Onlinemarketing blog

A legtöbb (vulgár)marketinges tanácsadó azt ajánlja, hogy csinálj valami ingyenes anyagot, tedd fel a webre, de csak annak add oda, aki megadja a nevét és az e-mail címét. Így az ingyenes anyag segítségével adatbázist építesz, ráadásul olyanoknak az elérhetőségét tudod meg, akiket érdekel ez a téma, így a későbbiekben jó esetben akár el is adhatsz nekik mindenfélét.

Mondjuk azon túl, hogy ezt a megoldást sokan nem szeretik, mert nagyon erőszakos, valóban jó, valóban erre van szükség? Vagyis ki kell kényszeríteni az e-mail címet?

Nézzünk két példát! Íme egy olyan megoldás, amit fent leírtam:

(Csendben jegyzem meg: az én saját nevem és e-mail címem nem egy olcsójószág, ha azt meg kellene vennie a fenti eBook írójának, azért fizetnie kellene. Vagyis az ingyenes jelző sokkal inkább a "nem pénzért" szinonímája, jelenleg.)

Most akkor nézzünk egy elsőre hasonlónak tűnő, de mégis, alapvető hozzáállásában eltérő megoldást:

Na, ez az eBook van valóban ingyen! De milyen furcsa, itt meg nincs is felírva, hogy ingyenes. Nahát...

Persze a két módszer alapvetően eltérő stratégiát takar. Míg az első esetben egyértelműen adatbázis építés a cél, addig a második esetben a PR egyik eszköze a letöltés ingyenes engedése. Igaz, itt is megadhatjuk az elérhetőségünket. De míg az első esetben várható, hogy előbb-utóbb valami kereskedelmi ajánlat is beesik, addig a másodikban erre sokkal kisebb az esély.

És akkor már csak egy kérdésem marad a végére: te kivel kötnél szívesebben üzletet a kettő oldal gazdái közül - a fentiek után?

Valami ilyesmit mond John Dillinger, amikor kirabol egy bankot és felmarkolja a pénzt: Válság? Miféle válság?

Mondjuk ezt a ('73-as) film szerint 1933-ban mondta, de egy halom pénzzel a kezünk között gondolom ma se mondanánk mást. Sőt, elnézve az ingyenes tartalmak, szolgáltatások helyzetét, ma se mondunk mást.

A Facebook 250 millió felhasználó környékén jár. A Twitter "világuralomra tör". Pörögnek a filecserélők, pörögnek a "felhasználók által generált" szolgáltatások.

Válság? Miféle válság?

Ja, csak pénzről ne beszéljünk... 

Kísértet járja be az internetet – a fizetős tartalmak kísértete. Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi internet minden hatalma: a felhasználó és a szolgáltató, radikálisok és tartalommegosztók.

De vajon miért? Miért akarnak a tartalomgyártók most pénzt kérni olyanért, emiért eddig nem kértek pénzt? És a másik oldal vajon miért nem akar adni olyanért pénzt, ami neki elvileg kell, amire szüksége van?

Vagy az is lehet, félreértünk, esetleg összemosunk dolgokat?

Először is oszlassunk el egy tévhitet: az interneten nemcsak ingyenes tartalom van. Sőt, nagyon sok értelmes és érdekes tartalom van pénzért. Idehaza is, külföldön is. Ezek jellemzően adatbázis-szolgáltatások, exkluzív cikkek, hírarchívumok. Olyan tartalmak, amik nem kellenek a nagy tömegeknek, akiknek viszont kell, azok meg tudják fizetni.

Másrészt az interneten van egy nagy-nagy fétis: a látogatottság fétise. Ez annyira fontos, hogy sokan mindent alárendelnek: minőséget, erkölcsöt, társadalmi elvárásokat. Egy dolgot nem: a pénzt. Mert a pénz bizonyos határok között a látogatottságra "izgul". Például hazai viszonylatban napi 30 ezer egyedi látogató alatt nem nagyon állnak szóba portállal az ügynökségek...

A látogatottság persze úgy érhető el, ha sokak számára érdekes tartalmat nyújtunk, elérhető módon. Ebbe nem fér bele a fizetőssé tétel! Eddig a cél az volt, hogy komoly látogatottságú valamiket építsünk fel, hogy szóba álljanak velünk a hirdetők. De akkor most honnan jött hirtelen ez a fizetős izé? Miért akarnak most ezek a látogatottságra épülő vállalkozások hirtelen üzleti modellt váltani?

Kézenfekvő válasz lenne a válság. De nézzük csak meg: tényleg váltani akarnak?

A most kísértő hír alapja olyan nem internetes kiadványok (FT, NYT, vagy a XX. század médiacápája, Rupert Murdoch), akik ahhoz vannak szokva, hogy a kiadványaikért pénzt kapnak. Eladják azokat! Ez az egész internetes hülyéskedés nekik idegen. Soha nem hittek az ingyenes tartalmakra épülő modellben, maximum kényszerűségből választották azt. És most jött a válság, íme a lehetőség, megvan a megfelelő marketing bullshit, amivel be lehet vezetni - végre! - a fizetős tartalmakat.

