Onlinemarketing blog

Egy termékeket forgalmazó cég árajánlat adása sem mindig egyszerű, hiszen mennyiségtől, szállítási és fizetési módtól és sok egyéb tényezőtől is függ, egy-egy konkrét ajánlat milyen árat fog tartalmazni. De a kézzelfogható termék, a piac és annak viszonylagos átláthatósága miatt mégis van egy előzetes becslése a megrendelőnek, mire számíthat. A szolgáltatások esetében ez már nem ennyire egyszerű.

Miközben egy telefon vagy egy üveg üdítő bizonyos határok közt majdnem ugyanannyiba kerül egy országon belül, sőt, sok esetben más országokhoz képest is, addig a szolgáltatásoknál már egészen más a helyzet. Például egy hajvágás ára már függ attól, hol megyünk el fodrászhoz, de függ a fodrásztól, annak ismertségétől és így tovább. Egy hajvágás lehet 2.000,- Ft, de lehet 50.000,- Ft is - mindkettő és minden ezek között (vagy akár fölött is) elfogadható ár. Pedig többé-kevésbé ugyanarról van szó minden esetben.

Amit mi nyújtunk, mint ügynökség, az szolgáltatás. Nem adunk fizikai terméket, mi a tudásunkat és az időnket adjuk az ügyfeleinknek. Ezt kell beáraznunk, ezt kell úgy meghatároznunk, hogy versenyképesek legyünk, hogy a megrendelőnek is megérje bennünket megbízni, és mi se menjünk tönkre. Ez leginkább azért nehéz, mert mint a fodrászos példában is látszik, nagyon sokféle ár lehet jó ár, és egy laikus vevő nem szükségszerűen tudja megkülönböztetni az egyes ajánlatok mögötti tényleges tudást.

Volt egy vállalkozó a KKV Marketing csoportban, aki leírta, mennyire sok marketing tanácsadóban csalódott. Az ajánlat adáskor csodálatos ígéreteket kapott, csak aztán ezek nem valósultak meg. Mert azt bárki mondhatja, hogy ő ért a marketinghez, ma senki, sehol nem ellenőrzi, ez tényleg így van-e. És ebben sajnos teljesen igaza volt: miért kerül egy tanácsadó 2-3-4-szer annyiba, mint egy másik? Mit tud az egyik és mit a másik?

Nem tudok erre igazi választ adni. Kirakhatnám a weblapunkra a diplomám másolatát, MSc közgazdász vagyok,  marketing specializáción végeztem (ez is bele van írva). És? Ez elmondja, mennyi tapasztalatom van? 1999-ben végeztem, majdnem pont egy évvel a Google megalapítását követően (szeptemberben volt a diplomavédésem). Értelemszerűen nem tanultunk semmit arról, mi az az online marketing, mi az a közösségi média, hogyan működik egy keresőkampány.

Ugyanakkor a mai napig sokat tudok hasznosítani abból, amit a pécsi egyetemen tanultam. Mert a marketing alapjai, annak működése, a marketing pszichológiája nem változott jelentősen - vagy ami változott, ott tudom, hogy az változás. Nem kell rákeresnem, mi az GE mátrix vagy mi az az AIDA modell - de ettől sem fogja tudni egy megrendelő, én vagyok-e az ő embere, a mi cégünk lesz-e a megoldás.

Talán az elmond valamit, hogy 15 éve vagyunk a piacon (a cég pedig 18 éves), és azóta foglalkozunk ezzel a területtel. És persze vannak referenciáink - most például van olyan ügyfelünk, aki személyes referenciát kért, telefonszámmal, névvel, és fel is hívta meglévő partnereinket, hogy érdeklődjön felőlünk. 

Visszatérve az árazásra, minél kisebb cégnek kell árat adnunk, annál nehezebb dolgunk van. Elsősorban azért, mert ismerve az ilyen cégeket, pontosan tudom, mennyire képes (vagy nem képes) kitermelni azt a pénzt, amibe mi kerülünk. Mert minimális árat akkor is meg kell szabnunk, ha egyébként az ügyfelünk nagyon kicsi.

Például mennyibe kerül egy kampány kezelése? Elsősorban a ráfordított időtől függ. De egy minimális kampány elindítása is minimum egy óra, és akkor még nem foglalkoztunk annak a finomhangolásával. Egy hónapban 2-3 órát minden kampánnyal el kell töltenie a kampánymenedzsernek, és akkor még nem volt szó az egyéb feladatokról, a menedzsmentmunkáról, kapcsolattartásról. De számoljunk akkor egy 5 órával - ennyit a legkisebb ügyfélre is rá kell fordítanunk, ha eredményt szeretnénk. Mennyibe kerül 5 óra munka? Mennyibe kerül egy óra munka? 12 ezer forintba minimum, mert szakértőnek kell ezzel foglalkoznia. Ez pedig havonta 60 ezer forint. Miközben lehet, az ügyfél nem akar többet elkölteni, mint 60 ezer forintot. De ha nem fizeti ki a munkánkat, akkor az nem fogja nekünk megérni - vagyis nem tudom kifizetni a költségeket, az embereket, előbb-utóbb csődbe megyünk.

De vajon az a cég, amelyik csak 50 ezer forintot szán hirdetésre, ki fog fizetni 60 ezret a mi munkánkért? Általában nem... Ez csak egy példa, de számos másikat tudok mondani, legyen szó Facebook oldal kezelésről vagy weboldal készítésről, az ennél összetettebb feladatokról nem is beszélve. Ami működni szokott a legkisebb ügyfeleknél is, az az időnk eladása: amikor alkalmankénti tanácsadást kínálunk. Ilyenkor 3 vagy 6 órában mindent átbeszélünk az ügyféllel, és ő ezt az időt fizeti ki - megkapva a maximális odafigyelést és a szakértői tudást. 

De azt látom, nem tudunk mindenkinek jó árat mondani. Számos olyan ajánlatkérés érkezik, amire elküldöm az árainkat, és annyi választ sem kapok, köszi, ez így drága. Néha kapunk olyan választ, ami alapján elindulhat egy megbeszélés, mégis mennyiért érné meg a másik félnek, ha mi dolgozunk neki, és kialakulhat valami kompromisszum, ami neki is jó és nekünk is. Aztán persze vannak azok a cégek, akik valóban képesek megfizetni azt az időt, amit velük töltünk. És ezekből sok sikeres projektünk is volt a múltban és van jelenleg is.

Így nem is érzem olyan nagy bajnak, hogy nem tudok mindenkinek jó árat mondani. Nem tudunk, de nem is akarunk a nagyon kicsikkel dolgozni, igazából nem érné meg se nekik, se nekünk. Miközben sokak szemében drágák vagyunk, az elégedett ügyfeleink szerint nem. 

Nehéz jól eltalálni, milyen ár illik egy-egy szolgáltatáshoz. Mi az évek alatt kidolgoztunk egy olyan árajánlat adási megoldást, ami a mi munkastílusunkhoz jól illeszkedik. Mások máshogy áraznak - sokszor nehéz is összehasonlítani két ajánlatot. Általában abból indulunk ki, mennyi időt kell egy-egy partnerre fordítani, és ezt mely kollégáktól fogja kapni. Innen már tudunk kalkulálni, és majd az ajánlatadás után kiderül, mennyire fogja ezt elfogadni az érdeklődő.

Szerencsére elég sokan elfogadták ezt a múltban és a jelenben is, így tudunk működni. Bízom abban, ez nem fog változni a jövőben sem. És várjuk az olyan cégek ajánlatkéréseit, akiknek ez a hozzállás megfelel.

Azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy 2020 nem egy tipikus év, semmilyen tekintetben. A covid járvány miatt a gazdaság teljesen szétzilálódott, így az emberek és a cégek sokféle túlélési technikát alkalmaznak. Van, aki előre menekül, mások a fogyasztásukat csökkentik, amíg lehet.

Így nem lehetett az év folyamán egységes trendet mondani, hogy mi miért és hogyan történik, sokszor láttuk, hogy hétről-hétre változik a fogyasztói viselkedés, a hírektől függően. De ez sem volt egyértelmű tendencia: a rossz hírekre volt, amikor a fogyasztás növekedett, máskor pedig csökkent.

Viszont az elmúlt hetekben egyértelmű csökkenést látunk. Nemcsak egy-két ügyfélnél, hanem sok ügyfélnél tapasztaljuk, hogy miközben az érdeklődés változatlan, sőt, néhány esetben nőtt is, aközben a konverzió folyamatosan csökken, vagyis ugyanakkora forgalom mellett egyre kevesebbet tudunk eladni.

A problémát bedobtam a KKV Marketing csoportba is, és az onnan jött megerősítések is inspiráltak, hogy ezt megírjam. Nemcsak mi tapasztaljuk ezt, néhány kivételtől eltekintve mindenki.

Hogy mi lehet az oka? Nem látom, hogy konkrét okra lehetne ezt visszavezetni, inkább több ok együttállására. Nagy valószínűséggel kivárást látunk: készülnek az emberek az év végi leárazásokra, a Black Friday-ra, készülnek az esetleges lezárásokra a vírus miatt (és emiatt nem költenek), hónap és év vége van, a tartalékokat inkább a karácsonyi időszakra tartogatják... Sok oka lehet.

Persze az nem megnyugtató, hogy másoknak is szar, de talán segít abban, hogy ne csak a saját kampányunkban, saját ajánlatunkban keressük a hibát. Mert van olyan, hogy a piac mozdul előnytelen irányba.

Persze ilyenkor sem vagyunk tehetetlenek, nem kell kivárni, hogy ránk szakad az ég. Sok lehetőségünk van, például növelhetjük a kampány intenzitását, ha belefér. Vagy intenzívebben építhetünk remarketing listákat, adatbázisokat, hogy a következő hetekben célzottan azokat érjük el, akik most csak érdeklődnek. És persze mi is kivárhatunk, vissza is foghatjuk a kampányokat, hogy majd 2-3 hét múlva még intenzívebben felfuttassuk azokat.

Mindenesetre van most egy ilyen helyzet, ami leginkább a vihar előtti csendre hasonlít. Aztán meglátjuk, milyen és mekkora vihar fog érkezni. És mikor.

Ha van valami, amit megtanított a sok év online marketinges munka, az a tesztelés szükségszerűsége. Nincs olyan feladat, nincs olyan fejlesztés, nincs olyan kampány, nincs olyan tömeges email kiküldés, amit ne lehetne, sőt, ne kellene tesztelni.

