Onlinemarketing blog

Őszintén azt hittem, jobban állunk. A hazai kis- és közép vállalkozások jelenlétét folyamatosan "tapasztalom" az interneten, hiszen látom a weboldalakat, hirdetéseket. Látom, hogy mozgolódnak, de azt is látom, hogy nagyon sokan tudnak nagyon keveset az online marketing lehetőségeiről, így könnyen elképzelhető, nem a leghatékonyabb eszközöket használják.

Ezért arra gondoltam, elindítok egy sorozatot, amit direkt a kkv-knak írok: olyanoknak, akik kkv-t vezetnek, ott marketinggel foglalkoznak. Nem akarom feltalálni az internetet, nem akarok naaagy igazságokat mondani, egyszerűen csak rendezni szeretném azt a tudást, amit szerintem egy kkv-nak érdemes tudnia, ha ez a terület érdekli.

Tehát nem lesz semmi infotermék, semmi email cím megadás, semmi csodamondogatás - csak bejegyzések egy-egy témában, őszintén, kicsit talán tabukat is döntögetve, de gyakorlati tanácsokra építve. Lehet, a marketingben nagyon jártasaknak ez unalmas lesz - előre is elnézést kérek tőlük, tőletek.

A lényeg mindössze ennyi tehát: az Onlinemarketing blogon mostantól gyakorlati kkv tanácsok is lesznek - dedikáltan azoknak, akik komolyan gondolják az internetes reklámot.

A legújabb farokméret-helyettesítő mérőszám cégeknél a Facebook oldalukat követők, a Like-olók száma. Ez bizonyos határok között teljesen érthető, hiszen egy-egy cég esetében egyfajta sikeresség mérés az, hogy hányan szeretik, hány rajongójuk van. Igaz, nagyon sok múlik azon, hogy valóban önszántukból Like-olták az emberek az oldalt, vagy "oda lettek terelve". És természetesen az a cég, amelyik aktív a Facebook-on, több Like-olót fog gyűjteni, mint az, amelyik nem aktív.

Mindent összeszedve azért be kell látnunk: a jó Like-oló önkéntes Like-oló, vagyis valódi rajongó. Olyan valaki, akit tényleg érdekel az adott oldal tartalma, az adott cég, és ami nagyon fontos: potenciálisan vásárló is! E nélkül szinte semmit nem ér az ő Like-ja. Szinte semmit, de nem nullát, hiszen megvan azért arra az esély, hogy a cég által kirakott hírt, szöveget az ilyen Like-oló is továbbadja, továbbosztja. Más kérdés, hogy egyáltalán látja-e, ha amúgy nem érdekli az oldal, hiszen a nulla aktivitás következménye a láthatatlanság: nem jelenik meg a cég üzenete az üzenőfalán.

Ezek után talán érthető, ha azt mondom: a Like-ok nem a fán teremnek, nem a piacon megvásárolható termékek, hanem valaminek az eredményei. Ez a valami pedig egy átgondolt kommunikáció, és nem utolsó sorban: értékes tartalom, de legalább is egy releváns játék. (Releváns: a cég számára üzletileg értékes látogatókat hozó.)

Éppen ezért azt kell javasolnom, hogy aki ilyen oldalon szeretne Like-ot venni, az ne tegye!

Nem beszélve arról, hogy várhatóan nem magyar rajongókat hoznak, hiszen az USA és Anglia mellett a "világ minden tájáról" ígérnek Like-ot - ráadásul olcsóbban.

De ha magyarokat is hoznának... vajon mit lehet azzal kezdeni, hogy a rajongók száma hirtelen megnő, miközben sem aktivitás, sem egyéb más üzleti hatás nem történik? Pénz kiadása ez a semmiért, kezitcsókolom! Felejtősek az ilyen oldalak, nagyon.

Remélem, időben szóltam!

A hirdetők imádnak játékokat csinálni: a játékokban a fogyasztók aktívan részt vesznek, "bevonódnak", és ez olyan direkt visszajelzés, ami jó érzéssel tölti el a marketingest, ráadásul igazolja is, hogy, lám-lám, milyen fasza kis kampányt kreáltunk, hát zabálja a nép, látjátok nem? Dobtunk egy kis üveggyöngyöt, és vérszagra gyűlnek, mint az éji vad, hát nem király?

Mellékszál. Anno helyi rádióban dolgoztam, és ott is voltak játékok, szép számmal. Ilyen-olyan ajándékok, jellemzően nem túl drágák, de nem is nagyon olcsók. Ha egy játékot meghirdettünk, mindig azonnal égtek a telefonok, jöttek a játékosok, látszott, hogy hallgatják az adást, a hirdető örült, igazolni látta, hogy jó helyre került a pénze. Azt már csak mi tudtuk, hogy van egy 5-8 fős "kemény mag", akik állandóan játszanak, bármi is történik (és bármikor). Rajtuk kívül is voltak alkalmi játékosok, de ez az 5-8 ember biztosította nekünk az azonnali hype-ot, a visszajelzést - közben pedig már a telefon csörgéséről is szinte tudtuk, éppen ki hív minket. Mellékszál vége.

Tehát játszunk, bevonódunk, szavaznunk kell, és örülni, ha nyerünk, vagy ha más nyer. És miközben az egyik oldalon csak annyit várnak, hogy szavazz valakire - legyen szó Goldenblogról vagy egy Facebook-os akármiről - addig a másik oldal, az érintettek, kampányolnak, és minden eszközt bevetnek. Ezt a "minden eszközt" szó szerint kell érteni: mennek az emailek, felhívások, sőt... (Na, erről a "sőt"-ről most nem, de lesz annak is aktualitása.)

És így lassan, de biztosan kialakul, hogy az lesz a sikeres a szavazós játékokban, aki megtanul igazi erős kampányokat csinálni, aki megtanul kampányolni.

Van persze ennek jó oldala is: az így megszerzett tudás aztán felhasználható az élet más területén. És persze rossz oldala is: az ismerősöket állandóan zaklató, naponta spamekkel elárasztó barát egy idő múlva nem barát. Lepöckölendő mlm ügynökké válik, aki ha kérdez is gyanús lesz.

Kialakultak hát a házi kampányoldák, az amatőr reklámosok serege. És ha bekerül a képbe egy-két profi is, akkor vagy arat, vagy csak kapkodja a fejét: te jó ég, mi van itt!

Mondom mindezt tapasztalatból. Bár rám nem lehet szavazni sehol, de egy ügyfelünknek csinálunk szavazós játékot, ahol egy-két résztvevő azt gondolja, a legegyszerűbb, átlátszó trükköket is megesszük - majd amikor miattuk kicsit szigorítunk, rögtön megsértődnek... pedig tényleg csak annyi a cél, hogy tisztességes elbánásban részesüljön mindenki. És látom mindezt másnál is: úgy alakult, hogy két ismerősöm is elindult ugyanazon a Facebook-on meghirdetett játékon, ahol ráadásul nem is kevés készpénzt lehet nyerni, saját ötletük megvalósítására. Itt is beindult a belső adok-kapok, úgy a szavazatokban, mint verbálisan.

