Onlinemarketing blog

Amikor belevágunk valamilyen üzleti tevékenységbe, akkor először kitűzzük a célt. De az okos (smart) célválasztás azt is jelenti, hogy kitűzünk határidőt is: mikorra szeretnénk elérni a célunkat. És ezt követően minden egyes lépésünk határidőhöz kötött: mikorra legyenek készen a tervek, a kampányok, a fejlesztések - minden.

De ha dolgoztál már alvállalkozóval, akkor biztosan tudod, hogy a vállalt határidő általában csak egy jó becslés: a munka soha nincs akkorra kész, mint amit vállaltak... De vajon miért van ez?

Először is, fontos tudnunk, hogy a fenti kijelentés, miszerint mindig és mindenki csúszik, nem igaz. A valóságban általában időre elkészülnek a munkák, csak az annyira természetes, hogy fel sem tűnik. De kezdődik a kampány, le kell adni időben a hirdetést, számos ok lehet, ami eleve lehetetlenné teszi a csúszást. És persze egy jól meghatározott határidő általában tartható is.

De akkor miért csúsznak mégis egyes munkák? Ügynökségként érdekes helyzetben vagyunk: félúton állunk a megrendelő és a kivitelező között. Végignéztem, milyen okok vezettek csúszáshoz az elmúlt pár éves időszakban, és leginkább az alábbi problémákat láttam:

Rossz tervezés

Nem gyakori, de előfordul, hogy amikor a tervek készülnek, félremegy valahol a folyamat, és nem lehet azt és úgy megvalósítani, ahogy eredetileg a megrendelő elképzelte. Ilyenkor jön a tologatása a problémának: mit lehet, mit nem lehet, hogyan kellene mégis. Változik a projekt, ezzel változik minden: az ár, az erőforrások és a határidők is.

Fölösleges bevállalás

Előfordul, hogy a kivitelező vállal el úgy feladatot, hogy tudja, nem lesz kész időre, de kell a munka. Lehet probléma a megrendelő által kért túl rövid határidő és annak elfogadása, de lehet probléma az is, hogy feltorlódnak a munkák a kivitelezőnél. De be kell vállalni, így már a megrendeléskor látszik, itt csúszni fognak a határidők...

Folyamatos változás

Ez az egyik leggyakoribb oka a csúszásnak: menet közben megváltoznak azok az igények, amelyek a megrendelőtől érkeznek. Ilyenkor nincs mit tenni, mindent újra kell tervezni, be kell iktatni az új igényeket, stb. Ez lényegében minden esetben biztos csúszáshoz fog vezetni.

Kivitelezői váratlan problémák

Ilyen is előfordult: kivitelezés közben történt változás a végrehajtó cégnél. Elment a vezető programozó, kiesett az erőforrások egy része, ad absurdum csődbe ment a cég. Ezek mind olyan új helyzetet teremtenek, amelynek a vége a folyamat megváltoztatása, ami aztán a határidő csúszásával is jár.

Túlzó elvárások

Kicsit hasonlít a fölösleges bevállalásra, de a probléma menet közben derül ki. A megrendelő áll elő olyan elvárásokkal, amelyeket az elején nem sikerült tisztázni, adott esetben teljesen mást vár, mint amit kap. Ilyenkor már önmagában az, hogy több körben történik a fejlesztés, kivitelezés, csúszáshoz vezethet.

Megrendelői döntésképtelenség

Hiába gyors és pontos a kivitelező, ha napokat, akár heteket kell várni a megrendelőre, ha válaszolni kell. Ha nem fogadják el időben a feladatokat, nem érkeznek időben kommentek, akkor ez vezet a csúszáshoz. Ez is gyakori probléma.

Megrendelői csúszások

Végül a top 3 oknak ez is a része: elkezdődik a kivitelezés, kellenek az inputok, de nem érkeznek meg. Kellenek a weblap szövegek, kellenek a kampányhoz a termékek, kell bármi olyan információ, ami nélkül nem lehet továbblépni, és nincs meg. Várunk, és ezzel csúszik minden...

A fenti okokat azért érdemes ismerni, mert egy jelentős részük kiküszöbölhető. A megfelelő projekt management, az alapos tervezés, a jó kivitelező kiválasztása mind szükséges. De sajnos a leggondosabb tervezés mellett is előfordul, hogy mégis beüt valami a fentiek közül. És olyankor borulhatnak a határidők.

Okos megrendelő erre úgy készül fel, hogy kalkulál a csúszással is: amire 4 hetet mondanak, arra hagy hat hétnyi időt, amire 2 napot, arra van egyébként egy hét, és így tovább. Ennek a megoldásnak egyetlen hátránya van: nem mindig van ennyi idő...

Határidőre készen lenni egy olyan tudás, amely értéket képvisel. Dolgoztam olyan nyomdásszal, aki azért tudott magasabb árat elkérni, mint a konkurensei, mert a magasabb árért mindig, minden esetben szállított határidőre. Soha nem késett - ha valamit nem lehetett megcsinálni időre, el se vállalta. És mivel sosem késett, így lehetett rá számítani, a magasabb árral lényegében a megrendelő a nyugalmát vette meg. Így is lehet.

Határidőre.

Mindent tesztelni kell, amit készítünk. Hirdetési szöveget, kampányt, weboldalt, szolgáltatást... mindent. Ez mindig egy várakozással, izgalommal teli időszak, vajon jól terveztünk-e, jól sikerült-e. Amikor egy saját szolgáltatást tesztelünk, az még érdekesebb: nemcsak az a kérdés, jól lett-e megcsinálva, de az is, jó-e tényleg az ötlet. Mert hiába mértük fel előre, van-e rá igény, az igazi válaszok ekkor fognak megérkezni.

A tesztelésnek mindig több köre van. Az első körben akik csináljuk teszteljük, folyamatosan, többször. Ez a fejlesztésnek a része. Aztán amikor azt mondjuk, ez most kész, akkor vonunk be több olyan "belsős" embert, akik nem voltak benne a projektben. Aztán ha ők is elfogadták, bővítjük kicsit a kört, és nyitjuk meg néhány "külsős" tesztelőnek. És ha ez is pozitív, akkor nyitjuk meg mindenkinek.

De egy szolgáltatás esetében ez a megnyitás is lehet fokozatos: először csak szűkebb körben hirdetjük, és csak akkor lépünk ki több ember elé, ha már ebben a körben is azt látjuk, hogy nincs hiba.

Amiért ez most aktuális téma, az egy fejlesztésünk lezárása: most tart abban a körben, amikor már néhány külsős embert is bevontunk a tesztbe. És ha tőlük se kapunk nagy hibákról visszajelzést, akkor már ezen a héten kiléphetünk a nyilvánosság elé.

Első lépésben majd itt, ezen a blogon - így aki olvas engem, biztos nem marad le róla.

De ez így most izgalmas és kicsit drukkolós időszak is. Remélem, jó, amit csináltunk, remélem, működik, remélem, tetszik, remélem... Attól is izgalmas, hogy így már csak napok kérdése az igazi megmérettetés: a piacra lépés. Mert minden teszten túl ez az igazi tesztelés: a piaci környezet.

Drukkolok magunknak.

Szeretek kritikát írni, szeretem azt is leírni, ha valami nem tetszik nekem. Amikor olyan 15 éve ezzel a bloggal indultam, nem volt ennek nagy tétje: leírtam, páran elolvasták, aztán haladt minden tovább. Később részben ez a blog is hozott ismertséget, és egyre többen olvastak. A kritikáim egyre inkább eljutottak az érintettekhez is.

Voltak egészen jó élményeim ebből. Például elhívtak órát tartani a Corvinusra egy bejegyzésem után, hogy ha már kritizálom, meséljek én is. Volt olyan eset is, amikor megdicsértem az egyik hazai médiacéget - és eljutott a pletyka, hogy körbeküldték az írásomat, annyira meglepődtek.

Aztán persze ahogy változott a piac, úgy lettek egyre többen olyanok is, akik nem nagyon viselik el a kritikát. Így aztán szépen lassan kimaradtam az Év honlapja meghívottai közül, majd később az MMSZ se szeretett már annyira. Így megy ez, mondhatnánk Vonnegut után szabadon.

Azt hiszem, hogy ez a fajta kultúra, amikor valamit nem írunk meg, mert félünk, hogy kiesünk a pikszisből, káros. Ha nincs kritika, akkor mindenki azt gondolhatja, hogy amit csinál, az legalábbis elég jó, mert ha nem lenne az, akkor elmondanák. És így a középszer is elég, romlik a minőség, romlik a színvonal. Pont ezért szeretem Kaszás György írásait: ő kendőzetlenül leírja, ha nem tetszik neki egy reklám, és teszi ezt úgy, hogy akár nevesíti is az "elkövetőket".

Sajnos kevés ilyen szakmai példát látok. Pedig kellene, jó lenne, csak a piac kicsi, sokan nem merik megkockáztatni, hogy ezzel magukra hozzák a bajt. Ha véletlenül olyat kritizálok, aki megbízó lehet... Meg mindenki látott már olyat, hogy hirtelen átkerült a kritizált személy valahova, és a sértettség megmaradt... Hát kell ez nekünk?

Szerintem kell. Ezért szeretem nézni a Twittert és a Tumblr-t, mert azokon a felületekn a részleges vagy teljes anonimitás segít a valós vélemények közzétételében. Kellene erre több fórum is.

Szóval, ha belefutsz valami jó kritikába, ami szakmailag is vállalható, és nemcsak arról szól, hogy az egyik piaci szereplő szidja a másikat, oszd meg nekem! Akár itt, kommentben, akár a Facebook-on vagy Twitteren. Szívesen olvasok ilyet!

Van egy olyan ügyfelünk, akinek az elmúlt kb. három évben üzemeltettük folyamatosan a szolgáltatását, és ennek a része, hogy egy weboldalon hetente tudnak szavazni a felhasználók. A szavazáshoz elkérjük az e-mail címet is, ezzel azonosítva a szavazókat. Így van egy mostanra 136 ezer fősre nőtt e-mail címlista, ami persze hétről-hétre növekszik tovább.

Mivel ez egy viszonylag friss lista, így ha nem is teljesen naprakész, de mindenképpen friss adatokat mutat arról, milyen típusú e-mail címeket használnak a felhasználók. Ez egy másik projekt kapcsán lett fontos - tudni akartuk, milyen nagy szolgáltatókra optimalizáljunk e-mail kiküldést.

Ez alapján az a kép alakult ki, hogy a hazai felhasználók közel 80 százaléka mindössze három e-mail szolgáltató valamelyikét használja. A pontos lista az alábbi:

• Gmail.com: 41,23%
• Freemail.hu: 26,86%
• Citromail.hu: 9,97%

Mindenki más "futottak még" kategória, a nagynak számító Hotmail (3,39%) és a Yahoo (2,34%) sem jelentős mára.

