Onlinemarketing blog

Mint derült égből a Fidesz-győzelem, úgy dobott követ a hazai reklámszakma állóvizébe a miniszterelnök tegnap esti bejelentése a reklámadóról. (Elnézést ezért a képzavarokkal dúsított összetett és igazán cirkalmas mondatért.) Semmi többet nem tudunk, csak annyit, hogy tervezik: lesz.

Egyszer már tervezték, 2000-ben, akkor 6%-ról volt szó, de végül nem valósult meg. Aztán terveztek idén is ezzel - az új meteorológiai törvényben szerepel a 0,5% adó, amit az érintett (időjárást közlő) médiumoknak kell kifizetniük. Vagyis egyáltalán nem lehetetlen, hogy tényleg lesz ilyen adó. És akkor nagyon érdekes lesz, mit fog ez tenni a piaccal!

Először is: a hazai ppc szereplők kapnak egy újabb előnyt. Hiszen mindhárom hazai érintett cég külföldi, vagyis sem a Google-t, sem a Facebookot, sem az ETARGET-et nem fogja érinteni az adó, ha azt a médiaszolgáltatóknak kell megfizetni. Más kérdés, ha a hirdetőknek kell fizetniük - ebben az esetben egyszerűen csökkenni fog várhatóan a hazai hirdetési piac úgy kb. az adó mértékével. Jó lesz mindkettő, igaz?

Aztán majd elindulnak az ügyeskedések. 6% sok pénz, egy-egy kisebb tartalomszolgáltatónál ez nagy kiesés. De pont a kicsik "játszhatnak". Majd kicsit több lesz a piacon a tanácsadás, vagy valami más szolgáltatás, ami nem reklám - és persze mindenki fizet a reklámért is, csak majd az árak esni fognak első ránézésre. Mert ugye ki akarna adót fizetni?

Egyébként ha 6% lenne az adó, akkor úgy 9 milliárd jönne be belőle egy év alatt. Kb. annyi, mint a debreceni stadion ára. Csak a nagyságrend miatt mondom.

Végül álljon itt a Magyar Reklámszövetség mai emailje:

Kedves Kollégák,

bizonyára a legtöbben már hallottátok a tegnap este felmerült reklámadó ötletét (http://www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/ilyen_lesz_orban_uj_adoja.184257.html). Tájékoztatunk mindannyiótokat arról, hogy a szakmai szervezetek között tegnap késő este óta folyamatos egyeztetés folyik, valamint a tervezett adó részleteit illetően próbálunk minél több információt kapni azért, hogy ki tudjuk alakítani a felvetéssel kapcsolatos álláspontunkat.

Természetesen a további fejleményekről is tájékoztatni fogunk mindenkit.

Hát, ez van, srácok!

Számomra a nap híre, hogy Kardos Gábor, az Index.hu korábbi igazgatója, a Ringier digitális üzletágának igazgatója   június 1-gyel a 444.hu-nál folytatja.

Nem írtam a 444.hu-ról az indulása óta, mert figyelem és olvasom, és próbálom kitalálni, mit is gondolok. Valahogy mindig mást. Néha úgy érzem, ez az egész egy hatalmas és drága médiahack. Aztán azt gondolom, hogy valami egészen zseniális oldal. Megint máskor egy viccnek érzem az egészet. Az biztos, hogy látom, még ma is vannak olyanok, akik várják az "igazi" 444-et, ami úgy néz ki, mint egy valódi portál: nincsenek ilyen iszonytató nagy betűk, meg normálisak a színek, meg nem ilyen hosszú, meg... konvencionális.

De a 444-ben talán pont az a jó, hogy nem megszokott. Egy fricska, az egész szakma felé, kb. azzal a szöveggel, hogy basszátok meg, így is lehet! Persze ez az egész megjelenés semmit nem ér, ha nincs mögötte tartalom. Az látszik persze, hogy nincs a 444 mögött hatalmas hírgyár, de van rajta annyi olvasni való, hogy érdemes minden nap elmenni és ránézni. Akár kétszer is. És hát elég politikus is a cucc, bár van rajta más téma is, de a lényeg a közélet.

Persze van benne néhány újdonság is. Például "feltalálták" a 140 karakteres hírt. Érdemes megnézni, hogy van, amikor csak egy fél mondat meg egy link az infó, de ennyi pont elég - akit érdekel, úgyis kattint. Ez merőben más szemlélet, mint a nálunk megszokott "mindenáron az oldalamon tartalak" hozzáállás. És amúgy tudatos, ahogy Uj Péter ezt elmondta a napokban.

A szubjektív véleményem: nekem tetszik. Amit meg a piac reagált: valahogy senki nem veszi komolyan. Értetlenül állnak a 444 előtt, megbámulják, és nem tudják, hogy röhögjenek vagy féljenek. Most akkor Uj Péterék nagyon okosak, vagy nagyon be vannak lőve? Vagy mindkettő? Esetleg egyik sem?

És visszatérve a mai hírre: Kardos Gábor és Uj Péter nagyon jól megértik egymást. Egy irodában dolgoztak évekig, szinte összenőttek. Gábor vezette a szervezetet, vitte a hátán az Indexet, Péter adta a víziót. És most a vízióhoz megérkezik a szervezeti vezető.

Most is lehet utálni a 444-et, lehet értetlenkedni, lehet kicsúfolni, de egy biztos: mostantól jó lesz komolyan venni. Érkezett ugyanis egy jó vezető, aki az üzlethez is ért. És azt hiszem ez adhat egy újabb lökést ennek a kis médihacknek!!!4!44

Azt írja Kis Ervin Egon, hogy a kiadók nagy tévedésben élnek: mára nem a felület számít, hanem a tartalom. Nem felületet fogyasztunk az internet által beköszöntött világban, hanem tartalmat. Az írása alapján azt gondolhatnánk, hogy a felületet szerepét "vette át" a tartalom. Ezt szeretném én most pontosítani.

Ezekről a változásokról a Media Hungary néhány résztvevője mintha nem értesült volna. Egyfolytában felületet emlegetettek többen is, holott ma már a felhasználó nem kötődik felületekhez, csatornákhoz vagy eszközökhöz, csak használja őket, de teljesen esetlegesen. Nyolc-tíz éve még asztali gépen nézte a YouTube-ot, bélyegméretű képen; öt éve laptopon és már néha teljes képernyőn; ma már mobilon, tableten és okostévén, HD-minőségben - jövőre meg... fene se tudja. Nem orgánumot vagy csatornát választunk, hanem tartalmat;

És igen, ez alapvetően igaz, de azt hiszem, a változásnak van egy olyan eleme, ami miatt a kiadók mégis nyugodtak lehetnek. Valóban elveszett a kapuőr szerepük, klasszikus értelemben: ma már nem vagyunk a kiadókhoz kötve, a tartalmat nélkülük is megkapjuk. Mégis, vannak olyan dolgok, amikhez a fogyasztók viszonyulnak. Ez pedig a márka (a brand).

A kiadók nagy szerencséje, hogy a fogyasztók, a felhasználók nem egyszerűen csak tartalmakat fogyasztanak, szolgáltatásokat használnak, hanem brand-eket használnak. Vagyis nem úgy általában videót nézünk, hanem a YouTube-on vagy a Facebook-on nézünk videót. Nem úgy általában híreket fogyasztunk, hanem konkrét blogokat vagy portálokat követünk.

