Onlinemarketing blog

Egész egyszerűen nem lehet elmenni a Groupon-story mellett szó nélkül, hiszen a modelljüket minden épeszű helyen másolják. Kérdés, a klónok sorsa mennyiben lesz ugyanaz, mint az eredetié?

Hosszas elemezgetések helyett először is ajánlanék két cikket. Az első optimista:

Amikor az internetezők meglátják a bónuszokkal/kuponokkal kínált jelentős árkedvezményt, minden bizonnyal kevésbé foglalkoznak azzal, hogy mit is vesznek meg. Az internetes vásárlás eddigi tapasztalataiból a többségük már tudja, hogy ha elégedetlen lenne, akkor egyrészt élhet az őt megillető, 8 napon belüli elállási joggal, másrészt a közösségi médiában, fórumokon, blogokon megjelenő kritikák annyi kárt tudnak tenni egy online kereskedőnek, hogy ezt mindenki igyekszik elkerülni, és a vásárlók kedvében járni.

Közösségi vásárlás: a tökéletes üzleti modell?

A második finoman szólva nem:

A sáskaraj viszont soha nem nő a végtelenségig, ahogy az elérhető partnerekből sincs végtelen sok (bár a világ még szép nagy, az IPO-ból származó pénzen lehet még pörgetni a bizniszt, mielőtt végleg összeszottyad). A kifulladás jelei a Groupon bejáratott piacain már látszanak, például Chicagóban, ahol erőteljesen csökken a regisztrált és az aktív, tehát kupont is vásárló felhasználóbázis bővülési üteme, valamint az egy partnerre és az egy felhasználóra eső kuponeladások száma is. Nagyon sok új piacon pedig nem is tudja elérni a kívánt szintet a szolgáltatás elfogadása (Berlinben a regisztrált felhasználóknak csak 18 százaléka vásárolt valaha kupont, Londonban ugyanez az arány csupán 9 százalék a Marketwatch szerint).

Készülődik az évtized tőzsdei blöffje

Én hajlamos vagyok a második cikknek hinni. Személyes meglátásom az, hogy a közösségi vásárlási oldalak jelenlegi üzleti modellje alapjaiban elhibázott. Hogy miért?

A közösségi vásárlás - szerintem - arról kellene szóljon, hogy ha összeállunk öten, tízen, százan, ezren, és együtt és egyszerre veszünk meg valamit, akkor azt olcsóbban kapjuk meg, mert megéri a kereskedőnek nagyobb kedvezményt adnia. Vagyis jól járok, mert olcsóbban kapom meg azt, amire szükségem van, jól jár a kereskedő, mert gyorsabban keletkezett nagyobb haszna a nagyobb tömegű eladásból, és persze jól jár a közvetítő is, mert mindezért valamekkora díjat kapott.

De a közösségi vásárlás Groupon modellje nem ezt mondja. Ez a modell azt mondja, hogy adok veszett nagy kedvezményt, és te ezért vegyél meg minél több dolgot, és így jól fogsz járni. És igen, ha találok olyan szolgáltatást, ami kell nekem olcsóbban, jól járok. De én eddig azért nem vettem semmit ilyen oldalakon, mert amikor fölmentem bármelyikre, sose volt olyan, ami kell. És csak azért nem fogok vásárolni, mert olcsóbb... Ugyanakkor a modellben a kereskedő alapvetően nem jár jól. Nemhogy a profitjáról mond le, de még plusz költségbe is veri magát: az esetek jelentős részében minden egyes eladás neki nettó veszteség. Ahol nem, ott a szolgáltatás eredetileg volt vélhetően túlárazva, vagy olyan "maradék" szolgáltatást vagy terméket ad el, ami amúgy is veszteség volt neki, és ezzel tud veszteséget minimalizálni (lásd eladatlan készletek, kiadatlan szállodai férőhely stb.).

Igen, tudom, a reklám. Azért éri ez meg a kereskedőnek, mert sok-sok olyan embert visz oda, akik így megismerik, és majd mindenki happy lesz, és visszajön vásárolni. És igen, ez így, leírva, csodaszép. A monitor sokat kibír...

A valóság ennél kicsit lehangolóbb. A közösségi vásárlók, ahogy a fent idézett írásban is olvasható, sáskaként viselkednek: oda mennek, ahol van kedvezmény. De oké, nem csak sáskák vannak. Lássunk egy példát, olyat, ami megtörtént. Pizza. Eladott egy budapesti pizzéria olyan ezres nagyságrendű kupont. Aztán jöttek a megrendelések, végülis pizza kupont azért veszek, hogy egyek, nem? És akkor jött a koppanás: ha te kuponos vagy, akkor nem 30-50 perc a kiszállítás, hanem 3-4 óra! Vagy ott a másik példa: kis szálláshely, hatalmas kedvezmény, százas nagyságrendű eladott kupon, felhasználható valameddig. Csak éppen fizikailag nincs annyi szálláshely, hogy ezt a mennyiséget ki lehessen szolgálni, tehát sokan nem tudták beváltani a már kifizetett kupont...

Eredmény? A csalódottság. Az ilyen esetek eredménye a rossz reklám. És a fogyasztó hajlamos általánosítani...

Az egész történetben számomra az a legszomorúbb, hogy az eredeti ötlet nagyon jó, de egyre inkább TV Shop-os feelingem van: ahogy anno a rendelhető kacatok lejáratták az amerikában bevált TV-s vásárlás modelljét, úgy az is meglehet, egy-egy karcosabb csalódás miatt a közösségi vásárlás modellje lesz a következő "gagyi".

Éppen ezért nagyon figyelem a piacot, és várom az eseményeket. Mindezek mellett drukkolok is az összes ilyen oldalnak, szomorú lenne, ha végleg elsüllyednének. Ámbár ahogy gombamódra szaporodnak itt a koranyári esőben... esélytelen, hogy legalább néhány meg ne erősödjön, alkalmazkodva a hazai klímához, nem?

Sokat kell a Facebook-on szöszölnöm, jobbára nem szerelemből, főleg nem függőségből, hanem mert a munkám része. És hát én is utálom a Like-oló játékokat, utálom, hogy a kreativitás kimerül abban, hogy Like-old oldalunk, nyerj érte üveggyöngyöt.

Tény, mi is csináltunk ilyen megoldást, és tény, ha az ügyfél ilyet kér, nehéz neki nemet mondani. Persze nem lehetetlen. Éppen ezért lehet érdekes megismerni néhány alternatívát. Ezen az irányon elindulva jutottunk el oda, hogy az egyik ügyfelünknek egy "kicsit más" játékot fejlesszünk a Facebook-ra.

Ez a kicsit más játék alapjaiban hasonlíthat néhány Like gyűjtőre, itt is az a feladat, hogy valamilyen képet kell feltöltenie a felhasználónak. Az ügyfél, akinek a kampány készült, az Intersport. A játék pedig egész pontosan az, hogy le kell fényképezni azt a helyet, ahol sportol, mozog a felhasználó - úgy, hogy a cég COACHINGZONE logója is szerepeljen valahogy a képen.

A képet aztán három lehetséges kategória valamelyikébe kell feltölteni, és ezt követően más dolga nincs is a felhasználónak. Tehát nem az alapján dől el, ki a nyertes, hogy hány Like-ot kap - hiszen nem is lehet a képeket Like-olni. 

Akkor mégis, mire jó ez a játék? Elsősorban arra, hogy olyan a már meglévő tagok játszhassanak, és arra is, hogy olyan új tagokat találjunk, akik tényleg érdeklődnek a sport illetve az Intersport iránt. Nincs erőszakos Like gyűjtés, és így nincs lehetőség visszaélésre sem.

Mert visszaélés van. Több olyan módszer ismert, amivel sok-sok Like-ot lehet begyűjteni, és így nem azok a játékosok nyernek, akik jól oldják meg a feladatot, hanem azok például, akiknek jó sok kamu regisztrációjuk van. És ezt egyáltalán nem szerettük volna.

Ezért sorsolás illetve zsűri fog dönteni a nyertesek személyéről.

És így válik teljessé a játék. Persze, számítunk a Facebook megosztó szerepére is: ha valaki képet helyez el a játékban, akkor arról megjelenik egy értesítés is az ő falán. És ennyi. Nem akarunk jobban zavarni, mint az elviselhető.

Van végre egy játékunk, aminek nem az az üzenete, hogy Like-olja, ameddig bírsz.

Nem vagyunk egy hatalmas cég, ráadásul nem is egy irodában dolgozunk (a "home office" sok előnnyel jár), így aztán a munka megszervezése talán kicsit több odafigyelést igényel. Amikor a MiniCRM-et jegyző Barazsy Ákos először megkeresett a rendszerükkel, ez volt a legfontosabb érv, hogy miért érdemes megnézni, és talán be is vezetni nálunk.

