Onlinemarketing blog

Nem gondolom, hogy vége lenne a magyar internetnek, de Uj Péter távozása után az [origo] főszerkesztői is felálltak. És bár vélhetően teljesen más okok mozgatták őket, a tény tény marad: a két vezető hazai hírportál élén éles változások történtek.

Nagyon jól összefoglalja ennek az egyik vetületét Doransky, így ezzel annyira nem is foglalkoznék, hiszen igaza van: a változás mindenképpen azt mutatja, hogy a piac nincs jól, bajok vannak kéremszépen.

Ezekről a bajokról persze már elég régóta lehet tudni, nem véletlen az a sok nyavalygás sem, amit az utóbbi években leírtam: a hirdetési pénzek egyre nagyobb része megy külföldre, a display piac áresése, az árazás megváltozása nem jó jelek. Ráadásul idén már a piac eddigi szerkezete is elkezdett megváltozni, nem lehet már olyan jó, stabil és betonkemény szerződéseket kötniük a tartalomszolgáltatóknak, mint a korábbi években.

És a nagyok megingása azonnal arra késztet mindenkit, hogy lépjen. Érdekes dolog ez, hiszen első közelítésben pont a bevételek elmaradása a baj, miért akarna valaki itt piacot szerezni? De a valóság az, hogy átrendeződés történik. Átrendeződik a bevétel szerkezet, ki kell végre találni a jövőt - ahogy Doransky is írja -, és ebben az új hazai internetben talán majd mások lesznek a vezető szereplők. Vagy másik is.

Szóval igen, mégis azt kell mondjam, vége a magyar internetnek - annak az internetnek, amit eddig ismertünk. Azt hiszem, tavaszra valami egészen máshogy fog kinézni a piac. Nincs más dolgunk, mint nagyon figyelni.

A sorozat első két részében (1. rész, 2. rész) már leírtam pár dolgot, mire kell figyelni, ha weboldalt készítünk. Most íme néhány újabb gondolat!

Mikor néztél rá utoljára az oldaladra? Minden nap? És mindig a saját gépedről nézed? Kipróbáltad már másmilyen böngészővel is?

A weboldalunk alapvetően ugye egy böngészőben jelenik. Egy valamilyen böngészőben. De vajon milyen böngészővel nézik pont a tiédet?

Emlékszel még az első írásra a KKV sorozatban? Ott kértem, legyen Google Analytics kód az oldaladban. Ha raktál föl, akkor most nézzünk bele (majd ezzel még később foglalkozunk, most csak egy dolog fog érdekelni). Tehát. Belépsz az Analyticsbe, azon belül a Jelentés megtekintésébe, majd bal oldalt Látogatók menü, Böngészők szolgáltatásai fül és végül Böngészők.

És itt is van előttünk a lista: ilyen böngészőket használnak. Ennél a blognál például ez látszik:

És akkor íme, itt van, mikre kell ellenőrizni. Minden olyan böngészőre, amit a látogatóink legalább 1%-a használ meg kell nézni, hogyan jelenik meg az oldalunk, és vajon tényleg azt látják-e, amit mi akarunk. De ez nem is annyira egyszerű feladat! Ugyanis a böngésző nevére kattintva bejön az a statisztika is, hogy az egyes böngészőkön belül a különböző változatokat hányan használják. Ennél a blognál például az Internet Explorer nevére kattintva ezt látjuk:

Még az olyan nagyon utált IE6-ot is kimutatható számúan... Vagyis nem elég megnézni azt, hogy jó-e az oldalunk Internet Explorerre, hanem azon belül meg kell nézni azt is, hogy a gyakran használt változatokkal működik-e rendesen.

De miért fontos ez? Ha kiderül, hogy sok potenciális vevőnknek nem jól jelenik meg az oldal, akkor az olyan élmény, mintha egy ragadós padlójú, szemetes, sötét és büdös üzletben szeretnénk eladni valamit. Ki kell takarítani!

Tegyük meg ezt a weben is.

U.i.: Akkor most más tollával ékeskedvén, az első kommentben kaptam ezt a linket: http://browsershots.org/ Használjuk! (És köszönöm.)

Miközben mindenki a Facebook-ról beszél (joggal) és a Google+ is csak alig kerül be a hírekbe, nagy a csönd a hazai közösségi oldal, az iWiW körül. Ez mondjuk érthető is, hiszen elég elszomorító volt az utóbbi szűk egy év. De azért én nézegetem, elsősorban az érdekel, hányan látogatják még az oldalt.

És látogatják. Azt hiszem, sokan összetennénk a kezünket, ha lenne olyan oldalunk, amit naponta félmillióan néznek meg. És ennyi megvan az iWiW-nek, sőt, a 600 ezer is jobb napokon. Ez azért nem kevés, azt hiszem.

Más kérdés, hogy kik azok, akik ott vannak. Egy biztos: nem aktívak. Vagyis a mostanában olyan népszerű közösségieskedésbe nem igazán bevonhatók, de attól még ott vannak.

És akkor lássuk az utóbbi fél évet, napi egyedi látogatószám, belföldről, a Webaudit alapján:

Tisztelt Rogán Antal!

Elolvastam módosító indítványait, amellyel szabályozni próbálják az online módon történő szerencsejátékokat. Érdekes ötletek és felvetések vannak benne, de mégis, azt hiszem, nem lesz ez így jó. Hogy miért? Megpróbálom megfogalmazni.

Először is, a javaslatok között van egy érdekes felvetés. Erre gondolok:

az internetes oldalhoz való hozzáférésben közvetítő szolgáltatóként résztvevő elektronikus hírközlési szolgáltatót erről tájékoztatja, és egyidejűleg felhívja a szolgáltatót arra, hogy hálózatában tegye hozzáférhetetlenné a szerencsejátékban való részvételre
vonatkozó ajánlatot

Ez vajon azt jelenti, hogy a szolgáltatónak le kell tiltania az oldalhoz történő hozzáférést? vagyis - mintegy kínai mintára - fel akarnak húzni egy Nagy Tűzfalat? Akkor had kérdezzem meg, hallott már a VPN nevű szolgáltatásról?

A virtuális magánhálózat (Virtual Private Network, VPN) egy számítógéphálózat fölött kiépített másik hálózat. „Magán” jellegét az adja, hogy a VPN-en keresztülmenő adatok nem láthatók az eredeti hálózaton, mivel titkosított adatcsomagokba vannak becsomagolva.

Egy ilyen VPN segítségével bármikor képes bárki kikerülni mindenféle tűzfalat. Hogy ez bonyolult lenne? Egyáltalán nem. Aki játszani akar, kb. 5 perc alatt beállítja első alkalommal, aztán meg megy minden a maga útján... Tényleg van értelme ezzel vegzálni az internetes oldalhoz való hozzáférésben közvetítő szolgáltatóként résztvevő elektronikus hírközlési szolgáltatót?

Azután jön a kedvenc részem: a "liberalizát tevékenység". Olyan jól hangzik... éppen csak arról szól, hogy hogyan fognak adózni azok a cégek, akik jelenleg itt sincsenek az országban. Ügyes ötlet, de mint látszik, pont nem érdekli őket, ha valaki le akarja tiltani a szolgáltatásukat: akik játszani akarnak, úgyis kikerülik.

Aztán még amire felfigyeltem (egészen pontosan ezért néztem meg az egészet), az a reklámtörvény módosítása. Főleg ez a rész:

Tilos közzétenni olyan reklámot, amely az állami adóhatóság engedélye nélkül szervezett szerencsejátékot népszerűsíti.

Teljesen érthető és logikusan következik a szabályozásból, de azért elmondom, mi fog történni. A hazai oldalakról eltűnnek a hirdetések, és így elveszítenek nem kevés bevételt. De a hirdetések megmaradnak. Olyan oldalakon, amik külföldről működnek, de nézik itthonról is. Ezt nevezzük "hazai IP forgalom"-nak. Hogy kevés ilyen oldal van, vagy ami van, azt úgyis kevesen nézik? Hát, ez bizony tévedés. Ott van mindjárt a Facebook: van bő 3 millió hazai felhasználójuk... Aztán ott vannak a pornóoldalak. Hogy azokat a nemzeti érzelműek nem nézik? Ja kérem, hinni a templomban kell...

Nem beszéltem még a bankszámla dologról. Tudja, kedves Rogán úr, vannak olyan szolgáltatások, ahol innen, a budapesti szobámból tudok külföldi virtuális vagy valós bankszámlát létrehozni. Olyat, amire hazai pénzintézetnek pont nulla rálátása van, sem letiltani nem tudja, sem mást nem tud vele csinálni. Majd a nyereményemet oda fogom kérni. Sőt, be se hozom a pénzt az országba - még a végén terroristának néznek! - elköltöm majd online, vagy amikor külföldön járok. A 27% áfa miatt úgyis olcsóbb lesz bármit máshol megvenni. Hogy kikérik az adataimat? Majd keresek olyan szolgáltatót, ahonnan nem tudják. El tudok bújni, na. Még szerencse, hogy nem szoktam játszani, így nem "kényszerülök" adócsalásra.

Mi lesz így a törvénymódosítások következménye?

• Nehezebb lesz megoldani technikailag a szerencsejátékot, de aki akar, továbbra is játszik.
• A hazai tartalomszolgáltatók elveszítenek egy csomó bevételt, amit eddig kaptak.
• A nyeremények még a belső fogyasztást sem fogják segíteni.
• Alapvetően kriminalizálódik az egész online szerencsejáték kérdés.

Jó lesz ez így?

És akkor felmerül a kérdés: mi lenne a megoldás?

Sajnos nem tudok erre válaszolni, ahogy az EU azon országai sem tudtak, ahol ez a kérdés felmerült. Az internet szabadsága és technológiája bizony néha kellemetlen következményekkel jár. Érdemes ezt a békát lenyelni szerintem.

