Onlinemarketing blog

Még tavaly írtam róla, hogy az Index radikálisan módosította a médiaajánlatát. Azzal, hogy átalakult az Index.hu cikkoldali megjelenése, kénytelen is volt, hiszen egyes hirdetések eltűntek, miközben mások lettek helyettük.

Eltűnt a jobb oldali sávból az összes skyscraper, vagyis felhőkarcoló hirdetési forma, a kisebb házakkal, vagyis a vertical-okkal együtt. Helyükre bekerült az eddig a cikkekben lapuló billboard. Megmarad a felső csík megjelenés, és jött újdonságként a hazai bannerek talán legnagyobbika: a roadblock, amelynek a mérete 640x360 pixel.

A formai változások egyértelműen letisztultabbá tették az Index-hu kinézetét, kevesebb lett a hirdetés, és közben a roadblock-kal megjelent egy olyan új felület, ahol minőségében is jobb megoldások készülhetnek. Nekem ez így egyértelműen tetszik.

De változtak az árak is: miközben általános árcsökkenést hajtott végre az Index, a core felületeken, vagyis az Index.hu oldalain megszüntette a kattintás alapú display vásárlást. Ezzel talán elérhető lesz, hogy az alapvetően értékes felületek tényleg a valós értéküknek megfelelő árakon tudjanak értékesülni. Azt hiszem, ez a lépés jó példa lehet, és hosszabb távon jót is tehet a piaccal. Persze csak akkor, ha lesznek, akik követik a példát. Majd kiderül.

Egy biztos, és ezt azt sejtem, az Indexnél is tudják: a bannerek, hirdetések üzleti modell szerepe jelentősen meggyengült. Hosszabb távra ki kell találni valamit, ami nem a néhány nagy cégből szedi be a működési költségeket, hanem sok-sok más helyről. Hogy honnan? 

Na, ez az a kérdés, amihez minimum egy Paracelsusra lesz szükségünk.

Megy most a polémia a Google új adatkezelési szabályzata miatt. Egyik oldalról felháborodott hangok, másik oldalról értetlenkedők. Egyik oldalnak sem adok igazat, de nem is vitatkozom velük - az interneten átéltem már jó sok változást, és ezek rendre megtörténnek, majd elcsitulnak. Kezdődött még 16-17 éve azzal, hogy szabad-e az interneten bármi üzleti dolgot csinálni, majd folytatódott azzal, mennyire szabad a felhasználók adatait felhasználni, sőt, mára ugyanilyen hitvita, hogy szabad-e pénzt kérni egy tartalomért, szolgáltatásért.

Iszonyú sokat lehetne erről írni, és még többet szoktam ezekben a témákban olvasni, de most találtam egy mondatot, ami szerintem tűélesen rámutat a lényegre. Én ezt nem is kommentálnám ennél jobban, íme:

Ha valamiért nem kell fizetned, akkor te vagy az áru!

Hej de messze kuponország,
ott terem kuponkenyér,
kuponablak kuponrácsán
kuponnótát ráz a szél.

Kupontéren, kuponréten
kuponhősök küzdenek,
kuponszanatóriumban
sírnak kuponbetegek.

Kupontanártól reklámlány
kuponábécét tanul,
gaz vevő a kuponbörtönt
rúgja irgalmatlanul.

Megépül a kuponmalom,
lesz sok kuponkulimász,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes kupon-ász.

Kuponpóznán kuponkirály
kuponnyelven szónokol,
egyiké kuponmennyország,
másiké kuponpokol.

Együtthu, gerilla, bónusz
brigád, és kuponvilág,
mind kuponújságot olvas
kuponvacsora után.

Kuponvacsora emléktől
zúg a kuponreterát,
kuponbakák menetelnek,
jobbra át és balra át.

Rémületes kuponarcot
vágnak kuponkatonák,
kuponkézben kuponfegyver,
a kuponoké a világ.

(Weöres Sándor Majomország című nagy reményű versét átköltötte Gáspár Katalin, én a Mamasz klub Facebook csoportjában bukkantam rá.)
 

Ha valaki idén növekedni akar reklámbevételekből, akkor egyértelműen nem a nagy cégek felé kell fordulnia, onnan már sokkal több bőrt nem lehet lehúzni. Ahol van pénz, az a kis- és közepes vállalkozások, vagyis a kkv piac.

A kkv piac internetes költés szempontjából két nagy csoportra bontható. Az első csoport a - hazai viszonyok között - kis-közepesnek nevezhető és az annál nagyobb cégek, olyan évi 100 millió forint feletti bevétellel, 8-10 vagy több alkalmazottal. A másik csoport a mikro és kis vállalkozások: 100 millió alatti éves forgalom, néhány fős - vagy akár egyszemélyes - cégek, vállalkozások.

Az első csoport, a nagyobbak, jellemzően könnyebben találnak az interneten lehetőséget, ha hirdetni szeretnének. A ma is meglévő hirdetési csomagok, célzással, egyedi ajánlatokkal, alkalmanként minimum 150-200 ezer forintos költésekkel már olyan megoldások, amelyeket szívesen kipróbálnak, bele mernek áldozni ennyit.

Ezzel szemben a második csoport számára ennyi pénz már soknak számít. Egészen mást várnak az internetes hirdetésekről. Hogy mit? Íme, mi az a három dolog, amitől a mikro és kisvállalkozások számára jó lehet egy online hirdetési megoldás:

1. Azonnali konverzió. Nincs idő arra, hogy egy kampány "beérjen", nincs idő arra, hogy majd hetek vagy hónapok múlva hozza meg gyümölcsét. Azonnali eredmény kell, ha elindul a hirdetés, szinte már aznap éreztetnie kell a hatását. A kicsi vállalkozásoknak nagyon kevés az olyan pénzük, amit hirdetésbe fektethetnek be. Néhány ezer!, tízezer forint. Már ennyiből is eredményt kell látniuk, és azonnal.

2. Rugalmas költségkezelés. Nagyon fontos, hogy pici összegről tudjanak indulni a hirdetések, pár ezer forintról. Majd ezt követően lehetőség legyen a fokozatos növelésre, miközben a konverzió is megmarad. Ha ez működik, akkor a hirdetés által termelt bevétel visszaforgatható, ami több hirdetést jelent, és így, fokozatosan építkezve, egészen sok pénzt is elkölthetnek. Volt olyan ügyfelünk, aki a kis lépésekkel eljutott a havi milliós költésig is - mert megérte.

3. Legyen egyszerű, könnyen érthető a hirdetés. Nem szakemberek hirdetnek, hanem tulajdonosok, cégvezetők, akik a saját szakmájukat ismerik. Nem is akarnak beletanulni az internetes reklámban, nekik az eredmények kellenek. Akkor fogják használni az eszközt, ha egyszerűen, gyorsan megértik, egyszerűen, gyorsan el tudják kezdeni használni. Ez persze nem jelenti azt, hogy automatizált rendszer lehet csak a nyerő, működhet ez személyes értékesítésben is. De mindenképpen fontos az egyszerű, világos működés.

