Onlinemarketing blog

Olvasom és tapasztalom, hogy a trollok, fizetett kommentelők, gondolkodás nélkül mindent leírók és megosztók miatt a beszélgetős közösségi terek egyre kevésbé használhatóak. Egyesek már temetik is az internetet ezek miatt. Miközben lenne lehetőség rendet vágni, több módon is. És nem is kellene nagyon sokat gondolkodni ötletért, hiszen már jól ki lett találva több lehetőség is.

Alapvetően két kulcs van az olvasható közösségi tartalom felé: az egyik a moderálás, a másik a minősítés. És bár mindkettőnek vannak hátrányai, mégis érdekesekké váltak mára, hiszen ezek nélkül még nehezebb élvezhető tartalmakhoz jutni.

De volna még egy út, amit még a Végjáték című könyvben Orson Scott Card írt le: a meghívásos fórumrendszer. Azt gondolom, hogy ez lehetne egy lehetséges út arra, hogy visszatérjünk az érdemi viták színterére. Ez az út pedig a következő:

Kétszintű kommentezési rendszert kell csinálni. Legyen szó fórumokról vagy hozzászólásokról, kell csinálni egy engedélyezett listát és egy általánosat. Az általános hozzászólások, kommentek közé mindenki írhat, ahogy manapság. De az engedélyezett listába csak a fórum vagy az adott bejegyzés tulajdonosa hívhat meg embereket. Olyan ez kicsit, mint a Facebook csoport, csak ez nem zárt. Az engedélyezett felhasználók viszont szabadon írhatnak, amit gondolnak, de persze a tulajdonos bárkit törölhet.

Nem lenne ez nagy fejlesztés, de kialakulna egy olyan felület, ahol le lehetne folytatni valódi vitákat, és ahova mások is be szeretnének kerülni. Márpedig a bekerülésre lehetne még pár egyéb technikát kidolgozni, akár az általános listában résztvevők felől.

Lehet persze egyel tovább is lépni: az engedélyezett listába pl. csak olyanok léphetnek be, akiknek ellenőrizhető a személyazonossága. Nem azt jelenti, hogy csak saját néven szólhatnak hozzá, de a regisztrációkor megadott alapján a tulajdonos vissza tudja keresni, ki az adott személy.

A lényeg az lenne, hogy az engedélyezett felhasználók által folytatott beszélgetések valóban hasznossá váljanak.

Korlátozni kell, úgy tűnik. Nem örülök ennek, mert az ideális állapot az lenne, ha mindenki engedélyezett listában lenne, de annyi a manipuláció és az öncélú agyaskodás, hogy valamit ki kell találni. Talán a fent leírt megoldás lehetne a legfájdalommentesebb.

Mit gondolsz?

Több, mint öt millió hazai felhasználója van a Facebooknak. Mára ez lett az az agora, ahol a polgárok megosztják egymással a gondolataikat. Persze ez a szépen hangzó mondat a valóságban néha egészen szélsőséges dolgokat eredményez.

Mindennaposak az indulatos bejegyzések, kommentek, vélemények. Az emberek egymást, cégeket, pártokat szidnak, néha udvariasan, máskor fröcsögve, magukból kikelve. Azt, hogy ennek mi az oka, és jó-e vagy sem, nem szeretném most boncolgatni. De ennek a szélsőséges stíluskavalkádnak van egy olyan következménye is, ami már marketing kérdés.

Ha valaki ilyen "beszélgetéshez" van szokva, akkor így fog megnyilvánulni minden felületen. Ez akkor is így van, amikor a cégünk Facebook oldalán mond véleményt vagy kommentezik. Olyan stílusban, mint amit megszokott.

A nagyobb gond az, ha mi is hozzászokunk ehhez, és ugyanilyen stílusban válaszolunk. De a gond az, hogy a válaszunk már nem csak a sajátunk, hanem az általunk képviselt cégé. Ha mi vagyunk a tulajdonosa a cégnek, akkor persze valahol ez kevésbé baj, de ha nem is vagyunk tulajdonosok... Nem fognak nekünk örülni.

Az igazi probléma pedig az, amikor elkezdenek egy céges Facebook oldalon vitatkozni, olyan stílusban, ami finoman szólva nem udvarias. Mert ez már tökéletesen ijesztő. Sajnos mostanában egyre többször látok ilyet, és az ilyen viták kontraproduktívakká válnak: nem segítenek, hanem rontják az adott cég megítélését. És ezzel az a rengeteg munka, amit a cégépítésre költöttünk, elértéktelenedik.

Éppen ezért pontokba szedtem néhány javaslatot azoknak, akik Facebook oldalt üzemeltetnek:

1. Ne vitatkozz! Ha úgy érzed, sértő a beírt vélemény, akkor töröld vagy rejtsd el, de ne vedd fel a kesztyűt.

2. Ha kérdeznek, válaszolj, de minél semlegesebb módon. Sértő kérdésre is higgadt választ kell adni.

3. Ha sértegetnek, támadnak, bátran törölj és tiltsd ki, aki teszi. Ez a te játszótered, nem az övé.

4. Ha direkt szélsőségesebb stílusban írsz, ne csodálkozz, ha olyanban kapsz választ is - viseld el.

5. Ha valódi hibára mutatnak rá, akkor köszönd meg és javítsd ki. Ha a beírónak igaza volt, de sértő volt a stílusa, akkor is maradj udvarias!

6. Nem kell elviselned a sértő szövegeket. Megkérheted a követőidet, hogy ne viselkedjenek így - de ezt is udvariasan tedd.

7. A Facebook oldalon választott stílussal fogják a cégedet azonosítani. És ez nemcsak a bejegyzésekre, hanem a kommentekre és üzenetekre adott válaszoknál is így van!

Tartsd be a fentieket, és jobban alszol, nem fogsz annyit idegeskedni. Hülyék mindenhol vannak, nem kell felülni a provokációjuknak. Hidd el, jobb lesz neked is és a cégednek is.

Van az úgy, hogy hibázunk. Mint ügynökség, ha hibázunk, az mindig ránk száll. Mindig. Akkor is, ha nem a mi alvállalkozónk hibázik.

Mint tanácsadó ügynökség sokszor vállalunk el úgy feladatot, hogy nem mi hozzuk az ügyfélnek a partnereket, hanem az ügyfél által választott partnerekkel dolgozunk. Például webfejlesztővel, grafikussal, programozóval. De a helyzetünkből fakadóan nekünk kell őket is irányítani, feladatot kiadni. Aztán ha jól dolgoznak, mindenki boldog. De ha nem...

Én nem szeretek másra mutogatni, nekem kellene észrevenni a hibát. Ami nem mindig sikerül. Néha azért, mert nem értünk hozzá, néha azért, mert nem is gondolunk rá. Mert olyan is előfordul, hogy az ügyfelünk egy alvállalkozójával összeveszik, és olyat tesz, ami a mi munkánkra is kihat. És ilyenkor vagy elmondom hosszan, hogy tetszettek volna mással dolgoztatni, vagy nyelek egyet. És néha emiatt elveszítek ügyfelet is. Mert ez ezzel is járhat.

Mi a megoldás? Alapvetően egy jó protokoll, egy olyan munkafolyamat, ahol mi is ellenőrizzük az ügyfél által hozott partnerek munkáit. És ami még nagyon fontos: tanuljunk a hibáinkból. Most én is ezt fogom tenni egy konkrét esetben: kiépítek egy plusz ellenőrzési folyamatot és megpróbálom minimalizálni a hiba okozta károkat.

De persze ez nem jó senkinek. Nem jó az ügyfélnek, mert valóban hiba történt. Nem jó nekünk, mert csorbul a hitelünk. És személy szerint nem jó nekem se, mert minden ilyet magamra veszek. De szerencsére már megtanultam, hogy végső soron minden ilyen eset tanít.

Jó lenne valami pozitív dologgal zárni ezt a bejegyzést, ezért azt mindenképpen elmondom: vállaljuk a felelősséget. Nem tehetjük meg, hogy másokra mutogatunk, nem tehetjük meg, hogy nem ismerjük el azt, hogy hiba történt. Mert a cél nem az, hogy megtaláljuk a felelősöket, hanem az, hogy végül mindenki elégedett legyen. És ez fokozottan igaz, ha a történet végén az is kiderül, hogy mi is hibáztunk. Mi sem vagyunk tökéletesek.

De azért törekszünk rá.

A reklámblokkolás már elég régóta téma. Évekig nem vette komolyan a szakma, de az utóbbi időben egyre többet beszélünk róla - nem véletlenül. A számok azt mutatják, hogy masszívan nő azon felhasználók száma, akik különböző okokból, de letiltják a reklámokat úgy általában az összes weboldalon.

Erre elég sokféle reakciót látni a szakma részéről. A többség mélyen hallgat, mondhatnánk, hogy sunnyog. Ha nem beszélünk róla, akkor nincs is, gondolják. Amíg az ügyfelek nem kérdezgetnek erről, addig minek foglalkozzunk vele? Talán csak a tartalomszolgáltatók szívják a fogukat: hiába van nagyobb forgalom, de mégis kicsit kevesebb reklám jelenik meg.

Az a szerencse, hogy azért a szakmával a napi rutinon kívül többet is foglalkozók ezen szerencsére túlléptek. Sőt, a legfontosabb online szakmai szervezetnek, az IAB-nak külön munkacsoportja is van a kérdésben: a sokat mondó nevű Lost and Found munkacsoport.

