Onlinemarketing blog

Mivel zsűriztem, így hivatalos voltam az idei Goldenblog díjátadójára. A tavalyi év nekem kimaradt, de előtte ott voltam elég sok Goldenblog átadón, így volt némi összehasonlítása alapon. És azt kell lássam, hogy bizony szépen lassan megtörtént az első generációváltás a hazai blogoszférában.

Láttam természetesen sok régi ismerőst, akiket elsősorban a blogolás miatt ismertem meg - és nem láttam sok ismerőst, akik pedig még mindig blogolnak, ahogy én, évek óta. Viszont a többség számomra teljesen ismeretlen arc volt. Olyanok, akiket eddig sehol nem láttam. Igaz, mostanában nem is járok annyit közösségbe, mint mondjuk 3-4 éve jártam, így valahol érthető is ez.

Ami viszont érdekes, hogy az új arcokhoz tartozó blogok ugyanolyan jók, mint a régiek. Sőt, láttam a frissességet, a lelkesedést is - és ez nagyon jó. Úgy tűnik, lassan igaz lesz a mondás, hogy amíg a föld kerek, mindig lesznek bloggerek! (bocs) 

Egyébként egy dolog nem változott: a versenyt szinte mindenki kritizálja, akik nem nyertek valamit. És persze mindig van mit kritizálni. A zsűrik döntésében azt, hogy ki miért lett zsűri tag. A közönségszavazatoknál meg azt, hogy ott az egész nem szólt másról, mint népszerűségről - és nem minőségről. Persze ilyenkor felmerül a kérdés: mit nevezünk minőségnek?

De ez messzire vinne. Örüljünk neki, hogy van egy ilyen versenyünk, van egy lelkes csapat, amelyik évről-évre megrendezi, és vannak szponzorok, akik mögé állnak. Idén például a Telenor, mint fő támogató.

Úgy sejtem, jövőre is lesz Goldenblog, jövőre is lesznek egész biztosan változások - és viták is. Mert vita nélkül úgysem működik nálunk semmi.

Az első részben elkezdtem leírni, mire kell odafigyelni a weboldalunk tartalmával kapcsolatban. Most ezt folytatom, néhány újabb javaslattal. Ezek sem nagy fejlesztést igénylő dolgok, itt is elsősorban odafigyelés, gondoskodás kell. Vagyis idő.

Tehát a távgyógyítás folytatódik, kérem, ne csukja le a szemét (mert ha lecsukná, nem bírná tovább olvasni), koncentráljon, képzelje maga elé a weblapját - majd folytassa az olvasást!

Friss, ropogós

Nos, mennyire friss a weboldalad? Mikori az utolsó hír, utolsó információ? Biztos, hogy minden adat rajta pontos? Nem? Akkor tessék sürgősen javítani! Igen? Oké.

És ez látszik is?

Látszik az, hogy tényleg friss a weboldalad? Látok olyan példákat, amikor kirakta valaki 2009-ben az árlistát, aztán mivel az azóta nem változott (válság van, ugye), így bár aktuális, de mit lát a kedves érdeklődő? Frissítve 2009. október 1.

Huh. Vajon elhiszi, hogy az igaz még most is? Te elhinnéd, hogy ezek a jó árak? A megoldás nem túl bonyolult: vagy ne látszódjon, hogy mikor került ki ez az információ, vagy tessék rendszeresen átírni, például: áraink 2011-ben is változatlanul érvényesek.

Én javaslom, hogy havonta szánjunk rá egy fél órát, és nézzük végig az oldalt: minden úgy igaz, ahogy ott van? Ennyit megér, és ráadásként még az is lehet, eszünkbe jut valami új apróság, amit még érdemes felrakni az oldalra. Mert ha van ilyen, az nagyon jó. Tudod ki szereti, ha rendszeresen frissül a weboldalad, ha rendszeresen kerülnek fel új tartalmak?

Hát, a látogatóid. És a Google. A látogatóid látják, hogy élsz és működsz, a Google meg szintén látja, hogy élő az oldal, és kicsit jobb pozícióba emel a keresőben. Nem megéri?

Akció - volt...

Ugye mennyire bosszantó, ha látsz egy akciót, pont arra, ami neked kell - és kiderül, pont lemaradtál róla? Nincs is annál cikibb, mint amikor kint felejted a weboldalon az ilyen anyagokat... Vagy amikor márciusban azt látom nagy betűkkel, hogy Karácsonyi vásár. Márciusban.

És van ilyen. Pár éve át kellett néznem kb. 50 kkv weboldalt ugyanabban a témában (egy cég viszonteladóiról volt szó), és az 50 működő, létező cégből legalább tíznek az oldalán találtam ilyen lejárt dolgokat. Olyanokat, amik csak összezavarják az érdeklődőket, vagy amik bosszantják őket: eh, ha 2 hete jövök, még olcsóbb lenne.

A megoldás erre sem nehéz: sok tartalomkezelő rendszerben be lehet állítani, meddig éljen egy-egy tartalmi elem - és ezt pontosan kell beállítani! Ha szerencsés helyzetben vagyunk, akkor ezzel a megoldással biztosan el fog tűnni a fölösleges információ, amint szükséges. A másik megoldás sem túl bonyolult. Vállalkozó vagy, van határidőnaplód. Írd bele a határidőnaplódba, szépen előre, hogy akkor "ma le kell venni az akciót a weblapról". És vedd (vagy vetesd) is le. Hidd el, frissebb, szárazabb, biztonságosabb érzés lesz - és leginkább figyelmes, a vevőidre nézve. Szánj erre is egy kis időt és figyelmet!

Mit írtál?

Végül még egy kis apróság. A felrakott szövegek minősége sokat elárul a cégedről. Ha elütések, helyesírási hibák vannak benne, akkor az bizony nem növeli a bizalmat. Ez a helyesírás dolog olyan szükséges rossz. Ha nincs egy darab hiba sem az oldalon, attól még nem lesz szebb vagy jobb, de ha van hiba - na, akkor az rossz pont a látogatódnál. Ez is figyelem kérdése, és ha bizonytalan vagy magadban, akkor keress valakit, aki át tudja neked nézni az egészet. Nincs kellemetlenebb, mint egy-egy ordító hiba. Kerüld el!

Az Index.hu tizedik születésnapján volt egy furcsa momentum. A CEMP - és ezen belül az Index.hu - két tulajdonosa beszédet mondott. (Most tekintsünk el az adózási trükköktől, és fogadjuk el: a két nevesített tulajdonos A tulajdonos: Spéder Zoltán és Nobilis Kristóf.) Amikor a tulajdonosok beszédet mondanak egy születésnapi eseményen, akkor általában érdemes rájuk figyelni, biztos mondanak a sok semmitmondás között egy-két érdekességet is.

Nos, itt nem a tulajdonosok voltak az érdekesek, hanem a hallgatóság. Oké, nemcsak jelenlegi (akkori) Index dolgozók voltak ott, hanem sok régi is (exIndexes). De azért az mindenképpen furcsa volt, hogy a hallgatóság konkrétan kifütyülte a tulajdonosokat. És ez valahogy ott és akkor furcsa sem volt. Semmi érdekes. Olyan megszokott. Olyan Indexes.

Ez a momentum elég jól jellemzi az Index.hu elmúlt bő tíz évét: kb. senkire nem voltak tekintettel, az volt a portál hangulata, hogy beszólnak ők mindenkinek. A jobboldaliaknak mindig is balos és liberális volt, a balosok szerint sokszor jobbos, de egy dolgot senki sem kérdőjelezett meg: ez volt a meghatározó portál. Nem mindig a legnagyobb, nem mindig a leggyorsabb, de mindenképpen a legfontosabb. Vajon hányan kezdik a napot úgy, hogy az Indexet nézik meg elsőnek? És hány olyan ember van, aki egy nap többször (sokszor) fel-fel megy oda? Számtalan olyan hirdetői brief-et láttam, ahol az Index egyértelműen nevesítve volt: ott mindenképpen kell hirdetni.

Az Index arcát természetesen az írások adták: a sokat szidott, sokszor bulvár, helyesírási és elgépelési hibáktól nem mentes, szenzációhajhász írások. Sokan és sokszor elemezgettük, mitől szeretik jobban az Indexet az emberek, mint bármi mást. És a végső eredmény az volt: a stílusa miatt. Mert van stílusa.

Ehhez pedig kellett egy csapat. Előtérben az újságírókkal, háttérben a megfelelő vezetői és pénzügyi (bevételi) hátországgal.

Aztán ez a csapat elkezdett korrodálódni. Távozott többek között Szabó Ákos, Vaszily Miklós, majd később Barczi Imre, Bodoky Tamás, Bede Márton, Kardos Gábor, Tóta W. Árpád, és most Uj Péter. A régi csapatból ketten maradtak... 

Azt hiszem, annak az Indexnek, amit ismertünk-ismerünk, egy kicsit vége van. Remélem, megmarad olyannak, ahogy szeretjük és nem szeretjük. Sokat szidott, de mindig olvasott politikai-kulturális bulvár portálnak. Mert ilyenné tették azok, akik már nincsenek ott.

Nem egy minőségi újságírás, nem egy BBC vagy CNN. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de nagyon a mienk. Hogy meddig?

A tulajdonosokat nem ok nélkül fütyülték ki...

Írtam már pár alkalommal a Facebook szavazós játékokról. Jelentek is meg a napokban cikkek a Like csere-beréről. Most egy érintett, Miyazaki Jun írja le tapasztalatát - érdekes ezt az egészet ennyire közelről látni. Tehát ez most az Onlinemarketing blog újabb vendégpostja!

Ha szavazós nyereményjátékot csinálsz, te lehetsz a vesztes

Az úgy volt, hogy sima, egyszerű, félig lefutott meccsnek gondoltam egy Facebookon szervezett nyereményjátékban való részvételt. Egy misi kápéban az sose jön rosszul, nemdebár?

A szervező cégnél logikus és jó marketing akciónak tűnhetett, amikor elkezdték kitalálni és megszervezni: gyűjtsünk be ötleteket a közösségtől, majd a közösség szépen eldönti, hogy melyek a legjobbak - a legjobb ötletelők pedig kapnak egy milliót, hogy megvalósítsák. Szósölmédiás szemmel is logikus a folyamat: feldobunk egy viszonylag nagy nyereményt, abból eleve hír lesz, az eleve terjed a felhasználók között - mi meg jófejek leszünk és trendik. Erre még rásegít az, hogy a versenyzőknek, ötletadóknak eleve muszáj kampányolniuk, megosztaniuk mindenkivel a saját ötletüket, hogy aztán gyűjtsék a támogatókat. Aztán majd a támogatók falán is megjelenik az üzenet, még több emberhez jut el a hír, és persze a szervezők márkaneve, jófejsége.