Sokaknak lehet ismerős az a jelenség, amikor rövid időszakban hirtelen sok ügyféllel kapcsolatos mégtöbb feladatot kell elvégezni. Ezeket a munkákat részfeladatokra kell bontani, ki kell adni, ellenőrizni stb. Az összes munka persze jól leírható egy több lépésből álló folyamatként, hiszen ajánlatkérés történik, aztán visszacsatolás kell, jó esetben megrendelés, meetingek, feladatok... Nos, ez az a pont, ahol egy CRM rendszernek már hasznát is lehet venni: egyfajta digitális zsebkendőcsomóként segít abban, hogy ne felejtsünk el dolgokat, és tényleg rendesen végigcsináljuk a feladatokat. Tegye fel a kezét az, aki már elfelejtett akár csak egy árajánlatra is a kiküldés után időben rákérdezni? Na ugye!

A MiniCRM feladat szinten tudja kezelni az ilyen munkákat. Ráadásként nagyon jó segítség felület is elérhető, ami elmagyarázza, mit és miért kell tennünk. Egész pontosan Teendőket tudunk létrehozni, meghatározhatjuk, hogy ki a felelős, mik a határidők stb. Ezek után nagyon egyszerűen tudjuk majd ellenőrizni, hogy valami elkészült-e. És ha mégsem érzünk elég erőt magunktól megtanulni, ráadásként ügyes egynapos képzésekre is elmehetünk.

A folyamatok kezelése egy fontos része a rendszernek. Ez az, ami engem megfogott a legjobban. Hiszen egyébként is ilyen módon élnek a fejemben a projektjeink.

A MiniCRM-es bevezető írás kapcsán többen mondták, hogy hol van ebben az egészben az újdonság. Igazából nem az újdonságot érdemes keresni, hanem a lehetőséget: CRM megoldást ilyen gyorsan és egyszerűen bevezetni kevés rendszerrel lehet. Mindezt ráadásul olyan havi díjas fizetési konstrukcióban, ami nem fog meglepetéseket okozni. És ez sem mindegy, azt hiszem.

A következő írásban már pár konkrét lehetőséget mutatok meg, különös tekintettel arra, hogyan fog ez kapcsolódni a mindennapi értékesítési és marketing munkához!

Tegnap Szegedre kellett mennem (Budapestről), és kivételesen nem autóval mentem. Úgy gondoltam, megnézem, milyen élményeket hoz a vonatozás. Imádok autózni, de sokszor érzem azt, hogy a vezetéssel töltött időt lehetne másra is használni. Például dolgozni... Éppen ezért direkt olyan szemmel néztem ezt az utat, hogy mi éri meg jobban: autóval menni vagy vonatozni?

Pusztán a számok alapján a vonat olcsóbb. Nem nagyon olcsóbb, de olcsóbb. A vonatjegyből a legolcsóbb megoldás 6720,- Ft, a legdrágább 9120,- Ft. Az előbbi helyjegy nélküli másodosztály, az utóbbi első osztály, helyjeggyel. (Én az utóbbit választottam, szeretek kényelmesen utazni...) A jegy mellé jön a helyi közlekedés, vagyis ki kell menni az állomásra, és Szegeden is el kell menni oda, amiért utaztam. Ez szerencsés esetben 2-2 vonaljegy, én ennyivel meg is úsztam. Ez együttesen 1200,- Ft. Vagyis 7920,- Ft (illetve nekem 10320,-).

Autóval 360 km, ez 7,5 l-es dízel fogyasztással durván 10000,- Ft. Erre jön a 4 napos pályadíj, 1650,- Ft, és a szegedi parkolás, ami olyan 600,- Ft körül megvan, tehát összesen 12250,- Ft, nem számolva a kocsi árát, a fenntartási díját, plusz erre a távolságra eső olaj és szerelési díjat. Ha ezeket is beleszámolom, akkor akár 20000,- Ft is lehetne a költség, de ennél nem sokkal több.

A fentiek alapján ki-ki eldöntheti, mennyit ér meg neki az utazás. A vonat első osztályra még visszatérek...

Nézzünk egy másik vetületet: az időt. Autóval ez így néz ki: Bp-Szeged háztól házig bő 2 óra, legyen 150 perc (vagyis 2 és fél). Összesen 300 perc, 5 óra. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy 10-re kellett Szegedre menni, autóval tehát elég reggel 7-kor felkelnem, majd miután elvégeztem a dolgom, azonnal jöhetek vissza, még ha hazamegyek Szegeden ebédelni, akkor is Budapesten vagyok még bőven 5 előtt.

A vonat kicsit más. Reggel fél 6-kor kell kelni, 6 előtt 5 perccel indulni, és kb. 9.40-re voltam a célnál (busz-vonat-villamos). Ez együtt 225 perc. Visszafelé is hasonló, vagyis az is újabb 220-230 perc, együttesen 450 perc, ami 7 és fél óra. És kb. 6-ra értem haza. Ebből a 7 és fél órából a vonatút, vagyis durván 4 és fél óra az, amit munkával tudok tölteni. Vagyis bár több az időigény, de mindent összerakva nyerek 2 és fél óra munkaidőt.

Megér ennyit a korábban kelés?

Végül: az utazás így is, úgy is fárasztó. Sokat segít az első osztály, ahol jellemzően alig páran utaztunk (és az utasok fele vasutas). Vagyis nincs tömeg, nincs zaj, nincsenek szagok. Van viszont számomra állíthatatlan légkondi... De ez nem baj ilyen nyarakon. De míg a vonatút fizikailag fárasztó inkább, az autózás agyilag. Vagyis munka szempontjából megint a vasút nyert.

Ezek alapján, ha egyedül megyek, elvileg jobb a vonat. És ez igaz is lenne, ha pár dolog működni is a hazai vasútnál. Mikre gondolok?

• Képesek legyenek oda adni helyjegyet, ahova kérem. Ne kelljen visszasétálnom a pénztárhoz, hogy amit adtak, az nem asztal mellett van és nem az együléses soron van...
• Legyen konnektor.
• Nem lenne baj, ha lenne wifi...

Ami még furcsa nekem: semmit nem tesznek azért, hogy az ember többet fizessen az első osztályért. Semmi olyan extra szolgáltatás, semmi olyan plusz, ami miatt az ember többet fizetne. Pedig ez is üzlet, és ha mondjuk csak az első osztályon lennének a fent felsorolt dolgok (vagy azok egy része), talán nem kongana az ürességtől a kocsi.

Összbenyomásban, úgymond érzelmileg tehát nem győzött meg arról a MÁV, hogy velük utazzak. Pedig az észérvek alapján velük kellene, csak valahogy nem érzek késztetést erre.

Viszont van ennek egy marketinges tanulsága, és ezért is hozakodtam elő az egésszel: attól, hogy valami olcsóbb, attól, hogy valami racionálisan jobb, még nem szükségszerű, hogy az kell nekünk. Ha valami nincs jól csomagolva, ha valami nem mutatja meg magát, nem ismerjük meg az előnyös oldalát, akkor nem lesz érdekes. Mondják, a jó borhoz nem kell cégér. De ez így nem igaz: pont a jó borhoz kell a cégér, hiszen azt a könnyebb eladni - hiszen jó!

A vasút is megtanulhatná magát eladni. A szolgáltatása még most, lepusztult állapotban is versenyképes lenne.

Csak két szám:

Az IAB Adex alapján a nettó online reklámköltés 2010-ben 27,3 milliárd Ft volt (bővebben »)

vs.

A Magyar RTL Televízió Zrt. beszámolója szerint tavaly 29,1 milliárd forint volt az értékesítés árbevétele, melynek nagy része, 27,6 milliárd a belföldi piacról származott. (bővebben »)

Azt meséli egy kedves ismerősöm, hogy ő az ötvenhez közel mostanában kezdte el használni a Facebook-ot, és mennyire bejön neki. Olyan bő 3 hónapja van fönt, és rengeteg a sikerélménye: ha egy-egy szakmai ismerősénél bejelöli a neki tetsző képet, videót, akkor nem egyszer előfordul, hogy ez az üzleti beszélgetésekben is előkerül, és olyan plusz személyes környezetet teremt, ami eddig nem volt, vagy legalábbis csak nagyon kevés emberrel volt meg.

Számára a Facebook most jelent egy hatalmas "aha" élményt, és csak azt sajnálja, hogy a kortársai közül milyen kevesen használják a közösségi oldalt.

Teljesen át tudom érezi a lelkesedését, hiszen napi gyakorlatból látom-tudom, mennyire átütő erejű tud lenne a Facebook használata. Mennyi emberről tudhatok meg többet, akik jobbára eddig is ismerőseim voltak, csak ritkán találkoztunk.

De mégis, ami a legjobban tetszett, az a lelkesedés. Egy 50 év körüli minden ízében üzletember ennyire rá tudjon ugrani egy új dologra - ez nagyon érdekes fejlemény.

Hiába a közösségi média, és azon belül is a Facebook jó nagy változtatásokra képes!