Érdekesek ezek az adatok, gondoltam megosztom. Nem állítom, hogy ezek a számok relevánsak a teljes magyar piacra, de nem lepne meg, ha máshol is körülbelül ez lenne az arány.

Tegnap kaptam egy árajánlatkérést. Három éve készítettem egy cégnek egy online marketing stratégiát, amit sikeresen végre is hajtottak, és most kérik, tervezzem meg a következő időszakot. A cég elérte a korábban kitűzött célokat, piacvezető lett a maga területén, így most a feladat is természetesen már más lett.

Ritkán kapok ennyire egyértelműen pozitív visszajelzéseket a tervezési munkáról, és ennek több oka is van. Sok esetben az ilyen jellegű tervek megvalósítása már nem teljesen a mi feladatunk, így nem látjuk az eredményeket. Más esetben mindössze azért kell egy ilyen terv, mert valami pályázat megkívánta. És persze olyat is láttam, ahol évekkel később is úgy haladtak tovább, ahogy korábban azt megbeszéltük, még akkor is, ha már esetleg érdemes lett volna újabb stratégiát készíteni.

Mert egy jó stratégia tényleg nem él többet, mint ez a három év. Amikor annak vége, akkor újra kell tervezni, mert változhatnak a célok, változhatnak a célcsoportok illetve a célcsoportok szokásai, és változik a piac is. Ahogy a cég helyzete megváltozik, úgy változnak az üzenetek, az eszközök. Ez teljesen normális, így működik ez a piac, ezért is kell tervezni és újratervezni.

Az újratervezés annyiban egyszerűbb, hogy egy korábbi terv miatt már a céget jól ismerjük. A piac alapjait is ismerjük, és azt is láthatjuk, a korábbi tervből mi működött és mi nem működött. De azt a hibát nem szabad elkövetni, hogy úgy kezdünk neki a tervezésnek, hogy mindent a korábbi tervből következtetünk. Ez félrevihet, érdemes tehát bizonyos lépéseket ugyanúgy végigcsinálni, mint amikor az első terv is készült: kellenek az interjúk a cégen belül, kellenek a piaci adatok, kellenek a kutatások - lényegében minden.

Ez egy új terv, új célokkal, egy megváltozott piacon. És persze a léc is magasabbra került: nem egyszerűen jó terv kell, hanem legalább olyan jó terv kell, mint az előző. És ez az, ami az igazi kihívás.

Amióta tele vagyunk kütyükkel, és mindenki mobilt használ, plusz ott vannak a tabletek, a kézi játékkonzolok, és egyéb eszközök, folyamatosan látom azokat a cikkeket, amelyek a gyerekeket féltik ezektől. A félelem egyébként teljesen jogos: a nem megfelelő használat több ok miatt is káros lehet, nemcsak azért, mert a gyerek figyelme nem a fejlődése szempontjából fontos dolgokra összpontosul, hanem azért is, mert az eszközök kicsit úgy működnek, mint a drog. Rájuk lehet szokni, és nagyon nehéz letenni azokat.

A problémám akkor jelentkezik, amikor ezekért a hatásokért a kütyüket tesszük felelőssé. És általában olyanok teszik ezt, akik idősebbek, adott esetben kevésbé ismerik ezeket a kütyüket, sőt, sokszor idegenkednek azoktól. Lényegében a saját félelmükre alapozva jutnak el oda, hogy ezek a kütyük károsak.

A probléma összetett. A The Sociel Dilemma film is foglalkozik a kérdéssel, persze ahogy írtam, elég elfogultan. Én azt gondolom, két ok is nehezíti azt, hogy objektíven lássuk a helyzetet. Az egyik az, hogy valójában a gyerek a példamutatással tanul: amit lát maga körül, azt másolja. És ha a szülő szokott kütyüzni, akkor ő is fog kütyüzni. Vagyis a gyerek akkor fog változni, ha mi is változunk. Sokszor persze nem a szülő adja a mintát, ha a gyerek már nagyobb. Ilyenkor sokan a tiltást választják, aminek pedig az lesz a következménye, hogy a tiltott dolog érdekes lesz, még jobban fog rá vágyni a gyerek... nem folytatom.

A másik probléma, hogy nem egy kiforrott helyzetben vagyunk. A kütyük úgy vannak jelen az életünkben, hogy - felnőtt időben - nagyon rövid ideje használjuk ezeket, így meg sem tudtuk tanulni igazán, mire jók. Plusz jön mindig valami új, fel se tudjuk fogni néha, mi történik. Egyszerűen gyorsabban fejlődik és változik a piac, mint amit tudunk követni, gyorsabban fejlődik minden, mint azt meg tudnánk tanulni. Következményekről meg emiatt nem is nagyon lehet még beszélni.

De mindezt az okfejtést - a saját véleményemet, amiben tévedhetek is természetesen - csak felvezetőnek szántam. Amiről igazán írni szeretnék, az az, hogy mire kell megtanítani a gyereket, ha nem akarjuk, hogy beszippantsa a marketing az interneten.

Először is, meg kell értenünk nekünk magunknak, hogy mi történik. Meg kell értenünk, hogy az internet, mint kommunikációs csatorna, egyben reklámfelület is a cégeknek. Egy olyan felület, amely mindenféle mérések segítségével figyel és tanul, és igyekszik olyan reklámokat elénk rakni, amire reagálunk.

Ez nagyon fontos: a legtöbb hirdetés célzott, nekünk szól. Vagyis adott esetben mást láthat a gyerek és mást a szülő!

Másodszor, azt is meg kell értenünk, hogy a hirdetésekre a gyerekek nagyon fogékonyak. A rövid, látványos, magával ragadó történet, az egyszerű nyelvezet számára nem reklám, hanem egy mese, ami a valóság része. És ha valami megszerezhető belőle, akkor az kell neki. Nem világos számára, hogy ez reklám.

Harmadszor, azt is érdemes tudnunk, hogy miközben minden tevékenységünket listázza, jegyzi valami mérési eszköz (általában több is egyszerre), aközben nem rólunk készül feljegyzés, hanem a tevékenységünkről, és valójában nem is ismernek minket, csak feltételeznek a korábbi tevékenységeink alapján érdeklődési köröket és várható viselkedésmintákat. Ez azt is jelenti, hogy néha nem pontosan azt kapjuk és látjuk, amit kellene, illetve néha olyat is látunk, ami nem is nekünk szántak.

Mindezek után érdemes megtanítani a gyerekeknek, hogy:

• Soha, sehol ne adják meg az adataikat. Ha erre kéri bármelyik oldal, akkor kérje a szülő segítségét.
• Soha, sehol ne regisztráljanak, hanem szóljanak a szülőnek.
• Meg kell mutatni, mik a hirdetések, miről lehet felismerni azokat. (Máshogy jelennek meg, melléjük van írva, hogy hirdetés stb.)
• Figyelni kell, milyen hirdetéseket kapnak a gyerekek - érdemes ellenőrizni a kütyüket is. Ha nem a korának megfelelőt, akkor érdemes megnézni, mi lehet ennek az oka. (Például a mi account-unkkal netezik.)
• Érdemes tudatosítani bennük, hogy a hirdetések nem szórakoztató anyagok. Ne örüljünk, ha újra és újra elénekel egy hirdetési szlogent - ennek persze a hirdetők örülnek, de szülőként nem kellene...
• Végül: ha olyan hirdetést lát, amelyben megkérik őt valamire, akkor szóljon. És szülőként jelentsük az ilyeneket: kifejezetten szigorú szabályok vannak arra, hogyan hirdethetünk kiskorúaknak.

Nekünk, felnőtteknek is ingoványos terep néha az internet, azzal, hogy számos személyes kütyüt használunk, sokkal inkább a mindennapok részévé vált, mint eddig bármilyen technikai eszköz. De a gyerekeknek nehezebb: nekik nincs mivel összehasonlítani a kütyükön keresztül látott világot, nekik ez a valóság. Éppen ezért egy dolgot mindenképpen meg kell még tennünk szülőként: meg kell mutatnunk a kütyün kívüli világot. Meg kell mutatnunk, hogy nemcsak az az izgalmas, nemcsak az az érdekes, ami ott van. Olyan élményeket, emlékeket kell nekik adni, amelyek függetlenek az eszközöktől.

Foglalkoznunk kell velük.

Szülőként sosem egyszerű a gyereknevelés, de a kütyük, az internet új kihívásokat adott. Még mi magunk se tudjuk, hogyan is kellene ezeket egészségesen használni, így teljesen indokolt az a félelem, ami ilyenkor jelentkezik. Éppen ezért érdemes fokozottan figyelni erre. Gyakorló apaként ugyanakkor nem javaslom a tiltást: a tiltás nem segít, csak még értékesebbé teszi azt, amitől eltiltjuk a gyereket. A közös szabályok kialakítása, a következetes nevelés és a gyerek egyéniségére szabott viselkedési formák kialakítása lehet a jó út.

És soha ne hagyjunk egy gyereket magára ezekkel az eszközökkel...

Ami az üzleti életben rajtunk kívülálló erőforrás, de függ annak meglététől az üzletmenetünk, sok esetben biztosítható. Köthetünk rá biztosítást, hogy amennyiben a mi hibánk kívül eső ok miatt következik be előre nem látható változás, úgy ne legyünk teljesen kiszolgáltatottak, valamilyen módon kompenzálódjon a hasznunk, vagy bármi más, ami ettől a kieső erőforrástól függ.

Persze rengeteg olyan dolog van, amire eszünkben sem jutna elsőre biztosítást kötni, mert eddig nem volt szokás. Az online szakma egésze majdnem ilyen: mert a hagyományos dolgokra köthetünk (pl. egészségünkre, az eszközeinkre), de a nehezen megfogható dolgokra nem. Legalábbis egyelőre nem.

A napokban kezdtünk el dolgozni egy munkán Keresztúri Gergellyel, a Tartalomgyár.hu vezetőjével. A feladatunk egy tartalomszolgáltatás forgalmának az elemzése, mivel ettől a forgalomtól függ az, hogy mennyi hirdetést lehet eladni rajta, vagyis mennyi bevételt tud termelni.

A weboldalak, és ezen belül a tartalomszolgáltatások forgalma jellemzően öt forrásból érkezik:

• direkt látogatók, akik ismerik a weboldal címét, és azt írják be
• keresőből érkező látogatók
• közösségi médiából érkező látogatók
• a weboldalra mutató linkekből érkező látogatók (pl. hírmegosztók)
• hirdetésből érkező látogatók.