Ha a fenti három pontot képes teljesíteni egy hirdetési rendszer, akkor van esélye, hogy a kkv-k elkezdik használni azt. És ez bevételt, sok bevételt jelenthet minden tartalomszolgáltatónak.

Tegnapi szenzáció, hogy immár magyarul is beszél a Twitter: a felület egy részét lefordították (illetve lefordította a közösség) magyarra. Ennek örömére többen felvetették, leírták, hogy akkor most, majd most jön a nekibuzdulás, és a Twitter is elkezdi a hazai hódító útját!

De jó lenne.

Én nem vagyok ilyen optimista. A Twitter, sajnos, idehaza, nem népszerű, és nem is lesz az. Miért gondolom ezt?

Sok éve twittelek, sok követőm van, napi szinten használom, "jelen vagyok", élvezem, szeretem. És nagyon sajnálom, hogy kevesen vagyunk rajta. Tavaly tartottam egy előadást a Twitterről, akkor összeszedtem a számokat is, a lényeg, hogy idehaza a legnagyobb jóindulattal is néhány (kevés) tízezer aktív felhasználó van, és az összes regisztráltak száma sem sokkal több 250 ezernél. Én azt hiszem, ennek az oka nem a magyar nyelvű felület hiánya. Már csak azért sem, mert két magyar nyelvű szolgáltatás is van: az impresszíven induló, de azóta köhögve működgető Turulcsirip (mikor működik, nagyon jó, én ha lehet, azt használom, de...), és a tinik körében is igazán népszerű, nagyon jól felépített Yamm! (ahogy tegnap valaki írta: jobb, mint az igazi). Mindkét szolgáltatás kapu a twitterre. Mindkettő magyar, nemcsak a felületükben, de egyéb szolgáltatásaikban is. És mindkettő itt van évek óta.

Ha olyan sokan szeretnének twittelni, akkor már megtehették volna.

Én azt hiszem, két dolog miatt nem lett népszerű idehaza a Twitter. Az egyik, hogy aktívnak, sőt, nagyon aktívnak kell lenni rajta, nem elég csak úgy "ellenni". Posztolgatni kell, beszélgetni, ismerkedni. Ez egyrészt időigényes, másrészt ilyennek kell lenni egyébként is: aki nem nyitott, aki nem keresi a társas kapcsolatok formáit, azok számára a Twitter nem pálya. Akik nem szeretnek vagy félnek kommunikálni, azoknak se. Sok ilyen ember él köztünk...

Aztán itt van a nyelvi gond is: míg az angolban lehet (és kell) sallangmentesen, tömören fogalmazni, rövidek a szavak, addig nálunk a körülményes mondatszerkesztés, a hosszabb szavak, az udvariaskodóbb forma a jellemző - és erre már valóban nem elég a 140 karakter. Nem véletlen, hogy a Yamm! egyik key feature-e a hosszú twitt, amikor hosszú mondatokat írhatunk.

A másik ok a twitter népszerűtlenségének azt hiszem a Facebook. A Facebook sokkal gyorsabban növekedett, és amikor itthon elkezdhetett volna népszerű lenni a Twitter, akkor már működött a "mai" Facebook, a Twitter-szerű fallal. Ismerőseim jelentős része ott "twittel", ugyanúgy használva, ahogy sokan a Twittert használjuk. Párat megkérdeztem, miért nem jön a Twitterre, és az volt a válasz: minek? Itt a Facebook...

Ezek az okok nem szűntek meg azzal, hogy magyar lett a Twitter. Úgy hiszem, ez már így is marad, a Twitter nem lesz népszerű(bb), csak lassú növekedést várok.

Pedig kár. Én szeretem. Ha gondolod, kövess ott is!

A Twitter csatornám: @b_konrad

Pár napja a Facebook-on beraktam külön listába azokat az oldalakat, amiket követek, és érdekelnek is. (Itt a leírás, hogyan kell ezt meglépni.) És azóta direkt figyelem, mennyi infó az, amit átenged a szűrőn a Facebook.

Kevés.

Nagyon kevés.

Kibaszottul kevés!

Egész egyszerűen az oldal tartalmak alig 25 százaléka, vagyis olyan negyede az, ami meg is jelenik a falamon! A több megy a süllyesztőbe, ha valaki nem osztja meg véletlenül, vagy nem lesek rá a listán keresztül, akkor menthetetlenül elmerül. Pedig van közte jónéhány, ami érdekel, de éppen nem like-oltam vagy szóltam hozzá mostanság, így a Facebook szerint az már nem is érdekel.

Tanulságos.

Egyrészt egy újabb adalék, mennyire önfejű a Facebook. Másrészt egy újabb adalék, ami a marketinges kommunikációt illeti. Eddig is tudtam, tapasztaltam, hogy mennyi embert nem ér egy oldal, hiába like-olták sokan. Ott van az a fránya szám, ami pontosan megmutatja, az elmúlt hét napban hányan voltak aktívak. Meg ott van a másik, ami azt mutatja, hányan látták. De amikor az ember szembesül vele... pedig én igyekeztem úgy személyre szabni a falamat, hogy megkapjak mindent! De ez a hülye cseszik megmutatni mindent, eldugja a dolgokat, felülbírál, helyettem gondolkozik.

Nem nyerhetek, nem veszthetek
Ha nem leszek, hát nem leszek
Szabadíts meg a gonosztól!
Szabadíts meg a gonosztól!

Hát, szívás ez, minden tekintetben. Egyrészt alig van felhasználó, aki kézzel, egyenként megkeresi a neki érdekes oldalakat, és valamilyen formában aktiválja, hogy mindig látszódjanak. Másrészt jól mutatja, mennyire brutálisan gyorsan el tudunk merülni a sok követő, Like-oló ellenére. A Facebook persze ravasz, hirdethetünk nekik, naná. Nagy kérdés, hogy ezzel mit érünk el...

Azt hiszem, ennek az egésznek az a nagy tanulsága, hogy mindenféle játékkal, alkalmazással el kell érni, hogy a felhasználók (önként, és dalolva!) átadják legalább az email címüket. Hogy valami megmaradjon nekünk! Mert olyan lendülettel nyúlta le az elmúlt hónapokban a rajongóinkat, mint a nyugdíjvédelmi biztos és kormánya a magánnyugdíjunkat: sok esélyt nem kaptunk...

A Facebook-on, megint beigazolódott, semmi nem a miénk. Se a falunk, se az oldalunk, se rajongóink. Minden a Facebook-é, és azt tesz vele, amit akar. Ne erre építsük fel az üzletünket, ez egy ingoványos talaj! Használjuk kommunikálni, éljünk a mának, de készüljünk fel az azonnali távozásra is, sosem lehet tudni.

(A kép forrása.)

