Onlinemarketing blog

Például úgy, hogy menjünk szembe az emberek igényeivel, és tiltsunk meg olyan dolgokat, amik népszerűek és pénz is van bennük.

Már a filmtörténeti okokból is kiváló Keresztapa maffiózói is abból éltek, hogy illegális szerencsejátékokat szerveztek - majd ezt követően persze legális tevékenységeket is folytattak, de azért az alapot ez adta. A szerencsejáték ugyanis nem szép dolog: sokan rengeteg pénzt költenek el, hogy hátha nyernek, és ez a rengeteg pénz bizony nem kerül visszaosztásra, ott marad a szervezőknél.

Persze emiatt szabályozni kell: mennyi legyen a minimálisan visszaosztandó pénz, aztán mennyi legyen a kiszabható adó - de még jobb, ha senki nem szervez szerencsejátékot, csak az állam! Az a tuti, az biztosan jó lesz mindenkinek.

Persze ha valami monopol helyzetbe kerül, akkor már nem kell versenyeznie, így aztán csak azt csinál, amit akar, és nem azt, amire igény van. Itt van például a hazai pénznyomda, a Szerencsejáték Zrt. Évek óta nem képesek modern és használható webes megoldásokat fejlesztetni, miközben nem is lehet bármire sportfogadást kötni. Le vannak maradva, minimum 5 évvel.

Persze jött a konkurencia. Nemcsak ide, de egész Európába, hiszen van ez az EU izé, meg szabad vállalkozás, meg határon túlnyúló jogok, meg egyéb hangzatos izék. Így ha valaki mondjuk Máltán csinált egy céget, akkor a Máltán megkapott jogok egész Európában (pontosabban az EU területén) érvényesek. Ha csinál valaki egy szerencsejátékkal foglalkozó céget, akkor az működhet mindenhol.

Emiatt persze megint felállt az a helyzet, hogy magánzsebbe mentek a pénzek. És jött a Bwin, meg a pókerversenyek, és még számtalan egyéb pénzköltési lehetőség.

Na, ennek akar véget vetni az Európai Legfelsőbb Bíróság (EuGH), legalábbis ahogy az SG.hu írja.

Az EuGH a múlt héten mondta ki, hogy bármelyik európai uniós tagállam betilthatja a bwin és más hasonló szolgáltatásokat, ha úgy ítéli meg, hogy az intézkedés segítségével megakadályozhatók az online csalások és más internetes bűncselekmények.

Ezek után lesz némi jogalapja az országoknak, hogy betiltsák a mindenféle külföldi cégeket.

Már csak az a kérdés: komolyan azt hiszik, hogy ezzel vége? Komolyan azt hiszik, hogy egy ilyen tiltással majd nem fognak az emberek játszani? Mert az lesz ebből, hogy jól elbújnak a hatóságok elől a cégek, és mostmár esélyük sem lesz senkinek arra, hogy ellenőrizze, szabályozza azokat.

De legalább így sikerült megint egy látszatintézkedést hozni, adni a szarnak egy pofont, úgy jól EU szinten, és némi pénzt gyártani az illegális gazdaságnak.

Tényleg nem ártana, ha a törvényeket hozó és azokat végrehajtató emberek nagyon gyorsan elkezdenék megtanulni, mi is ez az internet, és hogyan is működik valójában...

Idén is lesz Keresőmarketing Nap, immár a harmadik. Most fogunk keményen belevágni a szervezésbe, végülis mindjárt itt a november.

Azt már tudjuk, mit szeretnénk, de még vagyunk annyira rugalmasak, hogy tudunk új dolgokat is beilleszteni. Kérdésem volna: mit szeretnétek látni/hallani a konferencián a keresőmarketing témakörében?

Legyen sokkal több kampányelemzés? Tippek? Analitika? SEO? Vagy valami egészen más?

Ki mit szeretne?

Sosem szerettem azokat a feladatokat, amiket az "átlagnak" csinálnak. Az átlagot valahogy mindenki lenézi, egyszerűnek tartja. Az átlag olyan átlagos...

"Kedvenceim" voltak azok a feladatok, amiknek bár volt egyszerű megoldása, de mindig volt olyan más megoldás, ami nem is ugyanaz volt - de feltételezett valami többlettudást. Tipikusan ilyenek voltak a kakukktojás feladatok. A melyik a kakukktojás? kérdésre volt, hogy olyan választ tudtam adni, hogy a felsoroltak közül melyik miért kakukktojás? Vagyis bármely válasz jó válasz volt, és mégis, csak egyet, a készítő logikáját fogadták el.

Ilyenkor az ember érzi, valami sántít. Persze a szocializmusban az természetes volt, hogy az eltérőt kicsinálták. Legyél kicsit magas, levágták a fejed. Legyél kicsit más, és belekényszerítettek a sémába. És úgy tűnik, annyira jól sikerült ott szocializálódni, hogy ez rányomja a bélyegét a mai napig az életünkre.

Sofokles ír a legutóbbi hetek reklámjairól, és nagyon egyet tudok vele érteni. Amikor megláttam az iszonyú Vodafone iszonyú reklámját az Index.hu-n, úgy éreztem, hogy elbujdosok. Bezárom a blogot, azt mondom, van egy ikertestvérem, ő a reklámos, én meg a sokkal megbecsültebb takarításból élek, annak legalább van valami társadalmi hasznossága.

Aztán végül mégse tettem, szerencsére nem nagyon dolgozom multiknak, a kis- és középvállalkozási szektorban meg sokkal nehezebb az ilyen szarokat végigverni, hiszen elsősorban az üzleti eredmény számít, és nem a megrendelők elijesztése valamilyen ködös elképzelés szerint.

Mert ezek a reklámok bizony arra építenek, hogy az emberek egyszerűek, mint az ék. Hogy ezt megeszik. Jó lesz ez nekik. És milyen vicces már, hogy hol az a kurva menyasszony, aki pont ott a képről hiányzik, hát nem?????????????? 