Ezek mindegyik olyan, hogy az üzemeltetőn múlik elsősorban, mekkora a mértéke. Mindegyiket lehet valamilyen módon erősíteni, rövid és hosszú távon is. A probléma akkor van, amikor egy külső tényező megváltozik: például a Google algoritmust vált, vagy a Facebook csökkenti az organikus eléréseket. És ilyenkor azt látjuk, hogy a forgalom visszaesik, akár jelentős mértékben is. Ez pedig azonnali bevételcsökkenést eredményez, olyan módon, amire nem tudtunk felkészülni.

Keresztúri Gergely ötlete az volt, mi lenne, ha lenne biztosítás mondjuk a Facebook elérésre vagy Facebook által hozott forgalomra. Ilyenkor mondjuk 10 vagy 30 százalékos forgalomcsökkenés esetén elkezdene fizetni - annyit fizetne, amennyiért a kiesett bevétel pótolható lehetne, mondjuk hirdetésvásárlással. Akár csak átmeneti időre, mondjuk egy hónapra, hogy ennyi idő alatt legyen lehetőség megismerni az új algoritmust, legyen esély visszaszerezni valahonnan a forgalmat.

Elsőre meredek ötlet, másodikre viszont érdekes. Amikor ilyen mértékben függ az üzletmenetünk egy-egy külső tényezőtől, akkor érdemes lehet a kockázatot csökkenteni. A kérdés az, lesz-e olyan biztosító, amelyik látna ebben fantáziát. Én pesszimistább vagyok kicsit, mint Gergő: nem hiszem, hogy pár éven belül lenne ilyen megoldás. De talán tévedek, és talán mégis bevállalja legalább egy ilyen cég.

Akkor már csak ügyfelek kellenek, tartalomszolgáltatók, de akár webáruházak is, akiknek megéri ezt bebiztosítani. De ismerve a piacot, ilyenből azért van elég sok.

Végre sikerült megnéznem a The Social Dilemma című filmet, ráadásul családi mozit csináltunk belőle, így két lányom is velem nézte. Ők 15 és 18 évesek, és természetesen használják a közösségi médiát, ezért is volt érdekes a véleményük. A kb. másfél órás film persze így bő két óráig tartott, annyiszor állítottuk le és annyi témát beszéltünk át belőle.

Mert ez egy jó film arra, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról. Arról, hogy mennyiben változtatta meg a közösségi média az emberi viselkedést, az emberi kapcsolatokat, a marketinget, a világot. A film erre nagyon sarkos válaszokat ad. Röviden azt mondja, hogy nagyon megváltoztatott mindent, és nagyon nem jó irányba. És ehhez mindenféle érveket és tényeket mutat meg, jobbára olyanok szerepeltetésével, akik valamilyen módon kapcsolódnak ennek az ökoszisztémának a kialakulásához, működéséhez.

Akik nincsenek otthon az online világba, nem jártak az elmúlt húsz évben online marketinggel kapcsolatos konferenciákra, azoknak sok újdonság volt a filmben. Mivel ők a jelentős többség, így érthető a film fogadtatása: az újdonság erejével hatott. Az más kérdés, hogy iparági szereplőként sok újat nem hallottam. A legmegdöbbentőbbnek tálalt témák is mind olyanok, amikkel nap mint nap dolgozunk.

Mivel tanultam némi marketingpszichológiát is, így a hatásmechanizmus sem volt új, ahogy a közösségi média működik. A nagy megmondások persze sokszor le lettek már írva: a közösségi média drog, esélyünk sincs azzal szembeállni, stb. Ami persze mind jól hangzik, de valahol itt volt az a pont, amikor a lányaim felhördültek...

Ami engem zavart, az elsősorban a sok csúsztatás, ami a filmben elhangzik. Mert soha nem hasonlít semmihez adatokat, és persze a puszta tények nagyon szigorúan hangzanak. Mennyi időt töltöttél a telefonoddal? Napi 4-5 órát? Normális vagy?

De közben meg arról nem volt szó, hogy aki nem a telefonnal babrál, az mennyi időt tölt a tévé előtt, műsorokat nézve. Tudod mennyi az átlag? 2015-ben egy magyar ember átlagosan 5 órát töltött a tévé előtt. No? Akkor melyik a sok? Erről nem beszélt a film...

A mobilhasználat nemcsak közösségi média, még akkor sem, ha azon van a hangsúly. Emaileket olvasunk, híreket böngészünk, filmet nézünk, lényegében ugyanazokat a tevékenységeket folytatjuk, amiket telefon nélkül is tettünk, csak most mindez bekerült egy eszközbe.

A személyiségtorzító hatás is érdekes. Igen, vannak, akik emiatt plasztikáztatják magukat, másokban nő a feszültség, depressziósok lesznek, öngyilkosok... Igen, ez nagyon nagy baj. Még szerencse, hogy kezdjük ezt felismerni, és lassan tudunk tenni is ez ellen. Arról már nem beszél a film, hogy korábban hasonló változásokat a televízió okozott. Például emberek napirendjét befolyásolta, mikor mentek a népszerű műsorok a tévében. A filmsztárok voltak az influencerek: olyanok akartunk lenni. És így tovább.

A közösségi média országokat befolyásoló szerepe sincs szembeállítva a tévé hasonló szerepével. Azzal, hogy az 1992-es los angeles-i zavargások nem a közösségi média miatt törtek ki, de ugyanolyanok voltak, mint a filmben felhozott példák. Csak most a tévé helyett Facebook van.

Folytathatnám, de nem érdemes. A fentiek olyan csúsztatások, ami miatt erős hiányérzetem volt. A film utolsó 20-25 perce, az erősen kommunisztikus, kapitalizmus ellenes vádbeszédek már csak olyanok voltak, amiket nem is tudtam igazán komolyan venni. 

Összességében tehát sok, nagyon sok fenntartásom volt a filmmel. A legnagyobb bajom mégsem egy konkrét dolog, hanem az egész hangulata: arról szólt, hogy bebizonyítsa, nem mi tehetünk a problémákról, nem a mi felelősségünk a széttagoltság, a tudatlanság, az énképzavar, hanem minderről a nagy techcégek tehetnek. A film igyekszik felmenteni bennünket, és másban keresni a hibát.

De vajon igaz ez? Nem nekünk kellene inkább megváltozni? Amikor arról beszélnek, hogy mi a valóság, akkor miért nem beszélnek arról, hogy ez például olyan kérdés, ami már az ókori filozófusokat is érdekelte? Miért lennének pont most válaszok a nagy kérdésekre?

De a film jó. Jó, mert valós problémákat, fontos témákat vesz elő. Kicsit elfogultan, nagyon egyoldalúan, de mindenképpen aktuálisan. Örülök, hogy megnéztük, és örülök, hogy beszélgettünk róla. Ez a film kellett.

De legyenek újabb filmek is ebben a témában. És beszélgessünk azokról is majd.

Néha kifejezetten tanácstalan tud lenni az ember. Amikor egy kampány minden mutatója kiváló, éppen csak nem vásárolnak, akkor nagyon nehéz rájönni, mi lehet a baj. Mert pont azok az elemzések, amik segítenének, azok nem érnek sokat.

Egy jól futó webáruháznál persze, amikor naponta tucatjával jönnek a megrendelések, lehet látni, mi mennyire jól működik. Lehet tesztelni, ki lehet próbálni különböző szövegeket, célzásokat, beállításokat. Vannak megrendelések, van mihez hasonlítani a tesztelés közben a változások eredményeit.

De egy induló, vagy nagyon alacsony forgalmú webshopnál a kérdés nem az, hogy egy beállítás után mennyivel lesz több vagy kevesebb megrendelés, hanem a kérdés az, hogy lesz-e megrendelés. A napi egy-kettő megrendelés se sok, de amikor hetente van egy-kettő, akkor szinte lehetetlen jól elemezni a helyzetet. Ilyenkor próbálkozni lehet, és szerencsésnek kell lenni.

Egyszerűen előfordul, hogy olyan kicsi a volumen, hogy kénytelenek vagyunk más mutatókat nézni. Látogatószám, visszafordulási arány, megnézett lapok száma, oldalon eltöltött idő. De ha ezek rendben vannak, akkor vajon mi a probléma? Akkor vajon hol akad el a kampány?

Élhetünk a gyanúval, hogy az embereknek nem kellenek ezek a termékek? Vagy túl magas az ára a kínálatnak? Esetleg valami más a baj? És ha már ezeket is kizártuk valahogy?

Idén belefutottunk olyan esetbe is, hogy elindult egy webáruház, elkezdett nőni a megrendelésszám, majd októberben hirtelen befagyott a piac, és azóta csönd van, alig rendelnek. Ilyenkor vajon mi történt? Ami eddig jó volt, az most miért nem jó?

Az a nehéz ezekben a kérdésekben, hogy nincs általános jó válasz. Korábbi tapasztalatok alapján igyekszünk újabb és újabb ötleteket kipróbálni, kreatívokat cserélünk vagy növeljük a párhuzamosan futókat, célcsoportokat változtatunk, kisebb szegmenseket hozunk létre és így tovább. Keressük az okot, és úgy teszünk, mint a bizonytalan házastárs: mindig magunkban keressük a hibát.

Mert az nem válasz a tulajdonos felé, hogy bocsi, a piacnak nem kellesz most, mert - és akkor itt jön valami magyarázat, amit lehet, mi se hiszünk el.

Szóval, jó válasz nincs. Próbálkozás, újratervezés, konkurenciavizsgálat, a potenciális vevők vizsgálata viszont annál inkább. És bízunk abban, időben megtaláljuk a megoldást, az ügyfelünk sem adja fel, amíg a tanulási folyamat tart. És akkor eljutunk oda, hogy már nem a forgalom beindítása, hanem annak a finomhangolása következik.

De az már egy másik történet.

Az ember a szokásainak a rabja. Sok olyan szokásom van, ami jó régen alakult ki, és csak akkor változik, ha a körülmények változnak - és akkor is nagyon nehezen. Az egyik ilyen szokásom az, hogy honnan szerzem be a híreket. A fő forrás egészen idén nyárig mindig is az Index.hu volt. Ennek elsődleges oka az, hogy ott dolgoztam bő másfél évet, és bár ennek közel húsz éve, mégis legbelül indexes maradtam.

Aztán jöttek a nyári sajnálatos események, amire rátette a koronát a hétfői nap... De most nem erről akarok írni. Hanem arról, hogy a nyári események miatt kellett szokást változtatnom, vagyis azt, hogy ne olvassam az Indexet, mert már nincs minek. Maradt a 444.hu, de mi legyen még? Ekkor kezdtem el olvasni a 24.hu-t.

