Onlinemarketing blog

A tegnapi nap híre kétségtelenül az, hogy a Google elindította a Plus nevű szolgáltatását. Egészen pontosan bejelentette, hogy van ilyen, és lehet rá meghívókat kérni. A fél világ erről ír, de mivel csak alig néhányan tudták kipróbálni, így csak a várakozásokat lehet nyomon követni, egyelőre franc se tudja, lesz-e ebből valami, vagy ugyanolyan csúfos kudarccá válik, mint a Wave vagy a Buzz.

Az előjelek vegyesek, akár jó is lehet ez az egész. Mivel azt gondolom, hamarosan mindenki kap hozzáférést, azt hiszem, lesz időnk kipróbálni. Addig én ennek kapcsán valami egészen mást osztanék meg.

Azon gondolkoztam, hogy a Google+ megmutatja, menyire életszerű felvetés az, hogy a Facebook-al szemben lehet próbálkozni akár új alternatívákkal is. Igaz, a mai nap híre, hogy minimális pénzért (35 millió dollár) elkelt a valamikor oly népszerű MySpace. Vagyis van út lefelé is, a legnagyobbaknak is. És hát a Google is temette már számtalan ötletét, sőt...

Mégis, pont ezek a példák mutatják, hogy az emberek szívesen váltanak, szívesen szeretnek bele valami újba. A Google+ legnagyobb baja talán pont az, hogy ez nem valami új, ez csak valami továbblépés. Persze ettől még akár sikeres is lehet.

Nincs olyan recept, hogy ha ezt meg azt csinálod, akkor biztosan nyersz. De olyan se, ami leírja, ha ezt vagy azt csinálsz, akkor veszíteni fogsz. Próbálkozni kell. És a Google most ezt teszi.

Meglátjuk, lesz-e annyi plusz, lesz-e annyi hozzáadott érték, ami sikeressé teszi.

Valamit tennie kellett az iWiW-nek, ez kétségtelen. Olyan mértékben húz el mellette a Facebook és a piac, hogy azt nem volt szabad szó nélkül hagyni. Mert az iWiW-et túlzás nélkül mindenki temeti. Egész egyszerűen nem találok olyan véleményt, ami akár csak egy kis esélyt is adna a valamikor olyan népszerű hazai közösségi oldalnak.

Pedig az iWiW-ben van potenciál, hiszen bár nem használják (nem használjuk), de a regisztrációk száma látványosan nem csökkent. És még midig vannak funkciók, amik az iWiW-en megvannak, de a Facebook-on nem (pl. a kukucskálás, idegenek adatlapjára, igen).

Nos, az iWiW most tett valamit: 10 hetes játékra invitál bennünket, ahol nem kell semmi mást tennünk, mint használni az iWiW-et. Hát nem vicces? Pár éve még mindenki meghívót akart, most meg...

2011. június 27-től az iWiW üzemeltetői díjazzák a felhasználók aktivitását egy tíz héten át tartó, heti sorsolásokkal megrendezett nyereményjáték keretében. Ezen olyan felhasználók vehetnek részt, akik valós névvel és fényképpel regisztráltak a közösségi portálra, valamint elfogadják a játék szabályzatát.

A részvételhez a hét legalább 3 napján, a lenti listából legalább háromféle tevékenységet kell naponta elvégezniük: alkalmazást használniuk, írniuk saját vagy ismerősük üzenőfalára, képet töltenek fel, vagy bejelölnek valakit egy fotón, kommentálnak, lájkolnak valamit, apróhirdetést adnak fel, fórumoznak, vagy eseményt, klubot hoznak létre, vagy csatlakoznak ahhoz.

Az első reakciók a játékra elég vegyesek: egyesek azt mondják, hogy ez mutatja az iWiW abszolút végét, mások szerint végre történt valami. Én ez utóbbi mellett vagyok: sokan egész egyszerűen azért nem használják a fenti funkciókat, mert vagy nem ismerik, vagy érdektelenné vált számukra a konkurens Facebook miatt. De talán ha kipróbálja, megváltozik a vélemény. Ez a játék ugyanis két dolgot tud csinálni, ha tényleg működik: kipróbálásra ösztönöz, és megadja azt a kellően magas aktív felhasználói számot, ami ahhoz kell, hogy az iWiW jól működjön.

Legalábbis elvileg így fog történni. Kérdés, hányan szereznek majd tudomást a játékról, és mi lesz a 10. hét után.

De szó szerint, ahogy a címben írom. Ugyanis az alábbi képet ma lőttem a keszthelyi TESCO-ban:

Ez kis kiegészítő a ruházati osztályon, minden második akasztó-soron ott volt. Érdekes ötlet, bár még lehetne rajta dolgozni. Először is: a webcím pont nagyon kicsi, a fotón homályos, de a valóságban is nehezen látszik. Aztán lehetett volna ezt kiegészíteni egy QR kóddal (a TESCO máshol képes ennél ilyenebbre is, ugye), harmadrészt ha már csinálnak ilyet, lehetett volna valami plusz infó, hogy mondjuk akciók elérhetőek vagy mittudomén.

A Facebook oldal egyébként nem a TESCO, hanem a ruházati sajátmárka oldala.

Én egyébként elgondolkoztam azon, milyen jó egy olyan szolgáltatónak, amelyik ilyen formában is kap egy csomó ingyen reklámot. Aztán azon is elmerengtem, hogy lehetett volna ez akár az iWiW is...

A többi néma csend.

Ez zseniális! Nem is magyarázom...

Egy jó titkárnő négy dolgot tud biztosan: kávét főzni, telefont kezelni és szólni, mikor mit kell tenni. Ha nincs titkárnőnk, vagy úgy gondoljuk, szeretnénk ezek közül minél többet automatizálni, akkor egy CRM rendszerre máris szükségünk lehet. A MiniCRM-ről szóló bejegyzések következő része ezen titkárnői teendők egyike, mégpedig az a rész, amikor szól, mikor mit kell tenni.

Ez a rész a folyamatok automatizálásának egyik fontos eleme. Vért izzadva eljutunk oda, hogy jöjjenek a megrendelők, és akkor következik a munka dandárja: ajánlatadás, utánkövetés, megrendeléskor feladatok kiosztása... szép feladatok ezek, de amikor a napi meló elönt, könnyen elfeledkezhetünk róla. Nos, a MiniCRM ebben tud nekünk segíteni általános automatizmusok beállításával.

A MiniCRM-ben kampánynak nevezik azokat a folyamatokat, amiket a rendszer segít nekünk végigvinni. Ha létrehozunk egy kampányt, akkor minden esetben, ha arra kerül a sor, az végrehajtódik. És itt van egy szép kapcsolódás az ügyvitel és a marketing eszközök között: ha például beállítjuk, hogy valaki ha ügyfél lett (kapott ajánlatot) kapjon automatikus e-mailt, majd kapjon a kapcsolattartó pár nap múlva figyelmeztetést, és végül valamilyen feladat végrehajtását kérjük, akkor ezt elég egyszer végiggondolni. Ezt követően mindez automatikusan fog történni: ajánlat kiment, ügyfél másnap levelet kap, egy hét múlva sms-t kap a kapcsolattartó, végül kap az értékesítő egy feladat listát, mit kell csinálnia. Például, ha hétfőn kiküldök egy ajánlatot, akkor kedden küld a rendszer egy mailt a megrendelőnek, hogy megkapta-e. Következő hétfőn küld a rendszer egy sms-t a kapcsolattartónak, hogy jelezze, ha érkezett valami visszajelzés, míg másnap az értékesítő kap egy feladatsort: kit kell felhívni, mit kell mondani, stb.