Alapvetően két területe van a tesztelésnek: az egyik a fejlesztésekhez kapcsolódik, a másik a kampányokhoz illetve kommunikációhoz.

A fejlesztések egyik fele a folyamatos tesztelés: egy specifikáció alapján elkészül a feladat (vagy annak egy része), majd ellenőrizzük, hibalistát készítünk, javítjuk, ellenőrizzük, és ezt addig folytatjuk, amíg hibát találunk. Aztán amikor hibátlan(nak gondoljuk), akkor szélesítjük a tesztelők körét...

A fejlesztéseknél a tervezésnél, majd azt követően az üzemeltetésnél is kell tesztelni, de ez már inkább használhatósági tesztelés. Ezt még sok éve Németh Ádámtól tanultam, neki számos kiváló eszköze és tudása van, hogyan kell már tervezéskor menürendszert tesztelni, a tartalmak elhelyezését, bontását stb. Majd ezt követően az üzemeltetéskor lehet használni tesztelő szoftvereket (pl. HotJar), és persze rengeteg felhasználói tesztet kell csinálni.

A tesztelések másik fele kampányokhoz köthető. Ezek közül talán a legtöbbször az emaileket kell tesztelni, minden egyes kiküldéskor meg kell nézni a fontosabb email szoftvereken, hogy hogyan jelenik meg, amit csináltunk. De ugyanígy érdemes ellenőrizni a landing page-eket is.

A kampányhoz köthető tesztelések nagy és fontos csoportja az AB tesztek. Ilyenkor kettő (vagy több) változatot készítünk ugyanabból (levél, landing page, hirdetés stb.), majd a felhasználókat mindegyikre ráirányítjuk, és figyeljük, melyik teljesít jobban. Aztán a jobban teljesítő változatot mehet tovább.

Tesztelni kell. Az online marketingben sincs abszolút igazság, minden kampány, minden célcsoport más és más. Az idő múlásával, a piac változásával, és sok más tényezővel kell számolnunk, ezek mind megváltoztatják a felhasználók viselkedését. Ezért a tesztelések nemcsak alkalomszerűek - lényegében folyamatosan kell csinálnunk.

Itt az év vége, mindenki nagy forgalmat akar csinálni, és ezért majdnem mindenre képes. Az egyik eszköz, amivel ilyenkor a cégek élnek, az az árverseny: megpróbálják mindenkinél olcsóbban adni a termékeiket, így csábítva magukhoz a vevőket. Erre számos lehetőségük is van, hiszen novemberben jön a Black Friday, majd azt követően az adventi hétvégék.

De vajon tényleg jó az árverseny, valóban akkor lesz több vevőnk, ha olcsóak vagyunk? Az ármegállapítás is a marketing feladat lehet, így érdemes ezt a kérdést körbejárni.

Az első kérdés az, hogy mit adsz el.

A terméket te gyártod, és egyedül forgalmazod? Vagy olyan termék, amit sok helyen meg lehet kapni? Esetleg szolgáltatást adsz el? Mennyiben tér el a terméked/szolgáltatásod a konkurensétől?

Minél egyedibb az, amit adsz, annál kevésbé van értelme az árversenynek. Ha nincs olyan versenytársad, ami ugyanaz, mint a te terméked vagy szolgáltatásod, akkor a verseny már vagy a helyettesítő termékekkel történik, vagy általában a potenciális vevőid pénztárcájáért folyik.

Tehát a termék alapján eldőlhet, az ár mennyire versenyző. Ha nem az, akkor nincs kivel árversenyezni direktben, így nincs értelme az esetleges látványos leértékelésnek sem.

A második kérdés az, kinek adod el.

A vevőid illetve a lehetséges vevőid köre is fontos, természetesen. Ha a vevőid árérzékenyek, akkor az árversennyel biztosan nyerhetsz. Láttam olyan példát, amikor egy 10-20 ezer forint közötti értékű terméknél akár 200,- Ft-ért is váltott a vevő - amúgy teljesen jogosan, az olcsóbb termék minden tekintetben ugyanaz volt.

Ha a vevőd türelmetlen, vagy kiszolgálást igényel, akkor szívesen fizethet többet. Hiába lehet megkapni a termékedet sokkal olcsóbban mondjuk az AliExpress-en vagy a Wish-en, ha arra várni kell 3-6 hetet, de a vevődnek a termék most kell (mondjuk Karácsony előtt).

Sőt, vannak olyan vevői csoportok, ahol ha olcsóbban adsz valamit, akkor lehet, még bizalmatlanabbak is lesznek: vajon miért olcsóbb? Az olcsóbb nem rosszabb? Nem ritka, hogy nem a legolcsóbb ajánlatot választják a piacon, főleg, ha az ár nagyon eltér lefelé. Ilyenkor sokan gyanakodnak arra, hogy van valami hiba a történetben, pl. becsaphatják őket.

A harmadik kérdés az, mire képes a konkurencia.

Ha te lépsz, vajon ő is fog lépni? Vagyis ha olcsóbban adod, ő még olcsóbban fogja adni? Van neki annyi tartaléka, hogy olcsóbban adja? Esetleg még olcsóbban, mint te? És hogy állhat az árukészlettel? Lehet, nála olcsóbb, de éppen nem kapható, ha valakinek kell a termék, tőled kell megvegye drágábban, mert neked van.

A fő kérdés persze az: ha belemész egy árversenybe, tudsz-e nyerni?

A negyedik kérdés az, mennyi a mozgástered.

Magad felé is fel kell tenni a fenti kérdéseket. Mennyi az az ár, ahol még megéri? Azon az áron mennyit tudsz eladni? Van annyi terméked? Mi van, ha tovább kell csökkenteni? Árukészlet, árrés és persze szolgáltatás költség az, amiket minimum meg kell vizsgálnod.

Az ötödik kérdés az, akarsz-e olcsó lenni.

Az alacsony ár nem jelent feltétlenül rossz minőséget vagy rossz vevőket, de pozicionál. Ha néhány termékkel nagyon olcsó vagy, akkor könnyen lehet, azt várják a többi terméktől is. Vagy egyszerűen a többi termékedet nem veszik meg, mennek oda, ahol azok az olcsóbbak.

Ha neked megfelel az, hogy a piaci pozíciód az alacsony ár alapján alakul ki, akkor bátran versenyezz az árral. De megteheted azt is, hogy magasabb árhoz adsz jobb szolgáltatást, és akkor lehet, kicsit kisebb forgalom mellett valósulhat meg a profitod. A te döntésed.

Az árversenyre nem lehet azt kimondani, hogy jó vagy sem. Ahogy a fentiekből is látszik, függ a termékedtől, a piactól, a vevőidtől és tőled is. Adott esetben lehet, ez a siker kulcsa, más esetben bele is lehet bukni. Nincs mindenre és mindenkire érvényes válasz, de a fentieket érdemes végigvenni - és ezek ismeretében dönteni.

Jön a Black Friday. Gondold végig, érdemes-e belevágnod!

A közösségi média legnagyobb hazugsága a neve. Az a feltételezés, hogy attól, hogy ugyanazt a szolgáltatást használjuk, már egy közösségben vagyunk. Az a feltételezés, hogy attól, hogy készítettünk egy céges profilt, és azt elkezdik emberek követni, már közösséget építettünk. Az a feltételezés, hogy egyszerű marketinges trükkökkel közösség építhető.

A közösségi média ezzel szemben csak egy eszköz. Eszköz, amely lehetővé teszi közösségek létrehozását, vagy létező közösségek online jelenlétét. Vagyis önmagában attól, hogy egy közösségi média eszközön keresztül kommunikálunk, még nem lesz közösségünk, csak (jó esetben) közönségünk.

A közösséghez tartozáshoz nem elég együtt lenni emberekkel, a közösséghez tartozás feltételez valamilyen viszonosságot. Nem vagyunk egy közösségben azokkal, akikkel közösen nézünk a moziban egy filmet, de ha egy baráti társasággal leülünk tévézni, akkor már közösséget alkotunk. Sokféle módon körbe lehet ezt járni, de a lényeg az, hogy az egy közösséghez tartozás mindig feltételez valami erősebb viszonyt a tagok között.

Ennek megfelelően önmagában azzal, hogy valaki regisztrál egy közösségi média szolgáltatásba, még nem válik egy közösség tagjává. Ahhoz, hogy tag legyen, kellenek személyes kapcsolatok is, és tenni is kell érte. Vagyis önmagában egy eszköz használata nem lesz elég.

Ugyanakkor vannak olyan eszközök, amelyek segíthetik közösségek kialakulását vagy segíthetik már meglévő közösségek kommunikációját. Ilyen eszköz például a Facebook-on a csoportok. A csoportok segítségével sok hasonló érdeklődési körű vagy más közös tulajdonságokkal rendelkező embert lehet összehozni, és ha ők elkezdenek egymással kommunikálni, akkor válhatnak közösségé. A csoportba belépéstől persze önmagában nem.

De a csoportok alkalmasak arra is, hogy már meglévő közösségek - például egy iskolai osztályközösség vagy munkahelyi közösség - ezen keresztül kommunikáljanak. Ilyenkor az eszköz nem segít a kialakulásban, de segít a működésben.

A közösségi média tehát segíthet együtt lenni, segíthet kereteket adni, de a közösség építéshez mindig ennél több kell. Például olyan események, amelyek összehozzák az embereket, olyan témák, amelyek közösek, olyan élmények, amelyek erősítik az összetartozást. A közösségépítéshez nem lesz elég egy szolgáltatás.

A közösségi média tehát mégsem hazudik igazán a nevével: ha már közösséget alkotunk, akkor segít együtt lenni. És ez alapvetően nem is rossz.

Soha nem állítottam, hogy szeretem a Facebook-ot. Órákig lehetne arról beszélni, milyen negatív hatása van egyes emberek életére és a világra is - majd ezeket az állításokat lehetne árnyalni és cáfolni. (Ugyanitt megjegyzem: meg kellene már végre néznem a Netflixen a Social Dilemma-t, de egyszerűen még nem volt rá időm. Az első 5 másodpercet láttam eddig...) De most nem az a téma, miért rossz a Facebook, hanem az, miért még rosszabb az, amikor nem jó.

A Facebook sokszor elromlik. Ezeknek a hibáknak jelentős részét a felhasználók többsége nem látja, mert vagy csak kevés embert érint, vagy rövid ideig tart. De kis túlzással minden napra esik valami hiba, és hetente jön egy-egy olyan, amit kicsit többen észlelnek. Aztán havi rendszerességgel érkeznek olyan hibák is, amelyek már a munkánkat is nehezítik.