A 24.hu nekem "nem volt meg". Ismertem, persze, de magamtól nem olvastam, valahogy kiesett. Sokkal később indult, mint az Origó és az Index, eredetileg ugye Hír24 volt a neve, és amikor egyszer-egyszer odatévedtem, nekem túl bulváros volt. Aztán szépen lassan növekedett, annyira, hogy most ez a lap a leglátogatottabb magyar oldal, naponta egy millió fölötti egyedi látogatóval. Azért ez nem semmi. A Sanoma eladása és magyar kézbe kerülése határozottan jót tett a lapnak.

És azt kell mondjam, egyre többször futottam bele 24.hu-s írásba. Sok jó anyag lett ott is, és egyre erősebben lett saját arcuk. De valahogy mindig éreztem az egészen egy erős bulváros hangulatot, ami persze a kiadó portfóliója miatt egyáltalán nem meglepő. Számomra talán csak az, hogy nem nagyon van elkülönítve az ilyen tartalom a hír tartalmaktól.

Egyelőre nem szoktam rá a 24.hu-ra. Lett időközben Telex.hu, a 444.hu is erősödik minden téren, a HVG.hu is az egekbe tört, az engem érdeklő hírek elsődleges forrása továbbra sem a Centrál lapja. De most kapott egy új arculatot, hétfőről keddre megújult a 24.hu. És ez nemcsak egy új gúnya, hanem néhány más újdonság is érkezett. (Igen, a gúnya szót használtam, mert tetszik. Bocs.)

Bevezették az elmúlt években nagyon népszerű sötét módot is, de ügyesen, egy regisztrációt kérnek hozzá. Aztán csináltak egy előfizetéses modellt, egyelőre azzal az egyszerű üzenettel, hogy ha reklámmentes 24.hu-t akarsz, fizess rá elő. És indítottak támogatói programot is.

A 24.hu nem az Index, nem a Telex, nem a 444. A 24.hu stílusában talán a HVG, de a HVG sosem volt ennyire bulváros. Viszont a 24.hu hírbősége lenyűgöző, a minősége folyamatosan javul, és most az új design kifejezetten jót tett a megjelenésnek is. A 24.hu igazán felnőtt a piacvezető szerephez. Nagyon drukkolok, hogy a függetlensége is megmaradjon. És azt hiszem, tényleg egyre többet fogom olvasni a jövőben.

A szokásaim, ha lassan is, de változhatnak.

Sokan szeretnék már maguk mögött tudni ezt az évet, és már nagyon vágynak 2021-re, abban a reményben, hogy mindenképpen jobb lesz, mint az idei. Persze van, akinek 2020 is jó év volt, de azt talán elmondhatjuk, a többségnek nem ez volt a kedvence...

Éppen ezért érdemes figyelni arra, milyen trendek várhatóak jövőre. Az biztos, hogy lesz oltás a Covid-19 ellen, így előbb-utóbb beindul majd a normális gazdaság. De ez a beindulás egyáltalán nem jelenti azt, hogy hirtelen visszapattanunk oda, ahol 2020 februárjában voltunk. Sőt, nagyon könnyen lehet, hogy 2021 egésze sem lesz elég ahhoz, hogy visszatérjünk a 2020 februári gazdasági helyzethez.

Az ilyen időszakok mindig a piac újrarendeződést jelentik: az alacsonyabb tartalékkal rendelkező, az életképtelenebb cégek könnyen eltűnnek, és jobbára azok maradnak meg - vagy tudnak erősödni - amelyek valamitől kiemelkedőek. Jobban van tartalékuk, jobb az üzleti modelljük, ebben az időszakban is tudnak forgalmat hozni.

Az biztos, hogy ilyen esetben leállni a marketing költségekkel öngyilkosság. Az újrainduló kereslet oda fog menni, ahol a hirdetések mennek, mert ezt látják az emberek. Aki nem hirdet, aki eltűnik, az ezzel azt kommunikálja közvetve, hogy ő már nincs is. Kevesen veszik ilyenkor a fáradtságot, hogy ezt ellenőrizzék.

2021 nagy remény sok emberben, így ha nem hoz javulást, akkor jelentős csalódást hozhat. De javulás akkor lesz, ha tudunk tovább haladni: ha marad, sőt, akár fokozódik a kommunikáció, ha az online-ra állás stabilizálódik, ha 2020 tapasztalatai beépülnek. Máshogy kell már talpon maradni, máshogy kell már jelen lenni.

A jövő év eleje mindenképpen még a vírussal lesz tele. Amíg nincs tömeges oltás, addig maradnak a korlátozások, várhatóan májusnál előbb jelentős változások nem lesznek. Talán a nyár már "jó" lesz: ismét lesz turizmus, megjelenhetnek a külföldiek is. De ez iszonyú energiát fog igényelni az érintett cégeknél: az újranyitás sosem egyszerű, az átmeneti időszak meglehetősen költséges lehet.

2021 tehát szerintem az átmenet éve lesz. Reméljük, hogy nem nagyon esnek majd vissza a forgalmak, reméljük, hogy a várhatóan gyengébb forgalmú 2020 miatt nem fognak sokan bezárni. De tudjuk, hogy egy gödörből kell kimásznunk, és tudjuk, hogy ez nagyon kimerítő lesz. De tervezni kell, fel kell építeni a jövő évet mindenkinek, reális célokat kell kitűzni, és folyamatosan értékelni kell majd a helyzetet.

2020 egy nagy arculcsapás volt. 2021 reméljük már nem lesz ennyire váratlan és kemény. És ha talpra tud állni a gazdaság, akkor ősztől már a szokásos ritmusban dolgozhatunk tovább.

Bár már 1995-ben készítettem weboldalakat, de végül nem ez lett a fő tevékenységem. Közben befejeztem az egyetemet, marketinges lettem, és nem is nagyon kívánkoztam vissza ahhoz, hogy én rajzolgassak vagy kódoljak - vannak nálam sokkal jobban ehhez értő emberek.

De mégis, a weboldal készítés megmaradt, és végigkísér a szakmai munkában is. Csak már nem az a dolgom, hogy html-t írogassak vagy képeket rajzolgassak, hanem azt kell "kitalálnom", mi legyen egy-egy weboldalon. Marketingesként ugyanis a weboldal készítés továbbra is feladat, csak a munka kevésbé látványos. Mire készen vagyok, csak pár oldal pdf-et adok át a megrendelőnek, amiből majd a hozzáértő webszerkesztők és grafikusok fognak tudni egy kész weboldalt készíteni.

Ez a "kitalálás" a specifikáció megírása. Olyan alapvető kérdéseket kell tisztázni, hogy mi a weboldal célja, kik a célcsoportok, milyen szolgáltatásokat szeretnének felrakni a weblapra, milyen elérhető és milyen megírandó szövegek vannak, milyen képek, videók, grafikák, zenék, hanganyagok vannak vagy kellenek. Nekem kell leírni, milyen menüpontok legyenek, milyen módon legyen a tartalom felosztva, stb.

Grafikát, oldaltervet még nem kell készíteni ebben a fázisban, az majd a következő lépés. Ebben a lépésben a tartalomra kell koncentrálni, annak elrendezésére, megjelenésére. Ez a munka mindig azzal jár, hogy egyeztetnem kell a megrendelővel, adott esetben azokkal az emberekkel, akik a megrendelőnél majd használni fogják a weboldalt (nagyobb szervezet esetén ez akár 5-10 fő is lehet), és az sem árt, ha a célcsoportok körében is végzünk kutatást.

A végeredmény tehát egy pdf lesz, amelyben le lesznek írva olyan triviális dolgok is, mint például az, hogy mobilról is jól használható legyen a weboldal, hogy feleljen meg a keresőoptimalizálási elvárásoknak (és ez mit is jelent az adott esetben), és ezek mellett le lesz írva, mit tartalmazzon a címlap, mit tartalmazzanak az aloldalak.

A munka még nem UX, vagyis nem a használhatóság "kitalálása", hanem az azt is megelőző lépés. Ezért írtam a címben: ez a nulladik fázis. Ebben a dokumentumban olvasható igények lesznek majd a weboldal. Minél pontosabb ez a dokumentum, annál egyszerűbben lehet majd árajánlatot kérni az egyes lépésekre, és minél kevesebbet fognak a jövőben ennek a dokumentumnak a tartalmán változtatni, annál pontosabb árajánlatot is fognak kapni a kivitelezésre.

Ez a fajta specifikáció készítés egyébként is valahol elengedhetetlen. Ha nincs, akkor majd a webszerkesztő és a grafikus fog kérdezősködni, amikor készül az oldal. És ha olyankor kell mindezt kitalálni, biztosan nem lesz annyira átgondolt, mintha előre terveznénk.

Most is dolgozunk egy ilyen projekten. Így a hetem is interjúkkal fog telni, 3-4 beszélgetésem lesz egy konkrét weboldalhoz. Hogy aztán majd valamikor december le tudjam írni milyen lesz ez az új weboldal.

Több új ügyfélnél is futottunk már olyan problémába az évek során, hogy jó lett volna remarketing kampányt indítani egy bizonyos célcsoportnak, de nem volt hozzá elkészített lista. Például jó lett volna célozni azokat a karácsonyi kampányoknál, akik múlt év decemberében vásároltak.

Az szokott a gond lenni, hogy mivel új ügyfél, nem mi készítettük korábban a kampányokat, nem mi állítottuk be a remarkating listákat, méréseket, és aki csinálta, az nem gondolta végig, mire lehet vajon a jövőben szükség. 

Amikor elkezdünk hirdetni az interneten, sok más mellett érdemes végiggondolni azt is, hogy a jövőben milyen remarketing listákra lesz szükségünk. Nem akkor kell vakarózni, amikor eljutunk odáig, hogy most akkor remarketing kampányokat indítunk, mert akkor már késő. A remarketing kampányhoz ugyanis kell egy adatbázis építés (amit jellemzően a hirdetési rendszer megold nekünk), ahhoz kell megfelelő beállítás, akár plusz kód elhelyezése a weboldalba. Ha ez nincs meg, akkor utólag, visszamenőlegesen, már nem lehet ezt előállítani.

A remarketing kampányunk nem akkor indul, amikor elkezdünk hirdetni, hanem akkor, amikor elkezdjük gyűjteni az adatokat, elkezdjük építeni az adatbázist. Vagyis előre kell gondolkodni, hogy mire lesz szükségünk!

Ha például egy webáruház hirdetéseit kezeljük, akkor ne csak az alap 30 napos összes látogató remarketing listát hozzuk létre, hanem a 60, 90... 360 naposakat is, továbbá a konvertálók vagy vásárlók hasonló időszakos listáját is. De érdemes lehet a regisztráltak havi listáját is létrehozni, hiszen ha valaki regisztrált, de nem vásárolt már mondjuk 60 napja, talán tudunk neki valami kedvezményt ajánlani.