Tehát nincs itt kérem semmi újdonság, csak az offline mogulok újra támadnak. Erős média háttérrel, saját üzleti elképzeléseik támogatásával ismét kísértet járja be az internetet.

De ahogy egy másik kísértetről is kiderült, hogy csak papíron jó és életképes, de a való világban egy nagyon furcsa és kifacsart valami lett belőle, úgy erről a kísértetről is sejthetjük: nem fog megoldást hozni a sajtó válságára.

Nagyon jó lenne tehát, ha helyén kezelnénk a dolgot: nincs it semmi újdonság, nem valami ismeretlen kísértet jelent meg, hanem a XX. századi sajtó üzleti modelljének a kísértete ijesztgeti most a népeket.

De nem kell félni tőle. Ez már a XXI. század, ahol a kísértetet nem bántjuk, inkább kiállítjuk, mindenkinek - ingyen! - megmutogatjuk, és a látogatottsága miatt (de érdekes! ilyen is volt? nahát!) még bevételre is szert teszünk.

A Google Analytics - kimondhatjuk - a legnépszerűbb és talán a legjobb ingyenes webanalitikai szolgáltatás. Bár csak néhány éve van a piacon ilyen néven, de az "elődje" egy fizetős szolgáltatás volt. Azt vette meg a Google, majd tette ingyenessé. De miért volt ez jó neki?

Vannak erre a kérdésre triviális válaszok, mint például az, hogy látja a weboldalak forgalmát, így trendeket is lát, pontosítani tudja a keresőben megjelenő találatokat stb. Egy érv szinte alig hangzik el: az Analytics a Google legjobb trójai falova!

Persze nem kémkedni küldték (persze dehogynem, de máshogy), hanem eladni. A Google Analytics ugyanis mára gyakorlatilag az összes olyan céges weboldalon (is) jelen van, amelyiknek a forgalma csak kicsit is érdekes a tulajdonosoknak. Tehát a Google kezében van egy webcímekből és e-mail címekből álló adatbázis, ráadásul olyan e-mail címekkel, amiket a témához elvileg valamennyit értő emberek olvasnak. És olvasnak, hiszen ha egy mailt a "Nagy Google" ír, akkor az biztos érdekes!

Ezt az adatbázist pedig már jól lehet használni eladásra. Például ahogy nem olyan rég történt, kuponok kiküldésére az AdWords-höz. Olyan kuponok kiküldésére, amikből ha csak minden ezredik bejön, máris nőhet a hirdetési forgalom. Jó üzlet, nem?

De ez még fokozható. Ha szeretne bevezetni valamit a Google, ismétcsak van hova fordulnia. Vagy ha szeretne nyilvános tesztre bocsátani valamit. Bár ott van a kezében az egyik leghatékonyabb direkt hirdetési rendszer, még arra sincs igazán szüksége, hiszen itt vannak az e-mail címek!

Vagyis a Google egy értékes és jó terméket tett ingyenessé, amelynek a használatát regisztrációhoz kötötte, és így épített magának egy nagyon ütős adatbázist!

Érdemes tanulni ebből. Ha szeretnénk egy komoly adatbázist építeni, akkor ne csalit, ne valami haszontalan üveggyöngyöt adjunk, hanem mondjunk le rövid távon a bevételünk egy részéről, és valódi értéket adjunk ingyen. Pontosabban nem ingyen, hanem regisztrációért cserébe.

Így örömmel fogják megadni az értékes e-mail címeket, sőt, még a leveleinket sem fogják utálni (főleg, ha nem vagyunk túl erőszakosak). Persze ehhez kell legalább egy jó termék, aminek a bevételéről lemondhatunk. De ha ezt meg tudjuk tenni, biztosan alapozhatunk a jövőbeni bevételekre! 

Tele van a net a közösségi szolgáltatásokkal. Néhány éve indult ez a folyamat, mára minden magára valamit is adó szolgáltatás közösségi megoldássá szeretne válni, legyen szó hírolvasóról vagy információs portálról.

Pedig korábban az internet az igazi individualista szolgáltatás volt: a szolgáltatások akár személyreszabottan is arról szóltak, hogy én mit akarok, én mit tudok csinálni. Most meg az a nagy cucc, hogy kivel tudok valamit csinálni, kiknek tudok valamit mutatni.

Ennek megfelelően a marketing is abba az irányba sétál mostanában, hogy hogyan lehet a közösségeket megcélozni, hogyan lehet a közösségi szolgáltatásokat felhasználni hirdetésre. És persze a közösségekben nagyon hamar kiderül, mi a trendi és mi a ciki. Egy Twitterre / Turulcsiripre bedobott valami hihetetlen vitákat is ki tud váltani, miközben más dolgok abszolút érdektelenségbe futnak. Azt is szoktuk mondani: kiszámíthatatlan, mit tesz a közösségi internet az üzeneteinkkel. Mert lehet persze fókuszcsoportozni, meg tesztelni, de elég egy hangadó (opinion leader) aki mást gondol, és máris megszívtok, de nagyon.