És belekerülni egy ilyenbe annyira nem jó. Hosszú távon pont azoknak lesz rossz, akik most ügyeskednek: egyre kevesebb ilyen játék lesz, nem éri meg a vesződés, nem éri meg a sok bosszankodás. A hirdetők majd leszoknak erről is. Pedig kár lenne: egy jól kitalált játék tényleg hatékonyan megszólíthatja a célcsoportot.

És hogy ne maradjon poén nélkül az írás, álljon itt a végén három link a fent említett három szavazási lehetőségre, némi blikkfang-gal nyakon öntve. Tehát:

Kit szeretnél elküldeni a Werk-be tanulni? A játék második fordulójában tíz ember közül választhatod ki a neked legjobban tetszőt! »»»

Szavazz Turcsán Tamás ötletére a Budapest Bank játékán, hogy meg tudja valósítani álmát, és segítséget kapjon arra, hogy segíthessen a segíteni akaróknak! »»»

Miyazaki Jun neve nem ismeretlen az online marketinges körökben, de most nem SEO vagy ppc a téma, hanem valami egészen más: a sci-fi! Ezen belül is a hazai sci-fi, amit nagyon jó lenne megmutatni a nagyvilágnak. Ehhez viszont le kell azokat fordítani... segíts Jun-nak, hogy nyerhessen a pályázatával a Budapest Bank játékán! A te szavazatodra is szükség van! »»»

Hát így. Igazi háztáji marketing, nem igaz?

Az a megtiszteltetés ért, hogy a Goldenblog verseny szakértő kategóriájának az egyik zsűritagja lettem. Ennek megfelelően augusztus 22-ig végig kell néznem az összes induló blogot (a kategóriában) - így illik, és e nélkül nem is lehet választani természetesen. Végignézve az iszonyú sok blogot, döbbentem rá, hogy mennyire szélessé vált a mezőny.

Még 5-6 éve, amikor a blogolás igazából beindult nálunk, volt arra esély, hogy az ember legalább az őt érdeklő témában írt blogokat kövesse. Így rá is kaptam a marketinges blogokra, láttam sok jó blog indulását, tündöklését - és bulvárosodását vagy halálát. És sok jó blog maradt is, szerencsére. Aztán ahogy beindult a Facebook, úgy kezdtek el újra gomba módra nőni a marketinges (jellegű) blogok, most már főleg a közösségi médiára kihegyezve - és egész egyszerűen követhetetlenné váltak számomra. Válogatni kell, nem lehet mindent és mindenkit olvasni.

Nem beszélve azokról a blogokról, amik nem szakmai okok miatt érdekesek... Virágozzék száz virág, sőt, ezer - és ez meg is történt. Ráadásul a blogok az életünk részeivé váltak, rendelkeznek mára nem kis lehetőséggel (sőt, némi hatalommal is).

Így aztán a Goldenblog lényege is megváltozott. Mára nem az a cél, hogy megmutassuk, vannak értékes blogok, hanem az, hogy megmutassuk, miket lehet érdemes követni, de legalább néha beleolvasni.

Közben a blogok egyre több tartalomszolgáltatónal fontos szerepet kaptak. Az Index.hu (CEMP) Blog.hu szolgáltatása olvasottságban, ismertségben az élmezőnybe került, az Origó is címlapon szerepelteti a saját blogszolgáltatásának, a Postr.hu-nak a legjobbjait, a HVG Online széles körből válogat a címlapra, de még a Nemzeti Sport is kapott egy blogos kistestvért, a Népsportot (és elnézést mindenkitől, aki kimaradt). Így a Goldenblog egyben komoly merítés is a szerkesztőknek: lám, ezekből érdemes lehet válogatni, figyelni, követni.

Az elkövetkező napokban tehát blogokat fogok felfedezni, olvasni. Aztán ha kialakul, kiket javaslok, majd megírom azt is.

Egy egyszerű kis blog. Alig olvassák páran, aztán egy írás, és hirtelen mindenki megismeri. Pedig nem lett mögé tolva sok millió forint, nagy kampány vagy bármi. Egyszerűen csak terjedt, mint a vírus. Berobbant a köztudatba, mint például anno a YouTube tette, igaz, akkor az egy szolgáltatás beindulása volt, ez a mostani meg tényleg csak egy kis blog...

Egy kis blog, de elért vagy 200-300 ezer embert pár nap alatt.

És akkor hirtelen érdekes lett a történet, és felmerült a kérdés: ez most véletlen? Tényleg egy ismeretlen valaki ismeretlen írása jutott el a TV2-ig néhány nap alatt? Miközben a háttérben a család az Összeesküvés elméletet nézi a Viasaton, én is azt elemezgettem itt magamban, hogy tényleg igazak lehetnek az utóbbi napokban felröppent összeesküvés elméletek? Vajon valóban egy politikai csoport ügyes akciója ez a bejegyzés? Mitől robbanhatott így be? Volt valaki - vagy valakik - a háttérben, ami aztán megadta a kezdő lökést?

Válasz? Egy összeesküvés elméletre? Kizárt! Hogy igaz lenne? Pont ez a lényeg, ahogy a filmben is elhangzik: a jó összeesküvés elmélet nem bizonyítható! Hát, ez sem.

De miért érdekes ez? Mert jól látszik, hogy egy egyszerű blog is hatalommal bír: van esélye, van lehetősége, és ha úgy alakul, hirtelen lesz hatalma. És ez a hatalom az információ hatalma. Az, hogy témát generál, az, hogy, tömegeket képes befolyásolni adott esetben.

Ez is egy hatalmi ellensúly, olyan, aminek nincs kétharmada. A blogok, miközben beépültek a mindennapjainkba, egyfajta hatalmi tényezővé is váltak. Önmagában kicsi hatalom, de látható, hirtelen - és lehet, csak rövid időre - fontossá válhatnak. Kinőhetik magukat.

Amikor az ember megnéz egy grafikont, akkor hajlamos olyan dolgot benne látni, amit gondol róla vagy amit az orra elé tesznek magyarázatot. És innentől nagyon nehéz lesz azt elmagyarázni, hogy amit lát, az nem teljesen - vagy egyáltalán nem - fedi a valóságot. Az interneten főleg könnyű beleszaladni ilyenbe, hiszen nagyon nem mindegy, egy-egy szám vagy grafikon mi alapján annyi, amennyi.

Volt már egy kisebb vihar pár hónapja a StatCounter adatai alapján, és akkor is az derült ki, hogy azok a számok nem pontosan fedik azt a valóságot, amit mögé gondolunk. Jelesül: nem mutat semmi releváns dolgot.