És azt mondom, hogy ez teljesen rendben is van, egy egyszerű online marketinges szemével is, meg az átlag felhasználó szemével is... bár azért az alábbiakban nehéz lesz ezt a két nézőpontomat szétválasztanom. Az, ami ebből a fent említett nyereményjátékból kiderült, az számomra legalábbis állati meglepő volt, egyáltalán nem számítottam rá - és nyilván a szervezőknek is újdonságot jelentett.

Olyan ötlettel indultam, amiben két, kevéssé vagy csak részben online marketinges mániámat egyesítettem: a sci-fi iránti olthatatlan rajongásomat, és az e-book jövőjébe vetett hitemet. Azt találtam ki, hogy fogunk néhány hazai sci-fi szerzőt, meg a műveiket, és lefordítjuk őket angolra. Mert ennek a témának az a legnagyobb baja, hogy szubkultúra, egy tízmilliós piacnak csak a töredékét érdekli - de ugyanakkor értékes művek születnek, amik akár életképesek is lehetnek az angolszász piacon. Viszont mivel kevés a pénz ebben a szubkultúrában, ezért bajosan tudja kitermelni ezt a nyavalyás egy milliót is, amit rizikózni lehetne. A profi fordítás viszont a szükséges léptékben nem működhet szerelemből, szabadidőben: több hónapos munka, amely során egyáltalán nem célszerű, ha a fordító éhenhal.

Ez a befektetésre váró pénz értelemszerűen nem volt meg a zsebemben, de amikor megláttam a pályázatot, akkor persze megjött az isteni szikra. A terv teljesen jól belesimult a meglévő scifis, e-bookos hobbiprojectjeim közé: olyan akció ez, ami még jobban felhívja a figyelmet az SFportalra, a webmagazinra, amit többedmagammal üzemeltetek; és ugyanakkor olyan akció is, ami mögé a kicsit széthúzó, kicsit töredezett rajongótábor is fel tudott állni egységesen. Szóval, hogy miért jó indulni, azt még a marketinges agyammal is racionalizálni tudtam.

Ugyanakkor persze némi méricskélés sosem árt, nosza, nézzük meg a toplistás versenyzőket: mennyi szavazatuk van naponta, ha nyilvános a profiljuk, mennyi mozgósítható ismerősük van, milyen oldalaknak tagjai, ahonnét esetleg még plusz szavazatokat tudnak gyűjteni, és a többi.

Persze lélekben azért készültem váratlan meglepetésekre, de alapvetõen nyugodt voltam: a játék két fordulós, az elsőben lehet ötleteket benyújtani, és az első forduló végén a top10 legtöbb szavazatot gyűjtő játékos jut tovább, egy zártkörű második fordulóba. Az akkor már két hete játszó top10 versenytársat végignézve úgy gondoltam, hogy sima ügy lesz a második fordulóba való bejutás, ott meg a nyerés.

Alapoztam mindezt arra a tényre, hogy több, mint 700 személyes ismerősöm van a Facebookon, van egy több, mint 5000 tagot számláló Facebook oldalunk, plusz számítottam arra, hogy a rajongótábor rajtunk kívül eső része is mozgósítható. Az ötletemben meg természetesen hittem: hogy ez jó, hasznos, megvalósítható, nem csak rólam szól.

Persze ilyenkor valahogy kevésbé jut az ember eszébe, hogy a többiek, a versenytársak is pont ugyanígy éreznek.

Akármennyire is próbál az ember hideg fejjel versenyezni, logikusan meghozni a döntéseit, és számítani az esetleges vereségre - főleg, ha szakmai hátteréből fakadóan is tudja, hogy mindig van meglepetés -, azért csak beleszeret a saját pályázatába. Teljesen mindegy, hogy egy ötletet kell beküldeni, fotót kell feltölteni, verset írni, vagy bármi egyebet is találjanak ki a Facebookon marketingelő kollégák. A saját "pályaművébe", legyen az bármi, természetesen beleszeret a pályázó, ha nem teszi, akkor nem is igazán versenyző, ha nem hisz benne saját maga is, akkor nem tud olyan lelkesedéssel buzdítani, mint kéne. A nyeremény - bármi is az -, szintén beindítja a fantáziát. Jó lenne ez az e-book olvasó, letölthetnék rá 3000 könyvet, és állandóan olvashatnék... jajj, de jó lenne ez a wellness hétvége, a családra már nagyon ráférne a pihenés, milyen jókat fog pancsolni a gyerek a medencében... vitorlástúra, párizsi út? Jajj, mindig is ki akartam próbálni / sose jutottam el oda és annyira látni akarom!

Minél nagyobb a nyeremény, annál jobban el bírja képzelni a játékos, hogy mit is kezdene azzal, annál jobban beleéli magát a nyertes szituációjába. Ennek nyilván a lottó a csúcsa a maga olykor milliárdos összegeivel - meg az ezzel járó összeesküvés elméletekkel.

Mindenkiben megfogalmazódik az a gondolat, csak egyszer, ezt a játékot nekem kéne nyernem - ha igazságos a zsűri, a sors, akárki. Épp emiatt az effajta játékokba bele van kódolva a csalódás is, a nyeremény értékével egyenes arányosságban egyre jobban.

Ahogy élesedik a verseny, az izgalom is egyre nagyobb - a nagyobb izgalom pedig egyre jobban az éleshangú szóváltásoknak, trollkodásnak ágyaz meg. Egy Facebookos játékban tehát kell a rátermett moderátor, aki elejét veszi a nagyobb hülyeségek elharapódzásának.

Az olyanoknak, mint amiknek például én voltam az egyik céltáblája - és akármennyire nyugodt is vagyok, vagy épp teli pofával röhögök rajtuk, azért nem feltétlenül esik jól. Ráadásul - meglepetés! - egy kampányolós játékban bizony kampányolnak a népek. És nem maradnak meg a mozgósításnál, hanem olykor elhangoznak az üzenőfalon kétes megjegyzések is. Előbb azzal lettem megvádolva, hogy a magyar kisvállalkozásoktól elvéve a pénzt, úgymond külföldön verném el az összeget, ahelyett, hogy itthon teremtenék munkahelyet. Igen, az egyik versenyző támogatója már annyira a támogatottjának érezte a nyereményt, hogy én már kvázi csak elvenni tudom az összeget. Aztán persze eljutunk az olyan abszurdságokig, amelynek folyamán már a személyazonosságomat kérdőjelezik meg - ok, nem egyszerű megemészteni a japán eredetű nevemet, ezt aláírom. :)

Kampányolunk, beleéljük magunkat, akár össze is veszünk egymással (már aki), és igen, tud bosszantóvá válni egy-egy komment... még jobban felkorbácsolva az érzelmeket. Néha nekem is emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy a pályázatot akarom megnyerni, nem pedig a flémháborút, amiért sehol nem jár pont.

"És ha bekerül a képbe egy-két profi is, akkor vagy arat, vagy csak kapkodja a fejét: te jó ég, mi van itt!" - írta Konrád. Hogy profinak számítok-e, azt nem az én tisztem megítélni, mindenesetre nem vagyok "szósölmédiaszakértő", csak nyilván néhány alapot sikerült elsajátítanom a munkáim során. De igen, a szakmai tapasztalat már-már tisztességtelen előnynek tűnt a versenyzőkkel szemben.

Amíg arra nem ébredtem a második forduló nulladik percében, hogy bizony van itt erős versenyző, olyan, aki pillanatok alatt legyorsult minket. Az élet egy WTF-momentuma. Ki ez? Honnét jött? És főleg, ha ilyen kevés ismerőse van, honnét jönnek a szavazatai? Nekem biza nem az aratás, hanem a fejkapkodás jutott a Konrád-változóból. És mivel már csontig be vagyunk vonódva a kampányba, hát kezdjünk el nyomozgatni. Profilok újbóli átnyázalása, FB oldalak végignézése, néhány Google-keresés, hátra "kintről" szervezi a szavazatokat... A gesztenyét nem én kapartam ki, de megkaptam a tudást.

Szavazókörök.

A NOL és az Index már megírta a lényeget - olyan szavazókörök működnek (működtek?), amik kimondottan a szavazós nyereményjátékok manipulálására szakosodtak. "A tagok megkapják az utasítást, hogy hova kell tenni a lájkot és oda teszik." "Vannak olyan csoportok, ahol cserekereskedelem folyik, például négy lájkot ajánlanak fel négy másik lájkért." "Légyszi, segítsetek ezen a játékon, a harmadik sorban a képre szavazzatok, hogy megnyerjem a hűtőgépet. Később számíthatsz a szavazatomra!"

Csalás vagy kreatív együttműködés? Ennek eldöntésére nem vagyok hivatott, mindenesetre ha az én játékomban találnék ilyet, egészen biztosan nem lennék boldog. Ha én szerveznék hasonló játékot, akkor maradnék azon a naív állásponton, hogy tényleg az arra "érdemes" nyerjen, és ne lájkcserebere hordák döntsék el, kié a fődíj. Egyes versenyzők hajlamosak erre a metódusra a csalás címkét rásütni.

Az mindenesetre tanulság, hogy az ilyen szavazókörök legyőzésére az "átlag" versenyző teljes mértékben képtelen. Ehhez bírnia kell egy minimális közösségimédia tapasztalattal, egy már meglévő és bejáratott, együttműködő rajongói közösségre, és itt-ott olyan barátokra, akik hozzá tudnak tenni valamit a hírveréshez. Akkor éppencsakhogy, de legyőzhetőek az ilyen bejáratott lájkcsereklubok.

A kérdés az, hogy tényleg erre van-e szüksége a hirdetőnek, aki alapvetően egy jópofa és tiszta játékot akart kitalálni.

Az USA-ban már egy komplett biznisz rátelepült az ilyen szavazós nyereményjátékokra - néhány zöldhasú befektetésével annyi szavazatot vásárolunk, amennyi csak jólesik. Vannak szakosodott szolgáltatók, egy gyors PayPal-utalás, és egy napon belül már szállítják is a megrendelt mennyiséget. "[...] a balkánon jól ismerik a módszert, Horvátországban több nagy botrány is volt a lájkgyárakból, mígnem a cégek úgy döntöttek, hogy nem szerveznek olyan nyereményjátékokat, ahol csak a lájkolók száma számít." Itthon is erre a lépésre lenne szükség? Kár lenne, de jobb lehetőséget én sem látok.

