az internet ezt rendesen megbolygatta.

Mondjuk az interneten is lenne létjogosultsága a fogadóórának, de valahogy más az elvárásunk. Ha csak egy szűk időablakot kapunk arra, hogy például elmondjuk a véleményünket, akkor azt már nem érezzük annyira jónak. De egy chat-es ügyfélszolgálattól is elvárnánk, hogy hajnali 3-kor is elérhető legyen.

Mert az internet azt "hazudja" nekünk, hogy a világ 7/24 módon működik.

Amikor egy szolgáltatást az internetre tervezünk, akkor ezt az elvárást ismernünk kell. Tudnunk kell úgy felépíteni pl. egy online ügyfélszolgálatot, hogy az a lehetőség szerint mindig elérhető legyen. Márpedig ez egy nagyon nehéz követelmény!

Igaz, fogadóórával egy-egy dolog exkluzivitását is növelhetjük. Egy webes élő tanfolyam vagy egy munkaidőben elérhető webes ügyfélszolgálat adott esetben elfogadható, sőt, hasznos is. Vagyis nem kell mindenáron megfelelni a felhasználói elvárásoknak!

Az pedig már lehet a marketinges feladata, hogy ügyesen elmagyarázza, miért van ez a korlát - és ebből akár előnyt is kovácsoljon.