De azt hiszem, mégis volna itt valami. Át kellene írni ezt a szabályozást, ami arról szólna, hogyan védené a játékosok érdekeit a Magyar Állam. Olyan törvény kellene, amely racionális adómértékekkel, racionális elvárásokkal engedné a játékot, és cserébe jó sok jogot adna a játékosoknak - hogy érdemes legyen olyan szolgáltatónál játszani, aki idehaza is bejegyzett. De legyenek is ilyen szolgáltatók!

Hogy ez a törvény pont erről szól? Szerintem nem. Nem látom a terheket racionálisnak és semmit nem látok ebben arról, hogy a játékosoknak milyen jogorvoslati lehetőségei lesznek. Tudom, az állam majd megoldja...

Hát meglátjuk. Minden esetre jó lenne végre egy olyan országban élni, ahol a törvény nem csak a kólát védi.

Előítéletesek vagyunk, és ha egyszer valakikről rosszat gondolunk, akkor úgy viselkedünk, mintha azt a rosszat tényleg meg is csinálnák - jobb félni, mint megijedni, nem igaz? Ezt az alapvető szituációt használja ki a következő kisfilm is.

Ami egyébként egyben egy jól sikerült vírus reklám is. Mert bár a márkához inkább csak közvetetten van köze a tartalomnak, de érzelmeket vált ki, ráadásként elgondolkoztat. Ügyes, na.

Miközben ma mindenféle újdonságokat jelentettek be a Facebook háza táján, erősen elgondolkoztam azon, vajon mennyire fogja ez megkavarni azokat a kényszer felhasználókat, akik csak azért vannak a Facebook-on, mert "üzletileg az nekik megéri" - legalábbis ezt hallották...

Valószínűleg nagyon.

Ennek egyik oka, hogy nagyon sokan vannak ebben a körben, akik nem értik, nem látják át ezt a közösségi médiás dolgot - horribile dictu fent sincsenek igazából. Miközben az a dolguk, hogy itt eredményeket érjenek el. Nem fognak. Legalábbis nem lesznek túl hatékonyak.

A Facebook mostani változtatási viszont egy dolgot biztosan nem változtat meg, ez pedig az alapok. Azok az alapok, amik ahhoz kellenek, hogy tudjunk közösséget építeni. A közösség építéshez ugyanis nem elég egy jó név vagy egy jó ötlet, kell hozzá munka és sok idő. Mert elsősorban tartalomra lesz szükségünk, ráadásul folyamatosan.

Tegnap előadó voltam egy civileknek szóló konferencián, amelynek a címe „AZ ÖNKÉNTESSÉGTŐL AZ AKTÍV ÁLLAMPOLGÁRSÁGIG”. A szervezők úgy gondolták, ebbe belefér, hogy beszélgessünk a közösségi médiáról egy kicsit. Így két előadással és egy kis beszélgetéssel (ami tényleg megtörtént, vagyis voltak kérdések) körbejártuk a legfontosabb alapokat. Nekem az általános tudás átadása jutott, és az alábbi előadást készítettem.

Természetesen volt szó a gyakorlati megvalósításról, erről Kerner Barbara, a Baranya Megyei Európai Információs Pont vezetője tartott egy jó előadást - maga is aktív Facebook-ozó, jó sok civileknek is hasznos gyakorlattal.

A UPC-ről sok rossz dolgot olvastam már, tény, egy ekkora szolgáltatónál már csak a magas megrendelői szám miatt is sok a panasz. Ugyanakkor ugyanez elmondható a legnagyobb konkurensükről, a T-Home-ról is: őket sem szokták szétdicsérni. A nagyok ilyenek, ez van.

Cserébe van erőforrásuk normális reklámokat csinálni. A UPC-től mindig is irigyeltem a reklámokat, legalábbis a Szőke kapitányos időszak óta biztosan. Elsősorban az tetszik, hogy mernek kicsit eltérni a kliséktől, és valahogy nem annyira lábszagú, mint... (na, kit sértsek meg?), szóval, mint oly sok más mai reklám.

És most valami egészen érdekes kísérletbe fogtak. Elindították a Facebook jelenlétüket, és nem tányéros tévét sorsolnak ki a sok Like-ért, hanem valami egészen mást adnak: tartalmat. Egészen pontosan egyedi és érdekes tartalmat.

Először is, felkérték az Index egyik fenegyerekét (igen, maradt még azért...), Sixx-et, hogy készítsen minden nap tartalmat az oldalra. És ez már önmagában is érdekes, de egy kicsit még tovább is léptek: csinálhatunk személyre szabható tévéműsort, és ha UPC előfizetésünk van, akkor még felvételt is indíthatunk a Facebook oldalról.

Hogy miért mondom azt, hogy ez kísérlet? Mert más ennyit még nem rakott bele egy Facebook csatornába, és lássuk be, nem egyértelmű, hogy ez lesz az abszolút nyerő megoldás. Ugyanakkor én nagyon remélem, hogy bejön nekik, mert akkor megerősíti azt az állandóan hangoztatott gondolatomat, hogy a közösségi médiában (is) a tartalom a lényeg.

Így tehát érdemes lesz figyelni, mire jut a UPC a Facebook-on. És drukkoljunk nekik.

Jó dolog az, ha mások hibáznak, mert ha kicsit figyelünk, tanulhatunk belőle. Márpedig a kommunikáció területén sokan és sok féle módon hibáznak. Érdekes, hogy a legnagyobb hiba mégis az, amikor nem akarnak kommunikálni.

A nem kommunikálás is egyfajta kommunikálás, ugye. Hiszen ezzel azt üzenik, hogy nem érdekli őket a mások véleménye, gondolata, mindenki azt gondol és mond, amit akar, ők ezt nem kommentálják.

A nem kommentálásban a legnagyobb hiba mégsem a "másik oldal" lenézése. A nem kommunikálásban a legnagyobb hiba a kezdeményező szerep átadása! Ugyanis amikor nem kommunikál valaki, akkor általában lehetősége lenne időben, még akkor megszólalni, amikor nincs botrány. De ha nem él ezzel a jogával, akkor azonnal mások határozzák meg, hogy mi lesz a beszélgetés menete.

Mondok egy példát. Valamikor 2003 környékén feltörték a Gyalogló Chat-et. Akkoriban ott dolgoztam, és hát azt kell mondjam, kellemetlen volt. Viszont amikor ez a törés kiderült, azonnal kiadtunk egy sajtóközleményt, amiben leírtuk a feltörés tényét, de azt is, hogy a baj elhárult - tehát a negatív dolog mellé raktunk valami pozitívat is. Akkoriban a Gyalogló Chat fontos szolgáltatás volt, így sok helyen megjelent a hír - de az a hír, amit mi írtunk! Vagyis úgy jelent meg, hogy számunkra a legkisebb kárt okozza.

Éppen ezért pont akkor a legfontosabb kommunikálni, ha cikis a helyzet. Nagyon jó példa erre egyébként a Mammut mostani esete is a kiköltözni nem akaró bérlőkkel - egy olyan kommunikációilag is szerencsétlen helyzetbe vitték saját magukat, amiben véletlenül sem győzhettek. Vagyis már az elején elcseszték - azzal cseszték el, hogy eldöntötték, nem beszélnek a dologról. Pedig a Facebook oldalukon értelmes és egyáltalán nem szemét kérdéseket kaptak, és csak azt követően kezdett eltorzulni az a csatorna, hogy válasz helyett inkább törölték a megjegyzéseket. Ezt csak fokozta aztán, hogy a törlés tényét gyakorlatilag tagadták is.

Így nem szabad. Nem szabad, mert sokkal nagyobb hír lesz belőle, mintha partnerként kezelnék a többi felet. Meg kell ezt tanulnunk, és lehetőleg más kárán. Mert ha nem így teszünk, akkor utólag már baszhatjuk szabhatjuk.

...és ha másból nem is, de abból látom, hogy beindult a konferencia szezon. Holnap is megyek egyre, bár ott nem adok elő, de kíváncsi vagyok, mi fog történni: ez a Digitália 2011 konferencia lesz.

Aztán szépen lassan jönnek a szokásos és kevésbé szokásos konferenciák, például Internet Hungary október elején, és sok más is. Majd szépen sorban beszámolok azokról, ahol ott leszek.

Ahogy visszagondolok, 4-5 éve még fontos volt a szervezőknek, hogy a blogok írjanak róluk. Voltam olyan eseményen, ahol csak azért voltam (voltunk) meghívottak, mert blogot írok, és azt kérték, írjak róluk is. Saját blogon, vagy éppen a rendezvény blogján.

Ez is megváltozott. Mára vagy van valami élő közvetítés (de sajnos ritkán), vagy a Twitteren van hírözön. És persze vannak a "fel nem kért" beszámolók is.

Pedig pont mainapság a közösségi médiában elhangzó információkat pont úgy lehet befolyásolni, ha bevonjuk a véleményvezéreket: bloggereket, sok twitter követővel rendelkezőket, és így tovább. Más kérdés, van-e értelme. De én azt hiszem, ha a cél az, hogy évről-évre megrendezésre kerüljön egy esemény, akkor nem baj az, ha jó híre is van.

Igaz, ehhez erős szakmai program is kell. És lássuk be, ezt a legnehezebb jól összerakni...

Ha az online megjelenésekről beszélünk, természetesen rendszeresen felmerül a PR megjelenések lehetősége is. Miközben a PR, vagyis a public relations egy külön szakterület, és az évek alatt gondosan a fejembe is verték, hogy a PR nem marketing és a marketing nem PR. Igen, vannak közös célok, igen, lehetnek közös megoldások, de nem, nem része az egyik a másiknak.

Ahogy a Magyar Public Relations Szövetség definíciója is mondja (forrás):

Kölcsönös előnyökön alapuló kommunikáció és kapcsolatok tudatos szervezése, melynek célja az egyének, szervezetek és környezetük közötti megértés, valamint a bizalom megteremtése, fenntartása.