Ma a Twitteren jött elő ismét a StatCounter, ezzel a grafikonnal. A lényeg itt van:

Igen, megint az iWiW, és megint annak a forgalom változása (kiegészítés a post végén). És ami az érdekes: a StatCounter mutat egy szép, nagy kiugrást májusban, de aztán gyorsan rendeződnek is a viszonyok. Gyanús volt nekem ez a grafikon, főleg a májusi kiugrás, ezért gondoltam rászánok egy kis időt, és megnézem, mit mutat a Webaudit, ami mérőkódos módszerrel méri az iWiW-et. Az időszak ugyanúgy 2010 novembertől augusztus elejéig tart, és a napi egyedi látogatószám alapján készült íme (kattintva ez is nagyobb):

Két dolog látszik tisztán: az iWiW valóban lassan de biztosan veszíti a napi belépőket, de ezt azért tudtuk. De az is látszik, hogy nem történt semmi májusban.

A Webaudit mérési módszerei kellően megbízhatóak, bár a számok a belföldi forgalmat mutatják, de a trend pontos (a külföld kb. +10%-ot jelent). A StatCounter pedig? Nos épp ez az érdekes: nem is a látogatottságról szól, hanem arról, hogy egy-egy közösségi média oldalról mennyi látogató érkezik más mért oldalakra... (Fontosnak éreztem utólag ezt a kiegészítést, bár a linkelt korábbi írásból ez kiderül.)

Tanulság? Megint megmutatkozik a külföldi ilyen-olyan mérések pontatlansága a hazai piacra nézve, illetve az a tény, hogy mást és máshogy mérnek. Nem érdemes ezekből kiindulva következtetéseket levonni, hacsak nem magyarázzuk meg pontosan, mit is látunk.

Tegnap a Szívlapát rácsodálkozott arra írt arról, hogy vannak álprofilok a Facebook-on (és sok más közösségi szolgáltatásban). Pedig a dolog egyáltalán nem újdonság, sőt, már a Facebook előtti időkben is használták, igaz, akkoriban fórumokon. Az is érdekes, hogy az írásban a piac egyes résztvevőit, akik ezt szolgáltatásként kínálják, olyan szépen elénk tálalják, miközben nem beszélnek a pártokról, ahol ez gyakorlat (volt?). 

De nem baj ez, a lényeg, hogy megint kicsit az előtérbe került az a fajta etikátlan eljárás, amikor valamilyen kamu személyen keresztül valósítják meg a "buzz"-t. Sőt, én még ki is egészíteném egy ügyes módszerrel: párszor tapasztaltam, hogy valamilyen - jobbára nem magánszemélyhez köthető - személyes profil bejelöl, például az egyik volt iskolám öregdiák köreként. Majd a továbbiakban semmi más nem történik, mint időnként bedobnak egy-egy hirdetést.

Íme egy ilyen tettes: Radnóti Miklós Gimnázium Véndiákjai

Ez a profil alapvetőn szabálytalan, hiszen erre vagy egy oldalt vagy egy csoportot kellene létrehozni. De ráadásul nincs is benne értelmes tartalom... Na, ez ugye egy másik megoldás, itt nem csinos csajok és jóseggű pasik vannak, hanem közös élmények/emlékek. Elvileg. De ráadásul ezt még szarul is csinálják.

Korábban már írtam arról, hogy nemcsak cégek csinálnak kamu profilokat, amíg vannak Like-gyűjtő, vagy szavazós játékok, addig lesz értelme fenntartani 5-10-100 ál profilt.

Az egész dolognak az az érdekessége, hogy valójában az így elért eredmények egyáltalán nem olcsók. Hiszen ha működő ál profilt akarunk, akkor azt bizony életben kell tartani, ami elég sok idő, és az ugye ebben az esetben pénz. Egyáltalán nem olyan drága a Facebook-on hirdetéssel valódi felhasználókat "gyűjteni", hogy ne érné meg, és ha hirdetni akarunk itt, akkor is van számos legális lehetőség.

Persze amennyire az azonnaliság eszköze a Facebook, annyira az új vadnyugat is egyben: gyorsan fejlődő, jobbára ismeretlen terep, ahol megélnek a profik és az amatőrök, a legális és illegális megoldások is. Így aztán nem bízom abban, hogy valaha is kitisztulna teljesen a piac, de azt sem hiszem, ez az állapot így marad. Emlékezzünk csak, mennyi esemény-spam volt pár hónapja, és mára alig maradt belőle.

A megoldás egyébként nem a Facebook kezében van. Nem lenne rossz, ha a szakma hazai elkötelezettjei létrehoznának egy etikai kódexet (alapul véve mondjuk a WOMMA hasonlóját), és az azt megsértő hirdetőket rendszeresen nyilvánosságra hoznák. Sokat nem érne, de talán a nagy megrendelők ettől nem lennének boldogak, és inkább a legális megoldások felé fordulnának. Ezzel pedig annyira nem is érné már meg az ál profilok fenntartása, nem igaz?

Érzek én egy olyan elvárást elsősorban a fogyasztói oldalról, hogy a jó reklám szórakoztasson. Vagyis az a közkeletű vélemény, hogy az a jó reklám, ami tetszik, mert például jó a zenéje, vagy vicces, vagy pozitív érzelmeket vált ki belőlem. Az ember aztán hajlamos ezzel egyetérteni, és megpróbálni a fogyasztók kedvébe járni.

Ez kiemelten igaz a közösségi médiában, hiszen ott aztán tényleg az a sikeres, amit sokan továbbosztanak. És ugye ki az, aki ne szeretne hirtelen több tízezer embert szinte ingyen elérni? Naugye!

A fenti gondolatmenet amúgy elsőre logikus, és hajlamos vagyok én is bólogatni rá. Naná, ki szereti a szar reklámokat, nemigaz?

De akkor miért vannak szar reklámok? Miért fut a tévében unásig egy spot, miért lehet adásba adni olyan szövegeket, amitől az embernek már a szőr is feláll a hátán, és reflexből keresi a távirányítót?

Az a rossz hírem van, hogy azért, mert ezek a reklámok is működnek. Általában két olyan dolog van ugyanis, amit egy reklámnak teljesítenie kell: el lehessen vele érni a kitűzött célt és el lehessen vele érni a célcsoportunkat.

Márpedig ebben nincs benne az, hogy a reklámnak esztétikailag, filmművészetileg, zeneileg vagy bármi más szubjektív szempontból jó-nak kell lenni. Sőt. Az van benne, hogy hatásosnak kell lenni. Persze, a hatásosságot több módon is el lehet érni, és igen, van, amikor az esztétikai, szubjektív szempontok sokat segítenek. De van, amikor nem.

Most például kitaláltunk egy tök jó kampányt, benne olyan szórakoztató elemmel, ami vicces, érdekes, szeretik is az emberek. El is érjük vele a célcsoport. Csak egy baj van: nem hozza az elvárt konverziót. A kampánynak van egy másik fele, amiben nem vagyunk olyan jó fejek, direktbe nyomjuk az eladást, és hoppá, ott van konverzió. (Természetesen más csatornákról van szó.)