Mondtam már, hogy imádom az összeesküvés elméleteket? Minél jobban fel van építve, annál jobban szeretem. A mostani politikai-gazdasági környezet ráadásul különösen sok ilyet termel ki magából, ezek leginkább a világméretű összeesküvéseket leplezik le, vagy éppen az EU "valós szándékáról" szólnak. Van nekem valahol egy kedves kis könyvem, címe Mágia és okkultizmus az európai kultúrában, amit olyan 20 éve olvastam el először (kb.). Nos, az abban leírt "titkos szervezetek" és összeesküvések jelennek meg új köntösben - igazán semmi meglepő nincs tehát, ez a kultúránk része.

Persze hinni ezekben ugyanolyan hiba lenne, mint amennyire hiba volt Giordano Bruno-t megégetni, de megtörtént az is, így napról napra megtörténik ez is.

Nos, ezek után igen nagy jókedvvel fogadtam az alábbi videót, amely lerántja a leplet a Facebook és a CIA összeesküvéséről, és arról, hogy Mark Zuckerberg ki is valójában! Egy szerencse van csak: ezt az anyagot a felvételt készítők sem gondolták komolyan. Vagyis ez vicc, egy álhírtévé ügyesen elkészített híradása!

Változott idehaza az adatkezelés szabályozása, és ezzel együtt változott az a bejelentési mód is, ahogy egy internetes szolgáltatásnak be kell jelentenie az adatkezelést. Tudtuk, hogy így lesz, készültünk a változásra, és most már van új weblap, van új adatlap és ismét lehet bejelenteni az adatkezelést. Erről ír Kulcsár Zoltán a blogjában, érdemes elolvasni azoknak, akiket ez érint.

Egy piciny hiba csúszott csak a rendszerbe:

a törvény előírja, hogy a nyilvántartásba vételért díjat kell fizetni, azonban a díj mértékét meghatározó miniszteri rendelet még nem jelent meg. A díj megfizetéséről az útmutató sem tesz említést.

Ezt én most nem kommentálnám.

Amikor a közösségi médiát tanítom, mindig felmerül a kérdés: ha a cégemet vagy a személyemet megtámadják, hogyan reagáljunk? Vannak erre bevett válaszok, érdemes ezeket végiggondolni.

Alapvetően két eset van: az, aki megtámadott, részben vagy egészben igazat mondott illetve nem mondott igazat. De önmagában nemcsak ettől függ, mit válaszolunk.

• Első lépésben ugyanis azt kell megnézni, ki támadott meg és miért? Mekkora körhöz jutott el, mennyire hiteles, mennyire számít a véleménye? Ha az derül ki, hogy érdektelen, nincs súlya, kevesen olvassák, akkor felejtsük el az egészet: ne reagáljunk.
• De elért sok embert, számít amit mond... akkor nézzük meg, komolyan gondolja-e? Hívott mér engem fel ügyfél, hogy egy cikkben csúnyán megtámadtak valamit - és kiderült, egy paródia, egy vicces(nek szánt) írást vett át egy másik portál, és ezt találta meg az ügyfelem. Ilyen esetben sem szabad válaszolni, csak hülyét csinálnánk magunkból.

Elért az írás sok embert, és aki írta, nem viccelt... na most számít, hogy az írásban van-e igazság, és mennyi.

• Ha az állítás igaz, akkor el kell ismerni - és el lehet kezdeni kármenteni... válságterv, ilyesmi.
• Ha az állítás csak részben igaz, akkor megtehetjük, hogy cáfoljuk a nem igaz állítást, és a többivel nem foglalkozunk. De ennél talán jobb az, ha a hibát elismerjük, és cáfoljuk a nem igaz állításokat.
• Ha az állítás hamis, akkor nagyon ügyesen kell cáfolni: oda kell rá figyelni, hogy ne tűnjön magyarázkodásnak, amit mondunk. Vagyis ezt sem szabad zsigerből meglépni, ilyenkor is kell egy okos kommunikáció.

Nos, ezek a fenti megoldások elég egyértelműek és triviálisak, így elsőre. Ami nehéz, az a részletekben van - és valami másban is. A részleteknél a legfontosabb kérdés, hogy mikor gondoljuk azt, egy közlésnek súlya van? Mikor gondoljuk azt, egy problémával foglalkozni kell? Erre nincs recept, ehhez ismerni kell az adott közeget. Pl. a blogszférát... A másik fontos részlet, hogy mit is mondunk? Erre is jobbára csak akkor lehet válaszolni, ha előttünk áll a probléma.

A valami más viszont sokkal izgalmasabb kérdés. Előfordul, hogy az, aki megtámadott, fontos, sőt, közismert - és mi mégsem reagálunk. Igazából nem is fontos, igaz-e az állítás vagy sem, egész egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk, átlépünk rajta. Vajon mennyire okos módszer ez?

A nem reagálásnak két üzenete is lehet: az egyik, hogy mi magunk súlytalannak akarjuk mutatni azt, aki megtámadott. "Odáig nem hajolunk le!" Lehet ilyet csinálni. Ezzel persze lenézünk/semmibe veszünk mindenkit, aki a támadóra hallgat, aki a támadót elismeri. De ha többen vannak olyanok, akik kétkednek, nyerhetünk. A hallgatás is kommunikáció, de olyan, amivel nem lehet vitatkozni. Éppen ezért lehet hatása. De - véleményem szerint - ez nagyon veszélyes megoldás, könnyen visszaüthet.

A nem reagálás másik üzenete az, hogy minket nem érdekel a téma. Nem fontos, lépjünk túl rajta. Ha ezt ügyesen és következetesen csináljuk, és valóban nem érinti a mindennapi munkát, akkor nyerhetünk. De fontos, hogy tényleg ne legyen érdekes az, amit a támadó állít.

Látszik, hogy a nem reagálás a legveszélyesebb dolog, amit tehetünk. Ilyenkor ugyanis nem mi tematizálunk, nem mi adjuk a témát - és még csak nem is reagálunk, hiszen magunkat gúzsba kötöttük. Nehéz ezt konzekvensen végigcsinálni.

Végül nem beszéltem arról, amibe oly sokszor belefutunk: a támadónak igaza van, de cáfolunk, addig cáfolunk, amíg csak lehet. Ez talán a legveszélyesebb megoldás, hiszen kiderülhet, hogy hazudunk. Akkor pedig nagyot lehet bukni...

Hogy mit csináljunk tehát? Először is, gondolkodjunk. Ha úgy döntünk, nem a hallgatást választjuk, akkor cselekedjünk gyorsan, és legyünk határozottak. Ne kapkodjunk, ne beszéljünk össze-vissza, tartsuk magunkat egy előre elkészített forgatókönyvhöz. Így kimászhatunk egy ilyen helyzetből.

Legyünk akár cég, akár politikus.

