Onlinemarketing blog

 Az USA legnagyobb online hirdetői a költések alapján, 2008. november. Az adatok a TNS Media Intelligence-től származnak.

Lehet, furcsának hat ez a kérdés, de ha belegondolunk, azonnal van rá három lehetséges válasz:

• a megrendelőnek
• a felhasználónak, aki az oldalra jön
• a Google-nek

Szóval, kinek? Könnyű azt mondani, hogy a megrendelőnek ne, hiszen nem ő a célcsoport (szinte biztosan), hanem a felhasználó. Node a pénzt a megrendelő adja, és ha neki nem tetszik, akkor nem fogja adni. Még akkor is így van, ha értelmes és okos a megrendelő.

Az egy jó válasz, hogy a felhasználónak. De vajon ismerjük a felhasználóinkat? És ha igen, és több csoportot is tudunk definiálni, akkor a legokosabbaknak vagy a legügyetlenebbeknek? Nem mindegy! Sőt, a weboldallal még azt is megtehetjük, kizárunk csoportokat. Például a nagyobb gyerekek elolvassák a menüpontokat, de a kicsik nem (hiszen nem tudnak olvasni). És ez csak egy piciny példa a lehetséges trükkökből.

Manapság nagyon sokan mondják azt, tervezzük úgy a weboldalt, hogy a Google szeresse. Hiszen akkor majd jól megtalálnak bennünket a felhasználók, és az mennyire sok üzletet fog hozni! Nos igen. A Google fontos, de nem mindenáron fontos. Ha a weboldalunk célja miatt például a keresőforgalom nem létszükség, akkor bátran csinálhatjuk úgy az oldalt, hogy az elsősorban a felhasználónak tessen.

Szóval, melyik a jó válasz? Talán az, hogy mindhárom. Egy jó weboldal elsősorban a felhasználónak készül. Olyannak kell lenni, hogy a meghatározott célunkat teljesítse, és ehhez az kell, hogy a felhasználóink tudják használni. A legügyetlenebbek is! De ezt úgy kell megvalósítanunk, hogy közben a Google is szeressen bennünket, vagyis tartsuk be az alapvető keresőoptimalizálási szabályokat, és ahol kell, kössünk kompromisszumot. Két dologra figyeljünk: ne csaljunk és ne hibázzunk (ne csináljunk olyat akaratlanul, amiért büntet a kereső).

No és a megrendelő. Őt a legnehezebb úgy kezelni, hogy a fentiek ne sérüljenek, hiszen még az utolsó pillanatban is jöhetnek zseniális ötletek, amikről hamar kiderülnek, hogy maximum egy takarék-láng-elme lenne büszke rá. Nekem a megrendelőkkel szemben két dolog vált be. Egyrészt nagyon logikusan és didaktikusan, folyamatosan bevonva találjuk ki a weboldalt, így úgy érzi, benne vannak az ő gondolatai is (nemcsak úgy érzi, jellemzően úgy is van).  Másrészt a kezdetektől őszinte vagyok. Kegyetlenül őszinte. Vagyis megmondom, ha valami nem jó, ha valami szerintem butaság. Mivel azért fizetnek, hogy tanácsot adjak, ezt rendre el is fogadják, sőt, meg is szokták köszönni.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a website ergonómiának az a lényege, hogy használható oldalt csináljunk. Olyan oldalt, ahol nem tévednek el a felhasználóink és megtalálják mindazt, ami kell nekik. Ugyanakkor a fenti szempontok is fontosak a tervezésnél.

Mára mennyire nem használt szó ez a kollektíva. Helyette közösséget szokás már mondani, de azt meg annyira sok dologra használjuk, hogy kezd egyre jobban erodálódni. A kollektíva ráadásul elvileg többet is mond: nemcsak az egy helyen "levést", hanem egyfajta összetartozást. Másrészt a 40 évnyi kommunista-szocialista-kádárista rendszer adott egy plusz ízt, egy plusz jelentést ennek a szónak. Talán azért sem használjuk.

Illetve használjuk, ha beletesszük (kis módosítással) kifejezésbe. Például kollektív tudat, kollektív intelligencia. Ami vagy van, vagy nincs, végülis a szó szempontjából mindegy is, nem igaz? A kollektív intelligenciát egyébként is sokan megkérdőjelezik, és kollektív butaságnak nevezik inkább... rosszak a tapasztalataink.

Ettől függetlenül azért mégis érdekes, egy-egy csoport mit gondol a körülötte levő dolgokról. Például egy közösség mit gondol arról, melyik országot szereti és melyiket nem. Nem nevezném az ilyen eredményeket valódi kutatásnak, hiszen nem reprezentatív, vagyis nincs a teljes népességhez (vagy annak dedikált szegmenséhez) igazítva, de ettől még érdekesek az adatok, sokat elmondanak az adott kollektíváról, és ha elég nagy az elemszám, vagyis sok a válaszadó, akkor még kicsit általánosíthatunk is - bár tudományosan ez már nem védhető.

Ezért kell kicsit visszafogottan fogadni az olyan kutatásnak nem nevezhető szavazásokat, amiket weboldalak csinálnak. Ám bizonyos körlümények, és persze magas válaszadás mellett, sok dologra fel tudjuk használni az eredményeket. Ha ismerjük a válaszadók összetételét, érdeklődési körét, akkor annyira biztosan, hogy őket és a hozzájuk hasonlókat hogyan tudjuk megfogni, hogyan tudjuk célozni üzenettel.

Az Ongo.hu közösségi portálon tavaly év végén történt egy érdekes szavazás, amire 10 ezer fölötti klikkelés történt, így nem kevés ember véleményét tükrözi az eredmény.