Másik nagy probléma a Facebook-kal a transzparencia teljes hiánya és a minimális hatékonyságú ügyfélszolgálat. Sok esetben történik valami, és nincs arról semmi információnk, miért történik, meddig tart, mikor fog megjavulni. Most például minden előzetes értésítés nélkül szombatról vasárnapra a Facebook letiltotta a kampánykezeléssel foglalkozó kollégánkat a hirdetések indításáról. Az ő dolga lenne a kampányok kezelése, csak éppen a Facebook nem engedi. Fogalmunk sincs, miért, és csak reménykedünk, hogy rövid úton javul a helyzet.

Hozzá tartozik ehhez a történethez, hogy ettől még nem áll meg az élet: természetesen minden fiókunkhoz van több embernek is hozzáférése. Tanítom is: a Facebook oldalak, hirdetéskezelők egyik alapszabálya a több admin. Most ez nálunk is kellett...

Ráadásul tegnap a Facebook kicsit megbolondult. Olyan ismerősöket dobál föl, akiket már tiltottam, olyan témákat és oldalakat mutat, amik nem érdekelnek, viszont az oldalaink organikus elérése padlót fogott. Mi történt? A jó ég tudja...

A Facebook vacak. Sok oka van annak, hogy az, és ezek egy része ez a fajta megbízhatatlanság. Mégis ezt használjuk, és mivel itt vannak a felhasználók, nem is nagyon tudunk valós alternatívát helyette.

Szóval, nehezített a pálya néha. Mint ahogy most is.

Sajnálom kicsit, hogy a provokálás szó negatív jelentésű. Sajnálom, mert egyszerűen használható és kifejező. Az eredeti jelentése párbajra hívás volt, majd egy kicsit átment a kémtörténetek világába, és a diktatórikus rendszerekben pedig a besúgók egyik eszköze lett. Számomra a provokálásnak az a jelentése is fontos, hogy előre tervezetten előidézek, kiváltok valamit.

Amikor a közösségi médiában szeretnék hatást elérni, akkor azt próbálom valahogy kiprovokálni, hogy a felhasználók reagáljanak. Az a legjobb, ha hozzászólnak ahhoz, amit én csinálok: kommentezik a posztokat a Facebookon, válaszolnak a Twitteren. El szeretném érni, hogy reagáljanak. Vagyis: provokálok.

A jó közösségi médiás jól tud provokálni. Képes arra, hogy hatást váltson ki a posztjával, vagyis a felhasználók reagáljanak. Ezzel több hatást is elér: egyrészt a felhasználó sokkal jobban emlékszik arra, amit nemcsak olvas, de reagál is rá. Másrészt a reakciója egyenes következménye az, hogy meg is osztja a bejegyzést valamilyen módon az ismerősei felé. Végül a legtöbb közösségi oldal (de főleg a Facebook) számára egyben egy jelzés is, hogy az adott tartalom érdekes lehet.

Provokálni sok módon lehet, sokféle módja van annak, hogy hatást váltsunk ki. A tartalom megírása ezért is nehéz: sok dolognak kell megfelelni, így nem lehet mindig minden esetben bármit felhasználni. Pedig van egy csomó jó technika, össze is szedtem párat, amit érdemes használni:

Like kérése

Kérd meg a posztban az olvasót, hogy ha tetszik neki, amit írsz, lájkolja a posztot. Sokan vannak, akik önmagában ennek a hatására hajlandóak lájkolni.

Komment kérése

Kérd meg, írjon kommentet. Kevesebben fogják tenni, mintha lájkot kérnél, de lesznek olyanok, akik reagálnak, és ez el is indíthat akár egy olyan folyamatot, hogy egyre többen kommenteznek.

Megosztás kérése

Érdekes, hogy sokan szívesebben osztják meg a posztot, mint kommenteznek - ahogy a lájkhoz sem kell gondolkodni, a megosztáshoz sem. Így adott célcsoportnál lehet, ez jobban működik.

Vélemény kérése

Ez majdnem ugyanaz, mint komment kérése, de itt a konkrét véleményét kérdezed. Ez kevésbé működik, mint a komment kérés, de bizonyos célcsoportoknál ez a felhívás lesz a jobb. Hogy mikor melyik? Tesztelni, tesztelni, tesztelni!

Szavazás

Egyszerűbben lehet rávenni kommentre az embereket, ha előre megadod a válaszokat. Ennek legjobb módja valamilyen szavazás. Ilyenkor lehet, csak annyit kell írni: "A B-re szavazok" - és máris megvan a komment...

Kérdés feltétele

Hasonlít a véleményhez, de mégis kicsit más. A kérdés lehet személyesebb is (mi a kedvenc színed), vagy akár szavazás is (ahol nem adsz meg kész válaszokat).

Megfelelő kép használata

Vannak olyan képek, amik önmagukban megmozgatják az embereket. Hogy micsoda? Ez függ a célcsoportodtól. De ha felfigyelnek rá, és érzelmeket vált ki, akkor már nyert ügyed van.

Játék

Természetesen a játék is működik, azt szoktam javasolni, akár nyeremény nélkül is futhat. Ha van elég aktív követőd, akkor csak a játék kedvéért is sokan játszanak.

Mint látod, ezek mind egyszerű megoldások. Nem kell különösebben nagy tudás ezek használatára - de természetesen nagyon fontos, hogy ismerd a célcsoportodat, vagyis a követőket, akiket provokálsz. Mert az üzenetek csak akkor fognak úgy működni, hogy a te  céljaidat is érd el. Ugyanis a fenti eszközök nem működnek, ha az üzenet rossz. De mit jelen az, hogy jó az üzenet?

• A célcsoportodnak szól
• Rólad szól
• Megváltoztatja pozitív irányba a rólad alkotott képet
• És persze cselekvésre buzdít közvetve vagy közvetlenül

Sajnos mindez azt is jelenti, hogy nincs királyi út, nem lehet előre megadott sablonokat használni. Mindig, minden esetben egyedileg kell felépíteni azt a tartalomstratégiát, amelynek a része lesznek a provokáló posztok is.

Minden népnek megvan a saját kultúrája. Ez következik a nyelvből, amit beszél, a közegből, ahol él. A gyerekkori történetekből, a mesékből, a regényekből, a tévéfilmekből, sorozatokból. A közös élményekből, amiket jellemzően egy adott népcsoport tagjai mind (vagy majdnem mind) ismernek.

Számos olyan közös kulturális emlékünk van, amelyekre egy beszélgetésben vagy akár egy reklámban lehet hivatkozni, hiszen bővebb magyarázat nélkül értjük, mit akar jelenteni. Természetesen ezek a kulturális emlékek változnak a korral is: én még olvastam indián regényt, a gyerekeim számára ezek már idegenek. Nekem mond valamit Winnetou és Old Shatterhand, a lányaimnak már semmit. 

Szerencsére vannak közös emlékeink. A nekik olvasott mesék, a közösen nézett rajzfilmek, gyerekfilmek mellett ilyen például a Harry Potter sorozat - én is olvastam, ők is olvastak. Én is láttam, ők is látták.

De azt érzem, egyre inkább, hogy mára a közös kulturális hatások egyre kevésbé erősek. Az online média széleskörű elterjedése, a Netflix, a Youtube, a TikTok, a Facebook videók általános elterjedése miatt a gyerekeim sokkal több közös kulturális élménnyel rendelkeznek azokkal, akik ugyanezeket az eszközöket használják, mint azokkal, akikkel egy területen (városban, országban) élnek, de mások a kultúrafogyasztási szokásaik.

Nem most kezdődött ez természetesen. Az MTV nemzedékre már jellemző volt a közös zenei élmény, országhatároktól függetlenül. De most ez sokkal szélesebb: részben amiatt, hogy a fiatalok talán kicsit jobban beszélnek nyelveket, részben amiatt, hogy az internet adta keretek mindenkinek ugyanazok, részben amiatt, hogy ugyanazokkal a játékokkal játszanak - néha tényleg országhatártól függetlenül egymással is - az történt, hogy ma egy 16 vagy egy 20 éves magyar gyerek vagy fiatal felnőtt több közös kulturális élménnyel, emlékkel rendelkezik a hasonló korú észak-amerika, angol, francia, maláj vagy japán fiatal felnőttekkel, mint a szüleikkel vagy nagyszüleikkel. 

Ez azt is jelenti persze, hogy a reklámokban is máshogy kell megszólítani őket. Nem indulhatok ki a saját kulturális élményeimből, azt kell figyelnem, nekik mik a közös élmények. És ezek jobbára nem helyi élmények lesznek, hanem nemzetköziek.

Az internet, és azon belül a tartalommegosztó közösségi oldalak egy olyan platformot teremtett, ahol a hasonló korú fiatalok egymással osztanak meg mindent, országhatároktól függetlenül. Nem igazán számít, ki hol él, ha ugyanazzal a játékkal játszik (most például az Among Us-al), ha ugyanazokat a sorozatokat nézi (mondjuk a Netflixen), ha ugyanazt a Youtubert követi.

Kialakult egy olyan kulturális világ, egy olyan nemzetköziség, ahol mindenkinek megvannak a közös kulturális emlékei, élményei, és ezáltal jól meg is értik egymást. Nem számít, hogy egyébként hol jársz iskolában, milyen nyelvet beszélsz vagy mit tanítottak a szüleid - az online világ megteremtette a kulturális internacionalizmust.  

A tegnapi Edutus Egyetemen megtartott vizsgán a 26 vizsgázó mindegyike szakdolgozatot is írt. És bár ez a képzés egy éves szakképzés, de ettől még ezek a dolgozatok kifejezetten komolyak, és mindig van egy-egy olyan, ami különösen izgalmas akár a témája, akár a kidolgozottsága miatt.

Csináltam egy gyors statisztikát is, a 26 szakdolgozatból online marketing szakirányon
- 8 általános online marketing
- 7 tartalommarketing
- 6 márkaépítés
- 2 weboldal ergonómia
- 2 seo
- 1 ppc

Különösen az a jó ezekben a dolgozatokban, hogy a legtöbbjük vagy egy saját ötlet kidolgozása, vagy egy saját cég egyébként is elvégzendő feladatának a leírása (bevezetés, márkaépítés, seo), vagy valami működő céghez kapcsolódó probléma feldolgozása. Így valós problémákon kell a hallgatóknak is gondolkozniuk, és mi is valós problémákkal találkozunk, amikor javítjuk azokat, vagy amikor a prezentációt meghallgatjuk.