Nos, ezt elolvasva jól látszik, hogy nem marketingről beszélünk. Viszont, amikor arról van szó, hogy online megoldás és PR, akkor mivel szokott jönni mindenki?

Úgy van, a PR cikkel! Illetve valamivel, amit úgy hív a szakma, hogy PR cikk. Nos, szerintem vagyunk annyira felnőttek, hogy tanuljuk meg: ez egy rossz elnevezés! Azok a médiaajánlatok, amelyek tartalmazzák a PR cikket, általában olyat adnak el, aminek semmi köze a PR-hoz. Akkor tehát mit veszünk ilyen néven?

Valójában felületet. A legegyszerűbb esetben nem történik más, mint a szerkesztőségi (tehát cikk) anyagok között kapunk egy előre meghatározott felületet, ahova az a szöveg kerül, amit mi kérünk. Ha szigorúan ragaszkodunk az ilyenkor illő eljáráshoz, akkor a szöveget az újság valamelyik munkatársa írja, de el kell mondjam, idehaza ez nem jellemző. Viszont ami minden esetben igaz: ezért a megjelenésért pénzt fizetünk. Vagyis valójában hirdetést vettünk, semmi mást. PR aktivitást biztos nem.

De akkor minek nevezzük ezt a valamit? Van rá egy szép szakmai szavunk, íme: advertoriál.

Még definíció is van (forrás):

Az advertoriál a kommunikáció egyik kifinomult formája, elsősorban a nyomtatott és elektronikus sajtóban alkalmazott eszköz. Az ilyen formájú megjelenés azáltal erősíti a hirdető brand kommunikációját, hogy az újság szerkesztett részeként jelenik meg. A megjelenés tisztán reklám jellegű, viszont a kiadvány stílusának megfelelő, szerkesztők által szerkesztett kell, hogy legyen.

Javaslom tehát minden médiaajánlat készítőnek, hogy térjünk át erre a valós megnevezésre. Ne nevezzük PR cikknek azt, ami nem az, nevezzük nevén a gyereket: advertoriál. Érdemes lenne átállni. Persze egy átmeneti időszakban mindkét név szerepelhet, például: advertoriál (korábban PR cikk).

Vajon tényleg vagyunk annyira felnőttek, hogy kinőjük ezt a fajta elnevezési hibát?

Közeledik a Karácsony, és ez azt is jelenti, hogy közeledik az az őrültekháza, amikor jó esetben annyi munka és annyi új ügyfél lesz, hogy hosszas túlórákkal is csak nehezen tudjuk feldolgozni az igényeket. Ilyenkor jön igazán jól egy ügyfélkezelő rendszer, vagyis egy CRM. A blogot támogató MiniCRM-hez kapcsolódó bejegyzés ez is, amit most olvasol, így a téma elsősorban ehhez a rendszerhez kapcsolódik, de azt hiszem általános megfontolni valókat is tartalmaz.

Van egy olyan része a MiniCRM rendszernek, ahol az összes ügyfelünk esetében meg tudjuk nézni, éppen mi van velük, kivel mi történik. Ez az ügyfelek állapota, vagyis a státuszuk. A MiniCRM alapértelmezésben javasol különféle státuszokat, amik sok esetben használhatóak is, de egyáltalán nem biztos, hogy nekünk pont ezekre van szükségünk. Ne akarjunk előre beállított sablonba gondolkozni, hanem végezzük el a szükséges testreszabását a rendszernek!

Persze mielőtt nekiesünk a MiniCRM felületének, gondolkozzunk! Ez az a rész, amikor nem kell még számítógép sem, hanem le kell ülni, és végig kell gondolni, milyen folyamatok is történnek a cégünknél. Ez egyébként a legfontosabb lépés az egész CRM használatban: amikor modellezük a cégünket, amikor leírjuk, miből mi következik, milyen munkafolyamatok alkotják a tevékenységünket. És természetesen leírjuk azt is, hogy ezekben a folyamatokban az ügyfeleinkkel mikor mi történik.

Természetesen ezt nem találgatással vagy a képzeletünk segítségével kell megcsinálni. Az ügyfeleinket ismerjük, válasszunk ki közülük minél több különböző igényűt. Legyen egy szűkített ügyféllistánk, amik között ott van a két legnagyobb forgalmat hozó ügyfél, a két legnagyobb hasznot hozó ügyfél (ezek ugye nem mindig ugyanazok), a két legújabb és a két legrégebbi, még meglévő ügyfél is. És ne felejtsük el felvenni a két legproblémásabb ügyfelet se...

Nos, ha megvan ez a lista, akkor szépen vegyük végig, hogy néz ki egy-egy munka az ügyfél megkereséstől a megrendelésen keresztül a megvalósításig, majd a számlázásig és az utókövetésig. Minden egyes lépést írjunk le. Ezek a lépések lesznek az alap státuszok, vagyis az ügyfélállapotok. Mivel ezt sok ügyfélnél megtesszük, így könnyen lehet, több tucat ügyfélállapotot is alkotunk. Ha ezt soknak érezzük, akkor kezdjük el ezeket az állapotokat csoportosítani, összevonni. És a végén így fogunk kapni egy státuszlistát.

Most ezt a listát "helyettesítsük vissza", azaz a kiválasztott cégek esetében nézzük meg, hogy minden lépés leírható-e ezekkel. Ha igen, készen is vagyunk, léphetünk be a MiniCRM-be, és ott a Testreszabás - Státuszok menüpontban rögzíthetjük is az ügyfélállapotokat.

Ezek után már könnyedén követhetjük a cégünknél a folyamatokat. És ha véletlenül valami új dolog történik, és kellene egy újabb státusz, az se baj. Mindig lesz lehetőségünk újat felvenni.

Így egy újabb fontos feladatot sikerült megoldanunk, és ezzel még pontosabban láthatjuk majd, hogy hogyan állnak az üzleti folyamataink. Vagyis hogy tudjuk, hogy kivel, mikor és mit kell az értékesítés adott fázisában tennünk.

(x)

Mivel zsűriztem, így hivatalos voltam az idei Goldenblog díjátadójára. A tavalyi év nekem kimaradt, de előtte ott voltam elég sok Goldenblog átadón, így volt némi összehasonlítása alapon. És azt kell lássam, hogy bizony szépen lassan megtörtént az első generációváltás a hazai blogoszférában.

Láttam természetesen sok régi ismerőst, akiket elsősorban a blogolás miatt ismertem meg - és nem láttam sok ismerőst, akik pedig még mindig blogolnak, ahogy én, évek óta. Viszont a többség számomra teljesen ismeretlen arc volt. Olyanok, akiket eddig sehol nem láttam. Igaz, mostanában nem is járok annyit közösségbe, mint mondjuk 3-4 éve jártam, így valahol érthető is ez.

Ami viszont érdekes, hogy az új arcokhoz tartozó blogok ugyanolyan jók, mint a régiek. Sőt, láttam a frissességet, a lelkesedést is - és ez nagyon jó. Úgy tűnik, lassan igaz lesz a mondás, hogy amíg a föld kerek, mindig lesznek bloggerek! (bocs) 

Egyébként egy dolog nem változott: a versenyt szinte mindenki kritizálja, akik nem nyertek valamit. És persze mindig van mit kritizálni. A zsűrik döntésében azt, hogy ki miért lett zsűri tag. A közönségszavazatoknál meg azt, hogy ott az egész nem szólt másról, mint népszerűségről - és nem minőségről. Persze ilyenkor felmerül a kérdés: mit nevezünk minőségnek?

De ez messzire vinne. Örüljünk neki, hogy van egy ilyen versenyünk, van egy lelkes csapat, amelyik évről-évre megrendezi, és vannak szponzorok, akik mögé állnak. Idén például a Telenor, mint fő támogató.

Úgy sejtem, jövőre is lesz Goldenblog, jövőre is lesznek egész biztosan változások - és viták is. Mert vita nélkül úgysem működik nálunk semmi.

Az első részben elkezdtem leírni, mire kell odafigyelni a weboldalunk tartalmával kapcsolatban. Most ezt folytatom, néhány újabb javaslattal. Ezek sem nagy fejlesztést igénylő dolgok, itt is elsősorban odafigyelés, gondoskodás kell. Vagyis idő.

Tehát a távgyógyítás folytatódik, kérem, ne csukja le a szemét (mert ha lecsukná, nem bírná tovább olvasni), koncentráljon, képzelje maga elé a weblapját - majd folytassa az olvasást!

Friss, ropogós

Nos, mennyire friss a weboldalad? Mikori az utolsó hír, utolsó információ? Biztos, hogy minden adat rajta pontos? Nem? Akkor tessék sürgősen javítani! Igen? Oké.

És ez látszik is?

Látszik az, hogy tényleg friss a weboldalad? Látok olyan példákat, amikor kirakta valaki 2009-ben az árlistát, aztán mivel az azóta nem változott (válság van, ugye), így bár aktuális, de mit lát a kedves érdeklődő? Frissítve 2009. október 1.

Huh. Vajon elhiszi, hogy az igaz még most is? Te elhinnéd, hogy ezek a jó árak? A megoldás nem túl bonyolult: vagy ne látszódjon, hogy mikor került ki ez az információ, vagy tessék rendszeresen átírni, például: áraink 2011-ben is változatlanul érvényesek.

Én javaslom, hogy havonta szánjunk rá egy fél órát, és nézzük végig az oldalt: minden úgy igaz, ahogy ott van? Ennyit megér, és ráadásként még az is lehet, eszünkbe jut valami új apróság, amit még érdemes felrakni az oldalra. Mert ha van ilyen, az nagyon jó. Tudod ki szereti, ha rendszeresen frissül a weboldalad, ha rendszeresen kerülnek fel új tartalmak?