Igen, egyszer dolgozni kell rajta de aztán megy minden magától! 

(x)

Hirdetőként, főleg, ha a cél mondjuk valamilyen termék eladása, a legjobb fizetési megoldás az, amikor csak akkor fizetünk, ha mér sikerült eladni valamit. Ezt szokás partnerprogramnak nevezni, vagy elfogadottabb nevén affiliate-nek.

Bár idehaza elkezdett élénkülni ez a piac, de azt azért pontosan tudhatjuk, hogy az igazán nagy tartalomszolgáltatók szinte senkit nem engednek be tisztán affiliate formában a felületeikre, még a legmegengedőbb esetben is kérnek valamennyi fix pénzt.

Kicsit körbeszimatolva ezt a piaci szegmenst, azt látom, hogy minél komolyabban veszi magát egy tartalomszolgáltató, annál komolyabban fél az ilyen megoldástól. A félelem oka pedig elsősorban az, hogy devalválja a megjelenések értékét egy-egy ilyen megoldás. Hiszen várhatóan kevesebb bevételt hoz egy ilyen megjelenés, mint amit a többi fizetési megoldás szokott.

Ugyanakkor a bevételek nem jönnek olyan mértékben, mint az elvárható volna, kell a plusz, és az affiliate nagyon izgalmas újabb célcsoportokat hozhat be. Akkor most érdemes belevágni vagy sem?

Abszolút megértem a problémát. Sajnos, az affiliate ugyanúgy "más" megoldás, mint a hirdetőknek a közösségi média. Mert míg eddig az volt a kérdés, hogy a megszokott felületeket milyen árazással adjuk el, addig az affiliate elvileg gondoskodást igényel. Vagyis nem elég egyszerűen csak kirakni egy hirdetést, aztán várni a bevételt, hanem foglalkozni kell azzal. A tartalomszolgáltatónak kell megoldania, hogy a hirdetés kontextusba kerüljön, hogy érdekes legyen az olvasónak, így rendeljen is ezen keresztül. Nézzük csak meg egyes affiliate szolgáltatókat! Nemcsak bannereket választhatunk, hanem cikkeket, amikben a bannerek hatékonyabban jelennek meg (és nem, ezek nem PR cikkek), vagy éppen hírlevél mintákat, és számos más segítő eszközt.

Az affiliate aktív gondoskodást igényel a tartalomszolgáltatói oldalról is. Márpedig erre főleg a hazai nagyok nincsenek felkészülve. Ezért is tart többek között ott a hazai piaci szegmens, ahol. Ha nincs elég felület, nem lesz népszerű az affiliate megoldás. 

Persze, az elmaradó bevételek ezt a piacot is beindíthatják. Idén érezhetően megindult valami, és talán jövőre idehaza is komolyabban lehet kampányokat futtatni csak affiliate fizetési móddal. Mert igény, az volna rá.

Most, hogy egyre több cég a saját weboldalán kívül számos más helyen is kommunikál, egyre inkább érdekes az a kérdés: mennyire van biztonságban a belépési azonosítód?

Nem egyszer szaladok bele abba, hogy nincsenek meg a belépési azonosítók. Weboldal, Facebook, blog, YouTube, Twitter - lehetne még sorolni, hány helyen lehet fönn egy cég. Csak amikor pl. angolosan távozik egy kolléga, aki eddig kezelte, akkor vajon vitte ezeket magával? Vagy átadta valakinek?

Kevés olyan cég van, amelyik megbízást ad olyan szakembereknek, akiknek az a dolguk, hogy a kollégák munkáit feltérképezzék. Vagyis mélyinterjú keretében összeszedjék, egészen pontosan mivel és hogyan foglalkozik. Mert ennek persze része, hogy kiderüljön, hol tárolja a jelszavakat. Mert ha ráadásul nincs belső szabály erre...

Szóval, jön a káosz. És amikor újra kell indítani egy blogot vagy egy Facebook oldalt, akkor jön a vakaródzás, hol a francban lehetnek a belépési azonosítók?

Az idei hazai online reklámköltés a szokásosnál egy kicsit nagyobb vihart kavart. Igaz, ez is olyan hazai, belterjes vihar: semmi komolyabb felháborodás, semmi komolyabb kiállás, csak olyan morgolódás. Volt ugye egy kiszivárogtatott eredmény, aztán annak a magyarázata, végül a hivatalos adat.

A hivatalos adat, amely növekedést mutat. És itt a morgolódás alapvető oka: ezt a növekedést sokan nem érzik. Illetve azt érzik, arról szólnak a pletykák, hogy a "nagyok" bajban vannak, kell a bevétel minden áron, és valahogy nem "ömlik" olyan mértékben a pénz a tartalomszolgáltatókhoz, mint ahogy az a statisztikák alapján kellene. Hiszen a korábbi években a növekedés egyet jelentett a tartalomszolgáltatók növekedésével is...

Mi lehet ennek az oka? Vajon valóban az IAB mérés a rossz, vagy egyszerűen PR számokat látunk, és azért növekszik a piac, mert növekednie kell, ezzel mutatva, mennyire fontos az online? Mert ez a legmarkánsabb bírálat, ami el szokott hangozni - persze nem konferenciákon, nem szokás az ilyen "eltérő" vélemény mellett nyilvánosan kiállni, ezek a morgolódások konferenciák szünetében, sörözés közben szoktak elhangozni.

Hát, lássuk. Én azt gondolom, két tényező együttállása az, ami miatt a piac nagy része a növekedést csökkenésnek érzi meg. De előbb lássuk, miről beszélünk:

Az online reklámköltés 3,9 milliárd Ft-tal nőtt az előző évhez képest, ami 16,8%-os bővülést jelent.

A két tényező közül pedig az első a megerősödő külföldi jelenlét. Már évek óta érezhető, hogy a Google elvon pénzeket a hazai piacról, de ezt jobbára azok vették észre, akik a kisvállalkozásokkal voltak kapcsolatban. Egész egyszerűen a Google jobb, hatékonyabb ebben a szegmensben, mint bármi más. És bár van némi alternatíva, de az egyrészt csak egy szegmens (és pont a keresőben nem), másrészt elég erőtlen. Hiszen 2010-ben az ETARGET nem igazán fejlődött, miközben a Google hatalmasat. De ez önmagában még talán kezelhető lenne, igaz, becslések szerint 3-4 milliárd forintokról beszélünk. De 2010 egyértelműen a Facebook éve volt, ami egyben a Facebook hirdetések felfutását is jelenti. És ott is megjelentek a hazai pénzek, és bár becslések vannak csak, de ezek a becslések 500 millió és másfél milliárd közöttiek. Vagyis a két nagy külföldi elvisz a piacról akár 5 7-8 milliárd forintot is. (A cikk megírását követően kaptam pontosító számokat, vagyis jól alábecsültem...) Mindezt úgy, hogy nemcsak a kisvállalatok költenek, hanem a nagyok is. Szóval, a 3,9 milliárdos növekedés egy jelentős része mehetett külföldre.

A másik tényező a hazai piacon történt. Részben ugye bővül a piac, egyre több az eszkimó, két olyan sales house is erőre kapott, amelyik egyre szebben felpörög (nevezzük meg őket: Think Digital és Infinety). De fontosabbnak érzem, hogy 2010-ben sikerült az egyik legnagyobb szereplőt, az Origó-t jelentősen megerősíteni, és végre ott is be tudott indulni erőteljesebben a reklám-értékesítés, ez pedig újabb százmilliókat jelenthet.