Egy kedves ismerősömmel beszélgettem jó pár éve munkakereséskor, és tőle tanultam meg egy nagyon fontos dolgot ezzel kapcsolatban: azt, hogy miért nehéz sok év után, rengeteg tapasztalattal jó munkát találni. Ő éppen munkahely váltás közben volt, olyan önéletrajzzal, ami nemcsak impozáns, hanem tényleg tartalmas is volt. A legnagyobb gondja pedig az volt, hogy nem helyezkedhet el bárhova.

Egyrészt bizonyos szint alatt nem veszik fel, mert túlképzett. Másrészt az önéletrajznak fejlődést kell mutatnia, mert ha visszalép valaki egy vagy több szintet, akkor onnan nagyon nehéz újra feljebb kapaszkodni. Egész egyszerűen nem túl bizalomgerjesztő az, ha valaki egy felsőbb vezetői állás után középvezető vagy ne adj isten beosztott lesz. Így aztán inkább vár fél évet, de nem ugrik bele azonnal valami rosszabb állásba.

Nagyon tanulságos ez, a személyes és céges brand építésének egyik nagyon fontos elemét fogta meg ugyanis. Azt, hogy egy márkának folyamatosan kell fejlődnie, tovább lépnie, magasabb szintre jutnia. Legyen az egy cég, egy termék vagy egy személyes márka.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a régmúltat ki kell dobni. Sőt, azt jelenti inkább, hogy arra kell építeni. De nem szabad visszalépni!

Mert ha visszalépünk, akkor villámgyorsan eltűnhetünk. Láttam olyan céget, amelyik kényszerűen leépített, átszervezett, üzletágakat zárt be, majd pár év alatt visszaesett majdnem a garázscég szintjére. Ha azt látják a partnerek, hogy nem történik fejlődés, akkor elfordulnak. És ez a biztos halál.

Ez pedig azt kell jelentse, hogy a márkánkat folyamatosan kell építeni, és folyamatosan kell arra törekedni, hogy többek legyünk mint korábban.

Ez az egész egyébként arról jutott eszembe, hogy egy márka devalválására nagyszerű lehetőségeket nyújt az internet: ha egy profi, jól működő weblap után - akár csak átmenetileg is - egy gázos, megjelenésében és működésében is gagyi jelenléte lesz egy cégnek, akkor a partnerek megtorpanhatnak. És feltehetik a kérdést: most meg mi a fene történt?

Vagyis bizonyos szint fölött nem engedhetjük meg az amatőrizmust. Akkor sem, ha momentán nagyobb erőfeszítést kíván a profi megoldás. Ilyen esetekben nem alternatíva semmi más: le kell nyelni a békát, és a szintünknek megfelelő megoldást kell választani.

Már persze akkor, ha nem a brand eltemetése a cél.

Az alábbi tanmesében pontosan meg lehet figyelni a szóbeszéd marketing erejét, működését és veszélyét is. Figyeljük meg, hogy a szóbeszédet indítók a valóságtól eltérő üzenete, milyen módon kerül a szóbeszédet közvetítőhöz, aki azt továbbadja, de már kis mértékben módosítva. Majd ez a módosítás a csatornában milyen torzulásokat eredményezhet.

A folyamat végén már az eredeti üzenettől eltérő az információ, de így is hatást gyakorol.

Ha szóbeszéd marketinget folytatunk, akkor tehát figyelnünk kell arra, a közvetítő közeg milyen mértékben torzíthatja az információt, valamint arra is, hogy mennyivel hatékonyabb lehet egy külső közvetítő kiválasztása.

És íme a tanmese:

Amikor egy-egy online reklámról beszélünk, akkor hajlamosak vagyunk, hogy csak a médiaköltségeket, vagyis a hirdetési helyek díját gondoljuk költségeknek. Pontosabban azok hajlamosak erre, akik nem szoktak rendszeresen kampányokat tervezni, megrendelni... például egyes megrendelők.

Lássuk, milyen díjai vannak még egy-egy kampánynak!

Van mindenképpen költsége a kreatívok elkészítésének, vagyis a bannerek elkészítésének. Ebbe adott esetben a szövegírás-kitalálás is beleférhet, bár a tapasztalatom szerint ezt senki nem árazza be külön. A kreatívok díja értelemszerűen függ azok bonyolultságától és persze attól is, hogy hány méretváltozat kell. Egy technikailag jól elkészített banner minimális díja 20e Ft körül van, de bátran számolhatunk ennek kétszeresével, háromszorosával is adott esetben. És akkor erre jönnek rá a méretváltozatok, darabonként minimum 10e Ft-ért. Ugyanakkor ezek alapárak. Ha a kreatívok készítésének egyéb költségei is felmerülnek, pl. filmforgatás, videó vágás, akkor ez lehet sokkal több is. A legmagasabb hazai ár, amit láttam kiszámlázva, az 1 millió Ft volt, egy kampány kreatív díjaira.

Költsége van a kampány tervezésének, vásárlásának és futtatásának is. Ez jellemzően a kampány médiadíjától függő díj, és néhány százalék szokott lenni (2-3).

Aztán van külön díja az adservernek is. Ez részben a technológiai díj, amit az adserver használatáért kell fizetni, részben a munkadíj, ami a bannerek feltöltését, beállítását jelenti. Ez olyan néhány 10e Ft szokott lenni mindenestül, persze sok tényezőtől függően: mennyi megjelenés lesz összesen, mennyi különböző banner változat van, pontosan milyen adservert használ az ügynökség stb.

Ezeken kívül jellemzően más díjat nem szokás felszámolni (bár ötleteim volnának), és persze üzleti kérdés, minek mekkora a súlya, min akar keresni a kampányt intéző ügynökség. És persze a fentieken kívül jut pénz az ügynökségnek is - de azt nem nevezném a kampány költségének.

Alig két napja írtam a márkaépítésről, és már ott is felmerült (főleg kommentekben), hogy a rossz termék, a rossz szolgáltatás önmagában képes megölni egy márkát, képes keresztülvágni egy folyamatot. Főleg a "felnövekvő" márkák esetében veszélyes az, ha csalódott lesz az ügyfél.

Ez nem azt jelenti, hogy egy márka nem hibázhat, vagyis pl. nem romolhat el az eszköz vagy nem tévedhet az alkalmazott. Ezek a dolgok megtörténnek, hiszen "csak az nem hibázik, aki nem dolgozik". A kérdés az, mi történik ez után.

És ez a történés a közösségi média idejében kulcsfontosságú lehet.

Egy kedves ismerősöm panaszkodott, hogy a 17 hónapja nem olcsón vett Fagor tűzhelye elromlott, és a javítás olyan 70-80 ezer Ft lesz. A tűzhely ára is hat számjegyű volt... Ilyenkor az ember erősen elgondolkozik azon, vajon megéri-e? És most őszintén: ki venne ezek után újra a Fagor-tól bármit?

De az internet, a közösségi média megadta a kedves barátomnak azt a lehetőséget, hogy megossza a problémáját. El tudja mondani számtalan helyen, hogy csalódott a Fagor-ban. Márpedig ez így innentől nem egyszerű ügyfélpanasz, nem egyszerűen egy csalódott ügyfél, hanem valami egészen más. Ez kérem negatív hír, érzelmekkel telve. Ami egyes számítások szerint hétszer gyorsabban terjed, mint a jó hírek. Vagyis innentől ez a meghibásodás - illetve a drága javítás - rombolja a márkát.

Nem jó ez senkinek. Vesztes - vesztes helyzetről beszélünk, hiszen a barátom is jól megszívta, és a Fagor is. Megoldás? A prémium termékekre prémium garanciát érdemes adni, és olyan minőségben gyártani, hogy a garanciát ne kelljen érvényesíteni.

És fel kell készülni arra, hogy a csalódott ügyfél nem fog hallgatni.

A barátom most dühös. Én nem szívesen lennék a Fagor marketingesei helyében...

A Facebook a mostani idők abszolút divat szava és divat szolgáltatása. Egész egyszerűen nincs lehetőség elkerülni, nincs lehetőség nem kezdeni vele valamit. Persze használni nem kötelező, de tudomásul sem venni - az bizony luxus.

Így aztán mennek is a cégek szépen mind fölfelé, kezelünk mi is jó pár profilt, és persze ilyen-olyan fejlesztésekre is szükség van ahhoz, hogy egy-egy kampány vagy jelenlét tényleg jól sikerüljön. És pont ez a folyamatos jelenlét, folyamatos munka világított rá számomra arra, hogy a Facebook egy megbízhatatlan eszköz.

Egy olyan ingatag építmény, aminek sem az állapotát, sem a működését esélyünk sincs befolyásolni. Vagyis ha cégesen jelen vagyunk, akkor örüljünk az eredményeknek, de ne tervezgessük azt, hogy mi lesz jövőre.

