Onlinemarketing blog

A piackutatás egy olyan közgazdaságtani vizsgálat, amely általános áttekintést ad egy konkrét termék vagy termékcsoport értékesítési lehetőségeiről, a piacának változásáról.

(Wikipedia)

Szépen meg van fogalmazva ebben a pár sorban a lényeg. EZT nevezzük piackutatásnak. Van még egy fontos dolog, amitől valóban piackutatásról beszélünk:

Az információkkal szemben használhatóságuk miatt többféle követelményt támasztunk: megbízhatóság(biztos forrás, pontos adatok), időszerűség (aktualitás), mérhetőség (statisztikai adatok), teljesség (információk köre), hozzáférhetőség.

Így teljesebb a kép. Tudnunk kell, hogy ezek nem a levegőbe lőtt szavak, hanem nagyon fontos kritériumok! Vagyis aki ettől eltér, az már nem fog valódi kutatást végezni, hanem valami mást. Például felmérést, adatgyűjtést, adott esetben kérdésekbe bújtatott promóciót, más esetben egyszerűen csak visszajelzés (vélemény) kezelést.

Ezekre is szükség van, sőt, van, amikor ezekre van szükség. De ha ilyet csinálunk, akkor az már nem piackutatás. Ezt jegyezzük meg!

A különböző szaknyelvi fogalmak, szaknyelvi jelentések azért fontosak, hogy ugyanarról beszéljünk. Ezért kellett nekem most az elején tisztázni, mit értek a piackutatás alatt.

Ha ugyanis piackutatásnak gondolunk valamit, de nem tartjuk be a szabályokat, akkor könnyen átverhetjük saját magunkat. A piackutatás ugyanis éppen arról kell szóljon, hogy üzleti döntésekhez is alkalmas információkat kapjunk a piacról, a termékünkről a konkurenciánkról. Ha a kutatás folyamatába hiba csúszik, akkor könnyen kapunk torz eredményeket. Nézzük, milyen tipikus hibák szoktak előfordulni!

A megkérdezettek köre nem megfelelő.

Részben attól reprezentatív egy kutatás, hogy olyanokat kérdezünk meg, akik alkotják az adott célcsoportunkat. A teljes célcsoportunkat, lehetőleg! Ha van egy rajongói körünk, akkor ők várhatóan sokkal pozitívabb (nekünk tetsző) válaszokat adnak. Például ha kismamáknak akarunk boltot nyitni, és megkérdezzük az ismerősöket, akiknek babájuk van, hogy tetszene-e nekik, akkor a várható válasz az igen. De ha ezzel le is fedtük a teljes vevőkört - mert másoknak a környékünkön nem kell - akkor egy ilyen "kutatás" utáni boltnyitás csak bukással végződhet.

Természetesen nem lehet minden csoportból ugyanannyi embert megkeresni, ezért fontos az adatok súlyozása. Ehhez pedig kellenek olyan alap információk, amik segítenek ezt megtenni. A fenti példa esetében: ha tudjuk, hogy a környékünkön kevés kisbabás család van, mondjuk a családok 5%-a, akkor ez a válasz csak 5%-os súllyal fog számítani. Máris kiderül, hogy jóval kevesebb a várható vevő, mint az összes családok száma...

Ajándék miatt válaszolnak

A jó kutatásban a válasz önkéntes és nem jár előnyökkel. Az ajándék ígérete természetesen válaszra sarkall, sőt akár többszöri válaszra! Vagyis egy ember akár 3-4 alkalommal is eljön válaszolni. Trükközhetünk cookieval, IP-vel, az értelmesebbje kikerüli. Az ajándék nem jó, mert torzít!

Persze a valóság az, hogy szinte mindig adunk valami ajándékot. Ezért fel kell készülnünk erre a fajta torzításra, és beépíteni azokat az automatizmusokat, amik ezt szűrik. Ettől persze nem lesz egyszerűbb a feldolgozás, de legalább az adataink minősége sokat fog javulni.

Rossz a kérdőív

Ez is gyakori hiba, csak pár gondolat erről: ha sok a nyitott kérdés (vagyis nem listából kell választani), akkor nehéz feldolgozni az eredményeket. Aztán: ha rosszul kérdezünk, torzítjuk a válaszokat. Például ha általában feltesszük a kérdést: milyen videós oldalakat ismer a kitöltő, akkor az erős brandeket kapjuk válaszul. Ha úgy kérdezünk, hogy az alábbi listában szereplőkből melyiket ismeri, akkor a passzív ismeret alapján, amiről már halott (vagy amelyik hasonlít olyanra, amit hallott) is a válaszok közt lesz. És persze kérdezhetünk úgy is: melyik videós oldalt szokta használni?

Tehát nem mindegy, nagyon nem mindegy a kérdőív összeállítása!

Lehetne sorolni, de fölösleges. Nagyon sok olyan pontja van a piackutatásnak, amin el lehet csúszni, ezért is érdemes az ilyet profikra bízni.

Ettől persze mi bátran csináljunk akár a saját oldalunkon is kutatást, de ezeket soha ne vegyük száz százalékig pontosnak, hanem csak maximum irányadónak! Ne ez alapján döntsünk üzleti kérdésekben, csak arra használjuk, hogy segítse a továbblépést, a fejlesztést, a gondolkodásunkat.

És ha valódi kutatás kell, akkor tényleg keressünk ehhez értő szakikat. Vannak páran.

Figyeld a trendeket és lépj időben. Lépj azonnal!

Ez a legnagyobb tanulsága a webkettes szolgáltatások terjedésének és fontossá válásának. Jó homályos, mi? Na erre gondolok:

A Twitteren is megjelentek a névlopók. Egyik ügyfelemnek a nevét regisztrálta be valaki. Nulla követő, nulla követett, nulla twitt - de a név már az övé. És egy Twitter nem hatóság, nem is magyar. A Twitter egy amerikai szolgáltatás, így az USA törvények szabályozzák. Ha bármi gondom van, írhatok nekik, de ha nem veszik figyelembe, akkor csak az USA valamilyen testülete segíthet. Ha egyáltalán...

Sokkal egyszerűbb, ha az ember azonnal bejegyzi a cégének és a különböző márkaneveinek a nevét az induló szolgáltatásokban. Azokban is, amikből lehet, semmi se lesz. Mert ha mégis, akkor könnyen lemaradhatunk saját magunkról.

Tehát: cégnevet tessék azonnal regisztrálni a Twitterre, MOST! És aztán tessék körbenézni, hol lehet még ezt megtenni.

Nem vagyok normális, de ezt tegnap fokozottan is igazoltam, nem? Leírtam, hogy nem is értek az online médiatervezéshez, mindezt olyan arrogáns tenyérbemászó stílusban, hogy szinte sírtam a pofon után. Amit részben meg is kaptam ma.