Végül ne feledkezzünk el arról, hogy bár igen, ezek tavalyi számok, de a panaszokat most halljuk, és ezeknek a folyamatoknak az eredményét sokkal jobban érezzük most. Mert a mostani helyzetet leíró számokat 2012-ben fogjuk látni (hacsak tényleg nem lesz év közbeni jelentés), de a hatást most érezzük.

Márpedig ezek a folyamatok nem sok jóval kecsegtetnek. Az online piacnak sokkal nagyobb mértékben kellene ahhoz növekednie, hogy mindenki jól járjon - vagyis lesznek vesztesek. Ha valamelyik nagy szereplő esne ki, akkor több kisebb megmenekülhet (akár, de nem szükségszerűen), de én inkább arra számítok, hogy egyre több kisebb szereplő kényszerül még takarékosabb működésre.

És az újaknak sokkal nehezebb lesz pénzt szerezni. Hacsak nem válik valaki divattá...

Amikor közösségi média marketingről beszélünk, hajlamosak vagyunk valami vegytiszta, csak webes, sőt, csak valamilyen közösségi oldalon megvalósuló megoldásra gondolni. Pedig többször bebizonyosodott már, hogy az igazán sikeres megoldások kilépnek a webről, és más platformot, platformokat is használnak.

Sőt, talán pont attól válik nagyon érdekessé egy-egy ilyen megoldás, hogy hatást tud gyakorolni: kézzelfogható eredményt is hozhat akár. Hiszen a közösségi médiában pont azt szeretjük, hogy be tudjuk vonni az érdeklődőket - és minél inkább kilépünk a webről, annál jobban, hatásosabban tudunk eredményeket elérni.

Itt van a Telenor esete: amikor tavaly év végén teljes mellszélességgel az Android felé fordultak, rögtön teljes sebességgel kezdték el használni a közösségi médiát erre is. De ez nem volt elég: a közösségi média segítségével két plusz aktivitást is elindítottak. Az egyik az Android Workshopok sorozata, ami nem titkoltan a közösségi média aktivitásra épül, elsősorban azon a csatornán keresztül történik az események meghirdetése. A másik egy komolyan vehető játék: lehetett ajánlani ötleteket, milyen Android alkalmazásokat hiányolunk, és ezek közül kiválasztottak hármat, amit el is készítettek. Ez volt az Androideák projekt.

Persze ez így kötelességet is jelent: tényleg el kell készülniük azoknak az alkalmazásoknak. És a Telenor megcsinálta: a mai nappal publikálta a háromból azt a kettőt, ami még nem készült el. Az egyik egy magyar alkalmazásokat gyűjtő alkalmazás, a másik egy kerékpárosokat segítő megoldás, a Kétkerék kerékpáros útvonaltervező alkalmazás. (A harmadik, már májusban elkészült alkalmazás, az S.O.S. Help.)

Ezzel akár le is zárhatná ezt a közösségi média kampányt, de azt sejtem, ennek így nincs vége. Hiszen az alkalmazások majd csak most kezdenek el elindulni. Kell majd még ezzel foglalkozni, de a Telenor ügyesen elérte a célját: jó szívvel gondolnak rá azok, akik használni fogják ezeket az alkalmazásokat.

Így is lehet. Sok meló, sok pénz és időbefektetés, de mennyivel több értelme van, mint egy egyszerű "lájkolj és nyerj" játéknak. Ráadásul tényleg azoknak lesz ez az egész Telenoros kampány hasznos, akik potenciális ügyfelek is.

Remélem, lesz egyre több ilyen jópofa hibrid megoldás!

Rendre kapom e-mailben vagy megosztásban azokat a rémtörténeteket, amikor valamilyen cég "furcsán" intézi az ügyfelekkel az ügyeit. Beszól a neki nem tetsző ügyfélnek, kioktat, hazudik, erőszakosan reagál és így tovább.

Nincs ebben sok újdonság, eddig is tudtuk, hogy vannak ilyenek. Csak eddig valahogy nem látszottak. Az ilyen rémtörténetek jobbára egy-egy blogon jelentek meg, esetleg e-mailben keringtek, de kb. ennyi. Ám ha valaki nem olvassa a Homárt, vagy éppen nem foglalkozik minden kis fiszem-faszom e-maillel, akkor azért kikerülhette a figyelmét.

De most, a közösségi média korában, ez látszik. Sokkal jobban látszik, mint eddig. Gondoljunk csak bele: ha valaki olyan hülye, hogy a Facebook-on hajt el egy ügyfelet, akkor azt nemcsak az ügyfél és ő látja, hanem mindenki más is. És vannak ilyen hülyék. Ezek után legyek én itt ügyfél? Ezt komolyan gondolja?

A közösségi média csodálatos lehetőséget ad arra, hogy lássuk, kik azok, akiktől nem akarunk venni semmit. Lássuk, kik a bunkók.

És jó ez így.

Egy hirdetési eszköz értéke több dologtól függ. Az első kérdés az, abszolút értékben mire képes: milyen kreatívok, milyen módon tudnak megjelenni, és ezzel mennyi embert tudunk elérni elvileg. Ez ugyanis alapvetően meghatározza azt, hogy érdemes-e nekünk ezzel foglalkozni.

Ha igen, akkor jön a második lépés: számunkra ez mennyire lehet érdekes, mennyire lehet eredményes? Vagyis: az elvileg elérhető emberek mekkora részben fedik a mi célcsoportunkat?

Ezek után megnézzük, ez mennyibe kerülne, és ha még mindig érdekes a hirdetési megoldás, akkor érdemes kipróbálnunk. A végső ítélet úgyis csak ekkor alakul ki: ha számunkra hatékonyan működik, akkor nyertünk.

Jól látszik, hogy ezek közül elsősorban az első kérdés az, amire általános választ lehet adni: kiket lehet elérni egy hirdetési megoldással?

A múlt héten küldött az ETARGET egy mérési eredményt, amiben erre igyekszik választ adni. És ez a mérés érdekes dolgot állít: azt állítja, hogy az ETARGET segítségével a hazai internetezők 94,5%-át, vagyis 3,6 millió embert el tudunk érni.

Szerencsére a mérés továbblép, és nemcsak azt mondja el, hányan láthatják elvileg a hirdetésünket, hanem azt is, hogy a kattintók az internetezők hány százalékát teszik ki. És ez a szám is elég jó: majdnem 1,3 millióan kattintunk ezekre a hirdetésekre.

Íme a részletesebb adatok (kattintásra nagyra nő):

Amit azért el kell mondani az ETARGET kapcsán, hogy ezek elméleti elérések. Mivel a rendszer elég jól tud targetálni (ez is ugye a lényege), így valójában egy-egy kampány esetében az elérés ennél természetesen kisebb. De ha kellően nagy költségvetéssel, jól beállított kampánnyal és kellő időt adva hirdetünk, akkor valóban működik ez az elérési szám. Jó ezt azért tudni.

Egész egyszerűen nem lehet elmenni a Groupon-story mellett szó nélkül, hiszen a modelljüket minden épeszű helyen másolják. Kérdés, a klónok sorsa mennyiben lesz ugyanaz, mint az eredetié?

Hosszas elemezgetések helyett először is ajánlanék két cikket. Az első optimista:

Amikor az internetezők meglátják a bónuszokkal/kuponokkal kínált jelentős árkedvezményt, minden bizonnyal kevésbé foglalkoznak azzal, hogy mit is vesznek meg. Az internetes vásárlás eddigi tapasztalataiból a többségük már tudja, hogy ha elégedetlen lenne, akkor egyrészt élhet az őt megillető, 8 napon belüli elállási joggal, másrészt a közösségi médiában, fórumokon, blogokon megjelenő kritikák annyi kárt tudnak tenni egy online kereskedőnek, hogy ezt mindenki igyekszik elkerülni, és a vásárlók kedvében járni.