Igen, a tartalom a legfontosabb: ezek a felületek(!) azért váltak fontossá, mert a rajtuk található tartalom értékes a fogyasztók számára. Vagyis nem, tartalom nélkül nincs élet, de ebben nincs semmi újdonság, így van már azóta, hogy média létezik. Csak most szélesebb a merítés, több a tartalom gyártója. Ezt hozta a webkettő nekünk.

Ha nem így lenne, akkor a Yahoo!-nak nem kellett volna a Tumblr, elég lett volna indítaniuk egy új mikroblogszolgáltatást, ugye. Nem a sok blogért fizetik ki az 1,1 milliárdot, hanem a tartalomért és a névért együtt. Meg azért a tendenciáért, hogy a Facebookot elhagyó fiatalok egy része pont a Tumblr-t kezdte el használni.

A brand továbbra is fontos. Néhány nagy brand a hagyományos médiából át tudott részben menekülni, lásd pl. a BBC-t, de ha megnézzük a hazai márkákat, ott is láthatunk példákat (RTL Klub, HVG). Ezért nem annyira idegesek a kiadók: amíg van pénzük, addig tudnak venni márkákat, vagy ha nagyon összekapják magukat, akkor akár gyártani is. Csak majd most az interneten teszik ezt, nem az újságosbódéknál vagy a tévében. Az igazi problémájuk nem a közönség. Az igazi problémájuk az a jövedelmezőség: hogyan lesz ebből a figyelemből pénz?

De ez már egy másik történet.

Érti ezt valaki? Mi késztethet egy világcéget arra, hogy megszüntessen 2013-ban egy közösség által szervezett eseményt? Mi lehet az az ok, ami jogászkodásra késztette őket, ahelyett, hogy mögé álltak volna? Más márka összetenné a két kezét (némi képzavarral élve), ha kicsit is jobban figyelnének rájuk a rajongók, itt meg egy hét éve tartó eseményt zárat be a Ferrero. Tud valaki a hátteréről a dolognak?

Miért?

A World Nutella Day-t, vagyis a Nutella Világnapját 2007 óta rendezik meg, szervezése jobbára az interneten folyik. Az idén február 7-ére meghirdetett esemény honlapján lévő felhívás szerint a világnapona  mogyorókrém fanatikus rajongói Nutellával készült ételeket készítenek, vagy mogyorókrémevő versenyt hirdettnek, esetleg olyan bulit szerveznek, ahol az édes krémből lehet falatozni.

Jó esély van arra, hogy a hét éve zajló nem hivatalos világnap többé nem lesz megrendezve, mert a Nutellát gyártó Ferrero cég jogászai felszólították a NutellaDay.com üzemeltetőjét, hogy zárja be a honlapot, és minden azzal kapcsolatos közösségi fiókját is törölje.

(Forrás)

Nézem ezt az Eurovíziós dalizét, ölemben a notebookkal, és röhögök. No nem a tévéadáson, az olyan, amilyen: karótnyelt szöveget olvas föl Gundel-Takács, és igen kínos, amikor a poénnak szánt szövegen is hallom, hogy előre meg van írva. Szóval, nem, a tévé már régen nem érdekes önmagában. Nade a háttérszövegek!

Először is: Twitter. A Twitter korunk pletykafala, ha elég sok érdekes embert követsz. Ilyenkor jönnek a poénok, az ember csak kapaszkodni tud. Aztán ott van néhány portál, akik megintcsak élőben nyomják. Végül a Facebook, ott szintén jön néhány kedves beszólás. (A Tumblr-en meg megy az oltás, naná. Az itthon arra való.)

Ezek a jó kis plusz csatornák teszik évek óta érdekessé az élő műsorokat. Mert egyébként a hazai tévézés nem érte utol az új médiát, abban hisznek, az a jó, ha minden marad a régiben. És ezért sokat nem tesznek. Persze, a Média Hungary-n is meghallgathattuk, milyen mobilos újdonságokkal jön pl. az RTL csoport, de ez erős követés - ez a fajta beszólogatós, kommentált történetmesélés iszonyú idegen a csatornáktól.

Marad az internet, és az internet adta demokratikus röhögés. Most is, az Eurovíziós dalizé alatt, és sok más esetben is, amikor egy-egy műsor megüti a szükséges nézettséget.

Azt megszoktam, hogy lehet blogot írni úgy, hogy a külföldi cikkeket fordítja a blogger magyarra, és nem is nagyon tesz vele mást. Azzal, hogy követek néhány külföldi forrást a szakmában, egészen jól láthatom, ki mit olvas. Megszoktam, és valahol meg is értem, egyszerűbb ez, mint mindig kitalálni valamit.

Mondjuk némi kiegészítés, plusz gondolat nem ártana, és aki így csinálja, azokat becsülöm is - eljuttatja a hírt a hazai közönségnek, plusz hozzá is tesz valamennyit. Ezzel nincs is baj, főleg, ha forrásmegjelölés is van. Az előbbi esetekben nem szokott lenni.

De mostanában azt figyelem meg, hogy nemcsak a cikkek fordulnak le magyarra és válnak egy blog részévé, hanem a netes mémek, poénok is elkezdenek hazai életet élni. Van egy jó poén, egy vicces magyarázat vagy éppen egy szakmai információ jópofa vizualizálása, és biztosak lehetünk abban, hogy néhány napon-héten belül magyarul is elindulnak körbe-körbe a Facebookon. Csak hiányozni fog róla az eredeti forrás, és hirtelen egy magyar céget vagy oldalt, blogot fog reklámozni.

Ügyes. Csak nekem valahogy nem tetszik. Te hogy vagy vele? Téged ez nem zavar?

Egyrészt piszokul irigy vagyok, hogy nem én írtam meg, másrészt annyira jó, hogy Bede Márton a 444.hu-n megírta ezt a cikket a "modern" PR-ről! Legszívesebben újraközölném az egészet, de inkább menjen mindenki oda elolvasni, itt csak a lényeget emelem ki:

A példa, amin keresztül Holiday bemutatja lentről felfelé építkező módszerét, korunk legrosszabb filmje. (...)

Holidayt viszont nem azért fizették, hogy kritikát írjon a filmről, hanem hogy minél több helyre benyomja. Ehhez először is ál-felháborodott graffittikkel csúfította el a film óriásplakátjait, majd az erről készített fényképeket elküldte egy kis Los Angeles-i blognak. Ez kritika nélkül ki is rakta a képeket, mintha az tényleg a film körüli felháborodást illusztrálná. A következő lépésben Holidayék a film vetítéseire ál-tüntetéseket szerveztek, amire meghívták a helyi tévétársaságokat is. Ezek kivétel nélkül mind kimentek forgatni a jeles eseményekre.

Az internetre kikerült videókat több kis helyi blog átvette, így Holidaynek már volt néhány linkje, amiket elkezdhetett küldözgetni nagyobb blogoknak. Az Amerikában egyre erősebb Gawkert és a Mediabistrót több álnévvel bombázta olyan levelekkel, amelyek a linkeket tartalmazták, valami olyasmi szöveg társaságában, hogy “NEM HISZEM EL, HOGY NEM ÍRTATOK MÉG ERRŐL!!!!!!4444!444!!!!”. Az ilyen népszerű blogoknál a tartalmat gyártók erősen támaszkodnak az olvasók által beküldött anyagokra, így jó eséllyel harapnak az ilyen jellegű levelekre. És haraptak is.