De ez az egész közösségesdi igazából egy folyamat. Biztos, hogy több, mint divathullám, de nem jelenti azt a webkettő, hogy ez lesz az internet igazi jövője. Úgy érdemes ezt elképzelni, mint egy inga: az egyik felső pont az individuális megoldások a másik szélső pont a teljes közösségi internet. Már csak az a kérdés, éppen merre leng az inga: vajon emelkedik még fölfelé a közösségi dolgok irányába, vagy már megy lefelé, és pár év múlva átlendül a másik irányba?

Az a szép az egészben, hogy nem a szolgáltatások, hanem a felhasználók döntenek. Ha érdektelenné válnak a felhypeolt cuccok, ha nem lesz trendy egy új fejlesztés, akkor lassan lendülhet visszafelé az az inga.

Tudom, a FaceBook nő, már 250 millió a regisztrált felhasználók száma, a Twitter soha-nem-látott magasságokba lendül (éppen csak pénzt nem termel), de ez az egész általam leírt irányváltás nem kell, hogy a közösségi szolgáltatások végét jelentse. Inkább csak egyfajta divatot mutat. Azt mutatja, mi az érdekes, mi az újszerű, mi lehet a különleges.

Mibe érdemes fektetni.

Korábban írtam már arról, hogy az online médiában bizony lehetne olyan feladata az újságírónak, ami a reklámok elhelyezését, azok pontosságát segítik. Sokan nem értenek egyet velem ebben, elsősorban persze újságírók, és meg is értem, miért. Az érveiket elfogadom, de nem gondolom azt, hogy igazuk is van mindenben. Mutatok is egy példát, milyen az, amikor nem zárunk ki bizonyos hirdetéseket, és így nagyon mellé megy a bannerünk.

Tegnap este az Origón megjelent egy cikk, ezzel a címmel:

Repülés közben kilyukadt egy utasszállító gép

A cikkre kattintva először egy interstitial "bukkant fel":

Azt gondolom, érthető, nem volt túl sok kedvem rákattintani. Nade aztán beléptem a cikkbe, aholis felül lévő bannerhelyen még ezeket a hirdetéseket "kaptam el":

és

(A képekre kattintva bejön nagyba.)

Jól láthatóan egyik sem olyan, amelyiknek itt és most jó helyük lenne. Ráadásul egy kulcsszavas célzás nemhogy kiszűrné ezeket, hanem éppen ide pozícionálná, hiszen a fontos kulcsszavak benne vannak a cikkben! Ilyenkor a cikket felrakó újságírónak kellene egy annyit tennie, hogy valahol bejelöli: a repüléssel kapcsolatos hirdetések itt ne jelenjenek meg. Máris megúsztuk jópár felesleges megjelenést.

Persze ehhez fejleszteni kellene a hirdetési rendszeren és a portál-motoron is. De mindezek előtt kellene egy olyan döntés, hogy igen, erre szükség van.

Szerintem.

A hétvégén arról beszélgettünk, vajon ki vesz olyan eBook-ot, ami leír pár triviális dolgot, olyat, amit kis kereséssel máshol ingyen is meg lehet találni? Aztán persze eljutottunk odáig, hogy bizony van egy olyan kör, amelyik szakmányban gyártja ezeket, és van egy szélesebb kör, aminek a tagjai mindent megvesznek. Szinte kötelező dolog az összes ingyenes eBook letöltése, és csak akkor lehet valaki sikeres vállalkozó, ha a fizetősöket is megveszi!

Tisztára, mint egy vallás, hát nem?

Pedig az eBook alapvetően jó dolog, de ez is csak egy eszköz. Vagyis önmagában egy eBook lehet nagyon jó és nagyon rossz is - pont, mint a rendes könyvek. Ugyanakkor ez a vulgármarketinges eBook áradat olyan mértékig járatja le ezt a fogalmat, ami már kezd egy kicsit zavaró lenni. Pedig a szándék elvileg jó is: segítsünk a kezdőkön, az érdeklődőkön. Tanítsuk őket!

Csak az a baj, hogy akkora nagy a zaj, hogy nem lehet tudni, mit érdemes megvenni, mi a jó eBook és mi a rossz. Sőt, sok olyan eBook van, aminek ha utánanézünk, azt látjuk, hogy sokan dicsérik. Éppen csak szakmailag nem jó, de olyanhoz el se jut, aki szakmailag tudná értékelni!

Rengeteg olyan eBook van magyar nyelven is, ami valamilyen marketinges témában íródott. Ezek terjesztési módja, ára és egyéb jellemzői miatt el sem jutnak a szakmai körökbe. Amikor például Wolf Gábor legutóbb több ezer fős konferenciát szervezett, akkor többen rákérdeztek a szakmai ismerősök körében, hogy ez komoly? Hogy jött ez neki össze? És mi ez az egész?

Nem állítom azt, hogy rosszak ezek a marketinges eBook-ok. Sok triviális dolog le van bennük írva, ráadásul érthető, hétköznapi nyelven. A szakkönyvek meg nagyon más nyelvet használnak, ráadásul rengeteg elméleti és kevés gyakorlati tudással. Egy felületes érdeklődő számára pedig a gyakorlati tudás éppen elég, nem érdekli őt a háttér, nem érdekli őt az elmélet!

Sőt, azt szokták mondani, mennyivel jobbak ezek az anyagok, hiszen van értelmük! Mintha az elméleti tudásnak nem lenne értelme...