Az Evolution konferencia kapcsán készült egy beszélgetés az IAB Blogon a munkacsoport vezetőjével, Ambruszter Gézával. Gézát ismerem, jó szakembernek tartom, és azt gondolom, a munkacsoport léte is működése fontos a szakmának. Ugyanakkor ez a beszélgetés inkább kérdéseket vet fel, semmint megoldásokat ad. Sőt, olyan kijelentéseket tesz, amelyekkel vitatkoznom kell. (Olvasd el a beszélgetést, hogy értsd, amit írok!)

Amikor először elolvastam a beszélgetést, akkor rögtön a fejemet fogtam: valahogy rossz érzéseket keltett. Elsőre nem éreztem, miért, de alapvetően a hozzállással volt gondom. Nem tetszett az, ami a beszélgetés hangulatából kijött. Aztán újra (és újra) elolvasva kezdett összeállni, mi a bajom.

Kezdjük a kisebb dolgokkal. A beszélgetés hangulata vicceskedő. Olyan az érzésem, mintha ciki lenne erről beszélni. Mintha a reklámblokkolás a szakma nemi betegsége lenne: mindenki tudja, hogy van, de sose velem történik (vagy ha igen, nem vallom be úgyse). A vicceskedés bagatelizál, miközben vannak mögötte súlyos kijelentések is.

A következő problémám a gondok elkenése. Igen, igen, van ilyen, hogy reklámblokkolás, de nem is annyira sok. Jó, hát van egy hazai mérésünk majdnem 15%-al, de ez valójában csak 10%, nem is beszélve arról, hogy a külföldi számok sem pontosan, hiszen az érdekek mások, és ezért biztosan nagyítanak.

Aztán ott van az a probléma, hogy az okokról sem beszél a cikk komolyan. Mert mi is jön le a felületes olvasónak? A reklámblokkolást a férfiak csinálják, mert pornó. What??? Még mindig itt tartunk? Az a szomorú tény, hogy nem a torrent oldalakon sok a reklám. Sőt, ott kifejezetten kevés a reklám, nézzétek meg akár az Ncore-t, akár a Bithument, a két hazai legnagyobbat: jelenleg nulla reklámot látok rajtuk, de ha van, akkor sem több oldalanként egynél. A pornó oldalaknak meg szuper technikáik vannak arra, hogy a blokkolás ellenére reklámokat jelentessenek meg.

Mert a sok reklám nem dark weben van. Hanem a nagy site-okon. Az utóbbi hetekben pl. nem tudok NLCafe-t olvasni mobilon, mert amikor egy linkre kattintva oda kerülök, megjelenik egy olyan egész oldalas alkalmazás ajánló, amiből mobilon nem lehet kilépni. Érted? Eltakarja a saját tartalmát!

De hány olyan oldal van, ahol ha belépek, akkor kapok egy layert, kapok egy cookie figyelmeztetést, kapok egy böngésző-értesítésre feliratkozást, és ezeken kívül vannak az oldalba ágyazott hirdetések. És ez nem pornó, nem torrent, ezek a hazai "élvonalba" tartozó oldalak.

Igen, én használok reklámblokkolót. És azért használom, mert e nélkül nem férek hozzá a tartalomhoz.

Aztán a cikknek az is baja, hogy ez alapján a reklám == bannerek. Ami persze úgy szakmailag, mint laikusként is tudjuk, hogy nem igaz. A reklámlehetőségek nem kizárólag a bannerekre épülnek. Az igaz, hogy sok site esetében modellt kell(ene) váltani végre, de a 100%-os banner blokkolás után is van számos hirdetési lehetőség. Gondoljunk csak a 444.hu Promó Ottójára, vagy az olyan reklámokra, amiket a fogyasztók meg is osztanak egymás között.

Igen, a tartalomszolgáltatók bajba kerülhetnek, ha csak a bannerre építik a jövőjüket. Erről kellene beszélni, nem?

De a legnagyobb két szakmai problémámat a végére hagytam. Ezt mondja Géza:

"Ha elfogadjuk azt, hogy egy oldal árbevétele egyenesen arányos az általa megjelenített oldalakkal"

...és innen von le következtetéseket. A valóság az, hogy ez nem igaz. Valójában az oldal bevétele sokkal inkább függ az elért emberek számától, az elérés intenzitásától, és az elért emberek elérésének az értékétől (vagyis milyen státuszúak, mennyi időt töltenek el, mennyire fogékonyak stb.). Az, hogy most 10-20%-al kevesebb banner jelenik meg, valójában nem számít. És ha nagyobb lesz a blokkolás, akkor majd megjelennek azok a reklámok, amik nem bannerre épülnek, és így megintcsak mindegy lesz a blokkolást. Igaz, a köztes időt túl kell élni.

De ebből következik, hogy azt az állítást sem tudom elfogadni, ami a beszélgetés címében is megjelenik. A reklámblokkolás ugyanis nem lopás. Nem lopom el az Index vagy az NLCafe pénzét, hiszen továbbra is elér engem, ha akar.

Itt egy kis kitérőt is tennék: az Index mobilváltozata és a desktop változata reklám szempontjából nem ugyanaz. Nézd meg: más méretű bannerek, más mennyiségű és fajtájú bannerek jelennek meg. A mobilon sokkal kevesebb a hirdetés. Géza gondolatmenete alapján akkor az is egyfajta lopás lenne, hogy mobilon nézem az Indexet, nem?

Ez a fajta vita, hogy a reklámblokkolás mennyire lopás, nagyon hasonlít ahhoz, ahogy a zenei kiadók a zeneszámok megosztásához, vagy a filmforgalmazók a dvd-k másolásához álltak. Az is lopás szerintük, és mégsem tudtak vele mit kezdeni - el kell fogadni, hogy a megváltozó technológia nemcsak egyértelműen pozitív egy-egy üzleti modell szempontjából. Vagy lopás volt az is, amikor a rádiók elkezdtek zenét sugározni?

Hát, így összeszedve, talán kiderül, miért volt rossz szájízem a beszélgetés végére. És most azt érzem, valójában a bannerek halála az, amivel a szakmai küzd. A bannerek - kis túlzással - meghaltak. Legalábbis a reklámblokkolót használóknak biztosan. És a szakma most gyászol. A gyásznak pedig öt fázisa van:

1. Tagadás
2. Harag
3. Alkudozás
4. Depresszió
5. Elfogadás

Hát, mindenki eldöntheti, hol tart most a szakma...

Amikor egy kisvállalkozás online marketingre adja a fejét, akkor jellemzően ezeket a dolgokat fogja csinálni:

• weboldal
• keresőhirdetés
• Facebook

Ezek a biztos pontok. Aztán persze a lehetőségekhez képest ez néha bővül pár elemmel, pl. hírlevéllel, bloggal, esetleg Instagram használattal (a Twitter vagy az ETARGET már említés szintjén sem jelenik meg). Így tehát elmondhatjuk: ha valaki a kisvállalkozások körében szeretne hatékony marketinget, akkor annak meg kell tanulnia, milyen a jó (és olcsó!) weboldal, hogyan kell a Google-ben hirdetni, és milyen egy jó Facebook oldal. Ha valaki ezt tudja, akkor akár már sikeres is lehet.

A baj az, hogy jellemzően nem azért ez a szentháromság, mert tényleg erre van szükség, hanem mert ezeket az eszközöket ismerik csak a cégek, cégvezetők. Ezeket ismerik, mert "mindenki ezt használja", és ezeket ismerik, mert nem látnak alternatívát. És ebben azért van is némi igazság.

Mert gondoljuk végig: van más olyan szolgáltatás, mint a Facebook, amin keresztül bő 5 millió magyart el lehet érni? Van másik kereső, amit használnak az emberek? (Igen, a Youtube, de nem arra...) És el tudnak képzelni a cégek a weblapukon kívül más jellegű állandó jelenlétet a neten? A válasz ezekre jellemzően az, hogy nem, nincs látható alternatíva. Persze lehet ügyesnek lenni, de ahhoz vagy nagyon komoly piacismeret, vagy sok pénz kell. És akkor sem lehet kikerülni mondjuk a Google keresőt.

A gond nem is az, hogy eszközoldalról közelítenek a cégek, hanem az, ami ebből következik: nem azért használják ezeket, mert ez kell, hanem mert nem tudják, hogy van esetleg más. Vagyis valójában ha kell, ha nem használják ezeket az eszközöket. Mert ami nem történik meg, az a tervezés. És emiatt fel sem tesznek olyan kérdéseket, amelyek segítenének dönteni arról, hogy mennyire megoldás ez a szenthármasság.

A kérdések persze nem egyszerűek. Az a baj ezzel a marketingnek nevezett dologgal, hogy van egy hatalmas világ a sablonokon túl. Ez a hatalmas világ a testre szabott feladatok világa, ami pedig a testet meghatározza, az elsősorban a célok és a lehetőségek.

De a szentháromság működik. Igaz, ez így nem marketing, csak reklám, de az esetek jelentős részében bevételeket termel. És kell-e ennél több egy kisvállalkozásnak?

Ha valaki megkérdezné, mi most a Facebookon a csodafegyver, mi az a rejtett tudás, ami sikerre segít, akkor az egyik tuti a Facebook csoportok lenne. 

Azt mondtuk, tanítottuk, olvastuk, hogy a Facebook közösségi média, és az benne a jó, hogy az ember közösséget épít. Erre való a Facebook oldal (page) és azért gyűjtjük a lájkokat, hogy minél nagyobb legyen a közösségünk. Azt kell mondjam, tévedtünk. Nem mindenben, de a közösségépítésben igen. Mert attól, hogy egy oldalt lájkolok, még nem kerül egy közösségbe a többi lájkolóval. Hiszen interakcióm elsősorban az oldal (illetve az azt létrehozó) felé alakul ki, a többiek felé nem. És az a helyzet, hogy az oldalak nagy része ilyen: nincsenek kialakult közösségek, csak jó nagy közönségek. Olyan emberek, akik érdeklődnek egy bizonyos téma vagy cég iránt. Így aztán a lájkokból nem közösségek tagjai, hanem egyfajta pontos célzási beállítás lett.