A remarketing kampányok hatékonyak, forgalomnövekedést hoznak, de csak akkor, ha jól vannak beállítva. Mert ha rossz beállítással, rossz adatbázisra futtatunk ilyen kampányt, azzal csak a pénzt égetjük. Ha például egy vevőnknek hirdetjük azt a terméket, amit már megvett, akkor abból nem lesz második vagy harmadik konverzió - de ezt a vevőt lehet, hogy negyedév vagy félév múlva mégis érdemes lesz újra megszólítani.

Előre kell tehát tervezni, gondolkodni. Akár egy évvel is.

Az online marketing egyik feladata számos adatnak a vizsgálata. Iszonyú mennyiségű adat keletkezik azzal, hogy weboldalunk van, azzal, hogy Facebook oldalunk van, azzal, hogy hirdetéseket futtatunk. Ezek az adatok csak jönnek, ott vannak, de valójában akkor van értelmük, ha fel tudjuk azokat dolgozni.

Márpedig az adatok feldolgozása soha nem egyszerű. Aki tanulta ezt, az tudja, mennyi buktató van abban, amikor a meglévő adatokból információt szeretnénk gyártani, vagyis következtetéseket akarunk levonni belőlük.

Mondok egy példát. A weboldal látogatóinak az egyik fontos mérőszáma a bounce rate, vagyis a visszafordulási arány. Azt mutatja meg, hogy a weboldalunkra érkező látogatók hány százaléka fordult vissza úgy, hogy csak egy oldalt nézett meg, és máris távozott. Az az általános vélekedés, hogy ha a bounce rate magas, az nem jó, mert a látogatókat valószínűleg nem érdekelte az oldalunk. De ha csak ezt figyeljük, akkor könnyen tévedhetünk.

Ezen a blogon mostanában naponta írok bejegyzést, de korábban volt olyan is, hogy csak havonta egyszer. Azok a látogatóim, akik hűségesek, minden bejegyzésemet elolvassák. Mindig, amikor elkészülök azokkal. Jönnek, elolvassák, elmennek. A többit nem, hiszen már olvasták azokat. Vagyis a statisztika szerint a hűséges olvasóim azonnal visszafordulóknak lettek mérve! 

Hol hibázok akkor? Ott, hogy nem rendeltem hozzá a bounce rate-hez az oldalon eltöltött időt. Mert csak akkor van igazán baj a visszafordulással, ha az eltöltött idő extrém rövid, 5 másodperc alatti.

Érthető a probléma? Az adatok rosszul értelmezése miatt könnyen lehet, hogy hibás következtetést vonok le, abból pedig hibás kampányok, vagy más cselekedetek lesznek. Mint a viccben:

A télre készülődve az indiánok egy hétig gyűjtik a fát. A törzsfőnök felküldi a fiát a hegyre, hogy kérdezze meg az öreg varázslót, kell-e még fa, mennyire lesz hideg a tél!
A fiú felmegy, és kérdezi a matuzsálemet:
- Apám arra kíváncsi, milyen hideg lesz télen?
- Nagyon hideg, fiam!
Az indián visszamegy a faluba, s még egy hétig gyűjtik a fát. A főnök megint elküldi a varázslóhoz a fiát.
- Apám még egyszer kérdi, milyen hideg lesz a tél?
- Borzalmasan hideg lesz!
Az indián visszamegy, még egy hétig gyűjtik és vágják a fát. A főnök harmadszor is felküldi a hegyre a fiát!
- Varázsló, most komolyan, nagyon hideg lesz a tél?
- Nagyon, borzalmasan hideg, iszonyú kemény telünk lesz!
A fiút gyötri a kíváncsiság, bátorságot merít, és megkérdi
- Tisztelettel kérdem, honnan tudja azt, hogy hideg tél lesz?
- Onnan, hogy az indiánok lent a faluban már három hete gyűjtik a fát.

Ami elsőre vicces, az másodikra el kell, hogy gondolkoztasson bennünket.

Itt egy másik példa: ha nem hirdetjük a tevékenységünket, mert a vevőink úgyis ajánlásokra jönnek csak, akkor vajon ez miért van? Ha nem hirdetünk, hogyan jöhetnének hirdetésekből? Ha nem hirdetünk, akkor a többi forrás jelentősen felülmérődik, hiszen nincsen más...

Az adatokból következtetéseket levonni nem is olyan egyszerű. Nem véletlenül lehet ezt tanulni is, és ilyenkor jön elő az a fajta tudás, amelynek egyik forrása a végzettség (nekem a közgázon statisztikát és prognosztikát is kellett tanulni), a másik forrása pedig a sok éves tapasztalat.

Az online marketing szépsége is egyben az, hogy az adatokkal is dolgoznunk kell. Meg kell tanulnunk értelmezni azokat, és ha nem boldogulunk, érdemes tapasztalt szakembert hívni. Olcsóbb lesz őt kifizetni, mint a téves következtetések miatt a pénzünket rossz helyen költeni.

A hétvégén ismét tanítottam, két helyen is volt órám. A szokásos egyetemi tanítások voltak, Wekerlén nappalisokat, Edutuson felnőttképzősöket. A téma mindkét esetben marketing, online marketing volt. Viszont ez most online történt.

Az online tanítás alapvetően jó is lehetne. Csak sajnos a jelenlegi platformok, a jelenlegi megoldások nekem nem tetszenek. Vagy a hallgatókat látom, vagy az előadásomat. Még ha két képernyőt is használok, nem igazán tudtam úgy összehozni mindent, hogy mindent lássak, amit kell. Kínomban már két számítógépet használok, az egyiket két monitorral (lásd a képet), de ez sem ideális.

Pedig elvileg miért ne lehetne ez jó?

Elmondom, mi hiányzik nekem, és miért. Nem szeretek úgy tanítani, hogy leírom a tananyagot és felolvasom. Nem szokásom eleve tejes prezentációt írni, jegyzetekkel, szöveggel. Ha konferencián tartok előadást, akkor a felírt szavak csak gondolatébresztők, segítenek nekem, miről beszéljek, és segítenek a közönségnek utólag, hogy felidézzék, amit mondok. Esetleg a kivetített képek példák, vagy kiegészítő információk. Tanítás esetében ennél több kell: a hallgató elvárja (joggal), hogy a jegyzetből készülni is lehessen. Vagyis több dolgot le kell írnom. De így sem írok le mindent.

Úgy tartok előadást, hogy figyelem a hallgatóság reakcióját. Látom, ha valami nem világos, ha az arcok értetlenkednek - ilyenkor visszatérek, máshogy magyarázok, rákérdezek. Látom, ha fáradnak - ilyenkor bedobok valami viccet, ami nincs beleírva a prezentációba, vagy sztorizgatok. Mert ettől kicsit lazulhat a figyelem, máshogy és mással foglalkoznak a hallgatók, felébrednek, és léphetünk tovább.

Ez a fajta visszajelzés, ez a fajta non-verbális kapcsolat az, ami teljesen hiányzik az online órákon. Eleve a hallgatók nem szeretnek kamerát használni (bár nem lenne baj), és eleve a hallgatók mikrofonja is ki van kapcsolva (ami nem gond, sőt). Nem beszélve arról, hogy a nem tanórai környezetben máshogy is figyelnek. Hétvégén is volt több esetben, amikor a hallgató kérdezett, hallatszott a háttérből a gyerekzsivaj, beszélgetés... Így nem lehet rendesen figyelni.

Ami tehát az online oktatás ellen szól, az egyrészt az eszközök - ami jó egy tárgyalásra, ami jó a face-to-face dolgok helyettesítésére, az nem biztos, hogy jó tanítani is. A Zoom elég jó volt így két géppel, a Microsoft Teams-je annyira nem. Az is az online oktatás ellen szól, hogy sokan nem tudnak (nincs lehetőségük) megfelelő környezetet kialakítani a figyelésre. A legnagyobb baj viszont szerintem a tananyag.

Én a tananyagaimat a fent leírt módon személyes oktatásra építem fel, a visszajelzésekre, arra, hogy minden órám valamilyen szinten egyedi. Ha tudom, hogy egy anyag online oktatásra kell, máshogy építeném fel. De amikor félév közben egyszer csak váltani kell, akkor már nem nagyon van lehetőségem módosítani. (Az órák készen vannak, részben le lettek adva, stb.)

Az online oktatás alapvetően jó is lehetne, de sajnos nem az. Kevés a tapasztalatunk, inkább kényszer ez, mint kitalált megoldás. Esetlegessége miatt pedig nincs mögé rakva elég erőforrás. Kár.

Mert az online oktatás lehet a jövő egyik útja. Csak ne egy újabb vírus miatt legyen az.

November a Black Friday hónapja. Az Egyesült Államokban, ahonnan ez az akciós nap indult, ez mindig november utolsó péntekje, közvetlenül a Hálaadás után. De ahol nincs Hálaadás - és a világ nagyobb része ilyen - alapvetően nem kötődik ez a nap semmihez.

Három éve kicsit bővebben írtam a Black Fiday-ról, de sajnos azóta nem javult a helyzet, sőt talán kicsit romlott is. Mert a Black Friday már szinte bármikor lehet, az se baj, ha nem egy nap, az se baj, ha nem péntek... csak egy jól hangzó kifejezés, ami a vevő fejében egyet jelent az "akció"-val.

Egyébként meglepően fiatal a Black Friday idehaza. Én először 2013-ban írtam erről, és akkoriban még csak hagyományteremtő szándékkal voltak akciók meghirdetve. Mára kötelező gyakorlat lett. Lényegében átvette egy kicsit a hagyományos Adventi hétvégék szerepét, és elindítja a karácsonyi nagy bevásárlásokat is. Mindezt kevesebb, mint tíz év alatt.

Ami azt mutatja, hogy volt erre igény. Volt erre igény a kereskedőknél és volt erre igény a vevőknél is. Mára pedig pont annyira köztünk él, mint az Advent. Sőt, azt hiszem, idén még erősebb is lehet a vírus miatti korlátozások után...

Na de miért állunk meg itt? A Black Friday nagy előnye, hogy meghosszabbítja a karácsonyi szezont, és nincs semmi licenc vagy hirdetési kötelezettség csatlakozni hozzá, elég csak kijelenteni, hogy Black Friday van, olcsóbban adunk dolgokat, gyere. Miért nem hosszabbítjuk meg még jobban a karácsonyi vásárlási szezont?

Vezessük be idehaza a szinglik napját is! A kilencvenes években Kínából indult "ünnep" az a nap, ami csupa egyes: 11. 11., vagyis november 11. Ez jó két héttel előbb van, mint a Black Friday, és aki szokott járni az AliExpress-en, pontosan tudja, 2009. óta ez a nagy leárazások napja. Ha nekik bejött, nekünk is bejöhet, nem?