Egészségemre.

Egyszerre sikerült belegyalogolnom a hazai piac banneres részébe és megsértenem látatlanban pár értékesítőt. Csak gratulálni tudok magamnak. Tanulság?

• Az értékesítő feladata pontos brief-re pontos választ adni.
• A médiatervező feladata a tervezés és a kreatív ötletelés.
• A médiatervező az ügynökségben dolgozik, nem a tartalomszolgáltatónál.
• Kedvezményt az kap, aki sokat költ. Sok kedvezményt az kap, aki sokat is vállal.
• Ha a fentiek után nem bízom specialistára a dolgot, akkor megérdemlem.

Hiába, igazi szakmává válik az online marketing, szakterületekkel, szakfeladatokkal, és mindenkire szükség is van a láncban. De ez nem is baj. Mert ezek miatt van szükség értékesítő mellett médiatervezőre, aki ismeri az egész piacot és hozzáfér kutatásokhoz is, és ilyesmi okok miatt van szükség tanácsadóra is.

Felnőttünk, na. Vagy legalábbis nem sok esélyünk van rá, hogy ezt elkerüljük.

Bevallom, átlépett fölöttem a világ egy része. Még akár tavaly ilyenkor is bátran belevágtam egy online kampány tervezésébe, de mára a legtöbb kontaktom "felnőtt": máshol dolgozik, főnök lett, már nem ad ajánlatot. Ez persze az alap feladatom, a tanácsadás szempontjából kifejezetten jó, de tervezéskor nem annyira előnyös.

Azért persze próbálkoztam, naná, hiszen van pár éves gyakorlatom, eszközeim, tudásom, ilyesmi. Csak a kapcsolataim koptak el, ami nem hittem volna, hogy baj.

Hát, baj. Itt a válság, meg minden, de kedvezményt, azt nem akarnak adni. Adnak, persze, de nevetségesen keveset. A válaszok gyorsasága is furcsa volt. A megkeresettek egy része azonnal reagált, mások még belátható 24 órán belül, de van olyan vezető portál is, ahonnan azóta se jött semmi. Pedig eltelt már pár nap...

Válság lenne? Ez ebből nem látszik! Nem beszélve arról, hogy a szerintem értelmes kérdésre elég furcsa válaszokat kaptam. Ugyanis nem azt írtam meg, konkrétan mit akarok (vagyis rovatnév, bannerméret, mennyiség stb.), hanem célcsoportot, költségkeretet és időzítést. Nem azért, hogy ne én dolgozzak, hanem azért, hogy adjak kreatív keretet a sales kollégának.

Legközelebb nem adok. Még ma is az a legjobb, ha kilóra veszem a bannereket. Úgy van miről beszélni, és nem kell értetlenkednem sem.

Vagyis, kedves kollégák: hogyé' a banner kilója?
 

A fizetős tartalmak megint téma. Jellemzően a hírszolgáltatók, híreket adó kiadók azok, aki teleszájjal üvöltöznek, most éppen szó szerint:

a Guardian beszámolója szerint Murdoch és Robert Peston, a BBC üzleti igazgatója asztalcsapkodásba és ordítozásba fulladó vitába keveredett.

Node kérem, hát mi ez az idegeskedés? Nem jönnek a bevételek? Jajj, de szomorú... De nézzük, mi is ennek a fizetős tartalom kísértetnek az alapja?

Természetesen mi magunk: az a feltételezés, hogy az embereknek kellenek a hírek. Vagyis az, hogy híreket akarnak fogyasztani! A nagy kiadók mostani lépései pedig mind azt mutatják, hogy egyrészt monopolizálni, majd azt követően azonnal fizetőssé akarják tenni a tartalmakat. Ugye a monopolizálás azért kell, hogy véletlenül se legyenek ingyenes hírek, hiszen ha lennének, akár csak egy forrásból is, máris bukik mindenki más.

A bevételeket viszont jó előre megtervezték, és azt gondolják, majd aki eddig újságot vett, az jól előfizet. Én azt gondolom, itt vannak tévedésben az urak.

A XX. század vége felé váltak a hírek a szórakoztatás részévé, és lett ismert fogalom az infotainment. Ennek zálogaként elkezdtek ömleni a hírek, egyre bulvárosabb formában. Mára egy olyan lap se maradt, amelyik valamilyen szinten ne kurvult volna el, hiszen alapvető elvárás az olvasószám, ez pedig a mai világban elsősorban bulvárral érhető el. Íme a szép, új XXI. század!

Most pedig egy kicsit emlékezzünk. Emlékezzünk arra az időre, amikor még nem volt HíR TV, sőt nem volt CNN, nem volt internet, és csak az esti Híradó volt a tévés hírszolgáltatás. Nos ebben az időben az újságok fontosak voltak. De nem vett mindenki minden újságból, nem ám! Volt pár országos napilap, és voltak (vannak) vidéki lapok. A vidéki olvasók többsége pedig egylapos olvasó volt. Sőt, ma is az, már aki megmaradt.

Az, hogy egyszerre több hírforrást figyelünk, az ingyenesség következménye: kvázi-ingyen jön a kábeltévén nekem speciel vagy 70+ csatorna (nem ingyen, de a csomagok árukapcsolása miatt sok olyan jön, amit egyébként nem vennék meg), kvázi-ingyen jönnek a hírek a neten (itt meg az előfizetésért fizetünk), így aztán ezt ki is használjuk. A tévében zapping-elünk, a weben egy nap megnézünk akár 8-10 portált is.

Nade ha egyenként kellene fizetni, vajon így tennénk-e? Előfizetnénk egyszerre az Indexre, az Origóra és mondjuk a The New York Times-ra? Vagy kiválasztanánk azt az egyet, amelyik nekünk fontos, a többit meg elhagynánk?

Szerintem ez utóbbi. És mindenki olyat választani, ami a lokális híreket is adja. Vagyis megint egylapos helyi olvasókká válnánk. Ez pedig jelentősen felaprózná a piacot, így a nagyok megintcsak hoppon maradnának. Főleg azért, mert sokkal kevesebb előfizető lenne, mint ahány olvasó van most. Akkor is, ha mindenért fizetni kell.

A fizetős tartalmi modellek speciális esetekben működnek. Ugyanakkor hosszú távon nem gondolom, hogy életképesek lesznek. Hiába üvöltöznek a mogulok, bár felül a gálya, és alul a víznek árja, azért a víz az úr.

Marketinges vagyok, nem portálszerkesztő, és tudom, most ezen a területen nálam okosabbak területére tévedek. De eszembe jutott egy ötlet, hátha másnak is tetszik.

