Onlinemarketing blog

Szoktunk sörözés közben ötletelni, hogyan lehetne jobban csinálni mások dolgait. Hogyan kellene vezetni az x. céget, hogyan kellene törvényeket hozni, mit kellene tenni azért, hogy jobban éljünk, és hogyan váltsuk meg a világot. Fontos dolgok ezek, hiszen segítik a rekreációt, és a sör által felszabadított szabad vegyértékek bizony határozottan jó(nak tűnő) megoldásokat hoznak elő. Jó buli haverokkal csevegni nem lényeges dolgokról, na!

Az is igaz, hogy nagyon nem látunk bele mások üzletébe. Nekem például fogalmam sincs arról, hogy mitől válik a gyártás folyamán jóvá vagy éppen pocsékká egy tévéműsör, és megmondom őszintén, bajban lennék, ha azt kérdeznék tőlem, mitől válik egy közszolgálati műsor értékké. És ha felkérnének ezekről beszélni, nagy valószínűséggel bevallanám, hogy fogalmam sincs, és ajánlanék magam helyett más valakit. Olyat, aki érti is a témát. Jó, persze, érteném a kérdéseket, hiszen én is dolgozom a média-üzletben, és nézek tévét is, tehát tudnék okosakat mondani - olyan sörözés közbeni okosságokat. Jónak tűnnek azok, csak aztán távolról és józanul nézve már nem biztos, hogy szeretném újra hallanai magamat.

Mindez arról jutott az eszembe, hogy Pintér Róbert a blogján leír egy kerekasztal beszélgetést, amelynek a témája a következő: A tartalom a webre megy, de hol az üzleti modell?

Elképzeltem azt a vállalati értekezletet, amikor egy újító lelkületű munkatárs előhozakodik egy olyan hirdetési rendszerrel, mint az AdWords lett: a hirdetések utáni fizetés kattintás alapú, de nem fix az ár, hanem a hirdetők licitálhatnak arra, és ráadásként minél hatékonyabb egy hirdetés, annál olcsóbb is az egy kattintás díja.

Persze nem most, hanem még az AdWords előtt. Elképzeltem, és elképzeltem a reakciókat is:

- Miért térjünk el a megjelenés alapú árazástól, mikor az már bevált?

- Túl nagy a kockázat, a bannerre is keveset kattintanak!

- Ki akarna szöveges hirdetést, amikor máshol bannert vehet?

- Mi az, hogy olcsóbb a hirdetés, ha jobban teljesít? Inkább drágább legyen!

- Hogyan lehet ezt számlázni? Hát még tervezni se lehet a bevételt!

- Majd jönnek a kis összegű hirdetések, hogy fogjuk ezt kezelni?

- Nem fektetünk pénzt és fejlesztést ilyen bizonytalan projektbe!

- Úgyse tanulja meg a piac ezt a megoldást...

- A konkurencia se így csinálja, talán nem véletlenül.

Lehetne még sorolni, hiszen mi tökéletes nemzet vagyunk, ha arról van szó, hogyan NE csináljunk valamit. Persze, ha azt kellene sorolni, hogyan működne az ötlet, hogyan lenne ez jó vagy jobb, akkor már nem vagyunk annyira tökéletesek.

Ilyen világ ez.

A banner eredetileg nem volt más, mint Az Internetes Hirdetés. Vagyis nem igazán használt senki más megoldást, csak a bannert. Így aztán minden oldalon, amelyik pénzt akart keresni, találkoztunk bannerrel, sőt találkozunk vele a mai napig.

A banner ebben a tekintetben nem változott, ma is internetes hirdetés, de már nem ez az über lap a pakliban, sőt, van olyan leosztás, amikor a banner nélkül is nyerhetünk. Vagyis a banner mára túlhaladott?

Amióta behatóbban foglalkozom a marketinggel, egyre jobban látom, hogy vannak kiemelten speciális területek. Olyan területek, ahol az általános tudás nem elég, sőt, néha nem is kell, hanem a szakterület saját szabályai érvényesek. Ezek általában olyan területek, amelyek vagy törvényi, vagy technológia vagy emberi okok miatt térnek el a nagy átlagtól. Az egyik ilyen terület a turizmus.

A turizmus az interneten is teljesen máshogy működik, mint más szolgáltatások.

Érdemes direkt ehhez értő keresőoptimalizáló specialistát keresni hozzá, meg kell tanulni a nyelvezetet, a felhasználói szokásokat. Persze vannak triviális dolgok, de akkor is kell a szakmai tapasztalat, ami elsősorban azzal szerezhető meg, ha valaki ilyen területen dolgozik. Én nem dolgozom ilyen területen, és bár sok embert ismerek, akikről tudom, hogy szakmailag értik ezt a világot, eddig mégsem tanultam eleget.

Ezért is kerestem olyan forrást, ahonnan kaphatok célirányos információkat, híreket, és akár tippeket is. Ez a forrás pedig a C-Travel.hu utazási portál, illetve az ehhez (és az Indához) kapcsolódó Ongo közösségi oldal. Mostantól a blogon tőlük származó információk is megjelennek egy kölcsönös megállapodás eredményeként, remélem mindenki örömére.