A háttérben persze a versenyzők és népes támogatócsapatuk nem várja sztoikus nyugalommal az eredményt, gyanúba keverik azt, aki valóban gyanús, de azt is, aki nem. Kivizsgálást követelnek. És persze pillanatokon belül előkerül az az álláspont is, hogy a szervező megbundázta az eredményt. Tutifix, hogy bunda, hát a vak is láthassa!

Nem is az a baj, hogy a versenyzők és szűk környezetük flémel. Nekem például arra is ügyelnem kellett, hogy:

a., fenntartsam a "harci szellemet", motiváljak mindenkit a további szavazásra
b., ugyanakkor nagyon ne lőjek túl a célon: a scifi rajongó az bizony impulzív fajta, és villámgyorsan megírja, ha valami nem tetszik neki. Nekem sem lett volna jó, és a szervezőt sem szívesen hoztam volna abba a kellemetlen helyzetbe, hogy a saját támogatóim is sáskajárás-jelleggel megjelennek az üzenőfalon. Így is volt olyan ismerős, aki bizony megírta a kőkemény véleményét.

A "harci szellem fenntartása" meg bizony egy napi szavazatokat gyűjtő játékban már-már a spammelés kategóriájába esik. "Nah, lécci szavazzon mindenki!", és "Ma újra kéne szavaznotok, köszi!". És ezt naponta többször is elsütve különböző falakon, mert hát ugye a támogatókat más-más napszakban lehet elérni. Nem tudom, más, gyakorlott játékosok hogy vannak vele, ez a momentum nekem speciel nem a netes pályafutásom büszkesége.

A kérdés az, hogy a hirdetőnek megéri-e, hogy a megmozgósított közönségének egy része bizony hajlamos spammelni. Nem csak olyan finom módon saját üzenőfalon megosztott értesítések formájában, hanem úgy igazi, istenes spam formájában, amikor direktben odaírunk az ismerősök, nagy taglétszámú csoportok falára, hogy márpedig ezt köll lájkolni.

Az erős nyeremény és a lájkolásos, szavazós játékok mindenesetre sokkal több helyen bírnak elbukni, mint amennyi nyereség járhat velük. Extrém esetben a márkakép erősítése helyett akár rombolásba is átmehet a dolog - kemény lépéseket kell tenni ennek elkerülésére. A botrány elkerülése pedig az előzetesen tervezett büdzsét is felrúghatja - többe kerülhet az egész kampány, mint azt előzetesen kalkulálni lehetne. Kisebb fajsúlyú nyereményeknél persze a veszélyek is kisebbek, de egy nagy márkától a közönség is nagyobb gurítást vár - arra viszont lecsapnak a héják.

Kár érte.

Vallom, hogy online marketingesként azok a platformok az érdekesek, amik éppen most népszerűek, éppen most ott vannak az emberek. Hiszen nem az a célom, hogy felfedezzek új dolgokat, kipróbáljak jövendő sztárokat, hanem az, hogy elérjem a felhasználókat - olyanokat, akikre hatnak is a reklámok.

Ez pedig egyrészt feltételezi, hogy használják az adott szolgáltatást - és sokan használják -, másrészt feltételezi, hogy olyanok használják, akik egy-egy kampány potenciális célcsoportjába tartoznak.

Természetesen nagyon érdekesek a kis látogatottságú szolgáltatások is, de nem reklámszemmel. Hiába jó poén a Foursquare, de ameddig ez csak egy szűk csoport játszótere (pár ezer ember), addig nem fogom ajánlani a hirdetőknek. Igaz, van kivétel - ha a célcsoport pont ez a pár ezer ember. Nekem persze használni kell (legalábbis érdemes), hogy megismerjem, figyeljem - ha felnő, akkor azonnal tudjak reagálni.

A mobil platform, a mobil applikációk - és most elsősorban a smartmobilokra gondolok - ennek egy nagyon látványos terepe. Az alkalmazásfejlesztők, a tartalomszolgáltatók, a telefongyártók, a mobil szolgáltatók hajlamosabbak sokkal nagyobbnak mutatni ezt a piacot, mint amilyen - érthető, ez az érdekük. Persze, rengeteg pénzt is beleraknak, rengeteg pénzt áldoznak arra, hogy elhiggyük, ezek a platformok már élnek, léteznek.

Még pár hónappal ezelőtt is azt mondtam, ez egyelőre inkább füst, a láng nagyon pici, érdekes dolog ez, látom benne a jövő előszelét, de még nem igazi hirdetési platform. Jöttek ugye május környékén a mindenféle számok, hogy hány embernek a kezében van smartmobil, ez azonnal hitvitákat is gerjesztett (mi az okostelefon, jók-e a mérések), de az élet ezen is túllépett. Sokkal érdekesebb kérdés a használati statisztikák.

Nos, egy ilyet láttam most, ami azt mutatja nekem, most kell elkezdeni nagyon figyelni a mobil platformra. Ez a statisztika az idei Sziget app statisztikája. A lényeg:

Az esemény alatt, a napi közel 10 000 látogató mintegy 550 000 oldalt tekintett meg. A legtöbben Magyarországról és Hollandiából használták a szolgáltatást, de voltak látogatók Dél-Afrikától Bahrein-ig, akik onnan böngészték az eseményeket. A szolgáltatás 66 különböző ország fesztiválozóinak könnyítette meg a napjait a Szigeten. Az okostelefonok versenyében szinte holtverseny alakult ki, az iPhone alkalmazás közel 36.000, míg az Android alkalmazás 35.000 összesített napi egyedi látogatóval zárta a fesztivált.

Na ezek már kemény számok. Nem magas számok, de már kézzelfoghatóak. Egyes webes tartalomszolgáltatók is örülnének ilyen statisztikának. Kicsit körbenézve is azt látom: megindult valami. Ebből szerintem még idén elég erős robbanás lehet, hirtelen megindulnak a webes tartalmak felé az okostelefon tulajdonosok - vagyis mostantól ez a marketingnek is érdekes platform.

Kicsik és nagyok! Mobilra!

(Kép forrása)

Pécsi Feri, alias Pollner volt az egyik azon néhány ember közül, aki már akkor blogolt, amikor elkezdtem írni ezt a blogot. Nagyon sokat segített, biztatott, megismertetett emberekkel, sőt, az első megrendelőim egyike is az ő segítségével érkezett. Így nem állítom, hogy elfogulatlan lennék. Blogját, a Médiablogot 2005 ősze óta olvasom, és olyan igazi megszokássá vált: minden (hétköz)nap egy bejegyzés. Jók, rosszak, érdekesek, érdektelenek - mikor hogy sikerül. De ez összhatás, az összérték mindig pozitív, sosem jutott eszembe, hogy kivegyem az rss olvasómból.

Pollner ma bejelentette, hogy bezár a Médiablog, vége. Kár. Kicsit elvesztettünk valamit, azt hiszem. A bezárás kapcsán feltettem neki pár kérdést, nem nevezném interjúnak, inkább csak óvatos érdeklődésnek. Íme.

BK: Hogyan kerültél a média közelébe? Ha jól tudom, valami egészen más irányba tanultál és dolgoztál is.

PF: Korábban hangmérnök voltam, komolyzenei CD felvételek készítésével foglalkoztam. Évek alatt eljutottam a "szakmai csúcsra", a legjobbakkal dolgozhattam, de 90-es évek elejére bedőlt a zeneipar, nem kellettek többé igényes (drága) felvételek. Olyan rugalmas munka kellett, ami mellett még elláthattam az egyre gyérülő megbízásokat. Ez lett az újságírás. Szabadúszóként több lapnak is dolgoztam, közben szereztem valamilyen papírosokat is (soha senki nem kérte.)

BK: Honnan jött az e-média blog ötlete? Egyáltalán a blogírás?

PF: 1996 óta érdekelt az online média, '99-től ebből éltem. Szerettem volna kollégákkal az online média problémáiról beszélgetni, de nem találtam az erre megfelelő fórumot, formát. A blogolásról hallhattam valahol, de az e-méida blog elindításakor nem tudtam mi az. Arra viszont napok alatt rájöttem, hogy működik. Sokáig 1-2 leckével voltam az olvasóim előtt:)

BK: Milyen volt "ünnepelt bloggerré" válni?

PF: Minden bloggerben van egy jó adag exhibicionizmus, vagyis szereti, ha figyelnek rá. 2004-2006 között kevés volt a "szakmai" blog, az újságírók pedig érthetően a többinél is jobban "haraptak" egy szakmájukkal foglalkozó blogra. Nem érdemes túldimenzionálni ezt a fajta érdeklődést. A valódi siker kevésbé látványos. Sokan vannak, akikre hat egy blog, de soha nem írnak hozzászólást.

BK: Nekem nagyon sokat segítettél, amikor indult a blogom és a cégem. Tudom, hogy Doransky is sokat köszönhet neked - ha mást nem, a Blogteres munkáját. Szívesen segítesz másoknak? Vannak "nagy büszkeségeid"?

PF: Doransky már blogolt, amikor én elkezdtem, sokat tanultam tőle akkor és később is. Wolf Gábort és Bőgel Györgyöt én vettem rá a blogolásra. Erre máig büszke vagyok:)

BK: Az online média megismerte az elmúlt években a "pollnerizmus" kifejezést, jobbára a most bezáródó Médiablogba írtak kapcsán. Nem állítom, hogy ez a kifejezés nem nélkülöz némi élt, de te ezt hogy élted át? Érdekeltek egyáltalán ezek a hangok?

PF: Évekkel korábban - a blogban és néhány rendezvényen élőben is - erősen (és néha kissé dogmatikusan) bíráltam az Index és az Origo akkori, a web 2.0.-tól elzárkózó gyakorlatát. Egy innen kiinduló vitában alkotta meg Uj Péter (az Index főszerkesztője) a "pécsiferizmus" fogalmát. Bede Márton fénykorában egy teljes bejegyzést szentelt a témának. Ez az ő véleményük, leírhatják, nincs értelme kapálózni ellene. Talán ennek révén bekerülök a hazai médiatörténetbe.

BK: Hogy érzed az elmúlt hét évet? Rengeteget változott a világ és a blogod is. Sikerült elérni valamit a média művelőinek az edukálásában?