Az igazán nagy hírgyárak újságírói pedig ezekre a frissnek és fiatalosnak tűnő blogokra harapnak. Legalábbis Amerikában, ahol még egyáltalán léteznek nagy hírgyárak. Miután a nagy blogok felkapták a PR-es által generált balhékról, a PR-es unszolására megírt álsztorikat, a film alapjául szolgáló könyv szerzőjét a legnézettebb esti beszélgetős műsorokba hívták meg, pedig előtte bármivel próbálkoztak Holidayék, visszahívást sem kaptak.

Hát így. Nevezhetjük ezt médiahacknek is, de ez nem vicc, itt valódi történeteket vitt be ezzel a módszerrel a közbeszédbe. Hát nem csodálatos? Nem panaszkodik egy akármilyen blogon, hogy milyen vacak ez a webkettő, hogy kritika nélkül közölnek mindent, hanem kihasználja azt! Ügyes...

Ezt párhuzamba állítva a hazai PR szakmával... Nálunk talán ha 5-6 olyan cég van, akik értenek az onlinehoz. Több nincs. Az online egy olyan terület, ami ijesztő, riasztó, de persze kötelező. Vagyis utálják és így rosszul kezelik. Az újságírók, az igen, azokkal lehet bratyizni, meg szar sajtóközleményekkel bombázni! A blogger meg, ha kap ilyet, akkor nem elég, hogy nem írja meg, de ki is figurázza.

És akkor látjuk, hogy megy ez máshol... viccesen!

Tegnap délután és este többször felmerült a generációs különbség a médiahasználatban. Először Bernschütz Mária előadása kapcsán. A címe Az újmédiás reneszánsz-ember születése, a tartalma pedig egy kutatás eredményeinek (azok egy részének) a bemutatása a 'Z' generációról.

Ők a kütyüző digitális bennszülöttek, jelmondatuk pedig: Legyek sikeres! Jelenleg jobbára középiskolások. Mari az előadása kapcsán megosztott pár történetet, miket mondtak a válaszadók, és egy olyan kép alakult ki ebből, ami több, mint furcsa.

Először is: a kütyü határozza meg a Z generáció egy részének a viselkedését. Az okostelefon adta lehetőség, a mobilitás alapvetően formálja kultúrájukat, az értékrendjüket. Aztán a kütyü egyfajta státuszszimbólum is. Akinek van egy jobb eszköze, az önmagában a birtoklás miatt is menővé válik.

Szeretik megörökíteni amit lehet, nemcsak fotóval, de videóval is. És olyan dolgokra használják az internetet, amit el se nagyon tudunk képzelni - ezt eddig is tudtuk, de most újabb példákat is hallhattunk. A kutatás módszertana részben a személyes interjúk - aminek pontosan az az előnye, hogy olyan kérdésekre is kapjunk választ, amit magunktól fel sem tettünk volna... Például így kiderült az is, hogy mi az a Skype-szex.

Szülőként kicsit rémisztő is lehet ez a világ.

A téma tehát izgalmas, ez az előadás kapta a legtöbb kérdést, és jó sok újabb kérdést is generált. Így aztán este is felmerült egy-egy beszélgetésben a Z generáció. A média számára ugyanis fontosak, nagyon hamar ők lesznek a fiatal vásárlók - és illenék megtanulni, mi kell nekik. Márpedig nagyon más kell nekik.

Az internet marketing illetve média célú használata akkor lehet sikeres, ha megismerjük a felhasználókat. És most itt vannak azok a felhasználók, akik nagyon más módon élnek a hálón, mint amit megszoktunk. Kutatások nélkül esélyünk sem lenne megismerni őket.

Ma és holnap a Média Hungary-n vagyok, elsősorban dolgozom. Ma vezetem a D termet, holnap pedig egy beszélgetést fogok moderálni. Írtam már korábban arról, milyen vezetni konferenciát, így azt nem taglalnám - ellenben ma, hogy itt ülök és hallgatom a beszélgetéseket, egyre olyan érzésem van, de beleszólnék, reagálnék a témákra, válaszokra!

Alapvetően exhibicionista vagyok, így tudom könnyen azt vállalni, hogy kiállok, és beszélek. De most a feladatom technikai jellegű, sokkal kevésbé tartalmi. Ha előadások vannak, akkor azok végén kérdezhetek, de amikor egy beszélgetés zajlik, akkor annak a végén már mint teremgazda nem tisztem beleszólni a moderátor munkájába. Csak ez kicsit viszket itt belül.

Korábban voltak próbálkozások az interakcióra, sms fallal, csiripfallal, de valahogy ezek kikoptak - nem nagyon lehet bekapcsolni a beszélgetésekbe, a jó moderátornak is nehéz befűzni a plusz kérdéseket, a rosszak meg… ezt hagyjuk. Egyszerű hallgatóként is felmerül bennem a kérdezés, de így, hogy mikrofon is van a kezemben, úgy kell rávenni magamat, hogy csend, pszt, ez most nem rólad szól! Ezt is meg kell tanulni…

A mai D terem a hírekről, a véleményekről szól. A hagyományos újságírástól a blogokon keresztül a modern reneszánsz emberig futnak a témák, láthatóan más-más célcsoportnak, folyamatosan cserélődik a terem. A beszélgetésben érdekes emberek vannak, az eddigi előadások izgalmasak voltak, vagyis szeretek a teremben lenni, ilyenkor szórakozás is a munkám. Csak a kérdések… Majd erre még ki kell találni valamit!

Még pénteki a hír, hogy a Libri és a Shopline egyesülni fog. Azóta próbálom emésztgetni, ugyanis számomra ennek a hírnek rengeteg érdekes olvasata van. Nem igazán tudom megmondani, mennyire egy folyamat eleje ez, vagy mennyire egyedülálló történet, de már önmagában az is érdekes, hogy egy online és egy offline cég egyesül. Láttunk amúgy már ilyet többet is, de nem annyira ebben az országban.

Az is érdekes kérdés, hogy miközben a Libri az utóbbi években túllépett a könyvkereskedői státuszon, és elkezdett komoly tartalmi portfóliót építeni (pl. Port.hu is náluk van), a Bookline-ból lett Shopline az egyik legjelentősebb hazai online médiabirodalom, az Index.hu-t (és ugye a Blog.hu-t) is magába foglaló CEMP része. Vagyis nagy kérdés, lesz-e további összeborulás, vagy megállnak ezen a szinten?

Lehet, ma már kevesen tudják, de a Libri és az Index.hu kapcsolata nem előzmény nélküli, nagyon komoly együttműködés alakult ki 2000-2001 környékén, de ez elsősorban marketing vonalon volt látványos akkoriban (ki lettek az Index.hu-val matricázva a Libri üzletek, és a Libri kiemelt helyeket kapott az Index.hu-n).

Egyébként a port.hu reklámértékesítése az Adaptive Médiánál van, nem a CEMP-nél. Az is érdekes lesz, változik-e ez (szerintem amúgy nem).

De a történet nemcsak az online média felől érdekes, érdemes megnézni a könyvpiacot is. Ez egy négypólusú piac,  legalábbis a nagy szereplőket nézve: Alexandra, Libri, Líra és Lant, Shopline (Bookline). Ebből az utóbbi ugye a fő online szolgáltatás, a Libri pedig kb. a második az offline hálózatok közt. Így most háromszereplős lesz a piac, egy két lábon állóval. Erre azt hiszem illene lépniük a többieknek is, főleg az internetet amúgy kifejezetten utáló Alexandrának.