Viszont ezzel nagyon sok olyan vállalkozó lett, akik azt hiszik, most aztán értenek a marketinghez, ide nekem az oroszlánt is, ők tudják a tutit! Pedig a csak gyakorlati tudás önmagában kevés. Amig nincs gond, amig nincs nagy változás, amig olyan ügyfelek jönnek, amilyeneket elképzeltünk magunknak, addig elég ez a tudás. De amint váratlan esemény történik, vagy túl kell lépni a saját árnyékunkon, nem lesz hova nyúlni. Ilyenkor tesz jót az elméleti tudás!

De hiába magyarázom én ezt, akik olvasnak általában, azok most bólogatnak, akiknek meg ez szólna, azok jellemzően nem is olvasnak. Vagy ha igen, legyintenek, és megvesznek mégegy eBook-ot.

Mert attól érzik jól magukat, attól érzik azt, jól megy majd a vállalkozásuk!

Hát hajrá. Mindenki arra költi a pénzét és idejét, amire tetszik neki.

Longhand is megírta már, én se maradok le:

Egy online média cég 50.000 Ft-ot ajánl annak az ötletgazdának, aki olyan találó és frappáns nevet ad magyar nyelvű ingatlankereső portáljának, amelyre még bejegyezhető .hu végződésű domain név.

"Megbízható cégről van szó, dolgoztam együtt velük már korábban." - írja Longhand.

A javaslatokat az ingatlandomain@gmail.com címre lehet küldeni, és akinek a névjavaslata végül felhasználásra kerül, az részesül az 50.000 Ft-os díjazásban.

Könnyen megjegyezhető, egyedi névre van szükség, amelyre komoly brand építhető és az is nagyon fontos feltétel, hogy még szabad legyen, a .hu domain. 

Egy közszolgáltató cég weboldalának a célja az, hogy informáljon. Gyorsan, könnyen szabatosan. Nem az a dolga, hogy zenéljen. Nem szórakozni járok oda, hanem információért!

Ráadásul előfordul, hogy rövid időn belül többször is vissza kell oda térnem. Ilyenkor piszok zavaró, ha mindig belefutok valami nehezítő, lassító, idegesítő megoldásba.

Ezek általánosan igaz dolgok. De azért az ritka, hogy egy weboldal elkövessen egyszerre több olyan hibát is, ami direkt zavar. Márpedig a Magyar Állam Vasutak weboldala megtette ezt a "szivességet". Mondjuk abból a szempontból nem baj, hogy elmondhatom, hogy nem jó ez, nem szabad ilyet csinálni!

De kezdjünk az elején, és lépjünk be a MÁV oldalára! Először is elhangzik a MÁV rövid zenei azonosítója. Ez önmagában még talán vicces is lenne, bár már ez is egyfajta pofátlanság, hiszen éjjel 11-kor ha ránéznék valamire, ne kezdje el nekem felverni a családomat. De ezt követi egy videó. Nem kértem, nem kell, de bejön egy nő, bemutatkozik, majd a rosszul beidegződött modorossággal elkezd valamit mondani. Ilyenkor már sikítva keresem a kikapcsoló gombot, amit nagy nehezen megtalálok. Kezdek megnyugodni, de kiderül, hogy a zene nem állt le, az megy tovább. Ki se tudom kapcsolni.

De nem kell zene! Nem kell szövegelés! Nem kell a nő! Felejtsenek el, csak zavar, semmi haszna!

A beépített Kattancs nevű szolgáltatás egyébként is a bögyömben van. Olyan helyeken jelenik meg, ahol semmi szükség nincs rá... Mert az egyáltalán nem hülyeség, hogy legyen egy rövid videó, valami jó kis szöveges magyarázat arról, hogyan működik egy weboldal. De ez egyrészt gyors legyen, másrészt akkor jöjjön, amikor kérem! Esetleg amikor első alkalommal arra járok, akkor jöjjön fel valami plusz értesítés, de az se pop up ablakban. Én meg majd eldöntöm, kezdek-e vele valamit.

A MÁV oldalán ez a nő minden alkalommal feljön. De miért? Kinek kell ez? Fogja már be! Menjen vissza a digitális picsába, ha kérhetem!

Nahát.

Azt gondolná az ember hogy az e-mail adatbázis használata egyszerű: bemásolom a címeket, aztán hajrá, had menjen! Aztán kicsit gondolkodik, és rájön, hogy hohó, kellene megszólítás! Akkor arra itt van a Word, annak is a körlevelező része, azzal lehet írni e-mailt is, majd akkor azzal!

De az se jó, mert annyira azért ez meg nem e-mail, nem jól jelenik meg mindenkinek... akkor fogjunk egy direkt nagyobb mennyiségű e-mail küldésre való programot, és akkor majd azzal! Ez már igen, ezzel már jól állunk, el is leszünk így egy jó ideig.

De akkor rájövünk, hogy miután elmentek az e-mailek, alig van visszajelzés. Vajon hányan nyitották ki? Hányan kattintottak? És akkor itt jön a képbe a profi e-mail küldés, egy olyan megoldás, ami statisztikákat is ad!