De a Facebook ad nekünk egy másik eszközt, ahol sokkal nagyobb eséllyel alakul ki közösség: ez pedig a csoportok. Csoportot viszont elsősorban nem cég hoz létre (bár vannak trükkök), hanem magánszemély. De ettől még egy csoport lehet egy cég vagy szolgáltatás része.

És igen, a csoportok lehetnek önállóan megélő közösségi terek is. Mi is üzemeltetünk néhány ilyet, pl. a KKV Marketing csoportot, KKV Üzleti csoportot és társaikat.

De hogyan és mitől válik egy csoport titkos fegyverré? A témájától és a használatától. Mert ha a témája érdekes, és egybevág a marketing üzenetünk témájával, akkor máris elkezdhetünk építeni valódi közösséget. Ha pl. a marketing üzenetünk az, hogy szeretnénk eladni szervíz szolgáltatást Suzukisoknak, akkor kell csinálni egy Suzukis csoportot - vagy ha van ilyen, akkor be kell kapcsolódni annak életébe. És az itt továbbadott reklámüzenetek máris hasznosabbak, mint bármi más.

Persze a direkt reklám itt se jó. Nem azt mondod, hogy "nálam javíts meg a Suzukid", hanem ha kérdés van, segítesz tanácsokkal, vagy feldobsz olyan témát, ami érdekes lehet, és aminek majd a kommentjeiben tudod magadat is előtérbe hozni. Vagyis nem jó az, ha tolakodó vagy. A nagyobb csoportok eleve nem engedik, de még ha te hozol létre saját csoportot, ott is inkább elriasztod ezzel az embereket.

A csoportokban tehát sokkal hatékonyabban lehet egy-egy közösséget felépíteni, és sokkal hatékonyabban lehet a szóbeszéd marketinget is használni. Ezért váltak ennyire fontossá ezek a terek.

A Keresőmarketing nap elején beszélgettem Vadász Illéssel (Google), és természetesen felmerült a desktop-mobil-tablet arány is. Ahogy ő mondja, a Google-nél azt látják, a mobil forgalom sokkal jobban nő, mint a desktop. Ez persze megerősíti azt, amit mi is látunk: 2017-ben már nem különleges eset, ha a forgalomnak csak a fele desktop (vagyis asztali számítógép vagy notebook).

A fennmaradó másik fél kb. 80-90%-a a mobil, a maradék a tablet. De a trend a desktop ellen van. Ahogy ő fogalmaz: már nem arról van szó, hogy a mobilra is kell fejleszteni, hanem arról, hogy idővel a desktop válik a kisebb forgalmú megjelenéssé.

Vagyis lassan, de biztosan a desktop lesz a kisebbség. Ha tervezünk, már egy jó ideje nem desktopra tervezünk csak, de egyre inkább ott tartunk, hogy ha tervezünk, akkor elsősorban mobilra tervezzünk. És persze, majd meg kell csinálni valami desktopot is, de az már egyre kevésbé fontos.

Azért van bennem egy kis félelem. A megrendelők egyelőre még nem gondolkoznak mobilban. Ahogy azt is nehéz elmagyarázni, hogy egy weboldal címlap mennyire nem központi, sokkal fontosabbak a belső oldalak és a landing page-ek, úgy lesz jó ideig nehéz elmagyarázni, hogy nem az az érdekes, ami a desktopon látszik, az a fontos, ami mobilon van. Küzdés lesz.

De azt hiszem, lassan lehetek merész, és kijelenthetem: eljött a desktop halála. Persze sosem fog teljesen kimúlni, de már egyre kevésbé lesz fontos.

Marketinges vagyok. Szeretem a marketinget. Így más szemmel nézem azokat a dolgokat, amihez a marketingnek köze van. De azt is látom, hogy sokak számára a marketing - vagy annak bizonyos elemei -  a szükséges rossz kategóriába tartoznak.

Hirdetnek, mert kell. Marketing tervet írnak, mert úgy szokás. Értékesítőket alkalmaznak, mert anélkül nincs meló. És nem látnak a folyamatok mögé. Ez persze nem baj, csak így sokszor nem értik, mit miért és főleg hogyan érdemes csinálni. Megtanulnak használni eszközöket, és számukra az a marketing.

Jó marketinges nem attól leszel, hogy profi AdWords kampányokat csinálsz. Attól sem leszel az, ha kiválóan értesz Facebook posztok írásához. Ha össze tudsz rakni egy fasza szórólapot, attól sem leszel jó marketinges. Pedig ezek mind nagyon fontos feladatok, és igen, így jó adwordsös, jó facebookos, jó grafikus vagy. De attól, hogy egy vagy több eszköz használatát megtanulod, még nem tanulod meg a marketing egészét.

Az utóbbi időben több komolyabb marketing tervet kellett készítenünk. Ezek a folyamatok nem rövidek (és nem is olcsók). A célmeghatározástól kezdve a kutatáson keresztül a végrehajtandó feladatok megtervezéséig sok olyan területet érintünk, amely egy-egy eszközhöz kötődik. Nem vagyok profi minden eszközben. Nem én csinálom az AdWords kampányokat, nem én csinálom a Facebook posztokat, nem én rajzolom meg a szórólapokat. Az én dolgom, marketingesként, hogy megmondjam: mi a cél, minek milyen hatást kell elérnie, milyen eredményeket várunk el, és ezek az eszközök hol kapcsolódnak a nagy egészhez.

A marketinges feladat a megvalósítás koordinálása is. Sokszor persze maga a megvalósítás. Egy-egy eszköz profi ismerete. Ami nem zárja ki tehát, hogy jó marketinges legyél. Sőt, segít abban: minél pontosabban ismered az eszközöket, annál jobban meg tudod tervezni a teljes marketinget.

A legtöbb cég, amelyik hibázik, pont a fenti probléma miatt követ el hibákat: nem a "nagy egészre" koncentrálnak, hanem egyes elemekre. És amikor nem jönnek az eredmények, nem is tudnak kitörni a problémákból: sem tudások, sem gyakorlatuk nincs váltani.

Ezért kell a marketing terv, és ezért kell a tervezési folyamat. Mert ez ad abban segítséget, hogy sikerüljön túllátni az egyes eszközökön.

Zenében alapvetően mindenevő vagyok, és ebbe beletartozik, hogy nagyon sok magyar zenét hallgatok. Viszont a magyar zenék esetében nekem a szöveg is nagyon fontos (a nem magyar zenéknél ritkábban). Vagyis nekem a jó magyar zene elsősorban jó szöveg és mellette olyan stílus, amit elviselek (vagy netán szeretek).

És a zenei "mindenevésem" így ebben is meglátszik: szeretem Katona Klárit és Hobót, a (régi) Eddát és az Ossiánt, Európa Kiadót és Kispált, de egy-egy Rapülők szöveg is bejön, és a kétezres évek hazai zenéit is szívesen hallgatom.

A magyar zene nekem az életem részem. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy van egy Fonogram díj, amely minden évben ad egy kis szeletet a hazai és külföldi zenei életből. Az idei díj átadója március 1-én lesz, és ennek örömére egy játék is indult: a feladat annyi, hogy mint én, írd le, mit jelent neked a magyar zene, és küldd el az írásod linkjét. Ez az írás vagy vélemény lehet szövegben, hangban, videóban is akár blogon, Facebook-on, Twitteren, YouTube-on, Tumblr-en.

Bővebben itt találsz információkat.

(A Fonogram Magyar Zenei Díj idei kampányát az Onlinemarketing.hu csinálja.)

Az idei Keresőmarketing nap egy témát fog körüljárni: a hatékonyságot.

Amikor azon gondolkoztam, hogy milyen téma köré építsem fel a konferenciát, szinte azonnal jött az ötlet: mi az, amit a legtöbb ügyfél vár tőlünk? Mire van a legnagyobb igény? A hatékonyság. Az, hogy az elköltött pénzek minél többet termeljenek.

De mit jelent ez a gyakorlatban? Hol szivárognak el a pénzek, hogy válik egy-egy kampány veszteségessé, vagy kevésbé nyereségessé, mint az elvárható? Erre kerestem a választ, és erre fognak válaszolni az előadások is. Mivel Keresőmarketing napról van szó, így természetesen elsősorban hatékonyság alapú, ppc kampányok, és keresőben történő organikus megjelenések adják a válaszok nagy részét. De ezen túl is kell figyelni, nem mindegy például, hogy a weboldalra hozott vevővel mi lesz. Mert egy kampány nemcsak odáig tart, hogy megfogok valahogy lehetséges vevőket és a weboldalamra viszem őket. A kampánynak akkor van eredménye, ha profitom is keletkezik.

Nem titok: egyre kevésbé lehet csak a Google AdWords-ről, csak a SEO-ról, csak a hirdetési rendszerekről beszélni. Nem azért, mert ezek ne fejlődnének, hanem azért, mert mára egyre többen komplexen nézik a folyamatokat. Ezért foglalkozunk mi is sokkal több elemmel.

A hatékonyság tehát azt is jelenti, hogy túl tudunk és túl akarunk látni az eszközök hatékonyságán is.

A Keresőmarketing nap idén március 2-án, az Evolution konferencia részeként kerül megrendezésre. Még vannak helyeink, érdemes jelentkezni, nem kell várni az utolsó pillanatig! A teljes program és a jelentkezési felület itt érhető el. Gyere, találkozzunk két hét múlva!