Közösségi vásárlás: a tökéletes üzleti modell?

A második finoman szólva nem:

A sáskaraj viszont soha nem nő a végtelenségig, ahogy az elérhető partnerekből sincs végtelen sok (bár a világ még szép nagy, az IPO-ból származó pénzen lehet még pörgetni a bizniszt, mielőtt végleg összeszottyad). A kifulladás jelei a Groupon bejáratott piacain már látszanak, például Chicagóban, ahol erőteljesen csökken a regisztrált és az aktív, tehát kupont is vásárló felhasználóbázis bővülési üteme, valamint az egy partnerre és az egy felhasználóra eső kuponeladások száma is. Nagyon sok új piacon pedig nem is tudja elérni a kívánt szintet a szolgáltatás elfogadása (Berlinben a regisztrált felhasználóknak csak 18 százaléka vásárolt valaha kupont, Londonban ugyanez az arány csupán 9 százalék a Marketwatch szerint).

Készülődik az évtized tőzsdei blöffje

Én hajlamos vagyok a második cikknek hinni. Személyes meglátásom az, hogy a közösségi vásárlási oldalak jelenlegi üzleti modellje alapjaiban elhibázott. Hogy miért?

A közösségi vásárlás - szerintem - arról kellene szóljon, hogy ha összeállunk öten, tízen, százan, ezren, és együtt és egyszerre veszünk meg valamit, akkor azt olcsóbban kapjuk meg, mert megéri a kereskedőnek nagyobb kedvezményt adnia. Vagyis jól járok, mert olcsóbban kapom meg azt, amire szükségem van, jól jár a kereskedő, mert gyorsabban keletkezett nagyobb haszna a nagyobb tömegű eladásból, és persze jól jár a közvetítő is, mert mindezért valamekkora díjat kapott.

De a közösségi vásárlás Groupon modellje nem ezt mondja. Ez a modell azt mondja, hogy adok veszett nagy kedvezményt, és te ezért vegyél meg minél több dolgot, és így jól fogsz járni. És igen, ha találok olyan szolgáltatást, ami kell nekem olcsóbban, jól járok. De én eddig azért nem vettem semmit ilyen oldalakon, mert amikor fölmentem bármelyikre, sose volt olyan, ami kell. És csak azért nem fogok vásárolni, mert olcsóbb... Ugyanakkor a modellben a kereskedő alapvetően nem jár jól. Nemhogy a profitjáról mond le, de még plusz költségbe is veri magát: az esetek jelentős részében minden egyes eladás neki nettó veszteség. Ahol nem, ott a szolgáltatás eredetileg volt vélhetően túlárazva, vagy olyan "maradék" szolgáltatást vagy terméket ad el, ami amúgy is veszteség volt neki, és ezzel tud veszteséget minimalizálni (lásd eladatlan készletek, kiadatlan szállodai férőhely stb.).

Igen, tudom, a reklám. Azért éri ez meg a kereskedőnek, mert sok-sok olyan embert visz oda, akik így megismerik, és majd mindenki happy lesz, és visszajön vásárolni. És igen, ez így, leírva, csodaszép. A monitor sokat kibír...

A valóság ennél kicsit lehangolóbb. A közösségi vásárlók, ahogy a fent idézett írásban is olvasható, sáskaként viselkednek: oda mennek, ahol van kedvezmény. De oké, nem csak sáskák vannak. Lássunk egy példát, olyat, ami megtörtént. Pizza. Eladott egy budapesti pizzéria olyan ezres nagyságrendű kupont. Aztán jöttek a megrendelések, végülis pizza kupont azért veszek, hogy egyek, nem? És akkor jött a koppanás: ha te kuponos vagy, akkor nem 30-50 perc a kiszállítás, hanem 3-4 óra! Vagy ott a másik példa: kis szálláshely, hatalmas kedvezmény, százas nagyságrendű eladott kupon, felhasználható valameddig. Csak éppen fizikailag nincs annyi szálláshely, hogy ezt a mennyiséget ki lehessen szolgálni, tehát sokan nem tudták beváltani a már kifizetett kupont...

Eredmény? A csalódottság. Az ilyen esetek eredménye a rossz reklám. És a fogyasztó hajlamos általánosítani...

Az egész történetben számomra az a legszomorúbb, hogy az eredeti ötlet nagyon jó, de egyre inkább TV Shop-os feelingem van: ahogy anno a rendelhető kacatok lejáratták az amerikában bevált TV-s vásárlás modelljét, úgy az is meglehet, egy-egy karcosabb csalódás miatt a közösségi vásárlás modellje lesz a következő "gagyi".

Éppen ezért nagyon figyelem a piacot, és várom az eseményeket. Mindezek mellett drukkolok is az összes ilyen oldalnak, szomorú lenne, ha végleg elsüllyednének. Ámbár ahogy gombamódra szaporodnak itt a koranyári esőben... esélytelen, hogy legalább néhány meg ne erősödjön, alkalmazkodva a hazai klímához, nem?

Sokat kell a Facebook-on szöszölnöm, jobbára nem szerelemből, főleg nem függőségből, hanem mert a munkám része. És hát én is utálom a Like-oló játékokat, utálom, hogy a kreativitás kimerül abban, hogy Like-old oldalunk, nyerj érte üveggyöngyöt.

Tény, mi is csináltunk ilyen megoldást, és tény, ha az ügyfél ilyet kér, nehéz neki nemet mondani. Persze nem lehetetlen. Éppen ezért lehet érdekes megismerni néhány alternatívát. Ezen az irányon elindulva jutottunk el oda, hogy az egyik ügyfelünknek egy "kicsit más" játékot fejlesszünk a Facebook-ra.

Ez a kicsit más játék alapjaiban hasonlíthat néhány Like gyűjtőre, itt is az a feladat, hogy valamilyen képet kell feltöltenie a felhasználónak. Az ügyfél, akinek a kampány készült, az Intersport. A játék pedig egész pontosan az, hogy le kell fényképezni azt a helyet, ahol sportol, mozog a felhasználó - úgy, hogy a cég COACHINGZONE logója is szerepeljen valahogy a képen.

A képet aztán három lehetséges kategória valamelyikébe kell feltölteni, és ezt követően más dolga nincs is a felhasználónak. Tehát nem az alapján dől el, ki a nyertes, hogy hány Like-ot kap - hiszen nem is lehet a képeket Like-olni. 

Akkor mégis, mire jó ez a játék? Elsősorban arra, hogy olyan a már meglévő tagok játszhassanak, és arra is, hogy olyan új tagokat találjunk, akik tényleg érdeklődnek a sport illetve az Intersport iránt. Nincs erőszakos Like gyűjtés, és így nincs lehetőség visszaélésre sem.

Mert visszaélés van. Több olyan módszer ismert, amivel sok-sok Like-ot lehet begyűjteni, és így nem azok a játékosok nyernek, akik jól oldják meg a feladatot, hanem azok például, akiknek jó sok kamu regisztrációjuk van. És ezt egyáltalán nem szerettük volna.

Ezért sorsolás illetve zsűri fog dönteni a nyertesek személyéről.

És így válik teljessé a játék. Persze, számítunk a Facebook megosztó szerepére is: ha valaki képet helyez el a játékban, akkor arról megjelenik egy értesítés is az ő falán. És ennyi. Nem akarunk jobban zavarni, mint az elviselhető.

Van végre egy játékunk, aminek nem az az üzenete, hogy Like-olja, ameddig bírsz.