Hát, a látogatóid. És a Google. A látogatóid látják, hogy élsz és működsz, a Google meg szintén látja, hogy élő az oldal, és kicsit jobb pozícióba emel a keresőben. Nem megéri?

Akció - volt...

Ugye mennyire bosszantó, ha látsz egy akciót, pont arra, ami neked kell - és kiderül, pont lemaradtál róla? Nincs is annál cikibb, mint amikor kint felejted a weboldalon az ilyen anyagokat... Vagy amikor márciusban azt látom nagy betűkkel, hogy Karácsonyi vásár. Márciusban.

És van ilyen. Pár éve át kellett néznem kb. 50 kkv weboldalt ugyanabban a témában (egy cég viszonteladóiról volt szó), és az 50 működő, létező cégből legalább tíznek az oldalán találtam ilyen lejárt dolgokat. Olyanokat, amik csak összezavarják az érdeklődőket, vagy amik bosszantják őket: eh, ha 2 hete jövök, még olcsóbb lenne.

A megoldás erre sem nehéz: sok tartalomkezelő rendszerben be lehet állítani, meddig éljen egy-egy tartalmi elem - és ezt pontosan kell beállítani! Ha szerencsés helyzetben vagyunk, akkor ezzel a megoldással biztosan el fog tűnni a fölösleges információ, amint szükséges. A másik megoldás sem túl bonyolult. Vállalkozó vagy, van határidőnaplód. Írd bele a határidőnaplódba, szépen előre, hogy akkor "ma le kell venni az akciót a weblapról". És vedd (vagy vetesd) is le. Hidd el, frissebb, szárazabb, biztonságosabb érzés lesz - és leginkább figyelmes, a vevőidre nézve. Szánj erre is egy kis időt és figyelmet!

Mit írtál?

Végül még egy kis apróság. A felrakott szövegek minősége sokat elárul a cégedről. Ha elütések, helyesírási hibák vannak benne, akkor az bizony nem növeli a bizalmat. Ez a helyesírás dolog olyan szükséges rossz. Ha nincs egy darab hiba sem az oldalon, attól még nem lesz szebb vagy jobb, de ha van hiba - na, akkor az rossz pont a látogatódnál. Ez is figyelem kérdése, és ha bizonytalan vagy magadban, akkor keress valakit, aki át tudja neked nézni az egészet. Nincs kellemetlenebb, mint egy-egy ordító hiba. Kerüld el!

Az Index.hu tizedik születésnapján volt egy furcsa momentum. A CEMP - és ezen belül az Index.hu - két tulajdonosa beszédet mondott. (Most tekintsünk el az adózási trükköktől, és fogadjuk el: a két nevesített tulajdonos A tulajdonos: Spéder Zoltán és Nobilis Kristóf.) Amikor a tulajdonosok beszédet mondanak egy születésnapi eseményen, akkor általában érdemes rájuk figyelni, biztos mondanak a sok semmitmondás között egy-két érdekességet is.

Nos, itt nem a tulajdonosok voltak az érdekesek, hanem a hallgatóság. Oké, nemcsak jelenlegi (akkori) Index dolgozók voltak ott, hanem sok régi is (exIndexes). De azért az mindenképpen furcsa volt, hogy a hallgatóság konkrétan kifütyülte a tulajdonosokat. És ez valahogy ott és akkor furcsa sem volt. Semmi érdekes. Olyan megszokott. Olyan Indexes.

Ez a momentum elég jól jellemzi az Index.hu elmúlt bő tíz évét: kb. senkire nem voltak tekintettel, az volt a portál hangulata, hogy beszólnak ők mindenkinek. A jobboldaliaknak mindig is balos és liberális volt, a balosok szerint sokszor jobbos, de egy dolgot senki sem kérdőjelezett meg: ez volt a meghatározó portál. Nem mindig a legnagyobb, nem mindig a leggyorsabb, de mindenképpen a legfontosabb. Vajon hányan kezdik a napot úgy, hogy az Indexet nézik meg elsőnek? És hány olyan ember van, aki egy nap többször (sokszor) fel-fel megy oda? Számtalan olyan hirdetői brief-et láttam, ahol az Index egyértelműen nevesítve volt: ott mindenképpen kell hirdetni.

Az Index arcát természetesen az írások adták: a sokat szidott, sokszor bulvár, helyesírási és elgépelési hibáktól nem mentes, szenzációhajhász írások. Sokan és sokszor elemezgettük, mitől szeretik jobban az Indexet az emberek, mint bármi mást. És a végső eredmény az volt: a stílusa miatt. Mert van stílusa.

Ehhez pedig kellett egy csapat. Előtérben az újságírókkal, háttérben a megfelelő vezetői és pénzügyi (bevételi) hátországgal.

Aztán ez a csapat elkezdett korrodálódni. Távozott többek között Szabó Ákos, Vaszily Miklós, majd később Barczi Imre, Bodoky Tamás, Bede Márton, Kardos Gábor, Tóta W. Árpád, és most Uj Péter. A régi csapatból ketten maradtak... 

Azt hiszem, annak az Indexnek, amit ismertünk-ismerünk, egy kicsit vége van. Remélem, megmarad olyannak, ahogy szeretjük és nem szeretjük. Sokat szidott, de mindig olvasott politikai-kulturális bulvár portálnak. Mert ilyenné tették azok, akik már nincsenek ott.

Nem egy minőségi újságírás, nem egy BBC vagy CNN. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de nagyon a mienk. Hogy meddig?

A tulajdonosokat nem ok nélkül fütyülték ki...

Írtam már pár alkalommal a Facebook szavazós játékokról. Jelentek is meg a napokban cikkek a Like csere-beréről. Most egy érintett, Miyazaki Jun írja le tapasztalatát - érdekes ezt az egészet ennyire közelről látni. Tehát ez most az Onlinemarketing blog újabb vendégpostja!

Ha szavazós nyereményjátékot csinálsz, te lehetsz a vesztes

Az úgy volt, hogy sima, egyszerű, félig lefutott meccsnek gondoltam egy Facebookon szervezett nyereményjátékban való részvételt. Egy misi kápéban az sose jön rosszul, nemdebár?

A szervező cégnél logikus és jó marketing akciónak tűnhetett, amikor elkezdték kitalálni és megszervezni: gyűjtsünk be ötleteket a közösségtől, majd a közösség szépen eldönti, hogy melyek a legjobbak - a legjobb ötletelők pedig kapnak egy milliót, hogy megvalósítsák. Szósölmédiás szemmel is logikus a folyamat: feldobunk egy viszonylag nagy nyereményt, abból eleve hír lesz, az eleve terjed a felhasználók között - mi meg jófejek leszünk és trendik. Erre még rásegít az, hogy a versenyzőknek, ötletadóknak eleve muszáj kampányolniuk, megosztaniuk mindenkivel a saját ötletüket, hogy aztán gyűjtsék a támogatókat. Aztán majd a támogatók falán is megjelenik az üzenet, még több emberhez jut el a hír, és persze a szervezők márkaneve, jófejsége.

És azt mondom, hogy ez teljesen rendben is van, egy egyszerű online marketinges szemével is, meg az átlag felhasználó szemével is... bár azért az alábbiakban nehéz lesz ezt a két nézőpontomat szétválasztanom. Az, ami ebből a fent említett nyereményjátékból kiderült, az számomra legalábbis állati meglepő volt, egyáltalán nem számítottam rá - és nyilván a szervezőknek is újdonságot jelentett.

Olyan ötlettel indultam, amiben két, kevéssé vagy csak részben online marketinges mániámat egyesítettem: a sci-fi iránti olthatatlan rajongásomat, és az e-book jövőjébe vetett hitemet. Azt találtam ki, hogy fogunk néhány hazai sci-fi szerzőt, meg a műveiket, és lefordítjuk őket angolra. Mert ennek a témának az a legnagyobb baja, hogy szubkultúra, egy tízmilliós piacnak csak a töredékét érdekli - de ugyanakkor értékes művek születnek, amik akár életképesek is lehetnek az angolszász piacon. Viszont mivel kevés a pénz ebben a szubkultúrában, ezért bajosan tudja kitermelni ezt a nyavalyás egy milliót is, amit rizikózni lehetne. A profi fordítás viszont a szükséges léptékben nem működhet szerelemből, szabadidőben: több hónapos munka, amely során egyáltalán nem célszerű, ha a fordító éhenhal.

Ez a befektetésre váró pénz értelemszerűen nem volt meg a zsebemben, de amikor megláttam a pályázatot, akkor persze megjött az isteni szikra. A terv teljesen jól belesimult a meglévő scifis, e-bookos hobbiprojectjeim közé: olyan akció ez, ami még jobban felhívja a figyelmet az SFportalra, a webmagazinra, amit többedmagammal üzemeltetek; és ugyanakkor olyan akció is, ami mögé a kicsit széthúzó, kicsit töredezett rajongótábor is fel tudott állni egységesen. Szóval, hogy miért jó indulni, azt még a marketinges agyammal is racionalizálni tudtam.

Ugyanakkor persze némi méricskélés sosem árt, nosza, nézzük meg a toplistás versenyzőket: mennyi szavazatuk van naponta, ha nyilvános a profiljuk, mennyi mozgósítható ismerősük van, milyen oldalaknak tagjai, ahonnét esetleg még plusz szavazatokat tudnak gyűjteni, és a többi.

Persze lélekben azért készültem váratlan meglepetésekre, de alapvetõen nyugodt voltam: a játék két fordulós, az elsőben lehet ötleteket benyújtani, és az első forduló végén a top10 legtöbb szavazatot gyűjtő játékos jut tovább, egy zártkörű második fordulóba. Az akkor már két hete játszó top10 versenytársat végignézve úgy gondoltam, hogy sima ügy lesz a második fordulóba való bejutás, ott meg a nyerés.