És akkor kedves olvasóm, ha nálad van a kassza kulcsa: melyik oldalra öntenéd a pénzed? Menjen tovább a jópofa cucc, vagy inkább a kicsit sablonos, kicsit belemenős a nyerő?

Tessék, lehet választani!

A hétvégén két tanulságos marketinges hibába is belefutottam, azt hiszem érdemes csámcsogni ezeken egy kicsit.

Az első esetében nem igazán emlékszem a hirdető cégre, de a reklámra pontosan: az RTL Klub Forma 1-es közvetítése előtt tettek fel valami szokásos bugyuta kérdést, hogy emelt díjas számon lehessen rá válaszolni (de itt legalább volt helyes válasz, szemben az aznap esti nagyfilmnél feltett kérdéssel...), majd felsorolták a nyereményeket. Nos, itt volt a hiba: az első díj egy olajcég autóolaj kínálatából 6 féle motorolaj.

És most gondoljunk ebbe bele: mi a francot kezdjek én 6 féle motorolajjal, ha nem vagyok autószerelő? Mire jó az? Oké, értem, hogy ezzel elhangzott, hogy milyen széles a cég választéka, de ez a nyeremény, már elnézést, de szart sem ér a magánszemélyeknek. Ezért biztos nem fogok emelt díjas számot hívni vagy sms-t küldeni!

Persze lett volna jó megoldás: a fődíj a hirdető széles olajkínálatából a nyertes által kiválasztott olaj, abból is két olajcserényi adag (ez így egy átlagos autót nézve 10 liter nyeremény). Ennek lenne értelme, nem?

A másik hiba már online-os. Az elkövetője a KIKA, egészen pontosan a KIKA weboldalát nem kellő gondossággal kezelő marketinges csapat.

Az oldal egyértelműen külföldön készül, hozzánk a magyarítás jut el - nincs is ezzel baj. A baj azzal van, hogy az utolsó fázisok egyikében nincs senki, aki átnézte volna az eredményt. Ugyanis ami más nyelven jól működik, az egy kis fordítási baki miatt nálunk nem annyira. És íme az eredmény:

Aki többet szeretne látni, az erre jöjjön »» (illetve, ha időközben javították vagy eltűnt az oldal, íme egy nagyobb screenshot)

Tehát bár az alacsonyabb ár van kiemelve, de alatta a szöveg alapján a drágább az érvényes akciós ár! Hát nem aranyos?

Persze, ez egyértelműen szerkesztői hiba, de elvileg, egy jól felépített munkafolyamat során, ennek már az élesítés előtt ki kellett volna derülnie. Nem derült. Oké. De kint van több napja! Javítani kellene ezt, kedves KIKA!

Tanulság: hiába veszünk át egy külföldi rendszert, a fordítás bizony szakma, és ráadásként mindig, mindent ellenőrizni kell.

Kétségtelenül a hétvége mémje Jakab Andor írása arról, miért nem ad munkát senkinek. Az írás több szempontból is tanulságos, íme ezek közül kettő.

A tartalomhoz

Nekem nincs 12 alkalmazottam, van viszont négy. Igaz, nem egyszerre vettem fel őket, és nem adtam el a lakásomat a vállalkozás beindításához - egyedül kezdtem és a munkámat fektettem bele, plusz bő egy éves fizetésemet (egy évig kerestem sokkal kevesebbet a vállalkozásból, mint amennyi kellett a megélhetéshez). Volt viszont kitartásom és hitem abban, hogy amit csinálok, az jó, és sikeres lesz. Ezért nem hagytam abba fél év vagy egy év után, hanem csináltam tovább - és megérte. Mert később tudtunk bővülni, terjeszkedni is, és mára a négy embernek és nekem (plusz a családunknak) a megélhetése múlik részben vagy egészben a cég működésén.

Van irodánk, de nem ott dolgozunk, a "home office" kényelmes és megfelelő háttérrel hatékony is. Ez azt jelenti, nem költünk se 1 milliót, se annak a negyedét irodára. Sokkal kevesebbet - 100e Ft alatti összeget. Persze ez nem csilli-villi belvárosi iroda, de nincs is rá szükségünk.

A fentiek után talán hiteles lesz a véleményem. Egyrészt az írásban van néhány tévedés (más az adószint, például), de ez az alapfelvetést nem változtatja meg: kutya nehéz dolog ma idehaza vállalkozni. Másrészt ami az írásból hiányzik, az pont a vállalkozói gondolkodás.

Az ember nem azért lesz vállalkozó, hogy munkát adjon vagy legyen munkája, hanem szeret(ne) valamit csinálni, el akar valamit érni, és ezért mer kockáztatni - vagyis vállalkozni. Az írásból pont ez hiányzik. Ugyanis egy 12 (vagy 5, vagy 20, tök mindegy) fős céget az ember nem megtervez, hanem felépít. Ez a fajta analitikus gondolkodás, amiről Jakab Andor ír, sokkal nagyobb volumenbe működik, amikor valaki befektetni akar - de abban az esetben nem 12 fős céget épít. És olyan volumenben a számok máshogy alakulnak, gondoljunk csak a lehetséges állami támogatásokra vagy a cégméretből adódó egyéb előnyökre. Más kérdés a kockázati tőke, de itt nem arról van szó...

Embert akkor veszek fel, ha megéri. Vagy keresünk már annyit, hogy fel tudjuk venni, vagy tudom, hogy az új ember többet fog hozni, mint a "költsége". Vagyis nem patikamérlegen számolom ki, hogy mennyi ember mennyi munkát csinál, hanem ahogy fejlődik a cég, úgy van igény újabb emberekre. Ki az, aki ezt máshogy csinálja kisvállalkozói szinten?

Mindent összerakva: igaz, amit Jakab Andor ír, csak a világ nem pont így működik. Ettől még ez nem jó és nem helyes, sőt, sokkal könnyebb lenne, ha mindaz teljesülne, amit Andor kér. Mert ki kell mondani: a jelenlegi hazai környezet egyáltalán nem vállalkozó barát, bárki bármit állítson. De ez így van kb. 1946 óta ebben az országban...

Az írás hatása és terjedése

A tartalmon túl nem mehetünk el egy fontos tény mellett: Jakab Andor írásának a berobbanása eddig példa nélküli a hazai blogszférában.

Ismerjük a számokat, tudjuk, hogy van közel 3,5 millió hazai Facebook felhasználó, és vannak egészen népes rajongói oldalak, de ennek a hatását - hát, eddig nem láttuk. Most viszont igen.

Egy alapvetően jól megírt, hatásos írásról van szó, ami valamiért elszállt. Nem kicsit. Az első napon úgy lett több tízezer! Like a Facebook-on (vagyis lefordítva: több tízezren osztották meg a falukon), hogy sehol nem kapott semmilyen "lökést". Persze, ezek után kikerült több nagyobb forgalmú portál címlapjára is, de ez már inkább reagálás volt, semmiképpen nem hatás kiváltása. Most, amikor ezt a bejegyzést írom, már 50 ezer fölött van a Like-ok száma.