PF: Soha nem tudományosan, hanem ösztönösen írom a blogot. Ahogy változik a világ, változik az én érdeklődésem is. Ma a blogolás, a web 2.0, vagy a közösségi média a napi gyakorlat része. Jobb a "munkamegosztás" is. Ma a közösségi médiával, vagy a marketinggel rengeteg magyar blog foglalkozik. Lehetősége sokkal szűkebb, rétegtémákra koncentrálni.

BK: Szeretném, ha blogolnál tovább a média témájában, de ha mégsem lesz rá időd, kedved, kit ajánlanál, aki hasonló témában írogat?

PF: Te is emlékezhetsz rá, hogy néhány éve még valamennyien olvastuk, kommenteltük egymás blogjait. Ma átlátni is nehéz, hányan írnak szakmai blogot. Sajnos nem tudok most valamilyen listával előállni. de elég jó szűrő a Kreatív Blogaritmus válogatása, a hvg.hu Napi merítése és az emasa.hu hírlistája.

(A képet a Stég Grafikai Műhely készítette.)

Tegnap leírtam, milyen az, amikor az ember először szembesül egy "nehéz" ügyféllel. Ismerős? Vagy te ülsz pont a másik oldalon? Biztos vagy benne, hogy nem ilyen vagy? Én magamról tudom, hogy néha ilyen vagyok - persze más területen, nem marketingben. Képes vagyok ugyanilyen láma módon, hozzá nem értőként kérdezgetek. Hogy miért? Mert nem értek az adott szakterülethez.

Egy mikrovállalkozástól, kis- vagy közepes vállalkozástól miért kellene elvárni, hogy értsen ahhoz, hogy milyen egy weboldal? Főleg milyen egy jó weboldal. Éppen ezért a tegnap leírthoz hasonló esetekben mindig, minden alkalommal végig kell mennem egy megfelelően felépített protokollon, hogy a végére elkészülhessen egy valóban jó weboldal.

Tehát lássuk, hogyan lehet átírni egy rosszacska dallamot valami szebbre, jobbra!

1. A CÉL

Az első kérdés minden esetben a cél meghatározása. Akarsz egy weboldalt? Oké. Miért? Mi vele a célod?

Sok féle cél létezik, érdemes olyat meghatározni, ami alapvetően üzleti cél. Mondok példát: azt szeretném elérni az új weboldallal, hogy jobban megismerjék a termékeinket. Vagy. Azt szeretném elérni a weboldallal, hogy növekedjen a boltom forgalma. Vagy. Azt szeretném elérni a weboldallal, hogy olyan embereknek is el tudjak adni, akik a boltomba nem jönnek el, mert nekik az messze van. És így tovább.

Két közös van a fenti célokban: egyik sem túl általános és mind mérhető!

Ha a célt sikerül megfogalmazni, akkor máris léphetek tovább, és ilyenkor szoktam megkérdezni:

2. KI A CÉLCSOPORTOD?

Erre vagy van határozott válasz, vagy közösen kell "kitalálni". Az nem határozott válasz, hogy a "vevőink" vagy az, hogy "mindenki, aki megnézi". A jó célcsoport olyan, hogy egyértelműen definiálja a lehetséges érdeklődőt: kb. tudjuk a korát, az érdeklődési körét, esetleg a nemét, végzettségét stb. Nem kell minden ilyen adat, elég csak néhány, de úgy, hogy az ne legyen túl általános. Pont úgy, ahogy a célnál. Tehát például: 18-40 év közötti, nő, kutyabarát. Vagy 35-55 év közötti férfi, saját autóval.

Ha nem tudunk ilyet, akkor ki kell találni. Kik szoktak nálunk vásárolni? Vagyis ki a meglévő vevőkörünk? Ez nekünk így jó? Ilyen vevőből akarunk többet? Ha nem, akkor milyen lenne az ideális vevő? És így tovább. Nem állítom, hogy egyszerű feladat, de lehet eredményre jutni.

A fenti két pont után már el lehet kezdeni a weboldal tartalmáról, szolgáltatásairól, formájáról beszélni. És ha így közelítjük meg, akkor máris eljutunk oda, hogy nem kell kínosan hülyének érezni magunkat, ha nekünk szegezik a kérdést: mi legyen a weboldalon?

Egyébként is, erre a jó válasz a megrendelő oldaláról valami ilyen: Mit tudom én! Te vagy a szakember, ezért fizetlek!

Weblapos: És mi legyen a weboldalon?

Megrendelő: Itt van minden ezen a szórólapon, az kell az internetre is!

Weblapos:  Öö. És esetleg van valami különleges design kérés?

Megrendelő: ?

Weblapos: Hogy nézzen ki...

Megrendelő: Ja? Mondtam. Mint a szórólapon.

Weblapos: De ez ugye álló, nagyon apróbetűs, és a szöveg rajta van a képen... biztos jó lesz így?

Megrendelő: Biztos! A gyerekkel egy fél hétvégét szórakoztunk a wörcel, amíg ez összejött. És a Jóskának is tetszik!

Weblapos: Hát rendben van. Jó lenne még esetleg egy email címet megadni.

Megrendelő: Azt minek? Úgyis csak hétvégén olvasom, meg amúgy se ír senki. Elég az a mobil ott!

Weblapos: És esetleg referencia... tudja, amiket korábban csináltak.

Megrendelő: Azt minek? Most egyébként kötözködik velem? Mondtam az elején, a szórólap kell és kész. Na.

Weblapos: Hát rendben van, köszönöm. Van még valami különleges kérés?

Megrendelő: Ja, persze. A szövegek közelébe' legyen?

Weblapos: ???

Megrendelő: Azt mondta a Szuperinfós srác, hogy az a jó, ha a hirdetés a szöveg közelébe van, mit nem ért?

Weblapos: Ez weboldal lesz, nem hirdetés.

Megrendelő: Nem hirdetés? Akkor meg minek nekem?

Itt a vége(m)...

A kis- és közepes vállalkozásoknak jelentős részének már évek óta van weboldala. Éppen ezért feltételezem, hogy a legtöbb kkv-s olvasómnak is van. De milyen ez a weboldal? Működik? Hozza a megrendeléseket? Erre én, innen, nem tudok választ adni, nem vagyok távgyógyító, sem távguru, de van pár kérdés, amit fel tudok tenni, és van pár válasz, amik segíthetnek.

A tartalom a király

A weblap legfontosabb része maga a tartalom. Az, ami a weboldalon elérhető: a szövegek, képek, videók, szolgáltatások. És vannak olyan fontos szabályok, amiket érdemes betartani, mert ezzel jobb lesz az internetes jelenlétünk.

Elérhetőség

Ugye, fent van az oldalon az elérhetőséged? Cím, telefon, email cím? Igen? Remélem. És hol van? Nagyon sok weboldalon látom azt, hogy az elérhetőséget elrakják egy menüpontba, ami mondjuk Címünk vagy Elérhetőségünk esetleg Kapcsolat névre hallgat. Jó esetben ez fő menüpont, minden oldalról látható, de láttam már olyan megoldást is, hogy az elérhetőség el lett dugva egy szinttel lejjebb, és mondjuk a Cégünkről menüpont alatt volt elérhető, egy újabb kattintással.

Ugyanakkor sok olyan potenciális ügyfél van, aki csak azért jön a weblapunkra, hogy a címünket vagy a telefonszámunkat megkapja, és már hívna is minket vagy jönne hozzánk. Sőt, sok meglévő ügyfél is azért jön csak az oldalra: ismer minket, de hirtelen kell az elérhetőség.

Másrészt a látogatóink jelentős része nem a címlapra érkezik (ezt most nem fejtem ki bővebben, de vissza fogok rá térni). Sokan érkeznek belső oldalra, ahol ha megtetszik nekik valami, azonnal hívnának is minket (vagy éppen írnák az emailt).

Nekik mind segítség, és nem nagy munka: legyen fent minden oldalunkon a legfontosabb elérhetőségünk! Ügyfeleknek szóló telefonszám, üzlet címe, értékesítési email cím. Nem foglal el sok helyet, de nagyon sokat segít a látogatóinknak! És persze maradjon meg az elérhetőség az eredeti helyén is, onnan azért nem kell levenni.

Fókusz

Nézz rá a weblapodra. A címlapra. Csak az ott látható információk alapján meg tudod mondani, mivel foglalkoztok? Oké, te biztosan, hiszen jól ismered a céget. De keress valakit, egy havert, egy családtagot, egy unokatestvért, akinek halvány lila segédfogalma sincs arról, hogy mi is ez a cég, amiben dolgozol. Küldd át neki a linket ezzel a kérdéssel. Ha tud rá válaszolni, akkor rendben vagyunk. De ha nem... akkor gyorsan át kell gondolni, mi is legyen a címlapon! És már akkor is ezt kell tenni, ha a fő tevékenység el van dugva a szövegben.

Számos weboldalt látok (és most eltekintenék a megmutatásuktól), ahol a címlapon egy szép, hosszú, terjedelmes leírás van, általában Cégünkről címen. Valami ilyen szöveggel:

Cégünk 1986-ban még a Vöröscsillag Zászlóval kitüntetett Vorosilov marsal termelőszövetkezet melléküzemágaként indult el. Az alapítók már akkor tudták... és így tovább.

Most őszintén, ez kit érdekel? Igen, azért van ott, mert a bizalom, meg ez a cég... de amikor valaki bemutat téged egy fogadáson, és azt mondja, Kovács Úr, íme Mr. Brown, és azt hiszem, értékes partnerek lehetnének egymásnak, akkor is ezt fogja mondani? Kedves Mr. Brown, nagyon örülök, cégünket 1986-ban... Ugye, nem?

Hanem gyorsan a témába vágva elmondod, mivel foglalkoztok. Na EZ legyen a címlapon. Az a két-három mondat, amit Mr. Brown-nak is elmondanál egy állófogadáson.

Amit keresnek

Végül a tartalom szempontjából van még egy fontos kérdés: mit szoktak keresni az oldaladon a vevőid, partnereid? Ezt vagy nagyon költséges, ám hasznos piackutatással lehet megtudni, vagy egy tök egyszerű módszerrel: minden személyes és telefonos érdeklődőtől meg kell kérdezni, látta-e a weblapot, és ha igen a válasz, akkor nagyon figyelni a kérdéseire. Ugyanis azokat a kérdéseket fogja elsősorban feltenni, amikre nem kapott választ a weblapon.

Hogy azok ott voltak? Akkor valószínűleg nem találta meg, és ez is baj. De ha tényleg ott se voltak, akkor érdemes átgondolni, hogy mivel kell kiegészíteni a weboldal tartalmát.