Jó, ezt én se gondolom komolyan. Vagy mégis? Van még rá egy évünk kitalálni.

Jó, persze, a naptár szerint lesz. De a karácsony a kiskereskedelemben egyet jelent a hatalmas forgalommal, az éves profittal, a normális bevétellel, a rengeteg vevővel és a sok munkával. Márpedig a járványhelyzet miatti szigortások itt vannak velünk, és pont abban a kritikus időszakban, amikor ez a forgalom keletkezni szokott.

A probléma nem az üzletek nyitva tartása - bár Ausztriában a plázák zárnak, de nálunk egyelőre csak annyi a szabály, hogy este hétkor zárni kell. A probléma a fogyasztói magatartás: vajon ebben a bizonytalan időben hogyan készülnek az emberek? Mert ajándékot akkor veszünk, ha azt oda is adjuk. De ha nem találkozunk a rokonokkal, akkor vajon megvesszük ezeket az ajándékokat? Vagy kivárunk, esetleg meg se vesszük?

A gyerekek fognak kapni ajándékot, ez biztos. De az már kevésbé biztos, hogy annyi helyről, mint más években. Ha nem lesznek nagy családi találkozások, akkor az ajándékozás is elmarad. Márpedig a jelenlegi szabályok szerint nem lehetnek, hiszen maximum tíz fő találkozhat, ha családtagok, akkor sem több. A 10 fő nem sok. Egy közepes méretű család is könnyen átlépi, ha vannak gyerekek. Igaz, ezek a szabályok jelenleg elvileg december közepéig tartanak, de nem tudjuk, mi lesz utána.

Ez egyértelműen a kivárást fogja hozni. Ha a szigorításokat eltörlik december közepével, akkor majd mindenki rohan vásárolni, persze csak ha bevállalják a nagy családi karácsonyt. Ha meghosszabbítják, akkor meg maradunk a szűk körben...

Persze, lehet, egy későbbi találkozáskor majd lesz ajándékozás, de biztos nem olyan mértékű, mint ami a "fa alatt" történik. És ha később lesz, akkor majd sokan később is vásárolnak - hátha karácsony után olcsóbb lesz.

A kivárás másik oka, hogy az embereknek kezdenek elfogyni a tartalékaik. Egyelőre a hitelmoratórium miatt sokat nem érzünk belőle (majd megérezzük, amikor drágábbak lesznek emiatt a hitelek...), de az januárban részlegesen elmúlik, és újabb pénzek tűnnek el a piacról.

Összességében nem számítok akkora kiskereskedelmi forgalomra, mint amit a korábbi években megszoktunk. Mert bár karácsony lesz, és karácsonyi forgalom is lesz, de ez most nagyon másmilyen lesz. Nincsenek karácsonyi vásárok, elmaradnak a forraltborozások, a hidegben ajándéknézegetés, a "találkozzunk még idén" kávézások. Elmarad a hangulat.

Ez a karácsony most egyértelműen a Grincsé.

Minden kampányt mérni kell. Az online kampányok eredményének a mérése elvben egyszerű: nézzük meg, a célok mennyiben teljesülnek. Konverziónak nevezzük, ha megtörtént a célteljesülés, és minél több konverziónk van, annál jobban teljesül a cél (meg persze nem mindegy, mennyi is ennek a költsége). 

A probléma a konverzió meghatározása. A nap végén mindenki azt szeretné, ha a cél teljesülne, de vannak olyan esetek, amikor ez a teljesülés időben csak nagyon sokára valósul meg, így nem is tudunk hagyományos módon konverziót mérni. Két ilyen példát mutatok most, és az egyikhez írok lehetséges megoldást is.

Az első példa az egyetemi felvételi kampányok. Évek óta dolgozunk az egyik nagy vidéki egyetemnek, a felvételi kampányokat kezeljük a Google és Facebook felületein. A felvételi rendszere olyan, hogy már novemberben, de legkésőbb decemberben elindul a kommunikáció, ugyanakkor az csak a rákövetkező év közepén derül ki, kb. mennyire voltunk sikeresek, és csak szeptemberben lesz biztos a konverzió - a nyárra derül ki, hányan jelentkeztek ténylegesen, és a beiratkozáskor, hogy valójában hány hallgatót hozott a kampány. 

Jól látható, hogy a pontos konverziós eredmények csak hónapokkal később jelennek meg - és akkor sem tökéletesen mérve, hiszen nincs direkt visszajelzésünk arra, a kampány mely elemei hozták a hallgatókat.

A második példa a választási kampány. Elég csak megnézni az USA elnökválasztást: pontos eredmény néhány államban még most sincs, pedig a kampányok már hónapokkal ezelőtt elindultak. A választási kampányoknál bevett megoldás, hogy a közvélemény kutatásokkal nézik a változást, de ugye pont ez a kampány azt is megmutatta, hogy azok egyáltalán nem biztos, hogy pontosak.

A konverziós eredmények itt is hetekkel, hónapokkal később érkeznek meg, és ugyanúgy nem tudhatjuk, mi segítette a választók döntését pontosan.

Mindkét példában a probléma ugyanaz: a kampány most fut, az eredmény a jövőben lesz. De mivel tudunk akkor mérni?

Jellemzően sok olyan közvetett konverziót kell találnunk, amelyből már lehet következtetni, a kampányból érkezők vajon tényleg tovább fognak lépni. Az egyetemi felvételik esetében a cél az, hogy a mi egyetemünkre is jelentkezzenek, és ha lehet, elsősorban bennünket válasszanak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy figyelni kell az érdeklődők mozgását a landing page-eken, és esetleg érdemes olyan ösztönzőket is elhelyezni, amelyek segítenek abban, hogy lássuk, mennyire gondolják komolyan a jelentkezést. Ilyen például az egyetemi felvételi nyílt napok: minél többen mennek el (vagy legalább érdeklődnek), annál jobb eredmény várható.

A tapasztalat az, hogy elsősorban az előre tervezésnél kell nagyon okosnak lenni: pontos célcsoportokat kell meghatározni, és ezeknél a célcsoportoknál kell elérni azt, hogy közülük minél többen lássák az üzeneteinket. És akkor még az átkattintást kell nézni: annak arányát és aztán az oldalon eltöltött időt.

A fenti két példa jól mutatja, hogy bár az online kampányok nagyon sok mérési lehetőséget adnak, mégsem tekinthetünk el az előzetes pontos tervezéstől és még így is könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a kampányaink nehezen optimalizálhatóak. Igazán jó megoldások nincsenek is, de idővel már egy-egy kampánytípus esetében a köztes eredményekből lehet következtetni a várható célteljesülésekre.

Sokan talán már nem is emlékszenek rá, de amikor az internetes kommunikáció elindult, akkor két olyan ígérete volt ennek a megoldásnak, amely könnyen elkápráztatta az embereket. Az egyik a nemzetköziség (amit felraksz a webre, az az egész világon elérhető), a másik pedig az, hogy mindezt megkapod ingyen.

Az első ígéret, a nemzetköziség, természetesen igaz. Persze sok korlátozó dolog van, például egy magyar nyelvű tartalom hiába érhető el technikailag egy malájnak, ha a nyelvi korlátok miatt nem tudja elolvasni. De elérhető - és egy megfelelő nyelvű tartalom már valóban olvasható is számára. Ez akkor volt nagyon erős lehetőség, amikor még egyáltalán nem volt triviális a nemzetközi kommunikáció. Azonnali kommunikációra csak a telefon volt elérhető, de a nemzetközi hívások finoman szólva sem voltak olcsók, ezen felül a hagyományos média volt, amely jobbára helyi mindenhol. A globális kommunikációs márkák, amik ma közismertek, mind maximum 20 évesek. Persze a hagyományos offline márkák ismertek voltak, de nem voltak könnyen elérhetőek (itt elsősorban a nagy nevű újságokra gondolok).

A nemzetköziség ígérete tehát igaz volt és működik a mai napig.

De az internet másik nagy ígérete az ingyenesség. Felrakok egy weblapot, azt megtalálják az emberek, és jön az üzlet, költeni se kell rá. És igen, természetesen tudunk ilyen példákat előhozni, akár most is, de nem ez a jellemző. Nagyon nem.

Először is: ez, amit leírtam, egyáltalán nem ingyenes. Tárhely kell, el kell készíteni a weblapot, foglalkozni kell vele. Persze ez aprópénz ahhoz képest, mintha vennénk valahol a fejlett világban egy tévéreklámot, de akkor sincs ingyen.

Aztán kiderült, hogy ez így önmagában nem elég. Kellenek a hirdetések, sőt, kell a keresőoptimalizálás, aztán kell a közösségi média jelenlét, meg kell a... Szóval sok olyan dolog kell, ami pénzbe kerül.

De azért megmaradtak nekünk az ingyen dolgok: az ingyenes információk (hírek), az ingyenes szolgáltatások (pl. Facebook). Csak aztán ezekről is lassan kiderült, hogy amiért nem fizetsz, ott nagy valószínűséggel te vagy az áru. És bár ez sokáig nem volt probléma, de mára egyre több embert zavar, hogy az adatainak a megszerzésével mindenféle célzott ajánlatokat kap, vagy valami egészen másra is felhasználják azokat.

De az "ingyen" ígérete továbbra is velünk van. Sok olyan dologért nem vagyunk hajlandóak fizetni az interneten, amiért hagyományos módon fizetnénk. Tipikusan ilyen a hírtartalom, de például a zenék és a filmek is nagyon sokáig ide tartoztak - és sokaknál tartoznak ma is.

Ez csak azért probléma, mert - ahogy arról sokat és sokszor írtunk - a régi üzleti modellek nem működnek, újakat kell találni. Illetve...

Van itt egy hír:

a The New York Times-t kiadó vállalatcsoport csütörtökön közzétett harmadik negyedéves jelentése szerint a digitális előfizetésekből származó bevételek most először meghaladták a nyomtatott újság előfizetőitől befolyó pénzeket.

Az egyik legfejlettebb piacon, az egyik legerősebb brand már itt tart. Kellett ehhez olyan 20 év, de úgy tűnik, van élet az online világban is, az "ingyen" ígéretén túl. Ez lehet, hogy kivétel, de lehet az is, hogy egy trend. Egy olyan trend, ahol ismét hajlandóak leszünk fizetni azért, ami értékes, és ismét mi vesszük meg a híreket, és nem azok vesznek meg minket.

Az "ingyen" ígérete lassan elmúlik. Kellett ehhez egy egész generációnyi idő...

Az elmúlt bő tíz évben nagyon sok olyan tartalomszolgáltatás indult, amely független volt a piacon jelenlévő kiadóktól, és nem kisebb babérokra tört, mint bekerülni a top 5 leglátogatottabb oldal közé. Nagyon szép reményei voltak Zoom.hu-nak, előtte a VS.hu-nak is, hogy csak a két talán legjelentősebb nem sikerült próbálkozást említsem.