Jakab Andor ír is erről, ezt is érdemes elolvasni.

A jelenségre felfigyelt a sajtó is. Szombaton először Mandiner, aztán HVG majd Index címlapra is került a dolog. Ezzel kapcsolatban azt tartom piszkosul érdekesnek, hogy a forgalomban alig volt érezhető. Az olvasók elsöprő többsége a Facebookról jött előtte is, addig is, amíg címlapon voltam, és azóta is, hogy már nincs címlapon.

Vagyis a Facebook ma, Magyarországon, képes olyan elérést produkálni, amilyet eddig csak a tömegmédia tudott. Úgy ért el egy írás több százezer embert (péntek óta 200 ezernél több olvasó!), hogy az nem a tömegmédiában jelent meg.

Ha más nem is, de ezek a számok nagyon pontosan mutatják a közösségi média erejét. És beszélhettünk itt tavasszal a Facebook meg Twitter forradalmakról Egyiptom, Tunézia vagy Líbia kapcsán, de ennyire egyik sem volt nekünk, itt kézzelfogható. 

Lefordítom: ha valaki érdekes, hatásos, az a közösségi média segítségével nagyon sok embert el fog érni. Olyan üzenettel, amit senki, sehol nem fog tudni megállítani, nem fog tudni sem cenzúrázni, sem betiltani.

Jegyezzük ezt meg. És esetleg súgjuk egyes cégvezetők és politikusok fülébe is: ez egy olyan ellensúly, amit nem lehet kétharmaddal megszüntetni.

Ahogy például a gravitációt sem.

Mindig szeretek az ügyfeleimtől tanulni. Én marketinges vagyok, azon belül is online marketinges, ráadásul elsősorban mint külsős tanácsadó, így nem látok rá azoknak a cégeknek a teljes működésére, akiknek dolgozom. Egészen pontosan annyit tudok a belső dolgaikról, amennyit akarva-akaratlanul elmondanak.

És azt hiszem ez így is van rendjén. De éppen ezért számtalan olyan eset van, amikor tanulok a partnereimtől. Megtanulok olyan gyakorlati dolgokat, amelyek sok esetben triviálisnak tűnnek - miután az ember már megtapasztalja. Most épp egy ilyen dologgal találkoztam megint.

A téma a szezonalitás. Tudott dolog, hogy a marketingnek figyelnie kell a szezonalitásra, vagyis az év közbeni változásokra. És itt nemcsak arra gondolok, hogy pl. Karácsonykor sokat vásárolnak a népek, vagy ne nyáron hirdessünk sí utakat. Hanem arról van szó, hogy az év különböző szakaszaiban bizonyos dolgokat máshogy kell kezelnünk, elsősorban természetesen azért, mert a fogyasztóink máshogy viselkednek.

Máskor vásárolnak, máskor töltenek több időt az internet előtt, máskor érnek rá. Pl. ha jó az idő, akkor a hétvégét vízparton töltik és nem egy plázában. Éppen ezért mást és máskor kell hirdetni nekik, és kiemelten igaz az internetre: amennyire természetes, hogy a hét végével több időt töltünk az otthoni számítógép előtt, annyira nem igaz ez a nyáron. Ilyenkor a vízparton töltünk több időt.

Hozzá kell tennem, hogy ahány cég, annyi lehetséges forgatókönyv van arra nézve, mikor hogy viselkednek a vevőik. De ha több évre visszamenőleg van lehetőség pl. a bevételi, forgalmi adatokat elemezni, akkor azokból nagyon érdekes következtetéseket lehet arra nézve is levonni, hogy mikor és mit érdemes reklámozni.

De ezek a pénzügyi adatok olyanok, amit én nem látok, de az ügyfeleim igen. És amikor átnézik, majd következtetéseket vonnak le - vagy vonunk le együtt - akkor tanítanak.

Ma kaptam a hírt, hogy az ETARGET hazai hálózatán elérhetővé vált a retargeting lehetősége. Nem számít ez a megoldás már újdonságnak, de nem is annyira elterjedt, így érdemes felidézni, miről is van szó. Ezt írja az ETARGET:

Ez a marketing-technika lehetővé teszi olyan emberek megcélzását hirdetésekkel, akik korábban már ellátogattak a weboldalunkra.
(...)
A retargetingnek köszönhetően felhívhatod magadra a potenciális vásárlók figyelmét azt követően is, miután azok elhagyták a weboldaladat.

Amiért ez mégis fontos hír, az az, hogy az ETARGET több mint 1800 hazai weboldalon van jelen, többek között az Index.hu és az Origó oldalain is. Vagyis nagyon széles elérést tesz lehetővé, ráadásul egy automatizált rendszer segítségével.

Hozzá kell tennem, az ETARGET az elmúlt időszakban nem erőltette meg magát új szolgáltatások bevezetésével, és ráadásként sok esetben tapasztalom, hogy nem annyira hatékony a megjelenés, mint volt akár pár éve. Több oka is van ennek, de remélem, ez az új módszer segít ebben is, vagyis hatékonyabbá teszi a kampányokat.

Meglátjuk. Azt hiszem, találunk alkalmat az elkövetkezőkben, hogy kipróbáljuk, és ha így lesz, beszámolok az eredményekről!

A hagyományos, sugárzott média, vagyis a tv és a rádió egyértelműen olyan szolgáltatások, amiből jó esetben egyszerre csak egy valamit tudunk "fogyasztani": egyszerre egy csatornát nézünk, egy csatornát hallgatunk. Nincs megosztás, maximum kapcsolgatás ide-oda.

Persze ezek mellett lehet mást is csinálni: újságot olvasni, internetezni. Vagyis létezik a párhuzamos médiafogyasztás, így ad abszurdum napi 30 órát is tudunk "információt enni". Persze ennyit nem szoktunk. Nem szoktunk, mert jobbára adott az az időmennyiség, amit egy-egy tevékenységre fordítunk.

Amíg az interneten célirányosan keresünk valamit, addig minden szolgáltatásnak azonos az esélye: egy hírt, információt majdnem mindegy, hol találjuk meg, ha az fontos, érdekes vagy hasznos - és mindenek előtt pontos, hiteles. De amint elkezdünk szórakozni, rögtön időzavarba kerülhetünk. Egy hosszabb cikk elolvasása, egy online játék vagy egy testesebb videó megnézése bizony mind olyan tevékenység, ami viszonylag sok önálló időt igényel. És ezt a véges időből tudjuk elkölteni.

Így aztán amikor egy-egy szolgáltatást megismerünk és elkezdünk használni, azonnal adunk valamit: az időnket. És sok esetben ezzel el is veszünk másoktól. Tehát amikor arról beszélünk, hogy egy új szolgáltatást indítunk, akkor bizony nemcsak egy újabb szereplő leszünk, hanem azonnal mindenki versenytársa: időt akarunk magunknak. A felhasználók idejét.