Végül egy utolsó, szakmailag érdekes vetület: Liptay Gabriella. A Telekomot otthagyva egy kis kerülővel került az Invitel kommunikációjának az élére, és most a hírek szerint itt folytatja (ahova egyébként korábban befektetett). Ez azt jelenti, hogy nagyágyú fogja vezetni a kommunikációját az új cégnek: erősebbek lesznek.

Akkor most a Gazdasági Versenyhivatalra várunk, hogy engedélyezze az egyesülést. És hajrá!

A csütörtöki HVG ROI az online marketing konferencián mondta azt az egyik előadó (ha nem tévedek, Szurop István), hogy a közeli jövőben az internetes marketinghez olyan szakemberekre van szükség, akik nemcsak a marketinghez értenek, hanem a technológiához, a számokhoz, az analitikához is.

Azért volt furcsa ez nekem, mert a fejemben ez már most is egyfajta minimális elvárás, vagyis nem éreztem újdonságnak - pedig nagy igazság, és örülök, hogy ez így kimondásra került.

Mert eddig a marketingben vagy olyanokkal találkoztam, akik közgazdászok és marketing szakon végeztek, vagy bölcsészek és kommunikációt tanultak, vagy középfokú végzettség mellé tanultak direkt marketinget, esetleg pályaelhagyók, és valahol átképezték magukat. A marketingesek közt kevés a programozó, de még a statisztikus sincs sok (azok inkább a kutatócégeknél vannak, kutatnak, nem marketingeznek).

Az előadó ki is mondta, kikre lesz szükség a jövőben: marketing mérnökökre.

Már csak az a kérdés, hol, ki fog először ilyen képzést indítani, akik direkt az online területet fogják nemcsak társadalmi, de technológiai oldalról is megtanulni? Mert az önképzés, a mindenfélét tanulás egyelőre még járható út, de igazán akkor leszünk profik, ha megfelelő tudású szakembereket fogunk képezni.

- Hét és fél millió éve vár fajunk erre a Nagyszerű és Remélhetőleg Felvilágosító Napra! - kiáltotta a szónok. - A Válasz Napja! 

A tömeg teljes eksztázisban hurrázott. 

-Többé soha, soha többé nem ébredünk ezzel a gondolattal: ki vagyok én? Meg hogy minek élek? Meg hogy igazán számít-e, van-e kozmikus jelentősége, ha ma nem kelek fel, és nem megyek dolgozni? Mert ma végre egyszer és mindenkorra megkapjuk a rövid, világos választ ezekre a bosszantóan jelentéktelen kérdésekre, hogy Élet, a Mindenség, meg Minden.

(…)

-Őseink hetvenötezer generációval ezelőtt indították el ezt a programot. Mi lehetünk azonban az elsők, akiknek a computer megszólal. 

-Lenyűgöző élmény, Foochg. - (...) 

-Mi leszünk a szerencsések - mondta Foochg -akik meghallhatják az Élet... 

-A Mindenség. . . 

-Meg Minden. . . 

-Nagy Kérdésére. . . 

-A Választ. . . 

-Csst! - pisszegett Lóonkawl. - Azt hiszem, Bölcs Elme beszédhez készülődik! - Pillanatnyi várakozásteljes szünet után a  konzol elején sorban feléledtek a műszerek. A fények, mintegy kísérletképp, fel-felvillantak, majd üzemszerű villogásban állapodtak meg. A kommunikációs csatornából halk búgás hallatszott. 

-Jó reggelt! - szólalt meg végül Bölcs Elme. 

-Ööö. . . jó reggelt, ó, Bölcs Elme - mondta Fooch idegesen. - Megvan a .. ööö...hogy is mondjam... 

-A Válasz? - szakította félbe Bölcs Elme fenségesen. - Igen. Megvan. 

A két férfi beleborzongott e válaszba. Tehát mégsem vártak hiába! 

-Valóban létezik Válasz? - lehelte Foochg. 

-Valóban létezik Válasz - erősítette meg Bölcs Elme. 

-Mindenre? A Nagy Kérdésre? Az Élet, a Mindenség Meg Minden. 

-Igen. 

Mindkettőjüket erre képezték ki e ész életükben erre a pillanatra készültek, születésükkor választották ki őket, hogy tanúskodjanak, amikor a Válasz megadatik, s mégis azon kapták magukat, hogy lélegzetvisszafojtva fészkelődnek, mint afféle izgatott gyerekek. 

-S készen állsz rá, hogy közöld velünk? - sürgette Loonkawl. 

-Készen állok. 

-Most? 

-Most - mondta Bölcs Elme. 

Mindketten megnyalták cserepes ajkukat. 

-Bár nem hinném - tette hozzá Bölcs Elme - hogy tetszeni fog. 

-Nem számít! - felelte Foochg. - Tudnunk kell most! 

-Most? - érdeklődött Bölcs Elme. 

-Igen! Most. . . 

-Felőlem. . . - A computer elcsöndesedett. Azok ketten idegesen fészkelődtek. A feszültség az elviselhetetlenségig fokozódott. 

-Egész biztosan nem fogtok örülni - jegyezte meg Bölcs Elme. 

-Ki vele! 

-Jó - mondta Bölcs Elme. - A Válasz a Nagy Kérdésre. . . 

-Nos?. . . 

-Az Élet, a Mindenség Meg Minden. . . - mondta Bölcs Elme. 

-Tehát?. . . 

-A Válasz. . . - mondta Bölcs Elme, és megállt. 

-Igen?... 

-A Válasz. . . 

-Igen???... 

-Negyvenkettő - mondta Bölcs Elme végtelen méltósággal és hidegvérrel.

(Részlet Douglas Adams: Galaxis Útikalauz Stopposoknak című művéből)

Nagyobbik lányom miatt mostanában bele-belenézek amerikai tinisorozatokba, tinifilmekbe. Ezek a filmek általában olyanok, mint a normális szappanoperák, csak az (amerikai) tinik világának egyfajta durva és torz vetülete, nem a felnőtteké. Ami ezekben a sorozatokban, filmekben igazán feltűnő, az az internet helye és szerepe: mindig van internet, és mindig tök természetes, hogy használják. Úgy része az életüknek, mint az iskola, a barátok, a zene.

Persze ez egyfajta torz tükör, és az amerikai tini sem pont olyan, mint ezekben a filmekben, de ez a kis elem, az internet használata, mutatja, hogy mégis ez mennyire fontos és természetes. Amikor arról beszélünk, hogy megváltozott a világ körülöttünk, akkor ez a fajta természetes internet használat ennek a megváltozott világnak az egyik legfontosabb fokmérője.

De az internet csak csatorna, vagyis nem formál, hanem közvetít olyan tartalmakat, amik valójában formálnak. Bennünket, és a tiniket is. Csak míg az idősebb korosztály számára ez a kütyüs világ inkább felfedezést vagy frusztrációt okoz, addig a tiniknek ez a természetes közeg. Erről szól ugye az a fajta felosztás is, hogy vannak bevándorlók és vannak bennszülöttek az internet használat tekintetében.