Az elv egyszerű: rakjunk bele úgy képet az e-mailbe, hogy az egy szerverről töltődjön be, és nézzük, hányan töltik azt le - meg is van a kinyitások minimális száma. Azért minimális, mert lesznek, akik nem akarják a képet letölteni (nem engedi az e-mail program, vagy letiltották). A levélben lévő linkekre való átkattintást pedig egy egyszerű átirányítással is mérhetjük. Ez már egy jobb felállás, hiszen a kiküldött mailekről már tudjuk, hányszor nyitották ki és mennyit kattintották.

De itt nem állunk meg. Ha már ott a szerveren a program, és ezt használjuk küldésre is, tudni fog ez mást is mérni! Például nemcsak a kinyitások és kattintások számát tudja mérni, hanem azt is, hogy kik nyitották ki és kik kattintottak. Ebből következően már azt is tudjuk, hogy ki hányszor nyitotta ki és hányszor kattintott. Ja, és a kattintások esetében minden egyes linket külön is mérünk.

Na és akkor eljutottunk odáig, hogy egy profin mért e-mail kampányból mit látunk:

• kik azok, akik biztosan kinyitották a mailt
• ki hányszor nyitotta ki az e-mailt
• melyik linkre hányszor kattintottak
• melyik klikkre ki kattintott

Oké, de mire jó ez? Miért kell nekünk ennyi adat?

Leginkább azért, mert így nézhetjük, kik az aktív és kik az inaktív tagjaink. Az inaktívoknak pedig küldhetünk másmilyen tárggyal e-mailt, vagy akár többször is küldhetünk nekik pl. akciós ajánlatot. Vagyis aktivizálhatjuk őket. És ehhez kell tudnunk, ki azok.

Erre (is) kell ez a sok statisztika.

Mindent összekutyulunk. Nem állítom, hogy ok nélkül és csak öncélúan, de akkor is. Látunk egy szabad felületet, találunk egy újabb kommunikációs eszközt, és máris azon agyalunk, hogyan lehet ebből pénzt csinálni, hogyan lehet ezt reklámra használni.

A megszokott reklámmegjelenések mellett az a "kreatív médiahasználat", amikor megkeressük a leg eszementebb felületeket, és azon is hirdetünk. Az internet fokozottan képes ilyen megoldásokra, hiszen egy-egy új szolgáltatás mindenhonnan látszik, és ha nem is használják sokan, de a marketingesek úgyis hamar meg fogják találni.

És be fogjuk piszkítani, bizony! Mert a reklám a legtöbb ember számára szemét. Olyan kommunikáció, ami zaj, ami haszontalan. Persze nem mindenkinek, de ha már egy kis holtszórás is van, akkor már azzá válik.

Könnyű azt mondani, hogy mi, marketingesek tehetünk erről. Kéznél vagyunk, mi találjuk ki ezeket a zavaró izéket, ráadásul mi leszünk ettől kőgazdagok (persze annyira sajnos nem, de most ha ezt elkezdeném magyarázni, gyorsan körberöhögnének, úgyse hinné el senki). De én azt gondolom, hogy bátran átháríthatom legalább egy részét a felelősségnek másra. No persze ez a más is azért kéznél van: ez a más a fogyasztó. Akiknek a reklám szól.

Utáljuk a spameket, igaz? Töröljük, szűrjük, átkozzuk, feljelentünk miatta. Mégis jön, napi több száz is. Vajon miért? Mert az a hobbija néhány szerencsétlennek, hogy ezzel játszik, és nem mással? Dehogy! Egy komoly spamküldő hálózat létrehozása (címek, zombi gépek, szoftverek stb.) nem kevés munkába kerülnek. Ezt csak akkor éri meg megcsinálni, ha van haszna!

A spamek jönnek, ebből pedig egyenesen következik, hogy azért jönnek, mert megéri. Mert van egy csomó internetező, aki spam alapján vásárol. Igaz, kicsi százalék, DE VAN. Addig lesz spam, amíg megéri.

Addig lesz reklám, amíg megéri. Akkor terjed el egy kreatív felület, amikor bejön egy-két próbálkozás. Hát használnánk a Twittert reklámra, ha nem érné meg? Vennénk bannereket, ha nem hozna hasznot?

Ugye, hogy nem. Hát ezért. Mert mindent összekutyulunk. Mert ebből élünk.

Az USA legnagyobb online hirdetői a költések alapján, 2009. május. Az adatok a TNS Media Intelligence-től származnak. Hosszas kihagyás után jelent meg az újabb adatsor, az oka a kiesésnek sajnos nem derült ki.

Ebben a bolond, változékony időjárású nyárban talán még izgalmasabb lehetne a kedvenc célzási megoldásom, a meteorológiai adatok alapján történő célzás. Ráadásul mára egyre több olyan weboldal és szolgáltatás van, amely adatok széles körét adja az időjárásról.

A meteo target elve egyszerű, csak megfelelő technikai háttér kell hozzá: ha az időjárás valamilyen állapotba kerül, akkor jelenik meg a hirdetés. Például: ha nem esik az eső. Vagy éppen akkor, ha esik. Vagy ha a hőmérséklet 20 fok alá csökken. Vagy 30 fölé.