Mivel az Ongo.hu egy utazásokkal kapcsolatos közösségi oldal, így a hazai utazók egy részének a kollektív véleménye is az eredmény, és ez alapján az alábbi dolgokat tudhatjuk meg:

• Magyarország legtisztább települése: Hévíz
• Magyarország legkoszosabb települése: Budapest
• Az a magyarországi település, ahova a legtöbben bármikor elköltöznének: Szentendre
• Az az ország, ahol a legszívesebben élnének: Svájc
• A legízletesebb nemzeti konyha: magyar
• Az az ország, ahol a legsegítőkészebbek a helyiek: Görögország
• Az az ország, ahol a legbarátságtalanabbak a helyiek: Szlovákia
• Az az ország, ahol a legjobb a közlekedés: Németország
• A legtisztább ország: Ausztria
• A legkoszosabb ország: Románia
• Az az ország, ahol a legszebb nők vannak: Magyarország
• Az az ország, ahol a legjobb pasik vannak: Olaszország
• Az az ország, ami csalódást okozott: Szlovákia

Érdekes és biztosan vitathatóak egyes válaszok, mindenesetre jól tükrözik a máshonnan is ismert sztereotípiákat. Így vélhetőleg az Ongo.hu összetétele is leképezi egy kicsit az általános véleményeket. Hát, lesz min gondolkodni az érintetteknek, úgy sejtem.

 

A februári témám, úgyis, mint tematikus hónap, a website ergonómia. Bár egyre többen beszélnek erről a témáról, mégis fontosnak érzem összefoglalni a legfontosabbakat ebben a témában is. Hogy miért? Lássuk csak.

Egy cég websiteja az interneten a cég maga. Ha valaki egy számára ismeretlen céget meg akar ismerni, akkor az első lépés az, hogy megnézi, mit mutat magáról az interneten. Vagyis egy olyan kép fog élni benne a cégről, amit az interneten lát.

Ha hirdetünk az interneten, akkor az esetek döntő többségében a weboldalunk a landing page, vagyis ide érkeznek azok, akik eljutottak odáig, hogy kattintsanak. Nem mindegy, hogy mit találnak a kattintás után!

Ha egy olyan oldalt találnak, amin nehéz megtalálni az információkat, lassan jönnek be az oldalak, nem lehet megtalálni azt, ami érdekel, akkor nagyon hamar lelépnek onnan az érdeklődők. Vagyis van egy fölösleges weboldalunk, ami csak rontja a cég image-ét, rontja az üzletet.

Másrészt hiába van tele az oldal jobbnál jobb cikkekkel, pontosabbnál pontosabb információkkal, ha azok nehezen vagy egyáltalán nem találhatóak meg, vagy ha azok nehezen olvashatóak. A mai napig látom azt a hibát, hogy hiába van egy jól megtervezett weboldal, hiába van logikus felépítés, a szövegek tagolása, a megfogalmazás módja nem webre való. Egyszerűen átveszik a nyomtatott katalógus szövegét - ami több ok miatt sem jó.

A hibákat lehetne napokig sorolni, de ezzel nem megyünk sokra. Megoldások is kellenek! Februárban ilyen megoldásokat szeretnék adni itt, az Onlinemarketing blogon.

Furcsa kettősség jellemezte mindig is azokat a cégeket, amelyeknek a partnerei egyben a konkurenciái is, persze más-más területen. Magyarázom példával: a Blogter, miközben üzemeltet egy közösségi oldalt Mommo néven, partnere az IwIw-et üzemeltető Origónak. Miközben ott van a Blogter blogszolgáltatás, partnere az IndaVideón keresztül az Indexnek, ahol ott van ugye a Blog.hu.

Ezen a kis hazai piacon persze megszoktuk az ilyen dolgokat, annyira már fel sem tűnik, de azért az sejthető volt, hogy amint egy harmadik területre is belép a Blogter, várhatóak lesznek változások. Ez a harmadik terület pedig az önálló reklámértékesítés, egészen pontosan a sales house építése. Ez kezdődött el tavaly, és mára egészen szép portfóliót épített fel Progresszív Sales House néven, oly annyira, hogy felküzdötte magát a (Webaudit) top 10-be.

Ehhez persze az is kellett, hogy pár hete már az Origó helyett a PSH-hoz tartozik a Blogter is, vagyis "visszavették" a reklámértékesítést. Ez a fajta koncentráció a mai helyzetet ismerve több, mint logikus lépés: a túléléshez kell. Mert még a legnagyobbaknak is nagyon érezhetően csökken a forgalma, így persze pont a szerződött, de mégsem ezer százalékik lojális partnerek azok, akik rosszabb helyzetbe kerülhetnek. Márpedig az Origó portfóliójában a Blogter.hu ilyenné válhatott volna.

Szépen változik tehát a piac, és még igazán nem is vagyunk a válság vége felé, sőt. Lesznek még itt ilyen nem túl látványos, ámde mélyreható változások szerintem.

P.s.: Többen mondták, és valóban, félreérthető, amit írtam. A Blogter már egy ideje nem dolgozik az Indexnek az IndaVideón, bár korábban dolgoztak, hiszen a Blogter által fejlesztett VideoBombot vették meg.

Az előző bejegyzésemben írtam a banner árazásának egyik részéről. Most a banner árazásának egy másik kérdését fogom feszegetni, méghozzá azt, melyik hirdetésünket mennyiért adjuk. Vagyis hogyan árazzuk be a portálunkat!

Előljáróban annyit, hogy mielőtt árazunk, tisztázzunk le néhány dolgot. Ilyeneket: mennyi az a bevétel, amire szükségünk volna minimum. Hogyan fogjuk értékesíteni a hirdetéseket. Milyen értékesítési stratégiát folytatunk. Mennyi időt, pénzt akarunk fordítani erre az egészre? Mármint a bevétel-termelésre.

Lehet, bután hangzik, de az a tapasztalatom, hogy sok tartalomszolgáltatással foglalkozó cég nem tud vagy nem akar ezzel foglalkozni (az értékesítéssel), pedig ebből akar megélni...

De ha tudjuk mit akarunk és hogyan akarjuk, akkor kezdjünk el számolni. Van egy régi vicc a marketingben, amikor a tanár feladja feladatnak, hogy számolják ki a tanítványok, mennyibe is kell kerülnie egy terméknek, majd mutassák be, hogyan jutottak el az árhoz. Mindenki számol, mint a güzü: anyagár, energia, fejlesztés, cégfenntartás, elvárt haszon, disztribúciós csatorna költsége, adók és járulékok, stb. Az ügyesebbek még komplett többváltozós Excel táblákat is gyártanak. Így mindenki kap egy eredményt, és mindenki boldog. Mindaddig, amíg a tanár meg nem oldja a kérdést ilyen egyszerűen:

Bemész az első boltba, megnézed, a konkurenciád mennyiért árulja ugyanezt, és add 5%-al olcsóbban. A költségeket pedig igazítsd ehhez az árhoz!