Az idei kedvenceim egyike egy vidéki fine dining étterem fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kommunikációjáról és megoldásairól szólt, egy másik nagyon hasznos dolgozat a non-profit szféra online marketing lehetőségeit dolgozta fel, és volt egy új kozmetikai márka bevezetése (már a piacon van).

Sok dolgozat egy-egy témát (pl. SEO) járta úgy körbe, hogy akár tananyag kiegészítője is lehet (pl. kulcsszókutatáshoz esettanulmány), vagy megállná a helyet akár konferencián is. (A már említett éttermes dolgozat például.) Néha olyan érzésem van, többet lehet hallani a gyakorlati online marketingről egy-egy ilyen vizsganapon, mint néhány konferencián. (A nagy konferenciák azért mások, az iparági tapasztalatok és vélemények egy vizsgán nem jelennek meg természetesen.)

Ma rossz jegyeket nem is kellett adnunk. Gratulálok ezúton is mindenkinek, és aki kedvet kapott, jövőre jelentkezhet a képzésre az Edutuson!

Minden egyetemi képzés vége egy vizsga. Valami olyan komolyabb vizsga, amikor egy elkészített szakdolgozatot kell megvédeni, és egy hosszú tételsorból kell felkészülni, majd szóban vizsgázni.

Azok a hallgatók, akik eljutottak idáig, már majdnem befejezték a képzésüket, lényegében kollégák: többet már nem fogunk nekik tanítani, csak azt fogjuk ellenőrizni, mit tudnak. Aki ideáig eljut, és el is megy a szóbeli vizsgára, valamennyire biztosan felkészült.

Ma, kedden vizsgáztatni fogok, egész nap. Az Edutus Egyetemen online marketing szakirányú továbbképzésén lesz záróvizsga. A bizottság vezetője, vagyis elnöke vagyok - furcsa egy helyzet, nekem elvileg csak szépen kell mosolyognom, és lesz két kérdezőtanár, aki kérdezni fog a tételekből, vagy akár a szakdolgozatokból is. Szeretem ezt a szerepet, de nem azért, mert elnök vagyok, hanem mert ilyenkor az a dolgom, hogy végighallgassak sok embert, és próbáljam kicsit segíteni is őket, hogy jól sikerüljön a napjuk.

Emlékszem még arra, milyen volt, amikor nekem kellett így felkészülnöm, nekem kellett vizsgáznom. Nem voltam izgulós, de a vizsga előtt azért mindig volt egy kis drukk. Voltak tantárgyak, ahol nagyon sok drukk... De a vége, az államvizsgáim, azok már nyugodtak voltak. Amikor eljutottam oda, a végső vizsgához - és ilyenből három is volt eddig az életemben -, akkor már tudtam, át fogok menni. Mert a sok előtte lévő vizsga, a szakdolgozat eredménye, és a megszerzett tudás alapján egyest nem volt szabad kapnom.

Az utolsó vizsga így mindig különleges. Az lesz ma is, 26 hallgatónak. Ezúton is drukkolok nekik!

Azzal, hogy az online üzlet idén ennyire fontos lett, felszínre kerülnek olyan problémák, amelyek korábban is jelen voltak, de nem jelentkeztek ennyire élesen. Ezek egyike a tervezés, illetve annak a hibái, esetleg annak hiánya.

Sokat foglalkoztam a startup világgal, ott láttam sok olyat, hogy hiába volt meg az ötlet, a lendület, a vízió, de hiányzott mögüle a gazdasági tudás. Pontosan tudták, milyen szolgáltatást akarnak, de nem tudták monetizálni: vagy a bevételi láb volt problémás, vagy az értékesítés. Nem az volt a baj, hogy ezekre nem gondoltak, hanem az, hogy az ezekre adott megoldások nem működtek. Sok esetben ez már előre látszott, de volt, hogy ez menet közben derült ki. Mi is így jártunk pár éve egyébként egy projektünkkel: az excel tábla mindent elbír, a rossz terveket is, és ha nem reálisak a számok, abból bizony könnyen lehet pénzügyi bukás. Az ilyen hibák legtöbbször a piac nem megfelelő ismeretére vezethetők vissza.

Sokan egyszerűen ott tévednek, hogy azt hiszik, minden olyan, mint a mesében. Ha csinál egy tartalomszolgáltatást, akkor minden bannerhelyre tud már az első hónaptól hirdetést eladni. Ha csinál egy webáruházat, az már az első nap elkezd pénzt termelni neki. És az a baj ezzel a gondolkodással, hogy így is tervez pénzügyileg.

Mi igyekszünk elmondani az ajánlatot kérőknek, mire számítsanak. Az első hónap bevételileg biztosan nulla. Ha lesz is bevétel, ne tervezzenek vele, csak a kiadásokkal. A második-ötödik hónapban már lesz bevétel, de messze elmarad még a megtérüléstől is, nemhogy esetleg a befektetett pénz visszajönne. És akkor még hol vagyunk a haszontól...

Szóval az első hat hónap teljes költsége befektetés, nemcsak az előkészítő munkák és az árukészlet az. Így érdemes tervezni. A kérdés tehát az, amit a tervezés végén fel kell tenni: megvan az a pénz, amely az első fél évet finanszírozza? Amit ki kell fizetni a hirdetésekre, a marketinges feladatokra, a webáruház karbantartása, és minden másra?

Ha nincs meg az a pénz, akkor nem is érdemes belevágni. Kevés pénzből lehet csinálni hobbi projektet, de nagy eredményekre ne számítsunk. Természetesen vannak kivételek, de a "semmiből valamit" példák jelentős része nem mostanában valósult meg - az online piac még öt éve is sokkal kisebb költségből volt meghódítható.

Tervezni kell. Pénzügyi tervet is kell készíteni. Tudni kell pontosan, mennyit "ér" egy vevő, tudni kell pontosan, mennyi kiadásunk lesz. És aztán dönteni: megvan ez a pénz? Bele tudunk vágni?

Elég régóta írom ezt a blogot, és elég sok más blogot is követtem, követek. Saját bőrömön érzem, hogyan változik a blogok helyzete az országban, mikor mire lehet számítani.

A kezdeti felfutás úgy 2005-től kb. 2010-ig tartott. Ebben az időszakban még viszonylag kevés blog volt egy-egy területen, és más közösségi média eszközök nem voltak annyira elterjedve, ahol lehet tartalmat megosztani. Az iWiW nem elsősorban tartalommegosztásra volt kihegyezve, sok funkció - pl. a céges profilok - csak későn indultak el. A Facebook az időszak végén már jelen volt, de sokkal kisebb hatással, ahogy a YouTube vagy a Twitter sem számított általánosan elterjedt eszköznek. 

Aztán ahogy egyre jobban futott fel a Facebook, úgy váltak a blogok egyre kevésbé fontossá. Az igazi beszélgetések áttevődtek a Facebook-ra, és azóta figyelhető meg az a folyamat, hogy a kommentek kezdenek megritkulni a blogos felületeken. Vannak kivételek, de erről majd később.

Néhány év viszonylagos érdektelenség után a 2010-es évek közepe óta indult el a blogok új reneszánsza. Ezt két szakmai és egy kevésbé szakmai dolog hajtotta. Egyrészt a tartalommarketing terjedése, másrészt a keresőoptimalizálásban bekövetkezett változások voltak a szakmai okok. A nem szakmai ok pedig a hagyományos nyilvánosság szűkülése, a nagyobb tartalomszolgáltatók körüli hatalmi harcok és az egyes csoportok kiszorulása adott lökést a közéleti jellegű blogoknak, illetve egyes megmondóemberek blogos megjelenései adtak kedvet másoknak is ezt a formát használni.

Ami nem változott, az a nagy blog aggregátorok működéséből következő hatások. Ha egy látogató például az Index.hu címlapjáról érkezik, akkor hasonlóan viselkedik, mint viselkedett bő tíz éve. De ha valaki más közösségi média oldalról jön - főleg a Facebook-ról -, akkor már a blogot jobbára csak olvassa.

A blogok sokak által vitatott, mégis fontos szolgáltatása ugyanis a kommentezés lehetősége. Az, hogy az elolvasott bejegyzésről elmondhatom a véleményem. Ez persze az idők során nem változott, véleményt akarunk mondani. Ellenben a törvényi szabályozás részben igen: ma már a tartalomszolgáltatónak sokkal több a felelőssége, hogy milyen kommentek maradnak meg és mik törlődnek. 

Megfigyelhető, a blogokon a kommentek mennyisége csökken. Egy Index.hu címlap vagy más tartalomszolgáltatós megosztás még hozza a kommentelőket is, de a Facebook megosztások már nem. De a kommentek megmaradtak, csak máshol.

Ha megosztom ezt a bejegyzést Facebook-on, akkor ha valaki kommentet írna hozzá, nagy valószínűséggel a megosztáshoz fogja írni, nem ide. Részben azért, mert kényelmesebb, részben azért, mert egyszerűen ott olyanok is láthatják, akik amúgy nem olvasnák el a bejegyzést.

A kommentek nem tűntek el, csak most máshol vannak. Nem egy helyen, ami szomorú, sőt, olyan helyeken is, ahol a blogger nem is biztos, hogy látja (pl. zárt csoportban). Cserébe segítik a nagyobb elérést, hiszen a kommentezett Facebook posztok több emberhez elérnek.

Megmaradtak tehát a blogok, és érdekesek továbbra is. Azzal ráadásul, hogy a Facebook ki fogja vezetni a leginkább blogos felületét, a Jegyzet-et, még többen jöhetnek ki onnan tartalmat készíteni. De a kommentek helye mára a Facebook lett. Esetleg a Twitter, a Tumblr és ami még maradt szöveges közösségi média oldal.

Nem szeretem a spam-eket, jellemzően ki is törlöm, ha átjön a spam szűrőn. De jönnek, nagyon sok. Sajnos a jelenlegi szabályok alapján ezek egy része legális - vagy valami céges címre érkezik, vagy hivatalos címre. Tehát a törvény nem bünteti.

Egy dolog viszont biztos: azért kapok ennyi kéretlen levelet, mert valakinek ez megéri. Egy meglévő címlistára kiküldeni levelet nem drága, de azért nincs ingyen. Ha a küldés legális szerverrel megy, akkor annak van költsége, ha zombi hálózaton keresztül, akkor meg főleg idő kellett, míg ez felépült. És persze a kiküldés is valamennyi időt vesz igénybe. Vajon bárki eltöltene erre időt, ha nem érné meg a küldés?