Mostanában többször futottam bele egy egyszerű problémába, ami könnyen orvosolható, mégsem foglalkozik ezzel sok cég. Ez pedig a Facebook megjelenés egyik szelete.

Amikor egy linket megosztunk a Facebook-on, akkor a link mellé megjelenít a Facebook egy szöveget címmel, leírással és képpel. Elsőre kicsit misztikusnak tűnik, mit honnan vesz (főleg a kép esetében), és sokan nem is tudják, hogy a saját weboldaluk esetén mit jelenít meg a Facebook.

Pedig nagyon nem mindegy. A Facebook mára a hazai internet legfontosabb szolgáltatása lett, nemcsak azért, mert annyira sokan használják (több, mint 5 millióan), hanem mert itt töltjük el a legtöbb időt (órákat, naponta). És használjuk levelezés vagy más chat szolgáltatás helyett is. Ez azt jelenti, hogy bármikor megoszthatják egy-egy oldalunkat. És még a Messengerben is a fent leírtak jelennek meg ilyenkor.

Aki hozzáértő, persze tudja a választ, hogy ezek az információk honnan jönnek. Tőlük most elnézést kérek, ez a poszt nem nekik szól. Ez a poszt azoknak szól, akik még meg se nézték, vajon Facebook megosztáskor mi jelenik meg róluk?

Nekünk például ez:

Az ellenőrzés egyszerű: be kell másolni a linket a Facebook-ba, mintha ki akarnánk írni, és máris behúzza a szövegeket és a képeket. Ha nem állítjuk be, akkor azt, amit talál: valami képet, és valami szöveget.

A weboldalunk 'head' részében tudjuk beállítani, mi jelenjen meg. Így néz ki például a fenti képhez tartozó beállítás:

<meta property="og:locale" content="hu_HU" />
<meta property="og:type" content="website" />
<meta property="og:title" content="Onlinemarketing.hu Kft. - online marketing, online reklám, online kommunikációs tanácsadás" />
<meta property="og:description" content="Online marketing tanácsadás, Facebook, blogok, közösségi média marketing, Google AdWords, ETARGET és banner hirdetések." />
<meta property="og:url" content="http://onlinemarketing.hu/" />
<meta property="og:site_name" content="Onlinemarketing.hu" />
<meta property="og:image" content="http://onlinemarketing.hu/wp-content/uploads/2014/02/lead2.jpg" />

Vagyis befolyásunk van arra, mi jelenjen meg a Facebook-on, amikor megosztják az oldalunkat. Ezt kell tehát a kódban keresni. Ha nincs beállítva, akkor a Facebook keres képet és szöveget. De ha beállítjuk (és a kép mérete nem túl nagy vagy túl kicsi), akkor azt jeleníti meg, amit mi akarunk.

Sok esetben ez magától generálódik. Más esetben mi is be tudjuk állítani. És van, amikor külön kell kérni a programozót, hogy állítsa be. A lényeg: figyeljünk erre is.

Az. Amikor jön a szemét a Facebook-ról, és már reagálni sincs kedved. Mert a kedves ismerős arra se veszi a fáradtságot, hogy megnézze, mi igaz abból, amit megoszt. De véleménye, az van. Mit kezdjek vele? Írjam meg neki, hogy te hülye, gondolkozz? Vagy legyintsek? De akkor meg azt hiszi, tényleg szar a világ…

Lehúznak. Olyanokkal foglalkozom miattuk, amiknek nincs semmi értelme igazából.

Vagy ott a másik. Cukiságokat oszt meg, vagy valami Oravecz Coelho-t. Esetleg egy viccet. Igen, a világ tele van megmondásokkal, igen, a világ ilyen idióta vicceskedő hely. Vagy nem. Kinek mit osztottak.

Eszik az időmet. Rágógumik a szemnek, hiszen ma már nem a tévé ez. Ha ezt Warhol megérhette volna, most mit mondana rá? Biztosan tetszene neki.

Ülünk a Facebook előtt, nyomkodjuk a telefonunkon, és közben belebámulunk mások életébe. Az egyik ismerős éppen Vietnamból jön haza, a másik Argentínában van, a harmadik San Francisco-ban. Megosztják, mit ettek, megosztják, mit éreznek, megosztják, ami eszükbe jut. Mint amikor sörözünk és beszélgetünk. Csak már 0-24-ben. Van olyan, hogy nincs új tartalom?

Ömlik ránk a rengeteg információ. És közben lassan nem tudjuk, mi az értékes, mi a szórakoztató és mi a hasznos. Mert nincsenek határok. Valami újat kell megtanulnunk: együtt kell élnünk a rengeteg információval.

Amikor újságírást tanultam, pont akkoriban volt egy érdekes váltás: a nagy világháborúkban még a szórakoztatóipar ment a frontra, és szórakoztatta a katonákat. Amikor tanultam, akkoriban volt az Öböl-háború. A CNN betegség: az emberek nem tudtak szabadulni a tévé elől. A rossz nyelvek szerint még az Irak elleni támadást is úgy időzítették, hogy az USA nagy részén az az esti főműsor időben legyen. Már nem a szórakoztatók mentek a frontra, már a háború volt a szórakoztatás maga. Háború - élőben.

Most azt kell megtanulnunk, hogy minden azonnal történik. A hazudozás, az igazság, a drámák és a jó dolgok. És minden itt lehet előttünk. A Facebook ezt csodásan felgyorsította, csak győzzük szelektálni. Egy kiscica, egy lebombázott kisgyerek, egy hazudó politikus, egy korcsolyázó ismerős. Nekünk ez mind fontos - ez tehát a mi kis bulvárunk.

Bírjuk ezt?

Ezúton is boldog új évet, bla-bla-bla... Neked is dolgosan kezdődött az év? Nálunk mintha folytatódna az őszi hajtás. Nem panaszkodom, ennek örülök, csak mondom, hogy valami baromi nagy pörgés tud most lenni. Mindig minden egyszerre történik, persze. Vagyis:

• ne felejtsd el, hogy március 1-2. Evolution konferencia, aminek a második napján ismét lesz Keresőmarketing Nap
• naná, hogy még le kell osztályoznom egy csoportot, mert eddig nem volt se időm, se energiám rá, de már várják a jegyeket nagyon
• a következő két hétben kétszer is államvizsga elnök leszek, szeretem, jó buli, de persze akkor a hallgatókra figyelek, nem "dolgozom"
• a napi két megbeszélés ügyfélnél a nyugis nap...
• és konkrétan minden nap jött ajánlatkérés (ez a legjobb amúgy), igaz, ma még nem (hahó! valaki?)

Mondom, nem panasz, egyszerűen csak olyan, mintha parittyából lőtték volna ki a kettőezertizenhetet. Reméljük, így is marad, és ez nemcsak nálunk van így, hanem úgy általában a piacon is. Tényleg nem ártana egy stabil fejlődés, mert munkakedvünk az van.

Az utóbbi napokban több olyan kérés-kérdés is beesett, amik miatt mindenféle kkv-s weboldalakat kellett megnéznem. Hát, hol sírtam, hol röhögtem, de tényleg. Ha lett volna a nyolcvanas években web, akkor ilyen lett volna. Majdnem minden hibával találkoztam, amit előadásokon szoktam elmondani. Hol van itt még a mobil változat! Még azt sem sikerült megugrani, hogy a desktopon megtaláljam, ami érdekelne. Tanulság? Ezek a cégek vagy feladják, vagy megújítják a webes jelenlétüket. Ez utóbbi esetben nagyon nem fogunk unatkozni.

És persze ott van a másik véglet: cégek, akik eddig se csinálták rosszul a webes ittlétet, de most még jobban, még tervezettebben szeretnék. Így stratégiát készítünk, weblapokat tervezünk, és persze kampányokat indítunk, Facebook oldalakat gondozunk, mint a rendes kertészek.

Miközben a munka egy része egyre inkább rutin, aközben a rutin előtti kitalálás egyre érdekesebb. Már nemcsak a lakossági ügyfelekkel foglalkozó cégek akarnak erősíteni, egyre több a klasszikus B2B megkeresés. És az már csak a hazai kis piacunk tragédiája, hogy a megoldások jobbára elsősorban nem a hazai piacot erősítik... Jelenleg egy bizonyos széles réteg számára se a Google-nek, se a Facebook-nak nincs alternatívája. Ez azért egy kicsit fáj.

Szóval, boldog új évet, de igazából nem egy nagy pihenés után, hanem csak azért most, mert eddig levegőt sem kaptunk. Lássuk hát, milyen lesz ez a 2017!

Mostanában egyre kevésbé szívesen próbálom megjósolni, mi lesz jövőre, mi fog történni a hazai piacon. Ennek elsődleges oka az, hogy már egy ideje nem valódi piaci folyamatok zajlanak. Persze sosem volt a média politika mentes, de az internet sokáig mellékes terep volt. Aztán az utóbbi időben az internetes média is a politikusok és strómanjaik, kiszolgálóik játszótere lett.

Ez alapvetően persze azt is mutatja, mennyire fontos lett az internet, de egyben nehézzé teszi annak megjóslását, mi lesz jövőre. Mert a piac egyébként bővül, és kellenek a jó tartalmak. A hirdetésekben van pénz, egyre több, és persze a felhasználók is egyre több időt töltenek el a valamilyen képernyő előtt. Más kérdés, hogy ennek egyik legnagyobb nyertese a Facebook. A másik meg maga a mobil.

Így ha eltekintünk a média történéseitől és inkább az egyéb folyamatokra figyelünk, akkor két nagy irány már jól látszik: a mobil és a programmatic.