Oké, ez így nem mindig igaz, de talán érthető a lényeg: hiába akarunk mi 50,- Ft-ért adni egy banner megjelenést, ha a többiek 10-15,- Ft közötti áron nyomják. Irreális lesz...

Vagyis a bannerek árazását a konkurenciáink árához igazítsuk. Ez egy nagyon egyszerű startégia, hiszen a piac elég fejlett. Persze így is van hatalmas mozgásterünk: eldönthetjük, drágábbak vagy olcsóbbak akarunk lenni, ugyanolyan árazást akarunk, vagy el akarunk térni attól... ez stratégia kérdése!

De azt is el kell döntenünk, mennyire bonyolítsuk túl a médiaajánlatunkat. Főleg kisebb oldalaknál látom azt, hogy szinte minden rovatnak más az ára (más az egy letöltés ára), és olyan 6-8 formátumot is beáraznak. A különböző ár viszont elsősorban akkor indokolt, ha valóban más értéke van a felületnek! Mondok példákat: ha időalapon árazunk, érthető a különböző ár, hiszen teljesítménytől függ, mit akarunk kapni. Egy kisebb forgalmú rovat olcsóbb, egy nagyobb drágább. Ha mondjuk cikk oldalakat hasonlítunk pl. fórum oldallal, akkor is érthető a különböző ár, hiszen más a felhasználói szokás. Ugyanígy a címlap versus rovat árkülönbség is érthető (most egy banner megjelenési áráról beszélek!). De ennél több szerintem nem. Vagyis nem kell igazából különbséget tenni rovat és rovat között, még akkor sem, ha azt gondoljuk, többet ér egy gazdaságot olvasó egy bulvárt olvasónál. Én maximum 3 különböző árat tartok elfogadhatónak egy általános portálnál (ugyanarra a hirdetési méretre),  címlapot, rovatot, szolgáltatást. De néha még ez is sok.

No és akkor térjünk a lényegre, az egyik legfontosabb piaci sajátosságra: kedvezmények. A listaár úgy viszonyul a bevételhez, mint a választási program a kormányprogramhoz: a fele sem igaz. Számoljunk! Adni kell 15% ügynökségi kedvezményt. Aztán mennyiségi kedvezményt, ami persze 5%-tól indul, de elmehet 35-40%-ig, sőt, akár tovább. És végül nem ritka az ezen felüli bónusz is, a maga (ésakkorezüzletititok) százalékával. Igen, ezeket "csak" az ügynökségeknek kell kifizetnünk, de ehhez közeli kedvezményt illik adni a direkt ügyfeleknek is! Igaz, lehet, másnak nevezzük, pl. azért olcsóbb neki, mert hajlandó 3 hónapot aláírni, vagy mert végre hajlandó hirdetni...

Ebből látszik, hogy jó, ha a listaár felét megkapjuk! Ehhez képest (is) árazzunk!

A fentiekben nem beszéltem semmi konkrét összegről, és nem véletlenül. Maradjon meg ez egyedi tanácsadási feladatnak nálam, vagy másoknál, akiknek van ezirányú tapasztalata. Azért mégis adnék egy fogodzót, ez pedig egy becsülhető "reklám-érték". Ennek az alapja az adott idő alatt elérhető felhasználók mennyisége és az elért felhasználók "milyensége", vagyis a nálunk elérhető célcsoport(ok). Azaz ha egy hónap alatt 20 ezer egyedi felhasználóm van, akikről tudom, hogy nagyvárosi AB státuszúak, akkor ehhez lehet rendelni egy árat. Pl. azt, hogy ha egy ember elérése (a példa kedvéért) 10,- Ft-ot ér, ésha valaki olyan kampányt futtat, amivel elér mindenkit, akkor az 10,- x 20.000 = 200.000,- Ft-ot ér. És akkor akár innen is el lehet kezdeni visszaszámolni a banner árakat.

Írtam, hogy remélem az online marketing oktatás éve lesz 2009. Azért ehhez tenni is kell, és ezért is örültem meg nagyon, hogy a Sämling felkért egy olyan együttműködésre, amelynek keretében több képzésben is részt fogok tudni venni, mint oktató.

Az első képzés máris egy komolyabb, 5 napos tanfolyam lesz, Hatékony, megtérülő online marketing 5 lépésben címmel.

A képzést nem egyedül csinálom (hálisten), hanem Ihász Ingriddel, akit az értő és úri közönség Rabbit néven ismerhet, hiszen ő írja a Rabbitblogot. Amellett nyakig benne van a gyakorlatban, hiszen kampányokat szervez, tervez, futtat és így tovább...

Az 5 nap programja:

1.nap: online stratégia
2.nap: weboldal
3.nap: online reklámozás
4.nap: online értékesítés
5.nap: összefoglalás és esettanulmányok. Kampány / kommunikáció eredményességének mérése.

A tematikát úgy raktuk össze, hogy gyakorlati tudást adjunk át, de elméleti megalapozással. Így a képzés érdekes lesz azoknak, akik még csak akarják csinálni az online marketinget, de azoknak is, akik már csinálják azt.

Bővebb információ jelentkezés és minden egyéb praktikusság erre »»

Amikor egy hirdetés áráról beszélünk, akkor több dolog is felmerülhet. Az első és legkézenfekvőbb az árazás módja. A második az árszint, vagyis "mennyi az annyi". A harmadik pedig a nem-média költség, vagyis az a pénz, amennyiért elkészül egy banner.

Nézzük ezeket szépen sorban, elsőként az árazás módját (a másik kettőt pedig a következő bejegyzésekben).