De miért éri meg spam-et küldeni? Mert az hatékony. No nem nagyon, ha a saját adatbázisaim teljesítenének így, akkor inkább nem is foglalkoznék e-mail marketinggel, de működnek. Sok százezer levélből lesz néhány megrendelés - de ez úgy tűnik elég is. Lehetne persze tenni ez ellen sok módon, de elég nagy üzletág ez, még akkor is, ha sok eleme nem legális.

Sok-sok éve volt egy ügyes próbálkozás, ahol nem a spam-et küldő cégeket próbálták támadni, hanem azokat, akik ebből a hasznot húzzák: a termékek eladóit. Ez annyira hatékony volt, hogy lényegében ellehetetlenítették azt a céget, amelyik a megoldást adta. Ennek 16(!) éve, de nem változott semmi azóta.

Amíg vannak olyanok, akik a kéretlen levelek alapján vásárolnak, pénzt költenek, addig lesznek kéretlen levelek is. És igazán nem is fogunk tenni ez ellen. Az elmúlt bő 20 évben pedig volt erre nagyon sok ötlet, a fenti példán kívül felmerült az is, hogy minden egyes kiküldött levél után fizetni kelljen valami minimális összeget, ami a normál e-mail forgalomban fel sem tűnik, de extrém nagy forgalom esetén már tétel. De ebből sem lett semmi.

Úgy tűnik, kevésbé éri meg a spam-ek ellen tenni, mint azokat elviselni. Pedig iszonyú nagy internetes forgalmat okoznak a kéretlen levelek, és úgy tűnik, nem fölöslegesen: a végén ebből pénz is van.

Egyelőre tehát a spam-ek velünk maradnak. De továbbra sem javaslom használni senkinek, még akkor sem, ha esetleg kisebb forgalmat hoznak. A kéretlen levelek a legális marketingben akkor sem hatékonyak, ha amúgy azok egy részét a törvény engedi.

Nem olyan régen írtam arról, hogy több egyetemen is tanítok, de arról nem, hogy máshol is. Az egyetemeken kívül ugyanis tanítok a Sämling-nél és többször hívnak céges képzésekre is.

A legnépszerűbb téma a mai napig a Facebook képzés, amire két napos képzést dolgoztunk ki, az első napot én tartom a Facebook tartalomgyártásról és általános használatáról, a második napot Berényi Károly, aki amellett, hogy az öcsém, egyben a cégünknél a Google és Facebook kampányok felelőse. Az ő témája természetesen a Facebook hirdetések és a Business Facebook felület.

De ezen kívül is szoktam oktatni, részben általános online marketinget (ahol a cél egy általános látásmód átadása) és annak egyes részeit (például stratégia alkotást). 

A céges képzések ráadásul minden esetben személyre szabottak: előzetesen konzultálok a partnerrel, átnézzük, jelenleg van-e online jelenlétük, az hogyan működik, és az előadásban külön kitérünk az őket érdeklő és érintő területekre is, és egyben tanácsokat is adunk: mit érdemes csinálni és hogyan. Ennek megfelelően a céges képzések mindig kicsit mások.

Ezek minden esetben személyes képzések, bár elvileg már volna lehetőség online is megtartani bármilyen előadást. De a személyes találkozás sokszor fontos, a képzés egy része gyakorlati, mindenképpen várjuk az azonnali visszajelzéseket, és általában workshop szerűen fejezzük be ezeket a napokat.

Egy nap négyszer 90 perc képzés, ez pont elég ahhoz, hogy egy témát részletesen átbeszéljünk, és a végére el is fáradjunk. Több napos képzéseknél jellemzően nem egymás utáni napokon tanítunk, a cégeknek is könnyebb azt megszervezni, hogy a kollégák csak egy-egy napot maradnak ki a napi munkából.

Persze ez a fajta képzés elég nagy kihívás is: ezek a cégek már csinálnak valamit, nem most fognak elkezdeni online kommunikálni. Fontos, hogy tudjunk újat és hasznosat mondani. Ezért is szokott szükség lenni az előzetes konzultációra.

Egyébként az országba bárhova elmegyünk. Ma például Mosonmagyaróváron tartok Facebook képzést, ez is az apropója a mai bejegyzésemnek.

Szeretjük ezt csinálni. Folyamatosan képezzük is magunkat, hogy jók legyünk, és sokat segít abban is, hogy a napi munkát is hatékonyabban csináljuk. Hiszen mindig újra és újra át kell gondolnunk mindazt, amit az adott téma jelent, és ennek megfelelően nem tudunk ellustulni. Tanítunk. Amikor szükség van ránk.

(A kép forrása.)

A kreativitást legjobban a szabályok tudják akadályozni - hiába találok ki valami ütős dolgot, ha azt nem szabad csinálni. De milyen szabályok azok, amelyek korlátozzák a munkánkat? Sorba szedtem, mikbe futunk bele legtöbbször.

Az első a szakmai. Nagyon sok olyan szakmai szabály van, amit azért érdemes betartani, mert ezen múlhat a hatékonyság. A reklámszövegben használt megszólítástól kezdve a képi világon keresztül a stratégia végrehajtásáig számos olyan terület van, amelyben figyelni kell, mit mond erről a szakma. Ne sértegesd a vevőidet - kivéve, ha maga a stratégiád erre épül. Ne írj olvashatatlan betűkkel - kivéve, ha az arculatodhoz ez illik. Ne várj el brand kampánytól azonnali értékesítésnövekedést. És így tovább, sok kisebb-nagyobb szabály van. Ezek egy részét érdemes megtartani, más részüket lehet, hogy érdemes megszegni - mert adott esetben pont arra van szükség.

A második fontos szabálycsomag az üzleti elvárások. Az adott piac, a versenytársak, a vevők is meghatározzák, mit tehetünk és mit nem. Mit visel el a piac és mit nem. Lehetünk fekete bárányok is természetesen, de ahhoz erősnek, határozottnak és a kommunikáción kívül másban is különlegesnek kell lennünk. Mik ezek a korlátok? A vevők igényei, a partnerek elvárásai, a szokások.

A harmadik szabálycsomag természetesen a cég belső elvárásai. Mit "enged meg" magának egy cég és mit nem. Minél nagyobb egy cég, annál merevebb belső szabályokkal találkozunk, amelynek részben szokásbeli, részben döntési rendszerből következő okai vannak. Aztán egy idő után ebbe is szürkül bele a kommunikáció: amikor már a partnerügynökségek is megtanulják, mit nem szabad, és így idővel unalomba fullad minden kampány.

A negyedik szabálycsomag a jogi. Ez részben a cég jogászait jelenti - sokszor sokkal szigorúbbak, mint a valós jogi környezet, mert "jobb félni, mint megijedni". És természetesen a leírt jogot: nem reklámozunk gyerekeknek úgy, hogy a szülőket kérjék vásárlásra, nem állítjuk, hogy mi vagyunk a legjobbak, ha nincs erről igazolható és független adat, stb. A jogi szabályok jó esetben arra valók, hogy védjék az egyes szereplőket, és persze ez ad egy egységes versenykörnyezetet is. (Jó esetben. Mert néha vannak egyenlőbbek...) A jogi szabályok közé tartoznak a szerzői jogi szabályok is: csak olyan zenét, képet, videót, szöveget használhatunk fel, amelyre jogunk van.

Végül az ötödik szabálycsomag az adott szolgáltatások szabályai. Amikor a Facebook vagy a Google mondja meg, mit enged és mit nem. Szabad-e egy képet használnunk, szabad-e a termékünket reklámozni, használhatunk-e egy zenét a videónkban. Sok esetben látom, hogy miközben minden külső szabálynak megfelelünk, a Facebook nem enged megjeleníteni valamit. Mindaddig nincs is ezzel baj, amíg ezek a szabályok transzparensek és korrektek. Sajnos a transzparencia néha hiányzik, és sokszor látjuk azt, hogy maga a Facebook is hibázik: ilyenkor felülbírálatot kell kérni.

De egy szabályról nem beszéltem, ami még fontos lehet. Ez pedig az erkölcsi szabály: amikor minden lehetséges, a szakmai, üzleti, belső céges, jogi és szolgáltató szabályoknak is megfelelünk, de mégis érezzük, ezt így nem kellene csinálni. Nem "fér bele" az erkölcsi elvárásainkba. Amíg ez kölcsönös, és a hirdető és az ügynökség is így látja, addig nincs baj. A gond akkor van, ha az ügynökségnek ez már nem fér bele, de a cég azért erőlteti. Ilyenkor vagy megalkuszik az ember, vagy felmond. Ilyen is lehetséges.

A fentiek mutatják, mennyi mindennek kell megfelelnie egy-egy kampánynak. Ezek nagy része persze természetes, kisebb részét a gyakorlat megtanítja, de minden esetben figyelembe kell venni. És bár igaz lehet az, hogy a szabályok arra valók, hogy áthágjuk azokat, azért érdemes előre számolni ennek a következményeivel is. Mert a fenti szabályok áthágásának szinte mindig lesznek következményei.

Számos szakdolgozat megy át a kezeim között, a múlt héten is elolvastam (és osztályoztam) hármat. Évről-évre azt tapasztalom, hogy egyre jobb minőségűek a dolgozatok. És bár az aktuális képzés színvonala is számít, de legalább ennyire fontos a hallgató hozzáállása: mennyire veszi komolyan a témát, mennyire néz utána a dolgoknak.

A hallgatók pontosan tudják, hogy önmagában az önképzés nem szükségszerűen elég, de az önképzés nélkül semmilyen képzési forma nem fog adni használható tudást. A képzés megadja a kereteket, a hallgató pedig megkapja a lehetőséget. A lehetőséget arra, hogy használható tudásra tegyen szert. Hiszen vannak oktatók, vannak hallgatótársak, akikhez fordulhat, és ha nem is tanulja meg azonnal, mennyire szélesek a lehetőségek, de tudni fogja, hogy van még mit fejlődnie.

Azért tűnik ez most fel nekem, mert rendre belefutok olyan cégekbe, ahol egy-egy önjelölt cégvezető vagy marketinges elhiszi azt, hogy kampányokat lehet indítani mindössze annyi tudással, amennyi egy-két Youtube videóból vagy blogbejegyzésből megismerhető. És amikor elkezdi költeni a pénzt - mondjuk a Google Ads-on - és nincs eredmény, akkor persze nem ő a hülye, hanem a marketing és a Google meg a Facebook.