Nem vagyunk egy hatalmas cég, ráadásul nem is egy irodában dolgozunk (a "home office" sok előnnyel jár), így aztán a munka megszervezése talán kicsit több odafigyelést igényel. Amikor a MiniCRM-et jegyző Barazsy Ákos először megkeresett a rendszerükkel, ez volt a legfontosabb érv, hogy miért érdemes megnézni, és talán be is vezetni nálunk.

Sokaknak lehet ismerős az a jelenség, amikor rövid időszakban hirtelen sok ügyféllel kapcsolatos mégtöbb feladatot kell elvégezni. Ezeket a munkákat részfeladatokra kell bontani, ki kell adni, ellenőrizni stb. Az összes munka persze jól leírható egy több lépésből álló folyamatként, hiszen ajánlatkérés történik, aztán visszacsatolás kell, jó esetben megrendelés, meetingek, feladatok... Nos, ez az a pont, ahol egy CRM rendszernek már hasznát is lehet venni: egyfajta digitális zsebkendőcsomóként segít abban, hogy ne felejtsünk el dolgokat, és tényleg rendesen végigcsináljuk a feladatokat. Tegye fel a kezét az, aki már elfelejtett akár csak egy árajánlatra is a kiküldés után időben rákérdezni? Na ugye!

A MiniCRM feladat szinten tudja kezelni az ilyen munkákat. Ráadásként nagyon jó segítség felület is elérhető, ami elmagyarázza, mit és miért kell tennünk. Egész pontosan Teendőket tudunk létrehozni, meghatározhatjuk, hogy ki a felelős, mik a határidők stb. Ezek után nagyon egyszerűen tudjuk majd ellenőrizni, hogy valami elkészült-e. És ha mégsem érzünk elég erőt magunktól megtanulni, ráadásként ügyes egynapos képzésekre is elmehetünk.

A folyamatok kezelése egy fontos része a rendszernek. Ez az, ami engem megfogott a legjobban. Hiszen egyébként is ilyen módon élnek a fejemben a projektjeink.

A MiniCRM-es bevezető írás kapcsán többen mondták, hogy hol van ebben az egészben az újdonság. Igazából nem az újdonságot érdemes keresni, hanem a lehetőséget: CRM megoldást ilyen gyorsan és egyszerűen bevezetni kevés rendszerrel lehet. Mindezt ráadásul olyan havi díjas fizetési konstrukcióban, ami nem fog meglepetéseket okozni. És ez sem mindegy, azt hiszem.

A következő írásban már pár konkrét lehetőséget mutatok meg, különös tekintettel arra, hogyan fog ez kapcsolódni a mindennapi értékesítési és marketing munkához!

Tegnap Szegedre kellett mennem (Budapestről), és kivételesen nem autóval mentem. Úgy gondoltam, megnézem, milyen élményeket hoz a vonatozás. Imádok autózni, de sokszor érzem azt, hogy a vezetéssel töltött időt lehetne másra is használni. Például dolgozni... Éppen ezért direkt olyan szemmel néztem ezt az utat, hogy mi éri meg jobban: autóval menni vagy vonatozni?

Pusztán a számok alapján a vonat olcsóbb. Nem nagyon olcsóbb, de olcsóbb. A vonatjegyből a legolcsóbb megoldás 6720,- Ft, a legdrágább 9120,- Ft. Az előbbi helyjegy nélküli másodosztály, az utóbbi első osztály, helyjeggyel. (Én az utóbbit választottam, szeretek kényelmesen utazni...) A jegy mellé jön a helyi közlekedés, vagyis ki kell menni az állomásra, és Szegeden is el kell menni oda, amiért utaztam. Ez szerencsés esetben 2-2 vonaljegy, én ennyivel meg is úsztam. Ez együttesen 1200,- Ft. Vagyis 7920,- Ft (illetve nekem 10320,-).

Autóval 360 km, ez 7,5 l-es dízel fogyasztással durván 10000,- Ft. Erre jön a 4 napos pályadíj, 1650,- Ft, és a szegedi parkolás, ami olyan 600,- Ft körül megvan, tehát összesen 12250,- Ft, nem számolva a kocsi árát, a fenntartási díját, plusz erre a távolságra eső olaj és szerelési díjat. Ha ezeket is beleszámolom, akkor akár 20000,- Ft is lehetne a költség, de ennél nem sokkal több.

A fentiek alapján ki-ki eldöntheti, mennyit ér meg neki az utazás. A vonat első osztályra még visszatérek...

Nézzünk egy másik vetületet: az időt. Autóval ez így néz ki: Bp-Szeged háztól házig bő 2 óra, legyen 150 perc (vagyis 2 és fél). Összesen 300 perc, 5 óra. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy 10-re kellett Szegedre menni, autóval tehát elég reggel 7-kor felkelnem, majd miután elvégeztem a dolgom, azonnal jöhetek vissza, még ha hazamegyek Szegeden ebédelni, akkor is Budapesten vagyok még bőven 5 előtt.

A vonat kicsit más. Reggel fél 6-kor kell kelni, 6 előtt 5 perccel indulni, és kb. 9.40-re voltam a célnál (busz-vonat-villamos). Ez együtt 225 perc. Visszafelé is hasonló, vagyis az is újabb 220-230 perc, együttesen 450 perc, ami 7 és fél óra. És kb. 6-ra értem haza. Ebből a 7 és fél órából a vonatút, vagyis durván 4 és fél óra az, amit munkával tudok tölteni. Vagyis bár több az időigény, de mindent összerakva nyerek 2 és fél óra munkaidőt.

Megér ennyit a korábban kelés?

Végül: az utazás így is, úgy is fárasztó. Sokat segít az első osztály, ahol jellemzően alig páran utaztunk (és az utasok fele vasutas). Vagyis nincs tömeg, nincs zaj, nincsenek szagok. Van viszont számomra állíthatatlan légkondi... De ez nem baj ilyen nyarakon. De míg a vonatút fizikailag fárasztó inkább, az autózás agyilag. Vagyis munka szempontjából megint a vasút nyert.

Ezek alapján, ha egyedül megyek, elvileg jobb a vonat. És ez igaz is lenne, ha pár dolog működni is a hazai vasútnál. Mikre gondolok?

• Képesek legyenek oda adni helyjegyet, ahova kérem. Ne kelljen visszasétálnom a pénztárhoz, hogy amit adtak, az nem asztal mellett van és nem az együléses soron van...
• Legyen konnektor.
• Nem lenne baj, ha lenne wifi...

Ami még furcsa nekem: semmit nem tesznek azért, hogy az ember többet fizessen az első osztályért. Semmi olyan extra szolgáltatás, semmi olyan plusz, ami miatt az ember többet fizetne. Pedig ez is üzlet, és ha mondjuk csak az első osztályon lennének a fent felsorolt dolgok (vagy azok egy része), talán nem kongana az ürességtől a kocsi.

Összbenyomásban, úgymond érzelmileg tehát nem győzött meg arról a MÁV, hogy velük utazzak. Pedig az észérvek alapján velük kellene, csak valahogy nem érzek késztetést erre.

Viszont van ennek egy marketinges tanulsága, és ezért is hozakodtam elő az egésszel: attól, hogy valami olcsóbb, attól, hogy valami racionálisan jobb, még nem szükségszerű, hogy az kell nekünk. Ha valami nincs jól csomagolva, ha valami nem mutatja meg magát, nem ismerjük meg az előnyös oldalát, akkor nem lesz érdekes. Mondják, a jó borhoz nem kell cégér. De ez így nem igaz: pont a jó borhoz kell a cégér, hiszen azt a könnyebb eladni - hiszen jó!