A bannerek árazása az interneten alapvetően négy különböző módon történhet. Ezek, majd látjuk, megélhetnek egymás mellett is, de alapvetően a weboldal tulajdonosának a döntése, melyiket választja.

A legegyszerűbb árazás az idő alapú ár. Ez azt jelenti, hogy egy adott helyen egy adott időre megveszek megjelenést, és kifizetek fix árat. Vagyis például az Index címlapon veszek egy felső superbannert egy napra, és fizetek érte listaáron majdnem nettó 4 és fél millió forintot. Ilyen esetben tehát nem számít a letöltések mennyisége, nem számítanak a kattintások vagy az, hogy hányan látták.

A második legegyszerűbb árazás a letöltés alapján történő árazás. Mondjuk veszek 120x240-es vertical-ból 100 ezer megjelenést. Ezt adott felületeken és adott időzítésben kérem (pl. Origó Belföld rovat cikkek, kedden és szerdán), és ennek megfelelően fog megjelenni jellemzően folyamatosan, átlagos eloszlásban.

A harmadik árazási mód a kattintás alapú árazás. Ezek sok esetben mix megjelenések, vagyis 2-3-4 különböző méretű bannert kérnek, de más dolgunk nincs: fizetünk a kattintások után, legyen az 100 vagy 100 ezer megjelenésből.

Végül a negyedik árazás a legravaszabb: az egyedi eléréseket fizetjük meg. Vagyis azért fizetünk, hogy elérjünk 10 ezer felhasználót. Azt is meghatározhatjuk, hogy egy felhasználó mondjuk maximum 5 alkalommal találkozzon a hirdetésünkkel.

Melyik a jobb megoldás? Mindegyik jó, és mindegyik rossz - nem lehet általánosan megmondani. Függ a portáltól, de portálon belül akár rovattól vagy szolgáltatástól, függ kampánytól és függ a kreatívtól is. Ezért aztán főleg a "nagyok" lehetővé teszik ezek közül több különböző használatát is. Tervezéskor pedig azt vesszük elő, ami a kampány célját a legjobban szolgálja.

Mindenhol a válságról van szó, a nagyvilágban az internetes hirdetések ára ennek megfelelően csökken is. Úgy a banner (display), mint a PPC árak az utolsó negyedévre szépen estek lefelé.

Nincs ezen mit meglepődni, bármennyire is versenyképes az internet, az alacsonyabb árakat mintegy elvárja a piac. Ott. Külföldön.

Idehaza meg azt hallom, hogy miközben a "nagyok" már pontosan érzik a válság miatti bevétel-csökkenést (a pletykák nagyon sok milliókról beszélnek...), mégsem azzal reagálnak, hogy kedvezőbb árakat kínálnak, hanem növelni akarnak. Mégegyszer: a hazai portálok azt tervezik, hogy növelik a hirdetési árakat.

Ha ehhez hozzáteszem, hogy a hazai árak eleve nem alacsonyak a nemzetközi összehasonlításban, akkor könnyen megérthetjük, hogy miért nem örülök ennek a lépésnek. Ugyanis miközben itt állítólag áremelkedés lesz, a többi média kénytelenül csökkenteni fog. Márpedig így nagyon hamar el lehet veszíteni azt a kis előnyt, amit az internet ad!

Ez a legrosszabb lépés most szerintem. Igaz, hozhatja a piac átrendezését is, hiszen a kisebb portáloknak nagyobb lehetőség nyílhat.

Hát, meglátjuk. Érdekes lesz ez a tavasz. 

Nem elég nekem a válság, meg ez a hol tél - hol tavasz időjárás, mindenféle vírusok is keringenek körülöttem. Aztán amikor azt hiszi az ember, végre vége, újrakezdődik...

Így fent említett vírus okán kérek elnézést minden kedves ügyfelemtől és olvasómtól, hogy az elmúlt szűk egy hétben nem voltam a helyzet magaslatán - finoman szólva.

Tartozok még egy januári banner hónap befejező bejegyzéssel, tartozok még egy februári tematikus hónap nyitó bejegyzéssel, és van pár feldolgozatlan gondolat is felírva - igyekszem majd utolérni magam.

Addig is mindenkinek vírusmentes napokat! 

Hátat a falnak és megdögleni!
Lee Van Cleef tudta ezt remekül.

Először arra gondoltam, hogy szó nélkül hagyom a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete elnökének véleményét, van szegényeknek annyi bajuk... De aztán arra jutottam, hogy mégiscsak egy komplett iparág egyik választott vezetője, és a véleménye sokat számít. Épp ezért is bosszant, hogy volt szerencséje azt nyilatkozni, hogy igazuk volna az importőröknek, ha nem reklámoznának, most ugyanis senki nem figyel oda a hirdetésekre.

Érted. Amikor baj van, esik a forgalom, jóval kevesebben vesznek a termékedből, akkor valóban az a feladat, hogy fölteszed mindkét kezed a levegőbe, kinyitod a szád, és várod a sültgalambot. Biztos a te szádba fog repülni, mert az olyan!

Hátat a falnak, és megdögleni! Ahogy Cseh Tamás is énekli. Ez a megoldás a válságban, nemigaz? Biztosan segít.

Vagy megpróbálsz alkalmazkodni, megpróbálsz inkább vevőket keresni. Olyanokat, akik mégis hajlandóak venni. És ezeket vajon hogyan éred el? Ugye nem azt várod, hogy pont a te portékádat veszi meg? Vagy ennyire bízol magadba? Akkor nem kell félni, elég remélni. Nem kell a hirdetés. Vagy van versenytárs? Akkor talán nem kellene hagyni, hogy hozzá menjen az a kedves vevő, nemigaz?

A válság bizony hozhat olyan eredményt, hogy átrendezi a piacot. Nagyon. Az eddigi nagyok kicsik lehetnek (hátradölnek, nem költenek, minekaz), az eddigi kicsik megnőhetnek (keresik az olcsó és hatékony csatornákat, valódi ügyfélélményt alakítanak ki, befektetnek ha van miből). És ebben a reklámnak iszonyúan nagy lehet a szerepe: most, hogy válság van, még akár kisebb is lesz a reklámzaj, egyszerűbb és karakteresebb üzeneteket lehet megfogalmazni.