Mindkettő élt egy ideig, aztán szépen lassan elhalt. Közös jellemzőjük volt, hogy a finanszírozás jellemzően piaci alapú volt, befektetőkhöz köthetően. Komoly üzleti tervvel nem rendelkeztek, a szokásos hirdetési bevételekre építettek.

A nem kormánypárti hátszéllel működő próbálkozások közül egyedül az Uj Péter nevéhez köthető 444.hu lett olyan, amelyik hozta ezt a célt, vagyis ismert és olvasott lett. Születtek persze ezen kívül is lapok, de azok vagy kicsik maradtak, vagy olyan politikai hátszelet kaptak, ami miatt inkább propagandát és nem cikkeket jelentetnek meg (ezek közül talán a két legismertebb a 888.hu és a Pesti Srácok).

Így amikor leírtam nyáron, hogy egy új lap megjelenésének nagyon kicsi az esélye, akkor nem azért írtam ezt, mert nem szeretnék ilyet látni, hanem azért, mert azt láttam: nagyon kicsi az esély a jelenlegi gazdasági-politikai környezetben ilyet létrehozni.

Aztán történt, ami történt, az Index.hu újságírói felálltak, érkeztek helyettük mások, és akik felálltak, létrehozták a Telex.hu-t. Most úgy néz ki, jókor és ügyesen.

A Telex még nem lett közel se piacvezető, de már ott van a térképen. Napi 400-450 ezer egyedi látogatóval jellemzően az első tíz végén vannak, nagyságrendileg kicsit lemaradva, vagy néha megelőzve a 444.hu-t. Mindezt néhány hét alatt, ami nem rossz eredmény.

A kérdés persze az, mire lesz ez elég. Kifejezetten nagy szerkesztőséggel dolgozik a Telex, a költségeik is magasak - havi 55 millió forint. A finanszírozása viszont egyedi, és ez az írás is elsősorban ezen egyediség miatt született.

A Telex.hu az első olyan hazai tartalomszolgáltató amelyik támogatásokból, elsősorban az olvasók támogatásából tud elindulni. Nincs mögöttük egy vagy több nagybefektető, nincs mögöttük pályázati vagy alapítványi pénz. Kicsit több, mint 40 ezer ember van mögöttük - ennyien dobták össze azt a 319 millió forintot, ami már elég az induláshoz és az első hónapokhoz.

A Telex.hu viszont annyiban is különleges, hogy a pénzügyeit most nyilvánosságra hozta. Tudhatjuk, mire mennyit költenek, és azt is, milyen nagyságrendű adományokból jutottak el idáig. Ez a fajta transzparencia nemcsak szokatlan és különleges a hazai piacon, de egyben példamutató is.

És egy dologra rávilágít: valóban el lehetett jutni idáig lényegében függetlenként. Sem politikai, sem gazdasági nyomás nem lesz rajtuk, ha tud maradni ez a szerkezet. Ha a hirdetéseket is sikerül kordában tartani, miközben második bevételi lábként az is elkezd működni, akkor egyelőre van jövője a Telexnek.

Drukkolok nekik. Ez a fajta portálépítés nem szükségszerűen olyan, amelyet mások meg tudnának ismételni, de van annyira reményteli, hogy talán teret ad a politikailag és gazdaságilag független sajtónak. A Telex.hu esetében talán többen hiszik el, hogy nem áll mögöttük senki. Ez pedig kifejezetten fontos a minőségi újságíráshoz és a minőségi nyilvánossághoz is.

A történet másik szála az Index.hu. Úgy tűnik, amit a nyáron leírtam, igaz: 

jelenleg az Index.hu a legjelentősebb online brand a hazai piacon, a nemzetközi szereplőket nem számolva.

Az a fajta brand-szeretet, ami ezzel járt, talán már a múlté. De az ismertség adott, némi megbicsaklás után az Index.hu ismét elől van a listákon, második-harmadik helyen. A Telex.hu számait duplázza, lényegében visszakerült a látogatottsági versenyben oda, ahol volt.

A volt Indexes újságírók kiválása tehát egyelőre nem hozta el az Index végét, sőt, úgy tűnik, van lendület és akarás az új szerkesztőségben. De elhozott egy új és anyagilag független oldalt, a Telex.hu-t, és egy adományozásra épülő tartalmi modellt, amiből könnyen lehet előfizetéses modell is. Vagyis változást sikerült elérni a piacon. Ez pedig egyáltalán nem baj.

A Telex.hu jövője persze még bizonytalan. Ahogy az Index.hu-nál is lehetséges olyan változás, amely elorigósítja, vagyis egyfajta propagandalapot csinál belőle. Vannak erre utaló jelek is.

Jövő ilyenkor már okosabbak leszünk. Aki túléli a következő heteket-hónapokat, az stabil piaci szereplő maradhat. Az pedig nekünk, olvasóknak lesz jó, ha mindenki talpon tud maradni.

Hétfőn megkaptuk az új bejelentést a vírushelyzet miatti szigorításokról, csak sajnos sok benne a bizonytalanság. Sok olyan terület van, amit érint az új rendelkezés, és egyértelműen tudható, hogyan, és van néhány terület, ahol viszont majd csak a végleges rendeletek fogják megmondani, ténylegesen mennyiben is érintettek.

De akiket érintenek a bezárások, azok is bizonytalanok. Néhány egyértelmű kivételtől eltekintve (mint például a személyes részvételt kívánó rendezvények) sokaknak van arra elvi lehetőségük, hogy nyitva maradjanak, hogy ne zárjanak be vagy ne álljanak le. A kérdés csak az, ehhez mit szólnak az ügyfelek.

Az éttermek helyzete pont egy ilyen kérdés: valóban jó alternatíva a kiszállítás, de étterembe nemcsak enni megyünk, hanem például azért, mert ott találkozunk valakivel, ott tárgyalunk, beszélgetünk, randizunk. Márpedig ha ezt nem tehetjük, akkor megoldjuk máshol. Az ételrendelésnél talán segíthet, hogy többen lesznek otthon, és most a középiskolások otthonmaradásával ha szülői felügyelet nem is kell, de étel mindenképpen szükséges nekik.

A lényeg: az online sokszor nem ad automatikus megoldást arra, ami eddig offline volt elérhető. Az ígéret persze az, hogy online működnek tovább a dolgok, de a valóság ezzel szemben az, hogy ez csak erős korlátozásokkal igaz.

Most megint minden változik. Azzal, hogy lezárások történtek, kijárási tilalom, rendezvények korlátozása, nemcsak a cégeknél történik változás, hanem a fogyasztóknál is. És sok olyan változás is várható, ami nem tesz jót a gazdaságnak. Például ha elmarad a szokásos nagy karácsonyi rokonlátogatás, akkor az azt is jelenti, hogy elmaradnak az ajándékok is, pontosabban könnyen lehet, csak kevesebbet vesznek az emberek. Ez elég nagy baj lehet: az idei évben akár csak 10% további csökkenés is sok cég életének és lehetőségének a végét jelentheti. Márpedig most ez előfordulhat...

Nem jó ez nekünk sem, akik marketing szolgáltatást nyújtunk. Bármennyire is érezzük, hogy erősödik az érdeklődés a szolgáltatásaink iránt, tudom, hogy ez csak addig tart, amíg a cégeknek van pénzük és türelmük. De ez elfogyhat, és a kkv szektor nagyon érzékeny. Így bizonytalanságban vagyunk mi is.

Most megint nem tudni, mi lesz. Dolgozunk, figyelünk, várunk. És remélünk.

Csak lesz már végre vakcina...

Az interneten nagyon könnyű hazudni. Csinálhatunk profilt más nevében, állíthatunk olyat, aminek köze sincs a valósághoz, vagy egyszerűen csak élhetünk azzal a megoldással, hogy nem fejtjük ki a valóság minden részletét - azaz elhallgatunk néhány fontos tényt, adatot.

A hazugsággal szinte naponta találkozunk. És itt most nemcsak a kormányzati féligazságokról vagy a fake news-okról beszélek, hanem véleményekről, kommentekről is. Amiknek semmi köze a politikához, ám annál több köze van az értékesítéshez. Mennyivel könnyebb eladni egy olyan terméket, amit sokan szeretnek! Mennyivel könnyebb eladni egy olyan terméket, amiről csak jót mondanak! Nosza, csináljunk pozitív visszajelzéseket, legyen minden öt csillagos, mindenki áradozzon, milyen jó a termék!

Működik?

Amikor az első ilyen jellegű felkérést kaptuk, hogy mennyiért vállalunk pár száz vagy akár pár ezer pozitív visszajelzés elkészítését, elgondolkoztam. No nem az áron, hanem azon, szabad-e ilyet csinálni. Aztán az ilyen jellegű ajánlatkérésekre általában elmondom, miért tartom károsnak azt, ha ezzel a módszerrel élünk.

Amúgy nem túl bonyolult: ha a termék jó, akkor lesznek pozitív kommentek. Ha a termék rossz, akkor azt nem fogják a pozitív kommentek megjavítani, de aki csalódik, és közben látja a pozitív véleményeket, könnyen dühös lehet. A dühös felhasználó pedig megírja a véleményét - ha törlik, akkor még több helyen megírja. És ha sok dühös felhasználónk van, akkor sok negatív véleményt kapunk.

Azaz nagyon könnyen visszaüthet az, ha sok a pozitív vélemény, miközben a termék nem jó.

Más kérdés, ha kijavítjuk a termék hibáját, és ezt követően akarjuk, hogy pozitív véleményeket kapjunk. De ilyenkor se jó ez a módszer, sokkal jobb az, ha az elégedetlenkedőket megkeressük. Az sem egyszerű, kifejezetten munkás és macerás, de sokkal több pozitív hozadéka lehet, mint a kamu véleményeknek. Például azért, mert önmagában a megkeresés ténye is látszódhat, illetve az elégedetlen ügyfelek egy része akár át is fordulhat elégedetté.

Sokan akkor akarnak pozitív véleményt, amikor még alacsony az eladások száma. Ilyenkor ezzel is szeretnék jelezni, hogy valójában már igen sokat eladtak, érdemes venni tőlük. Ez se több, mint szimpla átverés, hiszen a bizalmat nem így kell felépíteni...

Összességében elmondhatjuk: nem igazán jó módszer az, ha szervezetten igyekszünk jobb színben feltüntetni magunkat. Nagyon könnyen visszaüthet, és hatalmas károkat okozhat.

Oké, de akkor miért csinálják mégis?