A vasút is megtanulhatná magát eladni. A szolgáltatása még most, lepusztult állapotban is versenyképes lenne.

Csak két szám:

Az IAB Adex alapján a nettó online reklámköltés 2010-ben 27,3 milliárd Ft volt (bővebben »)

vs.

A Magyar RTL Televízió Zrt. beszámolója szerint tavaly 29,1 milliárd forint volt az értékesítés árbevétele, melynek nagy része, 27,6 milliárd a belföldi piacról származott. (bővebben »)

Azt meséli egy kedves ismerősöm, hogy ő az ötvenhez közel mostanában kezdte el használni a Facebook-ot, és mennyire bejön neki. Olyan bő 3 hónapja van fönt, és rengeteg a sikerélménye: ha egy-egy szakmai ismerősénél bejelöli a neki tetsző képet, videót, akkor nem egyszer előfordul, hogy ez az üzleti beszélgetésekben is előkerül, és olyan plusz személyes környezetet teremt, ami eddig nem volt, vagy legalábbis csak nagyon kevés emberrel volt meg.

Számára a Facebook most jelent egy hatalmas "aha" élményt, és csak azt sajnálja, hogy a kortársai közül milyen kevesen használják a közösségi oldalt.

Teljesen át tudom érezi a lelkesedését, hiszen napi gyakorlatból látom-tudom, mennyire átütő erejű tud lenne a Facebook használata. Mennyi emberről tudhatok meg többet, akik jobbára eddig is ismerőseim voltak, csak ritkán találkoztunk.

De mégis, ami a legjobban tetszett, az a lelkesedés. Egy 50 év körüli minden ízében üzletember ennyire rá tudjon ugrani egy új dologra - ez nagyon érdekes fejlemény.

Hiába a közösségi média, és azon belül is a Facebook jó nagy változtatásokra képes!

Egy kedves ismerősömmel beszélgettem jó pár éve munkakereséskor, és tőle tanultam meg egy nagyon fontos dolgot ezzel kapcsolatban: azt, hogy miért nehéz sok év után, rengeteg tapasztalattal jó munkát találni. Ő éppen munkahely váltás közben volt, olyan önéletrajzzal, ami nemcsak impozáns, hanem tényleg tartalmas is volt. A legnagyobb gondja pedig az volt, hogy nem helyezkedhet el bárhova.

Egyrészt bizonyos szint alatt nem veszik fel, mert túlképzett. Másrészt az önéletrajznak fejlődést kell mutatnia, mert ha visszalép valaki egy vagy több szintet, akkor onnan nagyon nehéz újra feljebb kapaszkodni. Egész egyszerűen nem túl bizalomgerjesztő az, ha valaki egy felsőbb vezetői állás után középvezető vagy ne adj isten beosztott lesz. Így aztán inkább vár fél évet, de nem ugrik bele azonnal valami rosszabb állásba.

Nagyon tanulságos ez, a személyes és céges brand építésének egyik nagyon fontos elemét fogta meg ugyanis. Azt, hogy egy márkának folyamatosan kell fejlődnie, tovább lépnie, magasabb szintre jutnia. Legyen az egy cég, egy termék vagy egy személyes márka.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a régmúltat ki kell dobni. Sőt, azt jelenti inkább, hogy arra kell építeni. De nem szabad visszalépni!

Mert ha visszalépünk, akkor villámgyorsan eltűnhetünk. Láttam olyan céget, amelyik kényszerűen leépített, átszervezett, üzletágakat zárt be, majd pár év alatt visszaesett majdnem a garázscég szintjére. Ha azt látják a partnerek, hogy nem történik fejlődés, akkor elfordulnak. És ez a biztos halál.

Ez pedig azt kell jelentse, hogy a márkánkat folyamatosan kell építeni, és folyamatosan kell arra törekedni, hogy többek legyünk mint korábban.

Ez az egész egyébként arról jutott eszembe, hogy egy márka devalválására nagyszerű lehetőségeket nyújt az internet: ha egy profi, jól működő weblap után - akár csak átmenetileg is - egy gázos, megjelenésében és működésében is gagyi jelenléte lesz egy cégnek, akkor a partnerek megtorpanhatnak. És feltehetik a kérdést: most meg mi a fene történt?

Vagyis bizonyos szint fölött nem engedhetjük meg az amatőrizmust. Akkor sem, ha momentán nagyobb erőfeszítést kíván a profi megoldás. Ilyen esetekben nem alternatíva semmi más: le kell nyelni a békát, és a szintünknek megfelelő megoldást kell választani.

Már persze akkor, ha nem a brand eltemetése a cél.

Az alábbi tanmesében pontosan meg lehet figyelni a szóbeszéd marketing erejét, működését és veszélyét is. Figyeljük meg, hogy a szóbeszédet indítók a valóságtól eltérő üzenete, milyen módon kerül a szóbeszédet közvetítőhöz, aki azt továbbadja, de már kis mértékben módosítva. Majd ez a módosítás a csatornában milyen torzulásokat eredményezhet.

A folyamat végén már az eredeti üzenettől eltérő az információ, de így is hatást gyakorol.

Ha szóbeszéd marketinget folytatunk, akkor tehát figyelnünk kell arra, a közvetítő közeg milyen mértékben torzíthatja az információt, valamint arra is, hogy mennyivel hatékonyabb lehet egy külső közvetítő kiválasztása.

És íme a tanmese:

Amikor egy-egy online reklámról beszélünk, akkor hajlamosak vagyunk, hogy csak a médiaköltségeket, vagyis a hirdetési helyek díját gondoljuk költségeknek. Pontosabban azok hajlamosak erre, akik nem szoktak rendszeresen kampányokat tervezni, megrendelni... például egyes megrendelők.

Lássuk, milyen díjai vannak még egy-egy kampánynak!

Van mindenképpen költsége a kreatívok elkészítésének, vagyis a bannerek elkészítésének. Ebbe adott esetben a szövegírás-kitalálás is beleférhet, bár a tapasztalatom szerint ezt senki nem árazza be külön. A kreatívok díja értelemszerűen függ azok bonyolultságától és persze attól is, hogy hány méretváltozat kell. Egy technikailag jól elkészített banner minimális díja 20e Ft körül van, de bátran számolhatunk ennek kétszeresével, háromszorosával is adott esetben. És akkor erre jönnek rá a méretváltozatok, darabonként minimum 10e Ft-ért. Ugyanakkor ezek alapárak. Ha a kreatívok készítésének egyéb költségei is felmerülnek, pl. filmforgatás, videó vágás, akkor ez lehet sokkal több is. A legmagasabb hazai ár, amit láttam kiszámlázva, az 1 millió Ft volt, egy kampány kreatív díjaira.

Költsége van a kampány tervezésének, vásárlásának és futtatásának is. Ez jellemzően a kampány médiadíjától függő díj, és néhány százalék szokott lenni (2-3).

Aztán van külön díja az adservernek is. Ez részben a technológiai díj, amit az adserver használatáért kell fizetni, részben a munkadíj, ami a bannerek feltöltését, beállítását jelenti. Ez olyan néhány 10e Ft szokott lenni mindenestül, persze sok tényezőtől függően: mennyi megjelenés lesz összesen, mennyi különböző banner változat van, pontosan milyen adservert használ az ügynökség stb.

Ezeken kívül jellemzően más díjat nem szokás felszámolni (bár ötleteim volnának), és persze üzleti kérdés, minek mekkora a súlya, min akar keresni a kampányt intéző ügynökség. És persze a fentieken kívül jut pénz az ügynökségnek is - de azt nem nevezném a kampány költségének.