Kezdjük is mindjárt érdekes és általános megállapításokkal:

A C-Travel.hu, az Index.hu utazási mellékletének tapasztalatai azt mutatják, hogy (a telekommunikációs és a bankszektor után) a turisztikai szolgáltatók is egyre nagyobb figyelmet szentelnek az online megjelenéseknek. Az Ongo.hu novemberben és decemberben - több, mint 10.000 felhasználó körében - végzett felmérése azt mutatta ki, hogy a megkérdezettek 63%-a saját maga szervezi utazásait, sőt 61% -uk információforrásként is kizárólag az internetet (közösségi oldalakat, fórumokat) nevezte meg. Csak a C-Travel 2008-ban több, mint 34.000 ajánlatkérést továbbított szerződött partnerei felé, míg ez a szám 2006-ban alig érte el a 20.000-et.

Számos hotel rukkolt elő új weblappal 2008-ban, melyek nagy része a korábbi flash-es túldizájnolt formákkal szemben jóval letisztultabb, áttekinthetőbb megoldásokkal szolgál és sokkal inkább az oldalon elhelyezett akciókra hívja fel a figyelmet, ezzel is ajánlatkérésre ösztönözve a látogatókat. Szállodai visszajelzések szerint az internetes kampányoknak és az új "csodafegyvernek", a SEO-nak köszönhetően átlagosan 40%-kal bővült a világhálóról érkező foglalások száma. A nagymértékű fejlődés egyik kulcsa, hogy a szálláshely szektorban kezd bevett gyakorlattá válni, hogy külön munkatárs foglalkozik az online foglalási rendszerekkel valamint a klasszikus internetes reklámkampányokkal.

A C-Travel adatai azt mutatják, hogy a szállodák egyre kevésbé elégszenek meg egy-egy "internetes szaknévsorba" való bekerüléssel, éves szinten - a büdzséjükhöz képest nagy arányban - sok milliós értékű megjelenéseket vásárolnak a weben. Az utazási irodák reakciója az online kihívásokkal szemben jóval lassabb ennél, elég ha csak az Utazás Kiállítás katalógus-tonnáira gondolunk. Persze itt is vannak azért pozitív irányú változások, a nagy utaztatók többsége tisztában van azzal, hogy az internet kikerülhetetlen eszköze az irodák marketingkommunikációjának. A költési hajlandóság azonban egyelőre kisebb. A legnagyobb gátat a webes megjelenések fejlődésében a "jutalék-orientált" gondolkodásmód, a humánerőforrás hiánya, a bonyolult árképzés jelenti, illetve az hogy az egyes felületek értékével sok esetben nincsenek tisztában a döntéshozók.

2009-ben az online erősödése várható mind felhasználói, mind hirdetői oldalról az utazási szektorban, hiszen a gazdasági válság okán a turisztikai szereplők elsőként marketingre szánt költéseiket fogják az elsők között optimalizálni, ami a célzott hirdetéseknek, a tematikus (utazási) oldalaknak és a költséghatékony megoldásoknak - vagyis az internetnek fog kedvezni.
 

Egyre többen használják az ETARGET rendszerét pénzszerzésre, úgy, hogy kihelyezik a hirdetéseket saját oldalukra. A viszonylag egyszerű regisztrációt követően aztán elég hamar kiderülhet, hogy bizony a hirdetések között olyan is van, ami nekünk nem tetszik.

Konkrétan én például útálnám, ha a konkurenciám hirdetése megjelenne a blogomon. Azt gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Szerencsére van megoldás, amelyet ilyen esetekben használhatunk. Ez pedig a hirdetők kizárása.

Tételezzük fel, hogy tényleg készül egy Elég Jó Magyar Kereső (EJoMaK). Tudja azt az alapvető dolgot, hogy ha beírunk egy szót vagy kifejezést, akkor releváns találatokat ad (ez persze nem annyira triviális, hiszen a releváns találat azért relatív fogalom, de ugye nem megoldhatatlan). A kérdésem itt következik: mit tudjon még egy magyar kereső?

Az definícióból következik, hogy a magyar nyelvű oldalakban és a magyar domain tartományban keres. De innentől kezdve van egy csomó lehetőség. Mik azok a funkciók, amik ha benne lennének, te biztosan használnád? 

Még tavaly, az IAB Magyarország megalakulása körül találkoztam az Adverticum A/4-es méretű fóliázott "szórólapjával", amin rajta voltak két oldalon a fontosabb banner méretek. Aztán erről valahogy elfelejtkeztem, de a napokban ismét megláttam egy ilyet, és innen már csak egy lépés volt, hogy elkérjem ezt pdf-ben, hogy kirakhassam mindenkinek.

A kérésemet tett követte: az Adverticum csinált egy szép kis oldalt, ahonnan le is lehet szedni az IAB méreteket. Leszedés után akár desktopon tartva, akár kinyomtatva hasznos lehet a webmunkásoknak! 

A január és a február mindig pénzügyileg nehéz kezdése az évnek. Bár a január még kicsit lendületben van az évvége miatt, de a február aztán igazi mélypont tud lenni.

Úgy tűnik, hogy a reklámipart már januárban elérte a mélybe zuhanás.

Először is, a nyomtatott sajtó jól láthatóan küszködik. Még olyan nagy cégek, mint a Sanoma sem tudja a szokásos módon megtölteni fizetett hirdetéssel a lapjait, nem beszélve az egy kiadványos kiadókról. Azt gondolom, hogy nem fogja mindenki túlélni az első negyedévet. Vagy legalábbis többen fognak padlót fogni, ahonnan nem lesz egyszerű felállni.

Nem annyira látványos, de kevesebb az óriásplakát is utcákon, rövidülnek a reklámblokkok és az interneten is inkább a barter hirdetések futnak.

Csöndes és szegény ez az időszak. Ez bizony egy gyönge kezdés erre az évre. 