"A marketing a társadalomtudományok kombinációja, mivel egyszerre fedi le a közgazdaságtan, pszichológia, a szociológia, az antropológia, a vezetéstudomány és az alkalmazott matematika különböző területeit (forrás)"

A marketing nem egzakt tudomány, a szó természettudományos értelmében. A marketing társadalomtudomány: pont annyira kiszámítható, mint amennyire az emberek kiszámíthatóak, és pont annyira egzakt, amennyire mi, emberek, egzaktak vagyunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a marketing ne lenne tudomány, és nem jelenti azt, hogy a marketing érzésekből, véleményekből építkezne kizárólag.

A jó marketing alapjai között ott vannak a pontos adatok, ott vannak a mérések, a statisztikák, a kutatási eredmények. A jó marketing ráadásul megpróbál mindent mérni, ezáltal megoldásokat és időszakokat összehasonlítani. A jó marketing számára nagyon fontosak a számok, de a jó marketing azért nem esik a számok fétisébe. A jó marketing felhasználja a számokat, szereti a számokat, értékeli azokat, de nem lép minden esetben úgy, ahogy a számok vezérelnék.

A marketinget az intuíciók is irányítják. Az ötletek. A szokatlan megoldások. A váratlan helyzetek. A logikátlan lépések. A kihívások. Vajon mennyire volt 1993-ban logikus lépés az interneten hirdetni? Voltak akkor számok, amik igazolták ezt a lépést?

A jó marketing sokszor túllép a számokon, azokat semmibe veszi, kiröhögi - és nyer vagy bukik. Nem véletlen az a mondás, hogy a marketingre költött pénzek fele kidobott pénz - a legtöbb esetben csak utólag tudjuk meg, mennyire is voltunk sikeresek. Utólag, amikor megérkeznek az eredmények - vagyis a számok. És ha ezek megjöttek, lehet elemezni, analizálni a helyzetet, és meg lehet mondani: ez most jó lett, amaz meg nem. De a számok egy dologra nem képesek: nem kreatívak. A számok alapján nem fogunk eltérni a megszokott dolgoktól, hiszen azok kiszámíthatatlanok, ergo kockázatosak. De ha nem térünk el, akkor vajon mi az, amivel összehasonlítjuk a régi dolgokat?

El kell térnünk a racionálistól, vállalnunk kell a kudarc lehetőségét - és ezáltal lehetünk sikeresek.

A marketing nem kizárólag a számokról szól, a számok meghatározzák és behatárolják, a számok megmutatják az eredményességét - de az újdonság nem a számokban van.

A marketing társadalomtudomány, vagyis az emberekkel foglalkozik. És az embereket, az emberi gondolkodást sem mérnökök tervezték. A marketinget sem mérnökök művelik.

Hanem marketingesek.

2011. május elején indult el legmerészebb közép-kelet európai próbálkozás az internetes tartalmak fizetőssé tételével kapcsolatban. Ekkor indult el ugyanis a szlovákiai Piano rendszer, kilenc oldallal: Sme, Hospodárske Noviny, Pravda, Šport (napilapok), .týždeň (hetilap), PC Revue (havi folyóirat), Joj (televízió), MeToo.sk (internetes televízió), Medialne.sk (internetes hírportál).

Az, hogy mennyire jött be nekik, még nem igazán lett körbejárva. Ahogy hallom, a résztvevők sikernek könyvelik el a fizetőssé tételt. Egyébként nem lett minden tartalom zárt, és nem is egységes, hogy ki miért kér pénzt. A Piano lehetővé teszi az összes ismertebb modell használatát: lehet pénzt kérni csak a kommentezésért, néhány exkluzívabb anyagért, archívumért, vagy akár mindenért (pl. 5 cikk ingyen, a többiért fizetni kell), de a reklámok nélküli felületért is. Ahogy tudom, minden modellre van is példa Szlovákiában.

A napokban került a kezembe egy cikk, amely azt hivatott megmutatni, mekkora forgalomesést hozott a Piano bevezetése. Ott láttam ezt a grafikont is:

Ez alapján ugye egyértelmű, hogy vannak a rendszernek nagy vesztesei. Pedig a valóság az kicsit más. Igen, van egy nagy bukás, de ez a zuhanó vonal néha éppen előnyös. Pl. a komentare.sme.sk esetében a kommentezés kerül pénzbe, és hoppá, eltűntek a trollok! Ami maradt, az egy jól kezelhető közösség. Pénzért már nem akarnak annyian beszólogatni.

Tehát úgy tűnik, a kísérlet egyelőre nem végződött csúfos bukással. Sőt, a legújabb hírek szerint Szlovéniában is hamarosan indul a rendszer - és számos más országból is sok az érdeklődő. Úgy tűnik, a kisebb országok egyedi nyelvű piacai mégis átállíthatóak lesznek részben fizetős rendszerre. Ez rövid távon nehéz mindenkinek, de hosszabb távon egyfajta minőségi tartalom (és ezzel együtt járó olvasói elvárás) kialakulását is hozhatja.

Persze itt is az jár jól, akit többen olvasnak. A Pianon belül a pénzeket a valós forgalom alapján osztják szét, ráadásként nem is kell sokat fizetni: heti 0,9 euró, havi 2,90 euró, évi 29 euró a díj. Ezek azért vállalható összegek, azt hiszem.

Azt, hogy Magyarországon lesz-e Piano, nem tudom. Ha egy éve kérdeznek, kategórikusan nemet mondtam volna rá: nem lenne ez jó senkinek. De most felülbírálom korábbi véleményem, és megváltoztatom azt: bár továbbra sem vagyok feltétlen híve annak, hogy fizetőkapuk legyenek, de már nem tartom elképzelhetetlennek, hogy idehaza is bevezessék. Ha 2-3 jelentősebb portál belemegy, akkor működni fog a rendszer. És elképzelhető, jövő ilyenkor már csak fizetés után lehet kommentezni a blog.hu-s blogokon, vagy csak fizetés után tudunk egyes tartalmakat megnézni az [origo]-n. Talán. Azt hiszem, amilyen állapotban van a gazdaságunk és a reklámpiac, semmi sem kizárt...

Sőt, azt mondom, elképzelhető, hogy ez lesz a hazai tartalmak túlélésének az egyik lehetséges útja. 

2012 egyik újabb kérdése tehát az, hol lesznek fizetős kapuk - és főképpen miért fognak majd pénzt kérni?

Kálmán Tamás küldött nekem a minap egy érdekes előadást, ami a közép-kelet európai országokkal kapcsolatos, jelesül Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország display hirdetésinek az átkattintási adatairól szól (többek között). Az anyagot a Gemius állította össze, a címe gemiusAdMonitor. Érdemes végignézni, az anyag magáért beszél, de ki is emelnék belőle két fontos adatsort.

Mindjárt az elején, az 5. oldalon található az alábbi ábra:

Nagyon látványos különbségek! Nálunk a legalacsonyabb az átkattintási százalék. Vajon miért lehet így?