A mobil tiszta ügy. Egyre többen használják a mobiljukat az idősebbek is, vicces módon az X generáció (36-49 év) a második legaktívabb a Z generáció (19 alatt) után. Ez praktikusan azt jelenti, hogy már ma is jellemzően 25-50% között van a valamilyen mobil eszközről érkező látogatók aránya a weboldalakon, és az alsó 25% nagyon szépen fog növekedni. Lefordítva munkára: ha weboldalt csinálsz, tervezd meg előbb a mobilos változatot, úgyis azt fogják sokan használni. Aztán jöhet a desktop nézet. (Igen, reszponzív oldal kell, de ettől még illik megtervezni, milyen a mobilos megjelenés.)

A programmatic már egy kicsit nehezebb kérdés. Egyrészt ez jobbára a nagyok játszótere, hiszen a legkisebb költségvetés, amivel már érdemes belevágni 1 millió Ft. De ha ki akarjuk használni a megoldás valódi előnyeit, ennél azért több kell. Másrészt a piac szereplő sem tudásban sem érdekeltségben nincsenek felkészülve. Lefordítva: kevés a szakember ügynökségi oldalról, még kevesebb megrendelőiről, a tartalomszolgáltatók sem lelkesek, és inkább a resztlit adnák így. Ez viszont azt is jelenti, hogy 2017-ben is sokkal-sokkal többet fogunk beszélni a programmaticról, mint használni azt.

És mi lesz ezen kívül? Egyre jobban ki leszünk szolgáltatva a Facebook-nak, egyre több kkv ismeri fel, mire is van valójában szüksége, és mivel felfutás van a piacon, ismét tele leszünk kóklerekkel. Nem lesz tehát egyszerű 2017, de nagy csodákra sem számítok.

Persze pár hét, és kiderül minden. Aztán majd vagy jól előcitálom ezt a posztot, ha igazam lesz, vagy csendben hallgatok, ha tévedek. Az előrejelzések már csak ilyenek.

Ezt megszívtuk. Olyan tíz éve volt nagyon sok cikk arról, hogy eltűnnek a kapuőrök (idehaza főleg Pécsi Ferenc írt a sajnos már a netről eltűnt Médiablogjában erről), és ennek mi mind örvendeztünk. Végre mindenféle korlátozások nélkül hozzá lehet jutni a hírekhez, nincsenek szerkesztők, nincsenek terjedelmi korlátok, az interneten megvan minden, és majd mi magunk lehetünk saját kapuőrei, vagyis azt fogyasztjuk hírekben is, ami nekünk tetszik.

Hát, bekövetkezett. Csak nem úgy, ahogy azt elképzeltük. Liberális értelmiségiként én is rajongtam a változásért, nagy volt az öröm, végre szabadon és demokratikusan mindenki azt olvas, amit akar, azt oszt tovább, amit akar. Éppen csak - szokás szerint - egy kicsit a valóságtól elvonatkoztatva örömködtünk. Mert amire nem számítottunk, az az, hogy ezt a lehetőséget az emberek nem arra és nem úgy használják, ahogy azt elképzeltük.

Ami történt, azt be se kell mutatni. Aki figyeli a híreket, pontosan tudja: az internet, és azon belül főleg a Facebook tele van álhírekkel, féligazságokkal. A kapuőrük hiánya miatt bármilyen álhír szűrők nélkül elterjed, és az és úgy gyárt hírt, aki és ahogy nem szégyell. Legyen szó az orosz titkosszolgálatról vagy a magyar kormánypropagandát "sugárzó" "közszolgálati" médiáról, legyen szó harcos környezetvédőkről vagy még harcosabb vallási fanatikusokról. A nagy szabadságok, a kapuőrök hiánya polarizálta a hírfogyasztást, a Facebook csak rátett erre egy lapáttal a saját belső algoritmusaival (ami olyan híreket mutat meg inkább nekünk, amilyeneket szeretünk). És a nagy szabadság teret adott a radikalizálódásnak, a szélsőségeseknek is.

Szarban vagyunk. Kiengedtük a szellemet a palackból, és az most itt gomolyog ködszerűen. Ahogy valaki pontosan megjegyezte: a tény alapú újságírásnak mára vége van.

Mi lesz most?

Itt akár be is fejezhetném, mint egy posztapokaliptikus média-vízió, de azért nézzünk egy kicsit jobban körbe, és ne legyünk ennyire kétségbe esve. Mi történt? Rájöttünk, hogy a kapuőrökre mégis szükség van. Rájöttünk, hogy ez így ebben a formában nem működik. Változtatni kell. A Facebook és a Google már tesz is ebbe az irányba lépéseket, hiszen elvileg képes szűrni az álhíreket. Akkor vajon kialakulnak tényleg az új kapuőrök? A szerkesztők helyét átveszik a közösségi szolgáltatók, a keresők? Lehet.

Hogy ez nem tökéletes? A szerkesztők se voltak tökéletesek. Manipulálható ez is, az is. De jól láthatóan nem annyi történt, hogy eljutottunk a jelenlegi állapotba, és itt álldogálunk tanácstalanul. A problémát felismertük, és most elkezdtünk dolgozni annak megoldásán.

Ilyen megoldás például a civil újságírás és a tényfeltáró újságírás erősödése. Ilyen változás lehet az, hogy élünk saját jogainkkal és lehetőségeinkkel, és ellenőrizzük a híreket. Mi, akik már éltünk a "létező szocializmus" alatt, ezt jól ismerjük: akkoriban megtanultunk olvasni a sorok között. Most sem kell mást tennünk: kételkedni kell. Az a jó, hogy mára sok lehetőségünk van az ellenőrzésre is.

Persze, ha át akarnak verni minket, akkor minden manipulálható. De ez nem újdonság. A régi média is pont így működött. Sőt. Pont így működik.

Egy röpke hónap, és itt a Karácsony. Aki ilyenkor kezdi el az év végi kampányt, az lényegében elkésett, de nem teljesen. Még van egy pár napja...

Ezt a bejegyzést november 15-én este írom, és tudom, hogy még van egy, maximum másfél hét, ha valaki szeretne még idén kampányt indítani. Még akár bannereket is lehet venni, de Facebook kampányt, és Google AdWords-öt is lehet használni. Persze ilyenkor már nincs nagy stratégiai tervezés, ha eszközt kell választani. Nem most fogjuk hosszasan előkészíteni a kampányt...

Mire lesz szükségünk?

Jó termékekre. Egy jó érkezési oldalra. Jó kampányszövegre. Jó képekre a Facebook-hoz. Valami aktivizáló üzenetre. És egy nagyon jól beállított kereső kampányra.

Még nem késő lépni, még bele lehet vágni. Most kezd igazán felpörögni az év végi vásárlás, és az egész év alapján mindenképpen növekedés várható a fogyasztásban a tavalyi évhez képest. Vagyis még a későn ébredőknek is van keresni valójuk.

Csak bele kell vágni. Akár maguktól, ha értenek hozzá. Vagy velünk.

Tegnap vizsgáztattam az Edutus Főiskolán online marketingeseket, és az egyik tétel az volt, mi a website készítés folyamata. Fontos és aktuális tétel (mint amúgy az összes többi is), de talán ennél a tételnél látszik leginkább a különbség az elv és a valóság között. Hiszen a hallgató pontosan megtanulta a lépéseket, ami valami ilyesmi (remélem, nem hagytam ki semmit):

• Válassz domain nevet.
• Határozd meg a weboldal céljait.
• Találd ki, mit szeretnél ehhez a weboldalon elhelyezni.
• Keress kivitelezőt.
• Csinálj teszteket, hogy hogyan oszd fel a tartalmat.
• Csinálj drótvázat.
• Teszteld.
• Csinálj grafikát, teszteld ezt is.
• Kutasd le, mik a fontos kulcsszavaid, amikre majd a keresőben meg kellene, hogy találjanak.
• Írj tartalmakat.
• Ha elkészül a fejlesztés, töltsd fel a tartalmat.
• Teszteld és mérd a forgalmadat.

Én egy dolgot csinálnék máshogy, a kivitelezőt akkor keresném, amikor már van egy pontos specifikáció (vagyis amikor már le van írva, mit is szeretnénk pontosan).

Jól hangzik, nem? Egy baj van ezzel: ha így csinálsz weboldalt, nem úszod meg egy millió forint alatt. Ami sok cégnek bőven belefér, de még többnek meg nem. Manapság teljesen komolyan hirdetik magukat cégek, hogy 30-40 ezer forintból csinálnak weboldalt... Az érthető módon nem így készül. A valóság tehát valami nagyon más.

Mert mi a valóság? Rossz esetben jön az ügyfél, és kér egy weboldalt. Ennyit tud. És a kivitelező pedig a legjobb (informatikus, esetleg designer) tudása szerint összerak valamit, amit másnak is szokott. Lesznek alapvető menük (bemutatkozás, referenciák, kapcsolat - ilyesmi), és máshol is használt szövegek, néhány stock fotóval feljavítva. És... nem történik semmi. Van egy olyan weboldal, aminek egyetlen előnye a létezése, most már fel lehet tüntetni ezt is a névjegykártyán.

Mi a baj ezzel az oldallal? Például az, hogy nem azért készült, hogy pénzt termeljen, hanem azért, hogy legyen.