Amikor 2001-ben ezen a napon ránéztem az Index.hu-ra azt hittem, megint valami hülye amerikai filmet promóznak. Valami katasztrófa-izét. Méghogy repülők a WTC-ben, de baromság ez!

Aztán belenézve a cikkbe, már nem voltam meggyőződve arról, hogy ez promó. Azonnali ellenörzés: CNN.com

Nagy csönd. Nem jött be semmi.

Tudni kell, akkoriban a CNN.com az volt nekem világszinten, mint az Index.hu idehaza: a referencia oldal. Ha megy a CNN.com, akkor megy a net. De a net ment, a CNN.com nem!

Na, innentől tudtuk, hogy valami történt. Valami nagyon nem jó dolog történt.

A többi már történelem. 

Nem tehetek róla, de rendszeresen belefutok mindenféle vulgármarketinges oldalakba, és olyankor vagy nagyon felhúzom magam, vagy nagyon elszomorodom. Ezeken a blogokon, kvázi-reklám oldalakon olyan írások találhatóak - vagy tölthetőek le -, amelyek első ránézésre szakmai anyagoknak tűnnek.

Igazából ez a kisebb baj velük. A nagyobb "baj" az, hogy alapvetően használható anyagokat adnak, de olyan formában csomagolva, ami legalábbis furcsa. Például egy weboldalon keresztül megvalósuló felmérést vagy egy adatbázis tagjainak a megkérdezését nem lenne szabad piackutatásnak nevezni. Vagy egy konkrét megoldást nem lenne szabad mindenki számára üdvözítőnek beállítani.

Nem az a baj, hogy ezek rossz módszerek. Még az sem baj, hogy jelentős részben bujtatott reklám van benne (én is ezt csinálom a blogon, néha akaratlanul is). A baj az, hogy szakmai fogalmakat használnak hibásan, és úgy tesznek, mintha ők találták volna fel a Modern Marketinget.

Éppen ezért aki szakmailag felkészült marketinges, értetlenül áll ezen oldalak népszerűsége előtt. Mert népszerűek. No persze nem a felkent szakmai nagyságok körében, hanem jellemzően megrendelői oldalon.

Pont ott, ahol a legfontosabb.

Vajon miért? Illetve miért nem ennyire népszerűek a szakmailag rendben lévő dolgok? Talán azért, mert nem mindegy, mennyire gyakorlati egy írás, mennyire gyakorlati egy módszer. Szép dolog arról esszét fogalmazni, hogy mennyire fontos egy kérdőív összeállításánál a kérdés feltevése, ha közben éppen csak azt nem mondjuk el, hogyan kell ezt csinálni. Konkrét példával.

A vulgármarketingesek pont azt csinálják, amit egy jó értékesítő: azt adják, ami az ügyfeleknek kell. Nem elméletet, nem elemzéseket, hanem szinte mozdulati szintre megtervezett gyakorlati tanácsokat.

Csak sajnos szakmaiatlanul. Nagyon rossz szóhasználattal és olyan modorban, ami megüli a gyomromat. Így aztán bár látom a vulgármarketing jó oldalát, összességében mégis azt gondolom, tenni kellene azért, hogy idővel ez a vonulat lecsengjen.

Egyrészt örülnék, ha ezek az emberek - a "guruk" - leállnának a félrevezető szóhasználattal. Másrészt viszont nagyon kellene a szakmailag is megalapozott tudás ingyenes átadása. Nagyon kellenének a jó gyakorlati tanácsok - megalapozott szakmai háttérrel.

Kell-e foglalkozni a közösségi médiával? Érdemes-e megismerni az üzleti döntéshozóknak a web 2.0-t? Sokan gondolják, hogy csak akkor, ha a célcsoportunk itt elérhető és mi is elég aktívak tudunk lenni. De a történet nem ennyire egyszerű.

Bármelyik céggel előfordulhat, hogy egy elcseszett kommunikáció miatt egyszercsak elkezdenek beszélni róla a neten. Hogy ez mennyire így van, azt jól példázza a napokban felfutott pólólopási ügy: egy fotós srác egyik fényképét a megkérdezése nélkül használta fel a Jeans Club. Erre a srác írt nekik, de lepattintották. Ezt azt hiszem azóta már megbánták.

A srác ugyanis nem hagyta ennyiben, feljelentette a céget, és ezt a tényt nagyon sokan meg is írták. Lassan nagyobb publicitást kap az egész dolog, mintha sajtóközleményt adott volna ki bármelyik fél.

A Jeans Club még nem lépett. Nem is tudom, fog-e, érdemes-e lépnie. Jelenleg nem sok esélye van arra, hogy ebből jól másszon ki. Talán csak egy: az őszinteség.

A mai hazai üzleti kommunikációs gyakorlatban a meglepő és pozitív lépés ez lenne: nyilvános bocsánatkérés a fotóstól, és egy megfelelő (valóban értékelhető) kompenzáció felajánlása. Ez tompíthatja az ügy élét, mert bármi más történik, az még jobban ellenséget csinál a cégből.

A kommunikáció alapvetően minden olyan folyamat, amikor egy feladó és egy vevő közt üzenet kerül átadásra.  Az üzenet formája, az üzenet közege sokféle lehet. A feladó és a vevő egy-egy üzleti folyamatban viszont korlátozott.

Üzleti kommunikáció esetén a felek jellemzően egymással üzleti kapcsolatban lévő vagy üzleti kapcsolatba kerülhető szereplők, például eladók, vevők, üzletkötők stb. Vagyis a cég, a fogyasztó, és sokan másik, akik részt vesznek a folyamatban szintén alkotói a kommunikációnak. Sőt, aktív részesei is lehetnek, hiszen például a web 2.0 pont arról szól az üzleti életnek, hogy az addig jobbára egyirányú folyamatok kaptak egy hangsúlyos visszirányt: amikor a fogyasztó kommunikál a cégek felé.