Alapoztam mindezt arra a tényre, hogy több, mint 700 személyes ismerősöm van a Facebookon, van egy több, mint 5000 tagot számláló Facebook oldalunk, plusz számítottam arra, hogy a rajongótábor rajtunk kívül eső része is mozgósítható. Az ötletemben meg természetesen hittem: hogy ez jó, hasznos, megvalósítható, nem csak rólam szól.

Persze ilyenkor valahogy kevésbé jut az ember eszébe, hogy a többiek, a versenytársak is pont ugyanígy éreznek.

Akármennyire is próbál az ember hideg fejjel versenyezni, logikusan meghozni a döntéseit, és számítani az esetleges vereségre - főleg, ha szakmai hátteréből fakadóan is tudja, hogy mindig van meglepetés -, azért csak beleszeret a saját pályázatába. Teljesen mindegy, hogy egy ötletet kell beküldeni, fotót kell feltölteni, verset írni, vagy bármi egyebet is találjanak ki a Facebookon marketingelő kollégák. A saját "pályaművébe", legyen az bármi, természetesen beleszeret a pályázó, ha nem teszi, akkor nem is igazán versenyző, ha nem hisz benne saját maga is, akkor nem tud olyan lelkesedéssel buzdítani, mint kéne. A nyeremény - bármi is az -, szintén beindítja a fantáziát. Jó lenne ez az e-book olvasó, letölthetnék rá 3000 könyvet, és állandóan olvashatnék... jajj, de jó lenne ez a wellness hétvége, a családra már nagyon ráférne a pihenés, milyen jókat fog pancsolni a gyerek a medencében... vitorlástúra, párizsi út? Jajj, mindig is ki akartam próbálni / sose jutottam el oda és annyira látni akarom!

Minél nagyobb a nyeremény, annál jobban el bírja képzelni a játékos, hogy mit is kezdene azzal, annál jobban beleéli magát a nyertes szituációjába. Ennek nyilván a lottó a csúcsa a maga olykor milliárdos összegeivel - meg az ezzel járó összeesküvés elméletekkel.

Mindenkiben megfogalmazódik az a gondolat, csak egyszer, ezt a játékot nekem kéne nyernem - ha igazságos a zsűri, a sors, akárki. Épp emiatt az effajta játékokba bele van kódolva a csalódás is, a nyeremény értékével egyenes arányosságban egyre jobban.

Ahogy élesedik a verseny, az izgalom is egyre nagyobb - a nagyobb izgalom pedig egyre jobban az éleshangú szóváltásoknak, trollkodásnak ágyaz meg. Egy Facebookos játékban tehát kell a rátermett moderátor, aki elejét veszi a nagyobb hülyeségek elharapódzásának.

Az olyanoknak, mint amiknek például én voltam az egyik céltáblája - és akármennyire nyugodt is vagyok, vagy épp teli pofával röhögök rajtuk, azért nem feltétlenül esik jól. Ráadásul - meglepetés! - egy kampányolós játékban bizony kampányolnak a népek. És nem maradnak meg a mozgósításnál, hanem olykor elhangoznak az üzenőfalon kétes megjegyzések is. Előbb azzal lettem megvádolva, hogy a magyar kisvállalkozásoktól elvéve a pénzt, úgymond külföldön verném el az összeget, ahelyett, hogy itthon teremtenék munkahelyet. Igen, az egyik versenyző támogatója már annyira a támogatottjának érezte a nyereményt, hogy én már kvázi csak elvenni tudom az összeget. Aztán persze eljutunk az olyan abszurdságokig, amelynek folyamán már a személyazonosságomat kérdőjelezik meg - ok, nem egyszerű megemészteni a japán eredetű nevemet, ezt aláírom. :)

Kampányolunk, beleéljük magunkat, akár össze is veszünk egymással (már aki), és igen, tud bosszantóvá válni egy-egy komment... még jobban felkorbácsolva az érzelmeket. Néha nekem is emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy a pályázatot akarom megnyerni, nem pedig a flémháborút, amiért sehol nem jár pont.

"És ha bekerül a képbe egy-két profi is, akkor vagy arat, vagy csak kapkodja a fejét: te jó ég, mi van itt!" - írta Konrád. Hogy profinak számítok-e, azt nem az én tisztem megítélni, mindenesetre nem vagyok "szósölmédiaszakértő", csak nyilván néhány alapot sikerült elsajátítanom a munkáim során. De igen, a szakmai tapasztalat már-már tisztességtelen előnynek tűnt a versenyzőkkel szemben.

Amíg arra nem ébredtem a második forduló nulladik percében, hogy bizony van itt erős versenyző, olyan, aki pillanatok alatt legyorsult minket. Az élet egy WTF-momentuma. Ki ez? Honnét jött? És főleg, ha ilyen kevés ismerőse van, honnét jönnek a szavazatai? Nekem biza nem az aratás, hanem a fejkapkodás jutott a Konrád-változóból. És mivel már csontig be vagyunk vonódva a kampányba, hát kezdjünk el nyomozgatni. Profilok újbóli átnyázalása, FB oldalak végignézése, néhány Google-keresés, hátra "kintről" szervezi a szavazatokat... A gesztenyét nem én kapartam ki, de megkaptam a tudást.

Szavazókörök.

A NOL és az Index már megírta a lényeget - olyan szavazókörök működnek (működtek?), amik kimondottan a szavazós nyereményjátékok manipulálására szakosodtak. "A tagok megkapják az utasítást, hogy hova kell tenni a lájkot és oda teszik." "Vannak olyan csoportok, ahol cserekereskedelem folyik, például négy lájkot ajánlanak fel négy másik lájkért." "Légyszi, segítsetek ezen a játékon, a harmadik sorban a képre szavazzatok, hogy megnyerjem a hűtőgépet. Később számíthatsz a szavazatomra!"

Csalás vagy kreatív együttműködés? Ennek eldöntésére nem vagyok hivatott, mindenesetre ha az én játékomban találnék ilyet, egészen biztosan nem lennék boldog. Ha én szerveznék hasonló játékot, akkor maradnék azon a naív állásponton, hogy tényleg az arra "érdemes" nyerjen, és ne lájkcserebere hordák döntsék el, kié a fődíj. Egyes versenyzők hajlamosak erre a metódusra a csalás címkét rásütni.

Az mindenesetre tanulság, hogy az ilyen szavazókörök legyőzésére az "átlag" versenyző teljes mértékben képtelen. Ehhez bírnia kell egy minimális közösségimédia tapasztalattal, egy már meglévő és bejáratott, együttműködő rajongói közösségre, és itt-ott olyan barátokra, akik hozzá tudnak tenni valamit a hírveréshez. Akkor éppencsakhogy, de legyőzhetőek az ilyen bejáratott lájkcsereklubok.

A kérdés az, hogy tényleg erre van-e szüksége a hirdetőnek, aki alapvetően egy jópofa és tiszta játékot akart kitalálni.

Az USA-ban már egy komplett biznisz rátelepült az ilyen szavazós nyereményjátékokra - néhány zöldhasú befektetésével annyi szavazatot vásárolunk, amennyi csak jólesik. Vannak szakosodott szolgáltatók, egy gyors PayPal-utalás, és egy napon belül már szállítják is a megrendelt mennyiséget. "[...] a balkánon jól ismerik a módszert, Horvátországban több nagy botrány is volt a lájkgyárakból, mígnem a cégek úgy döntöttek, hogy nem szerveznek olyan nyereményjátékokat, ahol csak a lájkolók száma számít." Itthon is erre a lépésre lenne szükség? Kár lenne, de jobb lehetőséget én sem látok.

A háttérben persze a versenyzők és népes támogatócsapatuk nem várja sztoikus nyugalommal az eredményt, gyanúba keverik azt, aki valóban gyanús, de azt is, aki nem. Kivizsgálást követelnek. És persze pillanatokon belül előkerül az az álláspont is, hogy a szervező megbundázta az eredményt. Tutifix, hogy bunda, hát a vak is láthassa!

Nem is az a baj, hogy a versenyzők és szűk környezetük flémel. Nekem például arra is ügyelnem kellett, hogy:

a., fenntartsam a "harci szellemet", motiváljak mindenkit a további szavazásra
b., ugyanakkor nagyon ne lőjek túl a célon: a scifi rajongó az bizony impulzív fajta, és villámgyorsan megírja, ha valami nem tetszik neki. Nekem sem lett volna jó, és a szervezőt sem szívesen hoztam volna abba a kellemetlen helyzetbe, hogy a saját támogatóim is sáskajárás-jelleggel megjelennek az üzenőfalon. Így is volt olyan ismerős, aki bizony megírta a kőkemény véleményét.

A "harci szellem fenntartása" meg bizony egy napi szavazatokat gyűjtő játékban már-már a spammelés kategóriájába esik. "Nah, lécci szavazzon mindenki!", és "Ma újra kéne szavaznotok, köszi!". És ezt naponta többször is elsütve különböző falakon, mert hát ugye a támogatókat más-más napszakban lehet elérni. Nem tudom, más, gyakorlott játékosok hogy vannak vele, ez a momentum nekem speciel nem a netes pályafutásom büszkesége.

A kérdés az, hogy a hirdetőnek megéri-e, hogy a megmozgósított közönségének egy része bizony hajlamos spammelni. Nem csak olyan finom módon saját üzenőfalon megosztott értesítések formájában, hanem úgy igazi, istenes spam formájában, amikor direktben odaírunk az ismerősök, nagy taglétszámú csoportok falára, hogy márpedig ezt köll lájkolni.