A mai napi hajtás után így estefelé két szellemi táplálék is beesett az rss olvasómba, ami újdonság.

Az egyik a már sokak által megénekelt magyar Google AdWords blog (hehe tökmindegy hogyan linkelem, biztos nem ezen fog múlni a helyezésük a Google-ben). Még csak egy bemutatkozó bejegyzésnél jár, így senki nem maradt le semmiről, de talán nem kell kihangsúlyoznom, mennyire fontos és mennyire örömteli lépése ez a Google-nek. Várom az újabb bejegyzéseket, és remélem valódi viták is kialakulhatnak ott a szakmai kérdésekben.

A másik blog inkább egy hírgyűjtemény, de a jobb fajtából. A neve Netkutatások, és Sárközy Ildikó "FMCG Marketing Tanácsadó"-nő írja. Sok hír, eredeti nyelven, de magyar ajánlóval - nekem így elsőre olyannak tűnik, amit érdemes követni.

Sokan és sokat szoktunk beszélni a webkettőről, a közösségi megoldásokról, a szóbeszéd marketingről. Jól hangzó, szép ötletek: vonjuk be a fogyasztóinkat a kommunikációba, teremtsük meg a vírusreklámok terjedésének a lehetőségét, figyeljük a visszajelzéseket, blogoljunk, legyen Facebook regisztrációja még az atyaúristennek is.

Mert ettől jó lesz nekünk, mert szeretni fogják a cégünket, szívesebben és többen veszik a termékünket, a hibáinkat sem büntetik annyira, és különben is, Obama is ezzel nyerte meg a kampányt, és tessék, máris ő az USA 44. elnöke.

Dejó!

Ha Bloghus blogod van, és szoktál a címlapon lenni, akkor a sok látogató miatt a látogatottsági statisztika szépen elszáll. Látványos kiugrásokat okoz ugyanis a címlap, de ezzel el is torzítja a teljes statisztikát, hiszen az Indexről érkező látogatók jellemzően nem úgy és nem azt olvassák, amit a más helyről - pl. rss-ből - érkezők.

Ha használsz Google Analyticset (GA) - márpedig használj! -, akkor van arra lehetőség, hogy kiszűrd az Indexről érkezőket, és csak azt nézd meg, hogy címlap nélkül mi történik a blogodon.

Körbejárta már a blogok egy részét, de én se bírok szó nélkül elmenni az e-MaSa Vörös T. Károlyal, a Népszabadság és a Népszabadság Online főszerkesztőjével készült interjúja mellett. Megérne egy bejegyzést az is, hogy Vorák Anita először alákérdezget, majd szerkesztés nélkül (vagy legalábbis a szerkesztettség érzete nélkül) jelentette meg az írást, de ezt inkább átengedem a médiablogosoknak.

Van ugyanis elég más téma az interjúban is ahhoz, hogy legyen min szörnyülködni. Szily jól meg is írta ezt, de azért én is csócsálnám egy keveset, mert érdemes.

Először is, többször leírtam: mielőtt bármit csinálunk, tisztázni kell, hogy mi a célja annak, amit akarunk. Vagyis ha kampányt csinálunk, akkor az első lépés a cél meghatározása. Az azért is fontos, hogy ezek után tudjuk mérni, mennyire voltunk ügyesek. Vagyis mennyire teljesült a cél.

Aztán a másik fontos dolog, hogy ha egy sajtóterméknek csinál az ember reklámot, akkor azért az nem baj, ha legalább a főszerkesztőt és a szerkesztőség egyéb vezetőit tájékoztatjuk a célról, meg úgy általában a kampányról. Ez azért is fontos, hogy ha a kampány sikeres, és emiatt mondjuk érdeklődik valaki az adott sajtótermék iránt (ha újság, akkor megveszi, ha portál, akkor megnézi, etc.), akkor azt kapja, ami miatt megnézi. Jelesül: jöjjön át az üzenet a reklám után is. Mert egyébként - már elnézést, de - szart sem ér a kampány, hiába adunk ki rá sok pénzt, hiába sikeres, úgyse fog megtartani senkit.

És akkor most ezek után nézzük csak:

– Kik olvassák most a Népszabadság Online-t, és kiket szólítanak meg a tegeződő óriásplakátok, az a reklámkampány, ami az átalakítást kíséri? 

– Én nem tudom, kiket szólít meg.

Fordítom: a főszerkesztő nem szerkeszti úgy a lapot, hogy átjöjjön az üzenet a tartalomban is.

– Kiket szeretne megszólítani? 

– Nyilván a Népszabadság olvasóinál fiatalabbakat szeretné megszólítani. Nem vagyok reklámszakember, erről a kampányról nem tudok semmi különöset mondani, egyelőre még azt sem tudom, mennyire eredményes.
 

Nyilván fogalmasa sincs Vörös T. Károlynak, úgyis mint a Népszabadság és a Népszabadság Online főszerkesztőjének, hogy mi a kampány célja. Gratulálok.

– Kik olvassák most a Népszabadságot és a Népszabadság Online-t? 

– A Népszabadságot, mint a világ összes nagy politikai lapját általában, az ötven év felettiek olvassák jelentős számban. Érdekes, hogy a 18 és 25 év közöttiek körében valamelyest nőtt az olvasottságunk. A középgenerációban, tehát a 30 és 50 év közöttiek körében vannak gondjaink, arra kellene koncentrálnunk. A Népszabadság olvasói között egyébként az országos átlagnál több a diplomás és az érettségizett.
 