Alig két napja írtam a márkaépítésről, és már ott is felmerült (főleg kommentekben), hogy a rossz termék, a rossz szolgáltatás önmagában képes megölni egy márkát, képes keresztülvágni egy folyamatot. Főleg a "felnövekvő" márkák esetében veszélyes az, ha csalódott lesz az ügyfél.

Ez nem azt jelenti, hogy egy márka nem hibázhat, vagyis pl. nem romolhat el az eszköz vagy nem tévedhet az alkalmazott. Ezek a dolgok megtörténnek, hiszen "csak az nem hibázik, aki nem dolgozik". A kérdés az, mi történik ez után.

És ez a történés a közösségi média idejében kulcsfontosságú lehet.

Egy kedves ismerősöm panaszkodott, hogy a 17 hónapja nem olcsón vett Fagor tűzhelye elromlott, és a javítás olyan 70-80 ezer Ft lesz. A tűzhely ára is hat számjegyű volt... Ilyenkor az ember erősen elgondolkozik azon, vajon megéri-e? És most őszintén: ki venne ezek után újra a Fagor-tól bármit?

De az internet, a közösségi média megadta a kedves barátomnak azt a lehetőséget, hogy megossza a problémáját. El tudja mondani számtalan helyen, hogy csalódott a Fagor-ban. Márpedig ez így innentől nem egyszerű ügyfélpanasz, nem egyszerűen egy csalódott ügyfél, hanem valami egészen más. Ez kérem negatív hír, érzelmekkel telve. Ami egyes számítások szerint hétszer gyorsabban terjed, mint a jó hírek. Vagyis innentől ez a meghibásodás - illetve a drága javítás - rombolja a márkát.

Nem jó ez senkinek. Vesztes - vesztes helyzetről beszélünk, hiszen a barátom is jól megszívta, és a Fagor is. Megoldás? A prémium termékekre prémium garanciát érdemes adni, és olyan minőségben gyártani, hogy a garanciát ne kelljen érvényesíteni.

És fel kell készülni arra, hogy a csalódott ügyfél nem fog hallgatni.

A barátom most dühös. Én nem szívesen lennék a Fagor marketingesei helyében...

A Facebook a mostani idők abszolút divat szava és divat szolgáltatása. Egész egyszerűen nincs lehetőség elkerülni, nincs lehetőség nem kezdeni vele valamit. Persze használni nem kötelező, de tudomásul sem venni - az bizony luxus.

Így aztán mennek is a cégek szépen mind fölfelé, kezelünk mi is jó pár profilt, és persze ilyen-olyan fejlesztésekre is szükség van ahhoz, hogy egy-egy kampány vagy jelenlét tényleg jól sikerüljön. És pont ez a folyamatos jelenlét, folyamatos munka világított rá számomra arra, hogy a Facebook egy megbízhatatlan eszköz.

Egy olyan ingatag építmény, aminek sem az állapotát, sem a működését esélyünk sincs befolyásolni. Vagyis ha cégesen jelen vagyunk, akkor örüljünk az eredményeknek, de ne tervezgessük azt, hogy mi lesz jövőre.

Radisics Milán, a SocialTimes.hu vezetője mondta egy előadásában, hogy a Facebook-ra nincs stratégia. A Facebook-on elágazások vannak, lehetőségek, amikről akkor és ott dönteni kell. Én ezt egy kicsit kiegészíteném azzal, hogy a Facebook-on az van, ami éppen most ott van.

Fogalmunk sincs, mi lesz pár hét múlva. Nem tudjuk, hogy a jelenlegi szolgáltatások pontosan meddig működnek. És csak az elmúlt fél évben láttunk legalább két olyan változtatást, ami alapvetően módosította az eddigi lehetőségeket.

A Facebook olyan, mint a tenger: állandóan változó és kiszámíthatatlan. Így annak kell örülnünk, amit éppen most el tudunk rajta végezni, és mindig kell lenni menekülési lehetőségnek. Szerencsére a Facebook ebben partner. Például elvárja, hogy egy-egy játékba külön regisztráljuk be a résztvevőket, nem engedi, hogy tömegesen rajta keresztül üzengessünk közvetlenül stb. Vagyis lehetőségeket ad az építkezésre - rajta kívül.

Csak ki kell használnunk. Mert a Facebook használata a mának élés.

Carpe diem!

A Telenor tartott ma egy háttérbeszélgetést abból az alkalomból, hogy pont egy éve nevezték át a Pannon-t Telenor-rá. Maga a névváltás egy folyamat része volt, hiszen előtte pár évvel már megváltoztatta a Pannon a megjelenését, és bár névben nem, de logóban és színben felvette a tulajdonos azonosítóit.

Így aztán tavaly gyakorlatilag csak a név lett lecserélve - illetve annál azért kicsit több.

A mai beszélgetésen a Telenor marketing kommunikáció igazgatója, Kallós András tartott egy nagy ívű és szerintem nagyon érdekes prezentációt arról, hogy milyen utat követve lett a Pannon GSM-ből a most ismert Telenor, és ez az út milyen üzeneteket és változásokat tartalmazott.

Érdekes és tanulságos előadás volt, kár, hogy jobbára gazdasági újságírók és nem marketingesek ültek ott. Hiszen ez egy izzig-vérig marketinges előadás volt, brand értékkel, brand üzenetekkel, és fogyasztói preferenciákkal. Ami számomra nagyon érdekes volt, az a logón és neven kívül megjelenő általános képi megjelenés és annak a változása: ahogy a meghatározott célok megjelennek a képi világban, a konkrét üzenetekben.

Tény, a nagyvállalati marketing egyik legizgalmasabb világa a márka, a brand kialakítása, erősítése. Hiszen ahogy András is elmondta, a márka értéke benne van mindenben: a logóban, a névben, az üzenetekben, de a boltok kialakításában, az ügyfélszolgálat működésében, az eladott szolgáltatásokban, a forgalmazott márkákban és természetesen a reklámokban is. Sőt, egy-egy márkához olyan plusz képzetek is társulhatnak, mint például az Abba az IKEA-hoz, így befolyásolva azt a képet, amit a fogyasztó magában kialakít.

A Telenor a névváltással tehát nemcsak egyfajta célt kívánt elérni, és főleg nem rövid távon. Az igazi cél egy olyan hosszútávú márka tudatosság kialakítása, amely magában tartalmazza azokat az értékeket, amik a Telenor számára fontosak: a modernséget, a családcentrikusságot és így tovább.

Fontos hangsúlyozni: itt és most nem a konkrét napi szolgáltatásokról, az éppen aktuálisan elérhető telefonok kínálatáról vagy az esetleges műszaki hibákról beszélünk. Ezek is alakítja természetesen a márkát, de a mai beszélgetésen egy ennél átfogóbb, távlatibb, stratégiai szintű tudatos márkaalakításról volt szó.

Amiben a saját kutatásaik és a független kutatások alapján sem állnak rosszul. És ha ezt sikeresen folytatják, reményeik szerint le fog fordítódni majd a piaci részesedésre és a bevételekre is. De ez nem pár hónapos út. Imponáló volt, ahogy ezt a területet - a feladatokat és az eredményeket - években mérik.

(A szerző egy olyan Samsung Galaxy Tab-et használ, amit a Telenor-tól kapott, így nem kizárt az elfogultság megjelenése a fenti cikkben.)

Ma is azzal kellett eltöltenem pár percet, hogy elmagyarázzam valakinek, miért nem jó az, ha egy cég személyes Facebook profilként van regisztrálva.