És ezért tévedés azt gondolni, hogy az internetes szolgáltatások szépen, békésen elférnek egymás mellett. Főleg, ha ugyanarra a funkcióra, ugyanarra a tevékenységre vannak kihegyezve. Még a híreket is a számunkra preferált helyeken olvassuk, a közösségi szolgáltatásokat pedig pláne ott használjuk.

És ez az, amiért nagyon fontos a Google+ és a Facebook "csatája": a harc elsősorban arra megy ki, ki tud többet szerezni hosszú távon a felhasználó idejéből, vagyis ki tudja jobban lekötni a felhasználókat. A Google-nek eddig ugyanis egy szegmens - a közösségi szegmens - nagyon hiányzott.

Nálam egyébként egyelőre vesztésre áll a G+, sokszor napokig nem lépek be, pedig az egyik böngésző fülön ez is nyitva van, tényleg csak egy kattintásnyira. De valamiért csak ritkán adok nekik erre is az időmből. Persze ez változhat. Számos példát látunk arra, hogy akár hónapok alatt tömegek vándorolhatnak egyik szolgáltatásról a másikra, és a korábban az idejükkel kitüntetett oldalak hirtelen kiüresednek.

Vagyis minden lehetséges. És mindenkor.

Miközben a hazai online reklámpiac növöget, azt vesszük észre, hogy ebből egyre kevesebb pénz marad itthon. Korábban már írtam, hogy az egyik pénzkiemelő csatorna azok a külföldi szolgáltatások, amelyek idehaza is elérhetőek és sokan használják. Nevesítve a Google és a Facebook. A Google már egyre komolyabb hazai stábbal dolgozik, ráadásul aktívan jelen van itthon: konferenciákat támogat, mozgatja a hirdetési bevételeinek egy részét. De ettől még a nála elköltött pénzből nem fognak hazai online újságírók bevételhez jutni (kivéve, ha az AdSense-en keresztül van az adott oldalnak bevétele, de így is a pénz egyik fele kifelé megy az országból).

Teszem hozzá, a nagy piacvezetők sem tökmagyar cégek. Az Origó a Magyar Telekom tulajdon, ami ugye a német távközlési cégé (többségében). A Sanoma (vagyis pl. a Startlap) sem magyar cég. Az Index.hu-t tulajdonló CEMP lehet, hogy magyar, de a többségi tulajdonos egy offshore cég - vagyis "némi" adóoptimalizálás ott is történik (amennyiben ugye van nyereség). De a felsorolt három cég, és még számos nagy szereplő (Axel Springer, Ringier, HVG stb.) sok embert alkalmaz idehaza, és a fejlesztéseket is jobbára itt csináltatja. Ezért szoktam különvenni a Google-től és a Facebook-tól.

De mit utaltam rá, van még egy út kifelé a pénzeknek. Ez pedig az az eset, amikor külföldi oldalon jelenik meg magyar hirdetés. Ilyenkor persze csak azok látják a magyar hirdetést, akik itthonról interneteznek, vagyis a magyar IP címhez rendelik a magyar hirdetést. Persze az ilyen megrendelésekből befolyó pénz a külföldi oldalt gazdagítja.

Mondhatnánk, ez így természetes, értékes forgalom, járjanak jól a külföldiek is - de érdemes azért azt is figyelembe venni, hogy sokan nem azért hirdetnek külföldön, mert az a legjobb megoldás, hanem azért, mert bizonyos megoldások ott megoldhatóak, nálunk meg nem. Például fizetési megoldások, jelesül az affiliate. Vagyis amikor a hirdetésért elsősorban valamilyen megvalósult akció alapján fizetünk (pl. eladás, feliratkozó stb.). Ugyanis a hazai weboldalak többsége vagy nem kínál ilyen megoldást, vagy csak nagyon korlátozott keretek közt. Így aztán, aki ilyen formában szeretne hirdetni, az kiszorul a külföldi oldalak hazai forgalmára. És ha ez beválik, akkor nem is biztos, hogy haza akar jönni.

És ez szomorú. Hiszen tipikusan olyan pénzek mennek ki, amik itthon is maradhatnának.

Nyáron nyaralok, télen telelek,
a Trotechnikus, az mindig Elek,
kérdezz valamit, s én megfelelek,
nyáron nyaralok, télen telelek.

Nyáron nyaralok, télen telelek,
ki mézet ad, azzal nem perelek,
kérdezz valamit, s én megfelelek,
nyáron nyaralok, télen telelek.

Nyáron nyaralok, télen telelek,
villanyt fára ingyen szerelek,
kérdezz valamit, s én megfelelek,
nyáron nyaralok, télen telelek.

Micimackó

Miközben az iWiW körül egyre nagyobb a csend, és nem tűnik úgy, hogy a módosításokkal vagy akár a nyereményjátékkal olyan nagy áttörést sikerült volna elérni, a hazai internet is a Google új közösségi oldaláról, a Google+ -ról (vagy ahogy leginkább rövidítik: GP) beszél.

És nemcsak beszél. Használják is. Emlékszem, amikor a Facebook érdekes kezdett lenni számomra, akkor még alig voltak rajta magyarok. Mármint a mostani, 3 milllió fölöttihez képest. Sokkal-sokkal egy millió alatt jártunk. De valami már akkoriban is látszódott, és érződött, hogy ebből idehaza is nagy dolog lehet.

A Facebook-hoz képest a Google+ iszonyúan gyorsan nő. Százas nagyságrendben vannak fent ismerősök, még úgy is, hogy korlátozott volt a meghívó küldés és regisztráció. Igaz, elsősorban bloggerek, geekek, médiás és marketinges arcok vannak ott, de ott vannak, és ráadásként használják, plusz (+) beszélnek is róla.

A Google+ -ról, egy új közösségi oldalról. És nem az iWiW-ről.

Miért? Részben, mert a Google csinálta, és párszor már bebukott. Részben, mert más, mint a Facebook, de jó irányba más. És persze a kíváncsiság miatt. Jó látni, ahogy javul és növöget a rendszer, jó látni, ahogy jönnek és jönnek az aktív felhasználók.

Ugyanakkor nem hiszem azt, hogy a Google+ lesz az új Facebook. Nem azért, mintha nem tudna annyit, és nem azért, mintha nem lenne meg rá az esélye. Hanem mert a Google+ annyival nem több a Facebook-nál, hogy valami újnak nevezhessük. Egy új közösségi oldal, igen, kicsit más funkciókkal, igen, de ennyi. Amikor a Facebook jött és vitte az iWiW-et, akkor újat, többet tudott mutatni, több területen is (külföldi kapcsolatok, funkcionalitás, sebesség, céges támogatás). A Google+ egyelőre hozza a kötelezőt: nem szolgai másolat, de alapvetően az, ami a Facebook is.

Ha valaki majd megöli a Facebook-ot, az vagy egy valami teljesen máshogy működő szolgáltatás lesz, vagy esetleg egy Google++. De addig még el fog telni jópár év.