A technikai háttér egy megfelelő adserver, amely képes külső adatforrás feldolgozására és az alapján reklámok megjelentetésére. A külső adatforrás természetesen a meteo adatok, a reklám pedig az erre kitalált hirdetések.

Például ha zuhog az eső, bátran lehet afrikai nyaralást hirdetni. Vagy 30 fok fölött sör reklám jöhet. Lehetne folytatni, szerintem mindenkinek volna kapásból 4-5 ötlete, nem?

Egyébként ez nem egy új és különleges ötlet, idehaza is futott már ilyen kampány, az Adverticum adserveren keresztül. Az ha jól emlékszem hőmérséklet függő volt, megfelelő melegben futottak a reklámok.

Szóval, a meteo target nem ötlet, hanem egy létező módszer. És amikor ilyen hektikus az időjárás, igazán izgalmas módszer lehet, nemigaz?

(A szerző bár dolgozik az Adverticumnak, de nem az ő kedvükért írta ezt a postot. Csak egyelőre ezt a működő példát ismeri.)

Olyan ez a téma, mint a Terminátor: visszatér, ha akarod, ha nem! Feltettem a kérdést, szereted-e a reklámokat, majd egy hétig rakosgattam fel érdekes vagy jó (vagy érdekes és jó) reklámokat. Közben ott és más bejegyzés végén is rendre megjelennek olyan olvasók, akik nem szeretik a reklámokat.

Itt van pár példa, milyen érzelmeket tudnak kiváltani a hirdetések:

engem baromira irritálnak a reklámok, legyen szó tv-ről, rádióról, vagy netről. alegtöbben csak a szemetüketakarják eladni, de tisztelet az 1%-nak, aki ténylegminőségi terméket/szolágltatást árul.

aztán:

Én utálom a reklámokat, semmilyen hatásuk sincs rám azon kívül, hogy 100% -ig blokkolom mindet (a statisztikagyűjtő/nyomkövetős dolgokat is), TV-t is midig elnémítom, stb. .

Az embereknek csak az számít, hogy minél nagyobb bevételeik legyenek, és eladják a sok szemetet. (Persze sok okos ember a sok hülyéből keres jó pénzt.)
 

vagy például:

A reklám, mint olyan gázban van. A hirdetések már nem működnek úgy, ahogy régen. 
A tiniket/fiatal felnőtteket nem érdeklik a reklámok, tévét nem néznek, ha mégis, akkor reklámnál lehalkítják, baromira éles a "reklámszűrő".
 

Sokan azt gondolják, nem hatnak rájuk a reklámok. Sőt, azt gondolják, okosan elkerülik azokat! Pedig nézzük csak:

ha kő valami, akkor megkeresem, erre jó pl. a gugli, megnézem, hogy ki az, aki abban a szektorban saját erőből és gógyiból az első 10-ben van. Aztán továbbkeresek, online véleményeket olvasok azoktól, akik használják stb és így alakítom ki, mit vegyek meg, amikor kell valami és nem amikor valaki el akar adni valamit.

És ez egy tipikus eset. Ha tudatosan el is kerüljük a reklámokat, akkor is vannak olyan módszerek, amik megtalálnak. Ha például sétálunk az utcán, nem tudjuk félrerántani a fejünket. Dévai Zoli például pár perc alatt mintegy 600 (!) hirdetést számolt meg Budapesten egy rövid séta alatt. Mondjuk ezek hatékonysága minimum kétséges...

De a keresőoptimalizálás miatt egy egyszerű Google találati lista is befolyásol. Sok esetben a hírek, blogok, sőt, a Twitteren egy-egy csirip is reklámot hordoz.

De mondok jobbat: a leghatékonyabb reklámok az értékesítési helyeken, vagyis a boltokban vannak! Legyen az online vagy offline bolt. Egyébként is, a vásárlási döntések fele ott történik.

Nem tudjuk magunkat kivonni a reklámok hatásából, ha nem különleges az életvitelünk. Mert persze egy erdei iskolában, ahol majdnem teljesen önellátóak vagyunk, vagy az Alföldön egy tanyán nem fognak elérni bennünket a reklámok. De nincs is miért: úgyse költünk semmit, ha még az áramot se kötjük be, nem igaz?

Persze minél inkább reklám elkerülő valaki, annál érdekesebb dolog elérni. Persze jellemzően teljesen más módszerrel lehet reklámozni feléjük, és sokszor olyan módszerekkel, amit valójában nem is tart reklámnak az ember.

Mert ez a legviccesebb az egészben: ha valaki tudatosan reklámelkerülő, és elmesélem neki, mégis hol és hogyan befolyásolja a reklám, akkor azt a választ kapom: az nem is reklám. Ez egy önvédelmi reflex persze, hiszen ellent kellene mondania saját magának, amit inkább nem tesz meg.

Szeretjük vagy utáljuk, nézzük vagy elkerüljük a reklámokat: a mindennapok részévé vált. Ha akarjuk, ha nem.

Így aztán, végül is, tök mindegy, szereted-e a reklámokat...

Azt nevezünk komplex kampánynak, amikor egyszerre több médiát használunk. Például amikor az internetet és rádiót. Vagy internetet és tévét. Vagy tévét és újságot. Vagy a létező megoldások valamilyen mixét.