A másik, tipikusnak mondható folyamat az, amikor a marketinges a cégnél már tudja, mit is szeretne, de nem ért igazán az online-hoz. Ilyenkor a legjobb tudása szerint leírja az igényeit, odaadja az informatikusnak vagy keres kivitelezőt, aki viszont egyrészt ha lát is hibát, nem szól, másrészt nem is biztos, hogy pont azt csinálja meg, ami az igény, mert "azt úgy nem lehet". Lefordítom ez mit jelent: vagy azt, hogy "nekem nem tetszik úgy", vagy azt, hogy "ezt nem tudom én megcsinálni, annyit meg nem fizetsz, hogy utánanézzek/tanuljak". 

Ez már egyel jobb weboldal, de ez sem tökéletes. Hiszen mindkét folyamatból az hiányzik, ami miatt egy weboldal igazán elkezd termelni: az ügyfél gondolkodása. Az ideális esetben ezért tesztelünk: mert az, hogy szerintünk mi a logikus, mi a szép, mi a használható, nem szükségszerűen ugyanaz, mint amit az ügyfeleink gondolnak. Más lehet a logikájuk, az ízlésük, az igényeik. Ezért kell perszónákat használni a tervezéskor (egy-egy tipikus ügyfél szegmens megszemélyesítése), és ezért kell élő teszteket is csinálni. Persze ez költséges, naná.

A gond a pénz és az idő. Egy weboldalra tipikusan fele annyi időt szánnak a cégek, mint amennyi elég (mindig fele annyit, naná), másrészt nem végtelen költségvetéssel indulnak neki a projektnek. És azt húzzák ki, ami nélkül is van kész "mű". De van még egy fontos vetület: mennyit fog hozni a weboldal? Ha a cégnek a weboldal csak egy mellékes jelenlét, az teljesen más értéket jelent, mintha az lenne a fő kommunikációs pont, esetleg azon keresztül működik az üzlet (pl. webáruház). Vagyis itt is, mint a marketing oly sok más területén fontos, hogy számoljunk ROI-t (return of investment, vagyis a befektetés megtérülése). Ha a weboldal nekünk egy adott időszakban hoz 500 ezer forint pluszt, akkor ennél kevesebbet szabad csak rá költeni. Itt a kérdés csak az: mennyi idő alatt kell, hogy megtérüljön az új weboldalra kiadott költség.

Vagyis a tervezés valahol itt indul: mennyi pénzem van rá? Mennyit ér nekem egy weboldal? És a folyamatot innentől így is kell nézni. Volt ügyfelünk, aki kiszámolta: neki a megújuló weboldal havi több, mint egy millió forint pluszt jelentene. Innentől nem sajnálta rá a pénzt, végig lehetett vinni egy rendes tervezési, tesztelési folyamatot. Más esetben viszont kiderül, hogy nem a weboldal a fő hajtóerő, csak azért van, hogy "legyen", kevés új ügyfelet hoz. Ilyenkor elég egy bemutatkozó oldal, kis befektetéssel.

Tehát a tipikus weboldal tervezési folyamat bár nagyon jó vonalvezető, de minden esetben végig kell gondolnunk, nekünk mire van szükségünk. Mert nincs két egyforma cég.

A Facebook alapvetően egy közösségi hálózat, amely médiaként működik. Marketinges oldalról elsősorban egy jó brand építő "terep", és egyben egy olyan szolgáltatás, ahol nagyon pontosan lehet célozni, így költséghatékonyan elérni a számunkra fontos felhasználókat. De ezen kívül egy cég életében nagyon sok másra is jó lehet a Facebook!

Egyrészt ott vannak a csoportok. Igaz, egy-egy csoportban csak magánszemély vehet részt, de egy jól felépített, nagyobb méretű és szakmailag célzott tartalmú csoportba beesnek ajánlatkérések, és nagyon jót tesz brandépítésnek is. Ezt napi szinten tapasztaljuk például a KKV Marketing csoportban (és társcsoportjaiban).

Az elmúlt pár napban két olyan eset is történt, amikor a valamilyen okból nem működő weboldal helyett a Facebook lett annak a helyettesítője. Vagyis ha valamilyen probléma történik, akkor a Facebook képes átvenni más, alap szolgáltatás szerepét, akár átmenetileg is. Az egyik esetben egy online támadás miatt kellett "lelőni" az oldalt (a Fidesz.hu volt az áldozat a népszavazás délelőttjén), és a gyors megoldás a Facebook oldalra irányítás lett. A másik esetben egy szerkesztőség szétverésének eredményeként az újságírók menekülő útja lett a Facebook (a szombati Népszabadság esetről van szó), ahol először a leállított média Facebook oldalán kommunikáltak, majd létrehozták a saját Facebook oldalukat.

Mindkét eset tanulságos. Azt mutatja, hogy előre nem látható okokból is előfordulhat, hogy a Facebook oldal válik - akár csak átmenetileg is - a fő kommunikációs eszközzé. Ezért is érdemes úgy felépíteni a Facebook oldalt, hogy azt egyrészt ismerjék az érdeklődők (ezzel nem szokott baj lenni), másrészt aktuális legyen, arról szóljon, amiről a weboldal, amiről a cég. A két fenti példa esetében ezzel sem volt gond, ezért is tudtak gyorsan lépni. 

És van még egy fontos dolog: az, hogy időben lépjünk. A bejegyzés is azért született, hogy lássuk ebben a két esetben az általánosítható példát, hogy jusson eszünkbe ez a lehetséges megoldás. Lehet, hogy szükségünk lesz rá.

Az Internet Hungary mindig is nagy esemény, egy olyan konferencia, ahol nemcsak az előadások a fontosak. A jó előadásokban biztosak lehetünk: részben a program összeállítása miatt (ami mindig is nagyon profi), részben az előadások magas száma miatt. Hiszen ennyi előadásból biztosan fogunk találni olyat, ami nekünk tetszeni fog. 

Az előadások mellett nagyon fontos a networking. A résztvevők magas száma miatt biztos lesz ott olyan, aki számunkra ismerős és érdemes vele pár mondatot beszélni, és biztos lesz olyan, akivel itt ismerkedünk meg, és ez akár jó üzletet is jelenthet a jövőre nézve. Vagyis ez a konferencia mára egyben egyfajta társadalmi eseménnyé is vált.

Néhányan panaszkodnak, hogy olyan sok a program (párhuzamosan öt teremben mennek az előadások két napon keresztül), hogy nem lehet mindenre eljutni. Ez igaz, de pont ettől válik ilyen naggyá a konferencia: sok különböző érdeklődési körű embernek szólhat.

Volt pár tanulsága a két napnak, ami viszont a szigorúan vett szakmai programhoz nem kapcsolódik. Számomra az első és legfontosabb: mindenféle kormányzati beavatkozástól függetlenül az online médiának jól megy. A válság ideje alatt jobbára csak a vezetők jöttek el cégektől, és sokan inkább kihagyták a konferenciát, míg idén már ugyanolyan pörgés volt, mint 2007-ben, és ugyanúgy itt voltak az üzletkötők és az ügyfél oldal képviselői is. Rengeteg volt a számomra ismeretlen arc, miközben az ismerősök is itt voltak.

Az erős szakmai feszültség napközben nem látszott. Valahogy olyan hozzállást éreztem, hogy az ég kék, fű zöld, a médiát meg a hatalom úgyis befolyásolja. A személyes ismertségek kormányoldaltól függetlenül megmaradtak, a beszélgetéseknél nem voltak politikai klikkek. De az, hogy valami van, este nagyon szépen előjött. Az előző években sokkal visszafogottabb volt a buli, de kedd este mindenki lazított. Nagyon.

Amit még a konferencia jól megmutatott: sok előadóra nagyon ráférne egy előadói képzés. Végig kellene gondolni, hogy 15 perc alatt nem lehet 20 slide-ot elmondani, hogy 10 percből teljesen fölösleges 5 percet bemutatkozással és általános információk átadásával tölteni, és ha meg van mondva, mennyit beszélhet, akkor másokkal szembeni modortalanság nem betartani az időt.

Nekem az különösen tetszett, hogy voltak olyan általános előadások, amik mindenki számára érthetőek voltak (és volt olyan mondtad, amit többen is felemlegettek, például az, hogy ha tartalmat készítünk, akkor unikornist kell készíteni), de voltak olyan szakmai előadások is, ami a kívülállók számára érthetetlen volt - mégis volt sok értő hallgatója. Tényleg meg lehetett találni a bennünket érdeklő előadásokat.

Jövő ősszel újra Internet Hungary, akkor majd meglátjuk, merre mozdul el a piac. Addig pedig jön az év vége, a szokásos pörgés.

Mondom és tanítom, de mindig és mindig rájövök, hogy nem lehet elégszer kihangsúlyozni, hogy a közösségi médiát alapvetően mi is működteti. A közösségi média nem más, mint egy kibaszott bulvár magazin.

Egy olyan bulvár magazin, ahol a hírek egyre inkább a bennünket érdeklő területekről kerülnek ki, ahol azt látjuk, amit látni akarunk, ahol az átlagosnál is talán jobban meghatározza a kapott információkat az, hogy kik vagyunk és kik a barátaink. Aki elmélyül a hálózatok működésében, aki tudja, milyenek a skálafüggetlen hálózatok, az pontosan érti, miért van ez. (Aki nem, az olvasson Barabási Albert Lászlót.) De ez csak a történet egyik oldala.

A másik fontos oldala a mesének, és ez az, amiért bulvár a közösségi média, az érdeklődésünk. Az ugyanis az alapvető kérdés: miért osztunk meg valamit az interneten? Miért lájkolunk valamit? Mi az, amiért azt gondoljuk, hogy érdemes valamivel foglalkozni, érdemes megmutatni másoknak? Mi az, ami érdekes?

Mert első ránézésre ez bármi lehet. Olyan valami, ami tetszik. Olyan valami, ami nagyon nem tetszik. Amin nevetsz. Amin sírsz. Ami dühít. Ami érdekes. De mi ezekben a közös?