Az iWiW-nek pedig így egyre kevesebb az esélye. A Facebook, bár van magyarítása és pár ügynökség közvetlen kapcsolatba is van velük, de azért alapvetően külföldi megoldás. Nincs konkrét képviselet, nincs semmilyen direkt támogatás. Ezzel szemben a Google itt van. Oké, ők sem magyarok, de vannak hazai Google alkalmazottak, van hazai képviselet. Ami azonnal és rögtön egyben a Google+ képviselete is. Vagyis rendelkeznek azzal a helyi háttérrel, amivel az iWiW is.

Lett tehát plusz egy közösségi oldalunk. Félő, ez lesz a végső csapás a hazai közösségi oldalra. Végső soron ott leszünk, ahol eddig voltunk...

Eddig is volt adatvédelmi törvényünk, és ez alapján is kellett adatkezelési számot kérni. De mivel a törvény nem büntette azt, aki ilyet nem kért, hát, nem sok cég kért magának. Pedig nem volt semmilyen különös költsége, csak várni kellett rá, nem keveset. Persze kellett a számhoz adatkezelési szabályzatot csinálni, és kitölteni egy űrlapot, de ez önmagában nem olyan hatalmas feladat. Hiszen az egész azt a célt szolgálja, hogy valóban helyesen kezeljük mások adatait.

És akkor a változás. 2012. január 1-től nem lehet adatkezelést folytatni addig, amíg a hatóság nyilvántartásba nem vesz. És nem viccelnek: akár 10 millió Ft is lehet a bírság.

Ráadásként nem lesz ingyenes regisztráció, mint eddig volt. Jó kis változások, nem? És hogy kit érint?

Mindenkit, aki valamilyen személyes adatot kezel. Vagyis elvileg, ha hírleveled van, már érintett vagy...

Teendő? Érdemes időben lépni. December 31-ig ez ingyen megtehető! Ha pedig bővebb (és pontosabb) információ érdekel, akkor irány Dr. Kulcsár Zoltán blogja!

Folytatva a MiniCRM bemutatását, kicsit tisztázni szeretném, miért is találó név az, hogy "mini".

Először is: nem a funkcionalitása miatt! Ez nagyon fontos, hogy nem valami nagy megoldás butított verziója, nem is valami szűkített tudású rendszer. A MiniCRM egy teljes megoldás - elsősorban a mikro- és kisvállalkozásoknak! Ezért mini: mert akár a mini cégek is használhatják. Szélsőséges esetben akár egy egy fős cég számára is hasznos lehet (van ilyen felhasználó), de 3-5 főtől kezdve ideális. Hogy meddig? Elvileg bármekkora cégnek jó lehet, akiknek a MiniCRM tudása kell, de 30-40 főig egészen biztosan ideális megoldás.

A MiniCRM fejlesztését ugyanis pont az indukálta, hogy a mini és kisvállalkozások számára elérhető megoldást készítsenek. Sok más mellett gyártó cégeknek, nagykereskedéseknek, építőipari cégeknek nagyon jó ez a rendszer, de lakossági szolgáltatásokra, eladásokra is lehet használni. Fontos, hogy mindez kisvállalkozói gondolkodással: nem a nagycéges megközelítést, hanem a kiscéges rugalmasságot tartották szem előtt a fejlesztők.

A kisvállalkozások ugyanis elég speciális helyzetben vannak: jellemzően nem szívesen költenek adminisztrációs rendszerekre, és sokkal inkább ismerik a szakterületüket, mint bármilyen vállalatvezetési elméleteket. Így a MiniCRM-nek egy kicsit abban is kell segítenie, hogy meglássák a felhasználók a cégüknél lévő folyamatokat, azokat le tudják írni, tudják rendszerezni.

A MiniCRM mindebben partner, de persze elsősorban egy eszköz. Az érdemi és folyamatos munkát maguknak a vállalkozóknak kell meglépniük - mint minden crm rendszer esetében.

(x)

A webes megoldások egyik fontos része a programozás. Aki már próbált bármi egyedit összehozni, az tudja, hogy az egész projekt léte függhet egy jó (vagy éppen egy rossz) programozótól, csapattól.

Ráadásul a programozó kezében is vagyunk. Vagyis ha nem bástyázzuk magunkat időben körbe mindenféle technológiai megoldással, akkor akár viheti is magával a teljes projektet. És van, amikor ez megtörténik. Főleg, ha valaki nem fizeti ki a programozót. Íme:

A tanulságot mindenki vonja le magának... 

Részben egy véletlen, részben kedves feleségem ügyes szervezése okán sikerült a nagy meleget úgy kifognunk, hogy most vagyunk Keszthelyen nyaralni. Az elviselhetőséget a keszthelyi Városi Strand biztosítja, egyrészt az van legközelebb, másrészt van medence és ingyenes nagy csúszda is. A strand viszont elég nagy, egész pontosan hosszú.

Mi egy kicsit a kertek alatt, egyfajta ho shi min-i úton keresztül közelítjük meg a helyet, a hátsó bejáraton keresztül. Ez, mint kiderült, több ok miatt is hasznos.

Egyrészt a tömeg nem lett okosabb az elmúlt években: továbbra is a főbejárathoz közel tömegelnek, így ott szinte talpalatnyi hely sincs, szívják egymás lábszagát napozás címen. Szemben a strand hátsó részével, ahol van tér, hely, árnyék, és némileg nyugisabb is.

Másrészt ez a fajta tömegelrendezés egy sajátos kis piaci helyzetet is kialakított: a főbejárathoz közeli vendéglátó helyeknél sokan vannak, hátrébb kevesebben. És ezt nem lehet reakció nélkül hagyni: ahogy az ember távolodik a főbejárattól, úgy válnak egyes ételek és italok egyre olcsóbbá. Lángos, sültkrumpli és így tovább: alkalmazkodtak az adottságokhoz.

Ami nincs, és talán ez valahol érthető is: a távolabbi helyek nem reklámozzák magukat elől. Gondolom, ennek részben az az oka, hogy az elől lévők ezt nem néznék jó szemmel (vagy megegyeznek az üzemeltetők). De a piaci árak ilyenfajta kialakulása nagyon tanulságos: ha egyfajta szabadverseny alakulhat ki, akkor az bizony ki is alakul. Nincs különösebb szabályozás, mint a nagy fesztiválokon, és máris a vevők járnak a legjobban.

Ja, igen. És udvariasak és készségesek az eladók. Ja, persze, hátul. A főbejárattól messze.

Amióta félig legálisan lehet spam-elni (vagyis a céges címekre lehet szabályosan kéretlen leveleket küldeni), azóta jönnek is szép számmal az ilyen-olyan hazai ajánlatok.

Imádom ezeket. Mivel szűrés nélkül küldik ki, így én is kapok egy csomó olyat (a céges címünkre), ami nekünk konkurens szolgáltatást kínál. És ez jó! Egyrészt ötleteket ad, másrészt igazán szuper konkurencia-figyelés. Legalább ennyi haszna legyen ennek...