A komplex reklámok főleg az internettel kapcsolatban merülnek föl markánsabban. Elsősorban azért, mert itt valósul meg az, hogy többféle megoldás van egy kézben. Például amikor egy újságnak van weboldala. Vagy amikor egy tévének, vagy rádiónak. Ezek tipikus esetek.

Komplex reklámot jellemzően nem egy médiacsoport "kezd el" tervezni, hanem a megrendelő vagy a megrendelő ügynöksége dönt úgy, hogy komplex kampányt csinál. Sőt, jellemzően a legtöbb normális reklám: komplex. De akkor miért rángatom elő ezt a témát?

Az ok a fent említett "tipikus eset": amikor egy valamilyen offline médiának weboldala is van. És a weboldalt jó lenne megtölteni olyan hirdetésekkel, amilyenekkel az "anya médiát" sikerül megtölteni. Az elv egyszerű: ha valaki hirdet a rádióban, akkor az hirdessen weben is, a saját weboldalon.

És ez az, ami valamiért nem működik. De nézzük meg, miért!

Leginkább azért, mert az offline médiák weboldalai nem piacvezetők a weben. Vagyis míg egy TV2, egy Danubius vagy egy Népszabadság fontos hirdetési felület a saját területén, addig a www.tv2.hu, a www.danubius.hu vagy a www.nol.hu nem az. A komplex kampányokat pedig a hirdető vagy az ügynökség úgy tervezi, hogy a lehető legjobb mixet rakja össze: legyen benne rádió, tévé, print, köztér, internet.

A másik ok az ügynökségek felosztása. Mert ugye lehetne az első érvre azt mondani, hogy oké, nem vagyunk az első vonalban, de olcsók vagyunk, adunk kedvezményt stb. Csak ugye aki a tévére vásárol, az nem vásárol internetre. Aki az újságra tervez, az nem tervez weboldalakra. Tehát hiába van egy jó ajánlata az offline értékesítőnek, el se jut az onlineos emberig. Ráadásul a kedvezmény elkallódik: sokkal nehezebb kimutatni a komplex kampányban, és nem is biztos, hogy megéri az ügynökségeknek. Nincs ok, amiért eröltetnék.

Persze ettől függetlenül működik az árukapcsolás, de leginkább akkor, ha az online felületet gyakorlatilag ingyen (kvázi kedvezményként) hozzácsapják egy-egy nagyobb offline költéshez. Ez egy bevett gyakorlat bizonyos esetekben. Ez viszont csapda: ezzel a megoldással az online hihetetlen módon leértékelődik.

Vagyis a jelenlegi piaci struktúra nem szerencsé a komplex kampányok kiajánlására, nem igazán tudnak értelmesen és hatékonyan ilyen megoldásokat értékesíteni a média cégek.

Talán idővel azért ez is változik. A vezető tévék, rádiók és újságok próbálják a webes megjelenéseket erősíteni, és a penetráció növekedésével, valamint némi értelmes látogatottság növeléssel átléphetik azt a napi látogatói szintet, ahonnan már érdekes az ügynökségeknek az adott online önmagában is. És innen már csak kis lépés, hogy érdekelté legyen téve minden résztvevő a komplex kampányokban

Nevet ne mondj, ha kedves életed,
Nevet ne mondj, sehogy sem éri meg.
Nevet ne mondj, hisz ők is ismerik,
Nevetve mondj nemet, ha kérdezik!

(Bródy János)

Azt mondjuk, mi, marketingesek, hogy a direkt hirdetések a legjobb hirdetések. Amikor személyesen szólítjuk meg azt, aki a vevőnk lehet. A direkt hirdetésekhez viszont ismerni kell a megcélzott ember nevét és valami elérhetőségét - minimum. De az a jó, ha ennél még sokkal többet is tudunk.

A hazai szabályozás elég szigorú, ha valakitől adatokat szeretnénk megtudni. A kicsit kusza törvényi hátteret tavaly szeptembertől módosították - ami így nem lett jobb, de legalább rosszabb lett a hirdetőknek. Ezen végül most, a napokban változtattak, és végre kicsit normalizáltabb viszonyok közt lehet az interneten is adatbázist építeni.

De hogyan építsünk adatbázist? Milyen módszerekkel? És most akkor mi az aktuális törvényi szabályozás? Erről fogok írni júliusban, vagyis a július hónap az adatbázis építés hónapja lesz az Onlinemarketing blogon.

A mai nap 2009. első félévének a vége. Talán túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a legrosszabb éve az online marketingnek gyakorlatilag 2001 óta. A folyamatos és robbanásszerű fejlődés megakadt, hovatovább még visszesés is történt. Sok cég került bajba, sőt, sok leépítésről is lehetett hallani.

De túl vagyunk az első féléven. És bár most többé-kevésbé nyári uborkaszezon van, mégis talán elindul valami lassú előrelépés.

Vagy nem. A különféle törvényi változások, az áfaemelés és úgy általában a források csökkenése nem tesz jót azért a reklámiparnak sem.