Van pár olyan oldal, amit naponta többször is megnézek, sőt, néha óránként többször is. Ilyen az Index, az Origó, az FN.hu például. Namost, ezeken az oldalakon nagyon sok hír van, de jellemzően ritkán frissítenek (ritkán, óránként, másfél óránként már ritka...). Nekem az tetszene, ha sűrűbben frissülne, hszen azért szoktam rálesni az oldalakra, történik-e valami újdonság. De ezt megtehetné félig-meddig automatikusan is az oldal, illetve lehetne egy ajánló rész az olyan rendszeresen visszatérőnek, mint én vagyok.

Vagyis amikor látja az oldal, hogy újra itt vagyok, akkor valami más, szintén nem túl régi cikket ajánl nekem. Ha pedig újra megyek, akkor megint kever egyet a lapokon. És persze ezzel együtt azért örülnék, ha ezt a kvázi folyamatos nézést követnék a szerkesztők is.

Vagyis ha azt írja az Index, hogy ma este ilyenolyan koncert lesz, akkor este 10-kor már ne legyen címlapon. Vagy ha ott van, akkor írja azt: Most megy az ilyenolyan koncert. Éjfélkor pedig már legyen múltidő.

A tegnapi nap sokak által megénekelt híre volt, hogy bezárt a Pannon Hírsarok.hu / Infósarok.hu nevű szolgáltatása.

A hazai internetes közönség döbbenten áll a hír előtt. Mi történhetet? Miért kellett ezt lépni? De leginkább: mi is ez a portál?

Mert ez itt a legnagyobb baj: a Hírsarok/Infosarok egy már az indulásakor halálraítélt szolgáltatás volt. A "néhány száz millió forint", amit erre költött a Pannon, borítékolhatóan kidobott pénznek látszott már akkor. De vajon mégis: hogyan valósulhatott meg ez a portál? Miért dobott ki ennyi pénzt az egyik mobilszolgáltató?

Több jó válasz is lehet szerintem. Az első az, hogy megtehette. Eddig. Ez azért elég fontos, mert például én hiába találnám ki, hogy csinálok egy mobilszolgáltatást, nem lenne rá pénzem.

Meg persze szaktudásom se, de ez azért annyira a Pannont sem zavarta. Mert a Pannon neve jól cseng a hazai mobil piacon, de ismeretlen a tartalomszolgáltatói piacon. 

A második jó válasz a pénzkidobásra ugyanis a tulajdonosi háttér. A Pannon norvég cég, egy olyan országból, ahol máshogy mennek a dolgok. Most nem elsősorban a korrupcióra gondolok, meg arra, hogy norvégiában annyi olaj van, hogy fussa mindenre. Hanem az internetezési szokásra.

A Hírsarok / Infosarok ugyanis egy norvég portál modell átvétele. Ott az emberek úgy neteznek, mint idehaza a magyarok tévéznek: családi program, együtt ülnek a képernyő előtt. Ezt szolgálta volna ez a szolgáltatás. Ja, hogy ez itt nem így működik? A norvágoknak fussa arra, hogy próbálkozzanak. De aztán most nem fussa. Van ez így.

Viszont ahogy hallottam, Pollner válasza a kevésbé jó válasz. Ő ezt írja: 

a Pannonnál nem volt senki, aki látta volna, hogy az Infosarok.hu / Hírsarok.hu koncepciója téves

Volt. Csak nem érdekelte őket. Eddig.

De végülis nem olyan nagy baj ez. Ha valóban ellőttek idehaza pár száz millát, akkor az nem nyereségként ment ki, hanem a hazai gazdaságot erősítette. Vagyis nézhetjük a dolog jó oldalát is, nem igaz?

Tényleg, volna még pár ötletem, ami nem lenne sikeres, de drága. Hahó, multik, érdekel valakit?

Már ekéztem a hazai direkt marketing szabályokat, hogy azok túl szigorúak, így egész egyszerűen bizonyos hirdetési formák (legálisan) nem használhatóak kellő hatékonysággal. Az állandó példám az e-mail reklám, ahol bár mostmár elég "csak" nevet kérni az engedély mellé (vagyis cím nem kell), de továbbra is engedélyhez van kötve a küldés.

Persze a törvényhozó csinált egy hatalmas kiskaput: a céges e-maileknék nem kell engedély, oda kvázi szabadon írhatunk bármit, ami reklám. Igaz, a következő pillanatban meg bűncselekményként kezdi kezelni az adatokkal való bizonyos visszaéléseket.

Olyan ez, mintha kurvára nem tudnák, mit is akarnak. Töketlen bagázs szabályozza a hazai reklámot, legalábbis állami szinten. Na mindegy. (Most egy kicsit bennem van még a tunéziai fügelikör, sorry. Ettől még töketlen balfaszok szavazzák meg a törvényeket, és ha vannak is kivételek, azok ügyesen rejtőzködnek.)

Itt van például a bluetooth reklám. Egyszerű ügy: ha belépsz egy helyre, és be van kapcsolva a BT a telefonodon, akkor dob neked egy üzenetet: meg akarod-e kapni a reklámot? Ha igen, akkor letöltöd a telefonodra, és például megtudhatod, mi akciós éppen abban a TESCO-ban, ahol vagy. Nem túl bonyolult, ráadásul megfelelő csillagállás is elvárás: be legyen kapcsolva a BT, meg le is akard tölteni.

Na kérem, ez sem ilyen egyszerű! Konkrétan a BT üzenet is ugyanúgy szabályzódik, mint az e-mail. Legalábbis Kulcsár Zoltán blogján most ezt olvasom:

A bluetooth reklám a Grt. és az Eker. tv. hatálya alá tartozó reklám, amelyhez az érintett előzetes, olyan hozzájáruló nyilatkozata szükséges, amely tartalmazza a címzett nevét is.
Ez csak a szolgáltatókkal való összefogás útján szerezhető meg.
Az ügyben hatáskörrel a Nemzeti Hírközlési Hatóság rendelkezik, az NFH lehet, hogy nem kifogásolná, de az NHH igen.
Az e-mailnél is eldöntheti a felhasználó, hogy kinyitja-e a levelet, így az az érvelés nem helytálló, hogy a mobil tulajdonos eldöntheti, fogadja-e az üzenetet, vagy sem.
 

Most akkor örüljünk. Újabb léket sikerült ütni a kapitalizmus hajóján.

Hurrá.

Nincsenek se jó, se rossz hírek a piacon. Nincs már MOHI, nincsenek sikerjelentések, vannak viszont olyan jelek, amik nem tetszenek. Igazából pletykák. Suttogások. Ilyen-olyan meg nem erősített hírek.