Nem lehet elégszer ismételni: egy hirdetési eszköz használatának az ismerete nem jelenti azt, hogy máris jó kampányokat futtatunk. Lehet, kiválóan tudjuk, melyik gomb hova vezet, hol kell feltölteni képet és szöveget, hol lehet célzást beállítani, és milyen lehetőségekkel, de ezek mind-mind eszközök, tudást nem adnak.

Megtanulhatok én vezeti egy Formula 1-es autót így közel ötven évesen, de soha nem fogom tudni annyira vezetni, hogy egy versenynek akár csak a közelébe is kerüljek, mint versenyző. Hiányzik a rengeteg gyakorlás, a fiatalság és a tehetség is hozzá. Nem vagyok egy autóversenyző fajta. De ettől még megtanulhatok vezetni egy versenyautót - csak ne kelljen élesben is vezetnem.

Hasonló a helyzet az online hirdetési eszközökkel: gyakorlás, alapvető tudás és tapasztalat nélkül nem leszünk sikeresek. Ez nem jelenti azt, hogy egy-egy kampány ne lenne jó, hiszen mindenkinek lehet szerencséje, egy vállalkozó ismerheti annyira a piacát, hogy akár véletlenül is beletalál. A gond az, hogy ez nem jelenti azt, hogy tudja is, mitől lett sikeres. Amíg megy a szekér, jönnek az eredmények, nem lesz baj, de amint probléma van, már nem fog tudni hova nyúlni - ilyenkor kell a szakértő.

Ezek az eszközök megadják a tudás illúzióját. A Google Ads, a Facebook hirdetési rendszere, a Mailchimp és számos más eszköz használható marketing tudás nélkül is. A Google Analytics-et, a Search Console-t, a PageSpeed-et lehet nézegetni bővebb tudás nélkül is. Ha kicsit többet tudunk annál, mint aki még ezeket soha nem látta, máris okosak vagyunk. De ez tényleg könnyen lehet, csak illúzió.

A "miért"-re kell tudni válaszolni. A különböző egyetemi vagy felnőttképzések - azok a fajták, amelyek nem egy eszközt mutatnak be, hanem átfogó képet adnak - pont ezért jók. Igaz, nem lehet két hétvége alatt elvégezni.

A napokban láttam olyan kampányokat Facebook-on, ahol érezhetően elég hasraütésszerűen ment a célzás. A célcsoport 13 és 65 év közötti, az elérés olyan 60-70 milliós közönség lehetett volna - és elköltött a cég néhány 10 eurót. Persze nem volt sok eredmény - viszont a főnök saját állítása szerint tudja használni a Facebook hirdetést, nem kell neki segítség...

Ilyen példákat látva duplán örülök, hogy egyre többen tanulják meg a szakmát, mélyebben is. Kellenek az új emberek. Van munka bőven.

Egy kedves ismerősöm IT tanácsadó, immár bő húsz éve. Ő mesélte, hogy bár tökéletesen ért a  számítógép hardware-hez is, de amikor bármilyen ügyfélnél van, véletlenül sem szabad úgy tennie, hogy ért hozzá. Amint leguggol a számítógéphez és elkezdi azt javítani, rögtön egy "olyan számítógépes ember" lesz, aki ugye nem tanácsadó. Máshova kerül a sorban.

Ez egy nagyon jó példa arra, miért nem jó az, ha valaki mindenhez ért. Mert én elhiszem neked, hogy tudsz Google Ads és Facebook kampányt kezelni, otthon vagy a programmaticban is, és egy hagyomás bannerkampányt is össze tudsz rakni. De ha még ezek után te foglalkozol a SEO-val, és amúgy a Facebook posztokhoz - amiket szintén te írsz - még a képeket is te szerkeszted, akkor felmerül bennem az a régi mondat: aki mindenhez ért, az nem ért semmihez.

Az online marketing kifejezetten jól szegmentálódott feladatokra. Húsz éve még tényleg lehetett érteni a html-től kezdve a kampányon keresztül a Photoshop-ig mindenhez, de mára ez nem fog működni. Nem beszélve arról, mennyi olyan új feladat lett, amit ismerni kellene, és ráadásul minden nagyon gyorsan változik. Csak követni az összes területet, és képben lenni az újdonságoktól, önmagában egy embernyi feladat. És akkor még nem is dolgoztál.

Régen hajlamos voltam arra, hogy azt gondoljam, mindenhez értek. Mára megtanultam: nemcsak nem lehet mindenhez érteni, de ez nem is mutat jól az ügyfelek felé. Sokkal jobban elfogadják azt, ha valamire nem-et mondok, és ajánlok valakit, legyen az akár egy kolléga vagy valaki a cégen kívülről. Ehhez persze az is kell, hogy én magam értsek ahhoz a területhez, amire azt mondom: ez az én dolgom.

Nem akarok mindenhez érteni. Néhány dolog fontos a munkámban, ilyen például a stratégiai tervezés, és néhány dolog egyébként érdekel, mint például a szövegírás. Ezekkel foglalkozom, ezekben képzem magam. Követem a marketinges híreket (még mindig rss-t használva), hogy képben legyek, és legalább lássam, mihez nem értek. És körbevettem magam jó szakemberekkel, akik egy-egy területhez értenek igazán.

Ezért lett cég, ügynökség az Onlinemarketing.hu. Magányos farkasként belefutnék olyan feladatokba, amiket már nem tudnék jó érzéssel elvállalni. Így a csapat, aminek a tagja vagyok, tudom, hogy képes azt megcsinálni - és meg is csináljuk.

És most megyek projektmenedzselni. Mert ez is a munkám része.

Alapszabály, hogy a vevőnek mindig igaza. Ha mégsincs igaza, akkor az alapszabály lép életbe. De ez a jól hangzó bonmot valójában csak megnehezíti a kereskedők életét, hiszen számos olyan eset van, amikor a vevő a hülye. Mit kezdjünk ezzel a helyzettel?

Az első és a legfontosabb: a vevők szinte mindig a vevők pártján vannak. Vagyis ha egy vevő téved, emiatt nem az történik, amit szeretne, majd ezt valahol szóvá teszi, és mi rátámadunk, hogy de ő a hülye, akkor a többi vevő nem nekünk fog igazat adni, hanem annak a vevőnek, aki tévedett. Hogy miért? Főleg azért, mert könnyebben beleéli magát a másik vevő helyzetébe, hiszen ő is az. Másrészt puszta védekezésből: ő is kerülhet hasonló helyzetbe.

Így a hibázó vevőt úgy kell kezelnünk, mintha igazából nem is tévedett volna. Mindez igaz addig, amíg a vevő jóindulatú, nem kezd el visszaélni a helyzetével. Sajnos azt nem lehet előre megmondani, hol van ennek a határa, minden eset más és más.

A szakirodalom természetesen feljegyzi, hogy az elégedetlen vevőnek ha kezeljük a panaszát, és ez a panaszkezelés több, mint amit ő eredetileg elvárt, akkor nemcsak megenyhül felénk, de akár rajongónk is lehet, sőt, evangelistává is válhat. És igen, tudunk erre példákat is találni, csak az a gond, hogy sok vevő ezt megtanulta, és nemcsak azzal a helyzettel él vissza, hogy a törvény őt védi jobban, hanem azzal is, hogy a többi vevő is az ő pártján áll. Ilyenkor egyfajta potyautasként viselkedik, és megpróbál többet kérni, mint ami épeszűen járna neki.

Nehéz megállni kereskedőként, hogy ne szóljunk vissza ilyen esetekben, de az a tapasztalat, hogy szinte mindig a kereskedő fog rosszul járni. A kivétel az az eset, amikor van egy nagyon erős vevői közönségünk, és a rosszindulatú vevő egyértelműen negatívan viselkedik. Ehhez jellemzően nagyon sok elégedett vevő, erős márka és határozott kommunikáció is szükséges.

Természetesen léteznek kivételek. Vannak olyan esetek, amikor annyira egyértelmű a vevő viselkedése, hogy tényleg senki nem támogatja. De ezt mindig csak utólag lehet felmérni, előre nem lehet pontosan látni, mi is fog történni, ha egy vevőt az eladó "helyre rak". 

Ezért amikor a vevő hülye, azt is kezelnünk kell, sokszor a saját rövid távú érdekünkkel szemben is. De tehetünk lépéseket, hogy a jövőben ne kerüljünk hasonló helyzetbe: mindig tanulnunk kell az esetleges saját hibánkból is. Ez járhat akár az értékesítési folyamat felülbírásával, a weboldal, webáruház kisebb-nagyobb módosításával is. Bevezethetünk olyan listát, ahol a problémás vevőknek például csak előrefizetést engedünk, de akár olyan módon is változtathatjuk a szabályainkat, hogy több lehetőségünk lesz fellépni ellenük.

Egy dolgot nem tehetünk: nem mondhatjuk a vevő képébe, hogy hülye. Pedig néha tényleg nagyon jól esne...

Amikor sok évvel ezelőtt először jártam Észak-Afrikában, nekem, marketingesnek az tűnt fel, mennyire jól "kiszolgálnak". Nemcsak az Európában megszokott módon "ott van, használd", hanem szinte az én fejemmel gondolkodva, vagy engem irányítva.

Amikor a bazárban az eladó megpróbálja kitalálni, honnan jöttél (találgat, persze), vagy rád köszön magyarul (mert felszedett 2-3 szót), akkor azzal két dolgot próbál elérni: meg akarja szerezni a figyelmedet és meg akarja szerezni a bizalmadat. 

Figyelem. Bizalom.

Ez az a két dolog, ami kell az eladáshoz. Ezt csináljuk online is, amikor hirdetünk (figyelem) és neked szóló üzeneteket készítünk (bizalom). De mindkettő olyan, ami vékony jég: a figyelmet könnyű elveszíteni (naná, annyi más dolog elvonhatja), a bizalmat könnyű elveszíteni.

Szeretek nézelődni boltokban. Ezt tettem Tunéziában is, kosár nélkül, mert tényleg csak nézelődni mentem be, utolsó nap volt, másnap utazunk, maradt egy kis pénz. Amikor elvettem valamit a polcról, és láthatóan megtetszett (léptem tovább, és vittem magammal - amúgy Harissa BerBer volt, azóta is kedvenc csípős fűszerem), odalépett hozzám egy eladó, és a kezembe nyomott egy kosarat. Nekem segítség volt, így könnyebb vinni, de neki üzlet: így többet bele tudok rakni, nagyobb lesz a kosárérték. Mi kellett hozzá? Figyelem. Figyelt, és nem azért, hogy lopok-e, hanem azért, kell-e segítség. Itt úgy gondolta, kell. Amúgy jól gondolta.