Hoppá. Figyeljünk a kérdésre, majd nézzük a választ. Csak a printre válaszolt, az online-ra nem! Azaz válaszolt a nehezebb kérdésre, de a könnyebbre nem. Ugyanis az online olvasóinak az összetételére még akár napi szintű mérés is van (lásd a Rabbitblog vonatkozó bejegyzéseit). Ez számomra azt jelenti, hogy vagy nem tartja fontosnak az Online-t a főszerkesztő, vagy nem is ismeri az adatokat, mert még nem látott olyanokat. Vagyis úgy szerkeszti fő a Népszabadság Online-t, hogy gőze nincs az olvasókról. Hát...

Aztán kb. ettől a ponttól kezdve az online halott, csak a printről van szó. Még itt is:

– Most lát olyan hibákat, amiket még ki kell küszöbölni? Mit lehet tenni, hogy javuljon az eredmény? 

– Nagyon sok olyan hiba van, mint például a nyelvhasználat, a nyelvhasználat korrektsége, a helyesírás, amik mellékesnek tűnhetnek, de én nagyon fontosnak tartom, hogy egy újság ezekben a kérdésekben megbízható legyen. Itt rengeteg dolgunk van még. A pártpolitikát visszaszorítottuk, és a társadalmat kell nagyon erőteljesen bemutatni. Minden olyan cikk, amiben megpróbáljuk nem egyszerűen csak madártávlatból leírni a jelenségeket, hanem odamegyünk, és megismerjük a viszonyokat, sokkal elevenebbé, élőbbé teszi az újságot.
 

Semmi utalás nincs arra, hogy mit kéne az interneten tenni. Semmi utalás nincs arra, hogy az online és offline megjelenések közt valamilyen kapcsolatra volna szükség. Semmi olyan javítandó terület, ami arra utalna, hogy a szerkesztőség mostmár integráltan működik.

Tudom, hogy sok pénzt költött a Népszabadság arra, hogy az online területen otthon legyenek. Tudom, mert tavaly nyáron én is tartottam náluk előadást a webkettőről és a blogokról. Mégis, úgy látom, ha a főszerkesztő így gondolkozik, akkor nem kell csodálkoznunk azon, hogy a Népszabadság Online sehol nincs a netes lappiacon.

A szomorú az egészben az, hogy nagyon sok itt a "lehetett volna". Nagyon sok az olyan kihasználatlan lehetőség, ami komoly szereplővé tehette volna a Népszabadságot az interneten is. És az, hogy ez nem történt meg, nem elsősorban a körülmények szerencsétlen összjátéka, nem elsősorban az erős konkurencia, hanem személyi inkompetenciák miatt alakult így. Hiába az ordító hozzá nem értés, hiába a látható hibák, nincs következmény.

A Népszabadságnál az Online nem fontos.

Ott hagytam abba, hogy a gif szépen háttérbe szorult, és a flash vált a bannerek meghatározó formátumává. De mi ennek az oka? Mi is ez a flash dolog?

Kezdjük ott, hogy a kép megjelenés, mint amilyen a gif is, elsősorban statikus valami. Vagy statikus és nem változik, vagy statikus képek sorozata (mint a mozgó gif vagy a mozgó jpeg - az mpeg). Ez egyrészt azt jelenti, hogy csak lineáris mozgás mutatható be (időben előremutató), másrészt azért ez kép illetve képek sorozata, ami miatt a minőségtől függ a mérete: jó minőség nagyobb tárhely méretet jelent, ami nagyobb letöltési idő. Ugyanez az igaz a hosszra is: ha hosszú, akkor nagy a tárhely igény is.

Ezzel szemben a flash nem képformátum. Sőt, nem is dokumentum: a flash egy program. Egy olyan program, amely elsősorban grafikus megjelenítést valósít meg. Ha leszűkítem az alapötletre, akkor a flash vektoros megjelenítést tesz lehetővé.

Vagyis a képeket vonalakból rakja össze. Mint azok a képek, ahol számokat kell összekötni vonallal. Ennek több előnye van: csak a pontokat és az összekötés szabályait kell megjegyezni, plusz a kitöltő színeket. Emiatt kisebb helyfoglalás, ráadásul ha nagyítjuk, az nem jár minőségromlással. Tehát a flash egy olyan futó alkalmazás, amely az előre megadott szabályok szerint megjelenít képeket, majd azokat a képeket képes mozgásra bírni: vagyis animálni.

Mivel ez egy program, ezért még más dolgot is tud. Például lehet bele elágazásokat tenni, vagyis ha a megfelelő helyre kattint valaki, akkor mást csináljon, mint egyébként. Vagyis már nem kell csak lineráisan gondolkozni, van lehetőség elágazásokra is. Később igazi kis médialejátszó is lett a flashből: egyéb program nélkül külső videóforrást is meg tud jeleníteni (így működik pl. a YouTube is).

A fentiek elsősorban előnyök. Hogy mik a hátrányok? Hát az, hogy a flash egy program. Kell hozzá olyan kiegészítés a böngészőhöz illetve az operációs rendszerhez, ami ezt lefuttatja. Ez egyrészt azt jelenti, hogy ez nincs mindenkinek, másrészt azt, hogy több erőforrást igényel, mint a kép megjelenítése. Főleg, ha a flash program rossz: képes úgy leterhelni a gépet, hogy látványosan lassítja azt.

Vagyis az alapvetően kis erőforrás igényű böngészést lassíthatja, akadályozhatja.