Radisics Milán, a SocialTimes.hu vezetője mondta egy előadásában, hogy a Facebook-ra nincs stratégia. A Facebook-on elágazások vannak, lehetőségek, amikről akkor és ott dönteni kell. Én ezt egy kicsit kiegészíteném azzal, hogy a Facebook-on az van, ami éppen most ott van.

Fogalmunk sincs, mi lesz pár hét múlva. Nem tudjuk, hogy a jelenlegi szolgáltatások pontosan meddig működnek. És csak az elmúlt fél évben láttunk legalább két olyan változtatást, ami alapvetően módosította az eddigi lehetőségeket.

A Facebook olyan, mint a tenger: állandóan változó és kiszámíthatatlan. Így annak kell örülnünk, amit éppen most el tudunk rajta végezni, és mindig kell lenni menekülési lehetőségnek. Szerencsére a Facebook ebben partner. Például elvárja, hogy egy-egy játékba külön regisztráljuk be a résztvevőket, nem engedi, hogy tömegesen rajta keresztül üzengessünk közvetlenül stb. Vagyis lehetőségeket ad az építkezésre - rajta kívül.

Csak ki kell használnunk. Mert a Facebook használata a mának élés.

Carpe diem!

A Telenor tartott ma egy háttérbeszélgetést abból az alkalomból, hogy pont egy éve nevezték át a Pannon-t Telenor-rá. Maga a névváltás egy folyamat része volt, hiszen előtte pár évvel már megváltoztatta a Pannon a megjelenését, és bár névben nem, de logóban és színben felvette a tulajdonos azonosítóit.

Így aztán tavaly gyakorlatilag csak a név lett lecserélve - illetve annál azért kicsit több.

A mai beszélgetésen a Telenor marketing kommunikáció igazgatója, Kallós András tartott egy nagy ívű és szerintem nagyon érdekes prezentációt arról, hogy milyen utat követve lett a Pannon GSM-ből a most ismert Telenor, és ez az út milyen üzeneteket és változásokat tartalmazott.

Érdekes és tanulságos előadás volt, kár, hogy jobbára gazdasági újságírók és nem marketingesek ültek ott. Hiszen ez egy izzig-vérig marketinges előadás volt, brand értékkel, brand üzenetekkel, és fogyasztói preferenciákkal. Ami számomra nagyon érdekes volt, az a logón és neven kívül megjelenő általános képi megjelenés és annak a változása: ahogy a meghatározott célok megjelennek a képi világban, a konkrét üzenetekben.

Tény, a nagyvállalati marketing egyik legizgalmasabb világa a márka, a brand kialakítása, erősítése. Hiszen ahogy András is elmondta, a márka értéke benne van mindenben: a logóban, a névben, az üzenetekben, de a boltok kialakításában, az ügyfélszolgálat működésében, az eladott szolgáltatásokban, a forgalmazott márkákban és természetesen a reklámokban is. Sőt, egy-egy márkához olyan plusz képzetek is társulhatnak, mint például az Abba az IKEA-hoz, így befolyásolva azt a képet, amit a fogyasztó magában kialakít.

A Telenor a névváltással tehát nemcsak egyfajta célt kívánt elérni, és főleg nem rövid távon. Az igazi cél egy olyan hosszútávú márka tudatosság kialakítása, amely magában tartalmazza azokat az értékeket, amik a Telenor számára fontosak: a modernséget, a családcentrikusságot és így tovább.

Fontos hangsúlyozni: itt és most nem a konkrét napi szolgáltatásokról, az éppen aktuálisan elérhető telefonok kínálatáról vagy az esetleges műszaki hibákról beszélünk. Ezek is alakítja természetesen a márkát, de a mai beszélgetésen egy ennél átfogóbb, távlatibb, stratégiai szintű tudatos márkaalakításról volt szó.

Amiben a saját kutatásaik és a független kutatások alapján sem állnak rosszul. És ha ezt sikeresen folytatják, reményeik szerint le fog fordítódni majd a piaci részesedésre és a bevételekre is. De ez nem pár hónapos út. Imponáló volt, ahogy ezt a területet - a feladatokat és az eredményeket - években mérik.

(A szerző egy olyan Samsung Galaxy Tab-et használ, amit a Telenor-tól kapott, így nem kizárt az elfogultság megjelenése a fenti cikkben.)

Ma is azzal kellett eltöltenem pár percet, hogy elmagyarázzam valakinek, miért nem jó az, ha egy cég személyes Facebook profilként van regisztrálva.

Általában azért nehéz ezt elmagyarázni, mert a legtöbb esetben már megvan a személyes profil a cég nevével, sőt, nem kevés követője (illetve ismerőse) is van. Jelen esetben 1000 fölötti. Vagyis egy meglévő dolgot próbálok szétbombázni, egy újnak mindössze az ígéretével. És ez nem egyedi eset. Éppen ezért, kb. ismerem a legtöbb érvet, amit ilyenkor felhoznak. Tehát: miért is akarnak a cégek egyéni (személyes) profilt céges oldal helyett a Facebook-on?

1. Az első és legerősebb érv: mert be lehet jelölni másokat. Igaz, ez nem jelenti automatikusan azt, hogy vissza is fognak igazolni, de az esetek jelentős részében mégis. Vagyis könnyen lehet növekedni, mindössze az a dolgunk, hogy bejelölgessünk embereket, akiknek egy jó része visszaigazol, és máris itt van a kánaán.

2. Esemény meghívó küldése. Azoknak tudunk, akik az ismerőseink. Az ilyen esetben minden követő az ismerősünk...

3. Üzenet küldés Facebook-on belül: egyszerre sok címzettnek is mehet az üzenet, és biztos, hogy tudok küldeni, hiszen sokan az üzenetküldést is tiltják, ha nem vagyunk az ismerősei.

4. Kizárhatom azt, aki nem tetszik. Vagyis hiába jelöl be valaki, ha tudom, hogy pl. a konkurenciához tartozik, akkor kizárom, pontosabban be se engedem.

Megmondom őszintén, ezekre az érvekre nagyon nehéz olyan választ adni, ami valóban megnyugtatja az ügyfelet. A bejelölés valóban olcsóbb, mint bármilyen hirdetés, és csak humán erő kell hozzá, az meg ebben a kategóriában mindig van. Az esemény meghívó tényleg így működik, nem tudok rá mit mondani. Az üzenetküldés... az nehezebb ügy, ott már jobban résen van a Facebook. És a kizárás... valóban.

Ezért a cáfolat helyett inkább a céges oldal melletti érveket szoktam felhozni, csak a legfontosabbak:

• könnyebb Like-olni
• a plug-in-ekkel külső oldalra is ki lehet kerülni (külső Like)
• lehet menüpontokat csinálni
• sokkal könnyebben követik

De mégis, két olyan kiemelkedő érvem van, ami általában segíti a döntést. Sajnos mindkettő negatív érv, de ez van.

Az egyik, hogy a személyes profil elvben nem tud akárhány ismerőst követni, pár ezer után lezáródik. De ez a kisebb gond. Nagyobb gond a szabályozás: a Facebook szabályzata nem engedi, hogy cégek személyes profilt hozzanak létre. És ha egyszer ezt komolyan veszi, akkor az eddigi munka megy a levesbe. Kár lenne.

De érzem én, hogy ez az érvrendszer nem teljes. Mindig kicsit erőszakosnak kell lenni, hogy márpedig rendes céges oldal kell, nem személyes profil! Mert a logika nem ezt mondatja velünk.

A Facebook valahogy túl sok jót ad a személyes profiloknak, és ehhez képest jóval kevesebbet a céges oldalaknak. Igaz, ott van statisztika, meg lehet hirdetni, de egy mikrocéget vagy kispénzű kisvállalkozást ezek nem hatnak meg...

Vagy én látom ezt rosszul?

Amikor az újságírást tanították nekem, akkor még az internet a spájzban sem volt. Mégis, valahogy természetes volt, hogy cikket nem írunk ellenőrizetlen forrásból - vagy ha igen, akkor azt elég egyértelműen jelezzük.

Aztán bejött az internet, és szép lassan a közösségi net is - vagyis bárki írhat bármit. Ebben a helyzetben keresik is a helyüket a "hivatásosok". Mert tényleg, mivel tudnak ők többet, jobbat, szebbet? Hát, például azzal, hogy van idejük és lehetőségük körbejárni a forrást, így pontosabb, "igazabb" cikkek születhetnek. Születhetnének, igazából.

Mert van korlát. Korlát a politika, korlát az erőltetett életvitel, korlát a tudás hiánya. Mert ha valaki nem tudja, hogy ahonnan merít, ott mennyire könnyen megy az átverés művészete, az könnyen csapdába eshet.

És akkor ma belefutottam egy vidéki ország vidéki városának újságírója által jegyzett cikkbe. Stanga István írását a BEOL-ban olvasom, ahol is az írásának az alapja: talált egy twitter csatornát, ami elsőre úgy néz ki, mintha a Fidesz frakcióvezetője és egyben Hódmezővásáhely polgármestere, az Audi nagyobb méretű típusainak lelkes híve, Lázár János írná.