Igaz, sok olyan dologról hallani, ami tavasszal lett volna esedékes, de őszre halasztódott. Talán valóban igaz lesz, és mégis helyrebillen a rend, növekszik szépen tovább a reklámtorta.

Másrészt talán ez a válság egy kicsit rendet is tett néhány ember (és cég) fejében. Talán a sufnituningból kevesebb lesz és talán számít majd jobban a szakértelem. Mert végülis most sokkal többe kerülhet olcsón weboldalt építeni vagy hatékonyság nélkül hirdetni, hiszen minden pénzre szükség van.

Vége tehát 2009 első félévének. Vajon merre fogunk tovább menni? 

...vagyis túl vagyok egy hét nyaraláson, amit sikerült egy olyan helyen megtennem, amiről nem is gondoltam, hogy földi halandó számára elérhető.

Ez a hely egy észak-afrikai arab ország, Tunézia. Vagyis kellően vaskos előítéletekkel lehet rendelkezni: kosz, zaj, hasmenés, más kultúra, ilyesmi. Villogó piros lámpa, hogy veszélyes is lehet. Ráadásul az embert biztosan le fogják nyúlni, különben is utazási irodán keresztül kell menni, az tönkre is mehet... soroljam? Ha valaki idegeskedni akarna nyaralás helyett, nagyon könnyen meg tudná tenni, na.

Ehhez képest vettünk a pénzünkért egy hét nyugalmat és egy hét figyelmet. Egy hét tanulmányi kirándulást arról, mit is jelent az ügyfélközpontúság a gyakorlatban.

Először is az alap ellátás: ha azt hirdetik meg, hogy all inclusive, akkor az azt jelenti. Nincs meglepetés: tényleg mindent tartalmaz az ár, az összes éttermet, bárt, kávézót a szállodában (és a hozzá kapcsolódó tengerparton), a nap 24 órájában. Ami esetleg kimarad (pl. hajó bérlés), arról egyértelmű tájékoztatást adnak már az első pillanatban. Mindehhez az az érzés, hogy tényleg vannak és tényleg elérhetőek a dolgok, vagyis nincs széttárt kar, hogy elfogyott, hogy nincs.

Aztán a segítség: bár mi nem beszélünk se franciául, se arabul, de mégis meg tudjuk érteni, mit akarnak, és meg tudják érteni, mit akarunk. Mert érdeli, tényleg érdekli a személyzetet a problémám, és ha megoldható egy fél perc odafigyeléssel, akkor megoldják. Több esetben jártam úgy, hogy a délelőt kért internet kódom közben lejárt, mire használtam volna. Jeleztem a portán, és fél perc alatt megvolt a másik, mindenféle papirozás, fontoskodás nélkül. Egyébként is ez a jellemző: nem akadályokat és problémákat láttam egy hétig, hanem megoldásokat. Az apróságokban is.

Végül a hozzáállás: mindenki mosolyog, még az is, akinek szar melója van. A londiner, a takarító, a pincér, az animátor (akik 3-4 nyelven beszéltek). Ja, a pincérek: poénkodtak, játszottak a gyerekekkel. Amikor a 4 éves lányomban majdnem felbukott, akkor rámosolygott, megsimogatta, és kikerülte. Semmi kommentár, semmi megjegyzés. Aztán meg hoztak némi virágokat az asztalra, mert az úgy szép.

Tudom, hogy mindenzt a pénzemért kapom, és azért videlkednek így, mert fizetek. Tudom, hogy az a kevés aprópénz, amit borravalónak adogattam néha, sokat segített. De könyörgöm, idehaza is fizetek midnenért, idehaza is adok az étteremben jutalékot, mégse kapok még csak hasonló hozzállást sem!

Van itt mit tanulnunk ügyfélkapcsolatból, no. Mert volt egy hetem Afrikában, Tunéziában, amiről szinte csak szép emlékek maradtak, és ráadásként olyanok, hogy tudom, vissza fogok menni. Akár már jövőre is.

Mert jól éreztem magam, és végül is ezért mentem oda. Hát nem egyszerű? 

Ez nem egy konkrét reklám, ez egy remix. Jó szórakozást!

Több, mint 50 éve készült ez a reklám. Hosszú, a tempója lassú - és fekete-fehér. Nem jó (mai szemmel), de mindenképpen érdekes.

 ...és persze higgyük el, hogy ez a Ford Ka reklám "véletlenül" készült. Ja. És a reklámok is mindig igazat mondanak, nem?

Amikor Galla Miklós szerepelt egy reklámban... 

Ez az a turisztikai reklám Kaizer Gáboréktól, ami talán a legtöbb vitát váltotta ki szakmai körökben. Szabad ilyet? Mennyire rombolja a (szerintem nem létező) Budapest-imágót? Vagy fogadjuk el: ilyenek vagyunk?

Elindult magyar nyelven is az ETARGET gépház blogja, a blog.etarget.hu címen. Már most sok hasznos tipp és segédanyag elérhető, és ez folyamatosan bővülni is fog.

Mindenkinek javaslom, akit érdekel a téma, és mindenkinek kötelező, aki hirdet az ETARGET hálózatában.

A mai reklám nem igazán friss, de nekem annál jobban tetszik. Története van, és még humoros is.