A másik adatsor, amire még felkaptam a fejem, a 15. - 16. - 17. - 18. oldal, ahol a banner méretének és az átkattintási aránynak a viszonya látszik. Mindenhol nő a ctr, ha nő a banner méret - kivétel nálunk:

Vajon mi lehet ezeknek a nagy eltéréseknek az oka?

Sokat gondolkodtam rajta, és nem tudok egyértelmű választ adni. Azt tudom, hogy az adatokat a Gemius adserverén keresztül kapták meg. Talán ennyire különböző piac lenne a hazai? Tényleg ennyire máshogy viszonyulunk a reklámokhoz? Jó lenne látni, hogy ezek a számok mennyire tipikusak. Mert ha így van, akkor bizony nagyon meg kell gondolni, át szabad-e venni a fenti három országból kampány kreatívokat, megoldásokat. Azt hiszem, simán másolni biztos nem szabad. Érdemes ezt fejben tartani, azt hiszem.

Update: azt az infót kaptam, hogy nem a média, hanem az ügynökségi adserverek adatai alapján készült, vagyis a piac nagy részét lefedi a hazai kutatás (is), így feltételezhetően ezek a valós számok. Ennyire rosszak lennének a hazai kreatívok? Vagy ennyire kevéssé vagyunk aktívak?...

Update2: néhány félreértésre okot adó részt kihúztam-átírtam, de ez a lényeget nem változtatja, amúgy is csak találgatás volt.

Forrás

A képet itt találtam, nem én szerepelek rajta!

Az utóbbi napokban többen kérdezték tőlem, szerintem mi lesz a trend 2012-ben az interneten, illetve az online reklám világában. Jellemzően két dolgot válaszoltam: a mobil megoldások és a teljesítmény alapú árazások.

Pontosítva: a mobil alkalmazásokról, a mobilos megoldásokról sokkal többet fogunk beszélni, lesznek már egész jó dolgok, de még nem lesz a mainstream. Viszont fontos lesz, és egyelőre ez lesz az igazi sláger (ahogy 2010-2011-ben a Facebook volt a sláger). A teljesítmény alapú árazás esetében pedig arra gondolok, hogy az affiliate megoldások fognak az eddigieknél nagyobb szerepet kapni. Mindkét trend elsősorban azt jelenti, hogy többet fogunk beszélni ezekről, vagyis még nem ezek fogják a piacot meghatározni, de a konferenciákat már sokkal inkább (főleg a mobil).

Ugyanakkor ha kicsit messzebbre tekintek, akkor azt látom, hogy az igazi trend a mindenbe csomagolható tartalom. Egyre több internet képes eszközünk lesz, mind-mind kicsit máshogy közelítve meg a kérdést. A hagyományos web mellett már itt van a mobil, terjed a tablet, és új szereplő lesz a tv. Ezek az eszközök attól élnek, hogy tartalmakat fogyasztunk rajtuk - ezekhez pedig tartalom kell. Az új eszközök ráadásul lehetővé fogják tenni a máshogy történő fogyasztást, vagyis például más reklámok megjelenítését vagy a fizetős megoldásokat.

Ez részben már megtörtént, részben most történik - de pl. a tévés platform még a jövő zenéje. Aztán az, hogy ebből itt nálunk ki fog bevételt termelni... leginkább az, aki az USA vagy nemzetközi piacra dolgozik. Idehaza az eszközök ára miatt csak a mobil platform fog egyelőre akkora lenni, hogy már lehet vele tervezni értelmesen.

Sajnos a pár éves lemaradásunk az eszközök terén masszívan meg fog maradni, főleg, ha költségesebb dologról - pl. tévéről - lesz szó. De érdemes türelmesnek lenni. És meg kell próbálni túlélni ezt az évet!

(A kép forrása.)

A QR kódok személyes kedvenceim. Egyrészt nagyon tetszik a technológia, az, hogy ennyire egyszerűen lehet több ezer karaktert kódolni, másrészt nagyon impresszív a működése: még nem ideális esetben is elég egy okostelefon, és máris deokódolhatjuk az információkat.

Még 2010-ben csináltam olyan névjegykártyát, amin QR kód is van, rajta a névjegykártya összes adata, így bárki gépelés nélkül felvehetett a telefonjába. De ezen kívül igazán komoly hasznát eddig nem láttam, főleg, mert ahol a QR kód feltűnt, az jellemzően nem ideális környezet: útközben, plakáton. Aztán a napokban offline újságot olvasva, amikor egy terjedelmesebb linkhez értem (a cikkben volt forrásmegjelölés) jutott eszembe, mekkora ötlet lenne, ha a cikkek végén egy kis részt annak szánna a szerkesztő, hogy a cikk linkjeit berakja QR kódban. Így ha érdekel a bővebb infó, máris nézhetem a telefonomon (vagy a tabletemen). Sőt, ezt továbbgondolva, a cikk kiegészítő dolgai is elérhetővé tehetők. Például plusz fotók, amik a printbe már nem fértek bele, hasonló cikkek korábbi számokból, a szerző többi cikke - innentől könnyen lehetünk kreatívok.

Érdekesen egészíteni ki a nyomtatott sajtót a QR kód. Érdemes lenne kipróbálni. Vagy esetleg már van is ilyen?

Úgy tűnik, a T-Home benézte az idei csatornakínálatát, nagyon. Miközben sikerült bevenni a kínálatba a kormányközeli Parlament TV-t, kiraktak számtalan olyan csatornát, amit sokan néztek. Például a Sport Klub-ot (sokan direkt e miatt fizettek elő), a Cartoon Network-öt (és az egyébként is plusz fizetős Boomerang-ot), a CNN-t!... Furcsa.

Egy ilyen váltás még pár éve is csak annyit jelentett, hogy volt pár elégedetlen ügyfél, egy nagyon kevés lemondás, de az emberek beletörődtek. De azt hiszem, azóta megváltozott pár dolog. Először is: van konkurencia, olyan, amelyik ha látja értelmét, akár váltócsomagot is kialakít, azoknak, akik lelépnének a T-től. Aztán van egy csomó elégedetlen ember, olyanok, akik az elmúlt 3-5 évben nagyon sok szórakozásról lemondtak, és jobbára csak a tévé maradt. És van közösségi média.

A csatornaváltás szele máris kézzel fogható a T-Home Facebook oldalán, és ez még csak a kezdet (hiszen a váltás most történt meg). Ha végigfut a közösségi médiában, hogy a T-Home-nak milyen vacak a kínálata, akkor sok-sok milliós kampánypénzek elköltése kérdőjeleződik meg, ráadásul egy alapvetően recessziós időszakban.

A T-Home rosszat lépett, és most szemmel is követhetjük, mekkora lesz a felháborodás. Érdemes lesz figyelni, és érdemes lesz azt is követi, kezelik-e és hogyan ezt a kérdést. Néhány panaszkodó ügyfél már méltatlankodott, miért törölték a bejegyzéseiket a Facebook-on...