De a fentiek alapján azért látszik, miért lett a flash mára a banner fő megoldása: viszonylag kis tárhely méret mellett látványos akciókat lehet benne megjeleníteni, ráadásul képes interakcióra is. Nem véletlen, hogy 2000-ben, amikor az Index.hu bevezette a 330x247 pixeles formátumot, akkor nem a ma megszokott billboard nevet kapta, hanem a microsite nevet.

Ez tehát a flash, amit pl. a hazai gépek közel 98%-a használ. Az Adverticum novemberi mérése alapján pedig így oszlik meg a verziók elterjedtsége:

Vagyis tudd, hogy mi az üzeneted. Az utóbbi időben több olyan céggel is találkoztam, amelyiknek egészen elfogadható szolgáltatásai vannak, de a kommunikációjuk legnagyobb hibája, hogy maguk sem tudják, mit akarnak. Persze mindig van, amit éppen akarnak, de ez az "éppen akarás" folyamatosan változik, attól függően, mi tűnik éppen érdekesnek, hatékonynak, aktuálisnak.

A rövidtávú előnyök miatt egész egyszerűen nincsenek hosszabb távú célok. Vagy ha vannak is, nem azok megvalósítására törekednek. Ilyenkor van az a megoldás, hogy meg kell próbálni kigyomlálni a vadhajtásokat.

Első lépésként meg kell határozni a (hosszú távú) pontos célt. Aztán pedig megnézni, mit is csinál a cég, mi is történik, és egyenként eldönteni, mi kell és mi nem. A döntés attól függ, mi segíti a cél megvalósulását és mi nem segíti azt. Ami nem segíti, az megy a kukába. Ami segíti, az első körben maradhat.

De lehet, abból sem minden. Fontos, hogy koncentrálni tudjunk a cél elérésére. Fókuszálnunk kell rá. Ha ezt el tudjuk érni, akkor sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy el is jussunk a célba.

Amit ha jól határoztunk meg, akkor nyertünk is. Sikeres lett az, amit kitaláltunk.

Amikor arról beszélek egy ügyfélnek, hogy a blogokkal foglalkozni kell, akkor nemcsak arra gondolok, hogy írni kell saját blogot és azt "gondozni". Hanem arra is, hogy figyelni kell a többi blogot, nem írnak-e benne a cégünkről.

Oké, figyeljük a blogokat. De mit tegyünk akkor, ha találunk valami ránk nézve negatív dolgot? Elvileg sokat tehetünk: reagálunk rá ott helyben, töröltetjük ha veszélyesnek érezzük, megpróbáljuk a hitelességét megkérdőjelezni más fórumokon, vagy nem is foglalkozunk vele.

A fentiek közül mind lehet jó megoldás és mind lehet rossz megoldás is. Ehhez kell egy kommunikációs szakember, hogy eldöntse, melyik a jó.

Javaslom a TV2 vezetőinek, hogy keressenek már egy megfelelő PR céget, olyat, amelyik ért az internethez és a válságkezeléshez is. Elnézve az elmúlt év "sikertörténetét", egyébként is rájuk férne. Vagy ha van ilyen céggel kapcsolatuk, akkor ki kellene kérni a véleményüket, és hallgatni is arra. És mégegy fontos javaslat: ne a kicsinyes bosszú és ne a jogi osztály legyen a kommunikáció megalkotója.

Mert az, amit a TV2 most csinált, tökéletes példája a rossz kommunikációnak. A hozzá nem értésnek. A dilettantizmusnak, igen.

Igen, a TV2 szennyesét kiteregető blogról beszélek. Az eseményeket Szily Laci jól összefoglalja, én nem is írnám le, aki nem tudja miről van szó, ott megtalálja.

A lényeg mégis: azzal, hogy kvázi betiltott egy blogot a TV2, sikerült egycsapásra két dolgot elérnie: hitelessé vált és érdekessé.

Mert lássuk be, egy blog igazából nem az a forma, aminek a tartalmát azonnal elhisszük. Főleg akkor nem, ha a stílusa "sajátos", tartalma személyeskedő, és egyébként is nehezen ellenőrizhető. Az ilyen tartalmú blog sorsa az, hogy sokan megnézik, hümmögnek, majd elfelejtik. Ez van mindaddig, amíg valami pozitív visszajelzés nem jön: igen, az ott leírtak igazak.

Az emberi elme furcsa felépítésű ám. Már gyerekként megtanuljuk, hogy ami tilos, az érdekes. Amit nem szabad, az biztos jó. Nem lehet szeszt inni? Ki kell próbálni! Nem szabad füvezni? Főleg érdekes! Büntetnek is miatta? Naná, még izgalmas is!

Betiltanak egy blogot? Naná, hogy érdekel, mi volt ott. Szidják a TV2 vezetését, és ráadásul ők tiltatták be? Akkor biztos, hogy igazat írt a blog!

Tessék, itt a pozitív visszajelzés. A TV2 megcsinálta. Hitelesítette.

Gratulálok.

Manapság a bannert mindenki a flash technológiával azonosítja, pedig ez egy olyan általánosítás, ami több ok miatt sem igaz.

Először is, nem minden banner, ami flash, másrészt nem minden banner flash formátumú. Az előbbire egyszerű példa, hogy flash-ben magyarázó képeket, videókat, logókat is felraknak az oldalakra. De a másik kijelentésre nézzük, milyen lehetőségeink vannak!

Az első bannerek egyszerű kép formátumúak voltak. Ennek több oka is van: egyrészt '93-ban még sehol nem volt a flash formátum, ugyanis 1996-ban alkották meg. Másrészt az akkori gépek nem is igazán voltak sem szoftveresen, sem hardveresen felkészítve egyéb formátumok megjelentetésére.