Hogy éppen ki akar tönkremenni, ki mit akar kiszervezni, minek mi az ára de nem veszi meg senki, és igazából: mindenki a túlélésre játszik.

Mi lehet ebből az igaz? Franc se tudja. Komolyan kell ezt venni? Még ez se biztos. Talán nem lesz semmi az egészből, és csak évek múlva egy sörözés közben derül ki, hogy tényleg baj volt (van)?

Mindenesetre pletykák vannak. Az is lehet, őszi meglepetésekre kell számítanunk.

Még nincs vége a válságnak. 

A tanácsadás folyamatában az egyik legnehezebb az, hogy ne én akarjam megoldani a feladatot. Azért tudok tanácsadóként segíteni egy-egy cégnél, mert a korábbi években nagyon sok különböző területén dolgoztam a marketinges folyamatoknak, és igyekszem ezt a tudásom a mai napig frissen is tartani.

De tanácsadóként nem azért fizetnek, hogy végrehajtsak, hanem azért, hogy elmondjam: hogyan kell végrehajtani?

Lefordítva: nem nekem kell felrakni a szerverre egy wordpresst és beállítani. Nekem azt kell elmondanom, hogy kell egy blog, ehhez a wordpresst ajánlom, és kik lehetnek azok, akik ezt fel tudják telepíteni, be tudják állítani.

Persze sokszor beleesek ebbe a hibába: elvállalok olyat is, ami már nem teljesen tanácsadás. Kisebb webes munkák, apróságok. Persze ez annyira nem baj, mutatja, milyen irányba lehet kicsit továbblépni, ha akarnék. Másrészt ott van benne a csapda veszélye: vajon én döntöm el, mit akarok csinálni, vagy csak sodródok?

Így mégis azt mondom: tanácsadóként tanácsadni kell, és ami nem tanácsadás, azt ki kell adni. És ami talán még fontosabb: tudni kell, mit akarunk. Nem sodródni kell, hanem úszni.

Néha akár az árral szemben is. 

Néha nagyon meglepő módon tudunk magyarítani angol kifejezéseket. Az e-mailből lett "villanylevél" szerencsére nem terjedt el, de például a skyscraper hirdetést már elég sokan felhőkarcolózzák kis hazánkban. És bár vicces tud lenni a tükörfordítás (gondoljunk csak a KöztesHáló Felfedező-re, esetleg a Kitekintő Gyorsvonatra), de azért nem mindig helyes.

Mostanában terjed a hazai marketinges szaknyelvben egy újabb tükörfordítás, és most ez ellen szeretném felemelni a hangomat. Ez pedig a WOM-nak a fordítása. A WOM jelentése ugye: word of mouth. Ehhez aztán kötnek újabb M-et (marketing), vagy nevezik reklámnak: WOM reklám. Magyarul vajon hogyan kellene ennek hangoznia?

Talán a legpontosabb és legegzaktabb fordítás a szóbeszéd. Így beszélünk szóbeszéd marketingről, szóbeszéd reklámról. Viszont kezd terjedni egy másik változat is: ez a szájreklám. Értem én az angolból, hogy miért de nem! Ez nem jó!

Egyrészt nem pontos, hiszen a WOM egyik fontos terepe az internet, azon belül is a blogok, mikroblogok, chatek, fórumok - ahol a szájnak nem sok szerepe van. Másrészt logikailag sem a szájnak van feladata, hanem a pletykának, az átadott információnak. Ami magyarul szóbeszéd.

Tehát kéremszépen, aki angolról magyarra fordít ne szájreklámozzon! Jó lesz nekünk ez a kedves szóbeszéd marketing is!

Adjátok ezt tovább, ha lehet, jó? Szájról-szájra! 

Hová lettél, FN.hu?

Van pár olyan oldal, amit mintegy kiegészítésként a "nagyok" mellett naponta többször is megnézek (amikor tehetem). Ezek egyik a FigyelőNet, amelyik bár küzd a megjelenéséből fakadó korlátokkal, de tartalmilag nagyon rendben van. Nemcsak gazdasági témákban, hanem általános témákban is.

Nos, ez a FigyelőNet.hu tegnap (vagyis augusztus 22-e, szombat) délután óta nincs. Ideiglenesen halott. Vagy mi. Olyan 16.57-kor adott utolsó életjelet magáról az ECO.hu-n, aztán koraestig csak egy hibaüzenet jelent meg a helyén, azóta pedig ez:

Több, mint fél napja áll tehát az egyik vezető internetes csoport egyik vezető szolgáltatása. Igaz, a Twitteren felmerült, hogy csak "nyári hétvége" betegsége van, de ez akkor is kellemetlen. Kb. olyan, mintha kimaradt volna egy komplett szám a hetilapból.

Vajon mi történhetett? Remélem, hamar visszajön a FigyelőNet!

Update: augusztus 24. hétfő 11 óra körül megjavult az oldal. Talán egyszer megtudjuk, mi történt...

Nos, 2009-ig kellett várni arra, hogy az internet már nemcsak a kockák élettere, a gazdagok játéka, az időmilliomosok szórakozása legyen. Mára elértünk odáig, hogy minden második magyar internetezik valamilyen rendszerességgel.

Van tehát súlya az internetnek, sok értelemben. Egyrészt már nem maradékelvű kommunikációt kell itt folytatni. Másrészt már nem lehet egy legyintéssel elintézni az internet adta nyilvánosságot. Harmadrészt valódi és kőkemény üzletek tere is lett az internet.

Persze nem egyik hétről a másikra, nem az történt, hogy 2009. július 31-ig tartott az előző korszak, és akkor 2009. augusztus 1-el beköszöntött a turuldigitalizmus kora. Egy folyamatban jutottunk el ideág.

Ez a folyamat valamikor 1995-ben kezdődött, az ezredforduló környékén kapott lendületet, és mára olyan természetesnek érezzük, mint azt, hogy vannak kereskedelmi tévék (pedig azok is éppen mostanság lettek ugye tíz évesek...).

Mára az internet beköltözött olyanok életébe is, akik a videójukkal sem igazán tudtak műsort felvenni, akik rokont vagy ismerőst kértek meg beállítani a tévét, ha a kábeltv társaság átrendezte a csatornákat. A digitálisan és technikailag analfabétább emberek is interneteznek.

És ez nem baj, sőt, a magam részéről nagyon örülök neki. Végre komolyan kell venni az internetet, és végre van valós üzleti értéke az internetről megszerzett tudásnak. Bár talán az a kor még nem jött el idehaza, amikor egy nagyvállalati vezető vagy egy átlagos politikus számára az internet kiemelten fontossá válik. Főleg a fejekben - legyenek ezek emberi fejek vagy céges, minisztériumi, állami fejek - van jelentős lemaradás, számukra még nem világos, hogy már itt tartunk. Nekik kell még pár év.