De a kommunikációs folyamat egyik lehetséges része az is, amikor egyenrangú felek, pl. cégek egymással kommunikálnak. Az üzenet pedig lehet egy üzleti ajánlat, de lehet persze hirdetés is. Ugyanakkor ha egy üzleti ajánlatról van szó, akkor ez a fajta kommunikáció jellemzően személyes jellegű és mindenképpen kétirányú.

De nagyon fontos, hogy az üzenet mindkét fél számára érthető legyen. És itt most nemcsak arra gondolok, hogy ugyanazon a nyelven történjen a kommunikáció, hanem azt is, hogy ugyanazt értsék a különböző fogalmakon.
 

Az üzleti kommunikáció tehát nagyon sokrétű kell legyen, és egyáltalán nem csak a reklámról szól. A reklám ennek csak egy része. Hiszen amikor adunk egy üzleti ajánlatot, amikor átadjuk a névkegykártyánkat vagy elküldünk egy e-mailt, akkor is kommunikálunk. És ennek a kommunikációnak a formája egyben egy lenyomat is rólunk.

"Ilyenek vagyunk, látod. Nem is olyan szörnyű."

A politikai kommunikációnak nagyon régi eszköze a zene. Dalban, énekben elmondani sokkal egyszerűbb bizonyos dolgokat. Sőt, valamikor a múlt század hatvanas éveiben külön műfaj, a pol-beat direkt politikus dalokat jelentett.

Manapság is rengeteg a direkt politizáló dal, rigmus, mondóka - de ezek nagyobb része nem tűr sem nyomdafestéket, sem nagyobb nyilvánosságot (kivéve a focimeccseket, igen).

Nade az internet miatt ezek a dalok is terjednek, sőt, többen látják-hallják, mint egyes kereskedelmi rádiók hallgatottsága.

Aztán persze lehet élni olyan módon is ezzel az eszközzel, ami szalonképes, és mégis jó. Na ilyenre találtam most egy nagyon aktuális példát.

Jó szórakozást hozzá!

Mindennapos kommunikációs megoldás, hogy a kínos dolgokat elhallgatják azok, akiket kérdeznek erről. Legyen szó kormányzati szervről, állami cégről de akár egy multiról, rendre képesek hazudni. Nem igazán ügyesen, és nem is csak akkor, amikor tutibiztosan nem derül ki, hanem reflexből.

Végülis jellemzően az ügyvédek is azt mondják, hogy ha kérdeznek valamiről, akkor nem kell emlékezni rá. Mert hülyének lenni szabad.

Mondjuk hazudni nem annyira szabad, de ha összefüggően és minden érintett ugyanazt hazudja, akkor elég nehéz kideríteni az igazságot.

De vannak esetek, amikor egész egyszerűen csak kommunikációs okokból nem mondanak igazat a céget, szervezetek, hivatalok. Mert egyszerűbb azt mondani valamiről, hogy nem történt meg, de ha mégis megtörtént, akkor nem tudtunk róla, de ha mégis tudtunk róla, akkor sem a mi hibánk, de ha mégis a mi hibánk, akkor is mi köze van ehhez bárkinek is?

Az ilyen "hivatalos" kommunikációban legalább annyira megdöbbentő és eszement ötletnek tűnik az igazmondás, mintha a reklámoktól várnánk el, hogy az igazat, és csakis az igazat mondják. Pedig.

Pedig az igazmondásnak van egy olyan következménye, amit úgy hívunk: hitelesség. Mert nem az a nagyobb baj, ha valamit elcseszünk. Van ilyen, sőt, aki dolgozik, az szinte biztos, hogy valamit el fog cseszni. A nagyobb baj az, ha ezt nem ismerjük el. Ebből ugyanis hír van.

Clintont nem azért akarták lemondatni, mert Monica leszopta. Egy elnök bátran megcsalhatja a feleségét, az nem törvénytelen, az csak erkölcstelen. Azért indult ellene eljárás, mert azt mondta, nem volt "sex". Vagyis hazudott. Jó nagyot zuhant a népszerűsége is.

De hazai példa lehet Gyurcsány esete is. Őt is hazugságon kapták, hiszen zárt körben elmondta az igazat, míg a nyilvánosság előtt erre nem volt képes. Kiderült, és így olyan szintű erkölcsi válságba került, hogy az rányomja a bélyegét a mai napig a belpolitikánkra. (És a szóhasználatunkra is, naná.)

Érdemes volt? Rövid távon biztosan, de hosszú távon nem igazán. De míg egy Clinton vagy egy Gyurcsány azért ezt túléli, egy nagyobb cég számára egy ilyen "akció" nettó veszteség. Az pedig akár a bukását is jelentheti.

Szerintem nem éri meg hazudni, sokkal jobb a nyílt kommunikáció és a transzparens működés. Igaz, profi módon kell csinálni, de hosszú távon sokkal többet ér.

Hogy miért? Mert ez kell a hitelességhez.

Egy hiteles cég pedig: bizalom. A bizalom pedig pénz. Profit.

Hazudni tehát bűn. És egyben veszteség is.

E havi témám az üzleti kommunikáció az interneten.

A hagyományos pop up / pop under  hirdetés ugye úgy működik, hogy az oldal betöltésekor megnyílik egy másik ablak is, ami jellemzően kicsi, nincs navigációs sora, és hirdetést tartalmaz.

Ezt a fajta hirdetési módot sikerült először túlzásba vinniük a hirdetőknek - illetve a portáloknak. Egyes "felnőtt tartalmakat tartalmazó" oldalakon (értsd: pornó) egyszerre képesek voltak 5-6 új ablakot is felnyitni, sőt, sokszor azt csinálták, ha az ember becsukott egy ablakot, 2-3 másik nyílt helyette, automatikusan.

Ezért mára az összes böngésző alapból blokkolja az ilyen felugró ablakokat. Van pár olyan böngésző persze, ami régi, és nem kezeli a problémát, de egyre kevesebb. 