Amiért ez most eszembe jutott, az egyébként az a nagy szakadék, amely az interneten felnövők és az őket tanítók közt van. Jövőre indulnak az erkölcstan órák, és olyan értékrendet akarnak megtanítani a mai 6 és 10-11 éveseknek, ami lehet, értelmezhetetlen lesz számukra. Ó, nem erkölcstelenek ők, csak egy másik kódrendszert használnak, másik világban élnek! Mert vajon mennyire erkölcsös dolog odaadni a szerelmünknek a Facebook jelszavunk? És mit érdemel az a bűnös, aki ezzel visszaél? (Ez nem elméleti kérdés, gyakorlati probléma.) Vagy hogyan kell azt kezelni, ha valaki online kezd el zaklatni? Vagy ha valakit online kiközösítenek?

Igen, persze, az erkölcs örökérvényű és igaz, és a megtanultak alapján elvileg majd ezek is megválaszolhatók. De az ilyen idős gyerekek nem fognak tudni elvonatkoztatni, nem fognak tudni általánosítani. Az életszerű példák pedig nekik az interneten lesznek. Vajon lesz erre válasza az erkölcstan tanárnak? Észre fogja-e egyáltalán venni, hogy ő egy szakadák másik oldalán álldogál?

Attól félek, nem igazán. Igaz, véleményem szerint az erkölcsös viselkedést a gyerek a szülőktől tanulja meg, és nem az ilyen-olyan órákon, de legalább támpontot adhatna az ezzel eltöltött időben a tanár. Ha tudna.

De nem így szocializálódtunk, nem ezekkel a problémákkal találkoztunk gyerekként. És sajnos nagyon kevés az átlag tini és az átlag felnőtt közös élményvilága. Ez pedig nehézzé teszi a kölcsönös kommunikációt.

Az internet és az általa megalkotott világ felforgatta a hagyományos értékeket. Hogy úgy mondjam, erkölcsi paradigmaváltás történik. Kíváncsi leszek, felismeri-e ezt valaki, aki tanmenetet állít össze...

Namost legszebb öröm a káröröm, persze. De ez a bejegyzés nem ezért született, hanem azért, mert látom, mennyire nem szokták tudni az ügyfeleim és a tanítványaim, hogy mit szabad és mit nem használni a weboldalon és közösségi médiában: milyen zenéket, képeket, szövegeket szabad a törvény szerint felraknunk.

Mai hír, hogy az ország kedvenc fitness guru házaspárja, a sokak által imádott, és legalább ilyen sokak által kifejezetten utált, önmegvalósító Schobert Norbert és Rubint Réka bizony súlyos szerzői jogsértést követett el valószínűleg. A Velvet cikke szerint ugyanis nem kértek engedélyt a DVD-ken megjelenő zenék használatára, és értelemszerűen nem fizettek azokért jogdíjat. 

Márpedig ez elég nagy baj, ugyanis a felhasznált zenék a hazai törvények szerint szerzői jogi védelem alatt állnak, ráadásként nem hobbiból használták ezeket, hanem kőkemény pénzkereset miatt: a DVD-ket pénzért adták el, azokon hasznot realizáltak, tehát üzleti tevékenységet folytattak. Vagyis bőven kimerítették a magánhasználat lehetőségét is.

Ilyen problémába persze bárki beleszaladhat: készítünk egy weblapot, felrakunk rá képeket - aztán jelentkezik egy kiadó, hogy azok bizony az ő képei. Írunk egy blogbejegyzést, felrakunk rá kis illusztrációt - és jelentkezik a fotós, hogy hát izé, ez az ő képe, fizessünk. Felrakunk a Facebook oldalunkra egy videót, ahol az aláfestő zene a kedvenc pop számunk - és máris üzleti tevékenységre használtunk egy zenét, ami után nem fizettünk jogdíjat.

Egész egyszerűen ilyen szigorú a szerzői jogi törvény: hiába van meg nekünk itt a gépünkön a kedvenc zenénk, hiába fizettünk azért, amikor megvettük (és nem letorrenteztük), azt nem használhatjuk üzleti célra. Arra külön kell engedély.

A fotókkal ugyanez van. Tök jó cucc a Google képkeresője, de az, hogy egy kép fenn van valami weboldalon, nem ad felmentést a jogdíjjal kapcsolatban. Ha leszedjük, aztán kirakjuk a céges Facebook oldalunkra - ami ugye nekünk pénzt termel, azért csináljuk - máris jogsértést követünk el.

Az Upgrade-házaspár példájából érdemes tanulnunk: most majd valószínűleg visszamenőleg fizethetnek. Jobb ezt elkerülni, és időben kifizetni a felmerülő költségeket. Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor tervezhetjük újra a weboldalunkat a lopott képek vagy szövegek miatt...

A HVG ROI az online marketingben konferencián én tartottam az első előadást. A cél a kérdéskör felvezetése, az alapok tisztázása, és ahogy korábban megfogalmaztam: labdák feldobása a délután előadóinak, amiket majd az előadásokkal szépen lecsaphatnak.

Így ez inkább gondolatébresztő, semmint a megoldásokat soroló prezentáció, de így is igyekeztem a legfontosabb dolgokat belerakni.

Íme az előadás:

Most jutottam el odáig, hogy az NRC okostelefonos, táblagépes kutatási eredményeit átböngésszem, és azt hiszem, érdemes egy kicsit nézegetni azt.

Nos, az internetezők 45 százalékának van okostelefonja, ami főleg azért szép szám, mert egy éve 38%, másfél éve 31% volt. A táblagépek száma viszont még nagyobbat nőtt, a korábbi 2 százalékról 9 százalékra, ami viszont már egy nagyon fontos trendet is mutat: ha ez a növekedés megmarad, jövőre mindenki arról fog beszélni, hogy milyen kihívásokat jelent a webes jelenlét a táblagépeken...

Amitől pedig egy kicsit a könyvkiadók is megijedhetnek, az az e-könyvek növekedése. Ahhoz képest, hogy fajlagosan drága eszközök, és közel nincs akkora dömpingjük, mint a tábláknak és a mobiloknak, így is 2%-ról 4%-ra nőtt a felhasználók száma. Ez pedig megint csak egy dinamikusan növő szegmens így!

És akkor még két érdekes megállapítás:

A kütyühasználat természetes velejárója az internethasználat, hiszen tízből kilenc kütyütulajdonos legalább alkalmanként internetezik is az eszközén, közel kétharmaduk pedig rendszeresen csatlakozik a világhálóhoz a kisméretű internetképes eszközén keresztül. S bár nem mondható az, hogy a kis képernyős internetezés miatt alapvetően csökkenne a PC-n, laptopon történő internetezéssel töltött ideje az embereknek, de minden második okostelefon-tulajdonossal előfordult már az, hogy olyankor, amikor lehetősége lett volna nagy képernyőn internetezni, ő inkább a kütyüjét választotta erre a célra.

Illetve ami a hozzáférés szolgáltatóknak nem jó hír:

Az okostelefon-használat ugyanakkor nem csak az internethasználat módjára van hatással, hanem a telefonon történő hagyományos funkciók igénybevételi gyakoriságára (hívásindítás, hívásfogadás, SMS-küldés) is. A smartphone-tulajdonosok valamivel több mint harmada ugyanis legalább alkalmanként kezdeményez interneten keresztül történő hívást (pl. VIBER-en vagy Gtalk-on keresztül) családtagjai, barátai felé, melynek a hagyományos hívásokra van kannibalizáló hatása.