Általában azért nehéz ezt elmagyarázni, mert a legtöbb esetben már megvan a személyes profil a cég nevével, sőt, nem kevés követője (illetve ismerőse) is van. Jelen esetben 1000 fölötti. Vagyis egy meglévő dolgot próbálok szétbombázni, egy újnak mindössze az ígéretével. És ez nem egyedi eset. Éppen ezért, kb. ismerem a legtöbb érvet, amit ilyenkor felhoznak. Tehát: miért is akarnak a cégek egyéni (személyes) profilt céges oldal helyett a Facebook-on?

1. Az első és legerősebb érv: mert be lehet jelölni másokat. Igaz, ez nem jelenti automatikusan azt, hogy vissza is fognak igazolni, de az esetek jelentős részében mégis. Vagyis könnyen lehet növekedni, mindössze az a dolgunk, hogy bejelölgessünk embereket, akiknek egy jó része visszaigazol, és máris itt van a kánaán.

2. Esemény meghívó küldése. Azoknak tudunk, akik az ismerőseink. Az ilyen esetben minden követő az ismerősünk...

3. Üzenet küldés Facebook-on belül: egyszerre sok címzettnek is mehet az üzenet, és biztos, hogy tudok küldeni, hiszen sokan az üzenetküldést is tiltják, ha nem vagyunk az ismerősei.

4. Kizárhatom azt, aki nem tetszik. Vagyis hiába jelöl be valaki, ha tudom, hogy pl. a konkurenciához tartozik, akkor kizárom, pontosabban be se engedem.

Megmondom őszintén, ezekre az érvekre nagyon nehéz olyan választ adni, ami valóban megnyugtatja az ügyfelet. A bejelölés valóban olcsóbb, mint bármilyen hirdetés, és csak humán erő kell hozzá, az meg ebben a kategóriában mindig van. Az esemény meghívó tényleg így működik, nem tudok rá mit mondani. Az üzenetküldés... az nehezebb ügy, ott már jobban résen van a Facebook. És a kizárás... valóban.

Ezért a cáfolat helyett inkább a céges oldal melletti érveket szoktam felhozni, csak a legfontosabbak:

• könnyebb Like-olni
• a plug-in-ekkel külső oldalra is ki lehet kerülni (külső Like)
• lehet menüpontokat csinálni
• sokkal könnyebben követik

De mégis, két olyan kiemelkedő érvem van, ami általában segíti a döntést. Sajnos mindkettő negatív érv, de ez van.

Az egyik, hogy a személyes profil elvben nem tud akárhány ismerőst követni, pár ezer után lezáródik. De ez a kisebb gond. Nagyobb gond a szabályozás: a Facebook szabályzata nem engedi, hogy cégek személyes profilt hozzanak létre. És ha egyszer ezt komolyan veszi, akkor az eddigi munka megy a levesbe. Kár lenne.

De érzem én, hogy ez az érvrendszer nem teljes. Mindig kicsit erőszakosnak kell lenni, hogy márpedig rendes céges oldal kell, nem személyes profil! Mert a logika nem ezt mondatja velünk.

A Facebook valahogy túl sok jót ad a személyes profiloknak, és ehhez képest jóval kevesebbet a céges oldalaknak. Igaz, ott van statisztika, meg lehet hirdetni, de egy mikrocéget vagy kispénzű kisvállalkozást ezek nem hatnak meg...

Vagy én látom ezt rosszul?

Amikor az újságírást tanították nekem, akkor még az internet a spájzban sem volt. Mégis, valahogy természetes volt, hogy cikket nem írunk ellenőrizetlen forrásból - vagy ha igen, akkor azt elég egyértelműen jelezzük.

Aztán bejött az internet, és szép lassan a közösségi net is - vagyis bárki írhat bármit. Ebben a helyzetben keresik is a helyüket a "hivatásosok". Mert tényleg, mivel tudnak ők többet, jobbat, szebbet? Hát, például azzal, hogy van idejük és lehetőségük körbejárni a forrást, így pontosabb, "igazabb" cikkek születhetnek. Születhetnének, igazából.

Mert van korlát. Korlát a politika, korlát az erőltetett életvitel, korlát a tudás hiánya. Mert ha valaki nem tudja, hogy ahonnan merít, ott mennyire könnyen megy az átverés művészete, az könnyen csapdába eshet.

És akkor ma belefutottam egy vidéki ország vidéki városának újságírója által jegyzett cikkbe. Stanga István írását a BEOL-ban olvasom, ahol is az írásának az alapja: talált egy twitter csatornát, ami elsőre úgy néz ki, mintha a Fidesz frakcióvezetője és egyben Hódmezővásáhely polgármestere, az Audi nagyobb méretű típusainak lelkes híve, Lázár János írná.

És akkor itt álljunk meg egy szóra. A Twitteren bárki bármilyen néven indíthat csatornát. A kutya nem ellenőrzi, hacsak nem valami USA-ban is világhírű ember nevében twittel. Éppen ezért, a Twitter tud olyat, hogy hivatalos csatornává minősíthet csatornákat. Ehhez személyesen kell igazolni, hogy valóban az twittel, akinek a neve ott van. Vagyis: ha nem ilyen a csatorna, akkor azonnal gyanús.

Nos, Stanga István ezt vagy nem tudja, vagy nem akarja tudni. És a fent említett csatorna twittjeit úgy kezelte, mintha tényleg Lázár twittjei lennének. Azt sejtem, nem vette a fáradtságot, hogy felvegye a telefont, és megkérdezze a Fidesz titkárságát, vagy esetleg Lázár valamelyik titkárát, tényleg ő írja ezeket a szép mondatokat?

Sőt. Miután többen rámutattak, hogy ez 99,99% valószínűséggel nem Lázár, még ezt is bírja írni:

Az alább olvasható cikk megjelenését követően jó néhány olvasó jelezte, hogy szerintük az általam Lázár Jánosnak tulajdonított twittek hamisítás eredményei, azaz egy máig ismeretlen valaki a Twitteren Lázár nevében garázdálkodik. Nos, mindez nem zárható ki, ugyanakkor a frakcióvezető eddig sehol nem jelezte, hogy nem ő a twittek írója, továbbá tudomásunk szerint nem kérte a profil eltávolítását.

Hát nem aranyos? Egyébként honnan tudják, hogy nem kérte? Fel tetszett hívni a Twittert? Vagy maga Lázár mondta? Kapufa, ismét. Vagy ahogy szokás mondani: házhoz megy a lófaszért.

Mert itt és most az újságíró saját dugájába dőlt. És ez szomorú. Szomorú, mert ezek szerint, ha le akarnám járatni bármely ismerősömet vagy bármely céget, akkor elég, ha regisztrálok egy Twitter csatornát a nevében, elkezdek nagyvilági baromságokat írni, majd óvatosan megszellőztetem pár okostojásnak, és kis szerencsével Híradó téma is lehetek. Mert bár most egy konkrét újságíró érte el hivatásának a csúcsait, de azt sejtem, ez mással is előfordulhat. Egész egyszerűen nem értik, nem ismerik ezt a világot, és abból indulnak ki, ami nincs is.

Kedves újságírók, akik eljutottatok eme hosszúra nyúlt bejegyzés végére! Az internet, és azon belül a közösségi média, nem az, aminek látszik! Nem hivatalos hírforrás, nem a munkát megkönnyítő hatalmas fürt szőlő, amiről potyog a múzsa mannája! Az internet egy kurvanagy pletykafészek. Tessék ennek kezelni, és akkor talán sikerül megúszni az ilyen cikkeket.

És tessék olvasni Pollnert. Sokat segítene...