A pop under hirdetések viszont nem tűntek el, az általam használt Opera rendre figyelmeztet bizonyos oldalaknál, hogy bizony most éppen nem látok egy hirdetést (de kár). Ilyen örök optimista szolgáltató a Sanoma, ahol az FN-hu-n MINDIG van pop under, de most az Origóhoz tartozó Mfor-on is "fogtam" egyet.

A portálokat megértem. Jellemzően csomag részeként és kattintás alapon jelenik meg ez a hirdetési mód, és az a kevés is számít, aki kattint. De vajon a hirdetőknek tényleg kellenek ezek a fajta felhasználók? Hiszen ez is egyfajta szűrő: ki az, akinek még felugrik az ablak?

Magam részéről nagyon optimista hozzáállásnak tartom az ilyen helyen elhelyezett hirdetést, így, 2009-ben. De attól tartok, még évekig próbálkozni fognak vele, hiszen eddig olyan jól bevált...

Éppen délutáni tárgyalásra mentem, amikor jött a hír: közös megegyezéssel távozik az Origo Zrt. vezérigazgatója, Fischer András.

Van már cikk a Kreatívon és persze az Origón is, ott elérhető a teljes hír. Én csak nagyon röviden kommentálnám:

Elkezdődött. 

A piackutatás egy olyan közgazdaságtani vizsgálat, amely általános áttekintést ad egy konkrét termék vagy termékcsoport értékesítési lehetőségeiről, a piacának változásáról.

(Wikipedia)

Szépen meg van fogalmazva ebben a pár sorban a lényeg. EZT nevezzük piackutatásnak. Van még egy fontos dolog, amitől valóban piackutatásról beszélünk:

Az információkkal szemben használhatóságuk miatt többféle követelményt támasztunk: megbízhatóság(biztos forrás, pontos adatok), időszerűség (aktualitás), mérhetőség (statisztikai adatok), teljesség (információk köre), hozzáférhetőség.

Így teljesebb a kép. Tudnunk kell, hogy ezek nem a levegőbe lőtt szavak, hanem nagyon fontos kritériumok! Vagyis aki ettől eltér, az már nem fog valódi kutatást végezni, hanem valami mást. Például felmérést, adatgyűjtést, adott esetben kérdésekbe bújtatott promóciót, más esetben egyszerűen csak visszajelzés (vélemény) kezelést.

Ezekre is szükség van, sőt, van, amikor ezekre van szükség. De ha ilyet csinálunk, akkor az már nem piackutatás. Ezt jegyezzük meg!

A különböző szaknyelvi fogalmak, szaknyelvi jelentések azért fontosak, hogy ugyanarról beszéljünk. Ezért kellett nekem most az elején tisztázni, mit értek a piackutatás alatt.

Ha ugyanis piackutatásnak gondolunk valamit, de nem tartjuk be a szabályokat, akkor könnyen átverhetjük saját magunkat. A piackutatás ugyanis éppen arról kell szóljon, hogy üzleti döntésekhez is alkalmas információkat kapjunk a piacról, a termékünkről a konkurenciánkról. Ha a kutatás folyamatába hiba csúszik, akkor könnyen kapunk torz eredményeket. Nézzük, milyen tipikus hibák szoktak előfordulni!

A megkérdezettek köre nem megfelelő.

Részben attól reprezentatív egy kutatás, hogy olyanokat kérdezünk meg, akik alkotják az adott célcsoportunkat. A teljes célcsoportunkat, lehetőleg! Ha van egy rajongói körünk, akkor ők várhatóan sokkal pozitívabb (nekünk tetsző) válaszokat adnak. Például ha kismamáknak akarunk boltot nyitni, és megkérdezzük az ismerősöket, akiknek babájuk van, hogy tetszene-e nekik, akkor a várható válasz az igen. De ha ezzel le is fedtük a teljes vevőkört - mert másoknak a környékünkön nem kell - akkor egy ilyen "kutatás" utáni boltnyitás csak bukással végződhet.

Természetesen nem lehet minden csoportból ugyanannyi embert megkeresni, ezért fontos az adatok súlyozása. Ehhez pedig kellenek olyan alap információk, amik segítenek ezt megtenni. A fenti példa esetében: ha tudjuk, hogy a környékünkön kevés kisbabás család van, mondjuk a családok 5%-a, akkor ez a válasz csak 5%-os súllyal fog számítani. Máris kiderül, hogy jóval kevesebb a várható vevő, mint az összes családok száma...

Ajándék miatt válaszolnak

A jó kutatásban a válasz önkéntes és nem jár előnyökkel. Az ajándék ígérete természetesen válaszra sarkall, sőt akár többszöri válaszra! Vagyis egy ember akár 3-4 alkalommal is eljön válaszolni. Trükközhetünk cookieval, IP-vel, az értelmesebbje kikerüli. Az ajándék nem jó, mert torzít!

Persze a valóság az, hogy szinte mindig adunk valami ajándékot. Ezért fel kell készülnünk erre a fajta torzításra, és beépíteni azokat az automatizmusokat, amik ezt szűrik. Ettől persze nem lesz egyszerűbb a feldolgozás, de legalább az adataink minősége sokat fog javulni.

Rossz a kérdőív

Ez is gyakori hiba, csak pár gondolat erről: ha sok a nyitott kérdés (vagyis nem listából kell választani), akkor nehéz feldolgozni az eredményeket. Aztán: ha rosszul kérdezünk, torzítjuk a válaszokat. Például ha általában feltesszük a kérdést: milyen videós oldalakat ismer a kitöltő, akkor az erős brandeket kapjuk válaszul. Ha úgy kérdezünk, hogy az alábbi listában szereplőkből melyiket ismeri, akkor a passzív ismeret alapján, amiről már halott (vagy amelyik hasonlít olyanra, amit hallott) is a válaszok közt lesz. És persze kérdezhetünk úgy is: melyik videós oldalt szokta használni?