És akkor itt álljunk meg egy szóra. A Twitteren bárki bármilyen néven indíthat csatornát. A kutya nem ellenőrzi, hacsak nem valami USA-ban is világhírű ember nevében twittel. Éppen ezért, a Twitter tud olyat, hogy hivatalos csatornává minősíthet csatornákat. Ehhez személyesen kell igazolni, hogy valóban az twittel, akinek a neve ott van. Vagyis: ha nem ilyen a csatorna, akkor azonnal gyanús.

Nos, Stanga István ezt vagy nem tudja, vagy nem akarja tudni. És a fent említett csatorna twittjeit úgy kezelte, mintha tényleg Lázár twittjei lennének. Azt sejtem, nem vette a fáradtságot, hogy felvegye a telefont, és megkérdezze a Fidesz titkárságát, vagy esetleg Lázár valamelyik titkárát, tényleg ő írja ezeket a szép mondatokat?

Sőt. Miután többen rámutattak, hogy ez 99,99% valószínűséggel nem Lázár, még ezt is bírja írni:

Az alább olvasható cikk megjelenését követően jó néhány olvasó jelezte, hogy szerintük az általam Lázár Jánosnak tulajdonított twittek hamisítás eredményei, azaz egy máig ismeretlen valaki a Twitteren Lázár nevében garázdálkodik. Nos, mindez nem zárható ki, ugyanakkor a frakcióvezető eddig sehol nem jelezte, hogy nem ő a twittek írója, továbbá tudomásunk szerint nem kérte a profil eltávolítását.

Hát nem aranyos? Egyébként honnan tudják, hogy nem kérte? Fel tetszett hívni a Twittert? Vagy maga Lázár mondta? Kapufa, ismét. Vagy ahogy szokás mondani: házhoz megy a lófaszért.

Mert itt és most az újságíró saját dugájába dőlt. És ez szomorú. Szomorú, mert ezek szerint, ha le akarnám járatni bármely ismerősömet vagy bármely céget, akkor elég, ha regisztrálok egy Twitter csatornát a nevében, elkezdek nagyvilági baromságokat írni, majd óvatosan megszellőztetem pár okostojásnak, és kis szerencsével Híradó téma is lehetek. Mert bár most egy konkrét újságíró érte el hivatásának a csúcsait, de azt sejtem, ez mással is előfordulhat. Egész egyszerűen nem értik, nem ismerik ezt a világot, és abból indulnak ki, ami nincs is.

Kedves újságírók, akik eljutottatok eme hosszúra nyúlt bejegyzés végére! Az internet, és azon belül a közösségi média, nem az, aminek látszik! Nem hivatalos hírforrás, nem a munkát megkönnyítő hatalmas fürt szőlő, amiről potyog a múzsa mannája! Az internet egy kurvanagy pletykafészek. Tessék ennek kezelni, és akkor talán sikerül megúszni az ilyen cikkeket.

És tessék olvasni Pollnert. Sokat segítene...

Ma a SuperSocial konferencián tartottam előadást a Twitterről, annak üzleti célú felhasználásáról - és persze arról, mi is ez a Twitter, hol tart most és mi várható.

Íme a prezentációm:

Nem kisebb fába vágja a fejszét a júniusi The Social Network Symposium, mint újat adni, újat mutatni a közösségi médiából. Nem egyszerű feladat, hiszen az idei első öt hónapban számtalan konferencia, workshop, oktatás és egyéb esemény szólt erről. Mégis, érdekes lehet nekünk ez a rendezvény.

Érdekes lehet, hiszen olyan területeket is érinteni fog, amelyeket mások nem. Ilyen például a tudományos "vetület", vagyis azok az előadások, amelyek nem az üzletről szólnak, hanem sokkal inkább arról, hogy miért és hogyan viselkedünk a közösségi médiában, mi történik ott valójában.

Másrészt az üzleti rész is tartogat csemegét. Ilyen csemege például a SocialBakers.com-ot képviselő Lukas Maixner előadása. Ez a szolgáltatás ugyanis a legnagyobb és legismertebb Facebook statisztikai szolgáltatás, nemcsak én szoktam rájuk hivatkozni, hanem gyakorlatilag mindenki.

A június 15-i konferencia egyébként nagyon sok hazai témát is fel fog dolgozni, nem lesz Facebook túlsúlyos. Így valójában azoknak is érdekes lehet a program, akik napi szinten foglalkoznak közösségi médiával, hiszen pont a hazai szolgáltatások azok, amelyeket könnyen mellőzünk - pedig nem is biztos, hogy kellene.

Én a magam részéről egyébként két beszélgetést fogok moderálni, és egy előadást tartani. Akit pedig a program bővebben érdekel, azoknak erre tessék! »»

(A saját programjaimra még visszatérek a későbbiekben.)

Én médiám
Te médiád
Mi médiánk
Ti médiátok.

Ez a média átok.

Vagy mi. Már a hétvégén volt óvatos komment váltás egy Pollner által megosztott Aczél Endre cikk kapcsán, és most blogbejegyzés is született belőle: vajon a hazai médiát befolyásoló emberek kicsodák? Valóban ők azok, akiket egy-egy rangsor az élükre emel?

Pollner leírja, hogy még mindig két arca van a médiának: a pénzemberek és a médiamunkások, vagyis jobbára az újságírók. Igazat is kell neki adnom, majdnem. Ez a kis majdnem a fejemben a média harmadik arca: a celebek.

A "celeb" az egyik leggyorsabban értelmet nyert hazai szitokszó, miközben benne van az igazi magyar mentalitás is a jelentésében: rohadjon meg a másik, hogy neki a semmiből sikerült ismertséget, pénzt, paripát, fegyvert szereznie! Mert az átlagjózsi azt látja, hogy a semmiből, hiszen a celebjeinknek sokszor nincs vagy csak nagyon kevés a "hozzáadott értéke". Hacsak az nem, hogy bevállal olyan helyzeteket, amiket más nem akar, mert pl. nincs gyomra hozzá. Vagy tehetsége.

De lássuk be, a hazai médiavilág meghatározó szereplői a celebek, akik egy érdekes kategória. És megvan a helyük is, ábrán egyszerűbb, íme:

Vagyis van celeb "saját jogon", de sok esetben átkerül a médiamunkások közé is, sőt, médiamunkás is lehet celeb (gondoljunk csak Fábry-ra vagy Hajdú Péterre), és olyat is láttunk már, hogy celebből vagy médiamunkásból lett valaki pénzember. Amit nem láttunk: pénzemberből legyen valaki celeb vagy médiamunkás... az nem szokás.

Én tehát a hazai médiaipart három pólusúnak látom, és azt gondolom, mindhárom pólusnak megvan a saját hatalmi lehetősége. Persze más-más súllyal.

A pénzembereket nem kell magyarázni: a háborúnál több pénz csak a médiához kell. A pénz elindíthat és leállíthat dolgokat, felemelhet és letaszíthat embereket. De tudjuk, a pénz nem minden. Az elmúlt években több milliárdot beleöltek online és offline médiába, amiből csak bukás lett. Hogy csak két hazai elmúlt dolgot említsek: Vianovo és Zoom.hu. Sok pénz, nagy remények, hatalmas bukások...

A médiamunkások szükségességét pont a fenti esetek mutatják: jó és sikeres média nincs újságírók, szerkesztők nélkül. Igen, bulvár sincs: külön tehetség kell a bulvárt jól csinálni!

És végül a celebek: az ő nevükben adnak el számtalan médiaterméket. Hogy van celeb nélküli médiatermék is? Attól függ, mit-kit nevezünk celebnek! Hiszen ha az eredeti, nem rárakódott jelentését nézzük a szónak, akkor a celeb az ismert ember, akire kíváncsi valamekkora közösség. Ilyen értelemben celeb Pollner, celeb Aczél Endre is. A nevükkel eladhatóak a dolgok.

És mindhárom csoport befolyásolja is a média működését. Egymásra és ránk gyakorolt hatásokkal. Egyébként pont ez az ok, amiért a magam részéről mindig érdekesnek tartottam a Média Hungary konferenciát: ott vannak pénzemberek, vannak médiamunkások és celebek is. A szakma minden szegmense. Láthatóan nagy egyetértésben. Egymást ismerve, egymást becsülve (meg vagy le, most mindegy), egymással kapcsolatban. Nincsenek itt falak, csak ha azt akarjuk mutatni.

A média végső soron egyébként is így együtt egy hatalmi ág. Olyan, mint egy amorf massza: kiemelt vezetők nélkül, sok-sok elágazással és érdekkel. És három nagy hatalmi pólussal.