Vagyis lehetett bannert készíteni jpg-ben és gif-ben. A jpg nem nagy, ámde szép színes (akár 16 millió szín is lehet), míg a gif nem annyira színes (max. 256 szín), ámde van animálható változata is. Azaz statikus megjelenésre ott volt a jpg, mozgásra pedig a gif.

És akkor máris érthető, hogy miért a gif (Graphics Interchange Format, 1987-ben lett kitalálva, tehát még a html előtti időkben!) lett a nyerő: a mozgás öröméért.

Ugyanakkor főleg a kezdeti években (1993-2000 közötti időszakról beszélek most) nagyon fontos volt a kis méret. Innen is van a mai napig fennmaradt 25 k-s korlát: egy ekkora banner még lejött modemmel is (mondjuk 33,6 k-s modem már gyors volt '96-ban, amikor először előfizettem internetre...). Gondoljunk bele: 25 kbyte-ban csak képek, de abból több egymás után, hogy mozogjon is! Hát, kreatívnak kellett lenni. De legalább ezek a bannerek a sávszélességen és a figyelmen kívül mást nem vontak el, hiszen a futtatásukhoz nem kell külön program (nem úgy, mint a flash vagy a java esetén pl.).

Aztán ugye a kilencvenes évek második felére megjött a Java formátum, és készültek is ilyen bannerek - de ezek nagyon megfogták a gépeket, így hamar leszoktak róla a cégek (hál'isten). Összetettebb bannereket lehetett html-ben csinálni, de az sem volt túl érdekes, nem sok lehetőséget nyújtott. Így elég hamar ráugrottak a kreatívok a flash formátumra, ami akkoriban nem volt annyira elterjedve, de mégis több lehetőséget nyújtott, mint a gif. De egy hosszú-hosszú átmeneti időszakban a kétfajta banner együtt élt.

Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy voltak ilyen meg olyan bannerek, hanem vagy gif banner készült, vagy gif ÉS flash banner. Vagyis minden flash bannerhez készült egy gif változat is, és akiknél nem jelent meg a flash (mert pl. nem volt erre képes a böngésző), ott a gif változat jött le. Sőt, ez az opció a mai napig benne van az adserverekbe, azaz máig lehetséges megoldás. Vannak, akik élnek is ezzel.

Aztán úgy 2001-2002. környékén a gif lassan eltűnt. Mára inkább érdekesség, nem számolnak vele komolyan a kreatívok. A gif csendben nyugdíjba ment.

...ha kell. Az esetek nagy részében az interneten el lehet érni a kereskedelmileg fontos célcsoportokat, de vannak kivételek. Egészen pontosak akkor vannak kivételek, ha a célcsoport mellé olyan konkrét cél is társul, ami már nem valósítható meg.

Ha például a mikrovállalkozásoknak akarsz eladni valamit, akkor irány az internet - menni fog. De ha a középvállalkozásoknak, vagy a nagyoknak akarsz valamit eladni, akkor arra nem való az internet. Pontosabban közvetlen értékesítésre nem való. Ilyen esetekben az internet háttérnek jó, arra jó, hogy plusz információkat közöljünk, de maga az eladás jellemzően személyesen történik.

Én úgy tapasztaltam, még adatbázis építésben sem igazán hatékony az internet ezen a szegmensen.

Igaz, egy webáruház esetében lehet, hogy valami nagy cég ott veszi meg a neki fontos dolgokat. De legyen ez a kivétel, ami csak erősíti a fenti szabályt!

Azaz ha az ügyfeled azt kéri, hogy a nagycégekre pozícionált termékét ugyan adjuk már el közvetlenül interneten keresztül, akkor mondj bátran nem-et. Mert ne feledjük a mondást: akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek néz! Márpedig az internet nem kalapács, és a kommunikációs és üzleti célok főleg nem szög-szerűek, nemigaz? 

Biztosan tudnom kellene, ki az a Dundika, de fájdalom, én ezeket a címlapcsajokat és egyéb szórakoztatóipari munkásnőket remekül keverem. Egy biztos: sokan vannak, akik ismerik. Sőt, ahogy kinéz, sokaknál napi "olvasási élményt" is okoz a kis hölgy.

Történt ugyanis, hogy a Blikk.hu a megújulása részeként tavaly decemberre készített egy olyan hírolvasót, ahol Dundika kínálja a híreket. Ezt a hírolvasót pedig egy hónap alatt 40 ezren töltötték le! A Blikk.hu egyébként is domborított az elmúlt egy évben, megduplázta a látogatók számát. Sikerszámok erre, akiket a részletek is érdekelnek.

Mi pedig vonjuk le a tanulságot: a csöcsös kártyanaptárok és vetkőzős tollak országában alulöltözött nőkkel továbbra is szép eredményeket lehet elérni.

Minőség? Pontosság? Alaposság? Hát hol van ezektől a számoktól például egy Zona.hu? A nyerő megoldás a bulvár és persze a csöcs-pina-celeb triumvirátus. Előre a minőségi mennyiségi újságírás útján!

Érdekes dolog ez a hype jelenség: olyan, mint a divat, de valahogy más a ritmusa. Egyrészt rövidebb a felfutása, másrészt hamarabb el is hal. És hát emiatt sokkal kisebb a másodlagos, később visszatérő hatás.

De amit éppen felkap egy közösség, "meghypeol", az nagyon könnyen a 10 perc hírnév állapotába juthat. Később pedig élhet a szép emlékekből. Ugyanakkor ez a hype jelenség vicces is tud lenni, amikor olyanok kapnak fel valamit, akiktől ezt nem várná az ember.