Tehát nem mindegy, nagyon nem mindegy a kérdőív összeállítása!

Lehetne sorolni, de fölösleges. Nagyon sok olyan pontja van a piackutatásnak, amin el lehet csúszni, ezért is érdemes az ilyet profikra bízni.

Ettől persze mi bátran csináljunk akár a saját oldalunkon is kutatást, de ezeket soha ne vegyük száz százalékig pontosnak, hanem csak maximum irányadónak! Ne ez alapján döntsünk üzleti kérdésekben, csak arra használjuk, hogy segítse a továbblépést, a fejlesztést, a gondolkodásunkat.

És ha valódi kutatás kell, akkor tényleg keressünk ehhez értő szakikat. Vannak páran.

Figyeld a trendeket és lépj időben. Lépj azonnal!

Ez a legnagyobb tanulsága a webkettes szolgáltatások terjedésének és fontossá válásának. Jó homályos, mi? Na erre gondolok:

A Twitteren is megjelentek a névlopók. Egyik ügyfelemnek a nevét regisztrálta be valaki. Nulla követő, nulla követett, nulla twitt - de a név már az övé. És egy Twitter nem hatóság, nem is magyar. A Twitter egy amerikai szolgáltatás, így az USA törvények szabályozzák. Ha bármi gondom van, írhatok nekik, de ha nem veszik figyelembe, akkor csak az USA valamilyen testülete segíthet. Ha egyáltalán...

Sokkal egyszerűbb, ha az ember azonnal bejegyzi a cégének és a különböző márkaneveinek a nevét az induló szolgáltatásokban. Azokban is, amikből lehet, semmi se lesz. Mert ha mégis, akkor könnyen lemaradhatunk saját magunkról.

Tehát: cégnevet tessék azonnal regisztrálni a Twitterre, MOST! És aztán tessék körbenézni, hol lehet még ezt megtenni.

Nem vagyok normális, de ezt tegnap fokozottan is igazoltam, nem? Leírtam, hogy nem is értek az online médiatervezéshez, mindezt olyan arrogáns tenyérbemászó stílusban, hogy szinte sírtam a pofon után. Amit részben meg is kaptam ma.

Egészségemre.

Egyszerre sikerült belegyalogolnom a hazai piac banneres részébe és megsértenem látatlanban pár értékesítőt. Csak gratulálni tudok magamnak. Tanulság?

• Az értékesítő feladata pontos brief-re pontos választ adni.
• A médiatervező feladata a tervezés és a kreatív ötletelés.
• A médiatervező az ügynökségben dolgozik, nem a tartalomszolgáltatónál.
• Kedvezményt az kap, aki sokat költ. Sok kedvezményt az kap, aki sokat is vállal.
• Ha a fentiek után nem bízom specialistára a dolgot, akkor megérdemlem.

Hiába, igazi szakmává válik az online marketing, szakterületekkel, szakfeladatokkal, és mindenkire szükség is van a láncban. De ez nem is baj. Mert ezek miatt van szükség értékesítő mellett médiatervezőre, aki ismeri az egész piacot és hozzáfér kutatásokhoz is, és ilyesmi okok miatt van szükség tanácsadóra is.

Felnőttünk, na. Vagy legalábbis nem sok esélyünk van rá, hogy ezt elkerüljük.

Bevallom, átlépett fölöttem a világ egy része. Még akár tavaly ilyenkor is bátran belevágtam egy online kampány tervezésébe, de mára a legtöbb kontaktom "felnőtt": máshol dolgozik, főnök lett, már nem ad ajánlatot. Ez persze az alap feladatom, a tanácsadás szempontjából kifejezetten jó, de tervezéskor nem annyira előnyös.

Azért persze próbálkoztam, naná, hiszen van pár éves gyakorlatom, eszközeim, tudásom, ilyesmi. Csak a kapcsolataim koptak el, ami nem hittem volna, hogy baj.

Hát, baj. Itt a válság, meg minden, de kedvezményt, azt nem akarnak adni. Adnak, persze, de nevetségesen keveset. A válaszok gyorsasága is furcsa volt. A megkeresettek egy része azonnal reagált, mások még belátható 24 órán belül, de van olyan vezető portál is, ahonnan azóta se jött semmi. Pedig eltelt már pár nap...

Válság lenne? Ez ebből nem látszik! Nem beszélve arról, hogy a szerintem értelmes kérdésre elég furcsa válaszokat kaptam. Ugyanis nem azt írtam meg, konkrétan mit akarok (vagyis rovatnév, bannerméret, mennyiség stb.), hanem célcsoportot, költségkeretet és időzítést. Nem azért, hogy ne én dolgozzak, hanem azért, hogy adjak kreatív keretet a sales kollégának.

Legközelebb nem adok. Még ma is az a legjobb, ha kilóra veszem a bannereket. Úgy van miről beszélni, és nem kell értetlenkednem sem.

Vagyis, kedves kollégák: hogyé' a banner kilója?
 

A fizetős tartalmak megint téma. Jellemzően a hírszolgáltatók, híreket adó kiadók azok, aki teleszájjal üvöltöznek, most éppen szó szerint:

a Guardian beszámolója szerint Murdoch és Robert Peston, a BBC üzleti igazgatója asztalcsapkodásba és ordítozásba fulladó vitába keveredett.

Node kérem, hát mi ez az idegeskedés? Nem jönnek a bevételek? Jajj, de szomorú... De nézzük, mi is ennek a fizetős tartalom kísértetnek az alapja?

Természetesen mi magunk: az a feltételezés, hogy az embereknek kellenek a hírek. Vagyis az, hogy híreket akarnak fogyasztani! A nagy kiadók mostani lépései pedig mind azt mutatják, hogy egyrészt monopolizálni, majd azt követően azonnal fizetőssé akarják tenni a tartalmakat. Ugye a monopolizálás azért kell, hogy véletlenül se legyenek ingyenes hírek, hiszen ha lennének, akár csak egy forrásból is, máris bukik mindenki más.