És hogy ez mennyire fontos: egyes érdeklődők, ha nem találják meg, amit keresnek, inkább mennek tovább a konkurenciához, de nem fognak személyesen érdeklődni. Mások telefonálnak, de ezzel a te (vagy kollégád) értékes idejét veszik el. Megéri? Szerintem nem.

És ne félj a konkurenciától, bátran rakj ki mindent. Hidd el, ők úgyis tudják az összes rejtegetett információt: az árakat, a kínálatot, a kedvezményeket. Nem a weboldal fog elárulni.

Sok szabály van a marketingben, de van egy, amit én kiemelten fontosnak gondolok, ez pedig a következő:

Soha ne magadból indulj ki!

Nem te vagy a vevőd, nem te vagy a megrendelőd. Azok az emberek, akik a pénzt hozzák neked, nem olyanok, mint te. Lehet, nagyon nem olyanok, lehet kicsit hasonlítanak - de szinte biztos, hogy máshogy gondolkodnak.

Bármilyen marketinges eszközhöz nyúlunk, ismernünk kell a célcsoportunkat, és úgy kell kommunikálnunk, hogy az nekik tetszen. Tehát lehet, hogy te nem szereted a rózsaszínt, de ha a vevőid 6-12 éves lányok, akkor bizony a rózsaszín csomagolás növelni fogja az eladást.

Egy ügyfélszolgálati blog általában arról szól, hogy milyen új funkciók, milyen új lehetőségek vannak abban a szolgáltatásban, amihez a blog maga kapcsolódik. A MiniCRM blogja ezt teljesíti is, de ennél többet is tesz: olyan tippeket, tanácsokat ad, amelyek segítenek jobban használni a szolgáltatást, sőt, segítenek jobbá tenni a cégünket.

Vagyis annak is érdemes olvasgatni ezt a blogot, aki (még) nem MiniCRM felhasználó, hiszen találhat magának érdekes ötleteket, tippeket - és persze jobban megismerheti a CRM szolgáltatást is. Egy jó blog persze akkor az igazi, ha legalább egy kicsit személyes. A MiniCRM blog is ilyen: a cég nevében Barazsy Ákos írja, aki már nem ismeretlen az üzleti blogokat olvasók előtt sem, hiszen éveken keresztül írt nagyon sikeres blogot más témában. És ahogy azt nemrégiben mondta valaki: "Ákosnak van stílusa, és nem fél használni!"

Éppen ezért a bejegyzések tényleg élvezhetőek, még akkor is, ha amúgy fontos dolgot kell benne elmondani. Összességében tehet mindenkinek merem ajánlani ezt a blogot, akit érdekel a CRM és az a látásmód, amit egy CRM-et fejlesztő cégvezető képvisel.

(A bejegyzés a MiniCRM támogatásával született - de ez nem jelenti azt, hogy ne vállalnám fel mindazt, amit fent írtam.)(x)

Szóval végignéztem a Goldenblog Szakértői kategóriát, és tényleg nem volt egyszerű választanom. Egyrészt iszonyú sok blog nevezett (vagy neveződött) ebbe a kategóriába, összesen 180. Mivel megfogadtam, hogy minden egyes blogot végignézek, így az elmúlt héten egyfolytában blogokat olvastam...

Másrészt a kategória neve és a nevezett blogok között - hogy finoman mondjam - nem mindig éreztem összefüggést. Én ugyanis az elején felállítottam néhány szabályt, amit igyekeztem betartani (és többé-kevésbé sikerült is):

• Érdekes legyen
• Egyedi legyen (vagyis ne copy-paste)
• Élő blog legyen
• Szakértői tartalma legyen, vagyis nem pusztán közlés, hanem legyen mögötte valami plusz (igen, ez eddig a legszubjektívebb)
• Ne érezzem rajta a direkt reklám szagot

És természetesen ezeken kívül rengeteg szubjektív elem is volt.

Aztán végignézve ezt a rengeteg blogot, rá kellett jönnöm, hogy mennyi zseniális írás van - olyanok, amik nem szakértői blogok, de érdekesek, sőt, szórakoztatóak. Így egy csomó blogot nem tudtam beválogatni az én tíz személyes listámba, de eltettem magamnak. Egyfajta csodabogarak ezek, megérdemelnének egy-egy különdíjat. Íme néhány ezekből, a teljesség igénye nélkül:

• Élet egy Delorennel - két Deloren tulajdonos blogja (ez ugye az időutazó autó)
• Marketintelligence - hallgatói dolgozatok gyűjtőblogja
• Számológép blog - mindenféle számológépek bemutatása

És persze még jópáran... Szóval ők nem voltak a kedvenc szakértőim között, de amúgy nagyon rendben vannak, rss-be velük!

Végül kialakult egy lista, amiben 20 blog volt, akik mind egyformán esélyesek szerintem a legjobb blog címre. Annyira különféle téma van a kategóriában, hogy egész egyszerűen képtelenség az almát a sárgával, az édest a gyorssal összehasonlítani.

Aztán két lépésben ebből a 20-ból még 10-et kellett csinálnom... ami végül nagy nehezen összejött. És íme a végleges listám (abc rendben):

• Ad:renalin - élmény marketing blog
• Hajtővadászat - minden, ami haj
• Hampuk Richárd a kommunikációról
• Insider Blogzin - startupokról szóló blog
• Invalid Click - SEO blog
• IT tanácsadó blog
• JogIQ - egy blog a jog világából
• Knights of Cydonia Region - űrkutatás, csillagászat, tudomány
• Napelem piac és technológia - hírek, elemzések
• Oszkó Péter blogja

Zsűrizek a Goldenblogon, a Szakértő kategóriában. Valójában arra számítottam, hogy majd kényelmesen megnézem az indulókat, és gondosan végigolvasom az összes blogot, belenézek mindbe, ahogy az egy zsűritagtól elvárható. De nemcsak a saját kategóriában, hanem a többiben is!

Aztán szembesültem azzal, mennyien neveztek, és most már örülök, ha a saját kategóriával időben végzek. A többibe még szemezgetni sem nagyon fogok tudni...

De ez rádöbbentett arra, hogy te jó ég, mennyi iszonyú sok blog van, és ezek egyáltalán nem rosszak, sőt! Van annyi közösségi tartalom, hogy az önmagában képes kitölteni egy ember összes internetezésre töltött idejét. Ugyanakkor meg alig látjuk ezeket... jobbára csak azok látszódnak, amelyik blogok kikerülnek valamilyen forgalmasabb portál címlapjára, vagy azok, amelyeket egy-egy téma miatt felkapnak. De ez csak a jéghegy csúcsa, még talán a blogok 10%-a sem látszik igazán.

Pedig nagy kár, mert a közösségi média valóban iszonyúan tartalomgazdag lett az elmúlt időszakban. Nagyon remélem, a most nevezett blogok listája nem vész el, felkerül majd valahova a HVG oldalain, ahol lehet utólag is nézegetni őket.

És most megyek vissza blogokat olvasgatni... 

A kis- és közepes vállalkozásoknak szóló sorozat elején érdemesnek tartom összeszedni, milyen alapvetésekből indulok ki, vagyis milyen jellegű cégeknek szánom a tanácsokat.

A hazai kis cégek 75-80 százaléka rendelkezik már weboldallal, ez számomra azt jelenti, hogy nem arról kell beszélnem, hogyan kell nulláról weboldalt építeni. Ez azért nagyon jó, mert a meglévő weboldal működéséből lehet tanulni, vagyis inkább arra fogok koncentrálni, hogyan lehet jobb a már meglévő oldal.

Marketing, online marketing tanácsokat akarok adni, nem üzletvezetési és egyéb ötleteket. Így nem fogok tippeket sem adni üzleti modellekre, azt találja ki mindenki magának.

Tipikusan hazai kérdésekre akarok koncentrálni: hogyan lehet költség és időhatékonyan valamit megoldani, milyen mélységig érdemes lemenni egy-egy eszköz használatában, mikor érdemes külső segítséget kérni stb. Nem akarom tuti megoldásokat mondani. Illetve akarok, de nem tudok, mert sajnos tuti jó dolgok nincsenek, csak olyan megoldások vannak, amik az adott üzleti helyzetben az elérhető legjobbak. Ilyeneket viszont igyekszem adni.

Végül: nem a meggazdagodás ígéretével írom a sorozatot. Nem attól lesz valaki milliomos, hogy betartja az általam leírtakat. Milliomos attól lesz, ha ért ahhoz, amit csinál, és kitartóan, jól és koncentráltan dolgozik. Ebben viszont igyekszem segíteni.

És akkor a sok rizsa után az első, amit fontosnak tartok. Még mindig alapok, mégpedig weboldal. Íme.

Nézzük a weboldalad!

Ahhoz, hogy a későbbiekben elmondottaknak lásd az eredményét, kell, hogy mérd a weboldalad történéseit. Magyarul kell valamilyen eszköz, ami megmondja, hányan látogatnak és mit csinálnak. Van ilyened? Az jó. És szoktad nézni is? Ha igen, akkor a kisebbségbe tartozol! Éppen ezért az első triviális, de fontos javaslatom: tegyél fel valamilyen mérést a weboldaladra. A legjobb, ha ehhez a Google Analytics szolgáltatását használod, ami ingyenesen és könnyedén elérhető, ráadásul magyar nyelvű felület is van hozzá.

Nem ismered? Nem baj, egyelőre regisztrálj, és az ott leírtaknak megfelelően helyezd el a mérőkódot az oldaladba!

A regisztráció során az adatok értelemszerű kitöltése közben kapsz egy html kódot, amit az összes olyan lapodba be kell helyezni, amit mérni szeretnél. Ha a weboldaladat valaki más csinálta, akkor szólj annak a valaki másnak, hogy azt a kódot rakja bele.

Ha ezzel megvagy - vagy volt már kód az oldaladban - akkor egy lépéssel közelebb is kerültünk ahhoz, hogy tudjunk értelmes lépéseket tenni az interneten.

De akkor tegyünk még egy lépést. A Google-nek van egy másik ingyenes szolgáltatása is, ami nagyon sokat fog nekünk segíteni a jövőben, ennek a neve a Google Webmester Eszközök. Nem baj, ha nem vagy webmester, azért regisztrálj ide is (ezt amúgy sokkal kevesebben használják, mint az Analytics-et). 

Több módon is regisztrálhatod a weblapot, ezt a szolgáltatás szépen el fogja mondani. Ha elakadsz, írj kommentet, és segítünk! Ha van már Analytics-ed - és legyen! - akkor amúgy ez egy nagyon egyszerű folyamat lesz.