Mi pedig, ebben a nagy turuldigitalizmusban, tanuljuk meg milyen az, amikor gyakorlatlan, a technikához nem értő emberek válnak olvasóinkká, a szolgáltatásaink használóivá. Érdekes kihívás ez, kérem. Aki ennek megfelel, az nyertes lesz a következő években. Aki meg nem felel meg - az még mindig elmehet a kormányzati kommunikációt csinálni...

Ismerkedjünk vele, nézegessük: megújult a legnépszerűbb hazai linkgyűjtemény címlapja is, új arccal jelentkezett a Startlap.

A Sanoma "zászlóshajója" persze az elmúlt években már átesett pár designváltáson, és soha nem a forradalmi újdonságokról volt híres - most sem fog nagyon nagy meglepetést okozni senkinek. Persze megnézegetve a részleteket már sok kis apróságot lehet látni, érdemes tehát nemcsak felelütesen átfutni az oldalt.

Kicsit furcsa, hogy továbbra is 800-as oldalszélességre van optimalizálva a megjelenés, viszont a kereső felső sávba helyezése érdekes irányt mutat. Pár év, és a Startlap.hu címlapon visszaköszönhet ránk a réges-régi Yahoo címlap is... 

Update: a Sanomától származó információ alapján az oldal 1024-re van megcsinálva. A hasábok mellett jobb és bal oldalon az úgynevezett kapu-hirdetések fognak megjelenni.

Van pár apróbb jel, ami alapján lassan, de biztosan végig kell gondolni a tiltott reklámokat - az internetre vonatkozóan. És bár inkább vagyok anarchista, mint rendpárti, most mégsem a tiltások enyhítése az, ami miatt írok. Hanem épp ellenkezőleg: szabályozni kellene pár dolgot.

Konkrétumokról is legyen szó, íme két "érdekes" információ. Az első egy levél, egy kedves olvasómtól, SchAtyA-tól:

A lényeg, hogy van ez a http://www.legtobbismeros.hu/ oldal, ahova ha regisztrál az ember és gyűjti az ismerősöket nyerhet pénzt. Szeretek belenézni az ilyen cuccok belsejébe ( főleg szakmai kíváncsiságból) , de elég érdekes dolog történt regisztráció után. Ugyanis kaptam az alábbi levelet az account-aktiváláshoz:
"Kedves ....!

Kérejük az alábbi linkre kattintva erősítse meg
Legtöbbismerős.hu regisztrációját.

megetősítés

Üdvözlettel,
Legtöbbismerős.hu"
Azon kár fennakadni hogy "Kérejük" és "megetősítés" , viszont az hogy a megetősítés link egy olyan link, amire a firefox aztmondja hogy BEJELENTETT TÁMADÓ webhely, és ha a kivancsi szem mögénéz, csak azután kapja meg az aktivációs oldalt és smsben egy kódot hát ez egyszerűen pazar....

de komolyan...

Vagyis: van egy legális, hazai szolgáltatás, amely regisztrációt követően egy legalábbis kétes biztonságú oldalra irányít.

A másik kis apróságot Zsolti Twitterezte ki pár napja:

puhl sandor oltonyen nevada.hu sticker, bejelentett tamado webhely. lolcsika.

Vagyis hagyományos hirdetésben szerepel egy legalábbis kétes biztonságú oldal.

Gondolom a fentiek alapján már körvonalazódik, mire is gondolok: szabályozni kellene, hogy hirdetésekben és hirdetésekhez hasonló megoldásokban szabad-e nyilvánvalóan illegális helyekre mutató linket elhelyezni? Kicsit sarkítva:

Legális-e az a reklám, amelyik nem legális dolgot reklámoz?

Értelemszerűen nem. És értelemszerűen valamit kellene kezdeni ezzel a jelenséggel. Persze egy tiltástól nem várnám azt, hogy teljesen megszűnjön ez a jelenség, de legalább azt el lehetne érni, hogy a komolyabb tartalomszolgáltatóknál nem fognak megjelenni a hasonló átverős hirdetések. Ja, és egy Legtöbbismerős.hu-ra is rá lehetne "hivatalosan" szólni.

Lassan azért kiderül, hogy a web 2.0-nak nevezett "moder internet", vagyis a közösségi szolgáltatások által határolt időszak mégsem annyira aranybánya a marketingnek.

Egészen pontosan: a hagyományos marketingnek. Ugyanis a hagyományos marketing egyirányú valami. A közlésre épül: én elmondom neked, hogy mi a tuti, és te szépen elmész a boltba és megveszed. Nincs másról szó, kérem! (Persze, AIDA modell, haha. Körbe kell csak nézni, kézicsókolom!)

Ezzel szemben a web2-ben a marketing: kommunikáció, de nem egyoldalú! Azt akartam írni, hogy kétoldalú, de még az sem. Mondok is egy példát.

Ha egy webkettes eszközben egy brand állít valamit (Megjelent az új Krokijálü! Sokkal jobb, mint a régi, ezt kell megvenni!), akkor arra nemcsak ő kaphat választ. Egészen pontosan egyáltalán nem biztos, hogy kap választ, de a közösségben lévő emberek elkezdhetnek róla beszélgetni. Esetleg valamit visszaszólnak. Talán.

Naésakkor kiszabadul a palackból a szellem, az üzenet már valahol egészen máshol jár. Ha a kommunikátor nem követi az eseményeket, úgylehet észre sem veszi, hogy például már rég arról van szó, milyen baromság már ez Krokijálü, ki volt az a hülye aki kitalálta, és de gáz már ez!

Éppen ezért a webkettőben nem lehet csak úgy üzeneteket belelődözi a térbe. Előbb ki kell alakítani valamilyen kommunikációt. Beszélgetni kell az emberekkel. És itt még közel nem reklámozunk semmit, itt még nagyon nem állítunk magunkról semmi jót. Aztán, ha kialakul valamilyen épeszű tér körülöttünk, na akkor majd lehet óvatosan megjelenni némi brand üzenettel is. És akkor talán bevonnak minket is a saját márkánk fikázásába.

Jó esetben.

A feleségem azt mondja gyerekes vagyok és mindig elsüllyeszti a hajóimat a kádban. (Woody Allen) (vagy valami ilyesmi, létezik legalább három változatban ugyanez) 

Amikor valaki felüt egy tíz évvel ezelőtti újságot, és abban talál valami cikket az internetről, akkor szinte biztos, hogy szerepelni fog benne a szörfözés a világhálón kifejezés. Vagy ha nem is így, de a szörfözés, az biztosan.