Azt gondolom, sületlenség az, amit Győző Gábor mondott. Egyébként ahogy nézem, az importőrök sem úgy gondolják, ahogy ő: jönnek azért szépen az autós reklámok most is. Mert aki nem reklámozik egy ilyen versenyző piacon, az bizony konkrétan becsukja a boltot. Kirakja a zárva táblát.

Aki pedig reklámozik? Meglátjuk...

Szoktunk sörözés közben ötletelni, hogyan lehetne jobban csinálni mások dolgait. Hogyan kellene vezetni az x. céget, hogyan kellene törvényeket hozni, mit kellene tenni azért, hogy jobban éljünk, és hogyan váltsuk meg a világot. Fontos dolgok ezek, hiszen segítik a rekreációt, és a sör által felszabadított szabad vegyértékek bizony határozottan jó(nak tűnő) megoldásokat hoznak elő. Jó buli haverokkal csevegni nem lényeges dolgokról, na!

Az is igaz, hogy nagyon nem látunk bele mások üzletébe. Nekem például fogalmam sincs arról, hogy mitől válik a gyártás folyamán jóvá vagy éppen pocsékká egy tévéműsör, és megmondom őszintén, bajban lennék, ha azt kérdeznék tőlem, mitől válik egy közszolgálati műsor értékké. És ha felkérnének ezekről beszélni, nagy valószínűséggel bevallanám, hogy fogalmam sincs, és ajánlanék magam helyett más valakit. Olyat, aki érti is a témát. Jó, persze, érteném a kérdéseket, hiszen én is dolgozom a média-üzletben, és nézek tévét is, tehát tudnék okosakat mondani - olyan sörözés közbeni okosságokat. Jónak tűnnek azok, csak aztán távolról és józanul nézve már nem biztos, hogy szeretném újra hallanai magamat.

Mindez arról jutott az eszembe, hogy Pintér Róbert a blogján leír egy kerekasztal beszélgetést, amelynek a témája a következő: A tartalom a webre megy, de hol az üzleti modell?

Elképzeltem azt a vállalati értekezletet, amikor egy újító lelkületű munkatárs előhozakodik egy olyan hirdetési rendszerrel, mint az AdWords lett: a hirdetések utáni fizetés kattintás alapú, de nem fix az ár, hanem a hirdetők licitálhatnak arra, és ráadásként minél hatékonyabb egy hirdetés, annál olcsóbb is az egy kattintás díja.

Persze nem most, hanem még az AdWords előtt. Elképzeltem, és elképzeltem a reakciókat is:

- Miért térjünk el a megjelenés alapú árazástól, mikor az már bevált?

- Túl nagy a kockázat, a bannerre is keveset kattintanak!

- Ki akarna szöveges hirdetést, amikor máshol bannert vehet?

- Mi az, hogy olcsóbb a hirdetés, ha jobban teljesít? Inkább drágább legyen!

- Hogyan lehet ezt számlázni? Hát még tervezni se lehet a bevételt!

- Majd jönnek a kis összegű hirdetések, hogy fogjuk ezt kezelni?

- Nem fektetünk pénzt és fejlesztést ilyen bizonytalan projektbe!

- Úgyse tanulja meg a piac ezt a megoldást...

- A konkurencia se így csinálja, talán nem véletlenül.

Lehetne még sorolni, hiszen mi tökéletes nemzet vagyunk, ha arról van szó, hogyan NE csináljunk valamit. Persze, ha azt kellene sorolni, hogyan működne az ötlet, hogyan lenne ez jó vagy jobb, akkor már nem vagyunk annyira tökéletesek.

Ilyen világ ez.

A banner eredetileg nem volt más, mint Az Internetes Hirdetés. Vagyis nem igazán használt senki más megoldást, csak a bannert. Így aztán minden oldalon, amelyik pénzt akart keresni, találkoztunk bannerrel, sőt találkozunk vele a mai napig.

A banner ebben a tekintetben nem változott, ma is internetes hirdetés, de már nem ez az über lap a pakliban, sőt, van olyan leosztás, amikor a banner nélkül is nyerhetünk. Vagyis a banner mára túlhaladott?

Amióta behatóbban foglalkozom a marketinggel, egyre jobban látom, hogy vannak kiemelten speciális területek. Olyan területek, ahol az általános tudás nem elég, sőt, néha nem is kell, hanem a szakterület saját szabályai érvényesek. Ezek általában olyan területek, amelyek vagy törvényi, vagy technológia vagy emberi okok miatt térnek el a nagy átlagtól. Az egyik ilyen terület a turizmus.

A turizmus az interneten is teljesen máshogy működik, mint más szolgáltatások.

Érdemes direkt ehhez értő keresőoptimalizáló specialistát keresni hozzá, meg kell tanulni a nyelvezetet, a felhasználói szokásokat. Persze vannak triviális dolgok, de akkor is kell a szakmai tapasztalat, ami elsősorban azzal szerezhető meg, ha valaki ilyen területen dolgozik. Én nem dolgozom ilyen területen, és bár sok embert ismerek, akikről tudom, hogy szakmailag értik ezt a világot, eddig mégsem tanultam eleget.

Ezért is kerestem olyan forrást, ahonnan kaphatok célirányos információkat, híreket, és akár tippeket is. Ez a forrás pedig a C-Travel.hu utazási portál, illetve az ehhez (és az Indához) kapcsolódó Ongo közösségi oldal. Mostantól a blogon tőlük származó információk is megjelennek egy kölcsönös megállapodás eredményeként, remélem mindenki örömére.

Kezdjük is mindjárt érdekes és általános megállapításokkal:

A C-Travel.hu, az Index.hu utazási mellékletének tapasztalatai azt mutatják, hogy (a telekommunikációs és a bankszektor után) a turisztikai szolgáltatók is egyre nagyobb figyelmet szentelnek az online megjelenéseknek. Az Ongo.hu novemberben és decemberben - több, mint 10.000 felhasználó körében - végzett felmérése azt mutatta ki, hogy a megkérdezettek 63%-a saját maga szervezi utazásait, sőt 61% -uk információforrásként is kizárólag az internetet (közösségi oldalakat, fórumokat) nevezte meg. Csak a C-Travel 2008-ban több, mint 34.000 ajánlatkérést továbbított szerződött partnerei felé, míg ez a szám 2006-ban alig érte el a 20.000-et.