Én annyit javasolnék nekik, hogy nagyon gyorsan lépjenek vissza kettőt, kössék újra a csatornákkal a szerződéseket, és nyugtassák meg az ügyfeleket. Vagy viselni lesznek kénytelenek a következményeket.

Szerettem volna arról írni valami okosat, hogy az Index.hu volt vezetője, Kardos Gábor a Ringier-hez igazolt. Hogy ez a váltás megint "elég gyors" volt, nem volt éves szünet. Hogy eközben Nádori Péter, az [origo] volt főszerkesztője a Bors-hoz ment. Hogy Braun Róbert, az Index.hu egyik régi-régi tulajdonosa a Népszabadság igazgatóságába került.

Szerettem volna írni arról valamit, hogy milyen szép körtánc folyik a hazai online média iparban. De azt hiszem, nincs ezen mit kommentálni. Dolgozni kell, a munkahelyek száma véges, az új kihívások keresése most nem az, hogy csináljunk valami teljesen újdonságot.

Már csak az a kérdés, mi lesz Novák Péterrel? Uj Péterről nem is beszélve...

Az internet, és főleg a közösségi hálózatok tele vannak politikával. A legtöbb aktivitás politikai elégedetlenségről (vagy éppen elégedettségről) szól, és ha körbenézek, azt látom, mindenkinek van véleménye.

Vagy te nem így látod? Nálad alig politizálnak, és téged sem érdekel a politika? A Facebook falon csak elvétve van cikk az Indexről belinkelve, és az is valami vicces, és a "britt tudósok" alcímet viseli? A többi bejegyzés nagy része cukiság, meg hétvégi buli?

Mindkettőnknek igaza van! A közösségi hálózatok, és ezen belül elsősorban a Facebook a legnagyobb torzító tényező, amit a hírek tekintetében el tudok képzelni. (Oké, a jelenlegi állami közszolgáltatás kivételével...) Hogy miért?

A Facebook-on kik a barátaid? Akik egyébként is azok. Kikkel beszélgetsz ott szívesen, kiknek Like-olod a megosztásait, kiknek írsz születésnapjakor a falára? Természetesen azoknak, akik az igazi barátaid, vagy esetleg rokonaid. És ők - bármilyen furcsa - sokban hasonlítanak hozzád. Hiszen pont ezért barátok, illetve rokonok! Ez pedig azt jelenti, az érdeklődési körük is nagyon hasonló.

Ráadásként a Facebook megpróbálja kitalálni, mi érdekelhet téged (egészen pontosan: ki), és ennek megfelelően állítja össze a falad tartalmát. Innen pedig már egyenes út vezet a fent leírtakhoz: a közösségi média a kapcsolati hálódon keresztül többé-kevésbé olyanná formálja a világot, amilyen te magad is vagy.

És így könnyű eltévedni, legyen ez politikai trendek vagy fogyasztói szokások. Persze, egy nem marketinges számára ez annyira nem érdekes megállapítás, de marketingesként igenis keményen kell küzdeni, hogy ne essünk abba a csapdába, hogy azt gondoljuk: amit a Facebook-on látunk, az van.

Mert nem az van, sőt. Lehet, csak egy szűk kisebbséghez tartozunk, miközben a valóság nagyon mást mutat. Persze, pont ezért is szeretjük ezeket az oldalakat, hiszen hasonszőrűekkel cseveghetünk, de ne induljunk ki az ottani tapasztalatokból, ha üzletre gondolunk - vagy ha a közvélemény politikai nézeteire vagyunk kíváncsiak.

A közösségi média torzít. Ezt sose felejtsük el!

A tavalyi év egyik meghatározó trendje a Facebook marketing volt, és ha Facebook marketing, akkor a legnagyobb vihart kétség kívül a Mi az indián neved? alkalmazás, és annak megítélése hozta. Én egy elég egyértelmű álláspontot vállaltam - és vállalok fel - azóta.

Úgy gondolom, az alkalmazás sikeres volt, és az ezzel elért marketing hatást sem lehetne máshogy nevezni, mint sikernek. Ugyanakkor az elmúlt három hétben sokat gondolkodtam azon, miért és hogyan fogja ez a jelenség megváltoztatni a Facebook marketinget, kell-e félnünk ettől a megoldástól? Elöljáróban: azt hiszem, nincs mitől félnünk, de nem is szabad kényelmesen hátradőlnünk...

Azt már tudjuk egy ideje, hogy a felhasználók a Facebook-on sem szeretik jobban a cégeket, mint máshol. Azt is tudjuk, hogy a reklámokat sem szeretik igazán. De mindezt kicsit félretéve, mégis úgy viselkedünk a Facebook-on, mintha a felhasználók szeretnék a márkákat, és úgy építjük a márka oldalakat, hogy folyamatosan azt várjuk, vonódjanak be az ügyfeleink. De ezt ők valahogy nem teszik, vagy legalábbis nagyon ritkán teszik meg. Erre tett a Facebook egy lapáttal: hiába követi valaki az oldalunkat, egyszer nem biztos, hogy amit írunk, az ki is kerül az üzenőfalára. Legyünk bármennyire ügyesek, legyen bármennyire izgalmas a tartalmunk, ha nem vagyunk trendik, ha nem vagyunk amúgy is népszerűek, sok eredményt nem fogunk elérni. Azt hiszem, az a tisztességes, ha ezt kimondjuk: a Facebook önmagában nem teszi szerethetővé a cégeket, a reklámokat, a brandeket.

Ráadásul a Facebook oldalak népszerűségét a mai napig szokás a követők számának (vagyis a Like-oknak) a mennyisége alapján megítélni, pedig azt már pontosan tudjuk, hogy egy Like nem jelent semmit azon kívül, hogy egy alkalommal valamiért a felhasználónak tetszettünk. Sok esetben ez a valami egy nyeremény esélye, esetleg más apróbb előny - vagy egy ismerősre leadott szavazat lehetősége. Egyébként sem kerül semmibe a Like, ki is alakult a fentebb leírt tévképzet, hogy az emberek szeretnek is bennünket, ha Like-olnak. A fenéket. Azt szeretik, amit pluszban adunk.

Vannak kivételek, igen. Ilyen kivételek viszont szinte kizárólag azok a márkák, amik a Facebook-on kívül is népszerűek. De ez sem jelent egyértelműen eredményt! Kis fejszámolással tudhatjuk, hogy az összes hazai Facebook felhasználónak van legalább egy mobil előfizetése, vagyis ismer legalább egy hazai mobilszolgáltatót. És mégis, még a 200 ezret sem éri el a hazai mobilszolgáltatók összes Like-ja, vagyis a közelében sincs a potenciálisan elérhető 3 és fél milliónak.