A válasz egyszerű: mindez, amit fent elmondtam, az elmélet. "Normálisan" működő világban, "normálisan" gondolkodó emberek között ennek így kell működnie. És ha a célcsoportunk ilyen, akkor valóban az fog történni, amit fent leírtam. De a valóság ettől azért eltér. A célcsoportunk nem tartozik minden esetben a "normálisak" körébe, sőt. Sok esetben kerül ki olyanokból, akik minden további nélkül túllépnek egy ilyen kis "csínyen".

A valóságban az ilyen vélemények tudnak működni. Sok vevő nem akar és nem is tud annyira elmélyedni a termékünkben, hogy ténylegesen utánaolvasson mindennek, és sok vevőt igazán ez nem is érdekli. A pozitív véleményekre csak rápillant és továbblép. Aztán ha nem csalódik túl nagyot a termékünkben, akkor itt vége is a történetnek.

Jó, de akkor csináljuk ezt?

Nem, továbbra sem javaslom, hogy ezzel a módszerrel éljünk. Nem javaslom, mert egyrészt bármikor belefuthatunk egy-egy tudatosabb vásárlóba, másrészt nem javaslom, mert etikátlan. Ritkán beszélünk a kommunikáció etikai vonatkozásairól, de azt hiszem, ez probléma. Mert az etikátlan kommunikáció egyben etikátlan üzletet is eredményezhet, ami lényegében rombolja a normális üzletkötés lehetőségét. 

Lehet, elsőre úgy tűnik, ha nem lépjük meg a fent leírt megoldásokat, lemaradunk. Hiszen a konkurencia úgyis csinálja... És igen, ez így van: ha sok konkurensünk ezt csinálja (vagy néhány nagyobb), akkor rövid távon sikeresebbek lehetnek. De egy őszinte, nem hazudós kommunikáció hosszabb távon sokkal stabilabb márkát, sokkal nagyobb bizalmat eredményezhet. Ez pedig mindenképpen többet ér.

Eltelik lassan ez az év egy vírus árnyékában, és nagyot hibáznánk, ha nem tanulnánk ebből. Természetesen most egy különleges helyzet van, amikor az emberek többsége máshogy viselkedik, mint "békeidőben", de talán pont ettől tanulságosabb is megismerni a reakciókat.

Amiket egyértelműen elmondhatunk, azok talán ezek:

• felértékelődött az online
• szélsőségesebbek a reakciók
• jobb a megszokott, mint az eltérő
• nem szeretünk alkalmazkodni
• végtelenül önzők is vagyunk és végtelenül segítőkészek is vagyunk

Felértékelődött az online

Szinte már közhely, de az idei év minimum három, de egyes területeken ennél több éves fejlődést hozott. Hirtelen rá lettünk kényszerítve az internetezésre, olyanra is az internetet használjuk, ami eddig eszünkbe se jutott. Az ételrendelés mellett a bútorokat és egyre többen a ruhákat is szívesebben veszik meg online.

Sok cég pedig rákényszerült az online jelenlétre, így sokkal több erőforrást fektetnek a webáruházakba, sokkal több pénzt költenek hirdetésekre.

Szélsőségesebbek a reakciók

Valami vagy nagyon megy vagy nagyon nem megy. Vagy tetszik az embereknek vagy nagyon nem tetszik. A sokkal több online töltött idő miatt az információk is kicsit máshogy terjednek (gyorsabban), és bár ez csak tapasztalat és számokkal nem tudom alátámasztani, de sokan a frusztrációjukat is online élik ki.

Jobb a megszokott, mint az eltérő

Nem szeretjük a változást, de most változásra vagyunk kényszerítve. Jobban szeretjük azt, ha csinálhatjuk, amit eddig. Ezért hajlamosak vagyunk kockáztatni is azért, hogy a megszokott dolgokat csináljuk. Ha pedig valami olyan dolog jön, ami valamiért fontos, úgy teszünk, mintha semmi nem változott volna. Például maszkba járunk mindenhova, de amikor jön a várva várt wellness-hétvége, akkor megyünk, hiába kockázatos.

Nem szeretünk alkalmazkodni

Ez lényegében az előző pont folytatása. Ne mondja meg nekem senki, mit kell tennem, hogyan kell viselkedni. Ha eddig jó volt valami, akkor most miért nem jó? Hagy csináljam tovább úgy, mint eddig!

Végtelenül önzők is vagyunk és végtelenül segítőkészek is vagyunk

Nem hordom a maszkot, mert zavar. Az, hogy ezzel nem elsősorban a saját egészségem veszélyeztetem, hanem másokét, nem érdekel, sőt, ideológiát is találok arra, miért nekem van igazam. A tények ellenem beszélnek? Nem gond, tagadom a tényeket. Ha valamit meg tudok magamnak most szerezni, akkor az kell. Tartalékolok, mert tehetem. Túlélek.

Ugyanakkor segítek, ha valami meghat, vagy ha valami hatással van rám. Támogatom azt az ügyet, ami érdekel. Hajlandó vagyok munkát vagy pénzt áldozni másokra.

Ez a kettősség kísérte végig az egész évet a viselkedésben. Persze sokszor nem ugyanaz az ember csinálta mindkettőt, de még erre is láttam példát.

Érdekes volt figyelni úgy a saját mint mások reakcióit. Nemcsak a mindennapokban, hanem a marketing területén is. A korábbi évek tapasztalatai sokszor nem mondtak idén semmit, így tervezni is sokkal nehezebb volt és még nehezebb is lesz. Sokkal többet kell tesztelni, és kiszámíthatatlanabb, hogy egy új dolog mennyire fog működni.

A vírus nem hiányzik senkinek. Biztosan boldogabbak lennénk, ha nem kellett volna mindezt megtapasztalnunk. De ha már így alakult, próbáljunk meg tanulni belőle.

Szeretem a különböző kutatások adatait nézegetni, még akkor is, ha nem kötődik szigorúan valamelyik munkámhoz. A marketinges munka mára egyébként is sokkal nagyobb részben lett a számok elemzése, mint az korábban volt, így már szinte senki nem idegenkedik egy-egy komolyabb grafikontól vagy adatsortól.

De a kutatási adatokat azért szeretem igazán, mert az egyik első dolog, amit megtanultam, hogy marketingesként soha nem szabad magamból kiindulni. Nem attól jó valami, ha nekem tetszik. Nem attól működik valami, mert szerintem működőképes. Mindig azokból az emberekből kell kiindulni, akiknek szól az adott kommunikáció. A célcsoportból, az elérendő illetve az elért emberekből. Az ő elvárásaik, az ő viselkedésük, érzelmeik, cselekedeteik befolyásolják a marketingünket. Márpedig a többi embert elsősorban jól elvégzett mérésekből, kutatásokból tudjuk megismerni.

Így aztán ha belefutok egy-egy érdekes adatba vagy hasznosnak tűnő kutatásba, akkor azt lementem, hogy meglegyen később is. Így futottam bele most ebbe a kutatásba, ami végtelenül triviális dolgot mutat: melyik az a kilenc ország, ahol a legtöbb az internetező. Át is ugrottam volna amúgy, mert tényleg nincs benne elsőre semmi különleges, de aztán ahogy jobban megnéztem, az tűnt fel, mennyi potenciál van még a növekedésben - és hol.

A számosság önmagában is érdekes, de az főleg, hogy még bőven lesz hova fejlődni. A penetráció a top 9-ben csak két esetben akkora, hogy már nem várható változás, ráadásul egy olyan ország van, India, ahol még az 50%-ot sem éri el. Abban az Indiában, amelyikben egyébként már most is a második legtöbb internetező van!

A számok tehát ezek:

És itt látható látványosabban is:

A forrás pedig: https://www.visualcapitalist.com/countries-with-most-internet-users/

Pár hónapja olvasom a külföldi blogokban, hogy mekkora probléma a Facebook-on az oldalak organikus elérésének a jelentős esése. Mi is tapasztaltuk ezt, de eddig is hozzá voltunk szokva, hogy a direkt kereskedelmi célú oldalakat sosem szerette nagyon megmutatni a Facebook. Aztán most tartalomszolgáltató adatait is volt szerencsém látni, és ott is brutális esések történtek.

Az elmúlt egy év távlatában a Facebook organikus elérések akár a korábbi időszak harmadára, negyedére is leestek, egyes esetekben látunk 90 százalékos esést is - mindezt úgy, hogy hasonló mennyiségű és minőségű posztok jelennek meg.

Saját oldalaknál ilyet ritkábban látunk, igyekszünk folyamatosan alkalmazkodni a Facebook-hoz, de a csökkenés minden szinten tettenérhető. Ami látszik, hogy sokkal kevesebb embernek mutatja meg a Facebook az oldalakat, így csökken az interakció, ami további csökkenést eredményez, és így tovább - vagyis kevesebb ember látja, kevesebb kattint, lájkol, kommentezik. Ez nem jó brand szempontból sem, de ahol a forgalomterelés a lényeg (webáruház, tartalomszolgáltató), ott ez jelentős weboldal forgalom csökkenéssel is jár.

Egy brand kampányban vagy egy termékkampányban értelemszerűen nemcsak az organikus elérésekben bízunk, így ott megszoktuk, hirdetni kell. De sok esetben ez nem éri meg, vagy nem megoldható. Ilyen példa a tartalomszolgáltatás, de ilyen példa sok non-profit szervezet is, legyen szó alapítványról, egyesületről vagy akár önkormányzatról. Így aztán a probléma elsősorban náluk jelentkezik, pontosabban náluk látszik jobban.

Természetesen ügyes posztokkal lehet javítani a helyzeten, de csak bizonyos határok között. A Facebook csoportok használata, az oldalkedvelők csoportokba terelése is segít. De mindez jelentősen elmarad attól, amihez korábban hozzá voltunk szokva. Így mára kijelenthetjük: cégeknek, szervezeteknek a Facebook lassan elveszíti közösségi média jellegét, és csupán hirdetési platform lesz. Mert nem nevezném közösségi média eszköznek azt, ahol a közösségemet, közönségemet csak pénzért tudom elérni. Azt amitóta az eszemet tudom, hirdetésnek hívjuk.

Hogy ez mennyire baj? Meglátjuk. Volt online marketing a Facebook nélkül is, vannak és lesznek alternatívák. Most a Facebook egy kikerülhetetlen platform, akkor is ott kell lenni, ha amúgy a hatékonysága csökken. De lesz egy pont, ahol már nem éri meg, ha ez a trend folytatódik. És majd akkor kitaláljuk, mihez kezdjünk.

Az is lehet, a Facebook visszakorrigál, bár én ebben nem hiszek. Azt gondolom, ez egy olyan helyzet, amihez hozzá kell szoknunk, amit meg kell tanulnunk kezelni.

És lassan újra kell tanulnunk az eléréseket és a forgalomtereléseket is.