Számos hotel rukkolt elő új weblappal 2008-ban, melyek nagy része a korábbi flash-es túldizájnolt formákkal szemben jóval letisztultabb, áttekinthetőbb megoldásokkal szolgál és sokkal inkább az oldalon elhelyezett akciókra hívja fel a figyelmet, ezzel is ajánlatkérésre ösztönözve a látogatókat. Szállodai visszajelzések szerint az internetes kampányoknak és az új "csodafegyvernek", a SEO-nak köszönhetően átlagosan 40%-kal bővült a világhálóról érkező foglalások száma. A nagymértékű fejlődés egyik kulcsa, hogy a szálláshely szektorban kezd bevett gyakorlattá válni, hogy külön munkatárs foglalkozik az online foglalási rendszerekkel valamint a klasszikus internetes reklámkampányokkal.

A C-Travel adatai azt mutatják, hogy a szállodák egyre kevésbé elégszenek meg egy-egy "internetes szaknévsorba" való bekerüléssel, éves szinten - a büdzséjükhöz képest nagy arányban - sok milliós értékű megjelenéseket vásárolnak a weben. Az utazási irodák reakciója az online kihívásokkal szemben jóval lassabb ennél, elég ha csak az Utazás Kiállítás katalógus-tonnáira gondolunk. Persze itt is vannak azért pozitív irányú változások, a nagy utaztatók többsége tisztában van azzal, hogy az internet kikerülhetetlen eszköze az irodák marketingkommunikációjának. A költési hajlandóság azonban egyelőre kisebb. A legnagyobb gátat a webes megjelenések fejlődésében a "jutalék-orientált" gondolkodásmód, a humánerőforrás hiánya, a bonyolult árképzés jelenti, illetve az hogy az egyes felületek értékével sok esetben nincsenek tisztában a döntéshozók.

2009-ben az online erősödése várható mind felhasználói, mind hirdetői oldalról az utazási szektorban, hiszen a gazdasági válság okán a turisztikai szereplők elsőként marketingre szánt költéseiket fogják az elsők között optimalizálni, ami a célzott hirdetéseknek, a tematikus (utazási) oldalaknak és a költséghatékony megoldásoknak - vagyis az internetnek fog kedvezni.
 

Egyre többen használják az ETARGET rendszerét pénzszerzésre, úgy, hogy kihelyezik a hirdetéseket saját oldalukra. A viszonylag egyszerű regisztrációt követően aztán elég hamar kiderülhet, hogy bizony a hirdetések között olyan is van, ami nekünk nem tetszik.

Konkrétan én például útálnám, ha a konkurenciám hirdetése megjelenne a blogomon. Azt gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Szerencsére van megoldás, amelyet ilyen esetekben használhatunk. Ez pedig a hirdetők kizárása.

Tételezzük fel, hogy tényleg készül egy Elég Jó Magyar Kereső (EJoMaK). Tudja azt az alapvető dolgot, hogy ha beírunk egy szót vagy kifejezést, akkor releváns találatokat ad (ez persze nem annyira triviális, hiszen a releváns találat azért relatív fogalom, de ugye nem megoldhatatlan). A kérdésem itt következik: mit tudjon még egy magyar kereső?

Az definícióból következik, hogy a magyar nyelvű oldalakban és a magyar domain tartományban keres. De innentől kezdve van egy csomó lehetőség. Mik azok a funkciók, amik ha benne lennének, te biztosan használnád? 

Még tavaly, az IAB Magyarország megalakulása körül találkoztam az Adverticum A/4-es méretű fóliázott "szórólapjával", amin rajta voltak két oldalon a fontosabb banner méretek. Aztán erről valahogy elfelejtkeztem, de a napokban ismét megláttam egy ilyet, és innen már csak egy lépés volt, hogy elkérjem ezt pdf-ben, hogy kirakhassam mindenkinek.

A kérésemet tett követte: az Adverticum csinált egy szép kis oldalt, ahonnan le is lehet szedni az IAB méreteket. Leszedés után akár desktopon tartva, akár kinyomtatva hasznos lehet a webmunkásoknak! 

A január és a február mindig pénzügyileg nehéz kezdése az évnek. Bár a január még kicsit lendületben van az évvége miatt, de a február aztán igazi mélypont tud lenni.

Úgy tűnik, hogy a reklámipart már januárban elérte a mélybe zuhanás.

Először is, a nyomtatott sajtó jól láthatóan küszködik. Még olyan nagy cégek, mint a Sanoma sem tudja a szokásos módon megtölteni fizetett hirdetéssel a lapjait, nem beszélve az egy kiadványos kiadókról. Azt gondolom, hogy nem fogja mindenki túlélni az első negyedévet. Vagy legalábbis többen fognak padlót fogni, ahonnan nem lesz egyszerű felállni.

Nem annyira látványos, de kevesebb az óriásplakát is utcákon, rövidülnek a reklámblokkok és az interneten is inkább a barter hirdetések futnak.

Csöndes és szegény ez az időszak. Ez bizony egy gyönge kezdés erre az évre. 

A mai napi hajtás után így estefelé két szellemi táplálék is beesett az rss olvasómba, ami újdonság.

Az egyik a már sokak által megénekelt magyar Google AdWords blog (hehe tökmindegy hogyan linkelem, biztos nem ezen fog múlni a helyezésük a Google-ben). Még csak egy bemutatkozó bejegyzésnél jár, így senki nem maradt le semmiről, de talán nem kell kihangsúlyoznom, mennyire fontos és mennyire örömteli lépése ez a Google-nek. Várom az újabb bejegyzéseket, és remélem valódi viták is kialakulhatnak ott a szakmai kérdésekben.