Egy dolog: érzelmeket váltanak ki. Csak akkor fogsz valamit megosztani, ha az benned kivált érzelmeket. 

És mi működik még ugyanígy? Természetesen a bulvár média. Ami nem a tényekre koncentrál (sőt, sok esetben a tények nem is érdeklik), hanem arra, hogy az emberek felkapják a fejüket. Vagyis az érzelmekre. Tehát a bulvár médiában is és a közösségi médiában is azok a cikkek pörögnek, amik érzelmeket váltanak ki.

Ez persze jelent még egy fontos dolgot, elsősorban a cégeknek. Akkor lesznek a cégek is hatékonyak, ha érzelmeket váltanak ki. Ezért van könnyű dolguk a lovebrand-eknek, és ezért van nagyon nehéz dolguk az olyan cégeknek, amiket sokan utálnak. Hiszen az érzelmi bevonódás miatt ezek pörögnek. 

Ezért kell cégként is bulvár módon posztolnunk. De ez ne jelentse azt, hogy olyan dolgokat osztunk meg, ami az embereknek tetszik, de nincs hozzánk semmi köze! Sok cég futott bele ebbe a problémába: energiát nem kímélve telerakta a Facebook-ot vicces bejegyzésekkel, aranyos bejegyzésekkel, szép képekkel. Kapott nagyon sok lájkot, rengeteg megosztást. Majd abbahagyta - és miért? Mert nem volt semmi értelme. Nem hozott üzleti eredményt!

Beszélgettem ilyen cégvezetőkkel. Ők ezt elintézték annyival, hogy a Facebook szar, nekik is mennyi lájkjuk volt, és mégse mentek semmire vele. De a valóság az, hogy ők is beleestek a bulvár csapdájába: olyat raktak ki, ami sok embernek tetszik, éppen csak ez nem építette se az ismertségüket, se az üzletüket. Mert a bulvár önmagában nem elég. A bulvár csak bulvár, még a közösségi médiában is: kis értékű szórakoztató anyag.

Lassan húsz éve annak, hogy egy nagyon kedves barátommal valahol a Balaton mellett egy egész éjszakát elvitatkoztunk azon, hogy lehet-e, szabad-e bármilyen vacak reklámot csinálni, ha az működik. Mire felkelt a nap, addigra sikerült átértékelnem egy jópár dolgot. Az induló álláspontom ugyanis az volt: az a lényeg, hogy a reklám működjön. Ha ezzel butítunk, ha ezzel romboljuk a közízlést, ha ezzel sértünk esetleg másokat, az nem baj, ha egyébként a reklám hozza az elvárt eredményeket.

Hajnalra ezt átértékeltem. Azóta gondolom azt, hogy igenis van olyan, amit az írástudók felelősségének neveznek a reklám kreatív iparban is. Vagyis igenis alá kell rendelnünk a reklámszövegeket, a reklámhatékonyságot néhány szempontnak. És ezek a szempontok nemcsak a törvények.

Van nagyon sok apró bosszantó dolog, ami igazából nem butít, csak "elfogadja" azt, ami eleve butaság. Kedvencem ezek közül:

- 20 % kedvezmény

Ez ugye azt jelenti, hogy 20%-al drágább valami. Hiszen a logikailag helyes mondta ez lenne:

20 % kedvezmény

vagy ez:

- 20 %

El kell vajon magyarázni, miért? Remélem, nem. De mégis a legtöbben a rossz formát használják, akkor is, ha tudják, hogy rossz. És miért? Mert az a hatékonyabb...

De ez talán a kevésbé problémás példa. Az már sokkal nagyobb gond, amikor egy hirdetés egyszerűen csak gagyi, amikor olyan szintű ízléstelenséget hordoz, mint mondjuk ez itt:

Hiszen gondoljunk bele: az ilyen "alkotások" formálják az utcaképet, a közízlést. A reklámmal ugyanis ez a legnagyobb "baj": pénzért bárhova kihelyezik. Ez azt jelenti, hogy nem a minősége számít, hanem a hirdető pénztárcája. És ha a hirdető butaságot állít, ha a kreatívban hülyeség van, ha a reklám szembeköpi mondjuk a grafikus szakmát, akkor is rengetegen fogják látni.

A reklámozóknak tehát felelősségük van. Nem írhatnak mindent, nem mondhatnak mindent, igenis figyelniük kell arra a társadalomra, amelyhez ők is tartoznak. Nem minden a hatékonyság, még ha ezt a kkv világban annyira fétisként is kezeljük. Hiszen előbb vagyunk emberek, és csak utána fogyasztók.

Érdekes cikket írt Szutor Ferenc az IAB Magyarország blogjában, a Hivatalosan is kitört az AdBlock háború címmel. Érdemes elolvasni a cikket, az utóbbi pár nap történései pontosan le vannak írva benne:

• a Facebook lépései a blokkolók ellen
• az ellenlépések a blokkolói oldalról
• és a legismertebb blokkoló, az AdBlock Plus lépése, hogy a leszedett reklámok helyére ők raknak majd ki "kevésbé zavaró" reklámokat

A cikk alaposan végigveszi a problémát - egy fajta irányból. A hirdetői és főleg a tartalomszolgáltatói érdekek nagyon pontosan megjelennek benne, de ezzel együtt a történéseket egy kicsit talán össze is mossa. És most nemcsak arra gondolok, hogy a blokkolás nemcsak az AdBlock Plus sajátja, vagy arra, hogy ki és hogyan szeretné védeni jogos gazdasági érdekeit.

Volt egy nagyon vacak amcsi film sok évvel ezelőtt, mindegy is a története, ahol elhangzott egy örökbecsű kijelentés: "Most az a kérdés, hogyan lapátoljuk vissza a szart a lóba." Hát, az a szomorú igazság, hogy az online hirdetések piacán is ez a helyzet van: sikerült olyan mértékben elijeszteni a felhasználókat a hirdetésektől, hogy már az sem segít, ha megígérjük, csak nem zavaró hirdetéseket kapnak. A célzás pedig még jobban mellé ment: a sok elcseszett remarketing hirdetéssel, a rengeteg adatgyűjtéssel most nem azt érzik a felhasználók, hogy de jó, pontos hirdetéseket kapok, hanem azt, hogy mennyire belemásztunk a személyes szférájukba. Ráadásul a hirdetések se pontosak: hiába van kezünkben az eszköz, ha sokan nem tudják jól használni.

Itt nem látok semmi háborús eseményt: nem Frederik Pohl reklám-utópiájában vagyunk, ahol a reklámcégek irányítják a világot. A felhasználók nem értik, nem tudják, hogy miért van ez a sok reklám. Szutor Feri cikke alatt ott is van egy tipikusnak mondható válasz, abból idéznék:

A felhasználó az adataival fizet a szolgáltatásokért, amiket az oldal fenntartója tovább értékesít a hirdetőknek (plusz adót fizet az államnak az értékesítés kapcsán). Tehát a felhasználó reklámszűrővel és anélkül is megfizette a szolgáltatás árát. Ha a fenntartó nem tud a reklámpénzből részesülni, az az ő egyéni üzleti problémája – amit megpróbálhat orvosolni (több megoldás is létezik erre), vagy lehúzhatja a redőnyt, vagy csapágyasra hajthatja a szopórollert.

Nem érti ő sem a matekot, és a legtöbb olvasónk sem. Soha, senki nem magyarázta el, hogy mennyibe kerül egy tartalomszolgáltatást piaci alapon üzemeltetni. Csak azt látják, hogy az internetes vállalkozók "gazdagok". A hatalmas cégértékek mint aranynyaklánc és Audi R8 csillognak a szemekben, nem mint immateriális javak.

Az AdBlock Plus már más kérdés. Egy a felhasználói oldalról ártatlannak tűnő céget hagytak felnőni és megerősödni a tartalomszolgáltatók, és amikor már nagy szereplő lett, hirtelen kiderült, nem szerelemből készítették a szolgáltatást. Amit ők csinálnak, az színtiszta gengszterizmus. Kínában van ilyen, amikor a helyi kábeltévék a kereskedelmi adók reklámblokkjai helyén a helyi reklámokat futtatják, amiknek a bevétele hozzájuk kerül. Lopják ezt is, mint minden mást. Az AdBlock Plus aktuális a reklámbevételek egy részét lopja el. De ez sem háború. Divatos szóval élve ez terrorizmus.

Valójában szerintem "mindössze" az történik, hogy az évek óta meglévő jelenség, a reklámblokkolás elérte azt a szintet, amikor már fáj. Fáj a hirdetőknek, fáj a tartalomszolgáltatóknak. De fáj a felhasználóknak is: egyre több embernek van elege a reklámokból. Már mindegy is, hogy milyenekből, csak reklámot ne lássanak.

Megoldás? Ha tudnám, startup céget alapítanék rá. Nem gondolom, hogy a mélyponton vagyunk. Még sok idő el fog telni, amíg kialakul egy új üzleti modell, valami olyan vegyes megoldás, amely jó a piac legtöbb szereplőjének. Fájni fog itt is, ott is. Valószínűleg egyre több lesz a fizetős szolgáltatás, valószínűleg egyre többször találkozunk olyan weboldallal, amit kikapcsolt reklámokkal nem tudunk megnézni, és valószínűleg egyre több hirdető teszi majd fel azt a kínos kérdést: akkor most ténylegesen hogyan tudunk sok embert hatékonyan elérni?