Éppen ezért én is csak fenntartásokkal kezelem a mindenféle toplistákat. Mihez képest top. Hát lehet egy műsort eladni este 8-kor Dirk Gerkens nevével? De lehet-e sikeres TV műsort csinálni az ő (vagy pályatársai) pénze nélkül?

Na ugye! 

Mérni kell. A marketingben ezt tudja mindenki, akinek fontos az eredmény. Az interneten ráadásul mérni kötelező. Sőt, nemcsak kötelező, de ki sem szabad hagyni, mert akkor kb. be is csukhatjuk a boltot. De az online marketingben a mérés sokszor nem jut tovább annál, hogy mit teljesített a weblapunk, vagy mit látunk a kampányainkból. Pedig a lényeg valahol itt kezdődik.

Ott, ahol a Google Analytics-nek elfogynak a funkciói.

Ez pedig az ügyfélkezelésünk, minden olyan tevékenységünk, amely a már meglévő ügyfelekkel kapcsolatos. Valamikor az első marketinges féléveim egyikében tanultunk egy fogalmat: a MIR-t. Jót nevettünk a nevén, akkoriban röpködött fölöttünk egy ilyen nevű - szovjet - űrállomás, és egyébként is, békét illetve világot jelent oroszul (így a világbéke "miru mir", ha jól sejtem). De ez a marketinges MIR nem az űrállomás, és nem is orosz. Ez egy rövidítés, mégpedig a Marketing Információs Rendszer rövidítése. Na, és ennek fontos része az ügyfelek mérése, elemzése.

Ehhez pedig nagyon sok jó informatikai rendszer készült, ezeket hívjuk CRM rendszereknek.

"A CRM, azaz Customer Relationship Management (ügyfélkapcsolat-kezelés) fogalma egy cég ügyfelei felé irányuló tevékenységeinek leírására szolgál. A CRM szoftverek ezt támogatják, segítségükkel könnyedén megszervezhetjük és automatizálhatjuk az értékesítést, a marketinget és az ügyfélszolgálatot."

A CRM rendszerek általános jellemzője - a sztereotípiák szerint -, hogy nagyok, drágák és bonyolultak. Ráadásul kell hozzá saját server, meg támogatás, meg minden egyéb izé. Így aztán a kis cégeknél a CRM szoftverek helyett jó esetben Excelt, rosszabb esetben a kockás lapot használják. Pedig néha nagyon jó lenne, ha minden kézre állna, látnánk, hol tartunk, mi is van a cégünkkel.

Már jó ideje piacon van egy olyan megoldás, ami kompromisszumot nyújt azoknak is, akik nem akarnak vagy nem tudnak havi százezreket kiadni CRM rendszerre, mégis kell nekik. Ez a rendszer a MiniCRM. Az elkövetkező hetekben róluk, illetve a rendszerükről is fogok írni. Azt gondolom, hogy érdemes megismerni jobban, hogyan lehet konkrétan a MiniCRM-et használni, illetve általában miért jó az nekünk, marketingeseknek, ha egy CRM rendszer támogatja a munkánkat.

Egyszóval: kalandra fel, rendezzük rendszerbe ügyfeleinket, legyünk sokkal hatékonyabbak!

(x)

JabJab, vagyis Bobály Mihály nem először ír erősen ppc-s szemszögből nem ppc-s területről. Korábban is vitatkoztunk már, de most ismét olyat írt a blogján, amit nem hagyhatok szó nélkül.

Megpróbálok egyes elemekre válaszolni, de előtte elmondanám, hogy nem azért válaszolok, mert a "másik oldalon" állnék. Ha megnézem a cégünk bevétel-szerkezetét, akkor több pénzt kezelünk a Google, az ETARGET vagy éppen a Facebook ppc hirdetési rendszereiben, mint amit bannerre költünk (illetve költenek a megrendelőink rajtunk keresztül). De nálunk van ez is, az is. És egy banner kampányt semmivel sem kisebb mélységig dolgozunk fel, mint egy ppc-t. Vagyis látjuk az eredményeket.

És akkor lássuk az írást, egyes elemeit kicsit szétcincálva, mintegy szövegkörnyezetből kiragadva. (Bocs, Misu!)

Klasszikus eset, amikor a marketinges azt mondja, hogy a városlakók július eleje és augusztus 20-a között elmennek Budapestről, ezért óriásplakátot nem tervez erre az időszakra (de tervez más a kivezető utak mellé, stb). De eközben hiba lenne azt gondolni, hogy az emberek nem neteznek, nem keresnek valamit, nem olvasnak híreket vagy időjárásjelentést a neten.

Annyira klasszikus eset, hogy manapság már nem mondja. De még ha a plakátra mondaná is, a netezésről végképp nem beszélünk. Ugyanis a statisztikákból pontosan látszik, hogy igenis neteznek az emberek, használnak egy csomó mindent. Például augusztus első heteiben nagyon erős a forgalom, többek közt azért, mert akkor van a felsőoktatásban a pótjelentkezési időszak. És még lehetne sorolni... vagyis hibás a megállapítás.

Nagyszerű példa az a pár ügyes és értelmes ügyfelem akik a Karácsony és szilveszteri szezont arra használják, hogy olcsó (alacsonyabb a verseny szintje) kattintásokat és ezzel olcsóbb konverziókat hozzanak az ünnepek alatt. Mert butaság azt hinni hogy az emberek nem ülnek le a gép elé néha. Menedzserek sokszor ilyenkor adnak maguknak időt arra hogy átgondoljanak dolgokat, magánügyeket intézzenek, stb.

Ja kérem, az ünnepek alatt... Nos, ilyenkor nem azért nem hirdetünk, mert nem volna néző! Hanem azért, mert már ilyenkor késő: nem fognak extra játékot venni, nem fognak december 25-én szaloncukrot venni, stb. De azok a cégek, akiknek a forgalma nem függ az ünnepektől, természetesen hirdetnek. Annyira hirdetnek, hogy vannak direkt az ünnepekre tervezett kampányok. Tehát nem a rövidlátó marketinges mondja azt, hogy nem kell kampány (főleg ócsóér'), hanem a piac diktál így: a december 24. délig el nem adott könyv, játék, kütyü stb. egy december 25-i hirdetés miatt nem fog elmenni. Hanem majd később, leárazásban. És a leárazás nem lehet mindjárt 26-án, mert így a saját piacot kannibalizálnák. És amíg a csokimikulást be lehet olvasztani, és lehet belőle csokinyuszi, addig a sonkából nehezen lesz szaloncukor.

Mondjuk ki, aki megpróbálja ráerőszakolni a "mass marketing" tanulmányait az internetes hirdetési formákra, technikákra, az vesztett. Még mielőtt elkezdte volna.

Mondjuk ki. De ettől még ez nem lesz igaz. A "mass marketing" ugyanis olyan módszer, ami adott esetben hatékony és jó lehet. Persze lehet hibázni, sőt, sokan hibáznak. De egy rossz kampány, egy rossz marketinges hibája nem azt jelenti, hogy az eszköz vagy az ötlet rossz!

Tipikus hiba (és jajj, milyen sokszor láttam vagy hallottam már), hogy ha mindenki a fészbúkon nyomul, akkor menjünk mi is oda, majd a recepciós lányok lájkolnak ebédidőben. 

Teljesen egyetértek. De megint van itt egy folytatás, ami nem következik ebből:

De ugyanígy tipizálható hiba amikor a marketinges felteszi a következő kérdést: Kik a YouTube látogatói? Van róla látogatottsági statisztika a magyar közönségről?

Persze, biztosan van, de ha megcélozzuk mondjuk PPC-vel a YouTube-ot, akkor nincs rá szükség. Hogy miért? Mert az az idő elmúlt.

Nem múlt el, Misu. A megrendelőt érdekli, kiket ér el a hirdetése. Miért? Mindjárt...

Tudom, bannereket lehet úgy vásárolni még, hogy a legjobb célzás amit a médiatulajdonos adni tud, hogy az autós rovatba teszi a férfiaknak szóló hirdetéseket, a gazdasági rovatba a bankokról szólókat.

Nem jól tudod, ezek azok az évek, amik már elmúltak! Persze, lehet így is, ha adott esetben elég. De szerencsére van más célzási lehetőség is!

De KÖNYÖRGÖM, mikor tűnik már fel valakinek, hogy 1.000.000 Ft-os banner kampány hoz 250 átkattintást, az 4.000 Ft per látogató? És laza 0.1%-os átkattintási arány... Tudom, a banner az image építő dolog, és egyébként is.

És egyébként is mi? Nem az image építésen van a hangsúly, hanem azon, hogy a banner értéke NEM AZ ÁTKATTINTÁS! Idén is csináltunk olyan kampányt, ahol az átkattintás irreleváns volt. Nem is volt a landingon érdemi tartalom! Tudom, ppc-s fejjel ez szörnyű hiba, de mégis, a kampány működött. Miért? Mert a bannerben BENNE VOLT az üzenet, ami eljutott a célcsoporthoz. Hogy honnan tudom, hogy eredményesen? Mert a kampány hatására bizonyíthatóan nőtt a hirdető forgalma a kampány időszakában. Ennyire egyszerű. És a megrendelőt nem is érdekelte, hány kattintás volt.