Az Indiános alkalmazás viszont megmutatta, hogy vannak dolgok, amiket szeretnek az emberek. És ez - azt hiszem, nem meglepő módon - a talmi szórakoztatás. Például a játék. Nem kell semmiféle brand-élmény, meg bevonódás, meg értékes tartalom... az kell, hogy valaki megmondja, mi az Indián neve, meg elmondja, mit kap majd karácsonyra, vagy bármi hasonló történjen vele. És igen, ez nem érdekli tovább, mint 3 perc. Pont annyit is ér neki: 3 perc figyelmet.

De ez pont 3 perc figyelemmel több, mint amit a legtöbb ember esetében el tudunk érni a "hagyományos" módszerrel.

Az Indián neves és hasonló megoldások nem éppen a marketing csúcsa. Ahogy a bulvár sem az újságírás csúcsa. De igény, az kérem van rá. Mindkettőre. Az Indián neves alkalmazás a bulváros megoldás, tudom. Az értéke sem több: egyszeri bevonódás, és a többi néma csönd... illetve majdnem néma csönd, mert azért a bő 900 ezer követőből néhány ezer aktív marad. Igaz, ez nagyon picike arány, de számosságában mégis több, mint a többi hazai oldal 99%-án elért eredmény. Vagyis sok lúd disznót győz, már megint...

Én ennek a magam részéről egyáltalán nem örülök, de nem tudom a fejemet a homokba dugni, nem tudom azt mondani, hogy fujj, ronda megoldás, felejtsük el. Igenis kiderült, hogy van egy megoldás, ami bár spam-szerű, sokak szerint átvágás szagú, de működik. Nem jó mindenre, de elérésre - egyszeri elérésre! - igen. És fajlagosan olcsó is. (Apropó, átvágás szagú megoldás: a bulvár hírek címadása nem átvágás?)

Viszont van pár nagyon fontos dolog, amire oda kell figyelnünk! Íme, amit még látok tapasztalatot:

• Az Indián neves megoldás nem egyszeri és megismételhetetlen, már önmagában az alkalmazás konkrét másolása is sikert hozhat, példa rá a Norbi Update szlovák Facebook oldala, ahol ez történt: lefordították az alkalmazást szlovákra, és begyűjtöttek vele pár százezer követőt.
• Az ilyen megoldások nem hoznak értékes, a márka vagy a cég után valóban érdeklődő felhasználót, csak nagyon keveset. Legyen példa az Extreme Silver: kettő tized százalékos (0,2%) bevonódást sikerült elérni. Ez nem sok...
• Az így elért embereket jellemzően egy alkalommal sikerül elérni, vagyis a játékon keresztül érdemes nekik elmondani mindent, amit akarunk! Nem egyszerű feladat.
• Végül: ez nem tuti recept! Attól, hogy valakinek bejött egy alkalmazás, nem biztos, hogy a mi alkalmazásunk is be fog jönni. Olyan ez, mint a vírus reklám: akkor láthatjuk, hogy sikeres-e, amikor már a költségek nagy részét feléltük.

Az Indián neves alkalmazás tehát megmutatta, létezik egy olyan út a Facebook-on, ami rövid idő alatt látványos eredményeket hozhat, de nem helyettesíti a régi módszert. Akinek az a fontos, hogy kevés, de aktív közönsége legyen, az maradhat a hagyományos megoldásnál: az értékes tartalmak gyártásánál és a folyamatos jelenlétnél. Én azt hiszem, hosszú távon ez éri meg. De akinek rövid távú eredmény kell, az választhatja a bulvár vonalat is.

Tanulhattunk tehát decemberben a felhasználói viselkedésről, és okulhattuk az Indián neves példából. Igaz, ettől nem lettünk boldogabbak...

Sokan értékelték már 2011-et, én ezt most nem tenném meg. Egyrészt, mert nem tartozik a kedvenc éveim közé, másrészt, mert véleményem szerint egy sodródó, átmeneti év volt: nem most kezdődtek és nem most végződtek a fontos dolgok. 2010 hatásait érezhettük idén, és majd 2012-ben fogjuk látni, mivé is tett minket 2011.

Így aztán mindössze annyit szeretnék tenni, hogy boldog új évet kívánok minden olvasómnak!

A K&H-nál van céges bankszámlánk, lassan tíz éve. Amikor beindultak az online hirdetési rendszerek, ahol kártyával lehet fizetni, értelemszerűen ugyanitt igényeltünk egy MasterCard kártyát, hogy a Google AdWords-ben és a Facebook-on tudjunk fizetni. (Az ETARGET-tel más típusú szerződésünk van.) Az AdWords esetében az utalásos megoldásról váltottunk a kártyásra, míg a Facebook-nál más opció nincs. Eddig nem is volt ezzel semmi gondunk, kényelmesen használtuk a rendszert.

Aztán decemberben lejárt a bankkártya, kaptunk automatikusan egy újat - és ezzel nem működik a fizetés. Kellemetlen, mert a Facebook naponta vonná a kampányköltségeket, így értelemszerűen kicsit megakadtunk. Oké, van valami szükségmegoldás, de mi a fene lehet az új kártyával?

Irány a K&H, az embernek nincs is jobb dolga így Karácsony után, gyerünk ügyintézni! És mi derül ki? A hiba nem a mi készülékünkben van, ez kéremszépen egy új biztonsági szigorítás, hogy egy MasterCard kártyával nem tudunk a Google és a Facebook felületén fizetni! Ugyanis a K&H csak ott engedi a fizetést, ahol a CVC ellenőrző kódot minden egyes alkalommal fizetéskor bekéri a rendszer. De egy automatizált rendszer értelemszerűen nem ilyen, hiszen pont az a lényeg, hogy folyamatosan, szükség szerint emeli le a pénzeket.

Az ügyintéző készséges volt, mondta, másik is szopnak ezzel, tegyünk panaszt (gondolom, ha elég sok panasz érkezik, talán foglalkoznak vele...) Jó mi? Én fizetek a banknak a szolgáltatásért, amit tájékoztatás nélkül korlátoz, és én szopjak meg írogassak, hogy legyen már olyan, mint volt egy hete! Mindezt persze így, karácsony környékén...

Kedves K&H, ez nem jó ötlet! A szolgáltatás szigorítása még talán érthető lenne, de ilyenkor az a minimum, hogy időben tájékoztatják az ügyfeleket, hogy ne így kelljen kapkodnunk, hanem legyen lehetőségünk messzire menekülni, és választani olyan szolgáltatót, amelyik a nyugati standardoknak megfelelően engedi a bankkártyás fizetést! Vagy ha lefuttatnak egy keresést, hogy ki mire használja a kártyát, láthatták volna, hogy csak ezért van - amire most így nem jó...

És most akkor keresünk másik bankot, akinél lehet fizetni a Google és a Facebook felületén.

 ...a karácsony. Az alábbi infografikával kedveskedtek a BrandMonitorosok. Sok szeretettel Karácsonyra!