Éppen ezért, szeretem a spam-eket. Még véletlenül sem rendelnék ezekből, de olyan viccesek tudnak lenni néha. Érdemes őket olvasgatni!

(És majd írok egy olyan postot is, hogy szerintem mi a spam, ígérem!)

Idén is lesz Goldenblog, természetesen. És mint minden évben, idén is lesz némi eltérés a korábbihoz képest. Az egyik, hogy az idei főszponzor a Telenor lett.

De az talán érdekesebb, hogy most nincs szétszedve hetekre a sok kategória, lehet azonnal nevezni a blogokat minden kategóriában. Csak bő egy napot kell várni, hiszen július 7-én indul a verseny.

Ráadásként idén (is) zsűrizek, a Szakértői blogok közül kell nekem is kiválogatni, melyek a legjobbak. Ez viszont azt is jelenti, hogy idén rám nem lehet majd szavazni, így nevezni sem érdemes!

Őszintén kíváncsi vagyok az idei felhozatalra. Mára a blogok már nem számítanak kuriózumnak, így igazán érdekes, milyen is ez a folyton megújuló, ám lassan de biztosan megérő piac.

Szóval, Goldenblogra fel, és még jelentkezem!

Szóval jól benéztem tegnap este, írtam egy olyan bejegyzést, amiben sikerült szép tévedéseket nagy ökörségeket beleraknom. Ezúton is kérek elnézést azért, hogy nem vagyok tökéletes, hogy nem néztem utána kellő körültekintéssel. Tehát akkor a tegnapi téma, de mostmár remélhetőleg pontosabban:

Ha a Facebook-on beillesztünk egy linket, akkor a megjelenő ajánlóban látszik maga a link, a cím, egy ajánló és kép. Valahogy így:

Ezek közül a képet az oldalon található (és a Facebook által megtalált) képekből lehet kiválasztani, vagy választhatjuk, hogy ne legyen kép. A címet és az ajánló szöveget kézzel tudjuk módosítani:

De alaphelyzetben itt a linkelt weboldal meta title mezőjének és meta description mezőjének a tartalma jelenik meg, tehát ha weblap tulajdonosként szeretnénk eleve jó címet és szöveget, akkor ezeket kell helyesen kitölteni. Ha ezt valamiért nem akarjuk megváltoztatni (pl. keresőoptimalizálási okok miatt), akkor a Facebook ad egy alternatív lehetőséget: az Open Graph protokollt az itt leírtak szerint tudjuk programozni: http://developers.facebook.com/docs/opengraph/

Így egészen biztosan úgy jelenik meg a link az oldalunkra, ahogy mi szeretnénk. Érdemes ezt figyelembe venni, ha fontos számunkra a Facebook-ról származó forgalom.

Köszönöm a kiegészítő kommenteket az előző bejegyzésemhez, hát, így kellett volna elsőnek is megírnom, na. 

Köszönöm, hogy megtaláltad ezt az írást, de inkább ezt olvasd el a témában, ahol javítottam a hibákat. Köszi.

#

Tényleg csak egy kis apróság, de talán figyelmet igényel. Egyre többen osztanak meg linket a Facebook-on, sőt, egyre több cég is ugyanezt csinálja a saját Facebook oldalán, tartalomként. Ilyenkor a Facebook kicsit önkényesen kiválasztja, hogy szerinte mi az, ami a cikkből számít: a címet, az ajánlót, a képet.

Beillesztéskor ezek közül mi egyedül a képet tudjuk kiválasztani, ha többet is talál. A másik két elemre nincs nagy ráhatásunk, az pontosan attól függ, ahogy a weboldalon megjelent. A beillesztett oldal title mezője lesz a kiemelt cím, és a description mező lesz a rövid ajánló.

Nos, ha itt hülyeség van, akkor a hülyeség fog ott megjelenni. De ha ügyesek vagyunk, és ide valóban értékes tartalmat rakunk, akkor ezzel még érdekesebbé válunk, még több látogatót tudunk a Facebook-ról az ilyen ajándék beszúrásokon keresztül kapni.

Figyeljünk erre.

Azt hiszem, az új médiatörvénynek sikerült olyan eredményeket is hoznia, ami az internet egyes részeit idehaza visszalövi a statikus(abb) sajtó korába. Egészen konkrétan arra gondolok, hogy a kommentezés módja és lehetősége az, ami részben megváltozik. Ugyanis mostantól a kommentekért a felelős - na, kicsoda? - hát természetesen a kommentező a cikket megjelenítő sajtótermék.

Hogy miért? Lehetne ezt hosszan magyarázni, de nincs sok értelme. Az ok egészen egyszerű: a kommentezőket nehéz megfogni, a sajtótermékeket meg könnyű. Főleg, hogy mindenkinek kötelezően be is kellett jelentkeznie a Méltóságos Főhivatalnál Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál.

Szóval, reagálni kellett, hiszen a hazai kommentezők nem ismernek se istent, se embert, se Orbánt, se Gyurcsányt, se senkit. Öntik magukból azokat a magánvéleményeket, amelyek innentől büntethetőek - és hát más faszával verik innentől a csalánt, na. Illetve nem verik. Hiszen ahogy nézem, a kiadók reagálnak. Íme két példa.

Az első a Velvet.hu Itt egy egyszerű huszárvágással megoldották a kérdést, és egész egyszerűen megszüntették (átmenetileg?) a kommentezés lehetőségét. Tiszta ügy, innentől kuss van, mindenki boldog, igaz? Aki nem, annak is kuss! Na! Azért... 

A Délmagyar.hu más utat választ: előzetesen moderál. Vagyis időt, energiát (pénzt) fektetnek abba, hogy maradjon valami kommentezési lehetőség. Ez se olyan jó, hiszen pont a pörgés az, ami el fog veszni. Kényszermegoldás, na.

Vagyis eljutottunk oda, hogy bár az internet technológiája lehetővé tenné az azonnali véleményalkotást, de törvényi úton, politikusi szándék által ez korlátozva lett. Hiszen az internet elsősorban azoké, akik büntethetik. Vagyis a regnáló hatalomé. Ezt akarták, megkapták. Hatalmi úton nyúlnak bele a technológiába, és ezzel visszalőnek minket a jópár évvel ezelőtti állapotba. Jó lesz ez nagyon, igaz? Remélem, tetszik! Úgyse tehetsz mást.

Mert nekem tetszik. Igen. A rend, az fontos, arra szükség van. Mert rend nélkül olyan rendetlen a világ, na. Kell ez a szabályozás, mert a végén még olyan vélemények is kikerülnek a nyilvánosság elé, ami bánthat embereket. Anyukákat, apukákat, fiúkat, lányokat, politikusokat. Főleg politikusokat. Mert ők igazán érzékenyek, és a végén még majd elsírják magukat. Ezt nem hagyhatjuk!

A blogíró nemcsak elfogadja most ezt, hanem örül is neki, nagyon. "Diadalt aratott önmaga fölött. Szerette Nagy Testvért."