Ha készen vagy, akkor majd itt is nagyon érdekes adatokkal fogsz szembesülni, szintén a weblapod kapcsán. Erről is később írok.

És akkor ezek után innen fogjuk folytatni!

Őszintén azt hittem, jobban állunk. A hazai kis- és közép vállalkozások jelenlétét folyamatosan "tapasztalom" az interneten, hiszen látom a weboldalakat, hirdetéseket. Látom, hogy mozgolódnak, de azt is látom, hogy nagyon sokan tudnak nagyon keveset az online marketing lehetőségeiről, így könnyen elképzelhető, nem a leghatékonyabb eszközöket használják.

Ezért arra gondoltam, elindítok egy sorozatot, amit direkt a kkv-knak írok: olyanoknak, akik kkv-t vezetnek, ott marketinggel foglalkoznak. Nem akarom feltalálni az internetet, nem akarok naaagy igazságokat mondani, egyszerűen csak rendezni szeretném azt a tudást, amit szerintem egy kkv-nak érdemes tudnia, ha ez a terület érdekli.

Tehát nem lesz semmi infotermék, semmi email cím megadás, semmi csodamondogatás - csak bejegyzések egy-egy témában, őszintén, kicsit talán tabukat is döntögetve, de gyakorlati tanácsokra építve. Lehet, a marketingben nagyon jártasaknak ez unalmas lesz - előre is elnézést kérek tőlük, tőletek.

A lényeg mindössze ennyi tehát: az Onlinemarketing blogon mostantól gyakorlati kkv tanácsok is lesznek - dedikáltan azoknak, akik komolyan gondolják az internetes reklámot.

A legújabb farokméret-helyettesítő mérőszám cégeknél a Facebook oldalukat követők, a Like-olók száma. Ez bizonyos határok között teljesen érthető, hiszen egy-egy cég esetében egyfajta sikeresség mérés az, hogy hányan szeretik, hány rajongójuk van. Igaz, nagyon sok múlik azon, hogy valóban önszántukból Like-olták az emberek az oldalt, vagy "oda lettek terelve". És természetesen az a cég, amelyik aktív a Facebook-on, több Like-olót fog gyűjteni, mint az, amelyik nem aktív.

Mindent összeszedve azért be kell látnunk: a jó Like-oló önkéntes Like-oló, vagyis valódi rajongó. Olyan valaki, akit tényleg érdekel az adott oldal tartalma, az adott cég, és ami nagyon fontos: potenciálisan vásárló is! E nélkül szinte semmit nem ér az ő Like-ja. Szinte semmit, de nem nullát, hiszen megvan azért arra az esély, hogy a cég által kirakott hírt, szöveget az ilyen Like-oló is továbbadja, továbbosztja. Más kérdés, hogy egyáltalán látja-e, ha amúgy nem érdekli az oldal, hiszen a nulla aktivitás következménye a láthatatlanság: nem jelenik meg a cég üzenete az üzenőfalán.

Ezek után talán érthető, ha azt mondom: a Like-ok nem a fán teremnek, nem a piacon megvásárolható termékek, hanem valaminek az eredményei. Ez a valami pedig egy átgondolt kommunikáció, és nem utolsó sorban: értékes tartalom, de legalább is egy releváns játék. (Releváns: a cég számára üzletileg értékes látogatókat hozó.)

Éppen ezért azt kell javasolnom, hogy aki ilyen oldalon szeretne Like-ot venni, az ne tegye!

Nem beszélve arról, hogy várhatóan nem magyar rajongókat hoznak, hiszen az USA és Anglia mellett a "világ minden tájáról" ígérnek Like-ot - ráadásul olcsóbban.

De ha magyarokat is hoznának... vajon mit lehet azzal kezdeni, hogy a rajongók száma hirtelen megnő, miközben sem aktivitás, sem egyéb más üzleti hatás nem történik? Pénz kiadása ez a semmiért, kezitcsókolom! Felejtősek az ilyen oldalak, nagyon.

Remélem, időben szóltam!

A hirdetők imádnak játékokat csinálni: a játékokban a fogyasztók aktívan részt vesznek, "bevonódnak", és ez olyan direkt visszajelzés, ami jó érzéssel tölti el a marketingest, ráadásul igazolja is, hogy, lám-lám, milyen fasza kis kampányt kreáltunk, hát zabálja a nép, látjátok nem? Dobtunk egy kis üveggyöngyöt, és vérszagra gyűlnek, mint az éji vad, hát nem király?

Mellékszál. Anno helyi rádióban dolgoztam, és ott is voltak játékok, szép számmal. Ilyen-olyan ajándékok, jellemzően nem túl drágák, de nem is nagyon olcsók. Ha egy játékot meghirdettünk, mindig azonnal égtek a telefonok, jöttek a játékosok, látszott, hogy hallgatják az adást, a hirdető örült, igazolni látta, hogy jó helyre került a pénze. Azt már csak mi tudtuk, hogy van egy 5-8 fős "kemény mag", akik állandóan játszanak, bármi is történik (és bármikor). Rajtuk kívül is voltak alkalmi játékosok, de ez az 5-8 ember biztosította nekünk az azonnali hype-ot, a visszajelzést - közben pedig már a telefon csörgéséről is szinte tudtuk, éppen ki hív minket. Mellékszál vége.

Tehát játszunk, bevonódunk, szavaznunk kell, és örülni, ha nyerünk, vagy ha más nyer. És miközben az egyik oldalon csak annyit várnak, hogy szavazz valakire - legyen szó Goldenblogról vagy egy Facebook-os akármiről - addig a másik oldal, az érintettek, kampányolnak, és minden eszközt bevetnek. Ezt a "minden eszközt" szó szerint kell érteni: mennek az emailek, felhívások, sőt... (Na, erről a "sőt"-ről most nem, de lesz annak is aktualitása.)

És így lassan, de biztosan kialakul, hogy az lesz a sikeres a szavazós játékokban, aki megtanul igazi erős kampányokat csinálni, aki megtanul kampányolni.

Van persze ennek jó oldala is: az így megszerzett tudás aztán felhasználható az élet más területén. És persze rossz oldala is: az ismerősöket állandóan zaklató, naponta spamekkel elárasztó barát egy idő múlva nem barát. Lepöckölendő mlm ügynökké válik, aki ha kérdez is gyanús lesz.

Kialakultak hát a házi kampányoldák, az amatőr reklámosok serege. És ha bekerül a képbe egy-két profi is, akkor vagy arat, vagy csak kapkodja a fejét: te jó ég, mi van itt!

Mondom mindezt tapasztalatból. Bár rám nem lehet szavazni sehol, de egy ügyfelünknek csinálunk szavazós játékot, ahol egy-két résztvevő azt gondolja, a legegyszerűbb, átlátszó trükköket is megesszük - majd amikor miattuk kicsit szigorítunk, rögtön megsértődnek... pedig tényleg csak annyi a cél, hogy tisztességes elbánásban részesüljön mindenki. És látom mindezt másnál is: úgy alakult, hogy két ismerősöm is elindult ugyanazon a Facebook-on meghirdetett játékon, ahol ráadásul nem is kevés készpénzt lehet nyerni, saját ötletük megvalósítására. Itt is beindult a belső adok-kapok, úgy a szavazatokban, mint verbálisan.

És belekerülni egy ilyenbe annyira nem jó. Hosszú távon pont azoknak lesz rossz, akik most ügyeskednek: egyre kevesebb ilyen játék lesz, nem éri meg a vesződés, nem éri meg a sok bosszankodás. A hirdetők majd leszoknak erről is. Pedig kár lenne: egy jól kitalált játék tényleg hatékonyan megszólíthatja a célcsoportot.

És hogy ne maradjon poén nélkül az írás, álljon itt a végén három link a fent említett három szavazási lehetőségre, némi blikkfang-gal nyakon öntve. Tehát:

Kit szeretnél elküldeni a Werk-be tanulni? A játék második fordulójában tíz ember közül választhatod ki a neked legjobban tetszőt! »»»

Szavazz Turcsán Tamás ötletére a Budapest Bank játékán, hogy meg tudja valósítani álmát, és segítséget kapjon arra, hogy segíthessen a segíteni akaróknak! »»»

Miyazaki Jun neve nem ismeretlen az online marketinges körökben, de most nem SEO vagy ppc a téma, hanem valami egészen más: a sci-fi! Ezen belül is a hazai sci-fi, amit nagyon jó lenne megmutatni a nagyvilágnak. Ehhez viszont le kell azokat fordítani... segíts Jun-nak, hogy nyerhessen a pályázatával a Budapest Bank játékán! A te szavazatodra is szükség van! »»»

Hát így. Igazi háztáji marketing, nem igaz?

Az a megtiszteltetés ért, hogy a Goldenblog verseny szakértő kategóriájának az egyik zsűritagja lettem. Ennek megfelelően augusztus 22-ig végig kell néznem az összes induló blogot (a kategóriában) - így illik, és e nélkül nem is lehet választani természetesen. Végignézve az iszonyú sok blogot, döbbentem rá, hogy mennyire szélessé vált a mezőny.

Még 5-6 éve, amikor a blogolás igazából beindult nálunk, volt arra esély, hogy az ember legalább az őt érdeklő témában írt blogokat kövesse. Így rá is kaptam a marketinges blogokra, láttam sok jó blog indulását, tündöklését - és bulvárosodását vagy halálát. És sok jó blog maradt is, szerencsére. Aztán ahogy beindult a Facebook, úgy kezdtek el újra gomba módra nőni a marketinges (jellegű) blogok, most már főleg a közösségi médiára kihegyezve - és egész egyszerűen követhetetlenné váltak számomra. Válogatni kell, nem lehet mindent és mindenkit olvasni.

Nem beszélve azokról a blogokról, amik nem szakmai okok miatt érdekesek... Virágozzék száz virág, sőt, ezer - és ez meg is történt. Ráadásul a blogok az életünk részeivé váltak, rendelkeznek mára nem kis lehetőséggel (sőt, némi hatalommal is).

Így aztán a Goldenblog lényege is megváltozott. Mára nem az a cél, hogy megmutassuk, vannak értékes blogok, hanem az, hogy megmutassuk, miket lehet érdemes követni, de legalább néha beleolvasni.