Minden második olyan felhasználó, aki legalább alkalmanként szokott interneten keresztül telefonhívást kezdeményezni, állítja ugyanis azt, hogy ezáltal kevesebb hagyományos hívást indít a készülékéről. Még többen vannak azok, akik az SMS-küldés helyett már inkább az interneten keresztül történő üzenetváltást részesítik előnyben; az okostelefon-tulajdonosok 85%-a váltott már így üzenetet valakivel, egynegyedük pedig rendszeresen ilyen módon (is) tartja a kapcsolatot ismerőseivel. Négyből három ilyen felhasználó állítja azt, hogy kevesebb SMS üzenetet küld az internetes üzenetváltási lehetőségnek köszönhetően, mint azelőtt.

A teljes közleményt itt találtam, vannak még benne plusz számok is!

Azt szokták mondani, ha megtámadnak valami hülyeségért, akkor az azt jelenti, sikeres vagy. Én azt látom, ez nagyon igaz. Néha bele-belefutok olyan furcsa beszólásokba, olyan kis trollkodó tréfákban, amikből süt a rosszindulat, és érzem belőle azt a fajta lenéző irigységet, ami miatt mégcsak veszekedni sincs ezekkel kedvem.

Néha itt olvashatom ezeket, a blogomban, mint kommentek. Máskor más platformokon futok bele. De jobbára még bosszantani sem bosszantanak, egyszerűen csak az élet részének tartom, a munkám velejárója. Én alapvetően egy bohóc vagyok, kiállok, és megpróbálom szórakoztatni az embereket - konferencián és itt a blogon is. Szakmai bohóc, hiszen nem a humor a kenyerem, hanem valamilyen szakmai téma.

Bohócként pedig el kell viselnem a kritikát, és szerencsére ez megy is, kellő iróniával és persze öngúnnyal. Ugyanakkor azt látom, hogy ez nem megy mindenkinek, és hajlamosak megsértődni ezeken az amúgy arcokhoz nem köthető beszólásokon. Sajnálom azokat, akik bosszankodnak, hiszen ez csak olaj a tűzre: a trollok olyanok, mint a buta kisgyerekek falkában. Azt cikizik, aki erre reagál, akit ezzel tényleg meg lehet bántani.

Valójában ezt önmagában nem is akartam leírni, de most azt látom, hogy elég elvtelen módon támadnak be ugyanilyen technikával üzleti dolgokat. Ez viszont nem egyszerű trollkodás, ez már valahol üzleti gazemberség. Nem, most sem a kritikával van gondom, de az, ha valaki kritikusan viszonyul valamilyen jelenség irányába, jó lenne, ha vállalná az arcát. És ha a megrendelőnél bepróbálkozik, akkor főleg. Nem vagyok a vita ellen, de legyen ott a másik fél is.

Ez az eset most nem engem érintett, csak volt szerencsém rálátni. De valahol nagyon zavar ez a jelenség. Annyira kicsi lenne a piac, hogy aki kicsit is sikeresebb, azt érdemes nem piaci eszközökkel megpróbálni lejáratni? Oké, persze, naív vagyok, értem én... De akkor is. Ezt tényleg így kell?

(A kép forrása.)

Szerdán lesz a HVG "ROI az online marketingben" című konferenciája, ahol én tartom a nyitó előadást. Az lesz a dolgom, hogy kicsit megalapozzam a többiek témáit, és kicsit arról meséljek, mi is ez a ROI és miért is érdekes ez nekünk.

Persze, kötelezően el kell mondanom a definíciót, sőt az alap képletet is, de ezen felül rá akarok mutatni azokra a kérdésekre, amik kicsit nehézzé teszik a ROI számítást. Például arra, hogy milyen módon kell egyes eredményeket számszerűsíteni, vagy arra, hogy nem mindegy, egyszeri vagy többszöri vásárlót nyerünk meg egy kampányban.

A ROI számítás egy végtelenül egyszerű dolog: az a kérdés mindössze, hogy a befektetett pénzünk segítségével mekkora nyereséget sikerült elérnünk. Csak amikor ezt elkezdjük szétbontani, és nem a teljes egészet vizsgáljuk, fog kiderülni: nem egyszerű eldönteni, a bevétel mekkora részéért felelős a brandünk ismertsége, a céges blogunk vagy az AdWords kampányunk. Hiszen ezek egésze, a marketing mix fog számítani.

Aztán a délután folyamán szó lesz majd a brand és a ROI kapcsolatáról, közösségi médiáról, a Google Analyticsből kiszedhető adatokból, és persze mindez szükségszerűen gyakorlati úton bemutatva - hiszen a ROI alapvetően egy gyakorlati kérdés.

Tudom, hogy sok marketinges nem szívesen foglalkozik a ROI-val, bár ezt nem szívesen vallja be. Azt is tudom, hogy szemléletmódot kell váltani, hogy az ember ilyen fejjel figyeljen. De ami a megdöbbentő: sok mikrocég vezetője mindenféle tanult tudás nélkül, zsigerből számol ROI-t. Igaz, nem tudják, hogy ez mi, de pontosan tudják, mire költenek, és mi mennyit hozott. És ha kell, meg is mondják: ez a kampány szar volt, ez a másik bejött, a harmadik so-so, de tavaly jobb volt.

Tőlük is érdemes tanulni. Meg hát tőlünk is majd, szerdán.

Rengeteg féle ünnepünk van az év során, és erre akkor döbben rá az ember, ha azt látja, a közösségi médiában kényszeresen tartalomgyártók mikre rá nem bukkannak itt-ott. Vannak ugye konvencionálisak, mint például a most aktuális anyák napja, de vannak viccesek is, mint a mai Star Wars nap.

A közösségi média tartalomra éhes. Mivel mi, a közönség, tartalmat zabálunk, ezért akik bennünket etetni akar, az bizony kénytelen tartalmat gyártani. De ez nem is annyira könnyű ám! Ha nincs egy stáb a háttérben, akkor bizony csak azt tudjuk hozni, hogy időnként van jó tartalmunk is, de folyamatos, egyenletes minőség, ami a márkáról szól, érzelmekkel telítődött és aktuális, az nem lesz.

Igen, kell a tapasztalat, de kell a háttér is. És a jó tartalomhoz kellenek a megénekelhető témák. Kellenek azok a történetek, amik akkor is viszik a márkát, amikor amúgy nem lenne miről beszélni. De mindezek közben a közösségi média folyamatosan változik, és ami jó volt fél éve, az mára már csak elcsépelt megoldás. A konzerv tartalmakkal pont ez a baj: ma még vicces a Star Wars nap, talán jövőre is, de egy idő után elfakul. 

Az anyák napja nem. Az nem egy poénra épül, az hagyományra. De a közösségi média nem minősít, a közösségi média darál mindent és mindenkit - így felületes szemlélő számára nincs különbség. Figyeljünk erre oda: ha értéket akarunk adni, akkor ne pakoljuk tele a falunkat mindenféle irreleváns vacakkal. Ha pedig a bulvárra játszunk...

Mert arra játszunk. A közösségi média akkor működik, ha az emberek beszélnek a nekünk fontos témákról. És mikor teszik ezt? Ha a téma érzelmeket vált ki. Mennyire jó csámcsogni a Hajdúpéter - Puzsér iszapbirkózáson! Mennyire cool megosztani az n+1. cukicicát! Mennyire jó kibeszélni az éppen aktuálisan utált politikai hírt! Ez mind bulvár téma. A közösségi média egy kibaszott bulvár, amúgy.