A bevételeket viszont jó előre megtervezték, és azt gondolják, majd aki eddig újságot vett, az jól előfizet. Én azt gondolom, itt vannak tévedésben az urak.

A XX. század vége felé váltak a hírek a szórakoztatás részévé, és lett ismert fogalom az infotainment. Ennek zálogaként elkezdtek ömleni a hírek, egyre bulvárosabb formában. Mára egy olyan lap se maradt, amelyik valamilyen szinten ne kurvult volna el, hiszen alapvető elvárás az olvasószám, ez pedig a mai világban elsősorban bulvárral érhető el. Íme a szép, új XXI. század!

Most pedig egy kicsit emlékezzünk. Emlékezzünk arra az időre, amikor még nem volt HíR TV, sőt nem volt CNN, nem volt internet, és csak az esti Híradó volt a tévés hírszolgáltatás. Nos ebben az időben az újságok fontosak voltak. De nem vett mindenki minden újságból, nem ám! Volt pár országos napilap, és voltak (vannak) vidéki lapok. A vidéki olvasók többsége pedig egylapos olvasó volt. Sőt, ma is az, már aki megmaradt.

Az, hogy egyszerre több hírforrást figyelünk, az ingyenesség következménye: kvázi-ingyen jön a kábeltévén nekem speciel vagy 70+ csatorna (nem ingyen, de a csomagok árukapcsolása miatt sok olyan jön, amit egyébként nem vennék meg), kvázi-ingyen jönnek a hírek a neten (itt meg az előfizetésért fizetünk), így aztán ezt ki is használjuk. A tévében zapping-elünk, a weben egy nap megnézünk akár 8-10 portált is.

Nade ha egyenként kellene fizetni, vajon így tennénk-e? Előfizetnénk egyszerre az Indexre, az Origóra és mondjuk a The New York Times-ra? Vagy kiválasztanánk azt az egyet, amelyik nekünk fontos, a többit meg elhagynánk?

Szerintem ez utóbbi. És mindenki olyat választani, ami a lokális híreket is adja. Vagyis megint egylapos helyi olvasókká válnánk. Ez pedig jelentősen felaprózná a piacot, így a nagyok megintcsak hoppon maradnának. Főleg azért, mert sokkal kevesebb előfizető lenne, mint ahány olvasó van most. Akkor is, ha mindenért fizetni kell.

A fizetős tartalmi modellek speciális esetekben működnek. Ugyanakkor hosszú távon nem gondolom, hogy életképesek lesznek. Hiába üvöltöznek a mogulok, bár felül a gálya, és alul a víznek árja, azért a víz az úr.

Marketinges vagyok, nem portálszerkesztő, és tudom, most ezen a területen nálam okosabbak területére tévedek. De eszembe jutott egy ötlet, hátha másnak is tetszik.

Van pár olyan oldal, amit naponta többször is megnézek, sőt, néha óránként többször is. Ilyen az Index, az Origó, az FN.hu például. Namost, ezeken az oldalakon nagyon sok hír van, de jellemzően ritkán frissítenek (ritkán, óránként, másfél óránként már ritka...). Nekem az tetszene, ha sűrűbben frissülne, hszen azért szoktam rálesni az oldalakra, történik-e valami újdonság. De ezt megtehetné félig-meddig automatikusan is az oldal, illetve lehetne egy ajánló rész az olyan rendszeresen visszatérőnek, mint én vagyok.

Vagyis amikor látja az oldal, hogy újra itt vagyok, akkor valami más, szintén nem túl régi cikket ajánl nekem. Ha pedig újra megyek, akkor megint kever egyet a lapokon. És persze ezzel együtt azért örülnék, ha ezt a kvázi folyamatos nézést követnék a szerkesztők is.

Vagyis ha azt írja az Index, hogy ma este ilyenolyan koncert lesz, akkor este 10-kor már ne legyen címlapon. Vagy ha ott van, akkor írja azt: Most megy az ilyenolyan koncert. Éjfélkor pedig már legyen múltidő.

A tegnapi nap sokak által megénekelt híre volt, hogy bezárt a Pannon Hírsarok.hu / Infósarok.hu nevű szolgáltatása.

A hazai internetes közönség döbbenten áll a hír előtt. Mi történhetet? Miért kellett ezt lépni? De leginkább: mi is ez a portál?

Mert ez itt a legnagyobb baj: a Hírsarok/Infosarok egy már az indulásakor halálraítélt szolgáltatás volt. A "néhány száz millió forint", amit erre költött a Pannon, borítékolhatóan kidobott pénznek látszott már akkor. De vajon mégis: hogyan valósulhatott meg ez a portál? Miért dobott ki ennyi pénzt az egyik mobilszolgáltató?

Több jó válasz is lehet szerintem. Az első az, hogy megtehette. Eddig. Ez azért elég fontos, mert például én hiába találnám ki, hogy csinálok egy mobilszolgáltatást, nem lenne rá pénzem.

Meg persze szaktudásom se, de ez azért annyira a Pannont sem zavarta. Mert a Pannon neve jól cseng a hazai mobil piacon, de ismeretlen a tartalomszolgáltatói piacon. 

A második jó válasz a pénzkidobásra ugyanis a tulajdonosi háttér. A Pannon norvég cég, egy olyan országból, ahol máshogy mennek a dolgok. Most nem elsősorban a korrupcióra gondolok, meg arra, hogy norvégiában annyi olaj van, hogy fussa mindenre. Hanem az internetezési szokásra.

A Hírsarok / Infosarok ugyanis egy norvég portál modell átvétele. Ott az emberek úgy neteznek, mint idehaza a magyarok tévéznek: családi program, együtt ülnek a képernyő előtt. Ezt szolgálta volna ez a szolgáltatás. Ja, hogy ez itt nem így működik? A norvágoknak fussa arra, hogy próbálkozzanak. De aztán most nem fussa. Van ez így.