Így Karácsony táján teljesen megszokott dolog, hogy vannak kisebb nagyobb céges ajándékok, bulik, meghívások. Múlt héten voltam a Telenor karácsonyi vacsoráján, és igazán jól éreztem magam: kellemes borok, különleges ételek és jó társaság volt a jellemzője. Elsősorban arról szólt, hogy beszélgessünk, borozzunk egy jót - ilyen helyet is választottak hozzá.

Ma este pedig a Google karácsonyi gálájára voltam hivatott. Ez már a meghívás alapján is egy kicsit más jellegű buli volt. A Google az egyike azon kevés cégnek, amelyik haszonélvezője az internetes reklámköltés növekedésének - sőt, idehaza igen határozottan növekednek,  és persze ehhez meg is tesznek mindent.

Így egyáltalán nem volt meglepő, hogy bő 200 fő jött el a rendezvényükre, ahol volt minden, mi szem-s-szájnak ingere: borok, üdítők, koktélok, rengeteg ismerős, vacsora, stand-up-os konferanszié, évértékelő előadás Heal Edinától, egy érdekes prezentáció az űrbe készülő magyar projektről (Puli Space Techologies) és zene a Budapest Bártól.

Hangulat, beszélgetések, evészet, ivászat - a Google tényleg kitett magáért, és olyan kellemesen vegyítette a "jóltartást" és a programot, hogy nem volt kicsit se kínos, sőt.

Persze, látszik, hogy idehaza a Google-nek azért jól megy, de ez nem volt hivalkodóan megmutatva. Az Android se maradt ki, minden 10 fős asztal kapott egy tabletet, arra volt kiírva az asztal száma, és később az adta az alapját egy Google-kvíz játéknak is (a kérdések a tableten jöttek, és itt lehetett válaszolni is).

Hát, így búcsúztatnak évet azok, akiknek sikeres volt 2011. Jó azért ezt látni és megtapasztalni. Köszönöm, Telenor, köszönöm, Google!

Ha egy komolyabb cég online kommunikációját tervezzük, akkor mindig felmerül az, milyen eszközöket használjunk és ezeket az eszközöket hogyan is használjuk.

Az egyértelmű, hogy a megszokott, egyirányú hirdetési csatornáknak a szerepe mi. A display (banner) hirdetések, a ppc, a hírlevél - meg lehet tanulni, egy-egy cégnek mennyit ér, mi a hasznos, és természetesen ezeken a helyeken hirdetések futnak, nem beszélgetések.

De amint innen kilépünk, akkor felmerülnek azért kérdések. Mert oké, a weboldalon feszesek és hivatalosak vagyunk (a cég kommunikációs szintjének megfelelően), míg egy tőlünk kellően messze lévő blogban lehetünk sokkal lazábbak is. De mit csinálunk a közösségi médiában, és főleg mit csinálunk akkor, ha konkrét (hirdetési) célunk is van? Egyrészt ugye párbeszéd fog kialakulni, ezt egyre többen már tudják. Másrészt viszont érződik, hogy nem szabad (nem lehet) a hivatalos stílust nyomni. De hol a határ, mi az, ami megengedett? Ha túl hivatalosak vagyunk, akkor unalmasak leszünk. Ha túl lazák, akkor félő, romboljuk magunkat. Valahol a kettő között lesz az igazság, de hol?

Nincs erre recept, próbálkozni kell. Erre nagyon jó a Facebook rajongói oldal, tanulgathatjuk - óvatosan, kis lépésekben - mit szeretnek a felhasználóink. És ha ezzel meg is vagyunk, akkor például választhatunk a Facebookon is nem annyira statikus hirdetéseket. Például a szponzorált történetet. Ami januártól már nem az oldalsávban jelenik meg, ha akár át is költözik az üzenőfalunkra.

Vagyis úgy hirdetünk, mintha beszélgetnénk. Ehhez kell igazán profin kitalálni, mit is akarunk és főleg: mit várnak tőlünk a rajongóink?

Csak pont itt nem esik a hó, pedig a gyerekek már várják. Mint a Karácsonyt. Ez valahogy megnyugtató, így év végén, hogy lesz ajándék, meg nem lesz suli, és ráadásul lesz hó is. Vicces, hogy az a lányom várja jobban a havat, akitől amikor megkérdeztem, mi lenne a három kívánsága, elsőre azt válaszolta: legyen mindig meleg. És milyen igaza van!

Na, de pont itt nem esik a hó, miközben az ország nagy részén igen. Végre, teszem hozzá. Mert a hó is olyan, mint a meleg: akkor adsz el több sört nyáron, ha kánikula van. És akkor adsz el sok szánkót télen, ha hó van. Egyébként minek vennének, nem igaz? Az egész dolog az igényekről szól, azok felkeltéséről, és persze a figyelemről is.

Gondold végig: itt van mindjárt Karácsony, és az emberek esze min pörög? Mit vegyenek meg még ajándékba, hogy majd jó magyar szokás szerint már 24-én este odaadják a szeretteiknek. De várj csak 3 napot utána, és már pont nem vesz senki ajándékot, csak szeszt meg olyat, ami hangos és villog és petárda. Aztán lesz egy másnap, meg egy kis pihenés, és nem veszünk semmit. Mert mi nem lesz? Pénzünk, ja. De azon kívül mi nem lesz?

Igényünk, igen. Mert januárban nem szoktunk igazából ajándékot venni (csak akkor, ha van valami születésnapos vagy névnapos rokon, de sokan azt is beszámítják a karácsonyba, a rokon meg így járt).

Tehát, mikor kell eladni? Amikor van igény. Szánkóra speciel lesz igény januárban is - ha lesz hó. Csak mondom.

A jó, hatékony reklámnak akkor kell nagyot ütnie, amikor éppen találkozik a fogyasztói szándékkal. Vagyis igény+termék=haszon, vagy mi. Amúgy erre épít a keresőhirdetés: a keresett igényre dob találatot.

Oké, elkalandoztam. Arról akartam írni, hogy ez a fajta igény-szezonalitás határozza meg elsősorban a kereskedelmet, és ebből messze kimagaslik a Karácsony. Hogyan, hogyan nem, de ez a keresztény ünnep lett egyben a kereskedelem ünnepe is, és erre kell nekünk készülnünk. Ez a reklám szempontjából legerősebb időszak, és ez hozza a legtöbb bevételt is. Jönnek is a jobbnál jobb ajánlatok emailen, banneren, facebookon, és még valahány név a naptárban...

Aki erre jól felkészült, az most arat(gat). Aki nem, hát annak is jut valami. Elvileg, legalábbis. Persze, ez a mostani év vége kicsit szerényebb, mint volt pár éve, de ezt értjük, tudjuk. És ettől függetlenül pörgünk. Miközben már pihennénk és aludnánk.

Apropó, neked hogy megy ez az időszak? Vannak vevőid?

Nálam lehet kommentelni.