Eltelt tíz év, és nemhogy elfelejtettük ezt a kifejezést, hanem már szinte meg is kell magyarázni, mit értettünk ezen. Vagy megvan még? Nos?

De ki vette el tőlünk a szörfözés élményét? Amikor sokkal kevesebb oldal volt a neten, akkor miért volt kaland linkről linkre ugrálni, és most miért nem csinálunk már ilyet? Vagy csinálunk, csak máshogy hívjuk?

Én két főbűnöst "találtam", kik tehetnek arról, hogy a tengerparti laza pihengetést sugalló vízisport helyett mára sokkal inkább lett biznisz-lájk (jelentsen ez bármit is) a "világháló".

Az egyik bűnös a Google. Pontosabban a keresők, de ezen belül ugye a Google a hivatalos gonosz, tehát ő. (Vagy az.) Mert a kereső rámutat arra az oldalra, ami kell nekünk, és ha mást akarunk, akkor megint a keresőről indulunk. Vagyis már nem ugrálunk annyit a világháló hullámain.

A másik bűnös a web2. No nem a kifejezés, hanem az ezzel járó (vagy inkább: ekként azonosított) közösségi megoldások. Amikor ha valaki talál valami oldalt, megosztja. Én ha van időm Twitterezni/Csiripelni, akkor napi 3-4 linket minimum megnyitok onnan. Megnézem az ott található tartalmat, de nem lépek tovább, hanem lépek vissza.

Óvatos duhaj vagyok én is, mintha félnék a cápáktól.

Pedig a szörfözés jó dolog volt. De olyan gyerekes. És a web felnőtt, mára nemcsak úgy van, hanem használjuk is valamire.

"Nincs idő a szórakozásra."

Volt már egy tesztjegyzőkönyv a témában, az Annyiavilag.hu weboldal kapcsán. Azóta mintha teljesen lecserélték volna az oldalt, egy csomó hibát kijavítottak. Sőt, felkerült a Béta cimke is. Kár, hogy eddig nem volt kint, hogy még csak tesztelgették. Még nagyobb kár, hogy az előző verzióra ráengedték a PPC kampányt és a sajtóközleményt.

De nem ez az egyedüli kommunikációs baki ezzel az oldallal. Számomra szakmailag is több kérdés felmerül, fel is teszem ezeket, a teljesség igénye nélkül:

• Miért kell egy n+1. közösségi oldal? Miért nem lehetett volna e helyett mondjuk egy iwiw kisalkalmazás?
• Miért kell egy ilyen domainnév, ami sehogy sem kötődik semmihez? Nincs önálló reklámüzenete.
• Miért kell főtámogatóként egy olyan rendezvényt támogatni ezzel a webcímmel, ahol a résztvevők nagy része külföldi? A Sziget fesztiválra gondolok. Mégcsak nem is értik, mi ez!
• Mi fog történi ezzel az oldallal, ha vége van a fesztivál szezonnak?
• Vajon jövő nyáron emlékezni fogunk még erre?

Szeretek vitatkozni. A vita jellemzően elő tudja segíteni egy-egy probléma megoldását, tisztázni tudja az álláspontokat, és még valamire képes: információ szerzésre. Ha vitatkozunk, hajlamosak vagyunk az érvelésünket példákkal, tanult ismereteinkkel alátámasztani, így egyre több és több olyan dolgot mondunk, amit egyébként nem jutna eszünkbe elmondani.

Szeretek vitatkozni. Persze azokat a vitákat szeretem, ahol egyenrangú felek vesznek részt, és többé-kevésbé komolyan is veszik a vitát. Vagyis nem igazán szeretem az arctalan csapkodást, a személyeskedő fröcsögést, de főleg azt nem szeretem, ha valaki folyamatosan csak a saját álláspontját mantrázza, a vele szembe felhozott érveket félresöpri, azokkal nem foglalkozik.

Szeretek vitatkozni. Éppen ezért szoktam sokszor beszállni a kommentekbe egy-egy blogon, éppen ezért fórumozok már nagyon-nagyon régóta. Ráadásul nem vagyok egy tipikus konfliktus-kerülő, ha vitára kerül a sor. Igaz, van, aki félreérti ezt a fajta hozzáállásom, és mások erőszakosnak, esetleg elviselhetetlennek tartanak. Van ez így.

Szeretek vitatkozni, éppen ezért kialakult pár módszerem, amivel vitát tudok generálni. Nem vagyok a "tutkó titkok tudora", és nem fogok kiadni egy eBook-ot arról, hogy "hogyan vitázz", inkább összeszedem itt, hogy nálam mi működik. Legyen szó beszélgetésről vagy internetről (blogról, fórumról), nálam az alábbiak váltak be. Nem kell nagy dolgokra gondolni, jórészt triviális módszereket írok le!

Legyen érdekes az, amit állítasz! Ha valami érdektelen dolgot hozol föl, akkor a másik felet lehet, nem is érdekli az egész, inkább rád hagyja.

Legyen egyértelmű az álláspontod! Vagyis a "királynőt megölnötök nem kell félnetek jó lesz" kétértelmű kifejezésekkel nem fogunk vitát kavarni. Ki kell mondani azt, amit gondolunk: tetszik vagy nem tetszik, hülyeség vagy nagy igazság stb.

Válassz valamilyen szélsőséges álláspontot! A középút jellemzően nem generál vitát. Legyen az álláspontod valamerre túlzó. Ilyenkor még az is elkezd vitatkozni veled, akivel egyébként egyetértesz, de meg akar majd győzni arról, hogy a szélsőséges állaspont miért rossz. Igen, ez egy szerep. Nem kell, hogy valóban így gondolod - most a cél a vita generálása!

Igyekezz mindig reagálni a válaszokra! Mert ha nem így teszel, akkor a másik fél bele fog unni, és rádhagyja az egészet. De ha a válaszokra reagálsz, akkor a vita pörög tovább.

Ne engedd, hogy félre menjen a vita! A "IV. Béla nagy király volt, de most beszélnék inkább Mátyás királyról" megoldás olyan irányba viheti a vitát, ami már nem érdekes. Ne feledd, a vita egyik oka az információk megszerzése. Éppen ezért tartsd fenn az alaptémát, néha akár térj is vissza rá!

Ne legyél bonyolult! Főleg, ha más is hallgatja, látja a vitát. Táncolj kicsit a közönségednek is, használj rövid mondatokat, egyértelmű példákat.

Ne akarj mindenáron nyerni! Az görcsössé tesz. A vita célja nem a másik meggyőzése, hanem az egyes álláspontok körbejárása. Akkor is nyertél, ha megtudtál új dolgokat, miközben a végkicsengés nem számodra kedvező. És attól, hogy egy csatát elvesztesz, még a háborút megnyerheted!