Az erős nyeremény és a lájkolásos, szavazós játékok mindenesetre sokkal több helyen bírnak elbukni, mint amennyi nyereség járhat velük. Extrém esetben a márkakép erősítése helyett akár rombolásba is átmehet a dolog - kemény lépéseket kell tenni ennek elkerülésére. A botrány elkerülése pedig az előzetesen tervezett büdzsét is felrúghatja - többe kerülhet az egész kampány, mint azt előzetesen kalkulálni lehetne. Kisebb fajsúlyú nyereményeknél persze a veszélyek is kisebbek, de egy nagy márkától a közönség is nagyobb gurítást vár - arra viszont lecsapnak a héják.

Kár érte.

Vallom, hogy online marketingesként azok a platformok az érdekesek, amik éppen most népszerűek, éppen most ott vannak az emberek. Hiszen nem az a célom, hogy felfedezzek új dolgokat, kipróbáljak jövendő sztárokat, hanem az, hogy elérjem a felhasználókat - olyanokat, akikre hatnak is a reklámok.

Ez pedig egyrészt feltételezi, hogy használják az adott szolgáltatást - és sokan használják -, másrészt feltételezi, hogy olyanok használják, akik egy-egy kampány potenciális célcsoportjába tartoznak.

Természetesen nagyon érdekesek a kis látogatottságú szolgáltatások is, de nem reklámszemmel. Hiába jó poén a Foursquare, de ameddig ez csak egy szűk csoport játszótere (pár ezer ember), addig nem fogom ajánlani a hirdetőknek. Igaz, van kivétel - ha a célcsoport pont ez a pár ezer ember. Nekem persze használni kell (legalábbis érdemes), hogy megismerjem, figyeljem - ha felnő, akkor azonnal tudjak reagálni.

A mobil platform, a mobil applikációk - és most elsősorban a smartmobilokra gondolok - ennek egy nagyon látványos terepe. Az alkalmazásfejlesztők, a tartalomszolgáltatók, a telefongyártók, a mobil szolgáltatók hajlamosabbak sokkal nagyobbnak mutatni ezt a piacot, mint amilyen - érthető, ez az érdekük. Persze, rengeteg pénzt is beleraknak, rengeteg pénzt áldoznak arra, hogy elhiggyük, ezek a platformok már élnek, léteznek.

Még pár hónappal ezelőtt is azt mondtam, ez egyelőre inkább füst, a láng nagyon pici, érdekes dolog ez, látom benne a jövő előszelét, de még nem igazi hirdetési platform. Jöttek ugye május környékén a mindenféle számok, hogy hány embernek a kezében van smartmobil, ez azonnal hitvitákat is gerjesztett (mi az okostelefon, jók-e a mérések), de az élet ezen is túllépett. Sokkal érdekesebb kérdés a használati statisztikák.

Nos, egy ilyet láttam most, ami azt mutatja nekem, most kell elkezdeni nagyon figyelni a mobil platformra. Ez a statisztika az idei Sziget app statisztikája. A lényeg:

Az esemény alatt, a napi közel 10 000 látogató mintegy 550 000 oldalt tekintett meg. A legtöbben Magyarországról és Hollandiából használták a szolgáltatást, de voltak látogatók Dél-Afrikától Bahrein-ig, akik onnan böngészték az eseményeket. A szolgáltatás 66 különböző ország fesztiválozóinak könnyítette meg a napjait a Szigeten. Az okostelefonok versenyében szinte holtverseny alakult ki, az iPhone alkalmazás közel 36.000, míg az Android alkalmazás 35.000 összesített napi egyedi látogatóval zárta a fesztivált.

Na ezek már kemény számok. Nem magas számok, de már kézzelfoghatóak. Egyes webes tartalomszolgáltatók is örülnének ilyen statisztikának. Kicsit körbenézve is azt látom: megindult valami. Ebből szerintem még idén elég erős robbanás lehet, hirtelen megindulnak a webes tartalmak felé az okostelefon tulajdonosok - vagyis mostantól ez a marketingnek is érdekes platform.

Kicsik és nagyok! Mobilra!

(Kép forrása)

Pécsi Feri, alias Pollner volt az egyik azon néhány ember közül, aki már akkor blogolt, amikor elkezdtem írni ezt a blogot. Nagyon sokat segített, biztatott, megismertetett emberekkel, sőt, az első megrendelőim egyike is az ő segítségével érkezett. Így nem állítom, hogy elfogulatlan lennék. Blogját, a Médiablogot 2005 ősze óta olvasom, és olyan igazi megszokássá vált: minden (hétköz)nap egy bejegyzés. Jók, rosszak, érdekesek, érdektelenek - mikor hogy sikerül. De ez összhatás, az összérték mindig pozitív, sosem jutott eszembe, hogy kivegyem az rss olvasómból.

Pollner ma bejelentette, hogy bezár a Médiablog, vége. Kár. Kicsit elvesztettünk valamit, azt hiszem. A bezárás kapcsán feltettem neki pár kérdést, nem nevezném interjúnak, inkább csak óvatos érdeklődésnek. Íme.

BK: Hogyan kerültél a média közelébe? Ha jól tudom, valami egészen más irányba tanultál és dolgoztál is.

PF: Korábban hangmérnök voltam, komolyzenei CD felvételek készítésével foglalkoztam. Évek alatt eljutottam a "szakmai csúcsra", a legjobbakkal dolgozhattam, de 90-es évek elejére bedőlt a zeneipar, nem kellettek többé igényes (drága) felvételek. Olyan rugalmas munka kellett, ami mellett még elláthattam az egyre gyérülő megbízásokat. Ez lett az újságírás. Szabadúszóként több lapnak is dolgoztam, közben szereztem valamilyen papírosokat is (soha senki nem kérte.)

BK: Honnan jött az e-média blog ötlete? Egyáltalán a blogírás?

PF: 1996 óta érdekelt az online média, '99-től ebből éltem. Szerettem volna kollégákkal az online média problémáiról beszélgetni, de nem találtam az erre megfelelő fórumot, formát. A blogolásról hallhattam valahol, de az e-méida blog elindításakor nem tudtam mi az. Arra viszont napok alatt rájöttem, hogy működik. Sokáig 1-2 leckével voltam az olvasóim előtt:)

BK: Milyen volt "ünnepelt bloggerré" válni?

PF: Minden bloggerben van egy jó adag exhibicionizmus, vagyis szereti, ha figyelnek rá. 2004-2006 között kevés volt a "szakmai" blog, az újságírók pedig érthetően a többinél is jobban "haraptak" egy szakmájukkal foglalkozó blogra. Nem érdemes túldimenzionálni ezt a fajta érdeklődést. A valódi siker kevésbé látványos. Sokan vannak, akikre hat egy blog, de soha nem írnak hozzászólást.

BK: Nekem nagyon sokat segítettél, amikor indult a blogom és a cégem. Tudom, hogy Doransky is sokat köszönhet neked - ha mást nem, a Blogteres munkáját. Szívesen segítesz másoknak? Vannak "nagy büszkeségeid"?

PF: Doransky már blogolt, amikor én elkezdtem, sokat tanultam tőle akkor és később is. Wolf Gábort és Bőgel Györgyöt én vettem rá a blogolásra. Erre máig büszke vagyok:)

BK: Az online média megismerte az elmúlt években a "pollnerizmus" kifejezést, jobbára a most bezáródó Médiablogba írtak kapcsán. Nem állítom, hogy ez a kifejezés nem nélkülöz némi élt, de te ezt hogy élted át? Érdekeltek egyáltalán ezek a hangok?

PF: Évekkel korábban - a blogban és néhány rendezvényen élőben is - erősen (és néha kissé dogmatikusan) bíráltam az Index és az Origo akkori, a web 2.0.-tól elzárkózó gyakorlatát. Egy innen kiinduló vitában alkotta meg Uj Péter (az Index főszerkesztője) a "pécsiferizmus" fogalmát. Bede Márton fénykorában egy teljes bejegyzést szentelt a témának. Ez az ő véleményük, leírhatják, nincs értelme kapálózni ellene. Talán ennek révén bekerülök a hazai médiatörténetbe.

BK: Hogy érzed az elmúlt hét évet? Rengeteget változott a világ és a blogod is. Sikerült elérni valamit a média művelőinek az edukálásában?

PF: Soha nem tudományosan, hanem ösztönösen írom a blogot. Ahogy változik a világ, változik az én érdeklődésem is. Ma a blogolás, a web 2.0, vagy a közösségi média a napi gyakorlat része. Jobb a "munkamegosztás" is. Ma a közösségi médiával, vagy a marketinggel rengeteg magyar blog foglalkozik. Lehetősége sokkal szűkebb, rétegtémákra koncentrálni.

BK: Szeretném, ha blogolnál tovább a média témájában, de ha mégsem lesz rá időd, kedved, kit ajánlanál, aki hasonló témában írogat?

PF: Te is emlékezhetsz rá, hogy néhány éve még valamennyien olvastuk, kommenteltük egymás blogjait. Ma átlátni is nehéz, hányan írnak szakmai blogot. Sajnos nem tudok most valamilyen listával előállni. de elég jó szűrő a Kreatív Blogaritmus válogatása, a hvg.hu Napi merítése és az emasa.hu hírlistája.

(A képet a Stég Grafikai Műhely készítette.)

Tegnap leírtam, milyen az, amikor az ember először szembesül egy "nehéz" ügyféllel. Ismerős? Vagy te ülsz pont a másik oldalon? Biztos vagy benne, hogy nem ilyen vagy? Én magamról tudom, hogy néha ilyen vagyok - persze más területen, nem marketingben. Képes vagyok ugyanilyen láma módon, hozzá nem értőként kérdezgetek. Hogy miért? Mert nem értek az adott szakterülethez.

Egy mikrovállalkozástól, kis- vagy közepes vállalkozástól miért kellene elvárni, hogy értsen ahhoz, hogy milyen egy weboldal? Főleg milyen egy jó weboldal. Éppen ezért a tegnap leírthoz hasonló esetekben mindig, minden alkalommal végig kell mennem egy megfelelően felépített protokollon, hogy a végére elkészülhessen egy valóban jó weboldal.