A másik blog inkább egy hírgyűjtemény, de a jobb fajtából. A neve Netkutatások, és Sárközy Ildikó "FMCG Marketing Tanácsadó"-nő írja. Sok hír, eredeti nyelven, de magyar ajánlóval - nekem így elsőre olyannak tűnik, amit érdemes követni.

Sokan és sokat szoktunk beszélni a webkettőről, a közösségi megoldásokról, a szóbeszéd marketingről. Jól hangzó, szép ötletek: vonjuk be a fogyasztóinkat a kommunikációba, teremtsük meg a vírusreklámok terjedésének a lehetőségét, figyeljük a visszajelzéseket, blogoljunk, legyen Facebook regisztrációja még az atyaúristennek is.

Mert ettől jó lesz nekünk, mert szeretni fogják a cégünket, szívesebben és többen veszik a termékünket, a hibáinkat sem büntetik annyira, és különben is, Obama is ezzel nyerte meg a kampányt, és tessék, máris ő az USA 44. elnöke.

Dejó!

Ha Bloghus blogod van, és szoktál a címlapon lenni, akkor a sok látogató miatt a látogatottsági statisztika szépen elszáll. Látványos kiugrásokat okoz ugyanis a címlap, de ezzel el is torzítja a teljes statisztikát, hiszen az Indexről érkező látogatók jellemzően nem úgy és nem azt olvassák, amit a más helyről - pl. rss-ből - érkezők.

Ha használsz Google Analyticset (GA) - márpedig használj! -, akkor van arra lehetőség, hogy kiszűrd az Indexről érkezőket, és csak azt nézd meg, hogy címlap nélkül mi történik a blogodon.

Körbejárta már a blogok egy részét, de én se bírok szó nélkül elmenni az e-MaSa Vörös T. Károlyal, a Népszabadság és a Népszabadság Online főszerkesztőjével készült interjúja mellett. Megérne egy bejegyzést az is, hogy Vorák Anita először alákérdezget, majd szerkesztés nélkül (vagy legalábbis a szerkesztettség érzete nélkül) jelentette meg az írást, de ezt inkább átengedem a médiablogosoknak.

Van ugyanis elég más téma az interjúban is ahhoz, hogy legyen min szörnyülködni. Szily jól meg is írta ezt, de azért én is csócsálnám egy keveset, mert érdemes.

Először is, többször leírtam: mielőtt bármit csinálunk, tisztázni kell, hogy mi a célja annak, amit akarunk. Vagyis ha kampányt csinálunk, akkor az első lépés a cél meghatározása. Az azért is fontos, hogy ezek után tudjuk mérni, mennyire voltunk ügyesek. Vagyis mennyire teljesült a cél.

Aztán a másik fontos dolog, hogy ha egy sajtóterméknek csinál az ember reklámot, akkor azért az nem baj, ha legalább a főszerkesztőt és a szerkesztőség egyéb vezetőit tájékoztatjuk a célról, meg úgy általában a kampányról. Ez azért is fontos, hogy ha a kampány sikeres, és emiatt mondjuk érdeklődik valaki az adott sajtótermék iránt (ha újság, akkor megveszi, ha portál, akkor megnézi, etc.), akkor azt kapja, ami miatt megnézi. Jelesül: jöjjön át az üzenet a reklám után is. Mert egyébként - már elnézést, de - szart sem ér a kampány, hiába adunk ki rá sok pénzt, hiába sikeres, úgyse fog megtartani senkit.

És akkor most ezek után nézzük csak:

– Kik olvassák most a Népszabadság Online-t, és kiket szólítanak meg a tegeződő óriásplakátok, az a reklámkampány, ami az átalakítást kíséri? 

– Én nem tudom, kiket szólít meg.

Fordítom: a főszerkesztő nem szerkeszti úgy a lapot, hogy átjöjjön az üzenet a tartalomban is.

– Kiket szeretne megszólítani? 

– Nyilván a Népszabadság olvasóinál fiatalabbakat szeretné megszólítani. Nem vagyok reklámszakember, erről a kampányról nem tudok semmi különöset mondani, egyelőre még azt sem tudom, mennyire eredményes.
 

Nyilván fogalmasa sincs Vörös T. Károlynak, úgyis mint a Népszabadság és a Népszabadság Online főszerkesztőjének, hogy mi a kampány célja. Gratulálok.

– Kik olvassák most a Népszabadságot és a Népszabadság Online-t? 

– A Népszabadságot, mint a világ összes nagy politikai lapját általában, az ötven év felettiek olvassák jelentős számban. Érdekes, hogy a 18 és 25 év közöttiek körében valamelyest nőtt az olvasottságunk. A középgenerációban, tehát a 30 és 50 év közöttiek körében vannak gondjaink, arra kellene koncentrálnunk. A Népszabadság olvasói között egyébként az országos átlagnál több a diplomás és az érettségizett.
 

Hoppá. Figyeljünk a kérdésre, majd nézzük a választ. Csak a printre válaszolt, az online-ra nem! Azaz válaszolt a nehezebb kérdésre, de a könnyebbre nem. Ugyanis az online olvasóinak az összetételére még akár napi szintű mérés is van (lásd a Rabbitblog vonatkozó bejegyzéseit). Ez számomra azt jelenti, hogy vagy nem tartja fontosnak az Online-t a főszerkesztő, vagy nem is ismeri az adatokat, mert még nem látott olyanokat. Vagyis úgy szerkeszti fő a Népszabadság Online-t, hogy gőze nincs az olvasókról. Hát...

Aztán kb. ettől a ponttól kezdve az online halott, csak a printről van szó. Még itt is:

– Most lát olyan hibákat, amiket még ki kell küszöbölni? Mit lehet tenni, hogy javuljon az eredmény? 

– Nagyon sok olyan hiba van, mint például a nyelvhasználat, a nyelvhasználat korrektsége, a helyesírás, amik mellékesnek tűnhetnek, de én nagyon fontosnak tartom, hogy egy újság ezekben a kérdésekben megbízható legyen. Itt rengeteg dolgunk van még. A pártpolitikát visszaszorítottuk, és a társadalmat kell nagyon erőteljesen bemutatni. Minden olyan cikk, amiben megpróbáljuk nem egyszerűen csak madártávlatból leírni a jelenségeket, hanem odamegyünk, és megismerjük a viszonyokat, sokkal elevenebbé, élőbbé teszi az újságot.
 