A Facebook a kis gömböc. Kell neki minden, de leginkább a figyelmünk: azt akarja, töltsünk el nála minél több időt. Ezt persze azért teszi, mert így nagyon sok pénzt tud rajtunk keresztül keresni. És mi tömjük, mintha nem lenne holnap. Adunk neki tartalmakat, adunk neki információkat és adunk neki időt. A saját időnkből.

A Facebook kicsit olyan, mint a Mommo című könyvben a szürke öltönyösök, csak nincs szivar a szájában. Az időnk élteti ugyanis. Éppen ezért megtesz mindent, hogy jól érezzük magunkat, ha Facebook-ot használunk.

És mi jól érezzük magunkat.

Azt látom, hogy egyre többen szoknak le a nem Facebook megoldásokról. Korábban, ha írtam egy blogbejegyzést, akkor arra oda, a bejegyzés alá érkeztek a kommentek. Mára ez riitka. Ma már a kommentek jobbára a Facebook-on érkeznek - mert vannak még, csak máshol.

De ez mind nem elég, a Facebook lassan a blog helyett is jól működik. Korábban, ha hatást akartunk elérni, indítani kellett egy blogot. Ma már elég egy jó Facebook poszt, ha azt publikusra is állítjuk. Mert elérésben fogja tudni azt hozni, mint amit egy blogbejegyzés hoz. És hatásban is.

Az első ilyen "komolyabb" posztom még 2013-ban készült, sok száz megosztást kapott. Aztán bő két hete egy sokkal rövidebb bejegyzésem futott nagy karriert, még a Dívány is átemelte. Ha ilyen hatásokra képes egy bejegyzés (vagy jegyzet) a Facebook-on, akkor tényleg minek blogot írni?

(Persze, van erre is válasz: mert a hagyományos blog visszakereshető, mert jobban mérhető, mert a sajátunk, stb.)

Itt vagyunk tehát 2016-ban: a Facebookon belül már van annyi élet, hogy el se kell menni onnan igazán. A Facebook így lassan felzabálja a blogolást is. A kommentek után, azonnal.

Nem új dolog, hogy olyan marketinges cikkek születnek, amiben a cikk írója a saját jó példáján keresztül próbálja elmondani, mitől lehetsz sikeres. Ha ezek az írások egyfajta esettanulmány jelleggel készülnek, és olyan példát vezetnek végig, ami általánosítható, akkor általában nagyon hasznos írások.

De egyre több olyat látok, amikor valaki valamilyen extrém példát mutat be, mintha az lenne a követendő út. Vagyis fog egy szerencsés kivételt, és úgy állítja be, hogy lássuk, ő milyen ügyes volt, és egyébként te mennyire ügyetlen vagy, ha nem tudsz ilyet. El kell árulnom: egy-egy szerencsés cikkel, bloggal valóban el lehet érni nagy elérést. Rengeteg látogató, sok komment, világhír, ingyen sör. De.

Nagyon nem mindegy, ki a célcsoportunk és mi a célunk. Egy-egy fellángolás jól néz ki, de erre nem lehet stabil üzletet építeni. Ráadásul nem mindegy, kiket is érünk el. Van ismerősöm, aki nem a blogjából él, lényegében hobbiból írja, és így ér el nagy látogatottságot. Ha bemész az oldalára, nem fog rádömleni a reklám, és ami még fontosabb, láthatóan a cikkek a tartalmuk miatt érdekesek. Vagyis minőséget (egyfajta minőséget) adnak. Egyébként stabilan, adott rendszerességgel.

De ha nekünk konkrét értékesítési céljaink vannak, akkor már jelentősen szűkülnek a lehetőségek. Például a nagy látogatottsághoz kell valami mainstream kiemelés, a legismertebb az Index.hu címlap. De oda egy egyértelműen sales poszt nem fog kikerülni, nem beszélve arról, hogy csak olyan blogokat emelnek ki, amiben meg van engedve, hogy ők is elhelyezhessenek hirdetéseket (vagyis akár a konkurenciánkat is). Ha viszont úgy írjuk meg, hogy indirekt eladás legyen, akkor alacsony lesz a konverzió.

Nem arról van szó amúgy, hogy ne lenne tanulságos, mivel lehet sok látogatót vonzani. A problémám az, ha ezeket a kivételeket valaki szabályként kezeli. Mert azzal pont az egész tartalommarketing működését kérdőjelezi meg.

Szóval, ne essünk a kivételek csapdájába. Olvassuk el bátran ezeket az írásokat is, de ahogy nem akarunk egy valóságshow miatt "ismert celebekké" válni, úgy ne akarjunk egy ilyen kivétel után világmegváltó marketingesek lenni. Hiszen a kivételeknek pont az a lényegük, hogy nem igazán ismételhetőek meg.

Rendszeresen futok bele olyan kérdésekbe, ami egy-egy online eszköz hatékonyságával kapcsolatos. Mennyi látogató várható 100 ezer forintból? Mennyi eladásunk lesz 300 ezer forintból? El tudsz adni 2 hónap alatt százat a termékünkből? 

Még általánosabb kérdések is jönnek: mekkora az átkattintási arány? Hány feliratkozó érkezik naponta egy hírlevélre? Mekkora a webáruházak konverziós aránya?

Te tudsz ezekre a kérdésekre válaszolni?

Az a baj a tanácsadói munkában, hogy nem mondhatom azt, hogy fogalmam sincs. És az sem megoldás, ha nyomok egy általános dumát. Bár az általános kérdésekre a választ mindig úgy kezdem, hogy "az attól függ". Esetleg "ennyi információ alapján még nem tudok pontos választ adni". De aztán kell tudni mondani valamit, ami ha nem is túl pontos, de egy nagyságrendet mutat. Például: várhatóan lesz belőle 80-100 like. Vagy ezzel a kampánnyal biztosan elérünk 30 - 40 ezer embert.

Hogy honnan veszem a számokat? Alapvetően három forrásból:

• konkrét tapasztalat, a korábbi kampányok alapján
• mások esettanulmányai, amik pl. konferenciákon hangzanak el
• kutatások, tanulmányok, amiket elolvastam a múltban.

Többek között ezért is kell tanácsadóként állandóan olvasnom a marketinges oldalakat (és nemcsak a hazaiakat, de az egy külön posztot ér, hogy mennyit is érnek a külföldi, jellemzően az USA-ból származó számok). A konferenciák is jó források: minden ember szeret dicsekedni, a marketingesek főleg. Igaz, csak a jó, sőt, nagyon jó eredményeket szeretjük elmondani ("Képzeld, volt a kampánynak olyan időszaka, amikor a konverziós arány volt majdnem 50 százalék!"), de egyfajta irányt már ez is mutat: a becslés felső korlátját.

De az általánosságokat félretéve: ha például az a kérdés merül fel (márpedig fel szokott), hogy mennyi egy webáruház konverziója, akkor azt előre nem fogom tudni megmondani. De azt igen, hogy mennyi az, ami elvárható. De a konverzió nagyon sok olyan dologtól függ, aminek nincs köze a webes jelenléthez: milyen a termék minősége, mennyibe kerül (a konkurenciához képest), mennyibe kerül a szállítás, milyen módokon lehet fizetni... És persze sok olyan dologtól függ, ami a weboldal minősége. A használhatóság, a sebesség, termékleírások, a fotók... 

Mindenben tudok segíteni (persze nem egyedül, hanem sok esetben azzal, hogy hozzáértőt ajánlok), de azt én nem tudom garantálni, hogy az ügyfél mennyit fogad meg belőle.

Ez volt tehát az általános rizsa. És akkor a tények: mennyi a konverzió? Ehhez mindig tisztázni kell, mit értünk a konverzió alatt. Jellemzően amúgy azt, hogy mekkora az eladás és a látogatók aránya. Vagyis ha egy nap eladunk 35 terméket, és ezen a napon 1000 látogatónk volt, akkor ez az arány: 35:1000-el, vagyis 3,5%

És akkor most ez jó? Mit tudom én. De erre még visszatérünk!

Tehát előre mit mondhatok? A legbiztosabb az, ha előhúzok valamilyen statisztikát. Például a Webshop Experts mérését, amit azért fogadok el szívesen, mert jobbára hazai webshopokat üzemeltetnek és ennek megfelelően egy itthon is használható átlagot adnak. Íme például a júliusi számok (amit itt találtam):

Akkor ez már elég konkrét, nem? Ezek alapján a 3,5%, amit fent számoltunk elég jó! Vagy mégsem?

A konverzió ilyen módon való méricskélése könnyen tévútra vihet. Ugyanis nem egy nemlétező iparági vagy piaci átlaghoz kell mérnünk az eredményességünket, hanem saját magunkhoz. Vagyis a kérdés nem az, hogy mennyi a jó konverzió, hanem az:

jobb lett a konverzióm, mint tegnap volt?

Erre már tudunk válaszolni. Persze kell még számolni az időszakos hatásokkal (hétköznap vs. hétvége, nyári időszak vs. karácsonyi időszak), de ez már sokkal jobb kérdés, és erre már érdemes válaszolni is.

De akkor mégis mire jók ezek az általános számok? Leginkább tervezésre: üzleti terv készítésekor ebből már el lehet indulni. Másrészt ellenőrzésre: mégse mindegy, hol is helyezkedünk el a piacon.

Vagyis nem azért nem válaszolok szívesen általános kérdésekre, mert nem tudok. Hanem mert azt gondolom, hogy könnyen tévútra vezethet, és könnyen kerülhetünk az átlag csapdájába. Mert egyébként a fent említett példa valós: tényleg volt olyan kampány a múltban, ahol minden második hirdetésre kattintó vásárolt is. De ez egyszeri (vagy legalábbis nagyon ritka) eset volt. És nem ez a mérce.