Épp ezért könnyű elcsábulni, amikor a márkánkat akarjuk futtatni. És éppen ezért tévedés a TAT számban hinni. De akkor miben lehet? Olyan eredményekben, ami nekünk, a konkrét márkának fontos. Ki kell találnunk magunkat! És ez nemcsak egy-egy említést jelent, jelenti azt is például, mikor említenek meg minket. Ha valaki ír egy eseményről, amit szervezünk, nem mindegy, azt az esemény előtt vagy után teszi. Mindkettőnek van értelme, de míg az elsőnek közvetlen haszna lehet (vagyis többen vesznek jegyet), addig az utóbbinak inkább brand erősítés lehet az eredménye, ami kicsit közvetettebb haszon. Éppen ettől nehéz a közösségi média mérése: nekünk kell beárazni azt, ami történik.

És lássuk be: ha meglovagoljuk a bulvár jellegű témákat, akkor az nem fog hasznot hozni. Sőt, rombolhat is bennünket. Érdemes tehát visszafogottnak lenni.

Egyébként pedig: May the fourth be with you.

Székelyföldre el kell jönni annak, aki hasonlót szeretne tapasztalni, mint amit Zorán énekel a Romantikában: "ahol senki sem ismer, de értem a szót". Itt Székelyudvarhelyen úgy érzem magam kicsit, mintha valamelyik észak-magyarországi vagy baranyai kisvárosban sétálnék. Nem is csoda, ez egy magyar város, minden rezdülésében.

A tegnapi bejegyzésemre kaptam egy kedves levelet Csomortáni Botondtól, aki testközelből ismeri az erdélyi állapotokat, dolgozott több itteni tartalomszolgáltató katonájaként, a Zebramédia volt marketing igazgatója. Tőle kértem néhány adatot, azt hiszem, érdemes megosztani itt, a blogon is:

A román internet penetráció kb. 44%-os (ez amúgy meglep, azt hittem, közelebb járnak hozzánk, igaz, ez 9,6 millió felhasználót jelent). "A magyar kissebbség a legújabb népszámlálási adatok szerint 1,2 milliót tesz ki. Ha esetükben számolunk egy 50%-os penetrációval (mert a kisebbségi magyarok jellemzően tömbben élnek, városon, ahol nagyobb a penetráció), akkor legjobb esetben is beszéhetünk 600 ezer erdélyi magyar internetezőről." 

600 ezer magyar, azért ez nem rossz piac, ha úgy nézzük. 

És akkor ismét átadom a szót:

"Ennek a prémium rétege jellemzően kétnyelvű, felsővégzettséggel rendelkező, művelt felhasználó. Kb. ugyanolyan gyakorisággal olvassák az indexet és az origót, mint a helyi online termékeket vagy a vezető román site-okat. A nagy többségnek viszont valós problémát jelentenek a nyelvi korlátok, vagyis ez a nagytöbbség magyar netet fogyaszt, aminek a része az erdélyi magyar online sajtó. Ami az igazán szomorú, hogy ennek a kb. 600 ezer erdélyi magyar netezőnek alig 50-60%-át érik el havonta a vezető erdélyi magyar portálok - ezt könnyen össze lehet matekezni, a látogatottsági adatok alapján. Nézettségben a következők a legfontosabbak, kb. ebben a sorrendben:

1. szekelyhon.ro - (Erdélyi Magyar Néppárt "kézben" levő médiatröszt, erős print háttérrel, több szerkesztőséggel és országos tudósítói hálózattal. Övéké a Csíki Hírlap, Udvarhelyi Hiradó, Gyergyói és Vásárhelyi Hírlap, Krónika [kronika.ro]).)

2. transindex.ro - (Ők az igazán régi motorosok, a 2000-es évek közepére jellemző, kissé még lassú, de nagyon véleményes és vagány tartalmat nyomnak. Őket már lehet online sajtónak nevezni). A transindex a tipikus horizontális terjeszkedő, sok tartalmat bekebelez és szolgáltatásokkal növeli nézettségét. Hozzájuk tartozik egy csomó minden: http://b2b.egologo.transindex.ro/?page_id=68

3. erdely.ma - Nagyon sokan olvassák, de média körökben nagyon haragszanak rájuk. Kevés a saját tartalom, szelektíven összeollózzák a tartalom 80-90%-át a magyar és erdélyi magyar sajtóból. A magyarországiak engedik, az erdélyiek nem szívesen...

4. Zebramédia (ebbe voltam én benne, itt értelemszerűen csak szubjektív tudok lenni - a csoport márka új, a termékekről ismerik inkább ezeket az emberek): Ide tartozik a Manna.ro, az Uh.ro és a Kukker.ro. A Manna országos, de a látogatók 50%-a magyarországi, az erős, fordított romániai bulvárra jönnek. Mellette meg erős véleményportál. Az Uh.ro helyi, pár éve nőtte ki magát, olvasottságban és reklámerőben veri az Udvarhelyi Hiradót, ami azért évtizedekig a leglényegesebb nyomtatott sajtónak számított Székelyudvarhelyen. A kukker.ro egy videómegosztó, kíváló mémgyár és kreatív főszerkesztővel, a mostani magyar-román konfliktusok kapcsán gyakran lehivatkozta még a vezető román sajtó is.

Kisebb, az Uh.ro-hoz hasonló erős helyi online médiumok: http://www.3szek.ro/load/3szek (Sepsiszentgyörgy), maszol.ro (országos, a volt Új Magyar Szó online maradványa), http://szabadsag.ro/szabadsag/ (Kolozsvár), http://www.erdon.ro/ (Partium), http://vasarhely.ro/ (Marosvasarhely), http://www.szatmar.ro/ (Szatmár), http://www.hirmondo.ro/web/ (Sepsiszentgyörgy), stb.

Az erdélyi magyar online 70%-a mögött azért nyomtatott napilap/hetilap áll, az online újságírás még gyerekcipőben van.

Romániai román vezető portálok, magyarok körében is, ebben a sorrendben kb. : realitatea.net, mediafax.ro, adevarul.ro, gandul.info, hotnews.ro. Végül létezik a román nyelvű bulvár, ami piszkosul erős itt a román nyelvű fogyasztók körében. Tehát gondolok itt a Blikk szerű oldalakra, csak román verzióban: http://www.cancan.ro/, http://www.libertatea.ro/ és sajnos a vezető kommersz román TV csatorna oldala is, a http://www.protv.ro/ , pontosabban ennek a híroldala: http://stirileprotv.ro/ . Ezt azért nem nagyon olvassa a romániai magyar, tájidegen és feldolgozhatatlan az egyszerű székely embernek ez.

A legjelentősebb auditor a trafic.ro, itt kategóriákra leosztva sok adat elérhető, a legtöbb fent említett oldal alján ott van a kicsi trafic logó, és találsz heti/havi bontásban adatokat (igaz román nyelven) a látogatásokról és az egyedi látogatókról."

Ez tehát egy gyors kép a román, illetve a romániai magyar piacról. Köszönöm Botond információit, és szívesen várok esetleges kiegészítéseket is hozzá!

Ma holnap és holnapután Székelyudvarhelyen tanítok, kb. ugyanazt, mint az Edutus Főiskola budapesti és tatabányai csoportjaiban - csak itt kicsit intenzívebben, hiszen szűk három nap alatt mondom el a majdnem teljes féléves anyagot.