Tehát lássuk, hogyan lehet átírni egy rosszacska dallamot valami szebbre, jobbra!

1. A CÉL

Az első kérdés minden esetben a cél meghatározása. Akarsz egy weboldalt? Oké. Miért? Mi vele a célod?

Sok féle cél létezik, érdemes olyat meghatározni, ami alapvetően üzleti cél. Mondok példát: azt szeretném elérni az új weboldallal, hogy jobban megismerjék a termékeinket. Vagy. Azt szeretném elérni a weboldallal, hogy növekedjen a boltom forgalma. Vagy. Azt szeretném elérni a weboldallal, hogy olyan embereknek is el tudjak adni, akik a boltomba nem jönnek el, mert nekik az messze van. És így tovább.

Két közös van a fenti célokban: egyik sem túl általános és mind mérhető!

Ha a célt sikerül megfogalmazni, akkor máris léphetek tovább, és ilyenkor szoktam megkérdezni:

2. KI A CÉLCSOPORTOD?

Erre vagy van határozott válasz, vagy közösen kell "kitalálni". Az nem határozott válasz, hogy a "vevőink" vagy az, hogy "mindenki, aki megnézi". A jó célcsoport olyan, hogy egyértelműen definiálja a lehetséges érdeklődőt: kb. tudjuk a korát, az érdeklődési körét, esetleg a nemét, végzettségét stb. Nem kell minden ilyen adat, elég csak néhány, de úgy, hogy az ne legyen túl általános. Pont úgy, ahogy a célnál. Tehát például: 18-40 év közötti, nő, kutyabarát. Vagy 35-55 év közötti férfi, saját autóval.

Ha nem tudunk ilyet, akkor ki kell találni. Kik szoktak nálunk vásárolni? Vagyis ki a meglévő vevőkörünk? Ez nekünk így jó? Ilyen vevőből akarunk többet? Ha nem, akkor milyen lenne az ideális vevő? És így tovább. Nem állítom, hogy egyszerű feladat, de lehet eredményre jutni.

A fenti két pont után már el lehet kezdeni a weboldal tartalmáról, szolgáltatásairól, formájáról beszélni. És ha így közelítjük meg, akkor máris eljutunk oda, hogy nem kell kínosan hülyének érezni magunkat, ha nekünk szegezik a kérdést: mi legyen a weboldalon?

Egyébként is, erre a jó válasz a megrendelő oldaláról valami ilyen: Mit tudom én! Te vagy a szakember, ezért fizetlek!

Weblapos: És mi legyen a weboldalon?

Megrendelő: Itt van minden ezen a szórólapon, az kell az internetre is!

Weblapos:  Öö. És esetleg van valami különleges design kérés?

Megrendelő: ?

Weblapos: Hogy nézzen ki...

Megrendelő: Ja? Mondtam. Mint a szórólapon.

Weblapos: De ez ugye álló, nagyon apróbetűs, és a szöveg rajta van a képen... biztos jó lesz így?

Megrendelő: Biztos! A gyerekkel egy fél hétvégét szórakoztunk a wörcel, amíg ez összejött. És a Jóskának is tetszik!

Weblapos: Hát rendben van. Jó lenne még esetleg egy email címet megadni.

Megrendelő: Azt minek? Úgyis csak hétvégén olvasom, meg amúgy se ír senki. Elég az a mobil ott!

Weblapos: És esetleg referencia... tudja, amiket korábban csináltak.

Megrendelő: Azt minek? Most egyébként kötözködik velem? Mondtam az elején, a szórólap kell és kész. Na.

Weblapos: Hát rendben van, köszönöm. Van még valami különleges kérés?

Megrendelő: Ja, persze. A szövegek közelébe' legyen?

Weblapos: ???

Megrendelő: Azt mondta a Szuperinfós srác, hogy az a jó, ha a hirdetés a szöveg közelébe van, mit nem ért?

Weblapos: Ez weboldal lesz, nem hirdetés.

Megrendelő: Nem hirdetés? Akkor meg minek nekem?

Itt a vége(m)...

A kis- és közepes vállalkozásoknak jelentős részének már évek óta van weboldala. Éppen ezért feltételezem, hogy a legtöbb kkv-s olvasómnak is van. De milyen ez a weboldal? Működik? Hozza a megrendeléseket? Erre én, innen, nem tudok választ adni, nem vagyok távgyógyító, sem távguru, de van pár kérdés, amit fel tudok tenni, és van pár válasz, amik segíthetnek.

A tartalom a király

A weblap legfontosabb része maga a tartalom. Az, ami a weboldalon elérhető: a szövegek, képek, videók, szolgáltatások. És vannak olyan fontos szabályok, amiket érdemes betartani, mert ezzel jobb lesz az internetes jelenlétünk.

Elérhetőség

Ugye, fent van az oldalon az elérhetőséged? Cím, telefon, email cím? Igen? Remélem. És hol van? Nagyon sok weboldalon látom azt, hogy az elérhetőséget elrakják egy menüpontba, ami mondjuk Címünk vagy Elérhetőségünk esetleg Kapcsolat névre hallgat. Jó esetben ez fő menüpont, minden oldalról látható, de láttam már olyan megoldást is, hogy az elérhetőség el lett dugva egy szinttel lejjebb, és mondjuk a Cégünkről menüpont alatt volt elérhető, egy újabb kattintással.

Ugyanakkor sok olyan potenciális ügyfél van, aki csak azért jön a weblapunkra, hogy a címünket vagy a telefonszámunkat megkapja, és már hívna is minket vagy jönne hozzánk. Sőt, sok meglévő ügyfél is azért jön csak az oldalra: ismer minket, de hirtelen kell az elérhetőség.

Másrészt a látogatóink jelentős része nem a címlapra érkezik (ezt most nem fejtem ki bővebben, de vissza fogok rá térni). Sokan érkeznek belső oldalra, ahol ha megtetszik nekik valami, azonnal hívnának is minket (vagy éppen írnák az emailt).

Nekik mind segítség, és nem nagy munka: legyen fent minden oldalunkon a legfontosabb elérhetőségünk! Ügyfeleknek szóló telefonszám, üzlet címe, értékesítési email cím. Nem foglal el sok helyet, de nagyon sokat segít a látogatóinknak! És persze maradjon meg az elérhetőség az eredeti helyén is, onnan azért nem kell levenni.

Fókusz

Nézz rá a weblapodra. A címlapra. Csak az ott látható információk alapján meg tudod mondani, mivel foglalkoztok? Oké, te biztosan, hiszen jól ismered a céget. De keress valakit, egy havert, egy családtagot, egy unokatestvért, akinek halvány lila segédfogalma sincs arról, hogy mi is ez a cég, amiben dolgozol. Küldd át neki a linket ezzel a kérdéssel. Ha tud rá válaszolni, akkor rendben vagyunk. De ha nem... akkor gyorsan át kell gondolni, mi is legyen a címlapon! És már akkor is ezt kell tenni, ha a fő tevékenység el van dugva a szövegben.

Számos weboldalt látok (és most eltekintenék a megmutatásuktól), ahol a címlapon egy szép, hosszú, terjedelmes leírás van, általában Cégünkről címen. Valami ilyen szöveggel:

Cégünk 1986-ban még a Vöröscsillag Zászlóval kitüntetett Vorosilov marsal termelőszövetkezet melléküzemágaként indult el. Az alapítók már akkor tudták... és így tovább.

Most őszintén, ez kit érdekel? Igen, azért van ott, mert a bizalom, meg ez a cég... de amikor valaki bemutat téged egy fogadáson, és azt mondja, Kovács Úr, íme Mr. Brown, és azt hiszem, értékes partnerek lehetnének egymásnak, akkor is ezt fogja mondani? Kedves Mr. Brown, nagyon örülök, cégünket 1986-ban... Ugye, nem?

Hanem gyorsan a témába vágva elmondod, mivel foglalkoztok. Na EZ legyen a címlapon. Az a két-három mondat, amit Mr. Brown-nak is elmondanál egy állófogadáson.

Amit keresnek

Végül a tartalom szempontjából van még egy fontos kérdés: mit szoktak keresni az oldaladon a vevőid, partnereid? Ezt vagy nagyon költséges, ám hasznos piackutatással lehet megtudni, vagy egy tök egyszerű módszerrel: minden személyes és telefonos érdeklődőtől meg kell kérdezni, látta-e a weblapot, és ha igen a válasz, akkor nagyon figyelni a kérdéseire. Ugyanis azokat a kérdéseket fogja elsősorban feltenni, amikre nem kapott választ a weblapon.

Hogy azok ott voltak? Akkor valószínűleg nem találta meg, és ez is baj. De ha tényleg ott se voltak, akkor érdemes átgondolni, hogy mivel kell kiegészíteni a weboldal tartalmát.

És hogy ez mennyire fontos: egyes érdeklődők, ha nem találják meg, amit keresnek, inkább mennek tovább a konkurenciához, de nem fognak személyesen érdeklődni. Mások telefonálnak, de ezzel a te (vagy kollégád) értékes idejét veszik el. Megéri? Szerintem nem.

És ne félj a konkurenciától, bátran rakj ki mindent. Hidd el, ők úgyis tudják az összes rejtegetett információt: az árakat, a kínálatot, a kedvezményeket. Nem a weboldal fog elárulni.

Sok szabály van a marketingben, de van egy, amit én kiemelten fontosnak gondolok, ez pedig a következő:

Soha ne magadból indulj ki!

Nem te vagy a vevőd, nem te vagy a megrendelőd. Azok az emberek, akik a pénzt hozzák neked, nem olyanok, mint te. Lehet, nagyon nem olyanok, lehet kicsit hasonlítanak - de szinte biztos, hogy máshogy gondolkodnak.