De PPC eszközökkel is lehet tuti banner kampányokat tolni, érdekes módon amikor tartalomfüggő célzást alkalmazunk, akkor a bannerek tudnak akár egész % átkattintási arányt is. Hoppá! De miért is?

Mert olyan embereknek jelenik meg, akiket a banner érdekelhet. Hogy milyen státuszú, hány éves, hol lakik az senkit nem érdekel, egy biztos, őket érdekli az amit látnak/kaptak.

Igen, a tartalmilag célzott hirdetés hatékonyabb lesz, ez így van. De a tartalom önmagában nem minden! Számos olyan példát tudok mondani, amikor a tartalom alapján történő célzás nem működik. A viselkedés alapú ugyanis sokkal jobban működik jónéhány esetben. Márpedig a ppc rendszerek csak nagyon korlátozottan alkalmasak viselkedés alapú hirdetés-célzásra. Vagyis a tartalmi, főleg a kulcsszavas célzás önmagában nem elégséges minden esetben! És ami jól működik a keresőben, egyáltalán nem biztos, hogy jól működik a tartalmak mellett...

És végre nem a bull*hittelés megy majd a mindenféle státuszokról és célcsoportokról, hanem a célzást meg tudjuk adni MINDEN EGYES felhasználó esetében. Mondom minden egyes felhasználónál, minden egyes keresésnél, egyenként. Csak ezt kell megérteni.

Nincs keresés a tartalom mellett! Tartalom van, ennyi. Már ott, ahol van tartalom egyáltalán... És nem, nem tudod minden egyes felhasználóról eldönteni, hogy őt érdekli-e a hirdetés vagy sem. Azt tudod csak mondani, hogy azoknak adod fel a hirdetést, akik az adott tartalmat "fogyasztják". De azt nem tudod, hogy valódi érdeklődők-e! 

Sajnos a klasszikus banner piac egyszerűen elment a lehetőség mellett. Nem fejlesztett ki célzási lehetőségeket, hatékonyabb formákat, egyszerűen jól elvoltak és számolták a pénzt.

Ez tételesen nem igaz. A komolyabb hirdetéskiszolgálók, mint amilyen pl. az Adverticum is, számos célzási lehetőségre ad lehetőséget. És igen, akár tartalom, akár "tag" alapúra is! A technológia itt van, adatbázisok vannak (vagy lehetnek), szándék nincs a használatra. Ügynökségi és hirdetői szándék. Ha a tartalomszolgáltatóktól pontosabb célzást várna el a piac itt hirdető szegmense, akkor meg is valósítanák secperc alatt ezt a hátteret. Mert az eszköz itt van, készen.

Hallottál mostanában olyat, hogy egy sales-es azt javasolja, mondjuk hogy napos időben hirdessenek cabrio-kat, és hétvégén családi autókat? Ugye? Egyszerűen nem készültek fel rá. De a marketingesek sem, vagyis pariban van a két csapat.

Pedig de, vannak ilyen javaslatok. Csak akik nem készültek fel ilyen megoldásokra, azok érdekes módon sok esetben a hirdetők. Én egyébként utálom a hirdetőkre fogni az elmaradást, hiszen az ügynökségnek kellene kisajtolni belőlük a hatékony megoldásokat. És hát végső soron eljutottunk oda, ahol szerintem az igazi gondok vannak. Az ügynökségekhez.

Mert alapvetően, mégis, a fentiek után is, igaza van Bobály Mihálynak: a célzás sokkal többet jelent, mint annak az eldöntése, hogy melyik rovatban és hány órakor jelenünk meg. A tartalomszolgáltatók pedig részben önös érdekből nem erőltetik azokat a megoldásokat, amelyek nekik nem előnyösek (lásd: kevesebb bevétel). Az ügynökségeknek, és igen, a hirdetőknek a dolga az, hogy keresletet teremtsen a piacon.

De a ppc akkor sem megoldás mindenre. Sőt, a lehetséges hirdetési bevételeket ismerve, jobbára a hazai tartalomszolgáltató piac reklám-finanszírozásának a végét jelentené, ha csak ez a modell működne.

És ezzel zárnám ezt a hosszú bejegyzést: azok a jó modellek, ahol mindenki jól jár: a hirdető és a tartalomszolgáltató is. Sajnos, a ppc modell nagyon egyoldalú: egész egyszerűen nincs benne annyi pénz, ami eltartana egy Indexet, egy Origót, egy blog.hu-t vagy bármi mást. És akkor vagy becsukják a boltot, vagy itt is fizetős kapukkal kell találkoznunk, mint történt az Szlovákiában.

Ez is egy lényeges szempont.

Pár napja keresett meg a Kiskapu könyvkiadó, hogy megjelent náluk egy kötet, "A Facebook kora" címmel, és a figyelmembe ajánlják, olvassam el, és esetleg írjak róla. Éltem a lehetőséggel, mert azt gondolom, Kindle ide, digitális Gutenberg-galaxis oda, a papír könyv azért mégiscsak papír könyv. Ráadásul végre egy olyan írás, ami magyarul jelenik meg, érdekes lehet sokunknak.

A könyvet Clara Shih írta, és tavaly jelent meg az USA-ban a második, átdolgozott kiadás. Így idén májusban ez a könyv minimum fél éves. Ami nagyon friss. Minden más esetben. De most a Facebook-ról van szó...

A könyv ugyanis gyakorlati kézikönyv is. Így számos jó, hasznos és használható példát tartalmaz. Másrészt az elmúlt fél évben a Facebook minimum két dolgot nagyon megváltoztatott. Az egyik a fülek száműzése a bal oldalra, és ezzel kb. együtt az fbml megszüntetése. A másik: ha valamit kirakunk a saját vagy céges falunkra, azt nem látja szükségszerűen minden követőnk. Így tehát ezekkel nem foglalkozik a könyv.

De minden mással igen. Ráadásként a Facebook mellett kiemelten ír a Twitterről és a LinkedIn-ről is, említés szintjén pedig ennél is többet kapunk.

A könyv amerikai. A szó jó és rossz értelmében egyaránt: kinti példák, kinti gondolkozás, kinti elvárások - és a jól megszokott szájbarágó stílus. Ami azért lássuk be, annyira nem baj. Sajnos a hazai példák értelemszerűen hiányoznak, és a hangsúlyok sem úgy alakulnak, ahogy az nálunk a piacon van. De ez érthető és elfogadható.

Mert a könyv jó. Oké, persze, érződik benne az a fajta hurrá optimizmus, ami olyan nagyon jellemző mindenre, ami odaát történik, de azt gondolom, ezt is meg kell tanulnunk: ez viszi előre azt az országot, érdemes lenne megpróbálni, hátha rajtunk is lökne egy kicsit. Ránk férne.

Nagy erénye a könyvnek, hogy bár általános tanácsokat is ad, de belemenősen foglalkozik több különböző területtel is. És tanácsokat ad nagy cégeknek, kisvállalkozásoknak, ügyfélszolgálati, HR, marketing, üzleti megoldásokkal, szóval nagyon sok dologgal. Plusz Twitter és LinkedIn, csak hogy a hangsüly ne maradjon el.

Majdnem 500 oldal, rengeteg fejezet, a végükön összefoglalóval, szinte tankönyvi precizitással, mégis olvasható stílusban. Persze kell hozzá az, hogy ismerjük a Facebook-ot, és legyen egy kis affinitásunk az üzlet ésvagy a marketing irányába.

De ha ez megvan, akkor meg kell venni. Mert bár vannak fenntartásaim, de ettől még mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki szeretne üzletet csinálni a közösségi médiában. Szóval, céges marketingesek, ügynökségeknél dolgozók, egyetemi hallgatók, érdeklődők: a Kiskapu jót tett nekünk ezzel a könyvvel.

Lassan itt a személyi jövedelemadó bevallásának végső határideje, ilyenkor folyik a legkeményebben a kampány az 1 százalékunkért. Plakát, szórólapok, gyerekkel hazaküldött levelek, sokkoló vagy elgondolkodtató hirdetések, és 1% mindenhol.

Tényleg rengeteg cég izé, alapítvány szeretné, ha nekik adnánk azt az 1%-ot. Jó sok hirdetést látunk, igaz?

Csak az a gondom, hogy valahogy ezek a hirdetések nekem mind idegenek. Van persze több vonulat: az elgondolkodtató, a sokkoló, a tényközlő, a titokzatos, a... sorolhatnám tovább. Mind az érzelmemre akar hatni, mondván, ha nem adom nekik azt az 1%-ot, akkor nem vagyok gyerekbarát, állatbarát, környezetbarát, szürkebarát, és így tovább. Kb. mind a lelkiismeretemre utazik, hirdetésben legalábbis.