Félelmetes, hogy az alap dolgokban mennyire ugyanazt tudom elmondani, de ijesztő, hogy mennyire nem triviális megszerezni az általam ismert magyar adatok román megfelelőit. A Facebookal még nincs igazán gond, legalábbis a Socialbakers.com szintjéig. De amint egy kicsit jobban szeretnék turkálni más adatokban, nyelvi korlátokba ütközöm. Szerencsére Szabó Ákos (Adaptive) segített, és megmutatta, hol találom a román forgalmi adatokat, így ebből is tudtam készülni, de végigfutva az általam ismert statisztikákat, sok adatot nem találtam.

Hiába, a helyismeret itt is iszonyú fontos, és ezt elsősorban helyben lehet megszerezni... Mert bár az internet fentről nézve globális, de lentről sok kis lokális piacot tartalmaz, és miközben a nemzetközi eszközökkel tudunk dolgozni mindenhol, a behatóbb piacismerethez ez már nem mindig elég.

De most legalább ismét tanulok, van apropója a dolognak, és az sose baj. Az internetes marketing egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy állandó tanulásra serkent...

Tegnap kifakadtam a Twitteren, hogy mennyire nem szeretem a Facebookot. Páran számon is kérték rajtam, hogy pont én, akinek ennyi Facebookos munkája van, ügyfeleknek kezelünk oldalt, kampányokat futtatunk, és így tovább, szóval pont én miért nem szeretem? Gondoltam kicsit leírom bővebben...

Az első és legnagyobb problémám technikai. Néha egész egyszerűen nem működik. Ó, persze, a saját falam betöltődik, de ha egy oldalt kell adminisztrálnom, akkor már elég sok problémám van. Kezdve ott, hogy nem képes az oldal gyorsan és teljesen betöltődni, de a látható képernyőn már úgy néz ki, mintha megtörtént volna. Elkezdek gépelni, erre befrissít, és kikapja alólam a beíró mezőt - bosszant, na.

Aztán a képek behúzása. Direkt azért csinálok képeket a bejegyzéseimhez, hogy azok odavonzzák a figyelmet. Erre tegnap is azt látom, hogy nem képes behúzni se a képet, se a szöveg elejét. Csak egy hülye link jelenik meg... és ez a csoda nem felejt, ha egyszer rosszul húzta be, akkor az örökélet meg egy napra úgy marad, csessze meg. Saját oldalnál bosszankodok, de ügyfélnél ez már egy kicsit több ennél.

Aztán vannak kis rejtett geciségek. Az egyik ügyfelem oldalán például hetek óta nem tudunk időben előre posztolni, vagyis nem megy az időzített posztolás. Semmi infó, egyszerűen csak nem megy...

Lehetne még sorolni, de ezek az apró bosszantó dolgok teszik nehézzé és zavaróvá a Facebook használatát elsősorban.

Aztán persze ott van az a csomó gondom, ami nem hiba, hanem direkt úgy van (nem bug, hanem feature, ugye). Ezek közül a legkiemelkedőbb persze az EdgeRank, az az algoritmus, ami eldönti, hányan fogják látni a lájkolók közül azt, amit kirakunk. Az vele a bajom, hogy kiszámíthatatlan, és ennek megfelelően nem lehet vele tervezni.

Az is zavar, hogy mára a lájkgyűjtés elsősorban arra jó, hogy célcsoportot építsünk, és ezek után majd pénzért elérjük őket - ami még talán meg is érné -, de az általam felépített célcsoportot a konkurenciám is használhatja célzásra. Boldoggá tesz a tudat...

Aztán itt van a GraphSearch. Mindenféle érdektelen adatot elmond, de korábbi bejegyzést, amit valamelyik ismerősöm rakott ki, már nem tud megtalálni.

Nem folytatom. Van egy hatalmas mamutunk itt a kertben, ami egy aranyos szőrös állat, de több vele a baj, mint a haszon: letapossa a fűvet, sokat eszik, eltakarja a kilátást, mindenki meg van érte őrülve, közben meg semmi igazi haszna nincs... Állatkertbe kéne adni, nem?

(A kép forrása.)

Rég volt arról vita, mennyit ér egy lájk, de ez is olyan, mint a töltöttkáposzta: felmelegítve a legjobb! De 2013 lájkja a TAT! És az utóbbi hetekben a TAT számok elburjánzó fetisizálását látom magam körül. A TAT szám a Facebook céges oldalakon tekinthető meg, és a rövidítés azt jelenti: Talking About This, vagyis hányan beszélnek az oldalról - illetve ennyi az a felhasználó aki valamennyire aktív volt az elmúlt 7 napban (lájkolt, megosztott, hozzászólt stb.).

A lényeg: mostanában azt hallom úton-útfélen, hogy a lájk az egy dolog, nade a TAT szám! Az az igazi, ha egy oldal jól van adminisztrálva, akkor a TAT szám az egekbe szökik! A lájk szinte nem is érdekes... És persze akkor van igazi értéke a TAT számnak, ha az nem fizetett megjelenésekből származik.

És első ránézésre ez amúgy igaz is, nem? Ha a TAT szám magas, akkor sokan lájkoltak bejegyzéseket, sokan osztottak meg posztokat és így tovább. De azért gondolkodjunk egy kicsit. Valóban a TAT szám a mindenható? Valóban ez a lényeg? Mert mitől nő igazán a TAT szám? Ha a bejegyzésünk tetsző. És mi az, ami a többségnek tetszik?

Cica. Kutya. Kisgyerek. Zsebcoelho-bölcsességek. Érzelmes szövegek. Idióta viccek. Folytassam? Ja, persze: vicces videók, hülye képek, érzelmektől csöpögő montázsok... Ugye milyen jó? Ilyenekkel tuti lehet növelni a TAT számot! És mi lesz ezután? Nos?

Ha céges Facebook jelenlétről beszélünk, akkor persze előre el kell döntenünk, mi jelent értéket számunkra. Mi az, ami fontos: ha egy édi-bédi-baby képét kirakjuk, és azt százan, ezeren lájkolják meg megosztják? Oké, ha cukipofa képeket árulunk akkor talán lehet ez a cél. De nem az lenne a cél, hogy olyan dologról beszéljenek a népek a közösségi médiában, ami rólunk szól? Ami hozzánk köthető?

Ha van ilyen, és azt osztják meg sokan, ha ilyentől nő a TAT szám, akkor az nagyon jó. De hogy valódi eredmény lenne? Ez igazából a céltól függ.

De abban nem hiszek, hogy a TAT szám jó fétis. Az ugyanis félrevezet, és értéktelen, de jól hangzó posztok tömegét hozza. Egy TAT számával dicsekvő oldalát megnéztem, és azt láttam, tele van semmitmondó, ámde nagyon érzelmes poszttal. Olyan, mintha csak az lenne a lényeg, kattintsanak! Semmi céges tartalom, semmi, olyan, amiben párbeszéd alakulhat ki a márkáról. Igen, magas a TAT szám. De ez nem tesz semmit hozzá a GDP-hez, csókolom!

Vagyis érdemes lenne egyel tovább lépni, és olyan mérőszámokat használni, amely az üzleti sikerességről szól. És a TAT számot pedig a helyén kezelni: ne ez legyen a cél, ez legyen a célhoz vezető út egyik mérőszáma!