Talán a legnagyobb tévhit a tanácsadás esetében az, hogy a tanácsadónak jobban kell ismernie a partnerének az iparágát és a munkáját, hogy így adjon tanácsot. Tanácsadóként nagyon hamar megtanulja az ember, hogy az adott területet a legjobban az ügyfél ismeri, hiszen ő él benne, ott termeli a profitját, ez kellett, hogy a vérévé váljon.

Tanácsadót nem azért fogad, hogy szakmailag jobb legyen, hanem azért, hogy minden más területen hatékonyabb legyen. Vagyis a tanácsadó nagyon sokat tanul az ügyféltől.

Jellemzően meg kell tanulni azt az iparágat, azt a területet, ahol az ügyfél jelen van. Ez persze nem jelent elmélyült tudást, de a terület megismerését mindenképpen. Aztán meg kell tanulni magát az ügyfelet is: a viselkedési mintáit, belső működését, történetét - és gondolatait.

Sőt, sok olyan dolgot is kénytelenül megtanul az ember, amit az ügyfél sem tud magáról - hiszen a külső szem sok dolgot máshogy lát.

A tanácsadás ugyanis egy folyamat. Nagyon ritkán feladat az, hogy az ügyfél teljes hátraarcot akar csinálni. Jellemzően a meglévő folyamatokat kell rendbe rakni, azokat kell jobbá tenni. Igaz ez akkor is, amikor weboldalt alakítunk át: bár a webes megjelenés jellemzően teljes hátraarc, de valójában azért történik ez, mert a korábbi weblap nem a cégről szólt, nem a cég céljait képviselte.

Ebből a szempontból egyébként a valódi keresőoptimalizálás sem lóg ki a sorból: az ügyfél konkurenciáit és a weboldalának a működését a sikeres optimalizáláshoz nagyon meg kell ismerni.

Tehát tanulunk. Napról napra, óráról órára tanulunk. Miközben külső szemlélőként, saját területünket ismerve javítjuk az ügyfelünk üzleti tevékenységét.

Éppen ezért érdemes gyanút fogni olyan esetekben, amikor adnak egy kész megoldást, amikor a meghallgatásunk nélkül már azonnal tudják a tutit. Az nem tanácsadás. Az valami más.

...szociológusok leborulnak.

És tanulnak. Jó sokat tanulnak.

Érdekes megfigyelni, hogy a valamitől olvasottá váló bejegyzések utáni kommentek milyen mértékben tudnak elkanászodni. Egyrészt jól látszik, hogy sok hozzászóló csak egy ajánlóra vagy a címre - esetleg egy kiragadott mondatra - reagál, miközben maga a bejegyzés másról szól. Más esetben egy kommentező félreviszi a beszélgetést, majd azon a vonalon megy tovább a disputa - az eredeti téma már senkit nem érdekel.

Az Index.hu címlap blogketrecében megjelenő ajánlás miatt félrement kommentek halmazára példa lehet az Ember emlékezet című bejegyzésem. Az ajánlóban az szerepelt, hogy a Tisza cipő vacak termék. A bejegyzés arról (is) szól, hogy hiába volt vacak, ettől még be lehetett újra vezetni a márkát, már teljesen más minőséggel. A kommentek egy része arról szól, nem volt vacak a Tisza cipő. Ez a valós tartalom egy nem lényeges részével foglalkozik. A másik, nagyobb része azzal foglalkozik, hogy nem is szar a mostani Tisza cipő. Ilyet nem is állítottam, így valójában egy feltételezésről vitatkoznak olyanok, akik láthatóan el se olvasták. Végül van egy törpe kisebbség, aki a bejegyzés témájával foglalkozik.

Őszintén megmondom, nem zavart, hogy így alakult. Egyrészt részben bizonyítja a leírtakat - bár kicsit közvetve -, másrészt nagyon jól mutatja, mennyire felületesen olvasnak azok, akik csak a címre esnek be. Kb. ennyire tudatosul bennük egy-egy reklámüzenet is: kiemelik a vélt üzenetet, és tök jól félreértenek mindent.

A félrevitt beszélgetésre jó példa a Tesztjegyzőkönyv bejegyzés. Ez nem kapott kiemelést, de a törzsolvasókból páran elkezdtek valami egészen másról - jelesül a Goggle AdWords minősítés szükségességéről vagy szükségtelenségéről - vitatkozni. A téma alapvetően érdekes, az érdeklődők bátran fussák végig, normális hangnem, korrekt álláspontok pro és kontra. Ja, hogy nem a bejegyzéshez kapcsolódik? Kit érdekel már az ilyenkor, nem igaz?

Persze mindkét esetben belenyúlhattam volna a folyamokba. Lehetett volna törölni, beleszólni, lezárni, kitiltani egyeseket - de most őszintén, jobb lett volna attól bármi is? Így legalább megismerhettünk pár véleményt, pár gondolkodásmódot.

Másrészt ez az egész jelenség felveti azt, hogy mit kellene kezdeni azokkal, akik "fogalmatlanul", egy-egy bejegyzés megértése nélkül kommenteznek? Igazából sokat nem lehet. Elterjedt mém az IQ captcha, vagyis egy olyan megoldás, ahol egy-két-három olyan kérdésre kell válaszolni a komment elküldésekor, amit csak akkor tud megtenni, ha nem hülye (a témához).

Egy másik hétvégi ötletem - tanulva a drága jó Rupert Murdoch eszemenéséből - a fizetős kommentelés. Bátran lehet hozzászólni, de egy komment 50,- Ft. Előre lehet megvenni egyszerre minimum 10 kommentet, de nagyobb mennyiség esetén kedvezményt is adok!

Sőt, régi olvasóknak, barátoknak és linkpartnereknek ingyen kommentezés is jár.

És akkor jöhetnek bátran a témát nem értő vagy félrevivő kommentek. Több pénzt hozna, mint bármilyen AdSense vagy ETARGET, nem igaz?

Régóta Twitterezek. Jellemzően böngészőből használom, vagy a telefonomról - de akkor is böngészőből (Opera Mini). Évekig a Twitteren léptem be, ott használtam a szolgáltatást. Aztán pár hónapja átváltottam a Csiripre - én már meg nem mondom, miért csak ekkor.

Aztán azóta a Turulcsiripen Twitterezek, egészen a mostani leállásig. De a Twitter elleni támadás miatt állt a Csirip, így vissza kellett menni a Twitterre.

Ami már nem tetszett. Olyan fapados. Meg kihalt. Meg izé. Adjátok vissza a Twittert, "azt a fajtát, amelyik magától frissül" - ahogy ezt tegnap este mondta valaki.

És most visszakaptuk, végre úgy tűnik megint van Csiripünk, igazi, magyar, Turul.