Semmi utalás nincs arra, hogy mit kéne az interneten tenni. Semmi utalás nincs arra, hogy az online és offline megjelenések közt valamilyen kapcsolatra volna szükség. Semmi olyan javítandó terület, ami arra utalna, hogy a szerkesztőség mostmár integráltan működik.

Tudom, hogy sok pénzt költött a Népszabadság arra, hogy az online területen otthon legyenek. Tudom, mert tavaly nyáron én is tartottam náluk előadást a webkettőről és a blogokról. Mégis, úgy látom, ha a főszerkesztő így gondolkozik, akkor nem kell csodálkoznunk azon, hogy a Népszabadság Online sehol nincs a netes lappiacon.

A szomorú az egészben az, hogy nagyon sok itt a "lehetett volna". Nagyon sok az olyan kihasználatlan lehetőség, ami komoly szereplővé tehette volna a Népszabadságot az interneten is. És az, hogy ez nem történt meg, nem elsősorban a körülmények szerencsétlen összjátéka, nem elsősorban az erős konkurencia, hanem személyi inkompetenciák miatt alakult így. Hiába az ordító hozzá nem értés, hiába a látható hibák, nincs következmény.

A Népszabadságnál az Online nem fontos.

Ott hagytam abba, hogy a gif szépen háttérbe szorult, és a flash vált a bannerek meghatározó formátumává. De mi ennek az oka? Mi is ez a flash dolog?

Kezdjük ott, hogy a kép megjelenés, mint amilyen a gif is, elsősorban statikus valami. Vagy statikus és nem változik, vagy statikus képek sorozata (mint a mozgó gif vagy a mozgó jpeg - az mpeg). Ez egyrészt azt jelenti, hogy csak lineáris mozgás mutatható be (időben előremutató), másrészt azért ez kép illetve képek sorozata, ami miatt a minőségtől függ a mérete: jó minőség nagyobb tárhely méretet jelent, ami nagyobb letöltési idő. Ugyanez az igaz a hosszra is: ha hosszú, akkor nagy a tárhely igény is.

Ezzel szemben a flash nem képformátum. Sőt, nem is dokumentum: a flash egy program. Egy olyan program, amely elsősorban grafikus megjelenítést valósít meg. Ha leszűkítem az alapötletre, akkor a flash vektoros megjelenítést tesz lehetővé.

Vagyis a képeket vonalakból rakja össze. Mint azok a képek, ahol számokat kell összekötni vonallal. Ennek több előnye van: csak a pontokat és az összekötés szabályait kell megjegyezni, plusz a kitöltő színeket. Emiatt kisebb helyfoglalás, ráadásul ha nagyítjuk, az nem jár minőségromlással. Tehát a flash egy olyan futó alkalmazás, amely az előre megadott szabályok szerint megjelenít képeket, majd azokat a képeket képes mozgásra bírni: vagyis animálni.

Mivel ez egy program, ezért még más dolgot is tud. Például lehet bele elágazásokat tenni, vagyis ha a megfelelő helyre kattint valaki, akkor mást csináljon, mint egyébként. Vagyis már nem kell csak lineráisan gondolkozni, van lehetőség elágazásokra is. Később igazi kis médialejátszó is lett a flashből: egyéb program nélkül külső videóforrást is meg tud jeleníteni (így működik pl. a YouTube is).

A fentiek elsősorban előnyök. Hogy mik a hátrányok? Hát az, hogy a flash egy program. Kell hozzá olyan kiegészítés a böngészőhöz illetve az operációs rendszerhez, ami ezt lefuttatja. Ez egyrészt azt jelenti, hogy ez nincs mindenkinek, másrészt azt, hogy több erőforrást igényel, mint a kép megjelenítése. Főleg, ha a flash program rossz: képes úgy leterhelni a gépet, hogy látványosan lassítja azt.

Vagyis az alapvetően kis erőforrás igényű böngészést lassíthatja, akadályozhatja.

De a fentiek alapján azért látszik, miért lett a flash mára a banner fő megoldása: viszonylag kis tárhely méret mellett látványos akciókat lehet benne megjeleníteni, ráadásul képes interakcióra is. Nem véletlen, hogy 2000-ben, amikor az Index.hu bevezette a 330x247 pixeles formátumot, akkor nem a ma megszokott billboard nevet kapta, hanem a microsite nevet.

Ez tehát a flash, amit pl. a hazai gépek közel 98%-a használ. Az Adverticum novemberi mérése alapján pedig így oszlik meg a verziók elterjedtsége:

Vagyis tudd, hogy mi az üzeneted. Az utóbbi időben több olyan céggel is találkoztam, amelyiknek egészen elfogadható szolgáltatásai vannak, de a kommunikációjuk legnagyobb hibája, hogy maguk sem tudják, mit akarnak. Persze mindig van, amit éppen akarnak, de ez az "éppen akarás" folyamatosan változik, attól függően, mi tűnik éppen érdekesnek, hatékonynak, aktuálisnak.

A rövidtávú előnyök miatt egész egyszerűen nincsenek hosszabb távú célok. Vagy ha vannak is, nem azok megvalósítására törekednek. Ilyenkor van az a megoldás, hogy meg kell próbálni kigyomlálni a vadhajtásokat.

Első lépésként meg kell határozni a (hosszú távú) pontos célt. Aztán pedig megnézni, mit is csinál a cég, mi is történik, és egyenként eldönteni, mi kell és mi nem. A döntés attól függ, mi segíti a cél megvalósulását és mi nem segíti azt. Ami nem segíti, az megy a kukába. Ami segíti, az első körben maradhat.

De lehet, abból sem minden. Fontos, hogy koncentrálni tudjunk a cél elérésére. Fókuszálnunk kell rá. Ha ezt el tudjuk érni, akkor sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy el is jussunk a célba.

Amit ha jól határoztunk meg, akkor nyertünk is. Sikeres lett az, amit kitaláltunk.