Tanulság? A vevő kiszolgálásának nagyon sok szintje van. A figyelem nemcsak azt jelenti, a vevő figyeljen rád, hanem azt is, hogy te is figyelj a vevőre. A bizalom megteremtése pedig a kiszolgálásnál is fontos. Nemcsak szép üzlet kell, nemcsak jó webáruház kell, hanem jó hozzáállás is.

Idehaza azt látom, hogy a kommunikáció sokszor probléma. Amikor egy vevő - amúgy jogos - panasszal él, nem ritkán látom, hogy az eladó konkrétan leszidja. Leckézteti, számon kéri, hülyének nézi. Ez mondjuk nem általános európai jelenség, ez inkább nagyon közép-európai viselkedés. Korábban azt hittem, lassan kinövünk ebből, de az internet rám cáfolt: elég csak a Facebook kommenteket nézni, vagy a Google Cégemben a véleményekre adott ilyen-olyan válaszokat.

Ha az eladó a boltban nem figyel a vevőre, hanem a telefonját nyomkodja, beszélget a másikkal, akkor sokszor megfordul bennem, hogy bemutatkozzak: helló, én vagyok a vevő! De ugyanez történik, amikor online azt látom, hogy nem ad az áruház, a cég megfelelő válaszokat. Hát minek menjek én oda? Hogy engem is leszidjon? Se figyelem, se bizalom, egyszerűen csak vannak. De minek?

Azt gondolják sokan, hogy a jó üzlet csak pénz kérdése. Tévednek. Hogy a jó üzlet a jó szolgáltatások kérdése. Tévednek. A jó üzlet a jó kiszolgálás kérdése: ha a vevő úgy érzi, foglalkoznak vele, ha a vevő úgy érzi, ő a fontos, akkor lesz figyelem és bizalom.

Amiből lesz forgalom, bevétel, haszon. Mert végső soron ez a cél.

Van egy klasszikus történt egy fúrógépgyár igazgatójáról és az új értékesítőről. Amikor az értékesítő először találkozik az igazgatóval, megkérdezi az igazgató, tudja-e, hogy mit kell neki eladnia. A válasz természetesen az: fúrót.

- Nem! - mondja az igazgató. - Mire való a fúró?
- Lyukat fúrni a falba. Akkor a lyukat adom el!
- Dehogy! Mire jó a lyuk?
- Hát... képet rakni rá? Akkor a falon levő képet!
- De mi van azon a képen?
- A család! - mondja az új értékesítő, mert ezt látja az igazgató irodájának a falán.
- Na látja! Mi azt az élményt adjuk el, hogy a családjával együtt lehet a munkahelyén is!

Érdekes és tanulságos ez a lánc, hiszen egy egyszerű gép, egy fúró is olyan élményeknek lehet az alapja, mint a szeretteinkkel való együttlét. És érdekes ez a lánc azért is, mert megmutatja, mennyivel többet lehet elmondani arról, amit eladunk, mint a termék színe, szaga, formája, súlya és egyéb fizikai tulajdonságai.

Amikor eladsz egy terméket, érdemes megtudnod, miért veszi azt egy vevő. Az egyszerű válasz persze az, mert "kell egy fúró", de sokszor kiderül, mennyivel több van e mögött. Mert lehet a fúró munkaeszköz: akkor a megélhetéséért veszi. Lehet hobbieszköz: akkor a kikapcsolódásért. De lehet az is az oka, hogy így tud segíteni a környezetének, a családjának.

Miért fontos ez? Sokszor halljuk, olvassuk, hogy egy jó Facebook poszt olyan, ami érzelmeket kelt emberekben. Akkor fogja magáénak érezni, akkor fog "bevonódni". De hogyan tud egy fúró érzelmeket kelteni? A fentiek alapján már tudjuk a választ: úgy, hogy megmutatjuk, miben segít - azon kívül, hogy csinál egy lyukat a falban.

Az élmény, amit egy eszköz adhat, sokkal több, mint maga a fizikai valója. És ez az élmény az, amit valójában meg tudunk mutatni, ez az élmény az, amit meg fognak nézni - és ami elviheti a vásárlási döntést oda, hogy nálunk veszi meg a fúrót.

Szóval, tudod mit adsz el?

Miközben a Facebook-on alap esetben csak azoknak az embereknek és oldalaknak a posztjait látod, akiket követsz (illetve hát tőlük se az összeset), és persze a hirdetéseket, addig ha belépsz valamilyen csoportba, rögtön kinyílik a világ. Egy Facebook csoportban általában lesznek olyan emberek, akik nem az ismerőseid, akik máshol élnek, mást tanulnak, mást gondolnak.

Egy Facebook csoport átvisz egy másik buborékba: az ismertségi buborékod mellett egy olyan buborékba kerülsz, ami a csoport témája körül alakult ki. Lehet ez területi alapon szervezett (hol laksz), érdeklődési kör szerinti (pl. marketing), hobbi szerinte (mondjuk varrás), vagy egyszerűen csak lazulós (Pesten Hallottam). Minél nagyobb csoportba kerülsz, annál több olyan embert látsz, akiket nem ismersz, akik részben vagy teljesen más buborékban töltik az online életüket.

Ez így elmondva nagyon izgalmas és nagyon jó dolog, de a valóságban számos konfliktus forrása. Már önmagában abból vita tud kialakulni, ha valakinek rosszabb a helyesírása. Ha valaki valamit máshogy gondol. Ha valakinek més a stílusa. A csoportok pont attól, hogy egymástól eltérően gondolkozó embereket is összehoznak, könnyen válnak olyan hellyé, ahol az eredeti témát régen túllépve, személyes (és virtuális) konfliktusok alakulnak ki. Nem beszélve azokról az emberekről, akik az adott csoport témájához nem, vagy csak nagyon lazán kötődő dolgot osztanak meg. Ilyenkor aztán megy a veszekedés, hogy minek ez, mit keres itt... És így tovább.

Miközben a csoportok elsőre jónak tűnő dolgok, és összegyűjtik a különböző embereket, aközben könnyen válnak használhatatlan időtrabló konfliktusforrásá is.

De nem kell ennek így lennie, "mindössze" az kell ennek elkerüléséhez, hogy legyenek szabályok, és legyenek olyan adminisztrátorok, akik ezeket a szabályokat betartják. Az elmélet az, hogy egy csoport képes magát szabályozni, különösebb külső beavatkozás nélkül is lehet életképes egy közösség. És ez bizonyos esetekben így is van, de a Facebook csoportoknál ez számít ritkaságnak. Egy-egy erőszakosabb tag, egy-egy mindenki másnál többet-jobbat tudni vélő ember az egész csoport működését veszélyeztetheti. A beszólogatás, a trollkodás tökéletesen tönkretehet közösségeket.

Ezért kellenek a szabályok és az adminisztrátorok. Minél nagyobb egy csoport annál nagyobb szükség van ezekre. Én azt látom, hogy már néhány száz tag esetén is foglalkozni kell azzal, milyen posztok jelennek meg, milyen kommentek íródnak. És nem lehet számítani a közösségre ebben: ha egy csoportban nem jó a hangulat, akkor a többség hanyagolja azt. Általában ki sem lépnek, egyszerűen csak elszoknak onnan, és ezt a Facebook azzal "jutalmazza", hogy már meg se jelennek a csoport bejegyzései a hírfolyamban.

Egy kisebb csoportot, ahol naponta 2-3 bejegyzés születik pár tucat kommentel, lehet úgy is moderálni, hogy az ember elolvassa a megjelent írásokat. Elmegy rá egy kis idő, de amennyiben a téma érdekes, és a moderátort is érdekli, úgy ez nem elpocsékolt idő.

De van az a méret, van az a mennyiség, amit már nem lehet így moderálni. Ilyenkor előzetes moderációt kell bevezetni, amikor csak úgy jelenhet meg bejegyzés, ha azt az admin engedi. A Facebook csoportok beállításai egyre többet tudnak: lehetséges például beállítani, hogy kik azok a tagok, akiknél nem kell előzetes moderáció. De az is lehetséges most már, hogy kizáró kulcsszavakat vegyünk fel, így ez alapján moderál a Facebook. A csoportok funkció folyamatosan fejlődnek, ezekről ír a Lévai Richárd is a blogján.

A csoportok nagyon hasznos eszközök a Facebook-on, és egyre többen használják direkt azért a Facebook-ot, hogy részt vehessenek ezekben. De a mi csoportunk csak akkor lesz jó, ha figyelünk arra, mi történik benne, és moderálunk. Ellenkező esetben csak azok maradnak, akik kellően erőszakosak, vagy egyszerűen csak hirdetnék magukat.

Annak meg így nem sok értelme marad.

Az online marketing egyik ígérete a gyorsaság. Hiszen sok dolgot tudunk sokkal gyorsabban megcsinálni, mint a hagyományos marketing folyamatokban, persze elsősorban a reklámok esetében. Elvileg azonnal lehet kampányt indítani, azonnal kapunk adatokat, gyorsan konvertálhat a pénzünk.

Elvileg.

De amikor egy új dolgot vezetünk be, amikor indítunk egy webáruházat, elindítunk egy új szolgáltatást, akkor nem szabad csodát várni. Nincs olyan, hogy ma elindítom, és holnap minden úgy megy, mintha öt éve piacon lennék. Iszonyú sok pénzt beleölve, minden elérhető felületen hirdetve is hetek kellenek ahhoz, hogy jelentős forgalmakat érjünk el, ha pedig nem tudunk sok tízmillió forintot erre elkölteni, akkor nyugodtan számoljunk hónapokat.

Egy ma elinduló webáruház két-három hónap múlva kezd majd el normálisan működni, jó esetben. Persze, nagyon sok függ a termékkörtől, a célcsoporttól is, de ha nem adunk rá időt, akkor csalódni fogunk. Lesznek persze megrendelések, akár már az első nap is, de a forgalom még messze lesz attól, ami a költségeket visszahozza - nyereségről nem is beszélve.