Most például meglepve látom, hogy a hazai és nemzetközi geek közösség mennyire rácuppant a Windows7 bétára. Az MS ugyanis letölthetővé tette a Vista utódját, és azóta mindenki arról beszél, hogy éppen sikerült-e letölteni, vagy van-e már az installáláshoz kulcsa. 

Azt kell gondoljam, ez a hype direkt történt. Egyrészt látszanak jelei (Microsoftos emberek aktivitásai), másrészt láthatólag nem történik semmi olyan lépés a Microsoft felől, amivel ezt a jelenséget akadályozná. Nem, nem arra gondolok, hogy tiltaná, hanem arra, hogy Steve Balmer nem nyilatkozik hülyeségeket, és nincs tele a postafiókom örömködő sajtóközleményekkel (Kelt közben mondja, hogy ilyet egyébként sem szoktak küldeni, ez most meglepett, pozitívan).

A Microsoft most ügyes. Sikerült olyan hírverést csinálnia a következő operációs rendszere körül, amilyen eddig csak az Apple-nek jött össze. Persze a puding próbája a következő napok lesz: ha a "meghypeolt" geek közösségnek tetszeni fog a Win7, akkor tényleg elég lesz majd csak annyit mondania az MS-nek, hogy na mostantól megvehető a cucc, és kap akkora ingyen reklámot, mintha a SnowLeopardot vezette volna be.

Az USA legnagyobb online hirdetői a költések alapján, 2008. október. Az adatok a TNS Media Intelligence-től származnak.

Egyik korábbi ügyfelem évek óta jó helyen van a Google-ben a neki fontos szavakra. Első oldal első felében, 3-4-5. helyen jellemzően. Jönnek is a látogatók, és rendelnek folyamatosan, azaz működik a dolog.

Közben felébredt a konkurencia, és egyik hétről a másikra lecsúszott a weboldal az oldal aljára, sőt, a második oldal elejére, úgy 9-12. helyre. Persze érthető is, az ügyfelem kicsit elaludt, a konkurencia meg ügyes volt. Persze rögtön jött a kérés, hogy "csináljunk valamit", és gyorsan, hiszen kell az üzlethez a látogatottság. Ugyanakkor a keresőoptimalizálásban a "gyorsan" is heteket jelent.

Természetesen elkezdtünk csinálni "valamit" (konkrétan: javíttattunk néhány linket és elhelyeztünk újakat), illetve belekezdtünk hosszabb távú dolgokba is, de tudtuk, ebből nem lesz azonnali eredmény. Ezért azt javasoltuk, indítsanak a Google-ben a fontos szavakra kampányt. Ennek a költsége néhány tízezer forint volt, és mivel gyakorlatiag konkurencia nélkül futott a hirdetés, így nem is volt magas a kattintási díj.

Közben pár hét után a természetes találatok között visszakerült a weboldal a korábbi helyére, így már "csak" az a dolgunk, hogy ezt megerősítsük, hogy később ne legyen hasonló nagy zuhanás.

A látogatottsági grafikon érdekesen alakult: sem a megelőző hónapokhoz képest, sem a tavalyi ugyanezen időszakhoz képest nincs látható változás, azaz a PPC kampány pont tudta a SEO-t ellensúlyozni, és a plusz költség 50 ezer forint alatt volt.

A tanulságok? Először is, a keresőoptimalizálás mindenképpen folyamatos legyen, nem szabad leállni, főleg nem évekre. Ha mégis baj van, akkor a PPC átmenetileg gyors segítség lehet, és érdemes élni azzal.

Egyébként ez a cég is egy példa arra, hogy ma Magyarországon a SEO-t lehet kicsiben is csinálni, hiszen alig van konkurencia, de amint változik a helyzet, rögtön borulhat minden. A kicsi és nem túl ügyes konkurencia miatt éri csak meg jobban a SEO, mint a PPC, különben már aránytalanul sokat kellene a jó helyezésekre költeni - így viszont a PPC jelenleg drágább lenne, mint a SEO.

Az első banner idén lesz 16 éves. 1993-ban indult az első kereskedelmi weboldal, a Global Network Navigator, és ott is jelentek meg az első bannerek. (Az első hirdető egy jogi cég volt, a Heller, Ehrman, White and McAuliffe. Ehhez képest idehaza most január 1-től van lehetőségük az ügyvédeknek hirdetni...)

Érdekes egyébként, hogy a GNN-t jegyző Tim O'Reilly a mai napig fontos szereplője a kereskedelmi internetnek, például az ő nevéhez köthető a web 2.0 kifejezés is.

A banner úgy 2000-ig szinte az egyedüli komolyabb hirdetési megoldás volt, de népszerűsége a mai napig töretlen. Hogy miért, és hogyan változott a szerepe, erről majd még fogok írni. Valamikor a kezdetekkor kialakultak a standard banner méretek, és aki online médiával foglalkozik, az nagyon hamar meg is tanulja ezeket. Az viszont már kevésbé köztudott, hogy a standardizálás elsősorban az IAB nevéhez fűződik. Így aki saját tartalomszolgáltatást csinál és nem akar kicseszni a hirdetőivel, az »innen« leshet méreteket. A hazai gyakorlatról majd később...

A lényeg tehát, hogy a banner az első komolyabb próbálkozás arra, hogy internetes tartalomszolgáltatással pénzt kereshessünk. Azóta sincs ennél népszerűbb megoldás, és bár többen temetik, én azt gondolom, még hosszú évekig fontos és meghatározó reklámforma marad.