Közben a blogok egyre több tartalomszolgáltatónal fontos szerepet kaptak. Az Index.hu (CEMP) Blog.hu szolgáltatása olvasottságban, ismertségben az élmezőnybe került, az Origó is címlapon szerepelteti a saját blogszolgáltatásának, a Postr.hu-nak a legjobbjait, a HVG Online széles körből válogat a címlapra, de még a Nemzeti Sport is kapott egy blogos kistestvért, a Népsportot (és elnézést mindenkitől, aki kimaradt). Így a Goldenblog egyben komoly merítés is a szerkesztőknek: lám, ezekből érdemes lehet válogatni, figyelni, követni.

Az elkövetkező napokban tehát blogokat fogok felfedezni, olvasni. Aztán ha kialakul, kiket javaslok, majd megírom azt is.

Egy egyszerű kis blog. Alig olvassák páran, aztán egy írás, és hirtelen mindenki megismeri. Pedig nem lett mögé tolva sok millió forint, nagy kampány vagy bármi. Egyszerűen csak terjedt, mint a vírus. Berobbant a köztudatba, mint például anno a YouTube tette, igaz, akkor az egy szolgáltatás beindulása volt, ez a mostani meg tényleg csak egy kis blog...

Egy kis blog, de elért vagy 200-300 ezer embert pár nap alatt.

És akkor hirtelen érdekes lett a történet, és felmerült a kérdés: ez most véletlen? Tényleg egy ismeretlen valaki ismeretlen írása jutott el a TV2-ig néhány nap alatt? Miközben a háttérben a család az Összeesküvés elméletet nézi a Viasaton, én is azt elemezgettem itt magamban, hogy tényleg igazak lehetnek az utóbbi napokban felröppent összeesküvés elméletek? Vajon valóban egy politikai csoport ügyes akciója ez a bejegyzés? Mitől robbanhatott így be? Volt valaki - vagy valakik - a háttérben, ami aztán megadta a kezdő lökést?

Válasz? Egy összeesküvés elméletre? Kizárt! Hogy igaz lenne? Pont ez a lényeg, ahogy a filmben is elhangzik: a jó összeesküvés elmélet nem bizonyítható! Hát, ez sem.

De miért érdekes ez? Mert jól látszik, hogy egy egyszerű blog is hatalommal bír: van esélye, van lehetősége, és ha úgy alakul, hirtelen lesz hatalma. És ez a hatalom az információ hatalma. Az, hogy témát generál, az, hogy, tömegeket képes befolyásolni adott esetben.

Ez is egy hatalmi ellensúly, olyan, aminek nincs kétharmada. A blogok, miközben beépültek a mindennapjainkba, egyfajta hatalmi tényezővé is váltak. Önmagában kicsi hatalom, de látható, hirtelen - és lehet, csak rövid időre - fontossá válhatnak. Kinőhetik magukat.

Amikor az ember megnéz egy grafikont, akkor hajlamos olyan dolgot benne látni, amit gondol róla vagy amit az orra elé tesznek magyarázatot. És innentől nagyon nehéz lesz azt elmagyarázni, hogy amit lát, az nem teljesen - vagy egyáltalán nem - fedi a valóságot. Az interneten főleg könnyű beleszaladni ilyenbe, hiszen nagyon nem mindegy, egy-egy szám vagy grafikon mi alapján annyi, amennyi.

Volt már egy kisebb vihar pár hónapja a StatCounter adatai alapján, és akkor is az derült ki, hogy azok a számok nem pontosan fedik azt a valóságot, amit mögé gondolunk. Jelesül: nem mutat semmi releváns dolgot.

Ma a Twitteren jött elő ismét a StatCounter, ezzel a grafikonnal. A lényeg itt van:

Igen, megint az iWiW, és megint annak a forgalom változása (kiegészítés a post végén). És ami az érdekes: a StatCounter mutat egy szép, nagy kiugrást májusban, de aztán gyorsan rendeződnek is a viszonyok. Gyanús volt nekem ez a grafikon, főleg a májusi kiugrás, ezért gondoltam rászánok egy kis időt, és megnézem, mit mutat a Webaudit, ami mérőkódos módszerrel méri az iWiW-et. Az időszak ugyanúgy 2010 novembertől augusztus elejéig tart, és a napi egyedi látogatószám alapján készült íme (kattintva ez is nagyobb):

Két dolog látszik tisztán: az iWiW valóban lassan de biztosan veszíti a napi belépőket, de ezt azért tudtuk. De az is látszik, hogy nem történt semmi májusban.

A Webaudit mérési módszerei kellően megbízhatóak, bár a számok a belföldi forgalmat mutatják, de a trend pontos (a külföld kb. +10%-ot jelent). A StatCounter pedig? Nos épp ez az érdekes: nem is a látogatottságról szól, hanem arról, hogy egy-egy közösségi média oldalról mennyi látogató érkezik más mért oldalakra... (Fontosnak éreztem utólag ezt a kiegészítést, bár a linkelt korábbi írásból ez kiderül.)

Tanulság? Megint megmutatkozik a külföldi ilyen-olyan mérések pontatlansága a hazai piacra nézve, illetve az a tény, hogy mást és máshogy mérnek. Nem érdemes ezekből kiindulva következtetéseket levonni, hacsak nem magyarázzuk meg pontosan, mit is látunk.

Tegnap a Szívlapát rácsodálkozott arra írt arról, hogy vannak álprofilok a Facebook-on (és sok más közösségi szolgáltatásban). Pedig a dolog egyáltalán nem újdonság, sőt, már a Facebook előtti időkben is használták, igaz, akkoriban fórumokon. Az is érdekes, hogy az írásban a piac egyes résztvevőit, akik ezt szolgáltatásként kínálják, olyan szépen elénk tálalják, miközben nem beszélnek a pártokról, ahol ez gyakorlat (volt?). 

De nem baj ez, a lényeg, hogy megint kicsit az előtérbe került az a fajta etikátlan eljárás, amikor valamilyen kamu személyen keresztül valósítják meg a "buzz"-t. Sőt, én még ki is egészíteném egy ügyes módszerrel: párszor tapasztaltam, hogy valamilyen - jobbára nem magánszemélyhez köthető - személyes profil bejelöl, például az egyik volt iskolám öregdiák köreként. Majd a továbbiakban semmi más nem történik, mint időnként bedobnak egy-egy hirdetést.

Íme egy ilyen tettes: Radnóti Miklós Gimnázium Véndiákjai

Ez a profil alapvetőn szabálytalan, hiszen erre vagy egy oldalt vagy egy csoportot kellene létrehozni. De ráadásul nincs is benne értelmes tartalom... Na, ez ugye egy másik megoldás, itt nem csinos csajok és jóseggű pasik vannak, hanem közös élmények/emlékek. Elvileg. De ráadásul ezt még szarul is csinálják.

Korábban már írtam arról, hogy nemcsak cégek csinálnak kamu profilokat, amíg vannak Like-gyűjtő, vagy szavazós játékok, addig lesz értelme fenntartani 5-10-100 ál profilt.

Az egész dolognak az az érdekessége, hogy valójában az így elért eredmények egyáltalán nem olcsók. Hiszen ha működő ál profilt akarunk, akkor azt bizony életben kell tartani, ami elég sok idő, és az ugye ebben az esetben pénz. Egyáltalán nem olyan drága a Facebook-on hirdetéssel valódi felhasználókat "gyűjteni", hogy ne érné meg, és ha hirdetni akarunk itt, akkor is van számos legális lehetőség.

Persze amennyire az azonnaliság eszköze a Facebook, annyira az új vadnyugat is egyben: gyorsan fejlődő, jobbára ismeretlen terep, ahol megélnek a profik és az amatőrök, a legális és illegális megoldások is. Így aztán nem bízom abban, hogy valaha is kitisztulna teljesen a piac, de azt sem hiszem, ez az állapot így marad. Emlékezzünk csak, mennyi esemény-spam volt pár hónapja, és mára alig maradt belőle.

A megoldás egyébként nem a Facebook kezében van. Nem lenne rossz, ha a szakma hazai elkötelezettjei létrehoznának egy etikai kódexet (alapul véve mondjuk a WOMMA hasonlóját), és az azt megsértő hirdetőket rendszeresen nyilvánosságra hoznák. Sokat nem érne, de talán a nagy megrendelők ettől nem lennének boldogak, és inkább a legális megoldások felé fordulnának. Ezzel pedig annyira nem is érné már meg az ál profilok fenntartása, nem igaz?

Érzek én egy olyan elvárást elsősorban a fogyasztói oldalról, hogy a jó reklám szórakoztasson. Vagyis az a közkeletű vélemény, hogy az a jó reklám, ami tetszik, mert például jó a zenéje, vagy vicces, vagy pozitív érzelmeket vált ki belőlem. Az ember aztán hajlamos ezzel egyetérteni, és megpróbálni a fogyasztók kedvébe járni.

Ez kiemelten igaz a közösségi médiában, hiszen ott aztán tényleg az a sikeres, amit sokan továbbosztanak. És ugye ki az, aki ne szeretne hirtelen több tízezer embert szinte ingyen elérni? Naugye!

A fenti gondolatmenet amúgy elsőre logikus, és hajlamos vagyok én is bólogatni rá. Naná, ki szereti a szar reklámokat, nemigaz?

De akkor miért vannak szar reklámok? Miért fut a tévében unásig egy spot, miért lehet adásba adni olyan szövegeket, amitől az embernek már a szőr is feláll a hátán, és reflexből keresi a távirányítót?

Az a rossz hírem van, hogy azért, mert ezek a reklámok is működnek. Általában két olyan dolog van ugyanis, amit egy reklámnak teljesítenie kell: el lehessen vele érni a kitűzött célt és el lehessen vele érni a célcsoportunkat.

Márpedig ebben nincs benne az, hogy a reklámnak esztétikailag, filmművészetileg, zeneileg vagy bármi más szubjektív szempontból jó-nak kell lenni. Sőt. Az van benne, hogy hatásosnak kell lenni. Persze, a hatásosságot több módon is el lehet érni, és igen, van, amikor az esztétikai, szubjektív szempontok sokat segítenek. De van, amikor nem.

Most például kitaláltunk egy tök jó kampányt, benne olyan szórakoztató elemmel, ami vicces, érdekes, szeretik is az emberek. El is érjük vele a célcsoport. Csak egy baj van: nem hozza az elvárt konverziót. A kampánynak van egy másik fele, amiben nem vagyunk olyan jó fejek, direktbe nyomjuk az eladást, és hoppá, ott van konverzió. (Természetesen más csatornákról van szó.)

És akkor kedves olvasóm, ha nálad van a kassza kulcsa: melyik oldalra öntenéd a pénzed? Menjen tovább a jópofa cucc, vagy inkább a kicsit sablonos, kicsit belemenős a nyerő?