Ez persze azt is jelenti, hogy csak úgy szabad elindítani egy webáruházat, ha tudjuk 4-6 hónapig úgy finanszírozni, mintha nem is lenne bevétel. Persze lesz, jó esetben már az első héttől is, de annak a volumene messze nem lesz annyi, amennyit majd későbbiekben látni fogunk.

Az idő és a türelem tehát legalább annyira fontos az online üzletben is, mint az offline-ban. Számoljunk ezzel.

A hazai online kkv hirdetések világa kifejezetten unalmas. A cégek szoktak hirdetni a Facebook-on és a Google által adott felületeken - és utána a nagy csend. Nem jellemző, hogy ezen sokan túllépnének, aminek persze több oka is van.

Az egyik ok egyértelműe a lehetőség hiánya. A Facebook és a Google olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek nagyon előnyösek a kisvállalkozásoknak. Alacsony összeggel indíthatóak, kevés plusz a költsége a hirdetésmegjelenésen túl, és ráadásul nagyon jól skálázhatóak is. Plusz egyértelműen hatékonyak.

Azt gondolhatnánk, hogy nincs más ilyen rendszer, és ha minden tulajdonságot nézünk, akkor valóban nem nagyon találunk jelentősebb szereplőt. Talán az egyedüli ETARGET az, amelyik valamilyen szinten fel tudja venni a versenyt a két nagy nemzetközi céggel, de az ETARGET mostanában mintha teljesen elfelejtett volna kommunikálni a piac felé.

A másik ok pont ebből következik: amik vannak lehetőségek, azok sem nagyon érik el a KKV-kat. Konferenciákon látom, pár esetben tudom, melyik ismerősöm dolgozik ott, de a kkv-k - főleg a kisebbek - egyáltalán nincsenek megszólítva, így be se kerülnek a közbeszédbe. Nincsenek olyan kkv szakértők, akik ajánlják őket. 

A harmadik ok az, hogy mivel egyre kevesebben használnak mást, egyszerűen mindenki abban gondolkozik, hogy csak ezek vannak. Nincsenek más szolgáltatások, csak a Facebook és a Google.

Kellene teret adni az egyéb lehetőségeknek, nem?

Ha olvasod ezt a bejegyzést, és hirdetsz más platformokon, vagy üzemeltetsz, esetleg eladsz más platformot, ami a kkv-knak szól, írj nekem! Ha nem vagy érintett, akkor csak oszd tovább a posztot, hátha belefut valaki.

Írnék minden más lehetőségről a jövőben.

Kontraproduktív. Ezt arra mondjuk, amikor pont az ellenkező hatást sikerül elérni, mint amit szeretnénk. A napokban erre láthattunk egy tökéletes példát. Megjelent egy mesekönyv, amelynek a célja a kisebbségben élők helyzetének egyfajta bemutatása. Ehhez meglévő meséket írtak át. A könyv megjelent, és igazából valószínűleg nem fogyott volna jelentősebb mennyiség belőle.

De mivel a kisebbségben élők közt vannak homoszexuálisak, transzok is, vagy ahogy a 24.hu fogalmaz:

A Meseország mindenkié című mesekönyvben a bántalmazó családból származó vagy az örökbefogadott gyerekhősök jól megférnek a meleg Hamupipőkével és a transz sárkányölővel.

a szélsőjobboldal már a megjelenés előtt lecsapott a könyvre. Ennek az lett a vége, hogy egy ismerten jobboldalinak számító petíciós oldalon aláírásgyűjtés indult azért, hogy a könyv kerüljön le a polcokról a boltokban, majd egy magát jobboldalinak nevező politikus nyilvánosan le is darált egy példányt.

Az eredmény: a legtöbb könyváruház eladási listáján az első helyre került a könyv. Újra kell nyomni, mert elfogyott. Ehhez már csak kis hab a tortán az a számos tiltakozás, amely a könyvdarálás illetve úgy általában a könyv betiltása ellen szól.

Tehát, röviden: a könyvet nem szerető csoport olyan sikeresen tudott tiltakozni a könyv ellen, hogy ezzel sikeresen megismertették az emberekkel, akik elkezdték megvenni azt, így sokkal több emberhez eljutott, mintha nem tettek volna semmit.

Kontraproduktív. Természetesen ehhez kellett a közösségi média, ahol egyrészt az ilyen szélsőségesen érzelmeket kiváltó témák nagyon gyorsan terjednek, másrészt az a tény is, hogy a könyv - megfelelő tálalásban - valóban kifejezetten megosztó.

Tanuljunk ebből: egyrészt jó példa ez arra, mennyire erős tud lenni a közösségi média. Jó példa ez arra, hogy milyen sikert lehet elérni a megosztó témákkal. De jó példa ez arra is, hogy sokszor pont a tiltakozás, a mások valamilyen megtámadása az, amellyel elérjük azt, amit nem szeretnénk.

Nem hiszem, hogy a magukat jobboldalinak nevezők ezt szerették volna elérni. Egyszerűen nem mérték fel a tiltakozásuk várható következményét. Alapvetően logikusan jártak el, azt tették, amit szerintük tenniük kellett. Csak az a fajta közösség, amely nincs korlátozva, nem úgy működik, hogy csak az egyik félnek lehet igaza. És mire kiderül, hogy a másik oldal többségben van, már késő.

Kontraproduktív. Számos cégnél látok hasonló lépéseket, csak persze kisebb mértékben. Amikor egy kommentben a cégvezető kioktatja a kommentezőt. Amikor különösebb ok nélkül kitiltásra kerül valaki. Amikor a magát okosabbnak gondoló cég a felhasználókat részben semmibevevő lépéseket hoz. Rendszeresen találkozok ilyen helyzetekkel.

A megoldás a gondolkodás, lehetőleg előre. Amikor azt látjuk, hogy a lépéseink szélsőséges érzelmeket válthatnak ki, akkor modellezzünk, gondoljuk végig, milyen következményekkel számíthatunk. És ha az jön ki, hogy a tevékenységünk kontraproduktív lehet, akkor fogjuk be a szánkat.

Mindenki jobban járna így.

Nemzetközi jogi okok miatt a Facebook felvetette, az is elképzelhető, kivonul az európai piacról (egész pontosan az EU-ból). Bár ennek elé kicsi a valószínűsége, mégis téma lett, mint valami olyan esemény, ami akár meg is történhet. Most eltekintve ennek a nemzetközi kommunikációs részéről, vajon mennyire lenne tragédia, ha a Facebook tényleg elérhetetlen lenne az EU-ból?

Érdemes ezt a kérdést minimum három oldalról nézni. Az első fele a felhasználóké, akik saját tartalmakat osztanak meg, a Messengeren beszélgetnek, itt szervezik az életüket, innen tudnak információkat kapni eseményekről. A második természetesen a cégeké, akik a Facebook felületén keresztül érik el az ügyfeleiket. A harmadik pedig a Facebook-é, pontosabban azé a cégé, amelyik többek közt a Facebook-ot is üzemelteti.

A felhasználóknak először nagyon rossz lenne. Itt, Magyarországon, ez jelenleg a legjelentősebb platform, és annyira kitakarította a piacot, hogy egyszerűen nincs más. Hiába létezik még egy csomó más szolgáltatás, a többség a Facebook-on van, meg az Instagram-on. A TikTok persze szépen növekszik, de jobbára a fiatalok körében, és az ugye tisztán videós platform. A Youtube, a Twitter, a Tumblr különböző okokból, de nem tudnák helyettesíteni a Facebook összes szolgáltatását. És ugye nagy kérdés az összes felsorolt szolgáltatásnál, hogy maradnak-e ezek, ha a Facebook-nak mennie kell. A LinkedIn talán az az oldal, amelyik legközelebb áll tudásban a Facebook-hoz, és elég sok magyar is van rajta, de az is amerikai. Akkor ki az európai? Jelentősebb szereplők közül talán egyedül a XING az, de őszintén, hányan használják ezt itthonról? 

A felhasználóknak hirtelen megszűnne az a platform, amelyet használnak, és nem lenne helyette más. Nagy az esélye, hogy indulna egy európai szolgáltatás, de valójában annak felfutása, elterjedése sem lesz szükségszerűen gyors vagy sikeres. Légüres térbe kerülnénk, és azt hiszem kiszámíthatatlan merre lépnénk tovább.

A cégek egy része nagyot bukna. Sokan építették fel az üzletüket a Facebook-ra, nekik lényegében vége lenne az üzletnek. Mások, mint például mi is, akiknek a munkájuk egy része a Facebook-hoz köt, veszítenénk bevételt - bár nagy eséllyel csak átmenetileg, de ezt majd a végén kifejtem. Az biztos, hogy a Facebook-hoz értők körében nagy lenne a leépítés.

A Facebook is bukna, nem is keveset. Nagyon nagy piac nekik az EU, nemcsak felhasználók számában, de bevételben is. Reálisan nem érné meg nekik feladni ezt a piacot, még akkor sem, ha dollár százmilliókba kerülne itt maradni. Ezért is gondolom, hogy nem fognak lelépni, de ha mégis, akkor annak nem üzleti okai lesznek.

Mi, marketingesek, átmenetileg bajban lennénk, főleg azok, akik elsősorban a Facebook-ból élnek. De van online kommunikáció és online reklám Facebook nélkül is, szerencsére. De most megmondani, hova kell az erőforrásokat átrakni, nem lehet. Ott fogunk tartalmat gyártani, ott fogunk megjelenni, ahova a felhasználók mennek.

1996 óta foglalkozom úgy internettel, hogy pénzt keresek vele. 2002-ben alapítottuk azt a céget, ahol most is dolgozom. A Facebook 2004 óta létezik egyáltalán - és csak olyan 12 éve van valamennyire jelen az országban (kommunikációs szempontból). Tény, az utóbbi években nagyon erős lett elérésben és nagyon erős lett az ott eltöltött időben is. De tudunk azért mást is csinálni, léteznek a blogok, létezik az e-mail marketing, van számos jó tartalomszolgáltató is. Ha csak hazai vagy EU szolgáltatás jöhet szóba, akkor is el fogjuk érni az embereket online. Csak majd más eszközökkel.

Rossz lenne, ha nem lenne Facebook? Persze! Tragédia lenne? Összességében nem. Nemcsak túlélnénk, de megtanulnánk nélküle élni. Az internet gyorsan változik, a felhasználók is képesek gyorsan lépni. Ha van rá ok, akkor lesz változás.

De, mint mondtam, ez csak egy gondolatkísérlet. A Facebook távozására szerintem igazán senki sem számít.