Viszont ahogy hallottam, Pollner válasza a kevésbé jó válasz. Ő ezt írja: 

a Pannonnál nem volt senki, aki látta volna, hogy az Infosarok.hu / Hírsarok.hu koncepciója téves

Volt. Csak nem érdekelte őket. Eddig.

De végülis nem olyan nagy baj ez. Ha valóban ellőttek idehaza pár száz millát, akkor az nem nyereségként ment ki, hanem a hazai gazdaságot erősítette. Vagyis nézhetjük a dolog jó oldalát is, nem igaz?

Tényleg, volna még pár ötletem, ami nem lenne sikeres, de drága. Hahó, multik, érdekel valakit?

Már ekéztem a hazai direkt marketing szabályokat, hogy azok túl szigorúak, így egész egyszerűen bizonyos hirdetési formák (legálisan) nem használhatóak kellő hatékonysággal. Az állandó példám az e-mail reklám, ahol bár mostmár elég "csak" nevet kérni az engedély mellé (vagyis cím nem kell), de továbbra is engedélyhez van kötve a küldés.

Persze a törvényhozó csinált egy hatalmas kiskaput: a céges e-maileknék nem kell engedély, oda kvázi szabadon írhatunk bármit, ami reklám. Igaz, a következő pillanatban meg bűncselekményként kezdi kezelni az adatokkal való bizonyos visszaéléseket.

Olyan ez, mintha kurvára nem tudnák, mit is akarnak. Töketlen bagázs szabályozza a hazai reklámot, legalábbis állami szinten. Na mindegy. (Most egy kicsit bennem van még a tunéziai fügelikör, sorry. Ettől még töketlen balfaszok szavazzák meg a törvényeket, és ha vannak is kivételek, azok ügyesen rejtőzködnek.)

Itt van például a bluetooth reklám. Egyszerű ügy: ha belépsz egy helyre, és be van kapcsolva a BT a telefonodon, akkor dob neked egy üzenetet: meg akarod-e kapni a reklámot? Ha igen, akkor letöltöd a telefonodra, és például megtudhatod, mi akciós éppen abban a TESCO-ban, ahol vagy. Nem túl bonyolult, ráadásul megfelelő csillagállás is elvárás: be legyen kapcsolva a BT, meg le is akard tölteni.

Na kérem, ez sem ilyen egyszerű! Konkrétan a BT üzenet is ugyanúgy szabályzódik, mint az e-mail. Legalábbis Kulcsár Zoltán blogján most ezt olvasom:

A bluetooth reklám a Grt. és az Eker. tv. hatálya alá tartozó reklám, amelyhez az érintett előzetes, olyan hozzájáruló nyilatkozata szükséges, amely tartalmazza a címzett nevét is.
Ez csak a szolgáltatókkal való összefogás útján szerezhető meg.
Az ügyben hatáskörrel a Nemzeti Hírközlési Hatóság rendelkezik, az NFH lehet, hogy nem kifogásolná, de az NHH igen.
Az e-mailnél is eldöntheti a felhasználó, hogy kinyitja-e a levelet, így az az érvelés nem helytálló, hogy a mobil tulajdonos eldöntheti, fogadja-e az üzenetet, vagy sem.
 

Most akkor örüljünk. Újabb léket sikerült ütni a kapitalizmus hajóján.

Hurrá.

Nincsenek se jó, se rossz hírek a piacon. Nincs már MOHI, nincsenek sikerjelentések, vannak viszont olyan jelek, amik nem tetszenek. Igazából pletykák. Suttogások. Ilyen-olyan meg nem erősített hírek.

Hogy éppen ki akar tönkremenni, ki mit akar kiszervezni, minek mi az ára de nem veszi meg senki, és igazából: mindenki a túlélésre játszik.

Mi lehet ebből az igaz? Franc se tudja. Komolyan kell ezt venni? Még ez se biztos. Talán nem lesz semmi az egészből, és csak évek múlva egy sörözés közben derül ki, hogy tényleg baj volt (van)?

Mindenesetre pletykák vannak. Az is lehet, őszi meglepetésekre kell számítanunk.

Még nincs vége a válságnak. 

A tanácsadás folyamatában az egyik legnehezebb az, hogy ne én akarjam megoldani a feladatot. Azért tudok tanácsadóként segíteni egy-egy cégnél, mert a korábbi években nagyon sok különböző területén dolgoztam a marketinges folyamatoknak, és igyekszem ezt a tudásom a mai napig frissen is tartani.

De tanácsadóként nem azért fizetnek, hogy végrehajtsak, hanem azért, hogy elmondjam: hogyan kell végrehajtani?

Lefordítva: nem nekem kell felrakni a szerverre egy wordpresst és beállítani. Nekem azt kell elmondanom, hogy kell egy blog, ehhez a wordpresst ajánlom, és kik lehetnek azok, akik ezt fel tudják telepíteni, be tudják állítani.

Persze sokszor beleesek ebbe a hibába: elvállalok olyat is, ami már nem teljesen tanácsadás. Kisebb webes munkák, apróságok. Persze ez annyira nem baj, mutatja, milyen irányba lehet kicsit továbblépni, ha akarnék. Másrészt ott van benne a csapda veszélye: vajon én döntöm el, mit akarok csinálni, vagy csak sodródok?

Így mégis azt mondom: tanácsadóként tanácsadni kell, és ami nem tanácsadás, azt ki kell adni. És ami talán még fontosabb: tudni kell, mit akarunk. Nem sodródni kell, hanem úszni.

Néha akár az árral szemben is. 

Néha nagyon meglepő módon tudunk magyarítani angol kifejezéseket. Az e-mailből lett "villanylevél" szerencsére nem terjedt el, de például a skyscraper hirdetést már elég sokan felhőkarcolózzák kis hazánkban. És bár vicces tud lenni a tükörfordítás (gondoljunk csak a KöztesHáló Felfedező-re, esetleg a Kitekintő Gyorsvonatra), de azért nem mindig helyes.