Tessék, lehet választani!

A hétvégén két tanulságos marketinges hibába is belefutottam, azt hiszem érdemes csámcsogni ezeken egy kicsit.

Az első esetében nem igazán emlékszem a hirdető cégre, de a reklámra pontosan: az RTL Klub Forma 1-es közvetítése előtt tettek fel valami szokásos bugyuta kérdést, hogy emelt díjas számon lehessen rá válaszolni (de itt legalább volt helyes válasz, szemben az aznap esti nagyfilmnél feltett kérdéssel...), majd felsorolták a nyereményeket. Nos, itt volt a hiba: az első díj egy olajcég autóolaj kínálatából 6 féle motorolaj.

És most gondoljunk ebbe bele: mi a francot kezdjek én 6 féle motorolajjal, ha nem vagyok autószerelő? Mire jó az? Oké, értem, hogy ezzel elhangzott, hogy milyen széles a cég választéka, de ez a nyeremény, már elnézést, de szart sem ér a magánszemélyeknek. Ezért biztos nem fogok emelt díjas számot hívni vagy sms-t küldeni!

Persze lett volna jó megoldás: a fődíj a hirdető széles olajkínálatából a nyertes által kiválasztott olaj, abból is két olajcserényi adag (ez így egy átlagos autót nézve 10 liter nyeremény). Ennek lenne értelme, nem?

A másik hiba már online-os. Az elkövetője a KIKA, egészen pontosan a KIKA weboldalát nem kellő gondossággal kezelő marketinges csapat.

Az oldal egyértelműen külföldön készül, hozzánk a magyarítás jut el - nincs is ezzel baj. A baj azzal van, hogy az utolsó fázisok egyikében nincs senki, aki átnézte volna az eredményt. Ugyanis ami más nyelven jól működik, az egy kis fordítási baki miatt nálunk nem annyira. És íme az eredmény:

Aki többet szeretne látni, az erre jöjjön »» (illetve, ha időközben javították vagy eltűnt az oldal, íme egy nagyobb screenshot)

Tehát bár az alacsonyabb ár van kiemelve, de alatta a szöveg alapján a drágább az érvényes akciós ár! Hát nem aranyos?

Persze, ez egyértelműen szerkesztői hiba, de elvileg, egy jól felépített munkafolyamat során, ennek már az élesítés előtt ki kellett volna derülnie. Nem derült. Oké. De kint van több napja! Javítani kellene ezt, kedves KIKA!

Tanulság: hiába veszünk át egy külföldi rendszert, a fordítás bizony szakma, és ráadásként mindig, mindent ellenőrizni kell.

Kétségtelenül a hétvége mémje Jakab Andor írása arról, miért nem ad munkát senkinek. Az írás több szempontból is tanulságos, íme ezek közül kettő.

A tartalomhoz

Nekem nincs 12 alkalmazottam, van viszont négy. Igaz, nem egyszerre vettem fel őket, és nem adtam el a lakásomat a vállalkozás beindításához - egyedül kezdtem és a munkámat fektettem bele, plusz bő egy éves fizetésemet (egy évig kerestem sokkal kevesebbet a vállalkozásból, mint amennyi kellett a megélhetéshez). Volt viszont kitartásom és hitem abban, hogy amit csinálok, az jó, és sikeres lesz. Ezért nem hagytam abba fél év vagy egy év után, hanem csináltam tovább - és megérte. Mert később tudtunk bővülni, terjeszkedni is, és mára a négy embernek és nekem (plusz a családunknak) a megélhetése múlik részben vagy egészben a cég működésén.

Van irodánk, de nem ott dolgozunk, a "home office" kényelmes és megfelelő háttérrel hatékony is. Ez azt jelenti, nem költünk se 1 milliót, se annak a negyedét irodára. Sokkal kevesebbet - 100e Ft alatti összeget. Persze ez nem csilli-villi belvárosi iroda, de nincs is rá szükségünk.

A fentiek után talán hiteles lesz a véleményem. Egyrészt az írásban van néhány tévedés (más az adószint, például), de ez az alapfelvetést nem változtatja meg: kutya nehéz dolog ma idehaza vállalkozni. Másrészt ami az írásból hiányzik, az pont a vállalkozói gondolkodás.

Az ember nem azért lesz vállalkozó, hogy munkát adjon vagy legyen munkája, hanem szeret(ne) valamit csinálni, el akar valamit érni, és ezért mer kockáztatni - vagyis vállalkozni. Az írásból pont ez hiányzik. Ugyanis egy 12 (vagy 5, vagy 20, tök mindegy) fős céget az ember nem megtervez, hanem felépít. Ez a fajta analitikus gondolkodás, amiről Jakab Andor ír, sokkal nagyobb volumenbe működik, amikor valaki befektetni akar - de abban az esetben nem 12 fős céget épít. És olyan volumenben a számok máshogy alakulnak, gondoljunk csak a lehetséges állami támogatásokra vagy a cégméretből adódó egyéb előnyökre. Más kérdés a kockázati tőke, de itt nem arról van szó...

Embert akkor veszek fel, ha megéri. Vagy keresünk már annyit, hogy fel tudjuk venni, vagy tudom, hogy az új ember többet fog hozni, mint a "költsége". Vagyis nem patikamérlegen számolom ki, hogy mennyi ember mennyi munkát csinál, hanem ahogy fejlődik a cég, úgy van igény újabb emberekre. Ki az, aki ezt máshogy csinálja kisvállalkozói szinten?

Mindent összerakva: igaz, amit Jakab Andor ír, csak a világ nem pont így működik. Ettől még ez nem jó és nem helyes, sőt, sokkal könnyebb lenne, ha mindaz teljesülne, amit Andor kér. Mert ki kell mondani: a jelenlegi hazai környezet egyáltalán nem vállalkozó barát, bárki bármit állítson. De ez így van kb. 1946 óta ebben az országban...

Az írás hatása és terjedése

A tartalmon túl nem mehetünk el egy fontos tény mellett: Jakab Andor írásának a berobbanása eddig példa nélküli a hazai blogszférában.

Ismerjük a számokat, tudjuk, hogy van közel 3,5 millió hazai Facebook felhasználó, és vannak egészen népes rajongói oldalak, de ennek a hatását - hát, eddig nem láttuk. Most viszont igen.

Egy alapvetően jól megírt, hatásos írásról van szó, ami valamiért elszállt. Nem kicsit. Az első napon úgy lett több tízezer! Like a Facebook-on (vagyis lefordítva: több tízezren osztották meg a falukon), hogy sehol nem kapott semmilyen "lökést". Persze, ezek után kikerült több nagyobb forgalmú portál címlapjára is, de ez már inkább reagálás volt, semmiképpen nem hatás kiváltása. Most, amikor ezt a bejegyzést írom, már 50 ezer fölött van a Like-ok száma.

Jakab Andor ír is erről, ezt is érdemes elolvasni.

A jelenségre felfigyelt a sajtó is. Szombaton először Mandiner, aztán HVG majd Index címlapra is került a dolog. Ezzel kapcsolatban azt tartom piszkosul érdekesnek, hogy a forgalomban alig volt érezhető. Az olvasók elsöprő többsége a Facebookról jött előtte is, addig is, amíg címlapon voltam, és azóta is, hogy már nincs címlapon.

Vagyis a Facebook ma, Magyarországon, képes olyan elérést produkálni, amilyet eddig csak a tömegmédia tudott. Úgy ért el egy írás több százezer embert (péntek óta 200 ezernél több olvasó!), hogy az nem a tömegmédiában jelent meg.

Ha más nem is, de ezek a számok nagyon pontosan mutatják a közösségi média erejét. És beszélhettünk itt tavasszal a Facebook meg Twitter forradalmakról Egyiptom, Tunézia vagy Líbia kapcsán, de ennyire egyik sem volt nekünk, itt kézzelfogható. 

Lefordítom: ha valaki érdekes, hatásos, az a közösségi média segítségével nagyon sok embert el fog érni. Olyan üzenettel, amit senki, sehol nem fog tudni megállítani, nem fog tudni sem cenzúrázni, sem betiltani.

Jegyezzük ezt meg. És esetleg súgjuk egyes cégvezetők és politikusok fülébe is: ez egy olyan ellensúly, amit nem lehet kétharmaddal megszüntetni.

Ahogy például a gravitációt sem.

Mindig szeretek az ügyfeleimtől tanulni. Én marketinges vagyok, azon belül is online marketinges, ráadásul elsősorban mint külsős tanácsadó, így nem látok rá azoknak a cégeknek a teljes működésére, akiknek dolgozom. Egészen pontosan annyit tudok a belső dolgaikról, amennyit akarva-akaratlanul elmondanak.

És azt hiszem ez így is van rendjén. De éppen ezért számtalan olyan eset van, amikor tanulok a partnereimtől. Megtanulok olyan gyakorlati dolgokat, amelyek sok esetben triviálisnak tűnnek - miután az ember már megtapasztalja. Most épp egy ilyen dologgal találkoztam megint.

A téma a szezonalitás. Tudott dolog, hogy a marketingnek figyelnie kell a szezonalitásra, vagyis az év közbeni változásokra. És itt nemcsak arra gondolok, hogy pl. Karácsonykor sokat vásárolnak a népek, vagy ne nyáron hirdessünk sí utakat. Hanem arról van szó, hogy az év különböző szakaszaiban bizonyos dolgokat máshogy kell kezelnünk, elsősorban természetesen azért, mert a fogyasztóink máshogy viselkednek.

Máskor vásárolnak, máskor töltenek több időt az internet előtt, máskor érnek rá. Pl. ha jó az idő, akkor a hétvégét vízparton töltik és nem egy plázában. Éppen ezért mást és máskor kell hirdetni nekik, és kiemelten igaz az internetre: amennyire természetes, hogy a hét végével több időt töltünk az otthoni számítógép előtt, annyira nem igaz ez a nyáron. Ilyenkor a vízparton töltünk több időt.

Hozzá kell tennem, hogy ahány cég, annyi lehetséges forgatókönyv van arra nézve, mikor hogy viselkednek a vevőik. De ha több évre visszamenőleg van lehetőség pl. a bevételi, forgalmi adatokat elemezni, akkor azokból nagyon érdekes következtetéseket lehet arra nézve is levonni, hogy mikor és mit érdemes reklámozni.

De ezek a pénzügyi adatok olyanok, amit én nem látok, de az ügyfeleim igen. És amikor átnézik, majd következtetéseket vonnak le - vagy vonunk le együtt - akkor tanítanak.