Tanulság? Csinálhastz bármilyen világraszóló jó szolgáltatást, mindig lehet rajta reszelgetni úgy, hogy még jobb legyen.

Tehát itt is igaz a nép bölcsesség (vagyis ne maradjunk közhely nélkül): nincs befejezett program csak abbahagyott.

Weboldal: http://www.annyiavilag.hu/

Időpont: 2009. augusztus 7. 22 óra 30 és 23 óra 00 között.

Előzmény: a weboldalra a ma megjelent sajtóközlemény segítségével jutottam el. Érdekelt, ezért regisztráltam.

Környezet: Mac OS X 10.5.7 operációs rendszer, Firefox 3.5.2 böngésző

A hibák:

• Az elején elkéri a születési évet, de a mezők közötti váltás kitöltés után nem automatikus. Ez így kicsit zavaró, nem elegáns. Az évszámot nem jegyzi meg, azt a regisztrációnál újra meg kell adni.
• Ha rögtön a regisztrációra kattintok, akkor is az akciók oldalra vissza, regisztrációhoz újra kell kattintanom a bal felső sarokban.
• Regisztrációnál ha foglalt felhasználó nevet adok meg, akkor mindenféle hibaüzenet nélkül visszadob az oldalra. Nekem kell kitalálni, mi lehet a baj.
• A regisztráció csak egy lépéses. Ez nem baj, de a levélben mégis érkezik olyan link, mintha aktiválni kellene - az egyébként aktív - regisztrációt. Furcsa, nem logikus.
• Belépés után ismét az akciós oldalra jutottam. Hiányos regisztrációt adtam meg, így az akciónál felugrott egy adatlap, hogy töltsem ki. Elkérte azokat az adatokat is, amit már megadtam - ezért lezártam, és visszadobott az adatlapomra. Ott beírva az egy darab hiányzó adatot, már beengedett. Ez így nem elegán, több jobb megoldás is lenne.
• Nem találtam könnyen elérhető leírást az oldalról, így beléptem a keresőbe, és rákerestem valamire. Először a "Szeged" szóra. Nem kaptam találatot, de erről nem kaptam üzenetet sem, csak az üres lapot. Ez így nem elég tájékoztató jellegű, legalább egy "sajnos a keresett szóra nincs találat" szöveg kellene.
• Mivel a "Budapest" szóra sem kaptam találatot, így megnéztem, mire lehet találat, majd lettek olyan szavak, amire valóban jött lista (pl. "A38"). Sajnos a felvitt szövegek esetében nem világos, melyik szavakra listáz és melyikre nem. Ez a kereső így rossz, gyakorlatilag használhatatlan.
• A legnagyobb problémám a keresésnél akkor volt, amikor ki akartam választani, hogy a holnapi napra keressen. Minden választáskor - háromszor próbáltam - azonnal átdobott az akciós oldalra.

Körülbelül itt jutottam el odáig, az oldal számomra semmire sem jó. A fenti hibák javítását követően szívesen folytatom a tesztelést, gondolom a feszített nyári munkatempó miatt a fejlesztőknek és a megrendelőknek erre már nem volt energiájuk.

Általános véleményem az, hogy az oldalon több ponton is jelentősen érdemes javítani a felhasználhatóságon. Kívánni valót hagy maga után a regisztrációs és egyéb mezők használhatósága, a magyarázatok mennyisége és helye (hiányos vagy egyáltalán nincs).

Javaslom, hogy a fenti hibák javítását követően kezdődjön el egy használhatósági teszt, és annak az eredménye alapján minél előbb készüljön egy belső átalakítás.

A reklámokban rendszeresen kihasználjuk, hogy az embernek rövid az agya, vagyis konkrétan nem emlékszik régi dolgokra. Pontosabban ez így nem igaz: emlékezni emlékszik, csak máshogy.

Ahogy a mondás tartja: az idő megszépíti az emlékeket! És igen, ez így van, valójában. Igaz, a reklámszakma erre még rá is tesz egy lapáttal. Hogy mire gondolok?

Nem voltunk gazdagok a volt rendszerben, a szüleim vidéki pedagógusként nem kaptak különösebben sok pénzt. Persze szegények se voltunk, de mai kategóriában inkább az alsó-középosztály tagjaiként szerepletünk a statisztikákban. Így aztán értelemszerűen nem a nyugatról behozott "márkás" cuccokban nőttem fel, sőt, még a hozzánk közel léve majdnem-nyugat Jugoszláviából is csak jobbára PEZ cukrot és Donald rágót kaptam. Szerencsére az akkori világ sokkal kevésbé szólt az anyagi javakról, a boldogságunk nem ezen múlott - és visszaemlékezve nagyon jó évek voltak azok.

Nade így a szocialista vívmányokat kaptam pl. ruházkodásban. Tisza cipőt. Valamilyen magyar farmert (Trapper, rossz esetben - "Trapper farmer világmárka, minden marha ezt használja!" - bár pont farmert hoztunk Isztambulból, persze az sem volt igazi Cassucci, hehe). És hát a hasonló jóságokat. Roll jégkrémet ettük, Et-Üd-öt és Márkát ittunk, és így tovább.

Hordot rajtam kívül valaki akkoriban Tisza cipőt? Ritka szar egy cucc volt, kb. semmi pozitív emlék nem maradt meg belőle! Aztán mégis, hirtelen pár éve "megbrandelték" a régi márkát, és aki igazán menő csávó volt, az Tiszát vett!

Hát, én nem. Nekem sokkal több volt a rossz emlékem. De úgy látszik, a kollektív emlékezet kihagyott, és a mai fiataloknak a Tisza cipőmárka már valami más. Elfelejtettük a rossz emlékeket.

Ez a rossz emlékezet persze nemcsak erre jó. Cégek, termékek kerülhetnek rossz passzba, kerülhetnek botrányokba - majd évek múlva mégis kimosakodva, újszerűen jelenhetnek meg a piacon.

Belefér. Ma már nem emlékszünk a kilenecvenes évek reklámjaira sem, sőt, egyesekben már azok is nosztalgiát ébrsztenek. Tudják! Omo. Ambi-pur. Fogyi tabletta. Hát nem?

De ennek van egy nagyon mély tanulsága: ha elrontunk valamit, akkor van lehetőségünk javítani! Csináltunk egy rossz weblapot? Rajtunk röhög a fél szakma? Nem baj, lapítsunk pár hónapot, csináljuk meg az újat, aztán írjunk valami tutkó kis ügyes sajtóanyagot, és máris innovatív és technológiailag előremutató integrált kommunikációs elemmé válik a kis szégyelt régi webcím.

Mert emlékezni, azt nem fognak az emberek. És ez nekünk annyira nem is baj.