Bármilyen marketinges eszközhöz nyúlunk, ismernünk kell a célcsoportunkat, és úgy kell kommunikálnunk, hogy az nekik tetszen. Tehát lehet, hogy te nem szereted a rózsaszínt, de ha a vevőid 6-12 éves lányok, akkor bizony a rózsaszín csomagolás növelni fogja az eladást.

Egy ügyfélszolgálati blog általában arról szól, hogy milyen új funkciók, milyen új lehetőségek vannak abban a szolgáltatásban, amihez a blog maga kapcsolódik. A MiniCRM blogja ezt teljesíti is, de ennél többet is tesz: olyan tippeket, tanácsokat ad, amelyek segítenek jobban használni a szolgáltatást, sőt, segítenek jobbá tenni a cégünket.

Vagyis annak is érdemes olvasgatni ezt a blogot, aki (még) nem MiniCRM felhasználó, hiszen találhat magának érdekes ötleteket, tippeket - és persze jobban megismerheti a CRM szolgáltatást is. Egy jó blog persze akkor az igazi, ha legalább egy kicsit személyes. A MiniCRM blog is ilyen: a cég nevében Barazsy Ákos írja, aki már nem ismeretlen az üzleti blogokat olvasók előtt sem, hiszen éveken keresztül írt nagyon sikeres blogot más témában. És ahogy azt nemrégiben mondta valaki: "Ákosnak van stílusa, és nem fél használni!"

Éppen ezért a bejegyzések tényleg élvezhetőek, még akkor is, ha amúgy fontos dolgot kell benne elmondani. Összességében tehet mindenkinek merem ajánlani ezt a blogot, akit érdekel a CRM és az a látásmód, amit egy CRM-et fejlesztő cégvezető képvisel.

(A bejegyzés a MiniCRM támogatásával született - de ez nem jelenti azt, hogy ne vállalnám fel mindazt, amit fent írtam.)(x)

Szóval végignéztem a Goldenblog Szakértői kategóriát, és tényleg nem volt egyszerű választanom. Egyrészt iszonyú sok blog nevezett (vagy neveződött) ebbe a kategóriába, összesen 180. Mivel megfogadtam, hogy minden egyes blogot végignézek, így az elmúlt héten egyfolytában blogokat olvastam...

Másrészt a kategória neve és a nevezett blogok között - hogy finoman mondjam - nem mindig éreztem összefüggést. Én ugyanis az elején felállítottam néhány szabályt, amit igyekeztem betartani (és többé-kevésbé sikerült is):

• Érdekes legyen
• Egyedi legyen (vagyis ne copy-paste)
• Élő blog legyen
• Szakértői tartalma legyen, vagyis nem pusztán közlés, hanem legyen mögötte valami plusz (igen, ez eddig a legszubjektívebb)
• Ne érezzem rajta a direkt reklám szagot

És természetesen ezeken kívül rengeteg szubjektív elem is volt.

Aztán végignézve ezt a rengeteg blogot, rá kellett jönnöm, hogy mennyi zseniális írás van - olyanok, amik nem szakértői blogok, de érdekesek, sőt, szórakoztatóak. Így egy csomó blogot nem tudtam beválogatni az én tíz személyes listámba, de eltettem magamnak. Egyfajta csodabogarak ezek, megérdemelnének egy-egy különdíjat. Íme néhány ezekből, a teljesség igénye nélkül:

• Élet egy Delorennel - két Deloren tulajdonos blogja (ez ugye az időutazó autó)
• Marketintelligence - hallgatói dolgozatok gyűjtőblogja
• Számológép blog - mindenféle számológépek bemutatása

És persze még jópáran... Szóval ők nem voltak a kedvenc szakértőim között, de amúgy nagyon rendben vannak, rss-be velük!

Végül kialakult egy lista, amiben 20 blog volt, akik mind egyformán esélyesek szerintem a legjobb blog címre. Annyira különféle téma van a kategóriában, hogy egész egyszerűen képtelenség az almát a sárgával, az édest a gyorssal összehasonlítani.

Aztán két lépésben ebből a 20-ból még 10-et kellett csinálnom... ami végül nagy nehezen összejött. És íme a végleges listám (abc rendben):

• Ad:renalin - élmény marketing blog
• Hajtővadászat - minden, ami haj
• Hampuk Richárd a kommunikációról
• Insider Blogzin - startupokról szóló blog
• Invalid Click - SEO blog
• IT tanácsadó blog
• JogIQ - egy blog a jog világából
• Knights of Cydonia Region - űrkutatás, csillagászat, tudomány
• Napelem piac és technológia - hírek, elemzések
• Oszkó Péter blogja

Zsűrizek a Goldenblogon, a Szakértő kategóriában. Valójában arra számítottam, hogy majd kényelmesen megnézem az indulókat, és gondosan végigolvasom az összes blogot, belenézek mindbe, ahogy az egy zsűritagtól elvárható. De nemcsak a saját kategóriában, hanem a többiben is!

Aztán szembesültem azzal, mennyien neveztek, és most már örülök, ha a saját kategóriával időben végzek. A többibe még szemezgetni sem nagyon fogok tudni...

De ez rádöbbentett arra, hogy te jó ég, mennyi iszonyú sok blog van, és ezek egyáltalán nem rosszak, sőt! Van annyi közösségi tartalom, hogy az önmagában képes kitölteni egy ember összes internetezésre töltött idejét. Ugyanakkor meg alig látjuk ezeket... jobbára csak azok látszódnak, amelyik blogok kikerülnek valamilyen forgalmasabb portál címlapjára, vagy azok, amelyeket egy-egy téma miatt felkapnak. De ez csak a jéghegy csúcsa, még talán a blogok 10%-a sem látszik igazán.

Pedig nagy kár, mert a közösségi média valóban iszonyúan tartalomgazdag lett az elmúlt időszakban. Nagyon remélem, a most nevezett blogok listája nem vész el, felkerül majd valahova a HVG oldalain, ahol lehet utólag is nézegetni őket.

És most megyek vissza blogokat olvasgatni... 

A kis- és közepes vállalkozásoknak szóló sorozat elején érdemesnek tartom összeszedni, milyen alapvetésekből indulok ki, vagyis milyen jellegű cégeknek szánom a tanácsokat.

A hazai kis cégek 75-80 százaléka rendelkezik már weboldallal, ez számomra azt jelenti, hogy nem arról kell beszélnem, hogyan kell nulláról weboldalt építeni. Ez azért nagyon jó, mert a meglévő weboldal működéséből lehet tanulni, vagyis inkább arra fogok koncentrálni, hogyan lehet jobb a már meglévő oldal.

Marketing, online marketing tanácsokat akarok adni, nem üzletvezetési és egyéb ötleteket. Így nem fogok tippeket sem adni üzleti modellekre, azt találja ki mindenki magának.

Tipikusan hazai kérdésekre akarok koncentrálni: hogyan lehet költség és időhatékonyan valamit megoldani, milyen mélységig érdemes lemenni egy-egy eszköz használatában, mikor érdemes külső segítséget kérni stb. Nem akarom tuti megoldásokat mondani. Illetve akarok, de nem tudok, mert sajnos tuti jó dolgok nincsenek, csak olyan megoldások vannak, amik az adott üzleti helyzetben az elérhető legjobbak. Ilyeneket viszont igyekszem adni.

Végül: nem a meggazdagodás ígéretével írom a sorozatot. Nem attól lesz valaki milliomos, hogy betartja az általam leírtakat. Milliomos attól lesz, ha ért ahhoz, amit csinál, és kitartóan, jól és koncentráltan dolgozik. Ebben viszont igyekszem segíteni.

És akkor a sok rizsa után az első, amit fontosnak tartok. Még mindig alapok, mégpedig weboldal. Íme.

Nézzük a weboldalad!

Ahhoz, hogy a későbbiekben elmondottaknak lásd az eredményét, kell, hogy mérd a weboldalad történéseit. Magyarul kell valamilyen eszköz, ami megmondja, hányan látogatnak és mit csinálnak. Van ilyened? Az jó. És szoktad nézni is? Ha igen, akkor a kisebbségbe tartozol! Éppen ezért az első triviális, de fontos javaslatom: tegyél fel valamilyen mérést a weboldaladra. A legjobb, ha ehhez a Google Analytics szolgáltatását használod, ami ingyenesen és könnyedén elérhető, ráadásul magyar nyelvű felület is van hozzá.

Nem ismered? Nem baj, egyelőre regisztrálj, és az ott leírtaknak megfelelően helyezd el a mérőkódot az oldaladba!

A regisztráció során az adatok értelemszerű kitöltése közben kapsz egy html kódot, amit az összes olyan lapodba be kell helyezni, amit mérni szeretnél. Ha a weboldaladat valaki más csinálta, akkor szólj annak a valaki másnak, hogy azt a kódot rakja bele.

Ha ezzel megvagy - vagy volt már kód az oldaladban - akkor egy lépéssel közelebb is kerültünk ahhoz, hogy tudjunk értelmes lépéseket tenni az interneten.

De akkor tegyünk még egy lépést. A Google-nek van egy másik ingyenes szolgáltatása is, ami nagyon sokat fog nekünk segíteni a jövőben, ennek a neve a Google Webmester Eszközök. Nem baj, ha nem vagy webmester, azért regisztrálj ide is (ezt amúgy sokkal kevesebben használják, mint az Analytics-et). 

Több módon is regisztrálhatod a weblapot, ezt a szolgáltatás szépen el fogja mondani. Ha elakadsz, írj kommentet, és segítünk! Ha van már Analytics-ed - és legyen! - akkor amúgy ez egy nagyon egyszerű folyamat lesz.

Ha készen vagy, akkor majd itt is nagyon érdekes adatokkal fogsz szembesülni, szintén a weblapod kapcsán. Erről is később írok.

És akkor ezek után innen fogjuk folytatni!