Pedig az adózás egy igazán racionális dolog: pénzt adunk azért, hogy kapjunk közszolgáltatást. És ebbe a folyamatba kerül bele egy kis adakozás is. És ez nekünk - elvileg - jó.

Csak éppen konkrétan fogalmam sincs, hogy melyik magát hirdető alapítvány mennyit is ér. Nem azt hirdetik, hogy tavaly mennyi jót tettek, meg hogy mennyi embernek/állatnak/növénynek segítettek, hanem engem próbálnak érzelmileg befolyásolni. Hát, köszönöm szépen, de nem szükséges. Pont racionális döntést fogok hozni: a gyerekek óvodai és iskolai alapítványai fogják kapni a százalékot. Az enyémet az egyik, páromét a másik. Mert ez így logikus. Kell magyarázni?

És elhiszem én, hogy a kutatások szerint a fent említett hirdetések a hatékonyabbak, de ha mindenki ugyanazt csinálja, valahogy elvész ez a hatás.

De a fentiek talán még a kisebb gond. Na, és ha eddig nem utáltatok, kedves közhasznú alapítványok, majd most!

Szóval az a történet, hogy az hirdet, akinek pénze van. Aki hirdet, annak több felajánlás érkezik, hiszen többen látják. Így aki sokat hirdet, annak még több felajánlás érkezik, amiből még több pénzt kap, amit mire költ? Bingó! Hirdetésre, hogy kapjon pénzt. Hát nem zseniális?

Oké, tudom, hogy a hirdetések ilyen esetben olcsóbbak, adott esetben ez is a támogatás része, stb. De csak azok tudják ezt megszervezni, akik megfelelő szervezettel rendelkeznek, ami megint csak pénz, működési pénz. Ez az egész adomány dolog a profiknak működik igazán! (És most a profizmus csúcsáról nem is beszélek, ők másik százalékot kapnak, hiszen sokkal jobban tudtak lobbizni.)

Nem hiszek a mesékben. Tudom, hogy szükség van ezekre az alapítványokra, és tudom, hogy szükségük van arra, hogy hirdetésekkel érjenek el minél több embert, akik nekik adják az adományokat. És tisztában vagyok vele, hogy sokat sarkítok. De amikor meglátom azt a számtalan óriásplakátot, bannert és szórólapot, ami ezekről szól, akkor valahogy ez a gondolatmenet fut végig bennem, nem tehetek róla.

Cinikus lennék?

Akik ismernek vagy olvasnak, tudják, nagyon kritikus tudok lenni. Meg is kaptam pár hete Pollner egyik bejegyzése után, hogy én vagyok az online marketing Dr. House-a. Tetszett ez a cím...

Szóval kritikus vagyok, és ha valamit ismeretlenül meglátok, akkor abban először a rosszat keresem, majd ha meggyőző az, amit látok, elkezdem figyelni, de kell némi idő, hogy meg is szeressem. Napokban nézegettem, milyen rss forrásokat követek, és hát számtalan olyan blog van, ami nagy lendülettel elindult, aztán 2-3 bejegyzés után kipurcant. És még több olyat látok, amelyik tetszhalott: csak nagy néha jelennek meg bejegyzések.

Ezért is folyamatosan keresem az új dolgokat, és így találtam rá még tavaly a SocialTimes.hu-ra is. Akkor már volt egy olyan menü az oldalon, hogy "Konferencia". Mögötte nem volt semmi... Előre fogtam a fejem, te jó ég, mi lesz ebből! Aztán elkezdtem olvasni az oldal hír részét, közben megjelent ugye a hozzájuk köthető hazai Facebook mérési rendszer, majd meghallgattam Radisics Milán egyik előadását - és egyre jobban tetszettek.

És bár van pár kritikai észrevételem, amiket el is mondtam azóta az oldal készítőinek, de egy dolgot látok: a SocialTimes.hu csapata ért ahhoz, amit csinál.

És most csinálnak májusban egy konferenciát is, SuperSocial címmel. A korábban üres menüpont feltöltődött tartalommal. Érdemes megnézni, hasznosnak tűnik a nap programja. És én is ott leszek, a Twitter üzleti felhasználásáról fogok előadást tartani. Már készülök, anyagokat gyűjtök előadásomhoz, bár május 18-ig még van jó pár nap. Meg is örültem a Marketingkommunikáció Blog Twitteres kutatásának, egészen jól bele fogom tudni építeni az anyagomba.

Ez a közösségi média dolog nagyon pezseg most. Érdekes nyárnak nézünk elébe!

Azért az ugye világos, hogy a minél jobb és kifinomultabb célzási technikák nem a felhasználóknak akarnak kedvezni?

Megint olvastam egy helyen, hogy azért jó, ha minél pontosabban tudunk célozni, azért jó, ha pl. szóbeszéd marketing segítségével ismerősök ajánlásán keresztül jön létre az "esemény", mert az milyen jó a felhasználónak, így nem kap kéretlen reklámot, csak olyat, ami neki majd tetszik.

Hát nem. Ez így ebben a formában minimum erős csúsztatás. A tény továbbra is tény marad: azért célzunk, azért használunk direkt eszközöket, mert így sokkal nagyobb valószínűséggel tudunk eladni valamit. És a célzás mindössze abban segít, hogy hatékonyabbak legyünk. Így végső soron majd csökkenti az egy ügyfélre eső bekerülési költséget.

Mert azért azt érdemes tudni, hogy az általunk megvásárolt, fogyasztott, használt jószágok jelentős része tökéletesen fölösleges. Még valódi igényünk sincs rá. Ezeket az igényeket ugyanis a marketing teremti meg, azért, hogy a cégnek bevétele legyen. A pontos célzás pedig nagy eséllyel abban segít, hogy sokkal személyesebb üzenetek átadásával tudjunk igényt teremteni.

Van otthon lapos tévéd? És rendes HD vagy full HD? És ettől jobbak lettek a filmek? Jobban élvezed? És mégis, hány filmet néztél már meg HD-ben vagy full HD-ben?

Van, akinek erre pozitív válasza vannak, igen. Kisebbségben. Erős kisebbségben. Mindenki másnak csak "kell" a cucc, mert az jó, ha van, ettől leszünk például modernek.

Mi, marketingesek teremtettük meg azt az igényt, hogy LCD tévéd legyen. És ha pontosan el tudom érni azt, aki éppen tévét vásárol, annak bizony nagyobb eséllyel tudom ajánlani x vagy y márkát.

És elárulok egy titkot. Ezen az egészen a Facebook sem segít, sőt. A világunkat az igényteremtés és annak maximális kiszolgálása vezeti. És igen, a közösségi hálón sem csinálunk mást. Feldobunk egy szép fotót, írunk vicceseket, hasznosakat, segítünk elintézni az ügyfélproblémákat, és közben fél szemünk a profiton csüng: vajon akkor most ettől több lett a lé?

Nem kell hát bedőlni annak a dumának, hogy a felhasználónak lesz mindettől jó. Ez is olyan bullshit, mint sok más ebben a szakmában: néha magunknak sem merjük bevallani a pőre igazságot.

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Egyesület, vagyis a SZEK konferenciáján vagyok, és arról tartottam előadást, milyen trendek várhatóak az online marketingben a következő tíz évben. Az előadás persze nagy kihívás, hiszen a "franc tudja", de mégis, lehet extrapolálni a tudott dolgokból. Aztán hogy ez lesz-e a jövő... majd visszatérünk 10 év múlva, igaz?

Az előadás elején azzal kezdtem, hogy nem lehet egy nagy trendet megállapítani, sok kisebb trend van, ezeket igyekeztem összeszedni. És még egy fontos dolog: ezek online marketing trendek, nem technológiai trendek.

Ja, és az induló gondolat: olyan gyorsan nő az internet, mint ahogy elkezdett tágulni a világegyetem az ősrobbanást követően.

Íme a prezi:

Elfáradtam, de jó volt. Ez a rövid összefoglalása a mai és tegnapi napnak, a Média Hungary 2011-nek. Kedden tartottam egy rövid előadást arról, milyen lehetőségek adódnak mobilon hirdetni - igyekeztem egy összefoglaló előadást összerakni.

Érdekes, hogy a mobil fókusz a hirdetési megoldások kapcsán is nagyobb figyelmet kapott. Például az Adverticum a standján olyan szórólapot (is) osztogatott, amin már mobilos hirdetési eredményekről is beszámolt. Beszámolhatott, mert a Adverticum Adserver NG tökéletesen alkalmas arra, hogy a weboldalak mobilos változatain, vagy az applikációkban hirdetéseket helyezzünk el.

És akkor a számok, azt követően pedig az előadásom.

Adverticum mobilhirdetések fél év alatt:

• 20 kampány
• 1,2 millió hirdetés megjelenés
• 15 ezer kattintás
• 1,25%-os átlagos átkattintási arány
• HTML 5 megjelenítés