Amikor elindult a Google-ben a Keresési javaslat funkció, már tudni lehetett, hogy vannak árnyoldalai is. Hiszen ez is egy program, nem emberi értelem, így triviális dolgokat is félreérthet a rendszer. Mondjuk olyan nagy baj nincs ebből, hiszen az ember értelmez, és nem kell kattintania kapásból a javasolt a keresésre. Az mondjuk már érdekesebb kérdés, hogy képes így hirdetést is kirakni a Google, ha akarom, vagyis a kvázi elgépeléseket is "eladja".

A TurulMemén viszont sikerült egy olyan hibát megosztania valakinek (jelentkezzen, ki volt az, már vagy tizen megosztották, nem tudok, ki a forrás...), ami kicsit elgondolkoztat. Egyrészt nagyon szeretnék ilyen ajánlott keresés lenni, másrészt ez szerintem több, mint ciki. Íme a screenshot, ami okozhat még pár embernek kínos perceket:

Belevágván e havi témánba, legyen az első egy fogalom-magyarázat: az online marketingben a banner nem zászlót jelent. Az online marketingben bannernek nevezzük azokat a hirdetéseket, amelyek képi megjelenést valósítanak meg. Azaz álló vagy mozgóképek, és van konkrét pixel méretük. Ennyi. Más dolog nem kell ahhoz, hogy bannernek nevezzük. Szintén képre épülő megjelenés még a szponzoráció is, annak rengeteg formájával, de ott jellemzően valamilyen banner és logó vagy szövegmegjelenés ötvözetéről beszélhetünk.

Tehát a banner az a hirdetés, ami megjelenik nekünk a különféle portálokon. Miután ezt tisztáztuk, a következő részben kicsit történelmezünk!

Még nem írtam róla, de volt 2008-nak egy érdekes és szerintem fontos eredménye, ez pedig a blogok helyzetének a változása. Az első nagyobb hazai blog-hype 2006-ra volt tehető. 2005 végén indult a Blogter, 2006-ban lett tényező a Blog.hu, rengeteg blog indult különféle témában, konferenciákon, magánbeszélgetésekben, de egyetemi előadásokon is téma lett a blogolás. Aztán persze kiderült, hogy a mennyiség nem járt együtt a minőséggel, sok induló blog elhalt, sok olvashatatlanná vált, és bár jópáran megmaradtak (megmaradtunk), de 2007-re valahogy lendületet veszített ez az egész dolog.

Aztán még 2007-ben az Index címlapra emelte a (bloghus) blogokat, és elindult az a folyamat, hogy új rovatok helyett tematikus blogok indultak, mintegy Index tartalomként. Ezzel az új lendülettel 2008-ra eljutottunk oda, hogy ismét érdekes lett blogolni. Ennek a folyamatnak lett mintegy záróakkordja a Blogter megújulása is. Azé a Blogteré, amely valódi üzleti szemlélettel kezdte a szolgáltatást, és amelyik "meghonosította" a blogokra épülő címlapot is.

A változás csöndes, de kézelfogható. A még 2005-ben, a Bizblogos társaságban megfogalmazott célok kezdenek megvalósulni: komoly szakmai reputációval rendelkező emberek is blogolnak, vannak értelmes írások és témák sok területen, ugyanakkor rengeteg önkifejező, művészi blog is született, születik. Sőt, a bulvár is megtalálta a helyét, és már nemcsak szexszel lehet hirtelen letöltésszámot generálni, hanem olyan értéktelenebb kevésbé fennkölt  tartalmakkal, amely a pletykákra, celebekre, megbotránkoztatásra épülnek. Ráadásul külön műfajként meglepően erős szegmens lett a fogyasztóvédelem, sokan gondolják úgy, hogy ki kell írni a panaszukat, legyen szó hipermarketről, tömegközlekedésről vagy pénzintézetekről.

A blogok mára a mindennapok részévé váltak, kevesebb lenne a hazai internet nélkülük. Ez azt is jelenti, hogy már komoly kampányok futnak (néha) blogokon is, az ügynökségeknél már nem a blogok használatának a ténye a kérdés, hanem a használat módja, és ráadásként olyan helyeken is megjelentek blogajánlók, mint a korábban eléggé konzervatív vonalat vivő Kreatív Online (igaz, itt a váltásban biztosan benne volt a tulajdonosváltás és néhány friss, fiatal újságíró is). És akkor nem is beszéltem arról, hogy a Blog.hu megmutatta azt is, hogy nem eretnek gondolot az állandó reklámmegjelenés és a pénzkereset sem (igaz, ez a legingoványosabb terület még mindig).

És itt van kétezerkilenc, új reményekkel. Ami egyértelműen látszik, hogy van egy nagyon erős igény arra, hogy a (hirdetők számára értékesebbnek látszó) blogokat valaki (vagy valakik) összeszervezzék, és felkínálják hirdetési felületként. Hogy ez egy új sales house lesz, vagy egy-két régi fog rávetődni, esetleg valamelyik tartalomszolgáltató szervezi meg, még nem látszik. Egy biztos: valami fog történni. Érdekes év lesz tehát az idei, hiszen talán 365 nap múlva már tudni fogjuk, tényleg van-e pénz a blogokban, vagy marad a lelkesedésből írók játszóterének.

A fentiek után talán nem meglepő, ha azt mondom, megerősítést kapott az a régi kijelentésem, hogy a blog nem napló. A blog sokkal több, mint egy napló. A blog egy életforma. Amatőröknek, és talán profiknak is.