Mostanában terjed a hazai marketinges szaknyelvben egy újabb tükörfordítás, és most ez ellen szeretném felemelni a hangomat. Ez pedig a WOM-nak a fordítása. A WOM jelentése ugye: word of mouth. Ehhez aztán kötnek újabb M-et (marketing), vagy nevezik reklámnak: WOM reklám. Magyarul vajon hogyan kellene ennek hangoznia?

Talán a legpontosabb és legegzaktabb fordítás a szóbeszéd. Így beszélünk szóbeszéd marketingről, szóbeszéd reklámról. Viszont kezd terjedni egy másik változat is: ez a szájreklám. Értem én az angolból, hogy miért de nem! Ez nem jó!

Egyrészt nem pontos, hiszen a WOM egyik fontos terepe az internet, azon belül is a blogok, mikroblogok, chatek, fórumok - ahol a szájnak nem sok szerepe van. Másrészt logikailag sem a szájnak van feladata, hanem a pletykának, az átadott információnak. Ami magyarul szóbeszéd.

Tehát kéremszépen, aki angolról magyarra fordít ne szájreklámozzon! Jó lesz nekünk ez a kedves szóbeszéd marketing is!

Adjátok ezt tovább, ha lehet, jó? Szájról-szájra! 

Hová lettél, FN.hu?

Van pár olyan oldal, amit mintegy kiegészítésként a "nagyok" mellett naponta többször is megnézek (amikor tehetem). Ezek egyik a FigyelőNet, amelyik bár küzd a megjelenéséből fakadó korlátokkal, de tartalmilag nagyon rendben van. Nemcsak gazdasági témákban, hanem általános témákban is.

Nos, ez a FigyelőNet.hu tegnap (vagyis augusztus 22-e, szombat) délután óta nincs. Ideiglenesen halott. Vagy mi. Olyan 16.57-kor adott utolsó életjelet magáról az ECO.hu-n, aztán koraestig csak egy hibaüzenet jelent meg a helyén, azóta pedig ez:

Több, mint fél napja áll tehát az egyik vezető internetes csoport egyik vezető szolgáltatása. Igaz, a Twitteren felmerült, hogy csak "nyári hétvége" betegsége van, de ez akkor is kellemetlen. Kb. olyan, mintha kimaradt volna egy komplett szám a hetilapból.

Vajon mi történhetett? Remélem, hamar visszajön a FigyelőNet!

Update: augusztus 24. hétfő 11 óra körül megjavult az oldal. Talán egyszer megtudjuk, mi történt...

Nos, 2009-ig kellett várni arra, hogy az internet már nemcsak a kockák élettere, a gazdagok játéka, az időmilliomosok szórakozása legyen. Mára elértünk odáig, hogy minden második magyar internetezik valamilyen rendszerességgel.

Van tehát súlya az internetnek, sok értelemben. Egyrészt már nem maradékelvű kommunikációt kell itt folytatni. Másrészt már nem lehet egy legyintéssel elintézni az internet adta nyilvánosságot. Harmadrészt valódi és kőkemény üzletek tere is lett az internet.

Persze nem egyik hétről a másikra, nem az történt, hogy 2009. július 31-ig tartott az előző korszak, és akkor 2009. augusztus 1-el beköszöntött a turuldigitalizmus kora. Egy folyamatban jutottunk el ideág.

Ez a folyamat valamikor 1995-ben kezdődött, az ezredforduló környékén kapott lendületet, és mára olyan természetesnek érezzük, mint azt, hogy vannak kereskedelmi tévék (pedig azok is éppen mostanság lettek ugye tíz évesek...).

Mára az internet beköltözött olyanok életébe is, akik a videójukkal sem igazán tudtak műsort felvenni, akik rokont vagy ismerőst kértek meg beállítani a tévét, ha a kábeltv társaság átrendezte a csatornákat. A digitálisan és technikailag analfabétább emberek is interneteznek.

És ez nem baj, sőt, a magam részéről nagyon örülök neki. Végre komolyan kell venni az internetet, és végre van valós üzleti értéke az internetről megszerzett tudásnak. Bár talán az a kor még nem jött el idehaza, amikor egy nagyvállalati vezető vagy egy átlagos politikus számára az internet kiemelten fontossá válik. Főleg a fejekben - legyenek ezek emberi fejek vagy céges, minisztériumi, állami fejek - van jelentős lemaradás, számukra még nem világos, hogy már itt tartunk. Nekik kell még pár év.

Mi pedig, ebben a nagy turuldigitalizmusban, tanuljuk meg milyen az, amikor gyakorlatlan, a technikához nem értő emberek válnak olvasóinkká, a szolgáltatásaink használóivá. Érdekes kihívás ez, kérem. Aki ennek megfelel, az nyertes lesz a következő években. Aki meg nem felel meg - az még mindig elmehet a kormányzati kommunikációt csinálni...

Ismerkedjünk vele, nézegessük: megújult a legnépszerűbb hazai linkgyűjtemény címlapja is, új arccal jelentkezett a Startlap.

A Sanoma "zászlóshajója" persze az elmúlt években már átesett pár designváltáson, és soha nem a forradalmi újdonságokról volt híres - most sem fog nagyon nagy meglepetést okozni senkinek. Persze megnézegetve a részleteket már sok kis apróságot lehet látni, érdemes tehát nemcsak felelütesen átfutni az oldalt.

Kicsit furcsa, hogy továbbra is 800-as oldalszélességre van optimalizálva a megjelenés, viszont a kereső felső sávba helyezése érdekes irányt mutat. Pár év, és a Startlap.hu címlapon visszaköszönhet ránk a réges-régi Yahoo címlap is... 

Update: a Sanomától származó információ alapján az oldal 1024-re van megcsinálva. A hasábok mellett jobb és bal oldalon az úgynevezett kapu-hirdetések fognak megjelenni.